Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 1 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 10 9
Consilium - 4
Lázadók 3 1
Összesen 21 21

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Aria D. Chamberlain


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 A káprázat erdeje

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
ÜzenetSzerző
 #11•• TémanyitásTárgy: Re: A káprázat erdeje   Pént. Márc. 16, 2018 6:07 pm

My world is another reality.
Jane & Arhkax
[You must be registered and logged in to see this image.]Mindig is kíváncsi természetem volt, mely teljesen kiterjed a világ legapróbb szegletéig, bár ez leginkább az elmúlt húsz esztendő alatt bontakozott ki. Társas lények vagyunk, s ezt mindig is nehezen fogadtam el, de ahogy teltek, múltak az évek, rá kellett jönnöm, hogy egyedül valójában rettentően unalmas. Egy idő után már nem teljesen kielégítő a saját gondolataimba mélyedni, ezért muszáj volt találnom valami elfoglaltságot, ami leköt. Ekkor kezdtem jobban érdeklődni a növény- és állatvilág iránt, a különböző főzeteket tanulmányoztam, s egyre többet jártam a vidéket. Próbáltam kitárni elmém, ami nagyon is sikerült. Ezért is tanulmányozom szinte minden pillanatban ezt a hölgyeményt, aki sokkal érdekesebb, mint azok az ócska és unalmas gazok...
- Ezzel egyetértek. Bár nem kommunikáltam eddig túl sok emberrel, de az eddigi tapasztalataim alapján bizton' állíthatom - félretéve a büszkeségem -, hogy az emberi faj sokkal változatosabb és érdekesebb, mint az ocantis. Bár lehet azért látom így, mert ti is egy hatalmas, megfejteni való újdonság vagytok számomra. Leginkább az foglalkoztat, hogy hogyan nézhetünk ki szinte ugyanúgy? Teljesen más körülmények közt éltünk, mégis, annyira sok a hasonlóság... - gondolkozok el egy pillanatra, rikító zöldbe boruló szemeim pedig az égre függnek. Vajon ők is így láthatták a messziséget a Földről? Az idő múlásával azonban ez valószínűleg szép lassan feledésbe merül majd, s maximum az öregedő, kézzel fogható fényképekről lesz majd sejtése az emberiségnek, hogy vajon milyen is lehetett az Őshaza. Mert hogy az Ocan nem lesz az őshazájuk, az is biztos...
- Találkoztál már rajtam kívül ocantisszal? - kérdem kíváncsian, bár a válaszban már egyáltalán nem vagyok biztos. A két faj kapcsolata még nagyon kezdeti fázisban van, s egyáltalán nem biztos, hogy felvirágzik majd. Hallom a városban a félelemmel telt suttogásokat lázongásokról. Az emberek félnek, hogy mi fellázadunk ellenük, s a különleges erőnkkel kisöpörjük innen őket örökre, ezzel elpusztítva az emberiség utolsó maradék. Mi pedig tartunk attól, hogy a nem ismert technológiájukkal készek leigázni minket. Bizalmatlanság pedig bizalmatlanságot szül... Mégis, én nyitottnak érzem magam. Persze, nem teljesen átfogó értelemben, hanem nyitott vagyok azokra, akik rám is. Ez pedig jelen helyzetben nagyon is igaz, hiszen Janeben látok valami különös kíváncsiságot, vágyat az újdonságra. Vagy éppen vágyat a szabadságra?
