Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Yesterday at 4:41 am
SR-29 Aszteroidatörő sikló. A Rasa Rendszer meteor övében sodródva.

Pént. Okt. 19, 2018 5:28 pm
Simon lakrésze

Csüt. Okt. 18, 2018 3:28 pm
Orvosi vizsgáló

Csüt. Okt. 18, 2018 11:31 am
Viharsziget

Kedd Okt. 16, 2018 6:59 pm
Sabrina & Markus

Vas. Okt. 14, 2018 7:13 am
Töltőállomás

Szomb. Okt. 13, 2018 9:04 pm
Selyna Silver

Csüt. Okt. 11, 2018 8:02 pm
Sürgősségi ellátó

Csüt. Okt. 11, 2018 6:10 pm
Lezártam a játékom!

Csüt. Okt. 11, 2018 2:16 pm
Hangár

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 0 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 7 5
Consilium - 3
Lázadók 3 1
Összesen 17 16

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Simon lakrésze

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
ÜzenetSzerző
 #1•• TémanyitásTárgy: Simon lakrésze   Kedd Jún. 12, 2018 12:41 pm


avatar


Alfa és Omega

Titulus :
☆ admiral ☆
Tartózkodási hely :
☆ wherever it's needed ☆
Mentális erõ :
370

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #2•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Kedd Jún. 12, 2018 12:54 pm

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Lassan engedem le a hajamat. Kérdő tekintettel fordulok meg, a férfi hátát szemlélve. Elmondanám, hogy Ő az. A kérdésre a válasz, de… Egyáltalán… nem, ez nem lehet, de ez az egész… Furcsa és frusztráló is. Elmondanám neki, miközben átöltözök, életemben először mégsem jönnek az egyszerű szavak a számra.
Elmondanám, el akarom, már nyitnám is a szám, hogy elmondjam, és meg is tenném, ha a kis hülye robot nem lebzselt volna itt végig és nem most fedné fel magát.
Mozdulatom ösztönszerű, át sem gondolt, mégis teljesen átgondolt cselekedet. Egyszer meg kell büntetni a mitugrászt és ennek most jött el az ideje. Mégha ezt Ő nem is így gondolja.
Nem mondok neki semmit, szemeim hirtelen fagynak meg, kezem mégis csak egy pillanatra remeg meg hangjára. Némán figyelem, ahogy kilép az ajtómon, kettesbe hagyva az enyhén remegő robottal. Pár pillanat csak, halk kattanás, és egy elektrogolyó repül ki a tárból. Eltalálva enyhén megrázza a szerkezetet, zárlatot mégsem okoz benne.
Ezerszer elmondtam már neki, hogy nem akarok erre hazajönni. Soha. De ő persze képtelen ezt megérteni. Újra és újra megteszi. Törődés. Halkan horkantva dobom vissza idegesen a fiókba a fegyvert. A maradék cucokkat már egyedül is feltakarítom, F8T mégsem mozdul a közelemből. Sajálkozó pittyegésére mit sem reagálok. Nem érdekel, hogy szánja a dolgokat, valójában biztos, hogy nem. Az én szerelmére csak egy robot vagy…
Hangos sóhaj kíséretében dőlök be végül az ágyba, az álom rögtön elnyom, elfárasztott a mai nap…

