Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 1 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 10 13
Consilium - 2
Lázadók 3 1
Összesen 21 23

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Viharsziget

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
ÜzenetSzerző
 #31•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   Kedd Nov. 27, 2018 4:23 pm

Raven & Simon

Hagyom Ravent elmélkedni, és persze dolgozni, de ahogy megszólal, én máris lemondóan sóhajtok. Gondolhattam volna, hogy még feltételes módban sem mondhatok ilyesmit, mert a feltételes mód egy pillanat alatt elvész, ahogy a tizedes füléhez érnek a szavaim.
- Ettől félek én is…
Mindegy, mostmár így jártam. Meglátjuk később, mennyire szívattam meg saját magamat.
Lehet, hogy mégis inkább a gyászolási fázisokról kellett volna beszélgetnünk.

Mikor megérkezik mellém – erről alighanem minden élőlény tud tíz kilométeres körzetben amelyik nem teljesen süket -, az orra alá morgott megjegyzésre csak legyintek egyet a macskátlan kezemmel.
A következő kérdésre  úgy mérem végig Ravent, mintha azon töprengenék, megártott-e neki az ocani levegő.
- Hivatalosnak hangzik? Már évek óta nincs meg mind, de nem miatta….
Lassan megemelem kicsit a bal kezemet, de a mozgás nem változtat a kezemre gubózódott jószág elhatározásán.
Ahogy élénkül körülöttünk a prüttyögés és a neszezés, úgy húzom magamhoz közelebb a tizedest.
- A prüttyögés még nem veszélyes, a többit meglátjuk…
Próbálom kiszúrni a bozótban rejtőző lényeket, de moccanó leveleken, ágakon kívül nem látok semmit.
- Nem, nem belőlem, hanem a kis barátunk ebédjéből., de kössz a feltételezést…
A bakancsom orrával megbököm a pikkelyes pocokszerű dögöt, hogy Raven is észrevegye, majd megfeszülök a hirtelen ránk telepedő csendben. A jobb kezemben ismét ott a pisztoly, és ahogy az egyik sárkánymacska megiramodik Raven felé a z aljnövényzet takarásából, már lendül is a bakancsom, hogy felrúgjam a támadót, de időben sikerül megfékeznem a mozdulatot.
A helyzet az, hogy egy pillanatig döbbenten figyelem a nőt, és a rajta csimpaszkodó – meglehetősen színes – társaságot, Raven tócsányira kerekedett szemeit, aztán nem tehetek róla: elnevetem magam, az oldalamra kell szorítanom a szabaddá vált bal tenyerem, mert szinte fáj.
- Jajj, dehogy fog meghalni! Ezek csak kölykök! Egy fia tüskéjük sincsen, és a szarvuk is csak kezdemény. Úgy látom, kifejezetten vonzódnak magához…
Ettől függetlenül megesik a szívem a riadt tizedesen, és megpróbálkozom vele, hogy erőszak nélkül bírjam jobb belátásra a kis pamacsokat. Az első tippem a szárított hús. Előkerül egy fél maréknyi, amit meglengetek a Ravenen csimpaszkodó jószágok orra előtt.
- Nem vagytok éhesek? Hagyjátok szépen békén a tizedest…
Ha ez nem válik be, akkor kénytelen leszek taktikát váltani.
- Hmmm, ha nem másznak le magáról, akkor lehet, hogy kénytelen leszek sárkánymacskástul bevágni a vízbe…
Egyelőre csak ötletelek.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
149

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #32•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   Vas. Dec. 02, 2018 8:33 am





Simon & Raven



*Na, hát gondoltam, hogy nem hivatalos az elnevezés, csak költői kérdés volt, ahogy az ujjaira utaló viszont nem. Döbbenten mér végig, én meg viszonzom amikor az ujjairól beszél. Kettőnk döbbenete között azonban van némi különbség. Az övé viszonylag diszkrét, míg az enyém eléggé kifejező a tátott szájjal és az Ocan holdjára hajazó szemeimmel.* -Magának nincs meg minden ujja? Komolyan? Tejóóóééég! Észre sem vettem. *Döbbenet….és átérzett fájdalom suhan át rajtam. Önkéntelenül is megmozgatom a saját ujjaimat, hogy a helyükön vannak-e. Megvan mind, oké. A meglepődésből ellazulásba esem, onnan pedig rögtön a rettegésbe. Amint felbolydul az erdő, persze láthatatlanul, minden apró kis pihe a nyakamon égnek mered. Attól nem nyugszom meg, hogy a hadnagy maga mellé húz. *-Én nem akarom meglátni. *Közlöm vágyaim egyikét, mielőtt még megérezném a penetráns szagot. Nem célzom be a származási helyét, inkább rákérdezek, amivel láthatóan a hadnagy lelkébe gázolok. A bakancs orrával mutatott szagorgia eredete nem néz ki jobban mint a szaga. Bűntudat nélkül iktatom.* -Ó! Hmmm…bocsi. *Csak a miheztartás végett, s mert a hadnagy az egyetlen közel s távol aki a fenekemet védi. A ránk boruló nagy csend pedig arra enged következtetni, hogy hamarosan szükség lesz a popópajzsra. Látóterem perifériájában feltűnik a hadnagy fegyvere, de ettől sem leszek buddhai. S milyen jól teszem, hogy gyanakszom, noha nem segít rajtam. Először Greymare büdös kéztojása repül felém, majd a fél erdő prüttyögve. Joggal merül fel bennem a kérdés, hogy miért tapadnak rám az Ocan állatai? Egy történés még elhanyagolható és betudom a helyzet különlegességének, de kettő már alapos gyanú és mint olyan kivesézésre érdemes. Annál is inkább, hogy tudjam a gyógymódot. A hadnagy azonban nem a munkájával van elfoglalva, hanem a harsány röhögés gyakorlásával. Szemöldökeim összeugranak a szúrós tekintetem felett, a hangom tekintélyes mélyre vált.* -Most komolyan!? Maga röhög rajtam? Inkább segítene! Nem érdekel, hogy vonzódnak, ne vonzódjanak. Mondja meg nekik. De igen van szarvuk, nézze azokat…és ott…ott vannak a tüskék és vérszomjas fogaik vannak….hát azt a szerencsétlen dögöt is hogy elkapta….húsevők! …De! Éhesek, nem látja? Nem kell még kínálgatni is, éppen rajtam csimpaszkodnak. Nem akarok ebéd lenni! *Óvatosan, de próbálom lerázni magamról a prüttyögőket anélkül, hogy egy ujjal is hozzájuk érnék. Persze nem ér semmit, csak még szorosabban rám fonódnak, nehogy leessenek. Na ja. Francba! A szárított hús ugyan felkelti az érdeklődésüket, de csak prüttyögnek tovább s ha lehet még hangosabban, majd az egyik kinyújtózik és elmar egy adagot a hadnagy kezéből, hacsak nem húzza el. Ha sikerül neki, a többinek is ad. Ezt a rohadt családiasságot! *-Dobjon vízbe! Mondom dobjon a vízbe. *A gond csak az, hogy jóformán megfogható hely sincs rajtam, ezért elindulok. Körülbelül úgy mint akinek tele van a gatyája – képletesen persze tele van – és a karjaim alá szorult volna két ocani dinnye. Lépkedek mint egy két dimenziós rajzfilm figura. *-Ha megint röhögni kezd, kinyuvasztom! Tudja mivel szórakoztam a kiképzés alatt a többi kadéttal? Nem? Hát majd megtudja! Csak röhögjön és megtudja. Szedje már le rólam ezeket az izéket, még rendes nevük sincs. Miért nem magára másztak? Sárkánymacskák! Eldobom az agyam. Lehet azt kéne! Hülye prüttyögők! *Szövegelek és dohogok. Az utolsó szónál azonban felhangosodik a prüttyögés és ez szöget üt a fejembe. A lüke, sikoltozós ló is akkor szerelmesedett belém amikor sikítottam. Ezek meg prüttyögnek. Én is prüttyögtem az előbb. A hangomban lehet valami vonzó. Nem fogok sikítani, akkor jön egy másik ló. Milyen hangú lény nincs ezen az átkozott bolygón? *