- Csak foglalkozott? Már nem foglalkozik növényekkel? - érzem a múlt időt, mely egyből megragadja a figyelmem. Nem szeretnék ugyanakkor beletaposni a hölgyemény magánéletébe, így csak óvatosan kérdezősködök. Mindenkinek megvan a maga története, az már biztos.
- Marcona? Kikérem magamnak, élő példája vagyok annak, hogy mennyire rettentően vendégszeretőek vagyunk! - fordítom el fejem tettetett sértődéssel, de végül elröhögöm magam. Valójában tudom, hogy sokan közülünk teljesen elzárkóznak az emberektől, így valószínűleg sokuknak eléggé hűvös fogadtatásban lehetett részük.
- Olvastam pár földi istenségről. A mi isteneink... Eléggé mások. Nekünk nem kell a nevükben ölni, sem önmegtartóztatásban élni, s nem jutunk egy lángokban úszó helyre, ha nem hiszünk bennük, vagy rosszat cselekszünk. Annyira furcsa az egész... - túlságosan nem mélyedtem bele a dologba, azt hiszem nekem bőven elég volt annyi, amennyit olvastam róluk. Kegyetlennek tűntek a földi istenek, nem csoda hát, hogy maguk az emberek is kegyetlenné váltak...
- Rengeteg történetem van még, s ha velem töltöd az éjjelt, akkor biztosan meg tudhatsz még pár rejtelmet rólunk s a bolygónkról. - kacsintok a kisasszony felé sejtelmesen, miközben elmorzsolok a kezemben pár elhaló szirmot, melyek az égből hullanak. Vajon egykoron az embereknek is voltak különleges képességeik? Vajon őket is részesítette Természetanya ekkora ajándékban?
- Tehát telepesek. Megmondom őszintén, nem teljesen tiszta számomra ez a fogalom. Telepesek, mint azok, akiknek be kell népesítenie a világunkat? Mint akiknek minél hamarabb, minél több gyermeket kell nemzeniük? Vagy telepesek, mint szabad emberek, szabad akarattal, csupán egyetlen céllal, ami az élet? - először ez mind szépnek s jónak hangzott, na de valójában is az? Kíváncsi vagyok egy olyan véleményére is, aki ebbe az egészbe született bele.
- Milyen volt az élet az űrhajón? Mit tudtatok csinálni a négy fal között egész nap? S egyáltalán milyen volt a kilátás? - záporoznak a kérdéseim odafent a magasban, miközben enyhén lilás árnyalatban úszó fátyolfelhő szökik el felettünk. A színek kavalkádja leginkább naplementekor pompázik, ami hamarosan megérkezik. S így, hogy egyre csak húzom az időt, az esélye annak, hogy kijutnánk sötétedés előtt, egyre csak csökken. Lassan én is elhiszem ezt, de kérem... Ocantis vagyok. Föld elemű. Én ne jutnék ki innen a nap bármely szakaszában? Még korom sötétben is megtalálnám a hazavezető utat, s még úgy is hazajutnék, hogy közben a lábamat se mozdítom meg, csupán a föld erejét használom. Ezt persze Janenek nem kell tudnia... A kérdéseim pedig a levegőben maradnak, miközben mi zuhanunk lefelé, melyet őszintén szólva nagyon élvezek.
- Amíg engem látsz, addig messze elkerül a halál! - röhögöm felé, s a felém dobált sárkupacok, mielőtt elérnének engem, apró madarakká változnak, melyek tovarepülnek, s az ágak közt szertefoszlanak. Valójában ez az elem az, mely leginkább kielégíti egy ocantis fantáziáját, hiszen azzá változtatom a földet, amivé csak akarom. Ha kell, egy bájos hölgy lejt előttem édes táncot, vagy éppen egy gyilkos monstrum zúz szét mindent.