New York utcáján loholva kezembe ugrik hirtelen a fegyverem. Ekkora sprintet még sosem futottam le, mint ezután a bűnöző után tettem meg a ma este folyamán. Övemre tűzött jelvényem nem hogy eltántorította volna a meneküléstől, egyenesen még ösztönzésnek is vette.
Egy régi gyárépületbe berohanva loholok utána, kezemmel fogom meg az ajtót, a futáshoz használt lendületem innen használva fel, arra hogy beforduljak. Az elhagyatott épületet már csak a belső oszlopok tartják egybe, néhány lánc és kötél lóg le a falról. Az üldözött vad azonban nem jut sokáig. Az egyik téglaoszlop mögül egy könyék érkezik az arcába, és még egy ütés, hogy teljesen elkábuljon.
Lépteimet lassítva, kapkodom a levegőt, fegyverem visszahelyezve a tokjába. Figyelem a kilépő magas férfit, rövidre nyírt haját, pofátlan vigyorát.
- Te mégis hova a fenébe tűntél? - kapaszkodok meg saját oldalamba, szemeim szikrákat hányhatnak.
- Minek fussak egy bolond után, ha te vagy olyan bolond, hogy megteszed helyettem? - vágja zsebre a kezét. Fú, de idegesít a pasas! Hogy lelőném!
- Oh, mert a szarban hagyni, máris, jobb mi? Mégis mit higytél, hogy…
- Jaj, fogd már be! - lép egyet közelebb hozzám. Naná, hogy ezt mondja! S az ember egy ilyen társ mellett tartsa fenn a rendet, nem igaz?
- Komolyan, hogy lehetsz ennyire felelőtlen, ennyire beképzelt!? És mégis milyen megoldás az, hogy engem hagyj egyedül a veszélybe? Négy felfegyverzett manus láttán, azt hinném, hogy a társamba legalább van annyi gerinc, hogy…
Befejezni azonban nem tudom a dühkitörésem, ugyanis vészesen közeledik felém, én pedig nem térek ki az útjából. Elsodorva kap fel, karjait derekamra és fenekem alatt fonja körbe, így emel fel magához. A pillanat összeforr, ahogy mi is, hátamat egy másik oszlopnak nyomja, érzek minden tégladarabot a gerincemen, de a szenvedély mellett mit sem érdekel. A legegyszerűbb módja a veszekedés elkerülésére, nem igaz?
Ezzel kezdütk az estét, de úgy tűnik, hogy most sem beszéljük meg.
Karom nyaka köré fonódik, illata orromba kúszik. Szívem hevesen lüktet, vérem forr, mit sem zavar minket, hogy egy gyanúsított hever a földön.
Elveszünk a pillanatba, a külvilág zajai fel sem tűnne nekünk, ha…
Nem egy lövés visszhangzó döreje törné meg fülünkbe dobogó vérünk zakatolását. Érzem, ahogy a hátamat tartó kéz megremeg, kissé eltávolódik tőlem. Ijedten szemlélem, az ő szemébe is ezt az rémületet látom.
Még egy lövés. A kéz lassan enged el, talpam a padlóra ér, a test pedig lehanyatlik mellettem. Sikítva térdelek le mellé. Érzelmek csapnak át rajtam, érzelmek, melyeket nem akarok érezni. A tudat, hogy nélküle kell leélnem életem hátralévő részét. Hogy többé már nem lesz. Kezemhez vér tapad, az Ő vére. Remegő ajkakkal, könnyes szemmel hajolok fölé, el sem látok addig, ahol a támadó áll.
Remegve simítok végig arcán, Ő pedig mosolyog. Hallom, hogy motyogok valamit, de elvesztésének a gondolatába is szívem szakad meg, mégis oly tehetetlen vagyok. Mondd valamit, de hangja nem jut el hozzám. Fejem lehajtva látom, hogy egy cipő közelít felénk. Lassan emelem fel tekintetemet. Látom a férfit, a Parancsnok arcát, ahogy fegyvert fog a homlokomhoz. Arcom gyűlölettől torzul el, halk kattanás…

Csatakosan izzadva térek magamhoz, hirtelen felülve az ágyon. Saját sikolyom lassan jut el az agyamig. Zihálva simítom hátra az arcomba ömlő hajamat. Meredten bámulok magam elé. Lábamat vontatottan teszem le a padlóra. Térdeimre könyökölve temetem bele arcomat tenyereimbe. Szemeimet lehunyva dolgozom fel az álom minden egyes részletét. Minden annyira valóságos volt, annyira… érzéki, annyira… kézzel fogható. Annyira…
Gondolataimba elveszve fel sem tűnik, hogy felállva elindulok, ki a szobából, le a hajóról. Magam elé meredve kóválygok a Volentisen. Magam sem tudom, hogy merre megyek, egyáltalán nem vagyok tudatomnál. A bennem kavargó érzéseket próbálom helyre tenni. Sose éreztem még oly veszteséget, mint az álomba, annyira valóságos volt, hogy… Nem, nem lehet, hogy baja esett.
Nem tudom, hogy percek, vagy órák teltek-e el, azt tudom csak, hogy a szürkületbe burkolt folyosókon, mezítláb sétálva egyszer csak elérek egy ajtóhoz. Egyszer láttam, az aktájában, hogy itt él…
Vontatottan, mégis határozottan kopogok be, aztán csak várok. Nem tudom, hogy mit csinálok, nem vagyok eszemnél.
Az ajtó nyílik. S mintha ekkor ébrednék fel. Zavaros tekintettel meredek fel, ha ő áll az ajtóba, akkor csak habozva nyitom ki ajkamat. Egyszer láthatott ilyen tekintettel, amikor felkeltett, mi most olyan messzinek tűnik.
- Nem tudom, hogy mit keresek itt… - mentegetőzöm őszintén. Ha pedig rossz helyre kopogtattam, vagy épp társasága van, akkor csak habogva kérek sűrűn elnézést, és már húzom is fel a nyúlcipőt.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
288

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #3•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Kedd Jún. 12, 2018 10:12 pm

