Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Today at 12:40 pm
Oscar Pavell lakosztálya

Today at 7:37 am
Út a hegy belsejébe

Today at 7:26 am
Simon lakrésze

Yesterday at 9:44 pm
Parancsnoki híd

Yesterday at 9:36 pm
Jack Silver

Yesterday at 1:12 pm
Töltőállomás

Vas. Jún. 17, 2018 10:52 pm
Silhouette FRPG
Vendég

Vas. Jún. 17, 2018 7:37 pm
Freya Peterson Parancsnok

Vas. Jún. 17, 2018 11:12 am
Elkészültem!

Vas. Jún. 17, 2018 11:09 am
Dr. Michail Debrekov

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 1 2
Víz eleműek - -
Tűz eleműek 1 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 1 1
Telepesek - -
Katonaság - 1
Flotta 6 4
Consilium - 3
Lázadók 3 -
Összesen 15 13

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Freya Peterson, Niara, Oscar Pavell


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Simon lakrésze

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
 #11•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Szer. Jún. 13, 2018 11:11 am

Kat & Simon

Látom a szemöldöke megemelkedő ívéből, hogy megint értetlenkedés következi, ettől pedig már nevethetnékem támad, de egyelőre hősiesen küzdök ellene.
- Az ember gyarló faj, és mindig többet, mindig mást akar, mint ami éppen van, de mentségemre legyen mondva, én sosem éltem a Földön, nekem ez merőben új élmény. Talán egyszer, ha nem is ezzel kapcsolatban átél egy olyan élményt, ami jó értelemben egészen a csontjáig megborzongatja, és akkor jobban el tudok magyarázni ilyen apróságokat is.
Megvonom a vállam, de menthetetlenül felbukkan a szám sarkában a rám olyannyira jellemző félmosoly.
Most hogy Katrina kezd kicsit felengedni, megnyugodni, és felébredni, úgy vélem, már megengedhetem magamnak.
Félmosolyát hiába próbálja elrejteni a feje lehajtásával, sikerül elcsípnem, bár nem igazán tudom mire vélni, örülök neki. Nem, ez hazugság, nem csak szimplán örülök neki, a látványától egy-két taktust félredobban a szívem. Van ebben a félreütésben megannyi érzés, de nem engedem magamat elemzésbe bonyolódni.
A futó gondolat, hogy fel kellett volna öltöznöm, ahogy jött, úgy is tűnik el, tulajdonképpen meglehetősen komfortosan érzem magam a törölközőben is. Amíg pedig a kávémmal foglalkozom, Katrinának is akad lehetősége, hogy újfent megnézzen magának. Akad rajtam jópár apróbb heg – vágások, lövések nyomai -, de ez katonáknál megszokott dolog. Látványosabb csupán a bal kulcscsontom alatt megmaradt lövés nyoma mondható, jókora lyukat ütött, mikor kaptam, és meglehetősen csúnyán hegesedett, de mára nem akadályoz semmiben. A jobb oldalamon pedig a bordáim alatt egy hosszú vágás halványrózsaszín nyoma maradt meg véglegesen.
A válaszára megcsóválom a fejem.
- Értem, amit mond, de tudja, különbözőnek lenni nem mindig egyszerű. Sajnos túl nagy kérés ugyanezt elvárni másoktól, mert a törődést, a szeretet nem lehet csak úgy ki-be kapcsolni. Legalábbis a legtöbbünk számára ez kivitelezhetetlen.
Ha meg is próbálnám, nem működne sokáig.
Ami a reggelit illeti, ezúttal sóhajtok egyet. Kezdek gyanakodni, hogy Katrina esetleg egyáltalán nem szokott enni.
- A legkisebb gondot sem, csak vigyázzon, el ne csússzon, minden vizes bent…
Leteszem a csészémet, felkelek, megigazítom a törölközőmet, az egyik szekrényből előveszek egy élére hajtogatott fehér törölközőt, egy másikból az egyik saját pólómat, és itt elakadok.
Visszanézek Katrinára, az alakját, a csípője ívét veszem szemügyre, és megvakarom a fejemet.
Igazából még a tréninghez használt, köthető derekú nadrágjaim is túl hosszúak lennének neki, derékban pedig túl bőek. Nincs egyéb ötletem, mintsem hogy kölcsönözzek neki egy tiszta alsónadrágot. Neki igazából rövidnadrágnak is elmegy.
- Nem a maga mérete, de minden tiszta, és ideiglenesen megteszi…
A kezébe adom a kupacot, és kinyitom neki a fürdő ajtaját, ahonnan finom vízpára szökik ki. Nincs bent forróság, ebből következtethet rá, hogy nem a forró vízben pancsolós fajta vagyok.
Odabent rend van, egy két személynek is elég nagy zuhanykabin, mosdó, felette tükörrel, valamint egy wc a távolabbi sarokban, jelenleg mindent vékony vízpára borít.


avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
83
Képességpontok :
72

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #12•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Szer. Jún. 13, 2018 11:34 am

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Szemében furcsa fény csillan meg. De ezt azonban már nem tudom értelmezni, inkább szavaira próbálok koncentrálni. Újra megfog egy mondata, mely akkor is visszhangzik fejemben, amikor már nem erről van szó, amikor már teljesen másról van szó.
- Lehet… - felelek csak ennyit. Csontomig megborzongat… Épp… Tegnap éltem át, de nem lenne helyes ezt most elmondanom.
Este majdnem megtettem, de meglehet, hogy ennek nincs itt a helyes és ideje. És a legkevésbé a férjem izgat ebben. Sőt, ő lenne az utolsó, ki emiatt gátolna bármiben is. Előbb magammal kell tisztázni, hogy mi is volt ez. Mi ez, most is. Annyira ismeretlen és új ez nekem.
Carllal… Inkább ne menjünk bele, de mivel menetrendszerű minden, mit csinálunk… sohasem érintett meg ily gyengéden, ha meg is tette, sose váltott ki belőlem hasonló, áramütésszerű érzéseket.
Fejem lehajtása után szemlélem meg bőrének egy-egy porcikáját, mely felett nem sikolhat el tekintetem. Katona vagyok magam is, felismerem az onnan származó sérüléseket. Furcsa, hogy rajtam ennek ellenére csak egy van. Immár kettő. De egy flotta tag kevesebb “veszélyt” él meg, nem igaz? Ismeretlen bolygók felderítése közben nincs lehetőség megsérülni, mert az a halálunkat jelentené. Védőruhánk nélkül…
Fejcsóválására fejem félrehajtom. Készülök a legrosszabra, amit mondhat, de… annyira nem is vészes végül.
- Nem is kérem senkitől, hogy ki-be kapcsolja. Egyszerűen ne várja el senki, hogy én ezeknek örüljek, szomorkodjak, vagy bármit kiváltsanak belőlem. Ezen energiákat azokra kellene fordítani, akik ezt valóban értékelik - nem rám. Őszintén mondom, amikor nincs rá szükségem.
Feleslegesnek tartom ezt. Nem indít meg bennem semmit, őszintén semmit. Nem azért csinálom, mert ezzel akarom felhívni magamra a figyelmet, mint oly sokan mások. Ehhez ennek köze sincs.
Sóhajtását ezúttal meg tudom érteni. Hány alkalommal kosaraztam ki azon vágyát, hogy velem étkezzen? Szinte mindig. De nem vagyok éhes, főleg nem ilyenkor. A kávé pedig reggelente bőven elég. Az Arkanon amúgy is ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy keveset együnk. Be kell osztanunk az élelmet. Ezt itt sem tudom levetkőzni.
- Köszönöm, még akkor is, ha magának ez semmiség - előzöm meg az újabb mentegetőzést. még ha rideg is vagyok, vannak alapvető dolgok, amikre megneveltek. Ez az egyik. A köszönet. A sajnálkozás annál inkább, de a köszönetet nem szabad apróra venni.
Ahogy feláll magam is felállok, de amikor visszanéz, összevonom a szemöldököm. Nem tuodm, hogy mire gondol, de ahogy engem mustrál, az előbb eltemetett érzések visszaszöknek mellkasomba. Nagy levegőt véve emelem fel fejemet, de végül csak rájövök az okára.
- Tökéletesen - veszem át tőle a ruhát, s ahogy átadja, egy pillanatra csak, meg sem említendő az idő, amikor összeérnek ujjaink. A villamosság újra visszaköltözik testembe, hátamon rohan végig, egészen lábujjamig.
Olyan gyorsan iszkolok be a fürdőbe, ahogyan csak tudok. A hideg vízpára most jól is esik. Gyorsan a zuhany alá állva jéghideg vizet folyatok magamra. Fejem előbb felemelem, majd inkább csak a csempének dőlve hajtom azt hátra, lehunyt szemmel állok. Várom, hogy a hidegvíz megtegye a hatást és mintha sikerülne, valamennyire. Hajam arcomhoz, hátamhoz tapad, nem terveztem kimosni, de most már mindegy. Vízes marad, nem foglalkozom vele. Testem lassan nyugszik meg, mégsem mozdulok a zuhany alól, amíg már nem vacogok a hidegtől. Kivételesen egész hamar elérem ezt.
Kiszállva alóla, a törölközőt a kezembe véve törlöm bele arcomat, lopva szagolva bele. Ennyit a zuhanyról… De most még, amíg itt bent vagyok leszek úrrá újra ezen az egészen.
A polót könnyedén felveszem, magassága miatt leér egészen combom közepéig. A kölcsönzött nadrág pedig… bárhogy is igazítom magamhoz az újra és újra leesik rólam. Hiába a gumi, hiába a madzag, nem marad rajtam. Így azt inkább csak leteszem a mosdó szélére, összehajtva, a törölközőt pedig a helyére terítem ki. Rend a helye mindennek. Hajam enyhén átnedvesíti a pólót, de inkább csak a hátamat, mint elől. Bárhogy dörzsöltem a hajam a törölközővel kócosabb lettem, mint szárazabb.
A póló illata pedig pont olyan hatást kelt rám, mintha Simon egyenesen előttem állna.
Fejeme megrázva lépek ki végül a fürdőből, és bárhol is van, megyek oda hozzá. Vélhetőleg a konyharészen fogom megtalálni.
- Segíthetek valamiben?

