*Ez a nap sem más mint a többi, attól eltekintve, hogy a soron következő küldetésünk első napja az indulás óta. Nagyon dolgom még nincs, legfeljebb előkészíteni a műszereimet arra az esetre, ha beleütköznénk – értsd: rátalálunk - egy bolygóba, de ennek igen csekély az esélye. Legyünk optimisták, legyen félig tele a poharunk és bízzunk a szerencsénkben. Ha eljön a pillanat, lesz időm bőven a dolgaimra, addig is ünnepelek egy kicsit. Bruce-t a kabinban hagytam enni, inni, aludni meg növelni a csodaszép izmait, melyekért hiába csorgatom a nyálam, de addig sem kell máshoz mennem, hogy kölyköket potyogtassak a Consiliumnak. Ünneplésre viszont van okom, végre sikerült megoldanom a távirányítás problémáját a korábban szerzett, kiszuperált takarítórobotnál, áthangolni a vezérlését és így szert tenni egy engedelmes és felettébb feltűnő folyosóközi járgányra. A kerek és lapos robotocska pont alkalmas arra, hogy ráállva eljussak „A” pontból „B” pontba anélkül, hogy megmozdulnék. Jó a helyváltoztatás helyzetváltoztatás nélkül, meglehetősen élvezem, bár nem adjuk a fejünket holmi száguldásra, szépen kikerülünk minden tátott szájú közlegényt, én meg jót kacagok azon aki minket bámulva nekimegy egy feljebbvalójának. Vagy a falnak. A kanyarnál még vigyáznom kell, de megfelelő egyensúlytartással, széttárt karokkal sikerül fent maradnom. Imádom a Szmötyiket, mindegyiknek lelke van, ezért a saját bejáratú járgányomat el is neveztem, nehogy összekeveredjen a többi Szmötyivel. Monsieur Jean, kellemes hangon ciripel minden kanyarban és minden közeledő alak előtt, mintha csak üdvözölné őket, nem kis feltűnést keltve az Arkan legénységi részén lévő közös helyiség felé közeledve. Egy gond van csak ezzel a szállítóeszközzel, hogy meglehetősen instabil rajta az állás a kedvenc tűsarkúmban, ezért kénytelen voltam a laposabb csizmámat felvenni, ami még mindig nem hajaz a kötelező egyenruhához járó bakancshoz, de már lélekben közelít hozzá. Mondjuk egyenruha sincs rajtam, nem megy a szemeim színéhez, nem mellesleg abszolút ellene van mindenfajta formának és a Volentisen dúló divatháborúnak. Kihasználva a szabadidőt és, hogy fel sem kell néznem menet közben, a pda-mon ügyködöm, tervezem hova hogyan jutok majd be VIP kártya nélkül, és mennyit kell módosítanom a kamerákhoz alkalmas programon, mivel legutóbb kissé megerősítették a biztonsági protokollt az ismeretlen heckkelő miatt. Akkor fokozták le Gardel hadnagyot is és nemsokára megkaptuk a szívdöglesztő ám a „szeme sem áll jól” Cromwellt. Eskü, nem én voltam a hecker, de persze senkinek még csak eszébe sem jutottam és addig jó, amíg ez így marad. Cirka öt méterrel a célom előtt emelem fel a fejem, hogy lássam hol tartok és legnagyobb örömömre kedvenc kommunikációs tisztem alakjára esik a pillantásom. Oké, csak egy kommunikációs tiszt van a hajón, de egyszer régen volt egy másik, mielőtt Carmichaelt ide nevezték volna ki. Jo Allard közlegény, valamilyen hátszéllel került a hajóra és az volt a csoda, hogy nem omlott össze a kommunikációs rendszer, mert ahhoz nem nagyon értett. Viszont cuki volt nagyon. Imádtam amikor sziszegett a