Kat & Simon

Lemaradtam a kérdő tekintetéről, addigra már a ruháknak nem is nevezhető göncöket pakolom a zsákba. Egyelőre még a közelsége ébresztette vágyakkal és gondolatokkal küzdök, így nem is tűnik fel mennyire szeretne mondani valamit.
Látom, hogy a válaszomra megfagy a pillantása, mégsem visszakozom. Akármennyire is kedvelem – vagy éppen azért – akármit is érzek, ha már egyszer ő ennyire kendőzetlenül őszinte, én is elmondom a véleményemet. A rossz döntésekhez pedig nem kell asszisztálnom.
Azért az apró remegés nem kerüli el a figyelmemet, de most ez sem számít. Mivel nem mozdul, és nem is szólal meg, már én is szótlanul, hosszúra nyújtott léptekkel hagyom el a kabinját, majd a hajó fedélzetét.
Viszonylag gyorsan visszaérek a lakrészembe, és bosszúsan pillantok körbe.
Még magam sem tudom, mikor melyik érzés az erősebb bennem. Bosszús vagyok Katrina miatt, amiért ennyire makacsul elutasítja a törődést, egyben még mindig át- és átcikázik rajtam az érintése keltette villamosság. Ezen felül dühös vagyok magamra, amiért még mindig így élek ezen a helyen.
Az álmosság végleg kifutott belőlem, és úgyis benne vagyok a pakolásban, így aztán egy mozdulttal lerántom a csokornyakkendőt a nyakamból, és az ágy mellé ejtem, aztán felszerelkezem néhány nagyobb szemeteszsákkal, és az Eve-vel közös életünk emlékeit gondolkodás nélkül szórom a zsákokba.
Ruhák, fényképek, néhány párna, néhány pár elegáns cipő, egy pár bolyhos papucs, jópár apró csetresz, végül a három jókora zsáknyi holmit az ajtó mellé parkolom, és körülnézve legalább ezzel az eredménnyel elégedett vagyok.
A ruháimat a csokornyakkendőre hajigálom, gyűrött, fekete-fehér kupacot képezve belőlük, majd megszabadulok az órámtól, de azt már az ágy melletti polcra teszem, aztán végignyújtózom az ágyamon, és kimondottan gyorsan, nyugtalan álomba merülök.

Nem mondhatnám, hogy sikerül kialudnom magam, de az ágy melletti órára nézve megállapítom, hogy majdnem hat órát aludtam.
Mivel a szám kiszáradt, és pocsolyaízű, ezen felül büdösnek találom magam, elcsattogok zuhanyozni és fogat mosni, nem feltétlenül ugyanebben a sorrendben.
A kopogás akkor érkezik, mikor éppen letörölöm az arcomról a borotválkozás után maradt utolsó habfoszlányokat. Most, hogy lezuhanyoztam, fogat mostam, és frissen borotvált vagyok, sokkal komfortosabban érzem magam a bőrömben, csak a szemeim alatt húzódó sötét sávok árulkodnak róla, hogy nem vagyok kipihent.
A hajamról olykor-olykor még lecseppen néhány vízcsepp, mindössze egy derekamra csavart törölközőt viselek.
Fogalmam sincsen, kire számíthatok, de elindulok ajtót nyitni.
Egy gombnyomás, és az ajtó szisszenve elcsúszik, én pedig szembe találom magamat Katrinával.
Meglehetősen ziláltnak tűnik, néhány pillanatig döbbenten figyelem csapzott haját, kissé gyűrött pizsamáját, a csupasz lábát, és a zavart, távolba révedő tekintetét, még az aggódás, is megkörnyékez, főleg mikor megszólal, de végül összeszedem magam.
Elvigyorodom, egy mozdulattal kisöpröm a felesleges vizet a hajamból.
- Ha már itt van, jöjjön be, látom maga sem aludt túl jól. Megkínálom egy kávéval, és vagy eszébe jut, vagy együtt kitaláljuk, miért is jött…
Egy lépéssel elállok az ajtóból, és utat nyitok neki a szobába. Ez jóval tágasabb, mint az ő kabinja az Arkanon, de ez részben annak tudható be, hogy a Volentisen nagyobb hely áll rendelkezésre, részben pedig annak, hogy eredetileg ketten laktunk benne, és még többen kellett volna lennünk záros határidőn belül.
A rend, és a letisztult vonalak hasonlóak az általa megszokotthoz, az előző éjszakai kukázási rohamom után nem sok személyes tárgy maradt, de azért itt-ott egy tervrajz, jegyzetek, egy fénykép, pár ódivatú könyv megtalálható, valamint egy halom alkatrész, összeszerelésre váró fegyverek a munkaasztalomon. Mindenezeknek megvan a saját helye, a káoszt az elegáns vonalú ágy melletti ruhakupac, és az összegyűrt ágynemű prezentálja.
Megvárom, hogy belépjen, ha akar, csak utána csukom be az ajtót.
- Jöhet a kávé? Hogy szereti? Ha esetleg szeretne zuhanyozni, míg elkészül, talál tiszta törölközőt a szekrényben…
A tegnap éjszakai feszültségnek rajtam nem láthatja nyomát. Ha dühös is voltam rá, úgy fest, elmúlt. Fesztelen vagyok, és így a zuhany után friss, és nagyjából jókedvű is.
Azért fél szemmel figyelem, ha esetleg úgy látnám, hogy nincsen jól, akkor tudjak neki segíteni. Még azon is eltöprengek, hogy mennyire verhette be a fejét éjjel.

