Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 1 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 10 9
Consilium - 2
Lázadók 3 1
Összesen 21 19

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Gardel’s resident

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
ÜzenetSzerző
 #1•• TémanyitásTárgy: Gardel’s resident   Vas. Feb. 11, 2018 12:25 am




avatar


Alfa és Omega

Titulus :
☆ admiral ☆
Tartózkodási hely :
☆ wherever it's needed ☆
Hozzászólás száma :
416

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #2•• TémanyitásTárgy: Re: Gardel’s resident   Vas. Feb. 11, 2018 7:55 pm

Kat & Simon

"Dreams are real as long as they last"

Még elég korán van, de már egy órája fent vagyok. Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év, és ismét meg kell újíttatni a fegyvertartási engedélyt az alkalmasságival együtt. És ezzel a feladattal még csak nem is vagyok egyedül.
Csak felületesen ismerem ugyan Katrina Gardelt – néhányszor próbáltam már vele beszélgetni, de mivel különösebben nem mutatott érdeklődést egyik témával kapcsolatban sem amit felvetettem, nem erőltettem a dolgot -, azt azonban egyáltalán nem értem, miért húzta mindenki a száját, vagy rázta a fejét, mikor az került szóba, hogy valakinek szólnia kellene neki a lejáró határidőről.
Nekem semmi problémám nincsen vele – engem sem kedvelhet mindenki, ezt a saját apám is bizonyítja -, így önként jelentkeztem.
Éppen a hálókörletek folyosóján sétálok a kabinja felé. Egyszerű gyakorló van rajtam, csak három érme és az igazolványaim vannak nálam, mivel az üzenet átadása után reggelizni tervezek, ahhoz pedig nincs szükségem semmi másra.
Figyelem a jelzéseket az ajtókon, és a megfelelőnél megtorpanok. Tétovázás nélkül, határozottan bekopog, aztán várok.
Amennyiben nem érkezik válasz, megpróbálkozom még egyszer.
Ha ez sem vezet eredményre megnyomom az ajtónyitót. Ha bent van, valószínűleg bezárta, és úgysem fogom tudni kinyitni. Ha viszont bejutok, terveim szerint hagyok neki egy rövid üzenetet, megreggelizek, és csak utána keresem tovább.
Ha az ajtó nyílik, belépek a kabinba, majd mikor halk szisszenéssel becsukódik mögöttem, várok egy kicsit, hogy a szemem alkalmazkodjon a szoba fényviszonyaihoz, és elindulnék az asztal felé, de ekkor észreveszem, hogy Katrina nagyon is itt van, csak éppen mélyen alszik.
Elgondolkozom rajta, hogy egyszerűen sarkon fordulok, és visszajövök később, de ekkor megmozdul. Valószínűleg álmodik valamit, és a mozdulatból ítélve nem lehet kellemes álom. Meggondolom magam, és inkább odasétálok hozzá. Jobb ötletem nem lévén féltérdre ereszkedem az ágya mellett – nem akarok betolakodni a személyes terébe azzal, hogy az ágy szélére ülök, fölé hajolni pedig kimondott ostobaságnak tűnik – és egyszerre szólítom a nevén halkan, és finoman megrázom a vállát bal kézzel.
- Katrina! Katrina, ébredjen!
Tegezhetném, de azt is túl közvetlen gesztusnak találom.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
144

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #3•• TémanyitásTárgy: Re: Gardel’s resident   Hétf. Feb. 12, 2018 1:54 pm