visszaszívott asszonyom miatt, mielőtt kimondta volna azt, hogy tizedes. Sajna nem sokáig maradt. Carmichael-el is elég mókás volt az első találkozásunk, azt hiszem ezzel alapozta meg az imádatomat. A protokoll rendje és módja szerint levágtam neki egy tisztelgés félét, csak úgy lazán pöccintve meg a homlokomat, mire elfelejtett beszélni. Amikor megtalálta a hangját, minden szava érthetetlen volt, gondoltam biztosan idegen nyelv a Földről és milyen jó neki, hogy annyi nyelven tud beszélni, még ha itt a mostani világban nem is veszi hasznát. De hát az Alvók már csak így járnak. Azóta nem fárasztom ilyesmivel, mert bírom a szövegét és a lelkemre venném ha megint elfelejtene beszélni. Amikor megtudtam, hogy Alvó volt, megpaskoltam a vállát és örömömet fejeztem ki aziránt, hogy már nem kell Jenkins figyelő tekintete előtt szunyókálnia. Szóval meglátva őt, százkarátos vigyort eresztek meg felé, a tisztelgés helyett pedig integetek, miközben a pda-t elteszem a nadrágom hátsó zsebébe, s az övemen függő távirányítóval megállítom Monsieur Jean-t. Pici zökkenővel le is cövekelünk Carmichael előtt. *-Hellóka Carmichael zászlós! Hogy s mint? Jól aludt? Én remekül, persze nem kérdezte de azért elmondom, hátha ez lenne az első kérdése. Mellesleg… *Emelem fel a mutatóujjamat. *-…tudta, hogy a legutóbbi dokkolásnál új kávégépet szereltek fel? Na, nem mintha ez jobbat csinálna. Szerintem a kávéval van gond, tutira jobb volt a földi, mint ez a szintetizált. Persze sokkal jobb lenne ha az Ocanon végre megoldanák a kávétermesztést, de ahogy hallottam, a kávébab eléggé kényes. *Vigyorgok rá továbbra is és várom a hozzászólást, reakciót a hirtelen ráömlesztett információáradatra. *
Live and work but do not forget to play, to have fun in life and really enjoy it.
Vannak dolgozott, amiket egyszerűen nem lehet megszokni. Senki se készített fel a kötelező házasodásra meg a születésszabályozás -vagy inkább szorgalmazás- fontosságára és sulykolására sem, de az még csak úgy hagyján. Viszont a tisztelgés! Rémálmaimban ne kísértsenek kínos pillanatai. Akárhányszor is próbált meg velem szemben valaki ily' mód' udvarias -vagy inkább jó katona, kötelességtudó, nevezzükahogyakarjukszerű- lenni, az én nyelvem még mindig elfelejtette, hogy merre van az előre és az érthetőség felé arccal. A leglehetetlenebb nyelvösszetételű mondatkezdeményeket hebegtem az elején, aztán mostanában már fejlődtem, s vagy egy rakat zavart fejvakarással házas "ööö" és "heh" meg "ümhümm" -néha egy keményen odavetett, orosz "da", mert az olyan férfias, s ettől a maszkulinitástól már rögvest helyénvaló lesz...vagy...ja, nem!- tör elő belőlem, vagy heves és kimértnek szánt bólogatás pengevékonyra szorított szájjal és összerándított vázizomrendszerrel. Mintha legalább is ha nem szorítom össze a farizmaimat is közben, akkor kiszökne belőlem egy hisztérikus röhögés. Mert az, hogy nekem tisztelegjenek felér egy jó kabaréval. De ilyet már mégsem mondhatok senkinek. Nem elég, hogy aluliskolázottnak, de még hülyének is bélyegezhetnének tőle. A magázódás is az agyamra megy ezen a szinten, bár szépen hangzik és szeretem ezt a fajta udvariassági formát. De az, hogy küldetés közben még a vécés néninek is -ha lenne- magázódva kéne klotyipapírt osztania, na az gáz. Daniel-Matthew mindig meghallgatta, ha ilyesmiről dohogtam neki, de közben óva intett attól, hogy bárki más előtt felvállaljam a véleményemet. Szóval nem is vállalom. Csak rámosolygok Ravenre, amikor köszön, s a magam módján viszonozom azt. -Mindig meg tud lepni, Raven Moor tizedes!