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
120

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #4•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Kedd Jún. 12, 2018 10:38 pm

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Zavardt tekintetem mit sem változik, akkor sem, amikor hajából kisöpri a vizet, akkor sem, amilyen magabiztosan áll előttem. Nem tudom, hogy miért vagyok itt, azt sem tudom, hogy miként találtam ide. És hogy mennyi idő telt el pontosan azóta, hogy felriadtam álmomból. Ajkam nyitom, hogy megszólaljak, de újra csak nem tudok. Inkább becsukom. A férfival ellentétben én tegnap este óta nem zuhanyoztam, a fogmosást és hajmosást is kerültem. Érzem fogaim bolyhosságát, egyelőre ez mégsem zavar még.
Apró vízpermetek hullanak rám, pilláim megrebegnek. Lélekjelenlétem ezzel egyidőbe nyerem vissza, igyekszem úrrá lenni a káoszon, mi elmémbe, lelkembe férkőzte magát.
Egyszerű megjegyzésére, hogy én magam sem aludtam jól, újra felvillan elmémbe az álom. A lövés hangja, miként körém font karja megremeg, a kétségbeesett tekintete, ahogy a halál árnyéka átsuhant rajta. A fájdalom, mi elevenembe hasított.
Fejem enyhén megrázva szakítom el magam álmom képétől.
- Egy kávé jól esne - válaszolom neki és mezítlábas talpammal csattogok be lakrészébe. Mi legalább oly puritán, mint az enyém, mégis több személyes holmit vélek felfedezni. Ha már a munka eszközöket annak lehet nevezni és nálam annak lehet. - Mintha arra utalt volna, hogy az egykori felesége nagyobb nyomot hagyott a lakásába - na nem mintha ezzel akarnék szemrehányást tenni…
Erről szó sincs, csak épp nem értem, hogy mi lehet az, ami az ő keze nyomát viseli. Mert ebből én nem látom. Tekintetem visszavezetem Simonra, s eltűnődve, kissé félrehajtott fejjel figyelem alakját. Ahogy mozog, ahogy jár. Ahogy a konyharészlegbe sétálva készítene kávét.
- Egyszerű feketén, tisztán, mindentől mentesen - a mostnai édesítőszerek - habár nem tudom, hogy régen milyen lehetett - de nem ízlenek. Csak elrontják a nehezen megtermesztett kávé zamatát.
Nyíltan körülnézve észreveszem az ágy mellé hajított ruhakupacot és erről eszembe jut saját ruhám. Ahogy lehúzta rólam és…
Nagy levegőt véve tekintek vissza inkább a férfira, ki mindent felkavart bennem és fogalmam sincs, hogy ezt miként érte el. Az Admirálisnak könnyű módszere lenne erre, amit sose értettem meg. Ha valamit élveztem is, neki sikerült mindig elérnie, hogy a következő alkalommal ne legyen így. Nem egyszer dobbant már félre a szívem munkám, avagy kiképzésem során, nem egyszer váltam izgatottá. De másodjára sohasem.
- Ennyire rossz benyomást keltek? - hogy máris zuhanyozni küldene? De persze érthető lehetek. A mindig pedáns kinézetem másodjára vált előtte csapzottá, kialvatlanná, tőlem idegenné. - Azt hiszem… - lépek egyet közelebb, tétován. Nem szabadna itt lennem. Nem lenne helyes. - Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy jól van-e - kiindulva abból, hogy a múltkor álmom résztvevői valós személyek…
Akkor még az is lehet, hogy az ő halála is. Újra az ajtó felé tekintek, majd vissza rá, majd újra az ajtóra, ajkam nyitva afelé mutatok.
- Lehet nem kellene zavarnom, nem akartam… - rázom meg a fejemet. Mégis mit művelek én itt?

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
288

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #5•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Kedd Jún. 12, 2018 11:09 pm

