A sportpálya részét képzi, egy különnyíló részlege igazából. Számos elszeparált hely található benne, ami viszont mindegyikre igaz. Komor és rideg. Nehéz, rideg gépek tárolására tervezték, nyoma sincs melegségnek. Ahogyan egy rendes edzőteremnek lennie kell. Berendezéseiben hasonlít egy normál földi teremhez, csakhogy itt pár űrkütyü is megtalálható. Szemmel láthatóan ezek nem sok segítséget nyújhatnak - mint a hologram boxzsák, vagy épp verőember - azonban annál több haszna van. Kívánságra trainert is fogadhat az ember, ezt egyszerű hologrammal oldották meg, intelligens gép, mely lescanneli az adott ember testfelépítését és a legideálisabb edzéstervvel boldogítja ittléte során. A rendszer elmenti ezt és ha félbe is hagyja, bármikor újra elő tudja hívni az archivumból.
Ma volt a napja, hogy egy éve elváltunk. Hogy nem bírtam teherbe esni. Neki más kellet. Nem foglalkoztam senkivel, egyszerűen elmentem a hajóról és berontottam az edzőteremebe és ledobva minden cuccomat izomból püfölni kezdtem. Miért kell ilyen szerencsétlennek lennem? A világom összeomlott és ki kellet adnom a dühömet, még se a többieknek kelljen összemerniük. A zsákba vezettem minden dühömet és erőmet. A fájdalom végig járta immáron a kezemet és a vállamban ért célt. Nem sírtam. Sosem sírok egyszerűen tombolok. Újra és újra ütést mértem arra az eszközre, ami jelen pillanatban az életemet személyisítette meg és mélyről jövő üvöltéssel távozott minden haragom. A kezeimre nem húztam kesztyűt így hamar kivörösödtek a bütykeim és talán egyik s másikból kifakadt pár csepp vér. A többiek lassan eltűntek egyedül hagyva a bánatommal és a zsákkal. Úgy éreztem, ha most nem adhatom ki, akkor sosem és talán nem is lesz jó vége, ha nem fogom levezetni a stresszt. A szűk nadrág és felső, ami hozzám tapadt az izzadság miatt kezdett kényelmetlenné válni. Viszont az sem érdekelt, csak az, hogy újra és újra lecsapjak. A hajammal elbíbelődtem, hogy ne hulljon mindig az arcomba egy gumival összefogtam, mikor ismerős arc tárult elém. - Crash? – szólítom a becenevén, tudva hogy jelenleg csak ketten vagyunk itt, és meg sem várva a válaszát a másik irányba indulok meg, hogy a táskámat felmarkolva eltűnjek előle. Még csak az hiányzik, hogy lássa rajtam a gyengeségemet. - A hajón találkozunk.- intek neki és már éppen indultam volna kifelé, mikor az bezáródik és ezzel meggátolva az utamat. - A francba! – dobom le a fémet és az ajtót kezdem el ütlegelni, bízva abban, hogy valaki meghallja, és talán kitudja nyitni az ajtót. Nem láthat így! Egyik sem láthat így. Megfordulok, hogy felmérjem a távolságot kettőnk között, de nem látom őt. -Nyissák ki! – követelem visszafordulva az ajtó felé és ismételten beleütve abba egyet.
Hamarosan végre véget ér ez a hosszú dokkolás. Remélem most gondolok arra, utoljára, hogy hogyan férhet bele ennyi őrültség laza 3 napba! Összeesküvések, régi sérelmek, új haragosok, és persze a drága nejem érkezése...kezd már sok lenni. Mielőtt azonban elhagynánk az állomást, még beszerzek pár dolgot, amit a szobámban elspájzolva fogok őrizgetni, hogy aztán a felét az utolsó héten használjam fel visszafelé, csak mint rendesen. Már tele a hátizsákom, amikor ellenőrzöm, hogy mennyi idő van még hátra az eltávból. Nem sok, és a többség már vissza is tért a hajóra, de akad azért egy-két emberünk, aki nem. Felicia például épp a közelben van. Halványan elmosolyodom ezen, és megindulok az edzőtermek irányába. Eltart egy ideig, amíg a légkalapács öklű lány észrevesz. -Kit vártál, a fogtündért? - Kérdem, utalva ezzel arra, hogy ha a bokszzsáknak arca lenne, akkor mostanra milliomos lenne a lány. meglehetős gyors elköszönésére nem reagálok, csak egy ujjmozdulattal, miután elment mellettem, aztán hátra fordulok, hogy rá nézhessek. -Én zártam be, ne aggódj miatta - jelentem ki, teljes nyugalommal, továbbra is az arcát fürkészve. - Mi a baj? És MIELŐTT azt mondanád semmi... Lekapom a falról az elsősegély ládikát, és neki passzolom. -Előbb csinálj valamit a kezeddel...vagy gyere ide, és megcsinálom én.