-vigyorodom el az antréja láttán. Az, hogy keresztnevét is hozzáteszem a köletező és elfogadott megszólítási módhoz az az én saját dilim. Nem, mintha másik Moor tizedes is lenne a hajón, hiszen a másik Moor az épp zászlós, de ez nem lényeges. Aki ennyi Carlmichael között nőtt fel, annak sokat jelent a megkülönböztető jelzés, jelen esetben a keresztnév kiejtése. -Nem fél, hogy megüti a bokáját?-teszek fel egy több síkon is érthető kérdést. Egyrészt szó szerint is megállja a helyét, hiszen én biztosan kitörném az emlegetett testrészemet, hogyha egy ilyen robottal kéne közlekednem; másrészt pedig nem olyasmi ez a közlekedési mód, ami olyan nagyon elterjedt lenne, s hát itt igen csak szeretnek felülről minden légvételbe és levegőkifújásba -ahogy Daniel-Matthew mondta egyszer nagyon helyesen "itt még szellenteni sem lehet consiliumi engedély nélkül" (csodálkozom rajta, hogy miként is maradhatott katona, s jutott olyan magasra azzal a lázadói attitűddel, ami a bőre alatt feszült)- beleütik az orrukat, szóval... Bírom azt amennyit és ahogyan beszél, unatkozni sose szoktam mellette. Most is kiül orcámra a levakarhatatlan vigyorgás hallva az egy levegővel elregélt szóáradatot. -Fogalmam sem volt róla. Csak azt hallottam, hogy leszavazták az óvszerautomaták felszerelésére írott indítványt.-toldom meg egy saját viccel mindazt, amit Raven Moor tizedes (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért gondolatban csak Raven) elővezetett. A megannyi nyelven kívül apámtól egy nagyon fontos dolgot tanultam meg, nevezetesen, hogy akinek humora van, az mindent tud, akinek humora nincs az pedig mindenre képes. Én inkább az a tudni akaró fajta vagyok, szóval szeretem humorral élni a mindennapjaim. Ha engem kérdeznek, akkor azt mondom, hogy felébresztett földiként ebben az idegen bádogdobozba zárt agyonszabályozott világban másként nem is lehet. -Nem sokat konyítok a hidrofóniához meg a növényekhez sem, de csodálom, hogy nincs egyetlen botanikus sem, aki rajongana az igazi kávéért, s rajongását laboratóriumi körülmények között burjánzásnak indított kávébabültetvény-miniatúrában élné ki.-sóhajtva-vágyakozva emelem égnek illetve plafonnak tekintetemet.-Mit gondol esetleg lesz rá módunk izgalmas kalandozásaink közepette, hogy meózzuk a szintetikus koffeinital-állományt? Ilyen kacifántosan se beszéltem még a kávézásról. Ej, ez a Raven kihozza belőlem azt a dililédit is, akit egyébként lényem mélyén igyekszem altatni, mert messze áll a profizmustól. És hát ugye egy tiszt legyen...blablabla. Legyen, ha felettessel áll szemben vagy hivatalos helyzeben van. De ez most magánélés, szóval legyen elég a magázódás rövid karóját lenyelnem az egész protokoll-husáng helyett.