Simon & Katrina
Dreams are real as long as they last
Az elmúlt napok eseményei megterhelőek voltak. Nem akartam hazamenni. Nem akartam őt látni, neki is beszámolni mindarról, mi történt velem. Megértene és megfejtené a bennem zajló folyamatokat, de nincs erőm beszélgetni vele. Lényegében senkivel sincs, senkit sem akarok látni. Tán ezért is gondoltam úgy, hogy rám férne egy alvás. Napok óta került az álom, s már vágytam egy röpke fél órára, amikor nyugodtan, zavartalanul elsüppedhetek a mélyfekete valóságban.
Ugyanis mindig a feketeség az, mire emlékszem.
Általában. Ám most furcsa világban járok. Az Ocantison járva a kettes részlegbe… Kéretlenül akarják kezem elvenni, házasságba kényszeríteni.
Engem és egy másik társnőmet. Habár reá nem emelnek kezet. Én annál inkább másokra. Tudom, hogy ebből nem jöhetünk ki jól, s bár látszólag a cirkuszi bagázs fölényben vannak, ezek mégis csak szimpla emberek. Egyszerű munkások fizikai erejük alig hasonlítható össze az enyémmel. S ezt mindenféle egoizmus nélkül mondhatom.
A feladatom egyszerű: a túszt élve kijuttatni innen, mindenki más nem számít. S úgy tűnik, hogy a dokinő egy túsz.
Fogalmam sincs, hogy materiális testem miként reagál álmomra, hisz magam azt sem tudom, hogy álmodom. Oly valóságosan élem meg a körénk gyűlt férfiakat, kik mindenáron nőt akarnak maguknak szerezni. Nyüzüge a önmagát kikiáltott vezér, azonban…
Zsírosmancs a legtagbaszakadtabb mind közül. Vagyis ha őt legyőzöm a többiek vagy behódolnak, vagy mind rám vetik magukat. Amint Kapafogút és ez a… vörös bohócot eltávolítom a dokinő közeléből.
Ahogy fordulok úgy fordulok az ágyban is, meg sem hallva a kopogást. Nyitására újra csak fordulok, karommal csapva az egyik irányba. Takaróm félig már a földön hever, párnám egyik része is a levegőben lóg már. Meglehet, ha kés lenne a párnám alatt már a kezembe is lenne.
Újra fordulva hátamat mutatom a szoba irányába, magzatpózba húzva magam. Alig telik el fél perc már fordulok is a hátamra. Fejem az ajtó irányába, hajam a szélrózsa minden irányába. Talán még íriszeim is fel-alá futkároznak álmomba, lezárt szemhéjam alatt. Nem tudom, mert csak azt tudom, hogy Zsírosmancs az olajos ételektől izzadt bal kezét a vállamra helyezi.
S nevemen szólít.
- Katrina - ám nem olyan érthetetlen parasztmódon, mint eddig tette. Teljesen érthetően és….
Szemem hirtelen nyitom ki, testem reflexszerűen mozog.
Az ágy széléhez eső kezemmel fogok rá az idegen csuklóra.
A civil mentése az elsődleges. Az első számú protokoll.
Elmém magamhoz sem tért még, testem máris az ágy mellett áll, és ha sikerül hátra csavarom az amúgy is térdelő férfi kezét, hátába pedig térdemet mélyesztem. Ha sikerült, hajam arcomba lógva tekintek le a támadóra. Ha nem, akkor még eldől, hogy mit is csinálok.
A kép változik, az ocantisi levegőt és napsütés sötét és rideg szoba veszi át. A saját kabinom, s aki az ágy mellett foglal helyet.
- Simon? - kérdezem rekedtes hangon, hogy aztán lassan engedjem el és lépjek el tőle, továbbra is, ha az előbbi mozdulatom sikerül. HA nem, ki tudja, hogy miként pillantom meg arcát. - Mit keres itt?

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Hozzászólás száma :
303

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #4•• TémanyitásTárgy: Re: Gardel’s resident   Hétf. Feb. 12, 2018 9:03 pm

Kat & Simon

"Dreams are real as long as they last"

Kissé kényelmetlenül érzem magam, hiszen az, hogy bejöttem elég durva betolakodás Katrina magánszférájába, még akkor is, ha ez nem állt szándékomban.
Próbálom tehát minimalizálni a károkat.
Látom, hogy álmodik valamit, ráadásul nem lehet kellemes álom a mozdulataiból, és az arckifejezéséből ítélve, és persze abból, hogy az ágynemű összekuszálva hever körülötte.
Kicsit emlékeztet a helyzet a saját rémálmaimra, én azokból szoktam hasonlóan feltúrt ágyban ébredni, csak rólam olyankor szakad az izzadtság is.
Így hogy a takarót nagyrészt lerúgta magáról, látom, hogy már egy ideje küzdhet az álommal, a trikója a derekára csavarodott, enyhén fel is csúszott, a haja sötét kuszaságban terül el a feje körül.
Óvatosan, de reményeim szerint kellő határozottsággal rázom meg a vállát, hogy felébresszem.
csakhogy Katrina nem felébred, hanem felriad…
Számítanom kellett volna arra, ami most következik, de be kell valljam hibáztam, és eszembe sem jutott, ezért egy gondolattal elkésve reagálok, mikor megragadja a csuklómat. El akarom rántani a kezem, mielőtt megfoghatná, de már késő.
Az ujjai satuként szorulnak a csuklómra, és ha lenne időm mérlegelni a helyzetet lehet hogy máshogy döntenék – lehet, hogy nem -, de most reflexből keresem a kiutat a helyzetből.
Jobb ötletem nem lévén erősen megrántom magam felé, remélhetőleg abban a pillanatban, mielőtt a lábai földet érhetnének.
Ha sikerül kibillentenem az egyensúlyából jó esély van rá, hogy mindketten a földre zuhanunk – de szeretem érte, hogy ilyen puritán a hálója… jó eséllyel nem zúzza be a fejem egy asztalka sarka -, és ha már lent vagyunk, meglátjuk hogy alakul a helyzet, valószínűleg ő kerül felülre, én pedig vagy szabadulni próbálok, vagy ha az a könnyebb, akkor igyekszem fölé kerülni.
Ha már elrántanom sem sikerült, akkor jó eséllyel beválik a terve, és ezesetben feladom az ellenkezést.
- Katrina, az ég szerelmére, megadom magam! Csak üzenetet hoztam…
Sziszegek, nyögöm, ha a térdét a gerincembe feszíti

