Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 0 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 7 5
Consilium - 3
Lázadók 3 1
Összesen 17 16

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Samantha Lewis


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Damion x Pressia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
 #1•• TémanyitásTárgy: Damion x Pressia    Vas. Jan. 21, 2018 11:01 pm

Szopás vagy szopás? Ha választani lehet, akkor inkább az állomáson maradnék és itt ölteném magamra a már-már hozzám nőtt szopóálarcot, de úgy néz ki, a parancsnok nagyon is tisztában van vele, hogy ki mit rühell. Aki friss levegőre vágyott, most maradhat az állomáson rendet őrizni, aki pedig maradna, készítheti a túrabakancsát a tereptájékozódási gyakorlatra. Úgyis túl sokan rontjuk itt a levegőt. A parancsnok meg biztosan megunta a fejünket nézni nap nap után, amin nincs mit csodálni, rohadt idegesítő népség vagyunk, ha unatkozunk. Nem szabad hagyni.

...
A lábaim alatt csöndesen ropognak a gallyak, miközben a szürkületben menetelünk egy olyan tájékozódási pont felé, ami mellett valószínűleg még fényes nappal is el lehetne menni, ha nem nyitjuk ki jól a szemünket. Ez viszont nem zavarja Gyökérparancsnokot, akiről mind a négyen jól tudjuk, hogy tökéletesen alkalmatlan a vezetésre, viszont mindenáron győzni akar. Veszélyes kombó, nem mondom! Mindenesetre a parancs az parancs, kötvetjük hát libasorban az szpk-t aki úgy tesz, mintha jól tudná, merre kell menni. Mikor végre letáborozunk, már olyan sötét van, hogy mindenki csak meresztgeti a szemeit egymásra. Mire sikerül kiosztani a parancsokat és munkához látni a hevenyészett tábor kialakítására, már teljesen meg vagyunk csúszva. Az első őrség persze rám esik. Kellett nekem annyit akadékoskodni! Igaz, ha jobban belegondolok, az erdő nyugtalanító zajai úgysem nagyon hagynának aludni.

Úgy egy órányi telhet el az őrségből, mikor már kezdem úgy érezni, hogy vagy megfojtom Traktort a horkolásáért, vagy felébresztem idő előtt. Utóbbi mellett döntök, mivel nem akarom ezen az okádék bolygón végezni száműzetésben. A körülményekhez és magamhoz képest is viszonylag kedvesen ébresztem a nagydarab fickót, és azt hazudom, ki kell mennem, hogy leléphessek kicsit. Nem tervezek messzire menni, épp csak megmozgatnám elgémberedett tagjaimat. A csillagfény, legyen bármily erős is ma éjjel, alig-alig hatol át a fák sűrűn növő ágai között. Minden lépést kétszer is meggondolok, de így is, szinte fülsértően zajos minden mozdulatom. Fel is zavarok valami szerencsétlen állatfamíliát, mert a lábaimat erről is, arról is megkerülve sok apró kis árnyék rohan el mellettem. Nem mondom, hogy túl katonásra sikeredik a reakcióm, de azért nem tojom össze a nacimat. Tovább sétálok inkább, eldöntve, hogy az előttem jó 10 méterre terpeszkedő hatalmas fánál tovább nem merészkedem. Szinte minden cuccom ott pihen a kis bokor tövében, ahol az őrség elbaszott perceit töltöttem, így aztán nem lennék nagy észlény, ha túl messzire kóborolnék. Ezek a tökkelütöttek sose találnának meg, és ha ezen múlna az életem, baszhatnám.
Ahogy megkerülöm a vén, göcsörtös fát, kicsit felfelé kalandozik a tekintetem a görbe ágak között lógó izére. Hogy állat-e vagy valami más, nem tudnám megmondani, de hátrébb lépek, mert valahogy nem szeretném a nyakamban találni, bármi is legyen az. És milyen mocsok humora van a kicseszett univerzumnak! Ahogy a fa alól próbálok kihátrálni, miközben felfelé pislogok, fel sem tűnik, hogy mögöttem elfogy a talaj, és mire egyet pislogok, egy mocskosul meredek lejtőn gurulok lefelé, nagyjából mindenemet öt-hatszor bebaszva valamibe, amíg meg nem állít valami kidőlt fa. Mindenem sajog, mint a kurvaélet, és a jobb combomon valami forróságot érzek szétterülni. Valószínűleg vér, de már kitapintani sincs érkezésem, annyira sürgős megpihennem kicsit.

avatar


Az URS Jola tisztje

Karakterlap :
Titulus :
trouble
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
94
Képességpontok :
83

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #2•• TémanyitásTárgy: Re: Damion x Pressia    Kedd Jan. 23, 2018 11:46 am


Damion & Pressia
Minden repülés zuhanással kezdődik.