*Mindenkinek van mániája, bogara, rossz avagy jó szokása, jobb esetben mindegyikből egy kicsi. Nekem is van, csak még nem döntöttem el, hogy melyik jó és melyik rossz, bár azt hiszem ezt nem is nekem kell eldöntenem. Én mindegyikkel tök jól elvagyok, hogy másnak hogy tetszik, azt általában magasról leszarom. Fő a lelki egészség, a Consilium úgy is azon van, hogy mindezt lerombolja, anyukám viszont arra nevelt, hogy ne hagyjam magam. Persze vannak határok, melyeket kénytelen vagyok betartani ha még sokáig szeretnék élni, de bőszen feszegetem azokat, nyújtom ameddig csak lehet, hogy nagyobb életteret nyerjek magamnak. Hülye szokás, vagy csupán mánia, esetleg érdek, de mindenképpen a személyiségem nagy gyűjtőfogalmába tartozik az a tény, hogy bár sokakkal jóban vagyok, csak kevés embert tegezek le. Még Malinort is magázom, pedig nem egy Búfelejtőt ittunk már együtt, és Simon hadnagy…na ő az egyetlen akinek a keresztnevét használom a családneve helyett, pedig a felettesem, ráadásul a kiképzőm is volt. Akadnak ilyen kivételek, de alapjában véve a magázódás az alap. Így legalább nem leszek tiszteletlen senkivel sem véletlenül. Azonban, ez az egyetlen amit betartok, mert akit kedvelek, akivel jóban vagyok, aki jófej, az ezen túl egészen másra számíthat. A kimértség nem az én stílusom, sem az irodalmi megfogalmazás, noha arról is van fogalmam, anyukámtól, apukámtól és a rengeteg illegálisan letöltött és megnézett régi földi filmekből. Van köztük olyan is amiből tanulni lehet, de legyünk őszinték, azért nem ez a jellemző. Carlmichael zászlós visszafogottan vigyorog – hozzám képest – a belépőjéből ítélve oda van a mai outfits szettemért. Bár már megszoktam, hogy szinte mindig két nevet használ, színpadiasan meglepődöm és elszörnyedek, ugyan mintha anyámat hallanám pár évvel ez előttről, amikor hírt kapott arról, hogy az akadémián a kadétok bakancsába belecsempésztem az általam ehetetlennek minősített, fehérjedús élelmiszernek nevezett kocsonyát. Ergo eltátom a számat és tócsányira kerekítem a szemeimet.* -Húúúú! Kimondta mind a kettőt! Szólíthatom anyának? *A kérdés akkor lenne mókásabb, ha megvártam volna vele, míg belekortyol a kávéba, de még nem tartunk ott sajna. A sokértelmű kérdést egyféleképpen értem, picit meg is ingok Monsieur Jean-on, mire a szentem felcsipog.* -Csss Jean! Nem, nem félek, direkt nem a magas sarkúmat vettem fel. *Mintha ez megfelelő magyarázat lenne, a többi értelemre viszont nem is reagálok sehogy, mert az én világomban olyan nincs. Lassan de biztosan elérünk a kávéig is, de előbb még röhögök egy jót…majdnem visítva, de utóbbi hangorgánumomat a rám hozott frászokra hagyom, meg különben sem szeretném ha Carlmichael zászlós tartós halláskárosodást szenvedne. Többeknek meggyűlt a baja a sikításommal, ezért minden egyes küldetés alatt nagyon, nagyon vigyáznak rám és arra, hogy ne jöjjön a közelembe se egy csápos gyilkos droid, se ocani ragadozó emberevő. Legalább haszna van, ha már a saját dobhártyámat is szaggatom. A nevetés miatt azonban Monsieur Jean majdnem kigurul a lábaim alól, előredőlve kapaszkodom meg a zászlós két vállában – hacsak nem ugrik el előlem, de az nagy blamázs lenne - viszont makacs vagyok és a lábaim még a csipogó takarítógép tetejére tapadnak. Élő hídként feszülök.*-Áááúú! Tartson meg zászlós, ha már maga miatt kényszerleszállást kell elkövessek. Komolyan maga indítványozta? Hogy miért nem nekem jutott előbb eszembe? *Sikerül megtalálnom a távirányító gombját és közelebb „hívom” a csipogó folyosófertőtlenítőt, majd mikor biztonságban kiegyenesedhetek, megteszem. *-Nagyon szépen mondta Carlmichael zászlós, értékelem a cikornyás irodalmi stílusát, ha megengedi feljegyezném a szótáramba. Egyébként éppen arra óhajtottam vetemedni, hogy ledöntök a torkomon egy adaggal, bár ha több gomb van rajta mint a régin, akkor meggyűlik vele a bajom. Szerencsére maga kitűnően kommunikál. * A lelkes gesztikulálás sem marad el, ami a beszélgető stílusom sajátja, értsd: mindkét kezemmel magyarázok a levegőben hadonászva. Végül beindítom Monseiur Jean-t és bevonulok a közös helyiség kávés fertályára. *
Live and work but do not forget to play, to have fun in life and really enjoy it.
