Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Yesterday at 7:13 pm
Sportpálya

Kedd Ápr. 17, 2018 6:38 am
Út a hegy belsejébe

Hétf. Ápr. 02, 2018 12:44 am
Arhkax kunyhója

Vas. Ápr. 01, 2018 2:29 pm
THERE IS ONLY POWER
Vendég

Pént. Márc. 30, 2018 6:34 pm
Folyosók

Kedd Márc. 27, 2018 10:17 am
Lezártam a játékom!

Hétf. Márc. 26, 2018 7:30 pm
Hadászati szimulátorok

Vas. Márc. 25, 2018 6:50 pm
Csillagközi kavarodás

Vas. Márc. 25, 2018 1:50 pm
2-es transzporter állomás

Kedd Márc. 20, 2018 11:36 pm
Apám | kísérleti patkány

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek 4 1
Tűz eleműek 2 2
Levegő eleműek 4 1
Emberek 1 2
Telepesek 4 1
Katonaság 1 3
Flotta 10 8
Consilium - 3
Lázadók 5 6
Összesen 33 28

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Töltőállomás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   Pént. Jan. 05, 2018 6:58 pm

-Alig voltam hajón, túl sok volt a munka a terepen. Az állandó mozgást meg észre sem vette az ember egy idő után. A leg égetőbb különbség az, hogy amíg az anyahajómon gyakran töltötte azzal a szabadidejét a legtöbb matróz, hogy felment a fedélzetre egy nyugággyal napozni, a csillagflottánál ez valahogy nem akkora divat...
Picit felhorkanok a kérdésére, és megint mosolyogva megrázom a fejem.
-Ilyet nem mondtam, csak épp tudom nálunk kik vannak a hídon. Kegyed parancsnokát nem ismerem. Biztos vagyok benne, hogy megoldanák.
Hiába no, manapság nem csak a két szép szeméért veszik fel az embert a seregbe. Habár neki lehet akkor sem lenne gondja, igaz, ha belegondolok, objektíven nézve az egész emberiség minden tagja rendkívül vonzó. Nyilván, én nem bukom a szőkékre, és másoknak is más az ízlése, de az biztos, hogy bármelyik hölgy lehetne modell a Földön, ha létezne még. Lehet ez is szempont volt a válogatáskor...vagy csak a dögösöket olvasztják ki, ki tudja.
-Öhm...huh....Kegyed aztán alaposan elgondolkodott a témán. Alapvetően helyes a felvetés, bár a Star Wars Technológiai szintjén már tartunk szerintem. Egy bolygót talán nem tudnánk felrobbantani persze, de a halálcsillag árának töredékéből élhetetlenné tudunk tenni egyet évmilliókra, szóval nem is kell. Viszont, ha valamilyen hibából érdemes tanulni, az a Star Trek Transzporterei. Mindig elképedek, hogy képes azt valaki önként használni. Pláne úgy...
Már bánom, hogy megittam azt a sört, és messze is tolom magam elől a másik korsót. Gondolta a fene, hogy ilyen mély eszmecsere vár rám még ma. Azonban bármennyire is csinos és eszes, azt mondani, hogy a két képregény univerzum fedi egymást szinte váló ok, még ha alapvetően igaz is.
-Ha arra gondol, hogy sokat másoltak egymásról, az igaz, de...vannak fontos alapvető különbségek. A marvel hősöket tudott jól írni. A DC gonosztevőket.
Kezdem azért kicsit furcsának tartani ezt a hölgyet. Kicsit olyan, mint egy női terminátor azt hiszem. Elképesztő intelligencia, hűvös de mégis vonzó tekintet, ráadásul ez az odaadás a hadsereg iránt. Mindig tiszteltem azokat, akik tényleg komolyan vették a hadsereggel járó kötelezettségeket, és betűre betartották a szabályzatot. Sosem értettem őket persze, de az már más kérdés. És úgy tűnik hűsége kiterjed rám is. Azonnal felemelem mindkét kezem.
-Hé hé hé! Nézze, a kapitány tényleg a barátom, nem mondtam itt semmi olyat, amit ne mondanék előtte is. Viszont abban a képtelen helyzetben, ha a fogva tartói rólam vallatnák, ne várja meg a kínvallatást, csak mondjon el mindent. Nem akarom, hogy miattam baja essen, többek közt mert lehet szükségem lesz a segítségére amikor kiszabadítom onnan.
Ami Alex-et illeti, megvonom a vállaim, és kibököm, hogy más dolga volt. Véletlenül sejtem, hogy mi az, de semmi közöm hozzá, és másnak sem fogom elárulni, kínvallatás, vagy sör hatására sem. Igaz ez utóbbit már nem teszem hozzá, nem szeretném, ah azt hinné kigúnyolom.
-Igen, maga. És ne szerénykedjen. Elhivatott, pontos, és ezek szerint állandóan keresi a lehetőséget, hogy képezze magát. A kiképzőtisztem a fél karját odaadta volna egy olyan katonáért, mint maga, 100-al pedig meghódította volna már ezt a bolygót.
A feltételezett más civilizációkról persze én sem tudok többet, szóval igen, ki tudja mi vár ránk odakint. Az is lehet, hogy mi vagyunk a technológia csúcsa. Az is lehet, hogy csupán az Ocan bolygón van élet az univerzumban.
-Meglehet, én a magam részéről hibának tartanék letelepedni akármilyen bolygón. Több hajóra van szükségünk, mert a jelenlegi létszámunk...A földön volt, hogy egy vonat balesetben többen haltak mint, mint amennyien maradtunk. mondjuk, lehet érdemes lenne kideríteni, tudunk-e...keveredni az őslakosokkal...bár lehet erre már van válasz, csak én vagyok tájékozatlan.

avatar


Az URS Jola tisztje

Mentális erõ :
123
Képességpontok :
110

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   Pént. Jan. 05, 2018 7:54 pm