_________________

Úgy sem kapsz el


avatar


Az URS Arkan tisztje

Karakterlap :
Titulus :
Flotta, Tizedes (Planetológia)
Tartózkodási hely :
URS Arkan
Hozzászólás száma :
157

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #33•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   Kedd Dec. 04, 2018 4:20 pm

Raven & Simon

Raven látványos döbbenete már megérte az őszinte választ a kérdésre. Elvigyorodom a csodálkozásán.
- A technika csodája! – megmozgatnám a bal kezem ujjait, de a gubó megakadályoz a szemléltetésben – Hármat elveszítettem…
Kíváncsi vagyok, mikor esik túl annyira a döbbeneten, hogy elkezdje a véremet szívni a a hiányzó ujjaimmal, ahogy Press például nagyon lelkesen teszi minden adódó alkalommal.
A kissé durcás, vagy éppen halálosan rémült kijelentésére megcsóválom a fejem.
- Attól meg fogja…
Ez példának okáért nem kívánságműsoros eleme a kiruccanásnak. Pillanatokon belül meg fogjuk tudni, hogy veszélyben vagyunk, vagy sem, akár szeretné, akár nem.
A bocsánatkérésre nem reagálok, sokkal inkább a növények között bujkáló prüttyögőket próbálom kiszúrni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A hangok alapján tudom merre járnak, de nem tudom szemmel követni őket.
És a tizedest a következő pillanatban ellepik a –z egyébként meglehetősen helyes kis – szőrös-szárnyas, ciripelő pamacsok, én pedig miután meggyőződtem róla, hogy nem akarják megenni, bizony kinevetem.
A kifakadására aztán összeszedem magam, és próbálok komoly arckifejezést erőltetni magamra.
- Most komolyan? Azt várja, hogy mondjam meg nekik, hogy ne találják vonzónak? Minek néz engem, macskasuttogónak?
Azért próbálkozom, de a kesztyűm felé csapó karmos kis mancs elől elhúzom a húst.
- Hékás! Csak akkor kapod meg, ha szépen elengeded a tizedest.
És persze a kis szőrösök magasról tesznek rám, Raven pedig csak mondja, és mondja. Gyanítom ez nála valami stresszlevezető jógagyakorlattal ér fel.
- Nyugodjon meg, semmiképpen nem fogják megenni…
Aztán még meg is indul, bár ebben a tempóban aligha jut messzire napszállta előtt, én meg alig bírom megállni röhögés nélkül a fenyegetés ellenére is. Sőt, még kíváncsivá is tett.
- Nem röhögöm ki, de később el kell mesélnie!
És már nyitom a szám, hogy folytassam, de ebben a pillanatban felhangzik a fák ágai közül a ropogás, suhogás. A hangok alapján egy nem túl nagy – de a pamacsoknál mindenképpen nagyobb – állat közeledik, méghozzá meglehetősen gyorsan. Megfogom Raven vállát – ahol nem borítja sárkánymacska – hogy megállítsam.
- Ne mozduljon!
Figyelmeztetem, és kibiztosítom a fegyvert. A kristálymag halk sípolásba vegyített sziszegéssel tölti be a fegyvert, az oldalán halványkéken felderengő csík jelzi, hogy kész a használatra.
Ekkor két dolog történik. A tizedesen csimpaszkodó kölykök mind felém kapják a fejüket és izgatott prüttyögésbe, mozgolódásba kezdenek a nyakukat nyújtogatva felém, én pedig a bal oldalunk felé eső fára kapom a tekintetem – egyben célzok is-, ugyanis oda érkezik meg hangos morgással, fehéren villogó hegyes fogakkal és szélesre tárt szárnyakkal egy jóval nagyobb sárkánymacska. Gyanítom a kölykök anyja lehet. Hasonló füstszürke a bundája, mint a Raven sáljaként funkcionáló kölyöknek, de ő legalább hat kilót nyom, kitárt szárnyaitól még nagyobbnak látszik, bojtos hegyű fülei között ívelt szarvpár hajlik a koponyája fölé, felborzolt szőrszálai között szikrák pattognak, elvékonyodó farka idegesen csapkod mögötte, minden karmát kimeresztve gyomorból morog ránk fenyegetően.
A kis pamacsok izgatottan prüttyögnek.
- Bármit csinál, ne sikítson, ne fusson, és ne bántsa a kölyköket!
Figyelmeztetem Ravent, de megakadályozni tettleg egyikben sem tudom. A továbbiak részben rajta állnak.
Hogyha legalább az utolsó kettőt sikerül betartania, a következő pillanatban a kölykök anyja a hátára simítja a szárnyait, és egy lenyűgözően gyors mozdulattal leugrik a fáról, hogy a következő pillanatban egy méterre előttünk földet érve csapja szét őket újra fenyegetően. A fegyverrel követem a mozdulatát, de nem akarom lelőni, amíg nem feltétlenül muszáj. Az orrát ráncolva, pofáját vicsorba húzva morog még egyet, de aztán meggondolja magát, a szárnyait továbbra is fenyegetően kitárva, felborzolt, szikrázó bundával, de vicsorgás nélkül a kölykökénél mélyebb, sürgető prüttyögést hallat, nyomatékképpen csap egyet a farkával. A Ravenen csimpaszkodó pamacsok majdnem mindegyike elégedetlen prüttyögéssel lekúszik a tizedesről, és eltűnik az anyja mögötti bokrokban.
Az egyetlen kis jószág, aki nem mozdul, a Raven nyakába tekeredett szürke bundás kis állat. Hol engem néz, hol a tizedes arcára kancsalít fel, hol az előttünk álló sárkánymacskára pillant. Mocorog és prüttyög, de nem akarózik neki távozni. Az anyja egyre türelmetlenebbül, morgásba hajló torokhangon prüttyög neki, de úgy fest nem használ a dolog, mert a kis pamacs nem mozdul.
A következő pillanatban elfogy az anyaállat türelme, és egy sima mozdulattal Ravenre veti magát, mire a tizedes nyakába tekeredett jószág visító nyávogással leiszkol Raven hátán, be a mögöttünk lévő bokorba,én pedig a bal kezemmel elengedem a fegyvert, és benyúlok az ugró állat útjába, mire az dühös fújással, minden karmával belemar a kesztyűmbe, és a karomat borító páncélba.  A kesztyű és a karpáncél találkozásánál becsúszik az egyik karma, véres csíkot hagy maga után, de vissza tudom lökni a földre, és a tizedesből sem lett ebéd – egyelőre…
Talpra esik, még egyet fúj ránk, és a kölykei nyomában beveszi magát a bozótba. A prüttyögés tempósan távolodik…