- Talán az itteni levegő, vagy a növények, a víz esetleg. Magam sem tudom. Talán a Földön túl sok volt a méreg, amely gyorsan pusztította a testet. A lélekről ne is beszéljünk... Lehet, hogy itt máshogy működnek a dolgok nálatok is, de azért nem hiszem, mert egy több ezer éves fejlődés nem változik csak meg úgy a környezet miatt. De ki tudja. Te hány évet éltél eddig? - egyáltalán nem tudom behatárolni a hölgyeményt, hiszen nálunk hosszú évtizedeken át ilyen fiatalos és gyönyörű külsővel vannak megáldva a hölgyek. Jó, talán ennyire különleges és szép arccal nem, mint amilyen Janenek van. Vonásai annyira élettel teliek és egyben titokzatosak, hogy szinte minden percben azt érzem, hogy közelebbről is tanulmányozni akarom őt...
- Természetesen megkeressük. Ha a Holdunk elérte a csúcspontját, talán szerencsénk lesz. Innen nem messze, beljebb az erdőben van egy sziklás rész, először ott kezdjük majd a keresést. - "ha olyan állapotban leszel". Teszem hozzá gondolatban. Az erdő könnyedén magába szippantja az elkóborolt lelkeket, s nem tudni, mi tesz velük. Egyelőre azonban úgy látszik, hogy Janere nincs túlságosan jó hatással a pollen, hiszen kicsit megtévesztőnek tűnnek az általa látott képek. Ez pedig nem jelent jót... Azt mondják, hogy a növények sokszor a belső énünket vetítik ki a látomásban. S ha ezt az elvet tovább gondolom, akkor bizony a kisasszonyt teljesen más színben tünteti fel a természet. A kezdeti csodás belső talán sötét titkokat rejt? Muszáj megtudnom mindent...
- A tiltott gyümölcs mindig sokkal gyönyörűbb. - hangom sejtelmes élt rejt magában, s valahol belül pontosan a hölgyeményre értem, hiszen ő tiltott gyümölcs számomra. Egyáltalán mi történne egy ember és ocantis románcából?
- Próbálj meg erősen koncentrálni, ha látsz valami furcsaságot. Hátha képes vagy eltüntetni. Csak gondolj valami szépre, s próbáld meg azt kivetíteni a látott képekre. - néha nekem is sikerül valamennyire irányítani a képzelgéseimet, ha olyan növényt szívok el, vagy főzök meg, aminek hallucinogén hatásai vannak. Teljesen véletlenül itt csücsül a zsebemben egy elég érdekes virág szirma, melyet pontosan a mai estére tartogattam. Talán még meg is osztom a leányzóval, bár egyelőre úgy tűnik, neki nincs is szüksége ilyen dolgokra, az erdő megteszi a hatását enélkül is.
- A képzeleted vetül ki csupán... - súgom felé olyan közelségből, hogy szinte érezheti hűs leheletem az arcán. Így esélyem nyílik kicsit közelebbről szemügyre venni bájos vonásait, s csodás lélektükreit. Olyan ártatlannak tűnik ez a lány, olyan fiatalnak... Rontsd meg hát! Kissé zavartan kapom el a tekintetem róla, s próbálom elhessegetni a gondolatokat. Nem, a tervembe nem illik bele az erőszak. A rejtett manipulálás igen, de az erőszak... Az nem. Hangja húz vissza újra a valóságba, s mikor lefelé pillantok lábára, bár azt hiszem, hogy egy újabb képzelgés szórakozik vele, de nem. Nagyon nem...