Az év e szakában szoktam olyan lenni, mint egy idióta és olyankor elborult elmével mindent ütök, ami a közelemben van. Leginkább a fő pozitívom, hogy jelenleg kikötöttünk és nem a hajon vagyunk, így elég a boksz zsákot püfölnem. Bár a válás ide vagy oda, már rég túl kellet volna, tegyem magam, de az, hogy közölték velem Selejtes vagyok, nem vet rám túl jó fényt és ezzel bearanyozza a mindennapjaimat. Mérgesen fújom ki a levegőt, mert szeretnék egy zuhanyt megejteni, hogy ne így menjek vissza a hajóra. De mire észbe kapok Ethan megjelenik, mire elmennék, az ajtó bezáródik és mérgesen ütök rá egyet. - Rohadtul nem vagy vicces. – forgatom meg a szemeimet, de úgy tűnik, hogy teljesen komolyan gondolta a tettét és az ajtó stabilan áll meg sem mozdul. Mérgesen fordulok felé és érzem, hogy innen nincs menekvés. - Tudod te is csak egy seggfej, mint a többi. Bezársz?! – esek neki szavakkal és leülök a padra, hogy a dobozba keressek fertőtlenítőt és mélyen kifújjam a levegőt. - Ne haragudj. – pillantok fel rá végül megadóan és érzem, hogy kiáramlik belőlem a harag és még enyhe pulzálásban érzem csak azt, amit nem tudok eltűntetni egyik pillanatról a másikra. - Egy éve váltunk el. – nyögöm ki és neki dobom a ragtapaszt, mivel addig szerencsétlenkedtem vele, míg tényleg nem sikerült ellátni a sebeimet. - Azt mondta rám, hogy selejt vagyok. – suttogom alig hallhatóan és felállva közelebb megyek hozzá. Nekem ez nagyon nagy érvágás. Hiszen mióta mindenkim meghalt csak azon vagyok, hogy mindenben jó legyek és a nyomás óriási rajtam. Sokat kellet küzdenem, hogy a Jola tisztje legyek és elfogadjanak engem is. Szerintem senki nem tudja elképzelni, hogy mennyi mindenen mentem át és olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy képtelenség lenne ezt felül múlni. - Megakarom ölni, nem dolgozik nálam jobban senki azon, hogy mindenben jó legyen. Bennem van az akarás, de úgy tűnik, hogy más kell neki. Barátok voltunk most egy sziát sem akar mondani. Láttad? Jelentkezett a Jolára. - bosszúsan nyújtom vérző kezeimet neki és azt se tudom miért szakadt fél belőlem ez a sok negatívság.
Kezd annyira fájdalmasan ismerős lenni a helyzet, hogy kis híján egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaim, ahogy Felicia bocsánatot kér, miután kidühöngte magát.Eleve nem terveztem neheztelni rá az előzőekért, de aztán pláne megenyhülnek az arcvonásaim, amikor megtudom, mi van a dolog hátterében. -Ó... Figyelmesen végighallgatom a beszámolót, és csak akkor szólalok meg, amikor hozzám lép, én pedig elkezdem ellátni a sebeit szépen alaposan, ahogy kell, igaz nem annyira kapkodva, mintha épp harctéren lennénk. -Nem vagy selejt. Aki mást mond, az egy idióta, aki jobban teszi, ha messzire elkerül minden légzsilipet, és nyitott teret. Tessék...most úgy nézel ki mint valami ninja. alaposan befásliztam mindkét kezét, és az alkarját is félig, szóval a hatás valóban arra emlékeztet, mintha nem megsérült volna, hanem valami MMA mérkőzésre készülne. -Nem láttam...ami azt illeti az új jelentkezők nekem is okoztak pár váratlan és kellemetlen meglepetést...de az már mindegy. Szeretnéd, hogy beszéljek a parancsnokkal, hogy utasítsa el, de sürgősen? Megveregetem a vállát, és rákacsintok. -Ha pedig meggyilkolnád szólj, és segítek eltüntetni a testét...de szerintem hiba lenne hagyni, hogy ilyen könnyen megússza. Addig is viszont...kérsz egy sört?