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
144

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #5•• TémanyitásTárgy: Re: Gardel’s resident   Kedd Feb. 13, 2018 8:26 am

Simon & Katrina
Dreams are real as long as they last
Testem nem engedelmeskedik teljes mértékben akaratomnak. Megragadom Zsírosmancs bal csuklóját, ám addig már nem jutok el, hogy azt kicsavarva kerüljek mögé. Pedig képzetlen, egy egyszerű munkás, mégis könnyedén billent ki egyensúlyomból.
S ehhez mindössze csak annyit kell tennie, hogy jobban megrántja karomat, mielőtt még leszállhatnék fekhelyemről.
Amatőr hiba, mégis bedőlök neki. Fejem mégis kótyagos valami miatt, képtelen vagyok a tiszta gondolkozásra, reflexeim is késnek. A földre hanyatlok.
Vagyis…
Annyi időm van, hogy szabad tenyerem szobám padlóján csattanjon, egyik térdem Zsírosmancs lábai között koppanjon nem is olyan messze koronaékszereitől. Melyektől szívesen megfosztanám küzdelmünk végén, csakhogy utána tisztába legyen miként is kell illendően bánni egy nővel. Másik lábam szinte súrolja hirtelenjében a férfi combját, másik kezemmel viszont még mindig csuklóját tartom.
Rövidnadrágom felcsúszik derekamon, trikóm is tekergő pozíciót vesz fel, hajam pedig akár egy szénaboglya, úgy takarja el arcomat, cirógatva az alattam fekvő arcát, függönyként szolgálva jelenleg közöttünk. Bal karomon ott díszeleg a kötés. A seb, mely már számos alkalommal felszakadt, mégsem foglalkozok vele. Vélhetően a doki majd haját tépi tőlem.
Csakhogy…
Hirtelen tűnik fel, hogy nem Zsírosmancsot taroltam le. Hogy valójában szobámba vagyok és… Az egész nem volt más, mint egy álom. Semmi több. Elmém lassan tér vissza a valóságba. Ismerős a férfi, tudom is hogy honnan. Ismerem nevét, de ennél többet aligha tudok róla. Tán pár évvel idősebb, a kiképzésünk alatt is rémlik valami.
Lassan engedem el kezét, másik kezemmel elrugaszkodok a földtől. Lefordulva ülök le a hideg padlóra, saját szobámat szemlélve. Zilált ágyamat, saját egyenetlen légzésemet. Torkomat halkan köszörülöm meg. Hasonló még sosem történt velem. Akkor sem reagáltam így semmire, mikor gyerekként hidegvizes zuhanyként ért a jeges vízzel teli vödör, mellyel ébresztettek.
- Milyen üzenetet? - kérdezek vissza szemöldök ráncolva, ha ekkor is elmondja természetesen. Ha nem, hát nem tudom, hogy mit is mondd nekem, de felállva seprem könnyedén hátra hajamat, igazítom meg lenge ruházatomat, melyet alváshoz használok. Kényelmesek és olykor alváshoz megérdemlek hasonlókat.
- Ha már itt van, a Hammond P2016-osom félrehord - indulok el az ágyhoz, hogy elsőként azt hozzam rendbe. Katonásan álljon, ahogy annak ki kell minden esetben néznie. Nem így. Könnyed, plédszerű takarómat takarosan terítem a helyére, párnámat felrázom, mielőtt elhelyezném a kapszulaszerű ágyam fejtámlájának közepén.
- Mit is mondott, mit is keres itt? - hiszen ha ez nem egy újabb álom, akkor az Arkanon vagyok. Szemöldököm enyhén vonom össze, ám most jól ismert ráncaim nem jelennek meg homlokomon. - Hogy jutott be? - kérdezem gyanakodva, s ekkor hallom meg az ajtó mögül F8T ijedt pittyegését, majd ahogy faltól falig eliszkol a folyosón. Nyitva sem kell lennie az ajtómnak, hogy sejtesem miként jutott be. - Egyszer a zúzóba dobom - dünnyögöm. Enyhén szólva is… szokatlan eme szituáció számomra.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Hozzászólás száma :
303

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #6•• TémanyitásTárgy: Re: Gardel’s resident   Kedd Feb. 13, 2018 9:54 pm

Kat & Simon

"Dreams are real as long as they last"