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
149

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #34•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   Csüt. Dec. 06, 2018 9:09 am





Simon & Raven



*Ó, az égre! Szemeket kell forgatnom a hiányzó ujjai miatt. Pláne, mert ettől ő olyan jó kedvű. Én biztosan nem lennék az. Ráadásul azzal kecsegtet, hogy a vég úgy is eljön és részem lesz benne nem kevés. Pedig pont az nem hiányzik az életemből. Hogy utálom később azért, mert jóstehetség, bár a hangok alapján nem kellett túl sok tudás hozzá. Pillanatok alatt beborítanak a lények, csak tudnám miért szeretnek annyira. Ez egy harmadik típusú találkozás a részemről. Talán…ismétlem talán, ha látnám magam kívülről, messziről, én is nevetnék, egyelőre azonban ez a megnyilvánulás áll tőlem a legtávolabb a helyzetet ecsetelendő.  Jelen pillanatban bármit mond, elhiszem, igaznak vélem, jó megoldásnak még ha cseppet sem az.* -Macskasuttogó! Igen! Legyen az kérem szépen! *Már-már sírva könyörgöm, hogy változtasson pályát, de nem teszi. De legalább már nem röhög….harsányan. Próbálkozik, de meddőnek bizonyul, a kis lény durcásan felcsipog amikor nem kapja meg a szárított húst, viszont nem enged el. Olybá fest, hogy valami mászófának néznek, ez lenne a legjobb és egyelőre nem is kóstoltak meg ami kifejezetten biztató. Erről biztosít a hadnagy is. *-Ó, köszönöm, most rohadtul megnyugodtam. * Nem hiszek neki? Nem!* -Neeem? Akkor elég furcsán veszi a levegőt. *Nyekergem a vádat, majd durcásan felhúzom az orrom. Na persze, meséljem el. Kizárt, inkább bemutatót tartok neki, de majd csak azután, hogy a sárkánymacskákat levedlettem, addig meg igyekszem a part felé, hogy vízbe vessem magam, noha ezt kevesebb ruházatban képzeltem el, de a szükség nagy úr!  A tervemet ismét keresztülhúzza a karmám, nem elég a sok prüttyögő, most megint zajok hangzanak fel az erdő mélye felől, gyors trappolás vagy mifene, egészen olyan mint amikor én siettem a hadnagy felé, cirka három perccel ezelőtt. Hogy rohan az idő, bárcsak maradtam volna a parton. Ehelyett kapkodom a fejem az erdő, a felélénkült – mintha eddig kómában lettek volna – prüttyögők és a hadnagy kékesen derengő fegyvere között.* -Hova is mehetnék?! *Érdeklődöm nyekeregve, a már „minden mindegy” hangulatban. Ez utóbbit szinte azonnal el is engedem, mikor megpillantom életem legszörnyűbb kalandjának újabb főszereplőjét. Hát ki a fene gondolta, hogy ezeknek a kamaszoknak anyjuk is van? A hadnagy hiába ad tanácsot, két lélegzetvételnyi idővel később, ennyi kell ahhoz, hogy telepumpáljam a tüdőmet a szükséges levegővel, felsikoltok.*-VÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! *Mozdulni nem mozdulok, részben azért mert minden izmom csütörtököt mond, részben azért, mert félek, hogy bármilyen mozdulat utat enged a természetnek. Prüttyögő anyuka látványosan bevonul, mit vonul…egyenesen repül. Ez egy rohadt madár! Vagy mutáns denevér. *-Lője már le. *Suttogom, hátha a mama beszéli a nyelvünket. Ám a hadnagynak esze bogában sincs lőni. Ketten figyeljük, ahogy sárkánymacskamutánsdenevér anyuci szülői tekintélyét gyakorolja. Kilencvenkilenc százalékban sikerül is neki. Az az egy, amelyik az egészet elkezdte, rajtam marad. Engem néz, a hadnagyot, anyucit, mi meg ugyanezt csináljuk egymással felváltva. *-Na! Mi van, mééé nem mész máá? *Kérdezem mikor rám néáz azokkal a nagy szemeivel. Van egy pillanat amikor megfordul a fejemben a gondolat, miszerint édes egy pofa a nagy szemeivel és a rezgő füleivel, de aztán gyorsan el is múlik. Ráfújok az orrára, hátha megijed és eliszkol, de szarik rám. Anyuci azonban nem, talán fenyegetésnek vélte, talán a türelme fogyott el az engedetlen kölyök miatt, rám veti magát. Nos ez sokkal bonyolultabb mint ahogy le lehetne írni. Az érzés, amikor a szőrös, szárnyas, agyaras és tüskés-szarvas lény felém lendül….hmmm…dermesztő? Azt hiszem….mintha a vérem megállt volna az ereimben. Gondolkodni sincs időm, szerencsére különben az életem filmje leperegne előttem, az meg még korántsem olyan, hogy érdemes legyen végignézni. Fiatal vagyok még bassza meg a halálhoz! Anyuci leteper, én fenékre pottyanok a súlyától meg a lendülettől, a csintalan kölyök eliszkol, Popófelügyelő meg kettőnk közé veti magát…..vagyis óvatosan csak a karját. Bízom benne, hogy nem miattam veszíti el egy újabb testrészét. Persze a sikítás sem marad el, dobhártyaszaggató. Mire eszmélek, a földön csücsülök prüttyögők nélkül, ujjaim a hadnagy karját szorongatják, talán magam után is rántottam a földre, hiszen annyira belekapaszkodtam, hogy magamhoz is ölelem. A karját. Mint egy alvómacit. *-Most jól jönne egy Sejtelmes Sikoly. *Közlöm rekedten mély hangon a Volentis bárjának kínálatából a kedvencemet. *