Mellettem állt, mindig és a hátát is tartotta értem, én meg neki esek valami hülyeség miatt. Nem is értem, hogy miért nem haragszik meg rám. De persze ennél jobban jelenleg nem esik semmi sem jobban. Lehajtom a fejem, mert szégyelleni való az, hogy nem sikerült a házasságom. De látom rajta a szánalmat és a számat befogom, jobb, ha nem beszélek tovább. Azzal sem fogom magam tovább hergelni. - Nem estem teherbe. Meddő nők selejtek, te is tudod jól. – nézek, fel a szemeibe majd a mesterművet nézem, amit kreált a kezemre és egy halovány mosoly jelenik meg az arcomon és megforgatva nézem meg közelebbről a mesterművet. - Szóval felcsaptál testőrnek? – nevetek fel végül már kínomba és csak zsebre tuszkolom a kezeimet és hátra lépek tőle. Mert hát azért jó lenne menni, lassan vége a rakodásnak és amúgy sem menne semerre a hajó, ha Ethan itt van. Meg lehetőség szerint én sem maradhatok le róla. - Kellemes ismerős van az újoncok között? Mi a franc van mindenkivel? – ráncolom a szemöldökömet, mert tényleg nem tűnik olyan lelkesnek, hogy azt mondjam, annyira lelkesek vagyunk velük kapcsolatban. Bár szerintem nálam azért van súlya. Nem csak azért mert újak, hanem azért is, mert az ex férjem akar együtt dolgozni velünk. - Nem kell, majd zsilip közelébe hirtelen eltűnik. – vigyorgok, rá aztán csak a táskámért nyúlok, és az ajtót bámulom, majd a férfira nézek. - Mond drága, hogy sörözzünk, ha az ajtó zárva van? – oldalra billentem a fejem és úgy nézek rá. Mennék, én már itt sem lennék, de hát az ajtót bezárta. Méghozzá olyan lelkesedéssel közölte, hogy egy harcias feldúlt nővel zárta magát össze, hogy más már rég megszökött volna. - Amúgy benne lennél a gyilkolásba velem? Én véresen szeretem. – ejtem, ki teljesen komolyan suttogok a fülébe, majd ismételten az ajtó felé veszem az irányt. Mert attól még örömmel kínzom az emberek, főleg olyat, aki engem bántott, hogy egy év után is véresre verjem a falat, hogy a fájdalom lelkiből legyen testi fájdalom.
-Jól tudod, mi a véleményem erről az egészről... - felelem halkan dörmögve, a terhesség témára. Aztán ráhelyezem az utolsó ragasztást a fáslira, és elengedem. Testőr én... -Még nem, de ha visszavonult terrorista leszek, jó munka lesz nyugdíj mellé. A "kedves" ismerősre csak bólintok. Ha ő azt tudná...Jó, mondjuk én nem akarom kinyírni Pressi-t, ha nem muszáj. -Emlékszel a lányra, akiről meséltem, hogy 16 éves korában hozzám adták, aztán békén hagytam, amíg pár évvel később nem feküdtünk össze ittasan, és azóta utál engem? Találd ki ki az egyik újonc... A táskámhoz hajolok, és kiveszek belőle két üveg...helyesbítek, két újrahasznosítható műanyag üveg sört, és az egyiket átnyújtom neki. Aztán felbontom a sajátom, belekortyolok, és...fintorgok. Ez még annál is töményebb, mint amit a kocsmában adtak. Remek. -Óvatosan idd, nehogy fejre állj itt nekem...A hajó miatt meg ne aggódj, van még pár óránk. Leülök az egyik padra, és megveregetem az üres helyet magam mellett. Nem, nem nyitom ki az ajtót továbbra sem. Ha Felicia börtönbe kerül, oda lesz az utolsó nő a hajón, aki nem akar egy mérgezett WC illatosítót végbélkúpnak használni rajtam. -Tudod, hogy igen...de mi lenne, ha elsőre valami kevésbé drasztikussal kezdenénk? Mondjuk megmutatnánk neki, mi vár rá a fedélzeten? Mi is volt a rangja...