Úgy fest a reakcióm elég gyors volt, még mielőtt Katrina talpa földet ért volna, sikerült kibillentenem az egyensúlyából, és magamra rántottam ezzel a mozdulattal.
Én hanyatt érkezem a földre, ő pedig fölén kerül. A térde kényelmetlen közelségben koppan a padlóra a kényesebb testrészeimhez, de esküszöm, ha tökön rúg, én alaposan megfejelem, csak azért, hogy ő is lásson csillagokat egy ideig.
A bal csuklómat még mindig vasmarokkal szorítja, birkózás nélkül hagyom, hogy a padlóhoz csapja, a szabad kezemmel kapok a dereka után, hogy amíg még van egy kis lendület az iménti mozdulatban, addig tudjam lelökni magamról a földhöz szorított kezem irányába, de a mozdulat megakad, ahogy meglátom a karján a kötést.
Ellazítom az izmaimat, és küzdök a tüsszentéssel, amire az arcomat és orromat csiklandozó hajzuhataga ingerel. Ahogy az akadémián a közelharci gyakorlatoknál megszokott, a szabad – jobb – tenyeremmel néhányszor a padlóra csapok, hátha a megadás ismerős jele kibillenti a félálomszerű, kótyagos állapotából.
Úgy fest lassan magához is tér. A felismerés csillan meg a tekintetében, én pedig leengedem a tarkóm a padlóra, és hagyok időt neki, hogy leszálljon rólam.
- Hát mostmár értem miért nem tolongtak az önként jelentkezők a futár szerepre…
Szusszantok egy nagyot, és ha ő felállt, én a karjaimat hátrahúzva felkönyökölök, felnézek rá, és mikor a ruháját kezdi igazgatni én is felkászálódok a padlóról.
- Lehengerlő egyéniség, mondták már magának?
Mostmár megeresztek felé egy mosolyt, bár gondolom most sem különösebben értékeli a humoromat. Ahogy rémlik soha nem volt az a vigyorgós fajta. Mindenesetre ennyivel nem adom fel.
Mikor a fegyverére tesz megjegyzést, biccentek.
- Akárcsak a térde. Bár ez utóbbi azt hiszem nekem tiszta szerencse.
Ettől függetlenül szándékomban áll megnézni az említett fegyvert. Valószínűleg helyben is rendbe tudom hozni.
Mikor rákérdez az üzenetre, eszembe jut miért is vagyok itt.
- Sürgősen – még a következő expedíciója előtt – meg kell újíttatnia a fegyvertartási engedélyét. Ahogy nekem is. Azért jöttem, hogy szóljak.
Ami a bejutásomat firtató kérdését illeti, a kis robot menekülése azt hiszem mindkettőnk számára világossá teszi a kérdést, mégis válaszolok rá.
- Kétszer kopogtam, mikor nem válaszolt, gondoltam ha nyitva az ajtó hagyok üzenetet. Fel sem merült bennem, hogy be tudok jönni, ha alszik. Mikor már bent voltam, le akartam lépni, aztán észrevettem, hogy nem alszik túl jól, így gondoltam felébresztem.
Közben én is megigazítom a ruhámat.
- Ne legyen szigorú szegény kis fickóval.
Ezt a dünnyögésére szánom válaszul, de aztán visszatérek egy korábbi témára.
- Ugyan nem vagyok hivatalos szervizes, de mutassa azt a fegyvert! Majdnem biztos, hogy meg tudom javítani.
tőlem telhetően igyekszem nem kellemetlenné tenni a szituációt.
Ami például egészen biztos, hogy se nem bámulom, se megjegyzést nem teszek rá, vagy a hálóruhájára. Legfeljebb azon kaphat rajta, hogy körbenézek a kabinban, azt is csak puszta kíváncsiságból.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
144

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #7•• TémanyitásTárgy: Re: Gardel’s resident   Szer. Feb. 14, 2018 8:47 am