[/color][/i]

_________________

Úgy sem kapsz el


avatar


Az URS Arkan tisztje

Karakterlap :
Titulus :
Flotta, Tizedes (Planetológia)
Tartózkodási hely :
URS Arkan
Hozzászólás száma :
157

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #35•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   Szer. Dec. 12, 2018 8:44 pm

Raven & Simon

A szemforgatás sem tudja eltüntetni a vigyoromat. Én attól vagyok boldog, hogy életben vagyok, és még a karom is megmaradt. Ráadás csupán, hogy a mechanikus implantátumokkal a csonka kezem is teljes értékűen működik.
A könyörgésre sem tudok hatékonyabb lenni a macskafélék jobb belátásra bírásával kapcsolatban.
- Jó is lenne, ha szépen megnyugodna…
Jelentem ki tárgyilagosan a gúnyos megjegyzésére. Ami a vádat illeti, lenyelem a nevetés utolsó csukló hangjait is.
- Tényleg nem…
A vigyort nem tudom beszüntetni, egészen addig, míg fel nem hangzik az újabb érkezőt jelző zaj.
A kérdésére ezúttal nem nézek rá, a zaj forrását próbálom a lehetős leghamarabb kiszúrni.
- Csak maradjon nyugton…
És érkezik a pamacsok anyja, Raven pedig annak ellenére, hogy határozottan kértem: ne tegye, már sikít is. A kicsik még lelkesebben simulnak hozzá, azt se tudják őt szeressék jobban, vagy a fegyver iránt érdeklődjenek.
A sikításra az anyaállat szőre még jobban felborzolódik, pedig azt hittem ez már nem is lehetséges, és vadul morogva lehuppan a földre.
A tizedes felszólítására halkan felmordulok.
- És utána egyesével agyonlövi a kölyköket, esetleg hazaviszi felnevelni, vagy itthagyja őket elpusztulni?!
Eszemben sincsen lelőni. Amennyire látom, neki sem áll szándékában háborúba kezdeni velünk, hacsak nem kényszerül rá.
A kicsik többsége engedelmeskedik a mély prüttyögésnek, azonban a kis szürke függetleníti magát a szülői tekintélytől, és ahogy Raven az orrára fúj, kinyújtja a nyakát, apró, érdes nyelvével megnyalja a tizedes állát.
Az anyamacska megelégeli a dolgot, és a renitens kölyök után veti magát. A tizedes sikít, a dobhártyám érzésem szerint az agyamba robban, nyúlok, hogy visszalökjem a macskát, de Raven vele egyszerre kapaszkodik a karomba, és ránt maga után, a sárkánymacska pedig szintén a karomba akaszkodik valamennyi karmával. A tizedes féltérdre ránt maga elé, a kis pamacs eliszkol, az anyaállat pedig ennyivel megelégedve a kölykei nyomában beveszi magát a bozótba.
A rekedt motyogásra fújtatok egyet.
- Hát az tuti, hogy nem a maga sikolya után kapta a nevét… Nyugi, nem esett semmi baja, csak egy-két apró karcolás.
A fegyvert bebiztosítva a tokjába teszem, így felszabadult kezemmel megfogom Raven állát, hogy annál fogva elfordítsam a fejét először jobbra, majd balra, és szemügyre vegyem a nyakán emlékbe maradt aprócska, felületi karcolásokat.
- Jöjjön, pár nap és nyoma sem marad.
Akár elengedte a karomat, akár nem, a felkarjánál fogva talpra emelem, amennyire hozzáférek leporolom a ruháját, megindulok vele vissza a partra. Ha kell, finoman vezetem is.
- Ha visszaértünk a Volentisre, vendégem egy italra… vagy többre…
Rákacsintok, és megpróbálom elrejteni a szám sarkába visszakúszó mosolyomat.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
149