- Jól figyelj most rám. Nehogy megmozdulj, mert ha megcsíp az a dög, ami a lábadon mászik, akkor napokra is lebénulhatsz. Jobb esetben... - súgom felé halkan, miközben jobb kezembe süllyesztem óvatosan arcát, remélve, hogy ezzel a mozdulattal talán kicsit megnyugtathatom. A lény pedig, ami a lábán mászik, valójában nagyon is halálos egy élőlény, már csak azért, mert ha csíp, akkor az egyben azt is jelenti, hogy a petéit is bejuttatja. Amik rettentően gyorsan szaporodnak... Ritka egy faj, de emberekre s ocantisokra is ugyanúgy veszélyes. Hallottam már csúnya történeteket olyanokról, akiket szerencsétlenül megcsípett. Amellett, hogy egy sem élte túl, rettentően szörnyű haláluk volt, hiszen a kis lények, melyeket ki sem lehetett vágni a bőr alól, hamar kikeltek, s mivel táplálékra volt szükségük, belülről zabálták fel áldozatuk... Azt hiszem, nem is kell folytatnom. Most viszont szavaim ellentmondást nem tűrően csengnek, s én magam sem mozdulok meg. Anélkül, hogy visszafordulnék a lény felé, lehunyom a szemeimet, s erősen koncentrálni kezdek. A legkisebb mozdulat hatására is csíphet, így igyekszek nagyon óvatos lenni. Egy alig látható, szinte hajszálvékony inda kúszik ki a földből, s a hölgyemény lába alatt szökik egészen addig a pontig, ahol a dög megállt. Érezhetően keresi a helyet... Az inda nem mozdul, azonban pár másodperc múlva hangos visítás hallatszik odalentről, hiszen a növény rettentő gyorsasággal szúrta át a bogárszerű lényt, úgy, hogy annak ideje sem volt továbbörökítenie önmagát. Először esetlenül vergődik az inda végén, gusztustalan kis lábai kétségbeesetten vergődnek, ám végül kileheli lelkét.
- Ügyes kislány... - mosolygom Jane felé, persze csak akkor, ha mindent úgy tett, ahogy mondtam. Ha nem... Annak beláthatatlan következményei lehetnek. Ha pedig igen, úgy én feltápászkodok a hölgyeményről, majd lehúzom a kis dögöt az indáról, s hirtelen a lányra dobom, már előre röhögve reakcióján.
- Sajnálom, tényleg, többet ilyet nem csinálok... - szinte még a könnyem is kicsordul, de bocsánatkérően guggolok le mellé, s veszem fel a földről a halott állatot.
- Már nem bánt, sőt, kivágva a méregmirigyét nagyon ízletes vacsorának nézünk elébe! Ez az állat amúgy nagy ellensége a természetnek, hiszen ott tesz kárt, ahol csak tud. Kirágja a fák gyökereit, kikaparja a virágokat, s megöli a kisebb élőlényeket. Valami szerepe biztos van az egyensúlyban, de erre egyelőre még senki sem jött rá. Talán csak annyi, hogy remek táplálék. Persze, ritka s nem egyszerű elfogni, de ha sikerül... - lengetem meg újra a kezemben büszkén, majd felállok, s a kezem nyújtom Jane felé. Remélem azért nem haragszik annyira, de mentségemre váljék, annyira vicces, amikor megijednek az emberek! Az meg már más kérdés, hogy közben én lehetek a hős lovag, aki megmenti a bajba jutott hölgyet. S most még nem is kellett semmi trükköt bevetnem!
[You must be registered and logged in to see this link.]