Simon & Katrina
Dreams are real as long as they last
Derekamra simult kéz ellen nem tudok már ellenkezni, harmadik kezem sajnos nem nőtt ki, mégsem gurulunk már tovább. Az ismerős férfi arca furcsa grimaszba fordul, mint aki citromba harapott. Azért ily erősen nem üthette meg a hátát, ahogy lezuhantunk. Tekintve, hogy ő alacsonyról esett.
Szabad kezével, mit időközben leemelt rólam háromszor a földhöz csapja, jelezve megadását. Ezzel egy pillanatban gurulok le róla, ám egyelőre nem állok még fel.
- A futáriság önkéntes maguknál? - tekintek rá érdeklődve, szemöldököm a magasba vonva. Ahhoz képest, hogy alig egy fél perccel ezelőtt még azt terveztem, hogy betöröm Zsírosmancs arcát, gyorsan térek magamhoz. Nem vesztegethetem az időmet, félkóma szerű állapotokra. Legfeljebb, majd ha egyedül maradok gondolataimmal, majd akkor elidőzök, hogy van-e jelentése az utóbbi időben rám törő álmoknak. Mintha a Volentis különféle embereivel futnék ott össze, groteszk világokba repítve. Eddig ez sose volt jellemző rám, hát akkor most miért?
Végül csak nem maradok sokáig a padlón, felállva igazítom meg magamat. Hajamat lófarokba fognám, csakhogy csuklómon nem pihen ott fekete hajgumim. Így elengedve a farkat, hagyom, hogy barna zuhatagom hátamra omoljon.
- Másféle megfogalmazásban mondták már. Magának mi a baja velem? - kérdezem félig felé fordulva. Meglehet félreértettem a kérdését. Azonban az évek és a rutin azt mondatja velem, hogy aki hasonlóval kegyeskedik felém, annak problémája van a viselkedésemmel, szavaimmal. Jó tisztában lenni, hogy mit látnak mások benned. Így könnyebben tudsz velük tervezni. Mosolyára azonban csak szemöldököm vonom össze. Előbbi mondata és ez… Valahogy nem fér össze elmémbe.
- Ne aggódjon, ha tökön akartam volna rúg, megtettem volna - lépek ágyamhoz, hogy mihamarabb rendbe tegyem azt.
Élre simítom a takarót, a párnát. Végül végighúzom rajta kezemet, hogy egy árva ránc se látszódjon rajta. Rend a helye mindennek.
- Tudja, hogy mennyire értelmetlen ez az űrben? Idegen civilizációk ellen nem mindegy, hogy az ember ért-e egy fegyverhez, ha azt sem tudja, hogy mi ellen harcol? - teszem fel a kérdést inkább érdeklődve. Nem mondanám, hogy a kötelező megújítás ellenemre volna. Minden évben sikerült megújítanom. Egyszerűen a mi esetünkben látom értelmetlennek. Ettől még el fogok menni.
Azonban jelenleg az a tény sem nyugtat meg, hogy a groteszk álomból F8T közreműködésével hoztak ki.
- Mégis… mit műveltem? - vonom fel szemöldökömet kérdőn, ha ennyire feltűnt, hogy nem alszok túl jól. De aztán csak legyintek. - Groteszk álmok sorozata. Mondja, az Ocanon dolgozó munkásokat nem ismeri? - hiszen azok a fazonok. Nem, nem lehet, hogy ők valóban létezzenek, hogy őket is elhozták volna a Földről. Ez túl… morbid lenne.
- Engedetlen és fegyelmezetlen - felelem a szigorra. Nem vagyok az, de valahogy ő az egyetlen, ki képes lenne kiborítani. Tudom, hogy nem akar rosszat. Ahhoz képest, hogy csak egy kis guruló szemetes robot, mintha lennének… érzései. Legalább is több szorult belé, mint belém.
Ha a férfi körbenéz láthatja, hogy nem nagyon talál itt semmi személyeset. Ágyam immár pedánsan fedi egy fehér takaró. A szekrényekbe egyenesen állnak az egyenruhák, alattuk a bakancsok. A falak üresek, szürkék, ahogy egykoron megkaptam. Az asztalon egy árva lámpa árválkodik, valamint egy táblagép, melyen olvasni szoktam, valamint a…
- Miért nem virtuális módon értesítettek? - fordulok a férfi felé gyanakodva. Paranoiám kezd teljes mértékben hozzám nőni. Továbbá láthatja, hogy semmilyen személyes tárgyam nincs. Sem egy fénykép, sem egy rajz, sem egy kilógó párna, vagy takaró. Rideg és üres a szoba, tükrözve benne lakója személyiségét. Még a mai napig nem értem, hogy a Kapitánynak honnan van Annyi holmija.
Kérésére az ágy fölött húzódó polcot nyitom ki, ahol tárolom a fegyvert. Támadás esetén könnyedén elérném. Habár lehet, hogy az ágy melletti panelba jobb helyet kaphatna.
Kézbe fogva a fegyvert lépdelek a férfihoz és nyújtom át neki, csövénél fogva. Nem töltetlen, de csak nem lőne le. Aztán ki tudja, nem igaz?
- Mikorra kell mennem? - teszem fel végül a kérdést, hogy mégis mennyi idő alatt készüljek el.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Hozzászólás száma :
303

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #8•• TémanyitásTárgy: Re: Gardel’s resident   Csüt. Feb. 15, 2018 10:39 pm

Kat & Simon

"Dreams are real as long as they last"