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #36•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   Pént. Dec. 14, 2018 7:51 pm





Simon & Raven



*Nyugodjak meg. Bassza meg, mégis hogyan amikor rajtam csüng a fél erdő? Könnyű neki, őt nem szeretik ennyire az Ocan élőlényei, de nekem ez már a második ilyen fura találkozás. Csak fújok egyet amivel annyit érek el, hogy az egyik hajtincsem arrébb repül. Bárcsak a prüttyögők is ezt tennék! Ezek után már nem is válaszolok semmire, kár lenne vitába szállni a hadnaggyal, nem mintha neki lenne igaza, hanem mert úgy sem értené ha ugyanazt elmondanám csak pepitában. És megint nyugtatgat, sajna nem brillírozik ebben. Próbálok csúnyán nézni rá az összehúzott szemöldökeim alól, de többre már nem futja, hiszen jön a kölykök anyja és  nekem meg kell küzdenem a halálfélelemmel.  A sikítás nem marad el, viszont senkire nem úgy hat ahogy várnám. A kölykök nem menekülnek el, anyuci nem ijed meg s repül az erdő másik felébe.  A hadnagy azért jött velem, hogy védje a hátsómat, de amikor ennek a feladatnak a megvalósítására kérem; nemet mond…csak kicsit hosszabban és cirkalmasabban fogalmaz.* -Ebben a sorrendben. *Morgom fojtott hangon a felsorolt lehetőségek elfogadását. Persze ettől még nem lövi le anyucit. Az az egy kölyök meg marad rajtam dacára  a nagy és félelmetes anyuci rendreutasításának. Én bevetek mindent ami lehetséges, hogy elűzzem magamról, anyuci nem mondhatja el rólam, hogy nem vagyok együttműködő, azonban a pici orrára fújás sem jön be. Deja vu! *-Nemáááár! Miért kell minden állatnak engem összenyalnia? *talán jó szagom van, vagy jó az ízem…bár szerencsére eddig még egyik sem akart megenni, vagy….de ebbe inkább nem gondolok bele. Nem, nem akarok a helyi  állatpopuláció alvómacija lenni. Mire kiejtem a kérdést, az anyaállat már repül is rám, a hadnagy után kapok s talán van ebben a kapaszkodásban egy kis édes bosszú is, bár ha baja esne én nem tudnék megküzdeni a lelkiismeret furdalásommal. Csak akkor lélegzek fel amikor végre csend lesz körülöttünk. Még sosem voltam olyan boldog attól, hogy kettesben lehetek a hadnagyommal, mint most. Amint biztonságban érzem magam a hangomat is megtalálom. Persze a hadnagy pont azt reklamálja, mert hangom eddig is volt, csak éppen másra használtam. Sértődötten nézek rá és próbálom felöklelni a tekintetemmel.* -Mégis milyen sikolyra számított? Suttogva nem tudok sikítani. Ppfff! *A fejem ingatnám, de marokra fogja az állam és úgy mustrál mint régen a Földön az eladó lovakat. Elrántom a fejem és néhány kaszáló mozdulattal ellegyezgetem a kezét. Lásd: mintha legyeket csapkodnék. *-Hééé! Tudom hogy vagyok! Majd ha haldoklom vagy elvérzek, szólok! * Felpattanok, mielőtt még segítene. Muszáj az imidzsemet megtartani, ezért nagy dérrel-dúrral elindulok a táborunk felé. Csörtetek mint egy kommandós osztag vacsoraosztáskor. *-Ne porolgasson!.... *Sodrom el a kezét.* -Egy egész hordó itallal jön nekem!.... *Bököm a mutatóujjam a levegőben felé.* -Nem hiszem el, hogy megint végig lettem nyalva. Mi lehet bennem annyira vonzó? Most komolyan? Ha még egy állat a közelünkbe jön, én lövöm le. Méghogy cukik?!  Vérengző fenevadak. *Nagy taglejtésekkel magyarázok, kell ez nekem, megnyugtat ha hadonászhatok.* -Lehet, hogy csak megízlelt, hogy később jó leszek-e vacsorára!  Az a lóizé is…mást se tudnak csak nyalakodni. Szegény, na látja azt legalább sajnáltam, amikor Garddel hadnagy lelőtte. Na Ő nem tökölt. *Újra a hadnagy felé fordulok, megemelt szemöldökkel várok, hogy erre mit lép. Persze nem rá haragszom, csak megijedtem és rohadtul nem vagyok büszke magamra.* -Most már szeretnék dolgozni. Maga hadnagy pedig megkérem, ne sétafikáljon el semerre sem, mert még egyszer nem megyek maga után az erdőbe. …remélem a tengerben nincsenek nyalakodós állatok! *Mire egyetlen levegővétellel csupán, végigmondom a stressz levezetőmet, ki is érek a susnyásból. Nagyot szippantok a levegőből, mint aki hazaért. *



_________________

Úgy sem kapsz el


avatar


Az URS Arkan tisztje

Karakterlap :
Titulus :
Flotta, Tizedes (Planetológia)
Tartózkodási hely :
URS Arkan
Hozzászólás száma :
157

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #37•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   Szer. Dec. 19, 2018 9:54 pm