Ethan egy olyan ember nekem, mintha a bátyám lenne, és most sincs másképp. Szerintem valami oknál fogva, megérzi, hogy baj van és megjelenik, hogy megállítson. Van, mikor időben van, mikor már későn érkezik. Most szerencséje volt és pontban akkor érkezett, mikor a legnagyobb szükségem volt rá. - Mondja az, akinek van már kölyke. – morrannok fel én is, annak nincs baja, aki tudja teljesíteni azt, amit kiszabnak. Nos, aki nem tudja azt élete végiig szivatják. Örülhettek annak, hogy nem kínáltak meg egy nagy adag fekete tablettával. - Te sosem leszel nyugdíjas. Nem bírnád ki. – nevetek fel, mert nem tudom elképzelni, hogy valami székben ücsörög, és sportújságokat olvasgat és nem embereket gyilkolászik. Az örök ifjú harcos férfi, aki a nyugdíjas életét tervezi, valahogy jobb kedvre derít. - Úristen van nő, aki azért utál téged, mert megdugtad? Kérlek, mesélj még. – széles vigyorral fogadom, de úgy tűnik, hogy a mondani valója továbbá nem ilyen vicces, sőt, úgy tűnik, hogy ketten fogunk szopni az újoncokkal. A fogamat szívva nézek rá egy fintorral, a képemmel. - Hát frankó, szóval mindenki rémálma most a Jola fedélzetére lett hívva? Óvodát nyitunk. – megforgatom a szemeimet, végül ráeszmélve arra, hogy nem fog kiengedni vissza ballagok és leülök a padra mellé és az üvegért nyúlok. Lassan kibontom, ahogy a fásli engedi és hörpintve fintorodom el. - Baszki, mi a frász ez? – köhögve nézek rá és a következő mondatain csak nevetni készülök ismételten. - Mit tudom én, hogy mi a rangja. Azt se tudom, hogy minek jön. Az igazat már csak a neve olvasása is kicsapta a biztosítékot. Nem látod? – bökök a fejemmel a zsákra, ami előttünk lengedezik és nem is olyan régen fő célom volt kicsinálni, tekintve, hogy Aaron fejét képzeltem a helyére. - Mire gondolsz? Mert én most csak arra, hogy megölöm. – megvonom a vállam, ahogy ismét ajkaimhoz emelem az üveget, hogy igyak belőle és grimaszokat vágva sóhajtok fel. Majd előre pillantok. - Hogy lehet egyáltalán ezt engedélyezni? Most gondold el, hogy valaki exe is felkerül a hajóra. Több hónapig összezárva egy ekkora hajón. Lehet bármilyen nagy is, előbb utóbb összefuttok és veszekedés lesz a vége. – megrázom a fejem. Mindig tudtam, hogy baj van a rendszerrel, de nem hittem volna, hogy pontosan engem fog megtalálni és jól megszopatni.
A gyerek téma említésére felmordulok kissé. Nem nagyon, de azért nehéz nem észrevenni a grimaszt az arcomon. Pláne így, hogy fel is hívom rá a figyelmet ugye. A lényeg, hogy erről is tudja a véleményem, és azt is, hogy nem rajtam múlt a dolog. -Lehet igazad van...bár néha el tudnám képzelni, hogy megnyitom a saját kocsmám valahol, és elküldök a pokolba mindenkit aki beszélgetni akar. Más kérdés, hogy a "Nyugdíjba menni egy szleng annál az alakulatnál ahol szolgáltam a halálra. Rajtam kívül mindenki nyugdíjba ment már, de úgy néz ki, tényleg nem az én stílusom, szóval ez jó, nem? -Ő az egyetlen, a többi nő azért neheztel, mert nem akarom őket megdugni. - Hangom könnyed, s komolytalan, s nem kell aggódnia amiatt, hogy megsértődnék ezen a témán. Neki nem. Másnak lehet leharaptam volna a fejét. - De a mi helyzetünk nem olyan vészes...úgy tűnik egyenlőre tudunk majd együtt dolgozni a hajón. Bár, nem akarom tudni, mi lenne, ha ő lenne a felettesem. Megveregetem Feli vállát, és biztatóan mosolygok rá, akkor is, amikor a piától köhög, és akkor is, amikor az exe gondolatától majdnem. -De látom, de ne aggódj, minden rendben lesz. Nem tudom mit gondolt, de csak egy szavadba kerül, és gondoskodom róla, hogy belőle is statisztika legyen. Történnek balesetek... Aztán félrehúzom a szám, és bólintok. a régi szép időben a tengeralattjárókon nem is engedték, hogy hölgyek szolgáljanak. Tudom, nem hangzik valami haladó szelleműnek, de ki akarná bezárni magát az óceán mélyére 100 férfival? Még az anyahajón is, az első tanácsa az volt a közvetlen felettesemnek, hogy zuhanyzás közben ne érjek a falhoz... -Amelia bír téged, beszélünk vele, és biztosan kitalál valamit, hogy ez ne történhessen meg. Addig pedig...mit szólnál, ha csinálnánk valami gyerekeset, és meggondolatlant? Tudod még a belépőkódot a lakásába? Ördögi mosolyra húzódnak az ajkaim. Nem, nem irigylem most a srácot.