Ethan & Katrina
If there is no struggle, there is no progress
- Terepen? - vonom össze enyhén a szemöldökömet, majd próbálom ezt elképzelni. Mármint, amint mond, úgy… Ténylegesen, ahogy mondja. - A haditengerészet, nem a vízen van terepen? S aki a vízen van, az nem hajón van, hacsak nem találták fel a vizenjáró cipőt - értetlenkedem egy sort, hisz ma megengedhetem magamnak. A sör lassan nekem is a fejembe száll, szó se róla, nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz. Ezért sem fogyasztok belőle sokat. Egy kis bódultság a megengedett, nem több. Ugyanis fogalmam sincs, hogy miként viselkednék ha több lenne a szervezetembe, mint egy pohárka sör. S inkább nem kísérleteznék vele. - Biztos vagyok benne, hogy a kapitánya nem ellenezné, hogy hasonlóan cselekedjen - habár elég hihetetlen kép tárulna elénk, ezt valljuk be. Hasonló érzésekért pedig nagyon messzire sem kell menni. Itt van az Ocan, szinte a szomszédba.
- Meg… - felelem kurtán, még ha nem is a parancsnok tenné. Ez a feltételezés egyelőre még érzékenyen érint. Alig pár hete, hogy egy ilyen esetet akadályoztam meg és a büntetése… Ha az én kapitányomon múlna minden lázadót életben hagyna és engedné, hogy szabadon rohangáljanak itt. Magánvéleményem mégis megtartom, a férfi legfeljebb megfeszülő arcizmaimat figyelheti meg.
- Igaza van, és mégsem - engedek fel lassan. - Rövid távon nem tudunk oly nagy távokat megtenni, még ha fénysebességre is kapcsolnánk, nem tudhatjuk, hogy hol köthetünk ki és miként juthatunk ide vissza - fejtem ki saját véleményem, habár mint navigátor egyszer szívesen kipróbálnám. Kockáztatva, hogy talán sose kerülünk haza. Nem, ilyen nálam nem lehetséges. - A transzporterek veszélyesek… kihatással vannak a testre, s nem tudhatjuk, hogy mi módon - hallottam már róla, hogy a földön is kísérleteztek vele, de akkoriban nem volt meg hozzá a megfelelő technológia. - Pláne úgy? - kérdezek vissza, mert valóban érdekel, hogy mire akar kilyukadni.
- Ezen nem fogunk hajba kapni - hagyom rá a képregényvilágok közötti különbséget. - Érdekes, hogy az embereknek mi mindenre volt egykoron szükségük - mondom ki hangosan gondolataimat. Hősök és gonosztevők? Átlagembereknek valók. Akkor is voltak már katonák, olyanok, kik életüket áldozták a hazájukért. Ha engem kérdeznek az ilyenek az én szememben nagyobb hősök.
- A hadsereg emberei mindig élvezni fogja feltétlen hűségemet - mosolygok kedvesen a férfira, miközben védekezőleg emeli fel kezét. - Noha nem hinném, hogy élve el tudnának kapni, szóval ne aggódjon emiatt. Ha ilyen helyzet állna fent, már nem kellene a kiszabadításomért sietnie - nevetem el magamat, s újra csak a képzeletemre bízom magam. Rá kell jöjjek, hogy amaz szegényes. Nem tudnám elképzelni azt sem, hogy elkapnak. De ha mégis, azt sem hogy egy árva kukk is kicsúszik a számon.
A kapitányáról viszont már nem faggatom tovább, ha nem akar róla beszélni, én nem fogom erőltetni.
- A kiképzőtisztje elevenen felhasította volna a hátamat - mosolygom negédesen. - A katonáknak nem ez lesz soha a csábító, hanem a magasztos tettek. Egyszerű pszichológia az egész, melyeket az újoncok elé állítanak - továbbra sem tudom elfogadni, hogy személyemet magasztalják. A hasonló helyzetekből inkább menekülök. Kerülöm a nyilvánosságot, ha tehetem.
- Épp ezért kell óvatosnak lennünk, nem ész nélkül letelepednünk. Gyermekeket szülni, szabályozni a rendszert. Kevesen vagyunk, s ha ezt nem tennénk, csak kevesebben lennénk. S tudja Ön is, hogy minél kevesebben vagyunk, annál nehezebb dolgunk lesz az utánpótlásra. Mégsem lenne okos döntés, ha egyszerre több bolygón telepednénk le - fejtem ki véleményem. Kevesen vagyunk ahhoz is, úgy meg a belteljesség csak tovább fokozódna. - Ha van is erről kísérletek, minket nem is fognak tájékoztatni. De kizárt dolognak tartom, hogy a Consilium hasonló dolgokban gondolkodna - ahhoz túl elitista.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
205
Képességpontok :
191

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   Szomb. Jan. 06, 2018 11:03 am

-Terepen. - Felelem határozottan, és már előre tudom, mi lesz a kérdése. Tudom, mert én is arra számítottam, hogy 80%-ban a hajón leszek, 20-ban pedig eltávon. - A haditengerészet igen, de én tengerészgyalogos voltam, nem matróz. Megvolt persze a hajóm, de ha bevetés volt, gyakran ott ragadtunk hetekig, vagy hónapokig is akár. A végére már elég zűrös hely volt a bolygónk.
Közben elképzelem, ahogy egy szál fürdőnadrágban, hónom alatt egy összecsukható nyugággyal átmegyek a parancsnoki hídon, egyenesen a légzsilip felé, a kapitány és Amelia pedig csak bután pislogva néznek egymásra, és nem tudják eldönteni, hogy most álmodnak, vagy mi a rák van. sokáig mondjuk nem koncentrálok erre a bolondos gondolatra, mert a kurta válasza visszaránt a valóságba. Fejem kissé oldalra billentve fürkészem a nő arcát.
-Már történt ilyen a hajóján...jelen volt. És úgy intézte el, hogy egy karcolás sem esett magán. Helyes.
Mondjuk nem csak találgatok, rémlik, hogy az egyik eligazításon említették ezt, amikor azt beszéltük meg, hogy miért fontos az éberség a hídon. Már azon kívül, hogy egy üstökössel való frontális ütközés mennyire el tudja szúrni az ember napját.
-Rendben, a hyper űrugrás az tényleg hasznos lenne. A fénysebesség már kevésbé, de ahhoz már túl sokat ittam, hogy rá gondoljak, és ne szédüljek bele a hatásaiba.
Egyetértően bólintok. A transzporterek...veszélyesek? Hát, így is lehet mondani. 100% halálozási ráta is egyfajta kockázat. illetve csak 99%. Hátha pont elmegy az energia, és megúszod.
-Nos...ahogy az a gép működik...valójában nem transzportál semmit. Gyakorlatilag lemásolja amit beleraknak, és gyárt egy replikát a célnál belőle, miközben megsemmisül az eredeti. Volt is egy Transporter "baleset", amikor rossz volt a gép egyik vége, és egy főszereplőből tartósan kettő lett. A lényeg, hogy a gép megöli azt aki használja, amit tudnak is, de mégsem zavar senkit.
Kissé félrehúzom a számat. A söröm felé sandítok, de már elhatároztam, hogy elég volt, és tartom is ehhez magam.
-A helyükben...ha már lehet másolatokat csinálni, csak beállítanám az egyik katonát, és leküldenék belőle mindig 6 másolatot. Vagy 60-at. 6000-et. Amennyi kell. A végén tényleg lenne egy hadsereg magából, vagy belőlem. És ha az első sereg nem jár sikerrel, megy a következő.
Véleményem szerint amúgy igény még mindig lenne ilyen történetekre, hősökre és...gonosztevőkre talán nem, abból sikerült megmenteni eleget, de a lényeg, hogy most is születnek ilyen történetek, csak épp nem annyi.
-Ó, tudom, hogy egyedül is ki tudna szabadulni, de akkor is segítenék. Jelentenék némi taktikai előnyt, és egyébként is, hogy nézne ki, hogy sörözök amíg egy bajtársam kín vallatják?
Ezt még nevetve mondom, de a kiképzőtisztem említésére elhúzom a számat. Az egész csak egy pillanatig tart, de ez sajnos olyasmi, amit nem tudok kontrollálni. Mindig azt mondta, hogy ha jó munkát végez, gyűlölni fogjuk érte egész életünkben. Jó munkát végzett.
-Erre mérget vehet. Az enyémmel megtette többször is. Viszont igaza van, ha látványosan szerencsés dolgokat akarnak mutatni, amibe más belehalt volna, valóban az én kartonom a nyerő. De biztos lehet benne, hogy jobban örülnek 1000-nek magából, mint egynek belőlem, függetlenül attól, hogy nő.
Megpróbálok újra kedvesen mosolyogni a végére. A lényeg, hogy túléltük, nem igaz? Mondjuk ezek után kíváncsi lennék, neki milyen történetei lehetnek. Ránézésre abszolút minta katonának hinném. Sajnos én nem olvastam az ő aktáját, ki tudja, lehet szolgált volna meglepetésekkel.
-Szerintem több hajót kéne építenünk. És jobban ráfeküdni a klónozásra. Ha így megy tovább pár generáció, és mindenki mindenki kuzinja lesz.