avatar


Ocantis polgár

Karakterlap :
Titulus :
The Monster
Tartózkodási hely :
Ocan bolygó
Hozzászólás száma :
45

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #12•• TémanyitásTárgy: Re: A káprázat erdeje   Vas. Márc. 18, 2018 10:10 am

Arhkax & Jane
Hallucination is another reality

[You must be registered and logged in to see this image.]
Érdeklődve hallgatom szavait, melyeket minket ábrázol. Ajkam szegletébe mosoly vibrál, szemeim fénye jelzi számára, hogy igazából még mulatatt is. Bár én is így láthatnám a világunkat, ahogy ő. Magunkat, az embereket. Sajnos én már lemondtam róluk, számomra… a legtöbbje hallott, nem véletlen. Az a parányi csoport, mely nem messze innen vert tábort már az új és igazi családom. De erről nem beszélhetek. Még neki sem - persze még jó hogy. Most ismertem meg, ilyeneket mégis miért osztanék meg vele, amíg azt sem tudom, hogy mit is csinál?
- Igazából szerintem erre egyszerű a magyarázat - lelkesedem be. Meglehet, hogy nem úgy van, ahogy én gondolom, de a logikám megtörhetetlen. - Ti is a naprendszeretek harmadik bolygójaként foglaltok helyet, ahogy egykoron mi is a Földön. Ha jól emlékszem a naptól is hasonló távolságra vagytok, mint egykoron a Föld. S ha Darwinnak igaza volt az evolúcióval kapcsolatban, és hát ti vagytok az ékes bizonyítéka annak, hogy igaz, akkor mivel hasonló körülmények között létezik a két bolygó, így teljesen logikus, hogy vannak hasonlóságok a kettő között. Persze, mivel pár száz kilóméterrel ti arrébb vagytok, lehet az, hogy itt olyan életformák is kialakultak, melyek nálunk sose történt volna - nézek körbe az erdőbe. Ilyen azt hiszem, hogy nálunk sose volt. Színes fák!
Színesek!
És akkor még nem is beszéltünk arról a jelenségről, mely valószínűleg csak engem fenyeget. Melyről már a férfi is figyelmeztetett engem.
- Ühm - bólintok határozottan kérdése nyomán. - Eggyel, de ő kicsit mogorva és fele ennyire sem közlékeny. Pár szót tanultam is tőle, vagyis többet is. De iszonyat nehezen vehető rá arra, hogy beszéljen - sóhajtom el magamat, letargikusan. S az ember lánya így tanuljon meg egy idegen nyelvet mi?
De semmi sincs veszve, hiszen ha törik, ha szakad is megtöröm Roryt és megtanulom a nyelvüket. Még ha nem is folyékonyan, ahogy Arkasz, de legalább ehhez közeli szintre. Ha itt akarok maradni és ezen a bolygón akarok élni, akkor muszáj leszek ezt megtenni.
Mégis, amíg a telepen éltem… Addig… Esélyem sem volt eggyel sem találkozni.
Újabb kérdésére hirtelen kapom fel a fejemet. Szívembe mar a fájdalom. Könnyed mosolyt próbálok csalni arcomra, vajmi kevés sikerrel.
- Már nem. Eltávozott - legalább is az én életemből. Holtnak vél, vagy ő tán tudja, hogy élek. Mégis… minden és mindenki számomra odahaza már elveszett. Odahaza. Az a hely nem otthonom többé. Akik képtelenek elfogadni annak, ami vagyok, azok nem a családom.
- Tényleg az vagy! - nevetem el magamat, védekezőre fogva. Inkább terelem erre a beszélgetést, mint hogy a családomról kelljen beszélnem. - S meglepő, hogy milyen szépen beszéled a nyelvünket! Ez… ritka! Tényleg kíváncsi lennék, hogy honnan tudod… Hiszen egy teljes idegen nyelvet megtanulni… szükséged van legalább egy emberre ehhez - gondolom én. Ahogy nekem is szükségem lenne legalább egy ocantisire, hogy megtanuljam a nyelvüket. Ha olvasni sem tudom az írásukat mégis honnan tudnám, hogy azok mit rejtenek?
- Igazából rengeteg istenbe hittek az emberek. Minden kultúra mást tisztelt. Volt közöttük olyan, aki kifejezetten ellenezte a háborút és a békére nevelte hívőit - mosolygom kedvesen. Persze az istenekben már nem hiszünk, a vallás, mint olyan megszűnt létezni. Vagyis… az ma már a Consilium lett.