Nagy a forgalom, a nyüzsgés. Mindig van amikor fel-, és leszállnak a szállítók, hoznak-visznek ezt azt, de ő ezeket közönyös arccal figyeli, hiszen ellenben pár alakkal, akik nyavalyognak és visszamennének, ő nagyon is jól érzi magát itt. Nem egyszer kellett végighallgatnia, amint egy mellette álló magyarázza neki, mennyivel könnyebb volt odafent, ő megszokta már a gépeket és a gépies felszínt, neki ez valójában ez nem is hiányzott. Morog valami választ, és odébb áll. Nemigen lelte meg a közös hangot velük, hiába vannak már itt egy jó ideje, nekik ezek még mindig idegenek,  olyan arcok, akikkel nem tervez közösen, megteszi amit kell, és a többit elintézi egymaga. Abból pedig bőven akad, hisz elvégre az a dolguk, hogy olyanná varázsolják a helyet, ahova egy rakat embert lepakolhatnak, hogy aztán ugyan az történjen, mint az eddigi otthonukkal. Nem tudja elhitetni magával, hogy itt majd minden más lesz, egyszerűen nem arról híresek, főleg odafent a nagy arcok. Kényelem, luxus, erre mindenképp szükségük lesz és nem fogják beérni egy kis házikóval, egy adag földdel. Ó nagyon nem, majd akkor lehet neki gürizni. Már most legszívesebben köpni támad kedve de nem lázong, csak utálkozik. Előre. Nagy adagban.
Egy ismételt hajó érkezésekor hagyja el a tábor magját, és vonul félre, hogy az ujjából szálkát szedegessen, ami az elmúlt napokban gyűlt oda fel. A kétkezi munkának ára van, no meg annak, hogy felmászik egy fára, hogy megcsodálhassa, a bázison túl mégis miféle táj várná, ha kilépne. Sosem volt jó famászó, ez sem ment olyan könnyedén, de a látvány megérte. Már most benne van az, hogy megnézné magának, túrázna, sétálna előre a végtelenbe. Talán még azokkal a bolygólakókkal is találkozna, akikről csak elvétve hallott, és akiktől el akarják orozni e föld egy részét – vagy épp az összeset. A kíváncsisága él, és tobzódik, emiatt nem akarja felrúgni önmagát sem, elvégre nem bűn.
- Mi a fene.. - nyújtogatja nyakát, amikor távolabb mozgolódást és készülődő embereket lát. Nem megy közelebb, csak szemléli, ahogy lepakolnak, és nagyon láthatóan maradásra kényszerülnek. Ennyit arról, hogy békében vannak itt hagyva, úgy néz ki, még így is rájuk akarnak nézni, biztos-e az, hogy nem terveznek valami olyat, ami a nagyoknak már nem tetszene. Fintorog egy sort, és tovább halad, csendben, észrevétlen, hisz nincs kedve kérdésekre válaszolni, vagy épp olyan katonáknak bájologni, akiktől a szőr áll a karján. És nem jóindulatból.
Mire megtelepszik, már el is felejti őket szinte.
Ujjaiból szép lassan tűnnek el az oda nem illő, apró szálkák. Késsel, vagy épp a fogaival segít rá, mintha nem lenne semmi más dolga. Elmélkedik, vagy épp kikapcsol, maga sem tudja, kezét leeresztve szemléli meg, akad-e még dolga, amikor borul a világ. Ágak reccsennek, kavics súrlódik  és persze valaki veszettül nem örül ennek, vagy épp konkrétan a nyakát töri ki. Nem csoda, valakik egész életükben csak a hajón éltek, sosem láttak ilyen terepet és egy kis kavics is elég, hogy a gyengélkedőn kössenek ki. Mire feláll, már jókora távot tehet meg, mert annyira nem hallja őt, azonban megindul, és próbálja lekövetni, mégis merre lehet. A lejtőn azonban már a laikus is könnyen tud nyomokat olvasni, nem kell ide nagy tudás, és nagydarab ember se, hogy láthatóan le tudjon zuhanni. Nagy sóhaj.
- Te is ügyes voltál.. - azzal megveti a lábát, és az előbbi szerencsétlennel szemben ő kényelmesen – vagy közel hozzá – lecsúszik utána a lejtőn, és ha az érkezés nem is zökkenőmentes, mégis két lábra bír állni, és úgy keresi meg az akrobatát.
- Íííí hát te aztán elintézted magad – szisszen fel, miután annyit felfedez, hogy nem a bolygó polgára lopakodott be, első pillantásra ennyit szűrt csak le. - Hé, élsz még? - guggol le mellé, és a kezéhez érve tapogatja ki óvatosan a pulzusát. Az még van, akkor van még remény is, de a lába semmi jót nem ígér. Rég látta más vérét, de szerencsére a gyomra erős.