Raven & Simon

Tényleg jó lenne, ha megnyugodna, de úgy tűnik, hiába próbálkozom a nyugodt, csitító hanggal, vagy a biztatással. Sőt, mintha csak olaj lenne a tűzre, a Tizedes egyre inkább felpaprikázza magát.
Mondjuk én nem bánnám ennyire, ha rajtam csimpaszkodnának a kis szőrgombolyagok, de mivel rajta lógnak, azzal kell dolgoznunk, amink van. Jelen esetben nagyjából fél tucat sárkánymacskakölyökkel, na meg az anyjukkal.
Raven válaszmorgására csak elhúzom a szám, és magam is morgok egyet.
Még jó, hogy nálam van a fegyver. Még a végén tényleg halomra lőné az Ocan faunáját. A magam részéről nem vagyok az a kompenzáló puskás típus, aki a legkisebb mozdulatra is tüzet nyit.
A kifakadására fújok egyet.
- Talán azért, mert annyira ennivaló?
A hangsúlyomban nincsen benne a meggyőződés, lévén most nem igazán találom sem ennivalónak, sem bájosnak a tizedest, de jelen pillanatban még a türelmem is egyre inkább fogy. Macska és nőügyben is.
Ahogy Raven magával ránt, a térdem tompa puffanással ér földet, és egy dühös fújást követően az anyaállat is magunkra hagy minket.
A szúrós pillantásra, és sértődött megjegyzésre legyintek egyet.
- Jobb lenne, ha sehogyan sem sikítana…
Éppen sikerül megállapítanom, hogy valóban semmi komoly sérülést nem szenvedett, illetve még komolytalan sérülésnek sem mondanám a néhány halványpiros kis karcot a nyakán, mikor lendületesen kirántja az állát a kezemből.
- Most meg mi a frász baja van?!
Hagyom, hogy talpra pattanjon, nem nyúlok utána, inkább felkászálódok én is, és mivel elhesseget, a saját térdemet porolom le.
Csörtet, mint egy egész hadosztály, én pedig utána gyalogolok, igaz klasszisokkal csendesebben.
Az utolsó megjegyzésére felhorkanok.
- Tudja mit? Miattam aztán azt lő le, amit csak akar, de én nem vagyok Gardel hadnagy, és még annyira sem vagyok hajlandó ártalmatlan kölyökállatokat halomra lőni, csak mert kíváncsiak! Katona vagyok, nem hentes!
Ezzel a lendülettel – mivel már kiértük a fák közül – el is kanyarodom mögüle a MOR irányába, még mielőtt jobban belelendül, engem pedig elragad az indulat, és tényleg belevágom a tengerbe. Ez már színtiszta hiszti, hiszen egy pillanatig sem volt valós, vagy halálos veszélyben.
- A vízben jó eséllyel harapósak vannak…
Ezt csak a saját orrom alá morgom már, miközben előszedem a málhazsákot a vezetőülés mögül. Azt hiszem jobban járunk, hogyha tényleg rendesen elkezdünk dolgozni.
Mindenesetre ha nem szeretne kommunikálni, akkor jó ideig hagyom dolgozni, és foglalkozom a saját dolgommal.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
149

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #38•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   Csüt. Dec. 27, 2018 4:29 pm





Simon & Raven




*Én nem veszem észre magamon, de tény és való, hogy lassan hisztérikus hangulatba kerülök. Talán még nem klinikai eset, amit nem lehet egy pohár víz nyakon öntésével orvosolni, de szép szóval vagy humorral sem. Bár a hadnagy nagyon oda teszi magát az biztos, de a következő két mondatára csupán mérgesen tudok fújni. Másképp látnám az egész helyzetet, ha nyugodt pillanatok között ismerem meg az Ocan faunáját, de eddig – néhány hülye rovart kivéve - minden esetben csúcsra járt bennem az adrenalin és úgy nem könnyű jóképet vágni. Persze ez az egész lavinát indított el bennem és már a jó szándékra sem vagyok képes méltón reagálni, később tutira megbánom és megyek egy bocsánatkéréssel a hadnagynak, de jelenleg minél előbb szabadulni szeretnék a tett színhelyéről. A kérdés aztán újabb düh- és daclufit fúj fel bennem.* -Nem is tudom, talán, hogy majdnem meghaltam? *És tovább fújom míg ki nem durran. Kifakadok, ami általában akkor jellemző rám, ha tehetetlennek érzem magam. Az Ocan állataival szemben pedig jelentősen csökkennek az esélyeim. Bezzeg ha egy többszörösen kódolt jelentés feltöréséről lenne szó, vagy egy új bolygó titkainak kibogozásáról….és ezért igyekszem vissza a partra, mert ha nekikezdek dolgozni, akkor megnyugszom. Ezt pontosan tudom, viszont nem érzékelem a jelenlegi állapotom visszásságát és azt sem, hogy belegázolok a hadnagy lelkébe. Pedig aztán pont az övébe nem kellene, hiszen a legjobb fel az összes hadnagy…sőt, megkockáztatom, az összes felettesem közül. Ez nem könnyű, hiszen elég sok van tekintve, hogy a legalacsonyabb rangban vagyok. A fürdésről is kénytelen vagyok lemondani, ha igaz ha nem amit a nemhentes hadnagy mondott a tengeri élőlényekről, máris elment a kedvem az egésztől. Nem is válaszolok, hiszen erre nem lehet, egyébként is minden bizonnyal csak egy újabb vitába szállnék bele. Úgy csapok le a műszereimre, mintha az életem függne tőlük és teljesen belemerülök a számításaimba, olyasmire is vetemedem amire még nem volt példa. Folyamatosan írom a jelentésem a munkámról. A hadnaggyal nem is foglalkozom és ő sem velem, csak akkor kapom fel a fejem amikor mond valamit a késői időről, lefekvésről, vacsoráról. S valóban, már teljesen besötétedett, elérkezett a holdszünet ami az ocantisok időmérése szerint az éjszakát jelöli, én pedig abba a fázisba ami a bűntudatot. Nehéz a bocsánatkérés, ezért el is halasztom reggelre. Jobb aludni rá egyet, reggel úgy is mindenkinek jobb kedve van, ezt tapasztalatból tudom.