avatar


Az URS Jola tisztje

Mentális erõ :
123
Képességpontok :
110

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   Szomb. Jan. 06, 2018 11:45 am

Ethan & Katrina
If there is no struggle, there is no progress
Őszinte érdeklődéssel csillannak meg lélektükreim. Figyelmesen hallgatom a férfi beszámolóját földi hivatásáról. Halkan hümmentek magamban, miközben újra előre dőlök és az asztallapjára simítom kezeimet.
- A hatalmak közötti háborúk felemésztették a bolygót - válaszolom egyszerűen, hisz mi más történt volna? Igazából nem telt el sok idő attól, mégis mennyinek tűnik. Új generáció született, már most jönne a harmadik. Mégis én már csak legfeljebb mesékből hallhatom ezeket, vagy ha jobban beleásom magam az archive anyagokba. Ahhoz pedig csak akkor nyúlok, ha a küldetésünkkel kapcsolatos.
Arcizmaimat újra a kifejezéstelenség mezsgyéjére vezetem. Járomcsontomon megfeszül a bőr, ajkaim szorosan tapadnak egymáshoz, miközben fogaim szorítom össze. Nem reagálok a szavaira. Nem javítom ki, hogy tudnék mesélni a karcolásokról. A golyó ütötte seb még a karomon tétlenkedik. Lassan gyógyul. Összecsapásunk alatt szám, szemöldököm repedt fel. A kadét ökölnyomát napokig viseltem a testem számos részén. Nem is értem, hogy ezek miként nem kerülhettek fel a jelentésbe.
Nem mesélek róluk, mert még túl friss a seb. Egy hadnagy sem szívesen beszél arról, ha az egyik katonája fellázad ellene.
- Pedig élvezetes lenne ama sebességgel száguldani a galaxisba. Az lenne ám az igazi kihívás számunkra - mosolyodok el kényszeredetten, arcvonásaim csak lassan engednek fel. Ha egyszer bezárkózom megszokott énembe nehezen engedem el. Talán nem kellene a kollégára ráhozni a frászt.
- Azonban ennek van egy apró buktatója. Az összes lemásolt egyén ama egy embernek az összes emlékeivel, érzéseivel, gondolkozásával fog létezni. Ha az ellen egyszer, csak egyszer rájön, hogy miként gondolkozunk, akkor az egész egységet könnyedén megsemmisíthetik. Mindenkinek ugyanaz lesz az erőssége és a gyengesége is. Képzelje el, ha magából jelenleg ebben a helységben legalább 30 ülne. Akkor is ilyen kedélyesen csevegne velem? - teszem fel a kérdést félrehajtott fejjel. A magam részéről nem támogatnám eme verziót. - Akkor már inkább fejlesszük a maximumra a robotikát. Egy robot érzelemmentesen tud bármikor harcolni és könnyebben javítható, mint egy ember - ha már feltételezésekről beszélünk. Egy ilyen hadtest sokkal egyszerűbben tudnánk haladni előre a térben. Nem esnének folyton bele ugyanazon hibákba, amikbe mi. Nem mennének vissza kétszer ugyanabba az üres területre…
De ezek mind feltevések csak. Nem hinném, hogy bármelyikünk szavát is érvényesíteni lehetne a Consilium előtt. Megvan számukra a megfelelő tanácsadó testület, ők elvégzik helyettünk a munkát. Ők is részvettek kötelező katonai kiképzésen, legalább nem csak a levegőbe beszélnek, amikor ajánlanak valamit.
- Már ha tudomást szerezne róla, Parancsnokhelyettes  - mosolyodom el a pohár pereme felett.- Ha épp úton vannak, onnan elég nehéz lenne elszabadulnia - s mint említettem. Nem engedném magam könnyedén elfogni, ami nem jelenti, hogy élve ne is tehetnék meg. Azt már nem említem, hogyha maga a Consilium parancsolná meg, hogy beszéljek… akkor megtenném. De ezt tán sejti is.
- A kiképzőknek nem az a dolguk, hogy kedvesen bánjanak a katonákkal. Fel kell készíteni őket az űrön túli- és persze az orcani világra is - mondom ezt, mint kiképző. Igaz csak saját legénységünkkel teszem. Nem engedhetem, hogy fizikálisan leromoljanak az embereim értékei. Szinten kell őket tartani. - Függetlenül attól, hogy nő? - kérdezek vissza, tán némi vészjósló hanglejtéssel. Eme világban nem sok különbség van már férfi és nő között. Vagyis… De. De nem a hadseregnél. Itt mindenki egyenrangú, nemtől függetlenül.
- A világ kezdetekor is hasonló problémával találhatták magukat szembe az emberek. Mégsem lett oly mértékű a vérfertőzés. Ha egyszer, egy primitív fajnak sikerült, nekünk miért ne sikerülhetne még egyszer? - teszem fel a költői kérdést, egy könnyed vállrándítással. A pohár alján ülő lassan megmelegedő sört is megiszom. Üres poharam halkan koppan az asztal lapján.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
205
Képességpontok :
191