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
250
Képességpontok :
234

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #13•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Szer. Jún. 13, 2018 10:04 pm

Kat & Simon

Úgy tűnik nem teljesen sikerült meggyőznöm az éjszakai égbolt szépségével kapcsolatban, de végülis nem is vártam, hogy ennyivel sikerül, így nem is erőltetem a dolgot.
Sosem tartottam számon a hegeimet, se büszke nem vagyok rájuk, se nem szégyellem őket, így fel sem tűnik, ha valaki megnézi őket. Hangzatos történetük sincsen igazán, így ha rákérdeznek egyikre-másikra sem tudok hősi eposzokkal előállni a keletkezésükkel kapcsolatban.
Egyébként is jobban szokták érdekelni a laikusokat a mechanikus ujjpótlásaim, pedig azok nem is látszanak. De úgy fest, az ilyesminek híre megy.
Ahogy félrehajtott fejjel figyel, erősen kell koncentrálnom a mondandómra, mert nagyon nem a témába vágó gondolatok kerülnek előtérbe…
A válaszára csak szusszanok egy lemondót, és legyintek egyet.
- Vannak témák, amikben legfeljebb évszázadok múltán fogunk dűlőre jutni egymással…
Jegyzem meg, de nincs ebben sem rosszallás, sem bosszúság. Sőt, talán még kissé mulattat is a dolog.
Ha nem akar enni, nem erőltetem, amíg nem próbálják a bordái átszúrni a bőrét, addig nem aggódom, hogy halálra koplalja magát. Én viszont éhes vagyok. Megszoktam, hogy a kemény fizikai erőnlétet kívánó tréningekhez, és feladatokhoz rendesen kell ennem is, különben az izmaim felszívódnak, mintha nem is lettek volna, pedig nem vagyok egy olyan nagyon kigyúrt alkat.
A köszönetnyilvánításra vidáman rávigyorgok.
- Nagyon szívesen, bármikor!
Fel sem tűnik, hogy enyhe zavart okoz nála, ahogy méregetem, mivel a feladatra koncentrálok, vagyis arra, hogy a sajtá ruhatáramból tudjak neki prezentálni valamit, ami nem esik le róla, és ő sem esik hasra benne.
Lehet, hogy mondanék még valamit, de ahogy az ujjhegyei hozzám érnek, végigfut rajtam a borzongás, és inkább lenyelem amit mondani akartam. Úgysem tudom mi volt az.
Mire pislogok egyet, már becsukódott mögötte a fürdő ajtaja.
Megrázom a fejem, és úgy döntök, ideje felöltözni. Tiszta alsógatyát, kényelmes, tréningezéshez használt sötétszürke nadrágot, és egy pamutpólót húzok, aztán átteszem a székhelyem a konyhának csak jóindulattal nevezhető sarokba.
Mire Katrina előkerül, én a meglehetősen szegényes konyhai tudásomat csillogtatva csokoládés zabkását készítek, némi eperre hasonlító gyümölccsel, amit az Ocanról kaptam.
Ez nagyjából annyiból áll, hogy a müzlistálkába szórt zabpehelyre, és apróra darabolt csokira forró vizet öntök. Vagyis addig oda öntöttem, míg Katrina meg nem jelent.