Kat & Simon

Látom rajta, hogy össze van zavarodva, kemény magabiztosságát mitnha elsöpörték volna, enyhén aggódom is érte, de egyelőre nem mutatom.
Látom, hogy szeretne mondani valamit, de mintha nem találná a szavakat. Ez tőle merőben szokatlan.
Szempillái megrebbennek, ahogy a hajamból kisöpört vízcseppek elérik a bőrét, és mintha kissé magához térne.
Ahogy a fejét megrázva próbál szabadulni a gondolataitól, felmerül bennem, hogy abban a néhány órában, amíg nem láttam, valami komoly megrázkódtatás érhette, de ötletem sincsen mi lehetett az. Külsérelmi nyomot nem látok rajta.
Mindenestre az invitálást elfogadja, besétál az ajtó mellé készített zsákok mellett, látom ahogy gyorsan felméri a környezetet.
A szemem sarkából látom, ahogy elgondolkozva figyel engem. Miattam lenne ennyire zavart?
A kávéval kapcsolatos válaszára bólintok. A kávéfőző halk sziszegéssel, kotyogással életre kel, én pedig előveszem a csészéket, amíg a gép előállítja a forró feketét.
- Rendben, kávé, feketén, mint az éjszaka.
Ahogy mélyen beszívja a levegőt, ismét felé fordulok, de nem tudok rájönni, hogy mi lehet a gond.
A kérdésére mosolyogva megrázom a fejem.
- Inkább azt mondanám, hogy kissé nyúzottan fest, és mivel nekem sokat segített a zuhany, gondoltam talán jólesne.
Ahogy közelebb lép hozzám, leteszem a csészéket és felé fordulok. A teljes figyelmem az övé.
A szemében valódi aggodalmat (?) félelmet(?), vagy csak tiszta zavart látok? A kijeletése már engem is összezavar. Némiképpen megkomolyodva vizsgálom a vonásait.
- Mi bajom eshetett volna ez alatt a néhány óra alatt? Katrina, mi a baj? Történt valami? Vagy inkább kérdezzem azt, hogy mi történt?
Látom, hogy a következő percben már menekülőutat keres, a mentegetőző hebegésre megrázom a fejem, újfent elmosolyodom, a válaszom teljesen őszinte.
- Egyáltalán nem zavar. És még mindig szívesen veszem a társaságát.
A szobát megtölti a kávé illata, és a gép békésen kotyogva csorgatja a friss feketét a csészékbe a hátam mögött.
- Különben is kész a kávé. Igya meg, nyugodjon meg egy kicsit, aztán ha menni szeretne, nem tartóztatom…
Az egyik csészét felé nyújtom.

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
120

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #6•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Szer. Jún. 13, 2018 8:21 am

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Úgy állok a lakás szélén, ugyanis beljebb nem merek menni, mint egy tehetetlen, megszeppent kisállat. Aki nem tudja, hogy mit szabad és mit nem. Még össze kell szednem ama gondolatokat, hogy valóban miért is vagyok itt. Mit jelentett a múlt éjszaka egyetlen, apró jelenete, mely lavinaként söpört rajtam végig.
Az álmom. Habár az utóbbi zavar a leginkább - hiszen én. Nem ez lenne az első, már Crashehel is megtörtént, habár ott ő nem halt meg. Habár ott semmilyen kapcsolat nem volt közöttünk. Hihetetlen ez az egész, képtelen vagyok helyretenni.
Gondolataimból hangja rángat elő. Mint az éjszaka… Akaratlanul is bevillan az a gyárépület helyszíne a nyári, forró, városi éjszaka.
- Ahhoz képest, hogy az űrben élünk, a magam részéről sose láttam még az éjszakát - mindig csak nappal mentem le az Ocanra, estére jobbára már fent voltam a Volentisen. Nem hinném ettől függetlenül, hogy másabb lenne, mint az űrbe. Lényegében ugyanazt látjuk, nem?
- Lehet nem ártana - húzom el a számat, akaratlanul is. Igaza van, egy zuhany mindig segíti az embert. A kérdés csak az, hogy miért nem a saját részlegembe mentem el akkor ezt megtenni?
Egyszerű, senkivel sem akartam találkozni és lám. Most is itt vagyok valakivel…
Vele.
Kérdése logikus, mégis mi baja eshetett volna? Oh, sorolhatnám napestig. Mégsem teszem, tekintetem egyszerűen csak az övébe fúrom, gondolkozok, hogy miként magyarázhatnám ezt meg. Végül úgy döntök, hogy a legegyszerűbben fogom vele közölni.
- Jól vagyok - düllesztem ki a szemem, egy újabb álombéli emlék után. - Csak egy rossz álom - hunyom le a tekintetem enyhén megcsóválom a fejemet. Magam is hallom, mily nevetségesen hangzik ez. De akkor és ott, a lövések hallatán…
Ugyanaz a fájdalom hatol mellkasomba, mint akkor. Érzem, ahogy nem csak szívem, de ereim is összeszorulnak… Torkom köszörülve próbálom visszanyerni normális állapotomat. Egy rossz álom volt csak az egész, amiből akkor keltem fel, amikor kinyitotta az ajtót.
Amint a kávé illatát megérzem, szinte rögtön az elvenemebe hasít, mióta is nem ettem, mióta is nem pihentem ki magam. A fáradtság újra ólomsúlyként nehezedik vállaimra, de ezt egyelőre lerúgom magamról, nem érdekel, nem foglalkozok vele.
Halványan bólintok, miközben elveszem a kávét. Nem köszönöm már meg, úgyis azt mondaná, hogy semmiség. Felesleges kör. Arcomat temetem el a csésze pereme mögé, újra szétnézve a laskába. Ekkor szúrom ki a zsákokat.
- Kedvet kapott a lomtalanításhoz? - fordulok vissza lassan Simon felé. Lábfejemen, eddig fel sem tűnt, de számos hólyagot képzett az elmúlt este viselete. A csoda, hogy bőröm nem viseli a ruha miatt.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
288

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #7•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Szer. Jún. 13, 2018 9:39 am

