2622, valahol a Volentis fedélzetén

A lány nem volt ostoba, így gondosan előkészített mindent. Ha szavait nem voltak hajlandóak meghallani, hát nem voltak hajlandóak, viszont rosszul hitték, ha úgy gondolták, hogy ennyiben hagyja dolgot. Noha, soha egy ujjal sem ért még senkihez és ezt szerette volna, ha a későbbiekben is így marad, kénytelen volt gerillamódszerekhez folyamodni, hiszen nem vették komolyan.
Fejére húzott egy csuklyát és arca elé kötözött egy régi, fekete sálat, úgy indult el a hajó fedélzetén, keresve egy amúgy forgalmas helyet, ahol most mégsem keringett annyi ember, így nyugodtan belekezdhetett a munkájába.
Tudta, hogy kamerák és érzékelők figyelhetik minden lépését, de az ilyesféle technológiát mindig lesajnálta. Kapucnin és egy vastag kendőn keresztül még egy ember sem tud azonosítani egy másikat, nemhogy egy gép! Tudta jól, hogy ezekkel csak hülyítették a Volentisieket és az agyukat nem igazán használó, ostoba kétkezi munkásokon és pitiáner bűnözőkön kívül nem is sikerült senkit átverniük; Ez volt a legkönnyebben kijátszható rendszer mind közül, noha nem igazán értette, hogy hogyan is működnek pontosan, azért sejtette, hogy nem minden pillanatban kapcsolnak le valakit ezeknek köszönhetően.
Mélyen a táskájába nyúlt, ahonnan előtúrt pár színes tetejű flakont, amikben kissé már megfáradt, mégis használható és jól kivehető festékek ültek, míg tetejük egyszerűen szórta őket arra, amerre Natasha akarta. A falhoz emelte az egyiket, miután alaposan körülnézett és egy egyszerű feliratot kezdett felfújni rá. Nem díszítette egyáltalán, csak jó nagy betűkkel írt, hogy biztosan észrevegyék. Amikor elkészült hátralépett és egy pillanatra csodálta művét.


Olvasta a felirat égetően vörösen, de ez még nem volt neki elég. Nem. Azt akarta, hogy mindenki lássa, hogy nem szarral gurigázik és képes akármit megtenni, csak hogy meghallják és lássák véleményét, melyre az egyetlen igazságként tekintett, noha nem sok emberrel találkozott, aki osztozott volna vele rajta, de ezt betudta a diktatúrától való félelemnek.
A következő felirat pár méterrel arrébb született meg és valami hasonlóról beszélt, mint az első, csupán más színben. Aztán sorra fújta a következőt és a következőt, majd az azok után következőket és az azokat követőket. Akár órákon át képes lett volna fújogatni, egészen addig, amíg egyetlen száraz falfelület nem maradt, a lényeg csak az volt neki, hogy felkeltse ezzel a figyelmet és beszéljenek róla, hogy terjedhessen véleménye.

Victor épp a szokásos napi őrjáratát járja egy éppen betanuló katonával, amikor megkapja az első hívást: gyanús személy a civil fedélzeten. Arcról való azonosítás sikertelen. Járásanalízis folyamatban. sajnos az elkövető a kamerarendszer vakfoltjai közt mozog.
Ahogy előírja a protokoll, változtat az útvonalon, hogy közelebb kerülhessen az elkövető vélt céljához, és fél órás hiábavaló bolyongás veszi kezdetét, mire végre sikerül a rendszernek újra megtalálnia a kapucnis vandált. Az operátor fel is olvassa, az újrapozicionált takarító droid kamerája mit lát, és Holt társa sikertelenül próbálja elfojtani kuncogását, amíg a hadnagy rá nem néz élettelen szürke szemeivel.
Natasha nemsokára hallhatja, ahogy súlyos léptek közelednek felé a folyosón, és már mielőtt befordulnának a sarkon, érkezik is a vezényszó:
-Térdeljen le feltartott kézzel! Ez az utolsó figyelmeztetése!
A két katona sima fekete egyenruhában van csak, és a puskájuk sem igazi, csak az a tömegoszlató idegmérget szóró fegyver, ami leginkább egy paintball puskára emlékezteti az embert, elsősorban a töltényei miatt. Maradandó károsodást nem okoz ugyan egy ilyen, de egyesek szerint jobban fáj, mintha igaziból meglőnék az embert.

