FIGYELEM +18-as TARTALOM!
2538 Föld, Kupolaváros, Ítélethozatali Dóm2538 Föld, Kupolaváros, Ítélethozatali Dóm
Eltelhetett már megint újabb pár év. Hogy honnan tudom? Egyszerű, megint kihoztak a Lyukból, hogy elcipeljenek a főbíra elé, hogy tárgyaljuk meg leghamarabb mikor szabadulhatok. A kocsi zárt volt, szóval szart sem láthattam a kinti világból, hogy páncélozott, de biztosra mentek, így a Dóm alatti biztonságos parkolóba álltunk be, ahonnét egy külön lifttel vitettek fel a tárgyalóterem elé. A kocsiban végig 3 őr volt mellettem, biztos, ami biztos alapon, de a liftből kilépve még kettő várt rám. Nem a szokásos teremőrök, akik köpcösök, jól fésültek, betűrt ingben úgy tesznek, mint akik vigyázzák a rendet. Nem ezek kemény fiúk. Katonák. Teljes harci díszben, páncélban. Ez azért kurva jó érzéssel tölt el, hogy ennyire figyelnek rám, pedig a lábbilincs csak totyogni tudok, s a kezeim is az övemhez van rögzítve. Még az ajtókat sem kell nekem nyitnom, az egyik baka nyitogatja. Szóval olyan érzés, mintha valami nagy fejes lennék. Menő. Felemelt fejjel lépek be a tárgyalóterembe, ami totál kihalt, csupán a pulpituson ül három idős fickó maskarában. Egy katona elől, kettő mellettem, kettő a hátam mögött, én meg büszkén feszítek köztük meztelen felsőtesttel. Na nem azért nincs rajtam a felsőm, hogy villoghassak a tetkóimmal, bár büszke vagyok rájuk, hanem azért mert egy előző tárgyaláson az egyik teremszolga, a köpcösebb fajtából arcoskodott, hogy most legyek nagy legény. Erre én fogtam és az ingem ujját kötélnek használva átvetettem a nyakán, s felpattantam a hátára, hogy meglovagoljam a kis disznót…Persze elég hamar leszedtek róla a többiek a sokkolókkal, de a kis malackám legalább összecsinálta magát. Azóta nagyon vigyáznak rám. Szigorított őrizet, ahogy ők hívják. Szóval a kis csapat közepén a pulpitus elé vezetnek, majd a bíró bele kezd a szokásos szövegben.
-55-74-23 –as elitét – kezdi mély hangján – önt, 3 éve tartoztatták le a Szent Margit leánykollégiumban…
-Azt hittük bordélyház – szólok közbe vigyorogva a hazugságon, s az emléken – ki akartuk fizetni az összes kurvát.
-Azok nem prostituáltak voltak, hanem a tudományos akadémia fiatal tanulói. – szögezi le a bíró, nem titkolva az undorát a tettünkkel kapcsolatban.
-És ezt honnét kellet volna tudnunk? – teszem fel a kérdést, még mindig vigyorogva.
-Volt ott egy nevelőnő, és két katona állt őrt az ajtónál. – adja meg a választ.
-Rémlik, hogy volt két fogdmeg az ajtónál, s magyaráztak valamit, hogy nem lehet, de hát azt hittük, csak az árat akarják így feljebb nyomni. A Madam is kivette a részét a mókából, nem értem a panaszt.
-Ön a három társával, megerőszakoltak 17 darab fiatalkorú kislányt, a legtöbb nem volt több 14-nél.
-Hé! Árról nem én tehetek, ha ilyen fiatalon kurvának állnak! –vágok vissza vigyorogva.
-Elég! – szinte már üvölti. – Önök tudták, hogy nem prostituáltak voltak azok a lányok.
-Most úgy tesz, mintha baj lenne, hogy gyerekeket csináltunk.
-Önök fegyverrel túszul ejtették azt a 17 darab fiatalt és a nevelőnőjüket. A védelmükre kirendelt katonákat megölték, amikor a helyi katonaság körbe vette önöket, akkor maguk 4 napig hitegették őket, hogy tárgyalni akarnak, de csak lehetetlen feltételeket szabtak.
-Azt komolyan gondoltam, hogy az ezredes óriás plüssmackónak öltözzön be, s úgy jöjjön tárgyalni. – de én sem bírom ki nevezés nélkül, ahogy felidézem az emléket, ahogy az ezredes rózsaszín medveként jön tárgyalni.