Kat & Simon

Furcsa látni – vagyis inkább jórészt szemem sarkából figyelni – mennyi zavarodott, elveszett, és talán megszeppent most Katirna.
Nem tudhatok a benne dúló háborúról, ahogy arról sem, hogy én vagyok érte a felelős. Ha tudnám, valószínűleg én sem ezzel a könnyed lazasággal kezelném a helyzetet.
Kicsit meglepetten pillantok rá.
- Még sosem látott igazi éjszakát? Pedig egyszer érdemes megnézni…
Részemről szeretem az éjszakai égboltot figyelni, de csak úgy, hogyha a bolygó élő felszínéről tehetem ezt meg.
A szájhúzására megvonom a vállam a tőlem olyannyira megszokott félmosollyal.
- Ahogy jólesik…
Egyáltalán nem zavar az sem, ha így marad. Saját magamra ebből a szempontból sokkal kényesebb vagyok, mint másokra. Szeretek felfrissülni, ha módom van rá. A többnapos felderítéseken úgyis napokig dagonyázhatok a saját verítékemben, ami az Ocan időjárásában a jókora súlyú menetfelszerelésemmel nagyjából félóra alatt patakokban folyik rólam.
Mostmár közelebbről figyelem az arcát, a szemét, és nem hiszek neki. Legalábbis abban semmiképpen, hogy jól van, és abban is nehézkesen, hogy ez szimplán csak egy rossz álom. Hiszen teljesen összezavarta, kibillentette az egyensúlyából, és egyébként is… várjunk csak…
- Velem álmodott? – a meglpetést egyértelműen látszik rajtam - El akarja mesélni?
Néha könnyebb elhinni a rossz álmokról, hogy nem valódiak, ha hangosan elmeséljük őket. Na meg egy cseppet kíváncsi is lettem, bár tudom, ez gyerekes dolog, mégis…
De most nem viccelem. Látom mennyire megviselte, és el sem tudom képzelni mi történhetett. Most is szenved, küzd saját magával a lehunyt szemhéjai mögött.
Jöjjön, üljön le, úgy kényelmesebb lesz.
Egyik kezemben a saját kávémmal vezetem a kanapéhoz, ha leül, én leteszem magam, olyan helyzetben, hogy lássam az arcát, a szemét. Ahogy belekortyolok a kávémba jut eszembe, hogy nem tettem bele semmit, de már mindegy, nem foglalkozom vele.
A kérdésére elmosolyodom.
- Inkább úgy mondanám, hogy részben megfogadtam a tanácsát, részben dühös voltam, és jó feszültséglevezetésnek tűnt. Egyébként tényleg jobb érzés így itt lenni…
Futólag körbepillantok a lakásban, és megállapítom, hogy a bútorok tulajdonképpen inkább az én ízlésemet tükrözik, mintsem Eve-ét, csak az apróbb holmikkal érte el, hogy mindenhol az ő keze nyomát viselje a lakás. Néhány aprócska lyuk azért árulkodik a falakon a képek korábbi helyeiről, de majd ha lesz időm azt is visszajavítom.
Még az is felmerül bennem, hogy talán leülés előtt fel kellett volna öltöznöm, de azt hiszem ezt is éppúgy elengedem, mint a kávém megédesítését…

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
120

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #8•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Szer. Jún. 13, 2018 10:01 am