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   Szomb. Jan. 06, 2018 12:44 pm

-Nos igen. Amire megszülettem már az alapvető dolgokért is harcolni kellett. Az asztalra könyökölve emlékszem vissza a lázadásokra. Arra a sok emberre, akik talán nem tévedtek benne, hogy a rendszer rossz, az viszont, hogy velük jobban járt volna a bolygó teljes képtelenség volt. A legtöbb csatába minden szervezés nélkül vetették bele magukat. Ha nem lettek volna ekkora túlerőben...
De a jelek szerint nem csak nekem vannak rossz emlékeim, és nem csak testi sebeim. Rosszul ítélhettem meg valamit, mert láthatóan zavarja a téma. Úgy döntök jobb lesz úgy tenni, mint aki nem veszi ezt észre, és átsiklok a dolog felett. Később tényleg el kell olvasnom az aktáját.
-Kihívás igen, de állítólag összekutyulja az időt, vagy mi...nem akarok hülyeséget mondani róla, de elvileg lassabban telne az idő, vagy mi...az viszont biztos, hogy a fénysebesség is kevés, ha el akarunk jutni egy másik galaxisba, és meg is szeretnénk élni az út végét. Kivéve ha közrejátszik az idő torzulás...na ezért nem erőltetem ezt!
Ami viszont a replikánsokat illeti, érdeklődve nézek tengerkék szemeibe, és valósággal iszom a szavait. 30 belőlem itt? A forgalomnak biztos jót tenne, viszont a kabinom marha zsúfolt lenne, és gyűlölném a sorban állást reggel a WC előtt. Mondjuk ha Amelia-t harmincszor szólítanám asszonyomnak egy nap, tuti lelőne belőlünk 29-et, így nem tartana sokáig ez az áldatlan helyzet legalább.
-Én leginkább mint feláldozható egységekként gondoltam rájuk, akiket ott hagyunk aztán, bármennyire is szívtelen dolog a halálba küldeni az "ikreimet", de jogos. Ha több lenne itt belőlem, mostanra biztos összeverekednének azért, hogy melyikük ülhessen ennél az asztalnál. Már, ah ennyire kiszámíthatóak lennének...
Furcsa belegondolni, mennyire lenne kattant valaki, ha nem tudhatná, ki ő, csak abban biztos, hogy nem az, akire emlékszik, mert az valaki más. De aztán felcsillan a szemem. Sőt, még bólintok is vigyorogva.
-Ó igen, vagy még jobb, hajónként beprogramoznánk egy ilyen terminátort, és azt replikálnánk a teleporttal. Aztán a túlélő egység memóriáját kéne csak szinkronizálni az eredetivel, és akkor a tapasztalatok is megmaradnak.
Azért néha szívesen megkérdezném Katrina kinek az oldalán áll. Jó, persze, ha a rendszer másik oldalán vagyok éppen az űrben, akkor lehet meg sem tudnám, ha történik vele valami, bár mondjuk csak azért, mert valami nehéz, vagy egyenesen őrültség, számomra még nem feltétlenül akadály. Sőt..
-Talán, de lássuk be, nem tud rólam sokat, ha miattam rabolnák el, olyankor tennék, amikor együtt vagyunk. Például most! - Csúnyán nézek végig a kocsmán. Utálnám, ha valaki pont most időzítene szerencsésen. De aztán nevetve fordulok vissza felé. - Ha meg mégsem, legfeljebb küldeném valamelyik klónom. Mindegy is, kegyed úgyis tud vigyázni magára.
A kiképzésre próbálok nem gondolni. Úgyis azt mondták, hogy a fontos, hogy az izmainkban emlékezzünk, és ne a fejünkben, szóval gondolom nem probléma, ah ez utóbbiak nincsenek előtérben szinte soha. Viszont hirtelen kezd úgy nézni rám, mint kedves vörös parancsnokom, amikor asszonyomnak szólítom, és nem igazán tudom miért.
-Persze. Egy nő eleve értékesebb a Consilium szemében, de azt nem vettem számításba. Főleg, mert ahogy látom kegyed is sikeresen kitört a háziasszony szerepből amit annyi nőre rákényszerítenek.
Ami a vérfertőzéseket illeti, hirtelen úgy érzem, mégis kell nekem az a másik sör. Nagyot kortyolok belőle, és üresen teszem le az asztalra a nőé mellé.
-Nekik nem voltak bombáik. Ma egy ütődött sokkal nagyobb károkat tud okozni, ráadásul tényleg vannak lények, akik tűzet csiholnak a kezükkel. alapvetően azért hiszek benne, hogy van jövőnk, csak nem lesz egyszerű, az biztos.
Elgondolkodva nézek a három üres pohárra. Lehet most van az a pont, amikor le kéne ezzel állni. Sőt, szinte biztos. Most még tisztán gondolkodom, és másnapos sem lennék. Végül kérdőn nézek a nőre.
-Mit gondol, rendeljünk még egy kört? - Mondjuk, hangomból érzékelheti, hogy nem gondolom ezt komolyan. A következő után egymást támogatva mennénk haza, az után pedig lehet itt aludnánk. Még mindig elképeszt, mennyivel erősebb ez a kotyvalék, mint a felvizezett vacak amit odahaza adtak.
-És milyen az Arkan...de most tényleg? Még sosem jártam más hajón.

avatar


Az URS Jola tisztje

Mentális erõ :
123
Képességpontok :
110

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   Szomb. Jan. 06, 2018 1:24 pm