- Csábító ajánlat, de ha tényleg… nincs rám jó hatással az erdő… érdemes nekem itt maradnom? Nem lesz abból baj? - kíváncsiskodom, hiszen valójában nem tudom, hogy ez miként is működik. Mennyi időt kell eltöltenem itt, hogy visszafordíthatatlan következményei legyenek. Azért ilyet nem tennék meg, főleg, amiért jöttem.
Mely teljesen ki is ment a fejemből. Ha a fene fenét is eszik, kefével, akkor sem fogok rájönni, hogy miért indítottak el reggel útnak.
- Nem, dehogyis - nevetem el magamat. - Nem szeretnénk, ha bármiféle fenyegetést is jelentenénk számotokra. De igen, egyébként a szaporodással igazad van. Kevesen vagyunk és csak úgy lehet fent tartani fajunkat, ha minél többen szülünk minél többet. Persze fenn áll a veszélye a belterjességnek is, de… Valamivel próbálkoznunk kell - vonom meg a vállamat. Másokkal ellentétben ez a rendszer engem sosem zavart. Nem ez az a dolog, amiért elfordultam az egész világunktól. Az utolsó kérdése az. Nem lehetünk szabadok. Foglyok vagyunk, de erről mégsem beszélhetek neki. Lehet, hogy ezért is van, hogy enyhén elfordítom a tekintetem, amikor erről beszélek.
- Valójában elég sok mindent. Nagy az a hajó, legalább oly nagy, mint… mint… a város kétszer, vagy háromszor. Rengeteg lehetőségünk volt, de ami azt illeti sose hagytak minket unatkozni. Tizenkét évesen már kiképzésre küldtek minket. Négy éven keresztül, minden nap edzették a testünket - a lelkünket és elménket persze nem. - Alig múltunk tizenhatok, amikor férjhez megyünk, és legalább húsz éves korunkig szülni is kell egy gyereket. Ha így nézzük, akkor nem sok időnk van a semmit tevésre. De persze vannak szórakozási lehetőségek. Tudunk nézni filmeket, vannak mozik. Különböző foglalkozások vannak, anyám például masszőr volt. Sokat tanultam tőle. Ő a katonák izmait gyúrta át, olykor nap, mint nap. Ezt csinálom én is - hazudok kissé. Igaz, hogy nem a telepen, hanem a lázadók táborába, de erről szigorúan tilos beszélnem. Nem kenyerem a hazugság, de itt most az életemről van szó.
Természetes, hogy kérdéseire a választ már csak akkor kapja meg, ha leérkeztünk a földre. Megdobált sárcsomóim gyönyörű madarakká változnak. Nem, képtelen vagyok a férfira haragudni. Egyszerűen nem megy.
- Ó, nem sokat. Huszonkettő vagyok csupán. De igen, hozzád képest fiatal kis csitri vagyok. Nálunk a hatvan évet betöltők… enyhén szólva is ráncosok - düllesztem a szememet. Nem hogy, ilyen… fess és daliásak legyenek. Kész rejtély. Némi irigység azért szívembe költözik, de azt hiszem, hogy ez ellen vajmi kevés dolgot fogok tudni tenni. Én ember vagyok. Ő pedig Ocantis. Ennyi az egész.
- Jaj de jó! - örvendezek, kissé ugrálva hallva, hogy megkeressük éjszaka azt a virágok. Már beletörődtem, hogy itt kell töltenem az éjt. Már csak remélni tudom, hogy semmi bajom nem fog esni. Nem hinném, hogy nagyon hiányoznék majd bárkinek is, ha egyszer nem térek vissza sötétedésre. Nem ez lenne az első hogy szabad égbolt alatt alszok. Igaz egyszer sem önszántamból tettem és minden egyéb esetben enyhén morcin keltem fel.
- A természet nagyon megtévesztő tud lenni - bólintok határozottan kijelentésére. Mégis honnan sejteném, hogy ő teljesen másra gondol, mint én? Na látod.
De aztán minden megváltozik. Kezdetleges könnyed beszélgetésünk rémületbe csap át. Menekülnék innen, kapkodnék, ám az erdő nem enged el.
- Én… - kezdek bele, fejemet megrázva. Valami szépre? - Valami szépre? Egyszarvúk, sárkányok, szivárvány, laprikornok. Sok sok laprikonrok. Szivárvány végi aranyládák - sorolok fel mindent, mi hirtelen eszembe jut, szemeimet mégis szorosan zárva.