Ahogy ugyanis felbukkan a látómezőmben, nem tudom nem őt nézni. A fókusz egyből rá kerül, és nem is mozdul róla. Észvesztően fest… Nem tudom megfejteni, miért találjuk mi férfiak ennyire szexisnek, ha egy nő a mi ruhánkat viseli, de a hatása vitathatatlan.
Olyannnyira nem tudok másra koncentrálni, hogy csak akkor veszem észre, hogy már egy ideje a pultot forrázom, mikor rám fröcsköl a tűzforró víz. Ez elég hozzá, hogy levegyem a pillantásom Katirnáról.
- Óhogyazabúbánatosrossebmegeszi!
A fogaim között sziszegem, és a vízforralót visszacsapom a főzőlapra.
- Ha már így kérdezi, a mosogatóban lévő rongyot ideadhatná…
Ha megkapom, letörölgetem a félrelocsolt vizet a pultról, és a földről, valamint a konyhaszekrény oldaláról, aztán mielőtt menthetetlenül felemássá ázna a zabkása, azon is keverek egyet, és készülök a felaprított gyümölcsöt belesöpörni, mikor kopognak.
Felvont szemöldökkel fordulok az ajtó felé. Máskor hetekig senki nem nyitja rám az ajtót, ma pedig elég sűrű a forgalom.
- Nem várok senkit… Csak egy pillanat.
Odasétálok, és megnyomom a gombot, mire az ajtó halk szisszenéssel félrecsúszik, én pedig szembe találom magam Eve-vel. A döbbenettől szóhoz sem jutok. Szőke haja kibontva örvénylik az arca körül, rafinált sminkje sokkal nagyobbnak mutatja ragyogó kék szemeit, elegáns fűzöld ruhája kihangsúlyozza az előnyös domborulatait,de ami a legfurcsább, hogy ragyog. A szeme, a mosolya, a kisurgázása. A keserű düh, amivel olyan sokáig viseltetett irányomban, nyomtalanul eltűnt a szeméből, és a hangjából is… Mert míg én szóhoz sem jutok a meglepetéstől, ő vidáman csacsog, miközben egy pillantással végigmér.
- Szia, Simon! Nem akarlak zavarni, csak egy pillanatra ugrottam be. Tudod, olyan sietve költöztem, de most szükségem lenne a piros koktélruhámra, mert este… óóóó…
Fényes, fekete magassarkújában közel egymagas velem, így a vállam fölött átkukucskálva megakad a pillantása a pólómat viselő, vizes hajú Katrinán.
Eve szeme először kikerekedik a döbbenettől, majd… Csengő kacagása betölti a szobát. Egyszerűen félretol az útjából, és már bent is van.
- Hát ez igazán mulatságos! Sosem gondoltam volna!
Hogy mit, azt nem közli velünk, de szemmel láthatóan remekül szórakozik. Ha már így félresöpört, nem maradt más választásom, mint bemutatni őket egymásnak, így Elsétálok Eve mellett – az ajtó becsukódik utána – és levezénylem a bemutatást.
- Eve, bemutatom Katrina Gardel hadnagyot, Katrina, ő a volt feleségem Eve Caldwell…
Eszemben sincsen magyarázkodni Eve-nek, tudom, hogy attól csak rosszabb lenne a helyzet

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
83
Képességpontok :
72

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #14•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Szer. Jún. 13, 2018 10:42 pm