Ethan & Katrina
If there is no struggle, there is no progress
Szememet újra szűkítve figyelem, ahogy a gondolataiba mélyed. Neki sem lehetett egyszerű. Olvastam egy pszichológiai elemzést a felébresztett emberekről. Elméletileg traumákat éltek meg a Földön, s sokuknak gondot okoz az átállás eme világba. Pedig, továbbra is csak ötven év.
- Milyen volt a Föld? - kérdezem őszintén, hisz valljuk be: nem sok olyan emberrel beszélgethetek. A legénységünk egy-két tagja felébredt tag, náluk ama tanulmány tüneteit látni vélem, a Kapitány mégis úgy döntött, hogy tartjuk értjük a hátunkat. Parancsba adták, így nincs mit tennem. Amíg nem követnek el oly kihágást…
- Végül kijutottunk oda, ahonnan indultunk. Rengeteg ötletet adnak a régmúlt idő találmányai, de technológiánk nem jár még ott. Ki tudja, lehet hogy alig pár év alatt, már az idő-tér manipulációt is feltalálhatjuk, mely segítségével könnyebben fogunk tudni utazni - eme elképzelés nem is lenne oly idegen tőlem, sőt. Még vonz is a tudata, hogy egyszer egy ilyen hajót irányíthassak. Nyilván a galaxis kiépülésének eme szintjét már nem feltétlen fogom megélni. Aztán ki tudja, a technológia fejlődése tényleg oly csúcson van ma már, hogy…
- Engedné magát feláldozhatóvá tenni? Most azt mondja igen, de gondolja el, hogy leküldik magát, harmicadmagával és pontosan tudja, hogy magát csak feláldozzák. Valószínű sovány vigasz lenne magának is, hogy az eredeti alakja repülget az űrbe, miközben meghal. Ezzel az eshetőséggel mindig számolni kell. Veszélyes, az emberek hajlamosak az öngondolkozásra, fellázadásra - fejezem be végül s szórakozottan hallgatom, miként verekedne össze. Szemöldököm újra magasra vonom fel. Vajon az én klónjaim miként viselkednének egymással? Vélhetőleg egymásra sem hederítenének. Meglehet igaza van, minket még csak az sem zavarna, ha feláldoznának, amíg a parancs egyértelmű. Vagyis…
- Feltétlen szüksége van egy robotnak emberi gondolkozásra és érzelmekre? Enélkül sokkal racionálisabban tudnának működni és mérföldkövekkel jobb döntéseket hoznának. Alapvetően az andoidoknak oly komplex gondolkodásra képesek, mint mi talán sohasem fogunk - jegyzem meg könnyedén, nem kendőzve el, hogy magunkat írtam le. Ezzel nincs is mit szépíteni. A robotok képesek olyanra, amikre mi nem, ahogy elméletileg mi meg olyanokra, amikre ők nem. Érezni.
- Miért ilyenkor? - kérdezem kétkedve. Valahogy ez számomra nem logikus. Épp ellenkezőleg kellene. - Itt ne keressen veszélyforrást. A Consilium kontroll alatt tartja alattvalóit - magam nem lesek körbe, miért is tenném. Itt nem les ránk veszély, az Orcanon annál inkább. Vagy más bolygókon esetleg. - Nem törtem ki. Egyszerűen még nem alakult úgy az életünk, hogy gyermeket fogantam volna. Valószínű, hogyha ez bekövetkezik, az a leszerelésemmel járna. De ahogy mondja egy nő most a legfontosabb tényező a jövőnk érdekében - s lám mégsem fűlik hozzá fogam, hogy "anya" lehessek. S gyanúsan nem akart eddig összejönni. A magam részéről apám kivizsgáltatott. Velem nincs baj. Vajon meddig tudjuk még húzni az időnket?
- Nem voltak, de primitivságuk miatt nem is kellett. Elég volt egy nagyobb kődarab. A helyzetünk most sem az - mosolygok szelíden.
Kérdésére halkan felnevetek.
- Köszönöm, egynél többet sosem iszok Parancsnokhelyettes. Nem feltétlen lennék ítélőképességem teljében - nevetek tovább. Már így is érzem, hogy a gondolataim kezdenek tompulni.
- Az Arkan… - kezdenék bele, összeszedve gondolataimat. Mit is mondhatnék? A Kapitány mindenkiért tartja a hátát, túl elnéző, a Parancsnok egy beképzelt pojáca, túl merész és túl sokat kockáztat, de azt be kell látnom az elmúlt évek során többször is igaznak bizonyultak számítási. Ám ekkor a székemet hátulról lökik meg. Súlyos kéz telepedik vállamra.
- Hé, baba, fogadást kötöttünk, s úgy néz ki, hogy én leszek a férjed - hallom egy érces hang hangját, sörpárlattal egyetembe. Tekintetemmel előbb a pult felé pillantok. Látom Bob ijedt arckifejezését. Vonásaim újra megkeményednek, a végtelen ridegség tükröződik róla. Ezüstgyűrűt viselő kezemmel fogom meg az idegen férfi csuklóját. Erősen szorítok rá. Hallom a felsíró hangot.
- Sajnálom, mint látja, már foglalt vagyok…
- S ez a barom lenne az? - sziszegi fogai között, fejével a velem szemben ülő felé intve. Csuklóját továbbra sem engedem, csak gyengéden ropogtatom tovább, enyhén eltekerve kezemet. Nem tekintek rá, nem méltatom erre. Vélhetőleg tudom, hogy milyen kínzó arcot tud vágni.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
205
Képességpontok :
191

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   Hétf. Jan. 08, 2018 1:41 pm