Az éjszakánk sem nyugodt. A bűntudatom miatt nem ellenkeztem, hogy egy fedél alatt töltsük, figyelmen kívül hagyva a biztonsági fokozatot, különben biztosan azért is kifakadtam volna. Egyébként később, amikor a majdnem csendben, majdnem egyedül érezhettem magam, elgondolkoztam a tényen, hogy Greymare hadnagy olyan közel van hozzám és értékeltem az előnyét. Biztonságban éreztem magam, főleg azok után ami nappal történt az erdőben….mindaddig míg fel nem ébredtem a nyöszörgésre…amit némi erőteljes mocorgás kísért. Még a MOR is belehintázott. Hát, volt egy pillanat amit megint csak a bűntudatnak tudok be, amikor azt gondoltam, hogy talán oda kellene mennem hozzá és felébreszteni, megnyugtatni vagy mindkettő, de rájöttem, hogy nem vagyunk mi olyan jóban és még félreértené, vagy én éreznék bele többet. Hiába, éjszaka a legjobb álomból ébredve az ember lányának támadnak hülye képzelgései, ezért csak hozzávágtam azt amit párnának használtam és amikor csend lett, visszaaludtam. Végül is felébresztettem és így megmentettem a további rémálmoktól, és még sem kellett babusgatnom. Reggel aztán mosolygós ébredésem közben elhatároztam, hogy rákérdezek milyen lidércek kísértik az álmát. Felöltöztem, vagy legalábbis feljebb, hiszen nem voltam pucér, és bekukkantottam az első ülésre, de a sejtésem beigazolódott mikor nem találtam ott. Na persze, a katonák korán kelnek, nem úgy mint a hentesek. Fogtam a fogkefémet és a víz felé sétáltam, a hadnagyot és a reggeli szükség elvégzésére alkalmas eldugott helyet keresve forgattam a fejem. Amennyiben látótávolságban van, felé integetek százkarátos vigyorral, mintha tegnap nem történt volna semmi különös. Egyébként nem is történt.*




_________________

Úgy sem kapsz el


avatar


Az URS Arkan tisztje

Karakterlap :
Titulus :
Flotta, Tizedes (Planetológia)
Tartózkodási hely :
URS Arkan
Hozzászólás száma :
157

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #39•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   Kedd Jan. 08, 2019 10:48 pm

Raven & Simon

Igyekszem amennyire csak tőlem telik, de az igyekezetemet a tásrsaságomban lévő hölgy nem értékeli. Pedig esküszöm szokott működni a humorom, a türelmem, a kedvességem, vagy végső esetben a sármom, nem tudom, de ritkán fordul elő, hogy ennyire nem használ semmit a nyugtatás.
Kivételesen én sem tudom visszafogni a megjegyzést, noha pontosan tudom már abban a pillanatban, hogy kicsúszik a számon: nincs igazam.
- Ez esetben halvány fogalma sincsen róla milyen majdnem meghalni!
Rám ez nem jellemző, és meg is lepődöm magamon, ez az oka, hogy a továbbiakban befogom a számat, és próbálok rájönni, az elmúlt időszak melyik történése volt az, ami végképp kibillentett a nyugalmamból. Túl sok a lehetőség.
Hiába csörtet Raven, mint egy egész hadosztály, így is könnyen tartom vele a lépést, egyszer még a sarkára is rátaposok mert egyszerre próbálom rendbe szedni a gondolataimat, és figyelni a környezetre.
Hagyom, hogy a műszerein és a munkában vezesse le a feszültséget, nagyjából én is ezt teszem, csak sokkal kevésbé látványosan, és én se nem fortyogok, se nem vagyok dühös, vagy frusztrált. Mindez az érzés abban a pillanatban elpárolgott, ahogy Raven magamra hagyott a parton. Nem maradt más, csak az aggodalom, de ezt sem mutatom.
A nap hátralévő része csendben, munkával telik.
Már bőven sötétedik, mikor végül feladom, és szólok a tizedesnek, hogy ideje volna vacsorázni, majd rögtön utána aludni…
Alváshoz a MO-t jelölöm ki, ha lenne Ravennek kifogása, az sem érdekelne. Így biztonságos, és pont. Megkapja a hatalmas csomagteret, amennyire lehet, kényelmessé téve pokrócokkal és egy párnává csavart pulóverrel.
Ami engem illet, a lehetőségekhez képest kényelembe helyezem magam az első üléseken keresztbe nyújtózva, az ülések közötti rést pokróccal egyengetve ki a lehetőségekhez képest. A MOR-t magunkra zárom, a fegyverem a kezem ügyében hagyom.
Mint mindig, most is felületesen alszom, és mint olyan gyakran, most is megtalálnak a rémálmok. Én magam nem vagyok tisztában vele, hogy mocorgok, a fogamat csikorgatom, vagy éppen morgok, nyögök, és mivel nincs aki erre figyelmeztethetett volna az elmúlt években, nem is tudok róla.
Ahogy az összecsavart pulóver az arcomba csapódik, egy pillanat alatt éberré válok, ahogy reflexből felülök, izomból beverem a térdem a kormányba, káromkodom egyet, lesöpröm a pulóvert az ölemből, és már emelném a fegyvert, mire az agyam utoléri a testem. Koncentrálnom kell, hogy ellazítsam az izmaim, de aztán visszadobom az ideiglenes párnát a tizedesnek.
- Bocsánat…
Sejtem hogy zavarhattam, azért vágta hozzám, de többet nem mondok, és hamarosan ismét mindketten alszunk.