Kimérve legfeljebb csak a távolságot szeretem magam és a tereptárgyak között és azt is csak azért, hogy ne menjek nekik, mint valami vak légy, ha éppen nem viselem a szemüvegem vagy a kontaktlencsém. Persze amilyen világot élünk simán körbenyalizhattam volna egy orvost, hogy találjon ki valamit a rövidlátásomra (elvégre a lézeres szemműtét olyan szinten számít retrónak ma, mint mondjuk a sonkaujjú ruha a kéterzes évek elején), de amondó vagyok, hogy ami lehetőséget ad arra, hogy egyenruhában is egyediséget csempésszek a küllemembe, azt nem hagyom el. Ezért van többféle szemüvegem, s reggelente a hangulatomhoz illőt választom közülük. Elnevetem magam azon, amit hallok. Talán azt hihetné bárki, hogy erre nem tudok rákontrázni illetve nem vagyok képes semmit hozzáfűzni, de ez messze nincsen így. Gyerekkori emlékeim jutnak eszembe, melyek bár megkeserítik picit szám ízét a felszn alatt általában, most mégis jó színben tűnnek fel, mert a vicces részekre emlékezem. -Nálunk akkor tört ki a világvége, hogyha Christina mellé a Catherina is odakerült a Carlmichael elé. Van középső neve?-kérdezem (udvariasságból, mert ha az anyaga nyilvános, s vetettem rá már életemben egy fél pillantást, akkor ugyis előttem van az egész, mintha épp most nyitottam volna meg a dokumentumot...khm...nem egészen legálisan), majd ha már így belemelegedtem a beszédbe, akkor folytatom is a témaló megülését.-Egyebek iránt pedig aligha hiszem, hogy az édesanyja a férjezett nevén szólítja. Hacsak nem Moor a leánykori is. Az lenne csinos csavar és tökéletes párválasztás. Nem mondhatni, hogy romantikus lélek lennék, az ébredés és a vele együtt járó tövénytanulás kiölte belőlem a tizenhat év alatt bogját bontó rózsaszín felhős házasságelképzelést, de mégis olyan cukormázzal ejtem utolsó mondatom, hogy talán inzulininjekciót is kéne mellékeljek hozzá. Persze csak viccként jut eszembe, de ha már kimondtam, akkor nem nyeltem vissza a hozzá járó hanglejtésmódosító érzésmorzsákat se. Erről jut eszembe, hogy már viszonylag régen böngésztem a legénység aktái között, az újak nem titkos anyagait még nem tudom kívülről. Nem baj az, hogyha az embernek vannak kellemes ismerősei, akiket mindig rá lehet venni egy kis információszerző, ártalmatlan hekkelésre. Illegálisat sose kérek, nehogy megüsse miattam bárki a bokáját, de ami nem titkos az nem tilos, szóval... -Engem tapadókorongos zokniban is levetne magáról, abban biztos vagyok.-vigyorodom el. Arról sejtelmem sincs, hogy Jean a robot neve, így kissé felszalad a szemöldököm, mint annak tenné, aki furcsálja, hogy társa nem emlékszik a keresztnevére. Nem teszek megjegyzést és pláne nem kérem ki magamnak, de azért ez az uniszex robotnév bezavar kicsit. Ám hamar túllépek a dolgon, mert sokkal érdekesebb témákra terelődik a szó. Dehogy lépek arrébb. Hogy is tehetném? A meglepettségtől úgy földbe gyökeredzik mindkét lábam, hogy egy huszárvágással cáfolom előző kijelentésemet. Jelen állapotomban ugyanis még a mozgórobot tetejéről sem hullanék alá, olyan tapadást kapok. Reflexeimet kihasználva egy entet azért lekörözök a mozdulatom sebességével, mellyel megtámasztom Ravent a derekánál két oldalt. Remélem, hogy nem csoklandós, mert ha mégis, akkor messzire nem megy ezzel az én megtartási segedelmemmel, maximum a padlóig, ahová jó eséllyel engem is rántana szép kis performanszt hozva össze itt. Rákérdeznék én, hogy csikis-e vagy sem, de ugye nem ez a megfelelő alkalom. Tartom hát, aztán majd kiderül, hogy lesz-e beborul. Angyali mosolygásból születő ördogi vigyor tolul ajkaimra, majd felnevetek cinkosan. -Szívemen viselem a legénység sorsát. Egy jó hajó jó flottatagokkal működik, s hát ugye hogyha az összes női hivatalban levőt le kell váltani, mert boldogságuk gyümölcsöt terem az nem túl szerencsés.