avatar


Egyike a 142 telepesnek

Karakterlap :
Titulus :
⇸ lone wolf
Tartózkodási hely :
⇸ ocan bolygó
Mentális erõ :
25
Képességpontok :
14

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #3•• TémanyitásTárgy: Re: Damion x Pressia    Szomb. Jan. 27, 2018 4:06 pm

Nincs valami sok időm és lehetőségem velős gondolatokat megfogalmazni, amíg elcseszett flippergolyó módjára a lejtő alját elérem, de még életem filmje sem pörög le a lelki szemeim előtt. Annyi biztos, hogy egy kicseszett idiótának érzem magam, miközben a fejemet próbálom védeni, amennyire csak tudom. Nem igazán jön be ez sem, de legalább még észnél vagyok, mikor valami megállít. Az univerzumnak van azért humorérzéke. A katona, aki saját magát intézi el békeidőben... nem én vagyok, hanem az, akinek Édesanya nézett mindig is. Utálnám, ha igaza lenne. Meg persze ezen az elbaszott helyen megdögleni is.

Megpróbálom kitapintani a sérüléseimet, de nagyjából addig jutok, hogy mindenhol kurvára fáj. Hol a faszban kezdjem? Á igen, a lábam! Az egyetlen kellemes érzés a pillanatnyi melegség, ami semmi jót nem jelenthet. Vagy vérzek, vagy becsurrantottam. Utóbbi sokkal cikibb lenne, úgyhogy lassan felemelem egyik sajgó kezemet és... és annyi.

Nem tudom, hogy mennyi időre ütöttem ki magam, de valaki hangjára, érintésére térek újra magamhoz. - miafaaaa.... - ja, élek. ezt kellett volna megpróbálnom kinyögni, de az nem is én lennék. Eléggé zavaros minden és beletelik némi időbe, mire ki bírom nyitni a szemem és nagyjából befókuszálni a fölém hajló arcot. Nem ismerem. Sosem láttam, de annyi legalább biztos, hogy ember. A többi nem érdekel. A lázadókkal is könnyebb szót érteni, mint a helyi népekkel.   Megpróbálok feltámaszkodni az alkarjaimra, de szerintem ebből kívülről csak bágyadt fetrengés látható. - A lábam... - nyögöm ki nagy nehezen, és megmozdítom, mire újabb adag melegség önti el a combomat. Oké, ezek szerint mégse fognak ezután Pelenkának hívni, viszont lehet, hogy jó lenne elsősegélyért folyamodni. Megint megpróbálok feltápászkodni, és ezúttal eljutok addig, hogy megemelem a fejem és, ha még a közelemben van az idegen, belekapaszkodom a ruhájába, hogy ülő helyzetbe húzzam magam. Hogy miért, azt nem tudom, mert kurvára fáj, de biztos ahhoz lehet köze, hogy gyűlölök kiszolgáltatott helyzetben lenni. És most mégis... - Segítesz, vagy... - csak a fájdalmas nyögés ment meg attól, hogy befejezzem a mondatot. Tiszta szerencse, hogy nincs erőm fullgyökér módban tolni.

avatar


Az URS Jola tisztje

Karakterlap :
Titulus :
trouble
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
94
Képességpontok :
83

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #4•• TémanyitásTárgy: Re: Damion x Pressia    Vas. Jan. 28, 2018 1:53 am


Damion & Pressia
Minden repülés zuhanással kezdődik.