Újabb önkéntelen reflexet láthat tőlem, ahogy a kérdésre, hogy milyen volt a föld először először elfolytok egy nevetést, aztán megrázom a fejem. Na igen, a Föld, egész hátralévő életemben tudnám ócsárolni, de végül mégis, az otthonom. Azt hiszem mindig az lesz.
-Hatalmas. Az űrből aprónak tűnt, de az űr Üres ugye, a Föld ezzel ellentétben zsúfolásig telt volt...mindennel. Ha gondolja néha szívesen mesélek róla, de konkrétabb dologra kérdezzen mert...nos, a fél életemben az volt az egész világ. Bármeddig tudnék róla mesélni.
Idő tér manipuláció...ez kezd időutazásnak hangzani, és ha valamit utálok, az az időutazás. Egy technológia, ami annyira nyilvánvalóan lehetetlen, hogy az már szinte fájdalmas, és mégis erőltetik. Ő persze ezt nem említette. Idő tér manipuláció sok minden lehet. Például, ha egy fekete lyuk eseményhorizontján keringve számunkra percek alatt peregnek le az évek.
-Bizonyára igaza van...úgy értem, ha arra térnék magamhoz, hogy most születtem, és harcba küldenek, tuti elég rosszul reagálnék, de legalábbis taktikailag nem kedvezően. Mondjuk, bevallom, leginkább nem magamat képzelem ebbe a szerepbe, hanem mondjuk Spock-ot. Na belőle kinézném, hogy feláldozná magát százával.
Aztán megvonom a vállaim. Szeretem a robotokat, talán össze is tudnék rakni egyet, ha előttem esne szét, de azt nem állítom, hogy szakértő lennék.
-Alapvetően nem szükséges...sok embert is ismerek, aki nem képes komplex gondolkodásra, és remekül megvan nélküle.
Mondjuk kezdek én is erre a szintre jutni hála az alkoholnak, bár remélhetőleg nálam ez csak ideiglenes. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a kabinomba vezető út most még nem lehetetlen küldetés, már persze, ha visszaengednek, és nem kapok egy fejmosást arról, hogy meg kéne látogatnom a családomat, és alig mentem el. Mennyi ideje lehetek itt? Úgy érzem csak most ültem le, de...bármelyik órára nézek akkora számot mutat, ami egészen hihetetlen. Tényleg repül az idő...
-Azért ilyenkor, mert józanul senki sem támadna két tisztre.
Rákacsintok. Valóban...elég veszélyes kisugárzása van. Tudjátok, az a fajta akinél ránézésre megmondod, hogy kitöri a nyakad, és még rémálmai sem lesznek miatta...vagy igen, de attól még, ha nyakat kell törni nem hezitál.
-Nem feltétlen, vagy legalábbis nem végleg. Nekünk...egyszer úgy alakult... - apropó sör és józan ítélőképesség ugye... - De miután megszült, folytatta a kiképzést, és azóta már megint a flottánál van. A srácunkat meg a nagyszülei nevelik. Valószínűleg jobb is neki így.
Közben szemmel a felénk tartó fickót. Nem azért, mert konkrétan előre látnám, ami történni fog, csupán megszokásból. Így képeztek ki. Ennek ellenére majdnem meglep, amikor tényleg hozzánk lép, és megérinti Katrina vállát. Két tenyeremmel megtámasztom az asztalt, és kissé hátrébb tolom a székemet, hogy ha kell azonnal fel tudjak ugrani, és maszek fogászatot rendezni a csávónak egy bárszékkel.
-Igen - Vetem oda keményen, és már fel is állok, nagy nyikorgással eltolva mögöttem a széket. Nem akarom bántani. Ha nem lenne ennyire ellenszenves sajnálnám azért, amit Katrinától kap, pontosan tudom milyen érzés. Én is ugyanazt a képzést kaptam. Viszont, ah sikerül elrettenteni, már boldog leszek.
-Menj tovább. Itt legfeljebb...
Ekkor azonban elhallgatok, mert a szemem sarkából látom, hogy felém is közelít valaki. A fickó haverja lehet az, akivel fogadtak, mert elég elszántan néz rám, a kezében pedig azon nevetséges, otthon összeeszkábált fegyverek egyikét tartja, amint legfeljebb egyszer lehet elsütni, vagy annyiszor sem. Mondjuk ha pont belém lő vele az nem egy pozitív élmény, aláírom.
-Had találjam ki, te az én kezem akarod megkérni igaz? - Kérdem tőle anélkül, hogy ránéznék. Beszéd közben Katrina tekintetét figyelem. Megvárom, amíg a rám fegyvert szegező egy pillanatra a másik navigátorra kalandozik, és akkor mozdulok. Szinte szédítően gyorsan csavarom ki a kezéből a fegyvert, és mutatom be az arcát az asztallapnak, saját fegyverét pedig Katrina kérőjére szegezem.
-Bocs...tintásokkal nem randizom.

avatar


Az URS Jola tisztje

Mentális erõ :
123
Képességpontok :
110

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   Hétf. Jan. 08, 2018 3:51 pm

Ethan & Katrina
To be the best you must be able to handle the worst
Halvány mosoly vibrál ajkam szegletében, szemfülesen figyelve minden apró reakcióját. Kíváncsi lennék, hogy mi húzódhat nevetésének hátterében, majd apró fejrázáséban. S mivel többet nem tudok meg, mint amennyit tudok, és mert konkretizálásra is ösztönöz, így nem hagyom cserben.
- Akkor kezdje azzal, hogy min kuncogta el magát? - hajtom enyhén oldalra a fejemet. Biztos nem eme általánosság miatt tette.
Talán volt egy-két érdekes története. Ha  másról nem, hát a haditengerészetről. Szolgálatairól. Azokról is szívesen hallgatom az “öregek” szavait. Ha már a nagyapám is ott szolgált.
- Spoke egy igazi robot volt, nem igaz? Azt hiszem, hogy egy olyan faj képviselője, kik mentesek voltak minden érzelemtől - arról nem is beszélve, hogy csak évente egyszer háltak. Szinte magamra is ismerhetnék. Csakhogy az utóbbi időben több érzelmet fedezek fel magamban, mint az elmúlt negyed évszázadban bármikor. - Igaza van. Egy ilyen faj valóban életképesebb lenne. Kérdés, hogy racionalitásukkal szolgálnának-e minket - jegyzem meg orrom alatt.
Nem, nem a Consilium ellen vallok, de… Az emberek szeszélyesek, döntéseiket olykor nem a racionalitás talaján hozzák meg. Épp ezért vagyok olyannyira veszélyesek. Az ocantisokról meg lényegében semmit sem tudunk ezért lehetnek még ennél is veszélyesebbek.
- Valóban megvan nélküle, de gondolom nincsenek is döntőképes pozícióban - nevetem el magamat. Teljesen félreértett, de nem is baj. Okolom a sört. Hisz ez az egy pohár az én fejembe is lassan beleszáll. Nem is látom értelmét, hogy tovább magyarázzam ezt.
- Álmunkban sokkal védtelenebbek vagyunk. Én legalább is azt egyszerűbb megoldásnak tartanám - vonom meg egyszerűen vállam. De én csak navigátor vagyok, nem stratéga. Igaz a kettő szorosan összefonódik. A különlegesekhez mégsem volt elég az én gondolkozásmódom.
- Való igaz, ez is egy járható út. Egyeseknek. Az én családomban nem így van. Anyámtól megkövetelték, hogy hagyja fel katonai pályafutását. Ha más nem is, akkor ő tökéletesen megköveteli, hogy magam részéről is adjak fel mindent a gyermekért - mosolygok szelíden. Hát igen, családom sanyarú története. Folytassam még? Ennél csak szebb és szebb történeteim vannak. Akaratlanul is kérdések csúsznának ki ajkamon, ám ezeknek nem engedek.
Semmi közöm nincs a családjához. Ha magától kíván erről beszélni, akkor csendesen hallgatom, mint most is.
No meg arról sem feledkezzünk meg, hogy hirtelen jött új vendégeink megakadályoznak minden egyéb más kérdést. A velem szemben ülő alak határozott válaszára felvonom szemöldökeimet. Amolyan: ez most komoly? módban. Nem szükséges hazudni, mégsem javítom ki. Viszont arcvonásáról leolvasom, hogy szorításom hatásos.
S továbbra sem engedem el Ethan figyelmét. Figyelem arcvonásait, szemének csillogását, izmainak megfeszülését. Ő lát mögém, csak belőle olvashatom ki, ha készül még valami. Tart valaki még felénk, mégis Ethant szuggerálom enyhén összevont szemöldökkel. Érzem, ahogy izmaim megfeszülnek, vibrálnak bőröm alatt, ugrásra készen, akár egy macskánál. Hallom, hogy valami trágársággal ócsárol a felettem álló, nyála kézfején, csuklómon landol.
S a férfi mozdul. Szinte én is ugyanabban a pillanatban. Felpattanva a székről, gyorsan rúgom ki a meglepett fickó alól saját lábát, kezét továbbra sem engedve csavarom azt hátra és térdelek hátába, térdre kényszerítve. Karját egyre hátrább és hátrább húzom, s amikor nem bírja, amikor már nyöszörögve könyörög, hogy engedjem el, akkor sem teszem.
- Hadnagy, Parancsnokhelyettes - terem közöttünk gyorsan Bob, a megtermett pultos, kezében egy rongyot szorongatva. Hangja zökkent ki a szokatlan transz állapotomból, s ekkor engedem el csak a férfit, hagyva, hogy amaz elterüljön a földön.
- Mennyi alkoholt ittak? - tekintek fel feldúltan. Nem szeretem ha eme állapotból kizökkentenek. A vörös köd ilyenkor teljesen ellep, nehezen tudok magamon uralkodni. Ritkán kap el ez a vadállati ösztön, s minden erőfeszítésembe beletelik, hogy magamba zárjam el. Szikrákat hányó tekintetem zavaros lehet, Bob inkább Ethan felé fordul.
- Kérem, én csak egy picivel adtam többet a kelleténél nekik és nem gondoltam volna… Kérem ne jelentsék - sopánkodik a fickó, én pedig idegesen túrok a hajamba. Ennyit a könnyed, kellemes csevejről.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
205
Képességpontok :
191