-orrnyergemen kissé lejjebb csúszott szemüvegem fölött lesek Ravenre, kacsintok egyet. Nem mondom, hogy tényleg én voltam (egyébként igen, de azért ez nem olyasmi, amit nyakra főre hangoztatni kell), humorizáló hangnemembe belehallható az is, hogy csak tódítok, de nem is tiltakozom a feltételezés ellen. -Biztos vagyok abban, hogy megannyi izgalmas ötletével épp eléggé le vannak foglalva így is odafent.-célzok ezzel arra, hogy bármilyen beadvány-pimaszságot kinézek Ravenből, a szó legjobb értelmében. Ha rajta -a "fajtáján"...fajtánkon- múlik, akkor biztos növesztenek pár ősz hajszálat a beadványolvasó kisiparosok. -Saját szótára is van? Nahát! És milyen kifejezésekkel tölti meg? Rajongok a szóvirágokért, minden izgalmas újdonságot szívesen emelek be a szókincsembe. Ha meg tudna válni tőle egy napra, akkor külcsön kérném, hadd olvassam el a feljegyzéseit.-szándékosan értem úgy, hogy szó szerinti feljegyzésről van szó. Nem mondta ugyan, simán érthető lenne képletesen is, de nem tehetek róla, a szenvedélyem felszínre bukik. Imádok olvasni, s ha még ez az olvasás nyelv- és szókincsbővítéssel is jár az grátisz öröm. -Majd segítek életre simogatni a gombjait. Gyalog vagy suhanva mutatja az utat?-kérdezem célozva ezzel arra, hogy bizony övé a vezetés joga. De remélem nincs turbo funkció a robotján, mert azért annyira nem lehet jó a kávé, hogy futni is szeressek érte. A kötelező testedzések közül a futást utálom a leginkább. Értelmetlen sportforma.
*A kocsonya csempészés csak egy volt a sok csínyem közül, melyek engem szórakoztattak, az anyámat beledobták a szörnyülködés végtelen mocsarába. Előttem nem mutatta, de sokszor hallottam ahogy apámnak azért panaszkodik, hogy egyszer a sírba viszem, mert nem vagyok képes moderálni magam és attól fél, hogy ez majd felnőttként is megmarad nálam….és az ég óvjon attól, hogy egy consiliumi tanácsos belemerüljön az én sajátos stílusú csevegésembe. Az ilyen és ehhez hasonló hallgatózások fogják egyszer megmenteni az életemet, ere akár mérget is vennék, mert ha szemtől-szembe nem is mondta nekem, megtanította, hogy tiszteljem a határokat és ha neki is állok azokat feszegetni, ésszel tegyem. Mindez persze nem hatotta meg ha le kellett hordania valamiért, és elég gyakran adtam rá okot. *-Húúú, szerencsére nincs. De magának roppant vicces szülei lehetnek ha két ilyen nevet is képesek voltak adni a Carlmichael mellé….nem, az anyám szándékosan emlékeztet arra kinek a lánya vagyok, bár ezt ő sem gondolhatja komolyan….csak a szépségemet örököltem tőle, a többi mind apámtól jött át. *Ezt nem magamtól találtam ki, apám mondta mindig…anyám meg ujjal mutogatott az öregre. Szóval én csak összeraktam az információmorzsákat. *-Viszont a házassággal legalább a monogramom megmaradt. A párválasztás ettől függetlenül szándékos volt és nem irányított. Üdítő kivételek vagyunk Bruce-szal az eleve kudarcra ítélt nászok között. *A lényeges valóságot nem reklámozom, elég ha mindenki csak a felszínt kapargatja, alatta többszörösen megerősített titántömb van. Viszont ezzel a kijelentésemmel nem rejtem véka alá a Consiliummal szembeni ellenérzéseimet. *~Jaj de szép megfogalmazás a valós érzelmeimmel szemben.