Amikor azt hiszi az ember, hogy egy egyszerű terep nem rejthet meglepetéseket, akkor szembesül vele igazán, hogy de, mégis. Nem is keveset. Nem mondaná azt, hogy ő aztán annyira ismeri a környéket, hogy csukott szemmel is eltalálna A-ból B-be, vagy épp vele nem történik soha semmi. Karjai, ahol nem fedi semmi, tele van apró karcolásokkal, amiket idekint szerez, és amikre nem is figyel, csak akkor, amikor víz éri, és csípni kezdenek, vagy épp viszketni. Semmi sem egyszerű, ahogy az sem, hogy megpróbált volna tenni ez ellen valamit. Nem lehet mindenhol ott, és akármennyire is jól jönne, nem gyorsabb, mint az átlag. Csak reménykedik, hogy valamennyire azért még sincs elkésve, hogy menthető a helyzet. Nagy levegő. Az ilyen eset erre ritka, és ő már rég volt élesben, hogy könnyedén reagáljon. Hiába aludt, az idő telt, vészesen, és bár olyan, mintha nem is telt el volna olyan sok idő, megkoptak a reflexek. Annak örül, hogy nem kell most járókerettel flangálnia, minden olyan, ami akkor volt, de azért mégsem. Ha jól odafigyel rá, kiszúrja, ellenben most nem arra kell figyelnie, mi változott, hanem hogy mi történik. Egy kis fellélegzés. Nem tágít a másik mellől egy pillanatra sem, csak felegyenesedik és körbepillant, van-e még rajtuk kívül valaki a közelben, lehetőleg olyan, aki a nővel érkezhetett, mert abban egészen biztos, hogy nincs egyedül, hisz majdhogynem látta is. Azonban, mint minden ilyen esetben, sehol senki, a környék tiszta, egy hangot sem hallani, hogy tanúi lettek volna az esetnek, legalább hallásügyileg. Semmi.
- Remek – tér vissza hozzá. Jó, persze nem várhatja el, hogy kettesével járjanak arra az esetre, hogy minden rendben legyen, az élet nem ilyen, és általában nem is várják ennyire a szerencsétlenségeket. Azért most mégis jobb lett volna, nekik talál vannak cuccaik, amikkel többet tehet, mint ő a semmivel, mert minek jönne ki életmentő felszereléssel ugyebár, ha csak egymaga van. Ha mégis történne valami... biztos lesz valaki a helyére, ismeri annyira őket odafent.
- Hé, hé, héé.. nyugalom, nincs gáz, ööö.. nem vagyok ellenség – pillant le, amikor hangot is ad végre, nem csak a pulzusa jelzi, hogy életben van. Nem piszkálja, figyel, és látja ő, hogy próbálkozik, több-kevesebb sikerrel. Nem csodálja, egy ilyen esés, érkezés után neki se lenne több ereje, feküdne, amíg rá nem sötétedne, vagy még tovább. Fogalma sincs, hogy ha nem megy vissza, mennyire és mikor kezdik el keresni, ezt még nem próbálta ki. Mindegy.
- Ne mozogj, kicsit még pihenj – abban azért segít, hogy ne nyakatekert pózban kelljen feküdnie, de nagyon nem is akar egyelőre változtatni rajta, nehogy az legyen, hogy csak árt neki még jobban. Elég volt az a természettől, és a fától, mindentől, nem kéne még egy törött csont, vagy épp seb. - Igen, megvan még a lábad, csak egy kicsit.. sebes – nem kicsit, nagyon. Ahogy mozdul, úgy vérzik egyre jobban, és nem lenne tőle humánus, ha hagyná, hogy itt vérezzen ki, mint valami állat. Már épp nyúlna le az övéért, hogy legalább szorítókötést tehessen fel, amikor megragadja. Nem mondja, hogy nem lepte meg, kicsit nagyon, és meg is támaszkodik fél kézzel, hogy ne zuhanjon rá, a másikkal pedig segít neki, amennyire bír. Nem gyenge..
- Oooké, segítek. Lassan, még egy kicsi kell – immáron két kézzel dolgozik azon, hogy felültesse, és a fának dönthesse. A sérült lábat csak annyira mozgatja, amennyire kell. - Ma este ezzel nem fogsz táncolni – nekikezd ismét annak, hogy valamire ellássa. Az övével a seb felett elszorítja kicsit a területet, ne veszítsen még ennél is több vért, és szedett-vedett módon, saját felsőjéből szaggatva csíkot, valamiféle kötést fabrikál rá, és bár tudja, hogy ez a fájdalmas része, igyekszik is, amennyire csak lehet.
- Van veled valaki, vagy csapat akiknél ott a felszerelés? Ezt én itt nem tudom ellátni jobban, a gyengélkedő meg kicsit messzebb van. Bár.. - néz el a visszafele utat rejtő irányba, majd a nőre. Egyelőre még a menetel nem fontos, még nincs egészen magánál.

avatar


Egyike a 142 telepesnek

Karakterlap :
Titulus :
⇸ lone wolf
Tartózkodási hely :
⇸ ocan bolygó
Mentális erõ :
25
Képességpontok :
14

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #5•• TémanyitásTárgy: Re: Damion x Pressia    Hétf. Jan. 29, 2018 11:52 pm