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   Hétf. Jan. 08, 2018 5:20 pm

Továbbra is a szemeim figyelem, ahogy egyre boldogabban csillognak. Tényleg kár, hogy nem az első söröm előtt ült le ide, akkor még érdekesebben tudnék mesélni. Vagy lehet, pont most van az, amikor igazán lenyűgöző történeteim vannak? Mindkettőt mondták már.
-Nos...ha egyszer nem hallottam gyerekkoromban, hogy próbáljak a földön állni, és ne a csillagok közt. Nyilván nem szó szerint értették, de mégis, ha elmondtam volna, hogy egyszer egy olyan hölggyel fogok beszélgetni egy űrállomáson, aki még sosem járt a Bolygón, és igazándiból ez a természetes, mindenki kiröhögött volna.
Ezután viszont én javítom ki őt. Úgy tűnik Star Trek-ben annyira nem szakértő a hölgy, mint batman-ben. Van ebben valami vonzó, az biztos...
-Spock. És félig ember volt, de amúgy igaza van, legalábbis ezt állították magukról.
Sosem tudtam eldönteni, hogy a Vulkáni faj vajon azért tűnt úgy, mint egy rakás passzív agresszív, leereszkedő űrlény, akik csak megjátsszák, hogy nincsenek érzelmeik, mert a színészek nem játszották jól a karaktert, vagy azért, mert eleve ezt kellett mutatniuk. Ezt megosztom vele is, ami pedig azt illeti, hogy szolgálnának-e minket...
-Kétlem.
Aztán rajtam a sor, hogy szélesen elmosolyodjak, és kissé közelebb hajolva körülnézzek a szemeimmel.
-Ugye nem azt kérdezte most, hogy a vezetőink között akad-e agyatlan ember? - Kérdem vidám hangon, aztán megrázom a fejem, még mindig nevetve. - Nem nyilatkozom.
Ami az alvást illeti...én speciel nem vagyok annyira védtelen álmomban. Illetve, inkább úgy fogalmaznék, hogy törtem már össze valamit reggelre. Rohadt rémálmok...Na, a lényeg, hogy lehet véletlenül bevernék valakinek, ha tényleg lépteket hallanék, és nem csak álmodnám őket.
-Én általában a hajón alszom. Onnan aki el tud rabolni, azzal elmennék, ha szépen kérne is.
Talán megjegyezném, hogy kár lenne érte. Nem tudom milyen anya lehet, de nálam jobb navigátor az egészen biztos. Fegyelmezettebb az biztos. És persze sokkal kellemesebb látvány is, bár van, hogy ez bajjal jár, pont mint most...
A filmekkel ellentétben egy átlagos ökölharc egy képzett katonával durván másfél-két másodpercig tart. Az emberi test tele van gyenge pontokkal, és ez idő bőven elég ahhoz, hogy egy szakértő ezeket kihasználva ártalmatlanná tegyen valakit, szóval minden csak azon múlik, ki a gyorsabb. Ha valaki nem számít a támadásra, még rosszabb a helyzet.
Azonnal leeresztem a fegyvert, ahogy Katrina is megoldja a problémáját. Bevallom, egy pillanatra elkalandozik a tekintetem, ahogy előre dőlve gyakorol nyomást áldozatára, de aztán már a saját "udvarlómra" koncentrálok, kinek arca az asztalon nekifeszül a másiknak.
-Látjátok, ti ketten sokkal szebb pár vagytok...vagy legalábbis jobban összeilletek.
Csak a szemem fordítom Bob felé, és talán kicsit együttérzőn nézek rá. Ez tényleg elég komoly slamasztika neki. Az állomás törvényei szigorúak. Ha még csak zaklatták volna Katrinát...undorodom belegondolni, de több mint valószínű, hogy nem lenne belőle semmi. Ránk támadni...az viszont már komoly. Ha jelentjük, ennek a kettőnek annyi. Ha meghúznám a ravaszt, akkor is legfeljebb a takarítókat hívnák ránk. Még mindig nyomást gyakorlok a rám támadó fickó karjára, közben pedig kimérten szólok a csaposhoz.
-Bob...főzz kávét az uraknak. Valami nevetségesen drágát. Aztán pedig kísérje haza őket, személyesen. Ti ketten meg...
A másik kezemben lévő összetákolt pisztollyal az asztal csapok úgy, hogy a fegyver darabokra törik, aztán a fülükhöz hajolok.
-Innen egyenesen haza fogtok menni. Alszotok egyet erre, és nem ihattok soha többé, mert mostantól, ha csak pletykálni hallok valakit arról, hogy nem vagytok istenverte mintapolgárok, visszajövök, és letépem a fejeteket.
Beszéd közben szabaddá vált kezemmel megragadom az egyik arcát, és elkezdem hátrafelé nyomni, ellentétes irányban mint amerre a másik karommal fejtek ki erőt a testére.
-És, csak, hogy tisztázzuk. Amikor ezt mondom, az nem egy metafora arra, hogy mérges leszek, és kiabálni fogok veletek, vagy kiszabok valami bírságot. Szó szerint be fogok nyúlni a szárba, és addig feszítem majd hátra a koponyátok, amíg csak az alsó állkapcsotok marad a nyakatokon.
Amíg ezt elmondom, kikerül a két csésze a pultra, én pedig elengedem a saját emberem.
-Menjetek a pulthoz, fizessetek, és takarodjatok innen.
Az én áldozatom majdnem elesik a saját lábában úgy iszkol. Úgy figyelem őt, mint egy éhes sas a kisegeret, és ha sikerül kijutniuk mindketten a kocsmából, a pultossal együtt csak akkor engedem ki a bent tartott levegőt végre. Pazar...