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
- Mitől másabb, mint az űrből nézni a végtelen sötétséget? - bukik ki az egyszerű kérdés a számon. Honnan is tudhatnám, hogy egy természet ölelte környezetben teljesen más hatást kelt? Hogy a meleg szellő cirógatása, a bogarak halk ciripelése ad egyfajta hangulatot neki.
Sosem tapasztaltam, de sejtem, hogy nem is nagyon hatna meg. Ezernyi csillogó csillagokat lehet látni, akár az űrben is. Égitestek ezek, semmi többek.
Amíg ezzel foglalkozom, addig sem foglalkozom a bennem dúló háborúról, melyen minél hamarabb szeretnék túlleni. Utoljára pár hónapja éreztem ezt, amikor Wells kapitány felajánlotta, hogy megmásíthatom parancsát és magam is jelenthetem az esetet. Végül nem tettem meg, de egy hajszál választott el ettől. Mégis ő a felettesem. Ezt pedig nem csak észben, de tiszteletben is kellett tartanom.
Egyelőre magam sem tudom eldönteni, hogy jólesne-e egy zuhany lehet, hogy percek múlva már itt sem leszek, ha mégis, akkor elfogaodm az ajánlatát. Sőt, nem esne jól, de testemnek szüksége van egy jó hideg zuhanyra. Az elmémnek is. Csak így fogok tudni újra tisztán gondolkozni. De előbb… essünk túl azon, ami még rám vár.
Most sem hazudok, legfeljebb nem mondok el mindent. Valóban jól érzem magam, csak újra az álom utáni ébrenlét sokkját élem meg. Azt hittem, hogy már órák óta ébren vagyok, holott valóságban csak akkor keltem fel, amikor megláttam az arcát.
Ő meglepettnek tűnik, de a legfurcsább, engem nem lepett meg, hogy vele álmodtam. A jellege már annál inkább, de… gyanítok itt valami orvosi mellékhatást…
- Az utóbbi időbe, egyre több ismerőssel álmodok, vagy olyan emberekkel, akiket legfeljebb egyszer láthattam valahol. A legutóbbi után, utánanéztem azon férfiaknak, és beigazolódott, hogy valóban erőszakoskodtak nőkkel - nem, dehogy jövőt álmodok meg, ennyire nem vagyok hiszékeny. Legfeljebb olvashattam róluk és ez befolyásolhatott… - Maga meghalt álmomba - ez lehet az oka, hogy teljesen összezavarodtam.
Ez a két dolog, nem állítanám, hogy megrémisztett. De annyira valós volt elvesztésének gondolata, annyira az eleveneme hatolt… Tudat alattim csak meg akarta nézni, hogy valóban jól van-e. Hogy mi minden történhet egy hajón? Szerintem neki sem kell ecsetelni, hogy mikre képes a Consilium, amikor kénye kedve szerint cselekszik.
Invitálásra csak leülök a kanapé szélére. Számomra ez ilyen bútorok túl létidegenek. Látta a szobámat, ha nem dolgozom ott vagyok, avagy a transzporterállomás vascsöveinek a tövében ülök.
- Dühös? - kapom fel a fejemet az egyszerű kijelentésre. - Miért volt ideges?- nem mintha nem emlékeznék a tegnap estére, de ez nem ok arra, hogy ideges legyen. A döntés akkor és ott az enyém volt, nem az övé. Még csak azt sem kértem volna tőle, hogy bűnrészessé váljon, mert lelőttem egy robotot. Semmi baja nem lett, csak párszor megrázta az áram…
Honnan tudhatnám, hogy hamarosan ez velem is meg fog esni?
- Végül is, ez a maga otthona, nem másé… - vonom meg a vállamat könnyedén. Érzem, hogy a kávé végigmarja torkomat, forrósága, melege, most mégis jól esik nekem. Erre igazán szükségem volt, érzem, hogy idegeim kisimulnak… valóban tényleg már csak egy zuhanyra lenne szükségem… majd...

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
288

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #9•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Szer. Jún. 13, 2018 10:23 am

Kat & Simon

A kérdését majdnem nem is értem. Hogyhogy mitől más? Hiszen össze sem lehet hasonlítani! Aztán eszembe jut, hogy Katrinával beszélgetek, és sóhajtok egyet.
- Mindenhogyan más… A bolygó él és lélegzik maga körül. Neszeznek az éjszakai élőlények, az égen távol ragyognak azok a csillagok, amik között annyit utazott a Volentis, kicsit olyan, mintha egy álomból figyelné az ember. Nehéz elmondani az élményt, de a sok élettelen fém után az Ocanon az éjszakai eget nézve szabadon lélegezhet…
Ennél mélyebben nem fejteném ki, így is csak próbálkozom annak a leírásával, mennyire felszabadító tud lenni hogy nem vagyunk egyedül a világ végéig egy fém kasztniban, még akkor sem, ha meglehetősen komfortossá fejlesztették a Volentist.
Erősen koncentrálok, és figyelem a vonásait. Ha azt is mondja, nem fest úgy, mint aki jól van. Valamikomolyan érintette abban az álomban, és azt hiszem a lényeget most sem mondja el, de tudomásul veszem a válaszát, és nem faggatom tovább.
A felvezetés után már értem, miért akart meggyőződni róla, hogy jól vagyok. Legalábbis részben értem. Sejtem, hogy valamilyen szinten fontossá váltam a számára, de elgalábbis kedveli a társaságomat, ha nem akarok túl nagyot mondani a kapcsolatunkról, de hogy ennyire aggassza a dolog… Jó véres halálom lehetett álmában..
- Szerencsére még életben vagyok, és egy darabig tervezem is, hogy így maradjon.
Rámosolygok, mert erre nem tudok nagyon mást mondani, és ezzel nem az a célom, hogy elbagatellizáljam az aggodalmát, csak próbálom kicsit megnyugtatni talán, annak ellenére, hogy nyilvánvaló, még élek, és a hajam szála sem görbült az éjszaka, max kicsit kialvatlan vagyok.
Fel sem merül bennem, hogy a Consilium meg akarna tőlem szabadulni. Carlról sem gondolom, hogy féltékeny lenne rám, amiért viszonylag sok időt töltök a feleségével, főleg az Eve-vel való viszonyát tekintve. Azt hiszem legfeljebb Katrina apjának lenne kifogása ez ellen…
Magamban elmosolyodom rajta, ahogy éppen csak a kanapé szélén egyensúlyozva ül le. Nem is ő lenne, ha kényelmesen bekuckózna rajta.
A kérdésre bólintok, és úgy döntök, az ő mintáját követve megmaradok a kőkemény őszinteségnél.
- Igen dühös. Magamra több okból is, az egyik az volt, hogy mennyire nem tudok túllépni a saját magam hibáztatásán, magára pedig csak azért, mert ennyire makacsul elutasít minden törődést, amit egyszerűen tudomásul is vehetne, ha nem is kérte.
Tulajdonképpen jópofa a kis robotja, de nem az volt az egész lényege, hogy rommá lövi, vagy sem.
A megjegyzésre körbepillantok, és bólintok.
- Igen, mostmár egyértelműen csak az enyém.
Egyszerre felszabadító, és kissé ijesztő is talán. Ha az ember belegondol, hogy valóban csak az övé az egész, a nagy tér üresnek tűnik és feleslegesnek.
-Szeretne enni valamit? Elég korlátozott a választék, de a semminél jobb…