Amikor valahogy szarba kerülsz, kurvára fontos, hogy mindig lásd be, mikor jön el az a pont, ahonnan már képtelen vagy egyedül megoldani a dolgot. Gyűlölök kérni. Egyszerűen nem áll rá a szám, nem tudom rávenni magam a szavakra: kérlek, légyszíves, segíts, ne bánts.. mégis, ha a túlélésem múlik rajta, akkor nem a büszkeségem miatt fogok megdögleni. Az azért nem vallana túl sok észre.  A bőrömből viszont képtelen vagyok kibújni. Még akkor is, mikor félájultan, enyhén kitekert pózban pihengetek egy fa tövében.
A fölém hajló férfiről annyi derül csak ki elsőre, hogy nem ismerem, aztán meg az, hogy nem ellenség. Persze ezt abból is leszűrhetném, hogy még mindig itt van, és próbál legalább normálishoz közeli fekvő pozícióba segíteni. - jólvagyokcsakjólvagyokcsakcsak... - hát jobb lenne az egy-kétszavas mondatoknál maradni, mert akkor nem derül ki, hogy mennyire nem vagyok még képben. Az viszont kurvaélet, hogy a lábammal nagy gáz van. Nem is a fájdalom, hanem annak hiánya jelzi, hogy.. ó, a megmentőm rögtön ki is segít! Kicsit sebes, igen. Azért nem lenne rossz megnézni magamnak, hogy egyáltalán lássam, mennyire illik megijednem. Mert ugye kurvára nem mindegy, hogy sebtapaszt kezdesz keresni, vagy végrendeletet írsz.

Nem nagyon foglalkozom vele, hogy hol sikerül megkapaszkodnom,  csak markolok és már húzom is fel magam, amennyire bírom. Biztos meglepi, mert egy pillanatra ki is billentem, de azért idejében reagál, így húzom magamra takarónak, bár tény, hogy nem bánnám, ha közelebb lennék ahhoz a kurva tábortűzhöz, amit nemrég otthagytam. Vagy órákkal ezelőtt. Vagy tényleg csak most. Mindegy is. Egyedül képtelen lennék ülő helyzetbe vergődni magam, úgyhogy hálásan pillantok rá, még akkor is, ha fáj minden mozdulat, amivel arrébb pakol, hogy relatíve értelmes pozícióba kerüljek. - Na baszki, pedig elvittelek volna a bálba! - ez persze sokkal jobban hangzana, ha nem fájdalmas nyögésekkel  tarkítva adnám elő, és mondjuk kacsintanék hozzá, de istenek! nem lehet minden tökéletes. A fájdalom viszont már régi haverom, úgyhogy se kiáltozás, se nyafogás nem hagyja el a számat, amíg a sebet ellátja Mr Megmentő. Annyi utalhat rá esetleg, hogy nem vagyok fából, hogy tiszta erőből markolok a vállába kapaszkodás címen. Ha végzett a doktorosdival, fújtatok egyet és megpaskolom a vállát. - ezek után tényleg nem viszlek bálba... -

Egy pár pillanatig elgondolkodom a kérdésén. Lehunyom a szemem és... nem nem ájulok el, csak tovább gondolkodom, mint terveztem. - a társaim talán egy klikkre lehetnek...keletre....vagy nyugatra...- körbenézek, aztán végül a lejtőre mutatok, mert nagyjából ennyit tudok most biztosan. - arrafelé, na. Ahonnan a traktorzajt hallod. - most valószínűleg azt hiszi, jól bebasztam a fejem. Ami végülis igaz is. De ha elmagyaráznám, miről beszélek, biztos könnyebb lenne. De nem teszem. inkább gondolkodom még egy kicsit.

avatar


Az URS Jola tisztje

Karakterlap :
Titulus :
trouble
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
94
Képességpontok :
83

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #6•• TémanyitásTárgy: Re: Damion x Pressia    Szer. Jan. 31, 2018 11:49 am


Damion & Pressia
Minden repülés zuhanással kezdődik.