Sokszor éreztem magam egyedül, de a Jola fedélzete olyan, mint egy őrült család. Mindig van valaki, akihez fordulhatok, bár ügyesen kitapasztaltam, hogy jobb távol maradni emberektől és magányomba zárkózni. De az pedig nem épp egészséges. De mi az, ami egészséges? Lassan semmi. Főleg, ha letekintek az ujjaimra, amik sajognak, de a precíz kötésnek hála legalább nem látszik, hogy mit műveltem magammal. - Egy kocsma jó ötlet. Én leszek a csaposod, aki néha előveszi a baseball ütőjét a pult alól és lesuhint a pofázó emberekre. – vigyorgok rá. Mert azért elképzeltem, hogy pöttömpanna módra a pultra ugrok, és aki nem szimpi agyon verem, csak merő szórakozásból. Képes lennék rá. Főleg ilyen állapotban, amiben vagyok. - Ne már, vannak olyanok, akik epekednek, hogy veled töltsenek egy éjszakát? – majd kigúvadnak a szemeim és persze azonnal fel kell, hogy röhögjek. Mert azért vicces elképzelni, hogy Ethan a nagy szoknyavadász, akiért a lányok ledobják a bugyit. – Ne haragudj, de elképzeltem, hogy dühös nők csapata lerohan, hogy megerőszakoljon. – a nevetést próbálom elfojtani, de persze sikertelenné válik. Csak idióta hangok csúsznak ki a számon, végül feladva a harcot felröhögők és persze azért figyelem az arcvonásait, mert isten őrizz, hogy megharagudjon rám, még is csak a felettesem nem akarom túlfeszíteni a húrt. - De az jó, vagy nem? Mármint legalább ti tudtok. De nem lesz a felettesed!– röhögésem lassan csendesül és csak egy szelíd mosoly kerekedik a helyére. Felsóhajtva próbálom fájdalmamat elűzni és a sört kortyolom. Lehet, tényleg jót tesz, ha kicsit engedek a feszítésből, még a végén túlfeszítem magam és megtörök. Az pedig nem lenne jó a munkámat tekintve. - Szerintem tönkre akar tenni. – élesen sziszenek fel, ahogy az alkohol a torkomat marja, mint valami lórúgás és felköhintve a maró érzést fordulok teljes testemmel felé. Mert azt hiszem, hogy az az egy év, ami kínszenvedés volt, most minden felidézőeik és talán az őrületbe fog kergetni. - Milyen balesetek? Ethan, tudod, hogy szeretlek, de bajba nem akarlak keverni. – ráncolom össze a homlokomat, mert, hogy én bajba keveredek, már megszokás, hogy heti kétszer minimum a kapitánynál van jelenésem, hogy a felgyülemlett stresszt levezessük egymáson. Rájöttem, hogy tök jó spontán leüvölteni egymás fejét és akkor mindenki lenyugszik. Tudjuk, hogy senki nem gondolja komolyan. - Tudom, de ez nagy kérés, mert azért, a Jola legénysége csak nyerne vele, mert szeret bütykölni és Tony is nyerne vele, lenne segítsége. de tudom, hogy én lelkileg megfáradnék. A mukám árára pedig nem mehet. – elhúzom a számat, miközben újabb kortyba folytom bánatom és leteszem az üveget mellém, most már kesernyés ízt kezdem megszokni és csak egy fintorra futja az újabb érzés a számba. Így már nem tudom eldönteni, hogy a dühömet, vagy az alkoholt érzem ennyire kesernyésnek. Felvont szemöldökkel pillantok a mellettem ülőre. - Mire gondolsz? Tudom hát, a születési évemet használta. – megvonom a vállamat, mert azt hitte így legalább nem felejti el a születésnapomat, de persze ez sosem volt elég számára, hogy ne csússzon vele pár napot. Mert azért mindig sikerült elfelejteni, igazi férfi. Meg kell vallani. - De amúgy örömmel. – villan meg a szemem egy pillanatra, ahigy elképzelem, hogy ismét valami gyermeki csínyben vehetek részt. Mint régen, mennyit rosszalkodunk Pressiaval, sokszor elkaptak minket és mehettünk a felettesünkhez, hogy megkapjuk a megrovásunkat. Már tele volt a padlás velünk, de végül én megúsztam. Ő nem.
Szer. Dec. 27, 2017 11:15 pm