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
120

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #10•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Szer. Jún. 13, 2018 10:44 am

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Szemöldököm ívesen felvonom, ahogy hallgatom, hogy milyen is. Számomra nem okoz túl nagy különbséget.
- Valószínű, hogy ezzel újabb sóhajra fogom késztetni - azt hiszem kezdem egy-egy reakióm alapján kiismerni a pasast. Ez már egy fél pont nekem. - De nem látok különbséget. Csillag, csillag. Az emberek a Földön azért sírtak, hogy a csillagok között járjanak. Most megtesszük és egy másik Földröl ámuljuk azt, ami számunkra már teljesen hétköznapi? - lássuk be, ez azért tényleg logikátlan.
De ez az én logikámnak az. Amit kezdek megszokni, hogy teljesen más, mint más embereknek. De ez már megint csak más téma, most nem erről kellene gondolkoznunk. Vagyis épp hogy erről kellene nekem. Nem akarok mással foglalkozni, főleg nem az álmommal.
Mely újabb képet villant fel elmémbe, ahogy a törölközőbe csavart férfira tekintek. Ott volt egy olyan kapcsolat közöttünk, amit sose éltem át még a valóságba. Akkor mégis honnan tudhatnám, hogy milyen lehet?
Halvány félmosoly kerekedik arcomra, fejem lehajtom közbe. Halkan fújok ki egy nagy adag levegőt. Valóban jól van, és halál feleslegesen aggódtam eddig érte. Ügyes vagy Katrina, sok értelme volt idejönnöd.
Ezért utálom a tudatalattimat. Nem tudom irányítani. S ha nem tudom irányítani irracionálisak lesznek a tetteim. Amit pedig, szemmel láthatóan nem tudok kezelni egyáltalán.
Ahogy a kanapén ülünk, csak egy pillanatra kalandozik el tekintetem a válla irányába, karjainak izmainak ívére. Ahogy megszólal újra rákapom a tekintetemet.
A maga hibáztatására egyetértően bólintok. Ez már nekem is feltűnt, de úgy tűnik, hogy megtette az első lépést. Azt mondják, hogy ez a legnehezebb.
Amikor pedig rám tér. Egyik szemöldököm ívesen emelkedik a magasba.
- Nem várom, hogy megértse - kezdek bele, sokan nem is teszik, ezzel gond sincs. De talán nem túl nagy kérés, hogy tartsák ezt tiszteletben. Na általában ezzel van a bajom. - De nem olyan vagyok, akit az ilyen érdekel. Jobban értékelném, ha akkor törődnének velem, ha én azt kérem, igen tegnap már elmondta, hogy ez nem így működik. Viszont én meg ilyen vagyok. Ha baj van, azt elmondom. Ha nem tudom, majd akkor szólok, addig pedig gondomat tudom viselni. Elfogadom, hogy mindenki más nem így gondolja. Ugyanezt elvárni viszont nem túl nagy kérés, úgy vélem - és ezt pontosan tudja F8T is. Ő mégis azt hiszi, hogy jobban ismer engem.
Valóban nem várom, hogy megértsen, hiszen lényegében a bátyámon kívül senki más sem gondolja így az egész hajón. Egyediek vagyunk ilyen szempontból. Amiket mondok nem azért teszem, mert valójában nem úgy gondolom, de ezt már Simon is megtapasztalhatta nem egyszer.
Egyetértésére előbb csak bólintok, kérdésére viszont fejemet rázom meg. Előre hajolva teszem le a kis asztalra a bögrét.
- A kávé elég nekem. Viszont azt hiszem, hogy szaván fognám a zuhanyzással kapcsolatban, ha nem okozok ezzel sok gondot - tekintek rá újra. Az valóban jól esne. Kell a hidegzuhany. A tiszta gondolatok. Már majdnem sikerült mélyre eltemetni azon érzelmeken, melyek most lettek úrrá rajtam...
[/quote]

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
288

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #11•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Simon lakrésze

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Gilbert lakrésze

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Volentis ûrállomás :: Civil zónák :: Hálókörletek-
^
ˇ