~ *Az eddigi társalgásunkban volt humor bőven, nem kevés iróniával és szarkazmussal töltve, de az óvszerautomata mindent üt. Engem is majdnem Jean-ról. Csak a bájos zászlós kiváló reflexeinek köszönhetem, hogy nem borulok a lábai elé, azistense mosná le rólam, hogy imígyen óhajtok nyalizni a feljebbvalómnak. Az ügyetlenségére utaló kijelentést rögtön cáfolja is azzal, hogy padlóba olvadt lábakkal áll előttem…alattam, és tartja meg a remek tervezői képességekkel megálmodott hidat. Bár a derekamra szorított kezei veszélyes közelségbe kerülnek a testem csiklandós részeivel, sikerül pár milliméterrel elhibáznia.* -Nana, azért ne legyen ilyen szerény, megy ez magának mint az ágyba szarás. Csinos a szemcsije. *Igyekszem visszaegyenesedni, ebben segítségemre van a kezemben lévő távirányító is, amivel magam alá kormányozom Jean-t.* -Ott a pont. Bár a Consilium tesz arról, hogy a flotta női tagjai ne legyenek boldogok, ezáltal téve terméketlenné a gyümölcsfákat. *Persze viccnek remek, de mivel a zászlós még mindig zászlós és élő ember, nem tulajdonítom valósnak az ütős ötletét, ellenben magammal, aki ha eszébe jut tutira felterjesztette volna. A megjegyzésre legyintek.* -Ááá, még csak kapitányi szintig jutottam. De ami késik nem múlik,fiatal vagyok még, előttem az egész élet. *Ez persze merőben tömény irónia, hiszen nem rajtam múlik az életem, ezzel tisztában vagyok, hanem azokon akik a mutatott mennyezet felett vannak. Egy ponton túl már én sem tudom kidumálni magam, ezért vannak a határok, melyek elég cikkcakkosak, hiszen mindenkinek más a tűrő küszöbe. *-Van hát. Most nem tudnék hirtelen idézni, de ha sokáig nem iszom még kávét, akkor előbb utóbb kibuggyannak. *A kérést azonban nem áll módomban teljesíteni, a fejemre mutatok.* -Sajna nem tudok tőle megválni, mert akkor meghalnék. Itt van a fejemben a merevlemez. *Még a kávés helyiség felé is gombnyomásra fordulok anélkül, hogy megmozdulnék, naná, hogy nem gyalog fogok bemenni, viszont a zászlósnak nem kell utánam loholnia, Jean tud lassabban is suhanni. Rákacsintok, mintha az én gombjaimról lett volna szó, bár a pasikat szeretem, de akadt már beszélgetőpartnerem aki tényleg az én gombjaimat akarta simogatni…nő létére. *-Huhh, ezt nagyon szexin mondta, de nem az én gombjaimat kell simogatni. Suhanjon utánam Carlmichael zászlós. *Intem magam után s el is indulok befelé, rögvest a kávégép irányába fordulva. Közvetlenül előtte megállunk Jean-nal, lelépek róla, majd más munkát adok neki.* -Monseiur Jean! Takarítson! *A kávégép csilivili, vadiúj, sok gombbal ellátott szerkentyű, vagyis csak gombrajzokkal ellátott. A zászlósnak igaza volt amikor simogatásról beszélt, mivel érintőképernyős a szentem, ezzel is jelezve hol tart a tudomány technika terén. Kérdés, hogy a szintetikus kávégyártás, főzés és miegymás merre kullog, viszont alapos a gyanúm, hogy „odafent” egészen más fogalmakkal néznénk szembe. *-Nahát, itt van a kicsike. Melyiket próbálja ki? Kicsit, nagyot, feketét vagy fehérjével habosítottat? *Én nem teketóriázok sokáig, megsimizem az egyik nagy poharas ikont, mire csendes szusszanással beindul a masina, majd a kapott pohárba elkezd valami fekete és sűrű csorogni. Nagyon sűrű. *-Öööö….nem vagyok nagy kávészakértő, Búfelejtőt többet ittam már, de szerintem ennek nem így kellene kinéznie. Maga szerint Carlmichael zászlós?
Pént. Május 10, 2019 5:44 am