Nem lenne a helyében, annyi szent. Ha ők nem járnának erre, vagy épp senki, akkor meg főleg. Amúgy sem szeret lerobbanni, legyen az sérülés, vagy csak épp egy betegség. Az a tipikus férfi, aki a kisebb problémák miatt is képes némán, vagy épp szavakkal hisztizni, és hatalmasként eladni. No de ő persze nem azért, mert nem bírja a fájdalmat, hanem épp az lenne a gondja, hogy nyugton illene maradni, pihenni, és feküdni. Az elején még oké a dolog, amikor fáradt az ember és gyenge, kialussza magát előre öt évre, de utána nem marad más, csak.. a semmi. Az unalom. Nem hiszi, hogy jó könyvet kapna a pihenés mellé, vagy épp moziműsort, érdekes beszélgetőpartnert. Hagyjuk is téma. Nem neki való, annyi szent, így kétszer is megnézi, hova kell lépnie. Azonban azok, akik először jutnak el ide hosszú idő után, vagy épp fent születtek, ez kész rémálom, és csapda minden négyzetmétere. Nem ismerik, nem tudják, mi veszélyt rejt egy apró, semminek tűnő gödör, vagy épp egy bokor, amelynek tüskéi a levelek mögött bújnak meg. Nem tudja, mennyire készítik fel őket egy ilyen terepfeladatra, hogy aki vezet, mennyire van képben és képzett, de sejti, hogy néha minden nélkül csak dobálják le az embereket, és na, boldoguljanak. Nem ártana egy idegenvezető nekik az itteni, lenti katonákból, mert mondjuk ő biztos nem akar senkit sem kísérgetni. Megvan arra a kellő személyzet, sőt, még sokan is vannak. Heh..
- Csak, csak, csak.. nyugi, oké, jól vagy, csak egy kicsit most legyél nyugalomban. Nincs erre semmi, ami miatt óvakodni kell, ekkora zajtól egy vadállat se marad a közelben. Ha mégis, majd figyelek – ő is biztos pattogni akarna, tenni valamit, vagy csak egyedül boldogulni. Ilyenkor mindig az a legnehezebb, hogy az ember elfogadja, hogy baj van, és nincs mit tennie. Mindig igyekszik a legrosszabb esetben is azt gondolni, hogy oké, elesett, lezuhant, de minden rendben, nincs semmi gáz, csak egy kicsit fáj. Erősebbnek érezni magunkat annál, amik vagyunk. Akár egy kicsivel csak.
- Nincs kettős látásod? Fülzúgás, szédülés? Vagy akármi rossz a lábadon kívül – nem lenne kellemes, ha még agyrázkódást is kapott volna, és miközben próbálja összepakolni, még le is hányja, vagy elájul. Nem látta, hogy mennyire és hol ütötte meg magát, hogy a fejét érte-e valami sérülés, csak a végére ért ide. Úgy néz ki, annyira rendben van, hogy miután felülteti, úgy is marad, és csak egy kicsit csúszik oldalra, amin korrigál, és végül minden megmarad. Kell neki azért egy kis idő, nem csodálkozik ezen, elvégre mindig kell valamennyi, hogy összeszedje magát, még ha csak egy kiadós alvásból is kel fel az ember.
- Nofene, azért majd megpróbálom túltenni magam rajta. Pedig még a cipőm is kifényeztem a bálra – sóhajt, mintha errefelé egyáltalán tartanának ilyen ünnepségeket, vagy épp lenne fényes, alkalmi cipője. Nem az volt a fontos, amikor cipekedett. Arról fogalma sincs, fent mennyire képesek átmenni giccsesbe, és mennyire bálozgatnak, de sejti, hogy több az esély, mint idelent. Az egy más világ, valamennyivel biztosan jobb, mint idekint. Mindegy is, amúgy se volt az a bulizós fajta sosem, meghagyja nekik. Még karácsonyt se látott azoknál, akik a Földön születtek, és itt élnek hosszabb ideje.
Türelmes, és bár azt hiszi, a kérdés hallatán ki is dőlt, de csak biztosan átpörgeti a fejében azt, mégis merre. Vagy épp honnan. - Hmm. Az oké, a csapás megvan, de onnan is ugyanaz az irány? - néz el arra, ahonnan érkezett, és ahol lecsúszott ő is. Csak az az egésszel a baj, hogy egyedül még talán feljutna, de ha a nővel együtt kell menni, akkor csak kerülővel, olyan helyen, ahol nem olyan meredek a terep.
- Oké, figyelj. Egy kicsit szusszanj még, addig nézem a lábad, de elvileg nem fog annyira vérezni már. Ha jobban leszel, megpróbállak elcipelni arra, a társaid felé. Mit gondolsz? - figyeli, miközben azért leül mellé, mert a guggolástól már az övé is zsibbadni kezdenek.

avatar


Egyike a 142 telepesnek

Karakterlap :
Titulus :
⇸ lone wolf
Tartózkodási hely :
⇸ ocan bolygó
Mentális erõ :
25
Képességpontok :
14

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #7•• TémanyitásTárgy: Re: Damion x Pressia    Szer. Feb. 07, 2018 10:31 am