Úgy fest Katrina tudatából gyorsan kitisztul az álom, így én is szabadulok.
Ahogy legurul rólam, felülök, és felé fordulok. A kérdésre vállat vonok.
- Inkább amolyan szabadon választott kötelező gyakorlatnak mondanám. Ha van aki megcsinálja önként, az rendben van, ha nincsen… nos akkor valaki hivatalosan kap rá parancsot.
Ahogy felkel, én is követem a példáját.
Még Eve-től ismerős a mozdulat, ahogy összefogja a haját, de nem találja a helyén – a csuklóján – a hajgumit, így megszokásból körbepillantok magam körül, hátha megtalálom én az elveszett darabot.
A kérdést eléggé támadónak érzem, így védekező-nyugtató gesztussal emelem fel a kezem.
- Az ég világon semmi! Viccnek szántam az iménti helyzetre célozva.
Egy kissé úgy tűnik, minden felől csak támadásra számít. Ennek fényében nem csoda, ha gorombán viselkedik általánosságban. Nos, én biztosan nem vagyok az ellensége.
- Ami azt illeti, én bírom a stílusát, de azt hiszem a többiek közül jónéhányan tartanak magától.
Ez a gondolat még meg is mosolyogtat egy cseppet. Nem azért, mert Katrina nem elég kemény ehhez, sokkal inkább, mert egy hagyományosan ennyire férfiak uralta hivatásban is tud olyan erős és kemény lenni, hogy a sokat próbált katonák is inkább kitérjenek az útjából.
A következő megjegyzésre biccentek egyet, és megjegyzem magamnak, hogy jobb ha többet nem próbálok viccelődni vele.
- Ezesetben örülök, hogy nem akart.
Figyelem, ahogy ágyaz, és a saját, nagyjából összehajtott takaróm jut eszembe róla. Akármennyire is próbálták belém nevelni ezt a fajta sarkos rendet én könnyen engedtem a csábításnak, mikor Eve egy legyintéssel intézte el a bevetetlen ágyat bizonyos reggeleken, vagy a szennyestartóba csak félig talált bele a levetett ruháival.
A felvetett kérdést én kicsit más szemszögből közelítem meg.
- Azért praktikus, ha a bajtársait nem lövi hátba az ember. Jobb ha bízhatunk benne, hogy mindenki ért a kezében lévő technikához.
Éppen válaszolnék arra a kérdésre, mit művelt álmában, de végül a legyintése bennem akasztja a szót, csak hogy új kérdést tehessen fel. Kicsit furcsállom is.
- Néhányukkal találkoztam már, ha az számít…
Ami a kis robotot illeti, úgy látom nem szorul különösebben a védelmemre, azt hiszem Katrina ragaszkodik hozzá, talán szereti is.
Katonák között nem szokatlan ez a puritán szobaberendezés, így nem lep meg különösebben, és túl sok személyes holmim nekem sincsen. Eve-nek sokkal több aprósága volt, de azokat elvitte magával.
A következő kérdésre vállat vonok.
- Gondolom biztosak akartak lenni benne, hogy célba ér az üzenet.
Ez a téma engem különösképpen nem foglalkoztat.
Mikor megkapom a fegyvert a megszokott mozdulattal ellenőrzöm, hogy töltött, és ki van-e biztosítva, majd gyorsan még egyszer körbenézek. Ha akad egy asztal – legyen az dohányzó, vagy bármilyen más -, akkor ahhoz telepszem le, ha nem, akkor leülök a padlóra, és nagyjából egy perc alatt darabjaira szedem az egészet.
- Van egy vékony csavarhúzója, vagy egy fémpálcája?
Fel sem nézek a fegyverről a kérdéshez. Nagyjából sejtem, mi lehet a probléma, de azért valamennyi alkatrészt egyesével ellenőrzöm.
A kérdésére végül felpillantok.
- Ma, még ebédidő előtt, ennél pontosabb időpontot nem határoztak meg.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
144

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #9•• TémanyitásTárgy: Re: Gardel’s resident   Pént. Feb. 16, 2018 8:17 am