-A szerencsétlen katonát szinte azonnal fejbe lőtte, aki beöltözött a maguk kedvéért, ott a többiek előtt.
-Tudtam, hogy nem az ezredes, szóval nem vettek komolyan.
-Maguk akkor is szándékosan foglalták el az az épületet, és tudták, hogy nem bordélyház. Szerintem azért csinálták, hogy egy utolsó nagyot bulizzanak. – magyarázza ingerülten – Maguk tudták, hogy a társuk beköpte önöket, s napok kérdése mire elkapják magukat, így inkább csináltak egy utolsó bulit.
-Nincs rá bizonyítéka, és az a kis patkány nem a társunk – mondom undorra az utolsó szót – az egy halott.
-A törvények értelmében a társait száműztük, ön viszont kivalló fizikai alkalmassága miatt lehetőséget kapott, hogy lerója a tartozását a társadalom felé közösségi munkával.
-Bassza meg, akkor lapátolja a szart maga nap – mint nap, ha annyira érdekli a társadalom.
-Nem érti, hogy ez milyen kegy. – magyarázza a bíró.
-Szarok a kegyére – mondom teljes nyugalomba, hiszen mindegy, hogy még 1 évig lapátolok a csatornába, vagy száműznek.
-Dr. Waltz, kérem, mondja el. – szólal meg a bíró, de nem nekem, hanem oldalra néz, ahol egy fehér köpenyes idős szemüveges férfi áll fel.
-Köszönöm bíró úr! – mondja avval a tipikus hangleejtéssel, amit a katedrán állóktól gyakran hallani. – Szóval az P.E.C-t nehéz lenne elmagyarázni, de megpróbálom. Szóval már a huszadik század elején rájöttek, hogy az Antiszociális személyiségzavar genetikai eredetű, de azt is megállapították később, hogy a drog fogyasztás által kiváltott boldogság az agy 13-74-867 receptorait ingerli. Idővel egyre több ilyen receptor rendszert tudunk feltérképezni. Nekünk sikerült megtalálnunk az agressziókor ingerelt receptorokat. A P.E.C. nem csinál mást, mint érzékeli az adott receptorokat, s ingerlés esetén válaszreakciót fejt ki.
-Ez meg mi a faszomról beszél? – nem értem, hogy mit magyaráz, de abban biztos vagyok, hogy nem jó dologról.
-Folytassa doktor. – kéri a bíró
-Szóval ha beültetjük a P.E.C. chipet egy alanynak, akkor azt várjuk, hogy amikor az agresszív lesz, akkor az adott receptorok aktiválódnak, amit érzékel a P.E.C., s válaszreakcióként ingerli az agy fájdalom receptorait, így gátolva az agressziót.
-Elmész te a büdös francba – tör ki belőlem, s már ugrok is fel, hogy megfojtsam, de az őreim gyors reagálása miatt, szinte csak a karjaik között vergődök. - Kinyírlak! Tudod kinek az agyával baszakodj!
-Szóval a nehézség az egészben, - folytatja, mintha nem is üvöltenék semmi durvát neki. – hogy az alanyt időre irányított hibernációban stimulálni kell, hogy az implantátumnak legyen alkalma lesz feltérképezni az összes receptort a reakciói alatt. Szeretet, szerelem, düh, agresszió, és az összes többire.
-A 2347-es CXLVI /c törvény értelmében a rabok teste már nem a saját tulajdona addig, amíg le nem rótta a tartozását a közösség fel. S ebből kifolyólag, mivel a teste a Consilium tulajdona, az eladható tudományos kísérletezésre is.
2625 Volentis; Consiliumi lakrészekAz irodában már sötét van, csupán az asztalon lévő számítógép kijelzője ad fényt. Egy alak ül az asztalnál, s valamiben el van merülve, de nem lehet kivenni, hogy ki lehet, ahogy azt sem lehet megmondani távolról, hogy férfi vagy nő-e az illető, de ez nem is meglepő ilyen késői órán már minden normális ember a családjával alszik, s aki ide most betérne félálomba, hogy eltévedt az sem tudna semmi biztosan mondani, csak azt, hogy volt valaki. Az illető nem jó kedvében dolgozik az éjszaka ilyen késői órán. Már a Farkas órájában jár, amikor egyszer csak az ajtó kinyílik. Egy fiatal öltönyös férfi lép be félénken, alig lehet 20 éves, de hóna alatt egy kijelzővel.