Nincs sok értelme, hogy össze-vissza ficánkolok, annak meg még kevésbé, amit mondok. Kurvára nem vagyok jól, és ez biztos látszik is. Az a szerencse, hogy legalább nagyjából egyben vagyok. Semmi kedvem nem lenne öntudatlanul heverészni ezen az elbaszott helyen. - Vadállatok? - emelem meg kissé a hangom, de a teljes mondatot nem sikerül feldolgozni. - A fegyverem... - na ha valamihez, hát vadállatokhoz végképp semmi kedvem. Elkezdek a pisztolyom után tapogatni, de még az oldalt sem találom el, úgyhogy esélyem sincs. Inkább csak próbálok egyenesbe jönni, amennyire lehet. Szerencsére a férfi nem akar mindenáron vízszintben tartani, inkább segít és kitámaszt, hogy ne legyen gond. - megvagyok... - nem, még félájultan sem fogom előadni, hogy mindenhol sajog, valószínűleg a vállamon is lehet egy jókora seb, és a fejemben nagyjából kétszer akkora a káosz, mint általában. Utóbbi nem is tudom, említésre méltó-e, mert odabent amúgy is van baj, elég. Ha nem lenne, most itt sem lennék. Az egy egész más sztori lenne. Ködös elmémbe beúszik a valószínűtlen kép, ahogy épp odafent unatkozom szét az agyam a Volentis tiszti pihenőjében, és azt tervezgetem, hogyan szúrok ki az újoncokkal legközelebb. Mert persze, biztosan én sem lennék különb, mint a többi szemét, aki odafent lógatja a lábát, és hülye tereptájékozódási gyakorlatra küldi az űrben született ágyútöltelékeket, ha már unja a reggeli edzést vezényelni. A valóságba a fájdalom rángat vissza, és a türelmes férfihang, aki egy nagy sóhajjal együtt hajítja vissza a labdát a térfelemre. - Sajnálom. Név nélkül nem tudok meghívót szerezni. - fájdalomtól torzuló arccal vonok vállat, és miután nagyjából kinyitom a szemem és befókuszálom az arcát, még hozzáteszem: - Én amúgy Pressia vagyok. - nem szokásom a keresztnevemen bemutatkozni, de most valahogy nem jön a számra a Hicks közlegény... ahhoz máris túl személyes a kapcsolatunk. Nem tudom, hogy az életmentés miatt, vagy csak, mert alig ismerek olyat, aki nem katona, és nem is a felettesem.
Hogy mi a fenéhez kezdek most, arról még halvány fogalmam sincs, de túlságosan is csábítónak tűnik, hogy hagyjam, õ találja ki, amíg én itt pihengetek. Mocskosul meg kell küzdenem azért, hogy észnél maradjak, de végülis szerintem jó munkát végzek. Emellett ráadásul egészen értelmesen tudom elmondani, merről jöttem. Persze az, hogy még az égtájat sem tudom belőni, közel sem megnyugtató. Valószínűleg nem csak nekem. Ha Traktor nem aludt vissza, akkor a többiek már biztosan keresnek. Ha meg igen, amire jó esély van, akkor ugyanott vannak, ahol eddig és őrizetlenül szundikálnak. Nyomik... - Nagyjából, igen... azt hiszem. - utóbbit hozzá sem kellett volna tennem, a hangomban lappangó bizonytalanság elég egyértelmű lehet anélkül is.
Úgy teszek, ahogy mondja. Figyelek, és szuszogok. - Tetszik az ötlet! - bólogatnék is hozzá, de a fejem csak előrefelé billen könnyen. És így is maradok egy időre. Gyűjtök egy kis erőt, és mikor legközelebb magamhoz térek, sokkal értelmesebbnek érzem magam. A fejem, a vállam, a lábam ugyanúgy sajognak, de legalább ébernek és tisztának érzem magam. Nagyjából. ahogy kinyitom a szemeimet, a fák közül, nem messze néhány világító szempár mered vissza rám. Hogy mik lehetnek a tulajdonosok, és mekkorák, nem tudom. Ahogy azt sem, hogy esznek -e embert, ha hozzájutnak, de felkapom a fejem, és pislogok kettőt, miközben már a pisztolyom után nyúlok. Ezúttal tudom, hol keressem, csak épp nincs a helyén. Tekintetem csak egy pillanatra fordítom el, amíg Damiont keresem. Talán nála van a fegyverem?

avatar


Az URS Jola tisztje

Karakterlap :
Titulus :
trouble
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
94
Képességpontok :
83

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #8•• TémanyitásTárgy: Re: Damion x Pressia    Hétf. Feb. 26, 2018 10:33 am


Damion & Pressia
Minden repülés zuhanással kezdődik.