Nem lep meg, hogy én ébredek korábban. Csendben nyitom a MOR-t, és óvatosan, halkan hagyom el a terepjárót. A bakancsomat és a menetfelszerelésem nagy részét az első kerék mellett hagyom, kinyújtózom, a kényelmetlen fekvéstől elgémberedett tagjaim hangos ropogással kerülnek a helyükre. A reggeli tisztálkodáson gyorsan túlesem, végül, mikor a partra sétálok – nem távolodom el MOR-tól, és a holmimat a felém eső oldalán hagyom – csak egy kézifegyver van nálam, mezítláb egy melegítőnadrágban és egy edzőtrikóban telepszem le a vízpartra.
Leülök, kinyújtom a lábamat, hagyom, hogy a sarkamat és a talpamat elérjék a hullámok. A hátam mögött a könyökömre támaszkodom félig fekvő helyzetben, a jobb kezem közvetlen közelében hagyva a fegyvert, és lehunyt szemmel hagyom, hogy süssön rám a nap, a Viharsziget neszei egyelőre elegendő támpontot adnak a történésekről magam körül.
Hallom azt is, mikor Raven előkászálódik a MOR-ból, de egyelőre hagyom, hogy a saját dolgaival matasson. Ha a közelemben hallom a lépteit, akkor anélkül köszönök neki, hogy kinyitnám a szemem, de azért egy félmosolyt kap mellé.
- Jó reggelt! Kipihente magát?

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
149

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #40•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   Kedd Jan. 08, 2019 10:52 pm

Raven & Simon

Igyekszem amennyire csak tőlem telik, de az igyekezetemet a tásrsaságomban lévő hölgy nem értékeli. Pedig esküszöm szokott működni a humorom, a türelmem, a kedvességem, vagy végső esetben a sármom, nem tudom, de ritkán fordul elő, hogy ennyire nem használ semmit a nyugtatás.
Kivételesen én sem tudom visszafogni a megjegyzést, noha pontosan tudom már abban a pillanatban, hogy kicsúszik a számon: nincs igazam.
- Ez esetben halvány fogalma sincsen róla milyen majdnem meghalni!
Rám ez nem jellemző, és meg is lepődöm magamon, ez az oka, hogy a továbbiakban befogom a számat, és próbálok rájönni, az elmúlt időszak melyik történése volt az, ami végképp kibillentett a nyugalmamból. Túl sok a lehetőség.
Hiába csörtet Raven, mint egy egész hadosztály, így is könnyen tartom vele a lépést, egyszer még a sarkára is rátaposok mert egyszerre próbálom rendbe szedni a gondolataimat, és figyelni a környezetre.
Hagyom, hogy a műszerein és a munkában vezesse le a feszültséget, nagyjából én is ezt teszem, csak sokkal kevésbé látványosan, és én se nem fortyogok, se nem vagyok dühös, vagy frusztrált. Mindez az érzés abban a pillanatban elpárolgott, ahogy Raven magamra hagyott a parton. Nem maradt más, csak az aggodalom, de ezt sem mutatom.
A nap hátralévő része csendben, munkával telik.
Már bőven sötétedik, mikor végül feladom, és szólok a tizedesnek, hogy ideje volna vacsorázni, majd rögtön utána aludni…
Alváshoz a MOR-t jelölöm ki, ha lenne Ravennek kifogása, az sem érdekelne. Így biztonságos, és pont. Megkapja a hatalmas csomagteret, amennyire lehet, kényelmessé téve pokrócokkal és egy párnává csavart pulóverrel.
Ami engem illet, a lehetőségekhez képest kényelembe helyezem magam az első üléseken keresztbe nyújtózva, az ülések közötti rést pokróccal egyengetve ki a lehetőségekhez képest. A MOR-t magunkra zárom, a fegyverem a kezem ügyében hagyom.
Mint mindig, most is felületesen alszom, és mint olyan gyakran, most is megtalálnak a rémálmok. Én magam nem vagyok tisztában vele, hogy mocorgok, a fogamat csikorgatom, vagy éppen morgok, nyögök, és mivel nincs aki erre figyelmeztethetett volna az elmúlt években, nem is tudok róla.
Ahogy az összecsavart pulóver az arcomba csapódik, egy pillanat alatt éberré válok, ahogy reflexből felülök, izomból beverem a térdem a kormányba, káromkodom egyet, lesöpröm a pulóvert az ölemből, és már emelném a fegyvert, mire az agyam utoléri a testem. Koncentrálnom kell, hogy ellazítsam az izmaim, de aztán visszadobom az ideiglenes párnát a tizedesnek.
- Bocsánat…
Sejtem hogy zavarhattam, azért vágta hozzám, de többet nem mondok, és hamarosan ismét mindketten alszunk.

Nem lep meg, hogy én ébredek korábban. Csendben nyitom a MOR-t, és óvatosan, halkan hagyom el a terepjárót. A bakancsomat és a menetfelszerelésem nagy részét az első kerék mellett hagyom, kinyújtózom, a kényelmetlen fekvéstől elgémberedett tagjaim hangos ropogással kerülnek a helyükre. A reggeli tisztálkodáson gyorsan túlesem, végül, mikor a partra sétálok – nem távolodom el MOR-tól, és a holmimat a felém eső oldalán hagyom – csak egy kézifegyver van nálam, mezítláb egy melegítőnadrágban és egy edzőtrikóban telepszem le a vízpartra.
Leülök, kinyújtom a lábamat, hagyom, hogy a sarkamat és a talpamat elérjék a hullámok. A hátam mögött a könyökömre támaszkodom félig fekvő helyzetben, a jobb kezem közvetlen közelében hagyva a fegyvert, és lehunyt szemmel hagyom, hogy süssön rám a nap, a Viharsziget neszei egyelőre elegendő támpontot adnak a történésekről magam körül.
Hallom azt is, mikor Raven előkászálódik a MOR-ból, de egyelőre hagyom, hogy a saját dolgaival matasson. Ha a közelemben hallom a lépteit, akkor anélkül köszönök neki, hogy kinyitnám a szemem, de azért egy félmosolyt kap mellé.
- Jó reggelt! Kipihente magát?

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
149

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #41•• TémanyitásTárgy: Re: Viharsziget   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Viharsziget

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Ocan bolygó-
^
ˇ