Simon & Katrina
Dreams are real as long as they last
Mily különböző világot élünk. Vannak helyek, hol önként lehet választani, mily feladat tetszik az embereknek és… Van az én világom, ahol mindenkinek megvan a maga dolga és kérdés, kérés nélkül teljesítenie kell azokat. Halk hümmentéssel válaszolok csak erre, hogy lássa ő is, mily érdekesnek tartom ezt.
Főleg, hogy rögtön alvás után rátérek a kommunikációra. Pár perccel utána. Hallottam már olyan emberekről, kiknek ezután percekre, esetleg egy órára van szükségük, míg az elméjük teljesen magához sem tér. A mi kiképzésünk alatt megszokott volt, hogy az éjszaka közepén felkelve, bonyolult kérdésekre válaszoljunk.
- Ön szerint vicces valakit felébreszteni? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet, felé fordulva. - Vagy az, hogy az álom és a valóság közti átmenet között miként viselkednek az emberek? - habár hangom hideg, tán még közömbös is, semmi rossz, hátsó szándék nincs szavaimba. Végül aztán csak vállat vonok. - Érdekes a humorérzéke - melyről köztudott, hogy nekem nincs.
De másoknak van és ez jó. Azt hiszem. Amíg nem rajtam gyakorolják, addig nem is nagyon érdekel.
Talán a reggel teszi, talán a groteszk álom maradéka, de úgy tűnik, hogy Simon is magával hozott egy kis abszurditást. Mégis egy halk, cinikus nevetés hagyja el ajkamat. Össze kellene szednem magamat.
- Pont az én stílusomat? - vonom fel újra a szemöldököm ráncolva. Magamban aztán újra csak legyintek. Ha esetleg hízelgéssel is próbálkozik, nálam nem ér célba. Mondandójának maradékát már jobban elhiszem. Valahogy a mi családunk mindig a félelmet váltja ki más emberekből. De nem is mások szeretetére neveltek minket, ezt tegyük hozzá. Noha nem mindig, lássuk csak a Flottámat. Ott bizony ritkán tartanak tőlem. Már akik.
A percek múlnak, a szobám hamarosan visszanyeri fénytelen és dicstelen ridegségét, mely pontosan ugyan olyan, mint amikor először léptem ide be. Egy árva porszemet sem lehet itt felfedezni, semmi rendellenességet. Külső szemlélőként olyan, mintha nem is használták volna soha eme lakhelyet. De ezen tegyük is túl magunkat, ez én vagyok.
Nyilván nem azért jött, hogy ezen rágódjon - remélhetőleg.
- Néhol pedig egyenesen áldás, ha nem teljesen értenek hozzá, főként ha nem bízhatunk benne, és hátba akarják lőni - dünnyögöm halkan, és karomon a kötés persze, hogy most kezd el viszketni. Valóban ideális lenne egy ilyen világ. Mégis nehezen adnék újra fegyvert a legénység tagjainak. Ha akkor… Ha nem engem lő le, akkor mást, ha mást, ki tudja, hogy milyen vérengzés kezdődött volna meg ott? - Erről jut eszembe, lesz még egy hibás fegyver - vagyis reményeim szerint hibás. Aztán majd kiderül.
- Kikkel találkozott? - vonom össze szemöldökömet, értetlenül nézve a férfira. Próbálok beszélgetésünk fonalát visszagördíteni oda, ahonnan eme válasz születhet. Talán rám férne egy kávé. Vagy egy hideg vizes zuhany.
- Értem - felelem végül. Különös a személyes futárság, de megértem. Ha eme parancsot kapták, nyilván nem ellenkezhetnek. Legfeljebb majd utána érdeklődök, hogy mi ez a régi hagyományos rendszerhez való visszatérés. Csak hogy utána csináljak is valamit és ne a tétlenséggel töltsem a napomat. Ma sem.
Annyira bosszantó, hogy továbbra sem tudjuk, hogy mikor fogunk útnak indulni újra.
Kérdésére az asztalra sorba helyezem neki az összes nálam fellelhető hasonszőrű holmikat: hajam boglyából elővarázsolt hajtű, egy rendes tű, még becsomagolt állapotba - valamit olyasmit mondott a doki, ha túlságosan fájna a karom, injekciózzak magamba fájdalomcsillapítót. Továbbá megkapja még a rúgós késem egyik szegletébe elrejtett hosszabbítható fémpálcát.
- Ezekkel tudok jelenleg csak szolgálni - felelem, majd amíg nem figyel öltözködésbe kezdek. Azt hiszem, a fegyverrel ellesz egy darabig, s amúgy is. Katonák vagyunk, vélhetőleg házas, nem lesz neki különösebb meglepetés, ha meg is lát.
- Értem. Amint elkészülök, mehetek is - felelem neki rövidnadrágomat egyszerű fekete, lábamhoz simuló darabra, trikómat egy újra. Hajamhoz továbbra sem találok felkötőeszközt. De most még nem is zavar. Nem mondom, most várom, hogy lőhessek, kiadjak magamból némi frusztrációt.
- Mondja… Mennyire ismeri az Ocanon dolgozó munkásokat? - tör fel belőlem a kérdés. Ha még mindig a fegyvert mahinálja, akkor egyszerűen csak az ágy mellett elhelyezett szekrénynek dőlök. Egyébként meg ő nyugodtan helyet tud foglalni az ellentétes oldalon lévő, teljesen feleslegesen odatett íróasztalhoz.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Hozzászólás száma :
303

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #10•• TémanyitásTárgy: Re: Gardel’s resident   Pént. Feb. 16, 2018 10:23 am