avatar


Az URS Jola tisztje

Mentális erõ :
123
Képességpontok :
110

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   Hétf. Jan. 08, 2018 8:03 pm

Ethan & Katrina
To be the best you must be able to handle the worst
Lehet mégsem voltam annyira figyelmes és körültekintő, mint amennyire azt hittem. Szemem újra csak összevonom.
- Meddig volt hibernáció alatt? - bukik ki belőlem a kérdés. Vagy a hadsereg emberei közül csak a felső vezetés tudta, hogy mi fog várni az emberekre? Hogy a kihalás szélére kerültünk? Vagy őt jóval hamarabb hibernálták volna? - Érdekes, a nagyapám még a földön élt… De neki ez az egész oly természetes - nézek körbe és bár lenne most egy ablak, hogy a végtelen űrt nézhessük. Nem mintha nem látnánk eleget.
- Sose tennék fel ilyen kérdést. Az emberek nem racionális lények, mindössze erre utaltam. Azonban, hogy vezetőink sem lennének azok? Meglátásom szerint nekik van a legnagyobb racionalitásuk mindannyiunk közül. Mégis, igaza van. Egy Spock féle még minket sem szolgálna. Túl szeszélyesek vagyunk - vonom meg a vállamat egyszerűen.
Eszem ágába sem volt a Consilium nevét a számra venni. Instant akasztás járna érte, még ha más formában is történne ez. Sose kockáztatnám és sose gondolnám így. Ezek viszont tények. Nem véletlen terjednek azon pletykák, hogy oly gépekkel dolgoznak, melyek jobban kiszámolják egy adott szituáció lehetséges végkimenetelét, mely nem veszi számításba az emberi érzéseket. Nevetését mégsem értem szarkasztikusan, az én ábrázatom a végtelenségig komoly marad. Legalább is ebben a témában.
- Ha nem velem beszélne, akkor ez akár egy felhívás is lehetne egy keringőre. Ne beszéljen meggondolatlanul, Helyettes - mosolygok kedvesen, jó tanácsot adva. Életem nagy részét én is a hajón töltöm, egyéb időkben… Ki vagyok onnan tiltva… De az archiv feldolgozóknál kényelmes a kanapé.
Az agyamban azonban elpattan egy ér. Nem látom már a külvilágot, csak az előttem álló akadályt, az ellent, amit le kell győzni. Katonai neveltetésem átka. Visszaemlékszem, amikor hideg vízzel teli vödörrel locsoltak le az éjszaka közepén, s kezdődött a kíméletlen kiképzésem. Nem, én nem csak a táborban kaptam ezt, már jóval korábban. Apám megtett mindent, hogy a lehető legjobb legyek, mire odakerülök. 12 évesen több halálos technikát ismertem, mint bármely más kiképzőm. Kegyetlentől tanultam mindent. S ennek az ára az volt, hogy olykor elpattan az agyban valami. Ösztönös reakció ez mégsem feltétlen jó.
Nem az oly civilek ellen, mint ezek.
Lassan térek vissza a valóságban, a két férfi alakja elmosódik, ahogy Ethan és Bob hangja is. Mindazonáltal úgy néz ki, hogy a köpcös kérlelése a megfelelő emberre talált… Szemeim dühösen villannak, hol az egyikre, hol a másikra. Kezem ökölbe szorul, s szívem lenne az alattam fekvő oldalába kegyetlenül belerúgni.
Csendben, magamban fortyogva hallgatom a diskurzust. Hidegen szemlélem, ahogy majd feltépi az állát az idegen férfinak. Üres fenyegetésnek érzem szavait semmi többnek. Ha találkozik Ethannal pillantásunk, akkor ezt az időt választom arra, hogy megfordulva viharozzak el dühösen a mosdó irányába.
Ha mégsem történik meg, akkor csak a hangosan becsapdó ajtó hangját hallhatja utánam. Oly erővel teszem ezt, hogy a falak is belerendülnek. Dühös ütök az acélfalba egyet, majd még egyet. Majd egy utolsót, fogaim összeszorítva meg sem nyikkanok. Ám a fal enyhén besüpped. Öklöm helyén apró vérfolyam indul meg. Nagyot sóhajtva dőlök az ajtónak.
Egy újabb nagyobb rangú tiszt veszi semmisnek törvényeinket. Meglehet, hogy ez máskor nem zavarna, ám Most annál jobban. A csaphoz lépve mosom le öklömről a vért, majd arcomat áztatom hideg vizzel.
Forrongó vérem lassan nyugszik meg. Kint tán most isszák meg a kávét és kíséri lassan haza Bob őket. Vagyis mire újra kilépek - már ha nem történik semmi, ha meg igen, és lehiggadó magányomra törnek, hát nem megyek sehova - már senki sincs itt.
- Törvényeink nem ilyen eljárást követelnek meg, Parancsnokhelyettes - csattan hangom. Egy újabb feljebbvaló döntését kérdőjelezem meg. S az egész végkimenetelben újra nincs semmi beleszólásom. Érzem, hogy öklöm újra összeszorul.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
205
Képességpontok :
191

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Töltőállomás   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Töltőállomás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Vasútállomás
» Mira&Timur - Avagy egy jól sikerült tanvadászat végállomása
» Metróállomás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Volentis ûrállomás :: Civil zónák-
^
ˇ