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Legyintésére fejemet enyhén felredöntöm, beleegyezően. Hozzá még szememet is kidüllesztem, szavaiban van valami.
- Vagy még akkor sem - hagyom rá végül. Tényleg úgy hiszem, hogy még ezer év múlva sem jutnánk egyről a kettőre, ha ezt a témát boncolgatnánk csak. Ő is és én is máshogy látjuk a világot.
Ezzel nincs is gond, szeretem mások véleményét meghallgatni, amíg az nem ellenkezik a Consilium akaratával. És mégis, ennek ellenére egy-két kiskapu soha nem is zavart. Nem szegtem soha törvényt, semmit sem szegtem meg. Betartok mindent, mit rám bíznak. Mh, hogy is jutottam el idáig? Már magam sem tudom, de eszembe jut férjem. Szerencsétlen pára.
Az első alkalom, azonban, hogy…
- Végre úgy fogadja a köszönetet, ahogy azt kell - bólintok egyet megerősítésképpen. Inkább magamnak, mint neki.
Azt hiszem lassan haladunk előre a kapcsolatunkba. A felesleges köröket már alig futjuk és egyébként jobban belegondolva. Ő az egyetlen, akivel halad is valahova az ismeretségünk. A legtöbb emberrel megmaradtam köszönő viszonyban. Samantha az egyetlen, ki az elmúlt időben nyitott felém. A magam módján talán én is. Közömbös és tényszerű megállapításaimat én annak veszem. Hogy ő minek? Az maradjon a jövő zenéje.
A ruhaátadás okára rájövök, de célját nem értem. Pizsamám is tökéletes erre az alkalomra, hogy visszavegyem és visszacsatangoljak a lakrészemhez. Hamarosan. Igaz ott is lezuhanyozhatnék, magam sem értem, hogy miért teszem.
Aztán hozzám ér és rögtön rájövök. Ő nem szólal meg, én pedig úgy iszkolok el, mint egy egér a macska elől a lyukba. Hátam előbb az ajtónak vetem úgy fújok ki még egy tetemes levegőt.
Szeretném hinni, hogy segített a hideg víz, de… Rá kell jönnöm, hogy ez ennél súlyosabb probléma. A problémákat pedig meg kell oldani.
És miképp kell ezt?
Bármi is ez, tudatnom kell a férfival. Nem ismerem ennyire az érzéseket, hogy tudjam. Ő pedig… Fejem egy pillanatra lehajtom a tükör előtt a mosdókagylóba kapaszkodva. Pár apró információ el sem jut hozzám, hogy a pizsamám itt hagytam, hogy alsóneműt már akkor sem viseltem, amikor az volt rajtam, és most sem… És ez még csak el sem jut az agyamig, amikor kinyitok a fürdőből.
És Ő méreget. Fejemet enyhén félrehajtva, szemöldököm összevonva figyelem Őt. Mezítlábasan nesztelenül közlekedek felé, tekintetem pedig az apró tálkára irányul. Amint odaérek a pult széléhez, már nyitom is számat, hogy figyelmeztessem…
- A víz… - kezdek bele, de addigra lecsordul a forró víz, egyenesen a lábára, talán. Valamiért szentségel, de befejezni mondatomat már nem tudom.
Mély levegőt véve, sóhajtva nyúlok a mosdórongy felé.
- Hagyja, majd én - tolom félre az útból a kannát dobáló férfit, a táljával együtt. Alóla és körülötte is feltörlők. A földről sem esik nehezemre, könnyedén leguggolok - és nem hajolok - le.
Amikor is kopogtatnak.
- Egy újabb álombéli szökevény - sóhajtom halkan, magamat is meglepve, hogy mily viccnek is szántam ezt. FEjemet rázva, inkább csak tovább folytatom a padló törlését. Ismerős, csilingelő női hangot hallok meg az ajtó irányából.
Magam sem értem, hogy miért üt félre a szívem hallatán. Újra csak megrázom fejem, és felállva inkább befejezem a gyümölcs aprítását. Nem vagyok a hajlékba illő. Sem pedig közéjük, helyem sem lenne itt. Ha csendben meghúzódom…
De ez nem lehet. Hangsúlya arról árulkodik, hogy észrevettek.
Félig fordulok csak irányukba, hogy lássam, valóban ez történt-e.
- Megtudhatnám, hogy mi mulatságos önnek? - kérdezem közönyösen. Arcomon már nyoma sincs az elmúlt percek alatt átsöprő érzelmeknek, pont olyan, mint mindig is. Rideg, akár a legnemesebb acél. Vonásaim kemények, akár egy jégtömb.
A bemutatásra nem szólalok meg. Én tudom, hogy ki ő, ő is tudja. Ennél több szót nem pazarolnék el. S úgy tűnik, hogy én már ide felesleges vagyok.
- Mennem kell - közlöm röviden és tömören, Simonra pillantva, majd ha lehetőségem van, akkor elindulok az ajtó irányába.
Miért is jöttem én ide?

