A nevem Elija Crispin Dawson, de hívjatok csak Dawsonnak, ahogy mindenki más is teszi, hiszen az utóbbi években ezt a nevet használom, részint azért is, hogy véletlenül se emlékeztessen múltam egy bizonyos szakaszára. Igen, most a Volentisen töltött időmre gondolok még mielőtt a Consilium úgy döntött volna, kitagad és egy olyan bolygóra száműztet, ahol az élet meglehetősen nehéz a támogatásuk nélkül, mégpedig lázadás vádjával. Azt kell mondjam, nem ért meglepetés amikor megtudtam mi vár rám, lélekben felkészültem rá, de amikor megláttam a volt feleségem arcán, hogy mennyire csalódott bennem… Na igen, az a kép örökre az emlékezetembe vésődött. Hogy ne csak húzzam a szót térjünk is rá az eddigi életem szakaszaira, fontosabb eseményeire – talán nem is lesz olyan nehéz végigolvasni sem.

~ Volentis, valamikor a születésem körüli időkben és a fiatalkoromban…
Crispinn Bennett-ként láttam meg a napvilágot 2597. február 14.-én, méghozzá egy átlagosnak mondható családban. Apám akkoriban még a katonaságnál dolgozott, egy alacsony rangú beosztott volt. Anyám meg sosem beszélt mivel is foglalkozott pontosan. Amikor rákérdeztem, általában terelte a témát, bár nem is igazán érdekelt egy bizonyos kort elérve. Nővérem pedig mindig is orvos szeretett volna lenni, hogy másokon segíthessen és megteremtsen egy számára kényelmesnek mondható életet. Sosem gondolkodott lázadáson, mindig azt tette, amit mondtak neki. Ebben az időben még nagyon szoros kapcsolat állt köztünk, amit nem lehetett volna megszakítani sem.
Idősebb koromban, amikor már elértem a 12-t apám szerette volna, ha katonának állok, így a szokásos 4 éves katonai kiképzésen kívül még tovább ott maradtam, hogy fejlesszem magam és megtanuljak minden apróságot, amivel a ranglétra felsőbb fokait is elérhetem. A szüleim mindig is büszkék voltak arra, amit sikerült elérnem, de nem fejezték ki tiszteletüket felém. Sosem dicsértek meg, csupán azt hajtogatták, hogy bizony ennél többet is elérhettem volna – mondanom sem kell, hittem nekik és tovább küzdöttem azért, hogy minél feljebb álljak a szamárlétrán.
Viszonylag fiatalon házasodtam meg. 16 éves voltam és a feleségem családja elég közel állt az enyémhez, így nyilvánvaló volt, hogy apáink velünk szerették volna egyesíteni a két családot. Nora, volt feleségem csupán néhány hónappal volt fiatalabb nálam, így az esküvőt a születésnapjára időzítették a szülők. Mit is mesélhetnék még erről a házasságról? Kezdetekben igen jól működött, az első két év csodálatos volt és igazán megszerettem Nora-t. Nagyon közel álltunk, de ahogy egyre jobban csak a munkával foglalkoztam, úgy romlott meg a kettőn közti kapcsolat is, amire az is rátett egy lapáttal, hogy Nora-nak nem lehetett gyereke, bármennyire is vágyott rá. Szomorúságomban a vezetést kezdtem okolni minden rossz dologért és azt hiszem ekkortájt kezdtem a rendszer ellen menni.
Az évek múlásával egyre határozottabbá váltam és egyre jobban ellenszegültem a feletteseim parancsainak. Folyton saját akciókba kezdtem és ez már a Consiliumnak is szemet szúrt, így 26 éves koromban lázadónak nyilvánítottak és az Ocan bolygóra száműztek. Haragomban megváltoztattam a nevem Elijah Crispin Dawson-ra és bármit megadtam volna azért, hogy elfelejtsem az előző életemet.

~ Ocan bolygó a érkezésemkor és napjainkban…
Az érkezésem nem túl zökkenőmentesre sikeredett. Első éjszakámon összefutottam egy ocan-i törzslakóval, aki azt hitte, hogy meg akarom őt támadni, így könnyedén harcba keveredtünk. Annak ellenére, hogy én csak ember voltam, igen jól értettem a harchoz és ahhoz, hogyan védjem meg magam, vagy akár másokat. Mivel nem voltam ostobának mondható és nem rendelkeztem egyetlen fegyverrel sem, így minden erőmet arra használtam fel, hogy elmeneküljek az ocan-i elől, ami nem volt olyan egyszerű, de végül is sikerült. Ezután az incidens után napokig, talán hetekig bolyongtam, felfedeztem és élelmet, innivalót gyűjtögettem. Mikor már kezdtem kiismerni magam az új helyen, összefutottam egy másik emberrel, aki felismerte bennem a tehetségemet és azonnal elvitt az ellenállók egyik csoportjának búvóhelyére, ahol szerencsére engem is befogadtak. Azért, hogy megháláljam nekik mindazt, amit értem tettek – na meg hát saját magam érdekében is -, elég hamar beszerzővé váltam, hiszen ismertem a környék nagy részét és képes voltam akár egyedül is felfedezni újabb területeket. Tudtam, hol találhatok könnyen harapnivalót és merre találok valami ihatót.
Ha a múltra gondolok, dühös leszek és átkozom a Consiliumot azért, amit tettek velem és saját családomat is, ahogy apám és anyám sosem ismerte el igazán tehetségemet. Folyton csak utasításokat adtak és ezt azzal magyarázták, hogy nekem is kötelességeim vannak, továbbá igazán hálás lehetek a tanácsnak, hogy gondoskodnak a jólétemről. Persze, nem ment el a maradék eszem is, hogy behódoljak nekik, ezért is díjazom jobban a szabad akaratot és a viszonylag szabad életet.