Át tudja érezni, és valószínűleg ő sem viselkedne különbül, vagy még rosszabb is lenne, akkor meg nem csak ő, hanem a nő is hamar kij9nne a béketűrésből, és lehet, hogy az első adandó pillanatban, amikor lehunyná a szemét, itt is hagyná a francba. Ma azonban egész jó nap virradt a táborra, és akár még rá is, így nem csinál semmi olyat, amivel a frászt hozná a másikra, úgy tesz, mint akinek kell, összetart, odafigyel és segíti a bajbajutottat. Vagy valami olyasmi. Semmi sem szakszerű, amit tesz, ez inkább csak ösztön, és az alapvető tudás bemutatása az elsősegélynyújtásban. Amint a lába már nem olyan szörnyű, átfutja a többi helyet is, és habár vért már nem sokat lát, biztos lehet egy-két zúzódott vagy épp kificamodott tag, amit majd csak akkor lehet rendbe rakni és a helyére roppantani, amikor már kettővel jobb lesz az állapota és a hivatalosabb ellátást is megkapta, a halom fájdalomcsillapítóval meg mindennel. Remélhetőleg nem most fogytak ki belőlük idelent, arról meg fogalma sincs, hogy fent mennyire helytállóak a készletek, és mennyire vannak rajta a gyártáson. Semmit se tud, hogy mi van odafent, mennyire fejlett a dolog, hiszen körülnézni nem volt, hisz hamar kellett távoznia. Talán majd rálel valakire, aki elmeséli, mi a helyzet, mert a kíváncsiság nagy úr.
- Aha, mindenhol vannak. Bár innen nagyrészt kiszorultak, nekik nem akkora akadály a kerítés ami körbevesz minket – a nagyoknak persze biztosan, de fogalma sincs, hogy azokból, amiket eddig látott elvétve, vagy csak hallott épp, vannak-e mások, veszélyesebbek, vagy épp olyan hatalmasak, mint annak idején a Földön az elefántok, vagy az oroszlánok. Adhattak volna egy tájékoztatót. - A fegyvered? Volt? - emeli meg a szemöldökét, mert ő fegyvert eddig nemigen látott amióta lezuttyant ide mellé. Fejét tekerve néz körbe, hogy mifélét keressen, vagy épp merre, de elsőre nem is lát semmit sem, vélhetően az volt az egyik első, amit elhagyhatott, tekintve, hogy azokat csak egy könnyen nyitható csat szokta a helyükön tartani, hogy ha kell, hamar a kézbe lehessen varázsolni szükség esetén. Nekik nemigen adnak ilyet, egyrészt mert úgy vélik tök szükségtelen, a másik és az erősebb ok meg az, hogy nem bíznak bennük. Legalábbis szerinte. - Meg a fenéket. Nyugi, most nem vagy szolgálatban – már csak a ruha alapján is elég tippelni, hogy nem egy újabb földműves asszonnyal gazdagodtak. Van abból épp elég amúgy is, néha még ezt a 140 embert is soknak érzi, főleg, amikor ebédidő van, vagy épp csak a szálláson tartózkodnak, mert olyan ocsmány az idő, hogy vétek kiküldeni bárkit is, no meg persze, nincs az a katona, aki kimenne akár egy emberre is figyelni.
- Jaj, bocs. Úgy gondoltam, hogy a nevem a legkevésbé kellő dolog. Damion volnék – nem hiszi, hogy nagy híre lenne odafent, elvégre nem tett semmit, csak egy kis ellenkezés és zendülés, de apró volt, nem olyan, amiért rögtön száműzték volna. Sosem álmodott hírnévről a Földön sem, és ez most sincs másképp, bár itt könnyebb lenne, de már nincsenek azok a szerepek, mint annak idején. Hírességek, filmcsillagok, vagy csak épp mérhetetlen gazdag emberek, akik fotókkal villognak az interneten. Ez már a múlt, és itt akkor van neved, ha a nagy csoportba tartozol, vagy megdolgozol érte. Jobb a békesség akkor már.
- Oké, ebből már ki lehet indulni, ha pedig mégse ott vannak, elviszlek a mi gyengélkedőnkre, leraklak és úgy keresem meg őket, mert akkor nem kell végighúzzalak a táboron – vagy így, vagy úgy, de menni fog a dolog. Amint pedig pihen, és elfogadja, nem olyan rossz a semmittevés, feláll, és az emlegetett fegyvert keresi, elsőre csak szemmel, majd követve a csapást, a lábával átmozgatva a növényzetet, a rejtettebb zugokban is. Nem telik bele sokba, mire ujjai között érezheti a jellegzetesen nehéz, mégis totálisan más fegyvert, mint amihez szokott. Ki nem próbálja ugyan, csak jól megnézi magának, majd az övébe dugja, mint a zsarufilmekben annak idején, és visszatér a nő mellé. Nincs nagy veszély, az avar zizzen, de csak valami kisebb dög mászkálhat erre, semmi több. Addig csak csendben ücsörög a nő mellett, míg meg nem moccan.
- Jó reggelt. Jobb már valamivel? - nem tudja, mit keres ennyire, hisz gondolatot olvasni nem tud, így úgy véli, hogy csak az ébredés utáni meglepettség látszik a tekintetében.

_________________

avatar


Egyike a 142 telepesnek

Karakterlap :
Titulus :
⇸ lone wolf
Tartózkodási hely :
⇸ ocan bolygó
Mentális erõ :
25
Képességpontok :
14

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #9•• TémanyitásTárgy: Re: Damion x Pressia    



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Damion x Pressia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: A végtelen univerzum :: Idõugrás :: Múlt-
^
ˇ