Kat & Simon

"Dreams are real as long as they last"

A hümmentést tudomásul veszem, és nyugtázom magamban, hogy a parancsnokom ezek szerint rendes, esetleg laza fickónak számít Katrina értékrendje szerint, amiért néha enged minket választani. Szerintem jól csinálja, hiszen ebből hátránya nem származik, viszont valószínűleg mindenki kedveli érte.
A következő kérdését nem is értem pár pillanatig, így látható értetlenséggel válaszolok.
- Ööööm, nem? – kell egy kis idő mire felfogom mennyire nem érti a viccet valójában. Vagy csak szivat, de ezesetben nagyon hihetően játszik. Végül sóhajtok egyet, és megadóan felemelem a kezem.
- Nem az a vicces. Igazából csak…  - végül inkább legyintek egyet - mindegy hagyjuk, inkább befejezem a humorizálást.
Közben azért megjegyzem, hogy az még érdekesebb, hogy Katrinának ezek szerint vagy egyáltalán nincs humorérzéke, vagy nagyon jól elfojtja.
A kis nevetés, ha cinikus is, majdnem győzelem, azt hiszem, bár olyasmire érkezik amit nem viccnek szántam.
- Többek között a magáét is.
Bólintok hozzá, és ezúttal nem viccelek, nem mosolygok, hogy lássa, komolyan gondoltam, amit mondtam. Ha azt hiszi, hízelgek neki, nagyon messze jár a valóságtól. Semmi érdekem nem fűződik az ilyesmihez.
A megjegyzésre érdeklődőn felvonom a szemöldököm. Ritkán és kevesekkel kapcsolatban fordult meg a fejemben a többi katonával kapcsolatban, hogy legyen szó bármiről, arra vetemednének, hogy rám lőjenek.
Általában szociálisan érzékeny vagyok, most is tudom, vagy inkább érzem, hogy van mélyebb értelme ennek a megjegyzésnek, de nem firtatom. Katrina nem tűnik túl nyílt személyiségnek, aki alig öt perccel ébredés után minden baját elmeséli egy kvázi vadidegennek.
Így a megérzéseimre hagyatkozva hagyom a témát elsikkadni, nem úgy mint a hibás fegyver krdését.
- Azt is ideadhatja, megnézem. Milyen hibát produkál?
Remélem nem azt, hogy valaki földhöz csapta, majd páros lábbal acélbetétes bakanccsal ugrált rajta, mert azt sok időbe telik rendberakni, és még a vizsgára is oda kell érni.
A visszakérdezésre ránézek.
- Néhánnyal az ocani telepesek közül…
Csak röviden figyelek rá, mert az asztalon előttem már gondosan kiterítve hevernek a fegyver alkatrészei, amiket egyesével vizsgálgatok.
Az elém pakolt holmikat egy gyors pillantással felmérem és biccentek.
- Köszönöm, megfelel.
Most én lettem kevésbé beszédes, mivel nagyrészt a feladatra koncentrálok, és az ilyesmi különben is majdnem inkább hobbi számomra, mint munka. Mondjuk ez a fegyver szervizelés szempontjából nem egy bonyolult darab, de ha már előszedtem, akkor megpucolom az összerakott állapotban hozzáférhetetlen alkatrészeit is.
Csak sejtem, hogy öltözködni kezdett, azt is csak a ruhasurrogás neszeiből. Nem nézek fel, részben udvariasságból, részben pedig mert lefoglal amit csinálok. A fém pálcával óvatosan és finoman benyúlok az energiáért felelős kristály melletti résbe, és egészen apró mozdulattal igazítok az irányzékon. Miközben ismét összerakom a fegyvert még igazítok a feszítőrugón, az irányzékgyűrűkön, közben szórakozottan kijavítom amint mondott, oda sem nézve.
- Mehetünk. nekem is mennem kell…
A kérdésre viszont már felnézek, bár csak röviden, közben a mechanikus gyűrűsujjam stabilan tartja a feszítőrugót a fegyverben.
- Az előbb kérdezte. Találkoztam már néhány telepessel aki az ocanon dolgozik, de legfeljebb néhány szót váltottam velük. Talán kéttucatnyit ha ismerek látásból közülük…
Beszéd közben visszafordulok a fegyverhez, és elégedett vigyorral csattintom a helyére a szánt. Katrinával ellentétes irányban emelem meg, hogy ellenőrizzem az irányzék beállítását, majd leengedem, és a csövénél fogva nyújtom felé.
- Azért próbálja ki, mielőtt élesben használná, de szerintem nem lesz vele gond.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
144

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #11•• TémanyitásTárgy: Re: Gardel’s resident   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Gardel’s resident

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Volentis ûrállomás :: Civil zónák :: Hálókörletek-
^
ˇ