-Tanácsnok úr! – szólítja meg félénken – Erről tudnia kellene.
-Miről Michaell? – kérdezi anélkül, hogy felnézne.
-Egy alvónak elindult a felébredése. – motyogja félénken.
-Mit érdekel engem, hogy valaki megint felébreszt valakit?
-Nem uram, senki nem ébresztette fel, hanem egy automata rendszer kezdet el, senki nem adott rá utasítást.
-Meghibásodás? – kérdezi a monitor mögül, még mindig nem nézve fel.
-Először azt hittük mi is, de nem. – próbálja megmagyarázni – de ez a hibernáló kabin nem az alvó rendszer része, hanem a raktérben volt a tudományos eszközök között.
-Volt egy kabin a raktérben, amiben volt valaki?
-A 63-74 -5-5-93 as kabin a leltárban csupán egészségügyi archivált anyagként volt feltüntetve.
-Valaki felcsempészte. Most tényleg egy csempészáruval zavar?
-Nem uram, nem csempészték fel. Hanem egy Consiliumi tag engedélyezte a felhozatalát a hajó indulásánál. Illetve titkosította a hozzá tartozó adatokat.
-A lényeget Michaell. – parancsol rá, miután felkeltette a figyelmét a dolog.
-Átküldöm uram. – mondja a titkár, miközben már küldi is át.
A Consiliumi tanácstag nekilát átolvasni a kapott aktát, s csak akkor szólal meg, amikor már végzett, amit a titkár csendben vár végig.
-Ez érdekes. Ezt még tudjuk valamire használni. – mondja inkább magának, mint a titkárjának. – ki tud még erről?
-Tudtommal még senki. – válaszolja félénken a titkár.
-Helyes. Akkor titkosítjuk ezt az aktát. Ezt a Grigorij nevű urat pedig ha magához tér, akkor vigyél egy elkülönítőbe, ahova rendelje ki mellé Jefferson kapitányt. Ha nem működik ez a chip, akkor lőjék le, s dobják ki. Ha működik, akkor pedig kap egy hetet Michaell, hogy felkészítse ezt az ember a rehabilitációs programra.
-Tessék uram? – sápad el a szerencsétlen titkár
-Mit nem ért azon, hogy beszéljen, evvel a fickóval magyarázza el neki a helyzetét, s készítse fel a rehabilitációra.
Pár nappal később az állomás egy eldugott részen.-Mi a kurva bajod van? – kérdezem kissé ingerülten, miközben próbálom össze szedni magamat a széken ülve. Nem rég még át voltam fagyva, s a felébredés sem zökkenőmentes, azóta meg bedugtak valami lyukba. Időnként jött egy doki megvizsgálni, kaptam kaját aztán ennyi. Próbáltam ugyan lábra állni, de a lábaim el vannak gémberedve.
-Azt mondtam önnek Mr. Zverskys – mondja nekem a kis fiatal aktakukac, aki időnként meglátogat a testőrével.
-Anyád a Mr. te kis hugyagyú … - a következő pillanatban egy ütést mér a gorilla a tarkómra, amitől leborulok a székről. Ha nem lennék ilyen gyenge, akkor ez a bunkó nem üthetett volna meg, mert hamarabb feldugom neki a stukkerét, és az egész tárat beleereszteném. De jelenleg sokszor arra nincs erőm, hogy fel kelljek az ágyból… ezt eredményezi a sokévnyi alvás. Azt mondták, hogy pár hét és a régi leszek.
-Elég Jefferson. – mondja a titkár a másiknak, majd felém fordul. – szóval azt kezdtem el mondani, hogy megváltozott a világ.
-Ha nem lenne itt ez a buzi, már rég kitörtem volna a nyakad. – mondom, miközben tápászkodok fel.
-Tartsuk magunkat az előírt illemszabályokhoz. – finomkodik velem a kis fickó.
-Rendben. – egyezem bele, mert nincs más választásom, hiszen ha neki megyek, akkor a testőr lecsap. De mindegy, veszteni nem veszthetek. Azonnal lendül a kezem, hogy megragadjam a csávó torkát, de mielőtt hozzá érhetnék iszonyú fájdalom hasít a fejembe, s a földre rogyok ordítás közben.