Már sokadik felírásnál járt, mikor hangos léptek csapták meg a füleit és mikor odapislantott, két egyszerűen öltözött katonát pillantott meg. Se rohamfelszerelés, se különösebb fegyverzet nem volt náluk, mindkettejüknél csupán egy puska, rajtuk pedig egyszerű fekete egyenruhájuk volt. Valószínűleg járőröztek éppen, amikor meglátták, hogy mit is művel a lány, de ő a figyelmeztetést teljesen figyelmen kívül hagyva táskájába csúsztatta azt a flakont, amiből éppen fújt, majd jobb karját a katonák felé nyújtotta és ezzel egyetemben középső ujja is felegyenesedett, míg kézfeje ökölbe szorult; Lábai hasonlóan gyorsan kezdtek mozogni.
Rohanni kezdett előre, remélve, hogy nem ért annyit a két idiótának, hogy kövessék, bár tudta, hogy a Consilium olyan erős diktatúrát épített ki, amely még a leghalkabb hangokat is igyekezett elhallgattatni, jelenleg pedig nem arról volt szó, hogy a lány elejtett egy a politikai helyzetet megkérdőjelező félmondatot, hanem rongálta a fedélzetet, saját igazságának érdekében, amely már igencsak súlyos bűnnek számított a vezetők szemében; Nem kedvelték, hogyha valaki gondolkodott, hiszen az veszélytette őket a kényelmükben, ugyanis a mindig tejelő, de butácska marhákkal mindig könnyebb volt bánni, mint a bikákkal, holott utóbbiaknak sokkal több igaza volt. Pláne akkor, ha a Consilium bukásáról szólt a fáma.

Vic azonnal fegyvert ránt, de nem húzza meg a ravaszt. Felkészül arra, hogy a lány esetleg feléjük akar dobni valamit,m és megakadályozza benne, de erre végül nincs szükség. Így viszont átadja a társának a lehetőséget, hogy begyűjtse.
-Lőjön!
A másik férfi azonban hezitál, és csak akkor kezd lőni, amikor Holt is, a lány viszont ekkor már szalad. Több festékgolyó is utána repül, de mind a falon csapódnak szét, tovább mocskolva be a felületét.
-Uram, csak egy kislány...
-UTÁNA! Én elé kerülök!
Natasha hallhatja, hogy azonnal rohanni kezd utána egy katona. A fiatalabbik. Többször is rákiált a srác, és fenyegeti, egy ponton pedig rá is lő. A töltény pont a nő válla felett száll el, és egy szerencsétlen arra járó arcába csapódig, vörösre színezve azt. A férfi csak áll kábán egy ideig, aztán habzó szájjal esik össze, és remegve hever a földön.

Úgy is lett, ahogyan gondolta; Először még hezitáltak, viszont pár pillanat múlva az egyikük megindult utána és láthatóan le akarta vadászni, legalábbis megsebesíteni a lányt, amit a falakon szétrobbanó festékpatronok (legalábbis annak tűnő dolgok) remekül jeleztek.
Ahogyan rohant előre, egy több és több ember kezdett szállingózni körötte, akik csak csodálkozva bámulták, amit az egyik férfi meg is fizetett; Nem értette a jelenetet, ami szemei előtt lezajlott, így megállt bámészkodni, viszont a katona szerencsétlen célzása okán az egyik patron átsüvített Natasha válla felett, egyenesen szétfröccsenve a civil arcán, ki össze is csuklott a földön.
A lány arcára enyhe ámulat ült ki, bár ez a kendőtől nem látszott, mozgásában pedig végképp, hiszen csak rohant tovább, igyekezve minél nagyobb tömegbe húzódni, hogy kikerüljön a férfi látásszögéből. Hirtelen lépett be egy nagyobb csoportba, egy kanyar után, így a katona logikusan gondolhatta azt, hogy a lány csak tovább rohant, miközben ő két férfi és két nő között állt, akik éppen elmélyülten társalogtak valamiről.
- Elnézést. - húzta le szájáról a kendőt és dobta le magáról a kardigánját a földre, ami alatt csupán egy vékony pólót viselt.
Ki is sétált az értetlenkedő civilek közül és egy hatalmasat nyújtózkodva kibontotta haját, hogy lángvörös tincsei elérjék egészen hátát egy sóhaj kíséretében. Immár teljesen nyugodtan haladt előre a folyosón, jobbra-balra nézelődve, végigpislantva az arcokon, hátha talál valaki ismerőset, akivel eltöltheti a napja további részét.