Mégis amikor újra hozzám szól, oly közelről, muszáj vagyok kinyitni szemeimet. Az aggodalom ül pilláim alatt. Egyik szeméről a másikra kapom tekintetem, de aztán valami mászik rajtam. Ijedten kapaszkodom meg karjaiba, ha ez egyáltalán lehetséges. Szemeimet újra szorosan hunyom le. Nem akarok semmit sem látni magam körül.
- Mi? - nyüszítem pár frekvenciával hangosabban, mint ahogy azt akarom. Testem megremeg, a levegőt kapkodom, mellkasom sebesen hullámzik le és föl. Ne mozogjak. Könnyű azt mondani, amikor épp megtiltják. Még érintése, mely nyugtató lenne sem hat rám.
A félelem lassan lesz úrrá rajtam, de mégis mit várnak tőlem ilyenkor? Számba veszem az életemet és rá kell jönnöm. Keveset éltem még.
Lassan nyitom ki szememet, figyelem Arkasz arcát, ahogy koncentrál, félre tekint. Majd lehunyja lélekkoporsóit. Átjár a nyugalom. Akaratlanul is felemelem kezemet és óvatosan érintem meg arcát két ujjbegyemmel is. Végig simítok arcának élén, hogy aztán ijedten kapjam el. Nem most kellene zavarnom, úgy érzem. Érzem, ahogy valami még mindig mászik a lábamon, és immár a föld alól is támadják bőrömet. Felsírni lenne kedvem, de ehelyett csak halkan nyöszörgök a férfi alatt.
S minden oly hirtelen történik. Valami lecsap, szemem sarkából látom csak, én pedig ijedten kiáltok fel, szemeimet újra szorosan lezárva.
Érzem, ahogy felkászálódik, majd valami rám esik…
Ijedten kinyitva szemeimet sikítva dobom le magamról, fordulok hasra és állok fel, hátrálok az első fáig. Szemeimbe könny gyűl, majd folyik végig az arcomon. Nem tehetek róla. A szívárványhártyán keresztül is, ez… Ez az egész túl ijesztő az én lelkivilágomnak.
- Ez… Ez… Ez… -kezdek bele, mutogatva a férfi irányába. - Nem volt vicces! - hüppögöm, kezem hátával letörölve a kiömlő könnyeimet. Tehetetlen vagyok, nem tudom megállítani őket. Az életem veszélybe volt és én majdnem meghaltam. Hátam rázkódik még egy kicsit, de igyekszem úrrá lenni könnyeimen.
- Inkább… éhen halok - felelem neki, majd szemeimet csukva tartva fordulok vissza a férfi felé. - Ööö… Azt hiszem, hogy így maradok - felelem, amikor visszanyerem a hangomat és nem csuklik el úton út félen. - Így azt hiszem, hogy kevés bajom eshet - tapogatódzok körbe vakon a környezeten. - Talán mégsem kellene itt maradnom - szólok halkan… - Ez az erdő… nagyon furcsa - kezem kezébe ütközik, én pedig kihasználva az egyetlen biztos pontomat, a sötétségbe megragadom azt. - Nem fogok abból a szörnyből enni! - jelentem ki határozottan.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]

_________________

They say follow your heart
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
But if your heart
is in a million peaces
which part do you follow?

avatar


Az Ellenállás tagja

Karakterlap :
Titulus :
Misfit. Rebel. Trouble maker.
Tartózkodási hely :
Ocan
Hozzászólás száma :
14

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #13•• TémanyitásTárgy: Re: A káprázat erdeje   Kedd Jún. 12, 2018 1:27 pm

szabad játéktér

avatar


Alfa és Omega

Titulus :
☆ admiral ☆
Tartózkodási hely :
☆ wherever it's needed ☆
Hozzászólás száma :
409

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #14•• TémanyitásTárgy: Re: A káprázat erdeje   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

A káprázat erdeje

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Kezdetek Erdeje
» Holt Állatok Erdeje
» Holt állatok erdeje
» Driádok Erdeje

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Ocan bolygó :: Az Ocan fõváros :: A mindenség kapuja-
^
ˇ