Nem kell sokat várni, és a fiatal katona el is szalad Natasha csoportja előtt. Talán nem is akarja igazán megtalálni őt. Még egy kis idő, és a hajó orvosi személyzete a másik irányban rohan el előttük, feltehetően a meglőtt civil felé. Olybá tűnik, a vörös hajú lány ezúttal megmenekült. Egészen addig, amíg nem kezd el közelíteni felé Holt, két újabb katona kíséretében. Láthatóan dühös, amiért a lány nem sétált a csapdájába, és az útjába kerülőket véletlenszerűen megragadja, és ellenőrzi őket, a táskájukba nyúlva.
-Étel az étkezőn kívül? 2 hét extra munka! Nem megengedett személyes tárgy. Szintén 2 hét! Takarodjanak mindketten a kabinjukba, a mai fejadagjuk megvonva!
Gépi szemi a tömeget pásztázzák, és egyre közelebb halad Natasha felé, út közben pedig szinte mindenkihez akad egy két kedves szava. Ha pedig valakinél még táskát is lát, annál akkor is talál valamit, ha nincs nála semmi. De ilyen persze nincs...

Nem nyugodhatott meg. Hiába rohant el a katona, ugyebár ketten voltak még a műteremben és a tapasztaltabb láthatóan idegesen tért vissza többedmagával, véletlenszerűen turkálva emberek táskájában és mindenkihez szólva pár keresetlen szót. Hamarosan a lányt is kiszúrta, aki igyekezett gyorsítani a tempóján, mintha pusztán nem vette volna észre és nem is érdekelte volna, hogy a férfi kutakodik. Úgy gondolta, hogy így el fog haladni mellette, de a gépszemű annyira ideges volt, hogy ez sem jelentett kibújót számára. Lehajtotta fejét és ismét az emberek közé húzódva próbált meg lassacskán előre haladni, óvatosan hátrapislantgatva, remélvén, hogy a géplábú is elvesztette, de természetesen túl szép lett volna, ha ez valóban így alakul...

Holt egyre közelebb ér a lányhoz. Mély szürke szemei Villódzva mozognak, embertelen sebességgel. Ha igazi lélektükrök lennének, semmit sem látna, így azonban feltehetően felfog mindent, és egyben el is borzaszt mindenkit. Bármennyire is tartanak tőle, az emberek közül senki sem mer ránézni, csak várják, hogy vége legyen. Már épp Natasha mellé ér, és nyúl és a lány karja után, amikor valaki felkiált.
-Uram!
Megáll a keze, de tekintetét még mindig a vöröskéébe fúrva, emelt hangon szól vissza, nem törődve vele, hogy 20 centire van tőle a lány arca, és még 5 másik emberé is.
-Mondja katona!
-Megtaláltuk, honnan szerezte a festéket! Most viszik a srácot kikérdezni.
-Jó.
Ezt már jóval halkabban mondja, mielőtt elfordul Natasha-tól, és megindul a fiatal társa felé. Szinte a járásából lehet érezni, hogy a kadét most megúszott valami roppant kellemetlent...egyenlőre. És Natasha is, már csak az a kérdés, hogy meddig, és vajon feldobja-e őt az, akitől a festéket kapta.

A katonát nem állította meg semmi. Töretlenül fúrta át magát az embereken, egyre csak közeledve és közeledve a vörös hajú felé, már majdnem a karját is sikerült elkapnia, mikor az egyik társa közölte vele, hogy sikerült elfogniuk az eszközök forrását; És a civilek közül valóban kivezették azt a kereskedőt, aki a rendszerellenes körökben igen jó respektnek örvendhetett, viszont úgy tűnt, hogy karrierje elért a végéhez, ami miatt Natashában kicsit forgolódni kezdett valami, amit az Istennel magukat vigasztaló egyszeri halandók lelkiismertnek hívnak. Nyelt egyet és a gépszemű karja után nyúlt, mélyen belefúrva tekintetét az érdekes szerkezetekbe.
- Ne őt vigyétek, én voltam. - mosolyodott el. - Ő ártatlan. - nyúlt táskájába a flakonokért, amiket ki is dobált a földre. - Igazából mind ártatlanok vagyunk. Ti vagytok a bűnösök. Mi csak túllátunk a mocskos hazugságaitokon. - köpte arcon a katonát és engedte el karját, hogy ismét rohanásnak induljon.

Hirtelen mindenki elfelejti a cipője orrát nézni, és Natasha-ra emeli a tekintetét lopva, hamarosan pedig őket követve a katonák is a lány felé fordulnak szép lassan. Egy ideig csendben várnak, aztán Holt oldalba könyökli az árust, úgy, hogy pár lépést tennie kell, hogy egyenesbe jöjjön.
-Ez a lány lopta el a festéket tőled? - Kérdi jól megnyomva a lopva szót, az árus pedig bólint, majd mindenki újra elkezd másfelé nézni sürgősen.
-Takarodj haza Bob. - szól rá az egyik katona, aztán mind a négyen Natasha-t veszik körül, és egy PDA-n megkezdik a beazonosítását.
-Szóval, komikusnak képzeli magát az ifjú hölgy?