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
250
Képességpontok :
234

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #15•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Szer. Jún. 13, 2018 11:22 pm

Kat & Simon

A kiegészítésére röviden, de jókedvűen elnevetem magam, de nem tervezem még mélyebben megvitatni a témát. Szeretem Katrina makacsságát, még ha néha meg is őrjít.
Úgy látszik a hangulat pillanatról pillanatra enged, Mintha Katrinának is kezdene jó kedve lenni.
A megerősítésére rákacsintok.
- Abszolút fejlődőképes vagyok.
Nem véletlenül adtam neki tiszta, és friss ruhákat. Legfőképpen azért, mert mikor megérkezett, leginkább ázott verébre hasonlított, és ha már az ember egy izzasztó rémálomból ébredve hűvös zuhannyal frissül fel, akkor jobb érzés illatos és tiszta ruhába visszaöltözni.
Fel sem merül bennem, hogy visszamenjen a saját kabinjába zuhanyozni. Jólesik a társasága, és meglepően természetesnek is érződik, hogy a közelemben van.
Látom, hogy feltűnt neki, mennyire letagadhatatlanul bámulom, és szívem szerint nem is csinálnám ennyire nyilvánvalóan, mégis képtelen vagyok elszakítani róla a pillantásomat.
Főleg hogy egyre közelebb sétál. Le lehet vajon izzadni annyitól, hogy valaki felénk sétál? Most úgy érzem simán. Látom, hogy mondani akar valamit, de elkésett vele.
A forró víz megégeti a meztelen lábfejemet.
Kivételesen nem ellenkezem, mikor magára vállalja a víz feltörlését. Úgy hessent arrébb a reggelis tálkámmal együtt, mintha minimum évek óta házasok lennénk, én pedig egy szó nélkül odébb lépek. Nagyjából megbabonázva figyelem, ahogy feltörli a szétlocsolt vizet, ez alatt is leginkább azt, ahogyan az izmai mozdulnak a hátán átnedvesedett póló alatt.
A kopogás zavar meg a bámészkodásban.
Katrina vicce megmosolyogtat, de azért hozzácsapom az orrom alá morogva.
- Hát remélem nem a maga rémálmából jön…
Amikor kinyitom az ajtót, megállapítom, hogy inkább az én rémálmomból…
Most éppen nem utál engem, de rosszabkor nem is toppanhatott volna be. Nem azért, mert szégyellném a helyzetet, sokkal inkább az elkerülhetetlen pletyka miatt aggódom. Én és Katrina biztosan nem beszéltünk senkinek Eve és Carl valószínű románcáról, de Eve lehet, hogy nem csak Carllal fogja megosztani amit látott, vagyis még rosszabb esetben amit látni vélt.
Eve, miután felfedezte Katrinát egy táncosnő kecsességével tipeg a szoba közepére.
Katrina visszakérdezésére őrá irányítja a pillantását, és vidáman ráhunyorog.
- Hát hogy éppen ti ketten!
Szinte várom, hogy kicsússzon a száján, mennyire vicces, hogy ő Katrina férjével, míg én Katrinával, de ilyen nyíltan nem mondja ki, csak céloz rá, és közben azt hiszi, hármunk közül csak ő tudja mire.
A bemutatás után Eve csak legyint rám, mintha rám nem volna itt szüksége, és vidáman Katrinára pillant.
- Nagyon vártam, hogy megismerjem!
Ahogy Katrina megindul, félretolom az utamból a volt feleségemet, és elkapom Katrina karját.
- Várjon, Katrina, Eve-nek kell mennie! Ugye?
Ha nem küzd erősen ellenem, akkor visszahúzom, hogy ő legyen beljebb a szobában, ne a volt feleségem, akihez a következő mondatot intézem.
- Eve, nagyon goromba vagy! Kérlek fogd vissza magad, már nem vagy itt otthon! A ruháid és a cipőid az ajtóhoz legközelebbi zsákban vannak…
Az állammal intek a fekete szemeteszsákok felé. A volt feleségem szeme elkerekedik a csodálkozástól, aztán összeszűkül, ahogy töpreng, majd ismét vidám csillogás költözik bele.
- Simon, igazán nem szép tőled, hogy így összegyűrted azokat a szép ruhákat!
A hangjában ott van a ki nem mondott hozzáfűzés, hogy nem szép ugyan, de megérti, ahogy ott van a játékos feddés is. Mielőtt elindulna megkeresni a piros koktélruháját, még Katrinához fordul, miután elgondolkozva végignézett rajtam.
- Tudod, egyszer régen engem is éppen így védett, csak a szemében nem volt ennyi tűz. Szerencsés vagy…
Még egyszer végigméri Katrinát, majd három lépéssel a jelzett zsák mellett terem, két lélegzetvételnyi keresgélés után előhúzza a keresett, és meglehetősen gyűrött ruhát, majd rátenyerel az ajtónyitóra, és még egyszer visszanéz ránk.
- Folytassátok csak, ahol éppen megzavartalak benneteket! Jó szórakozást…
Ránk kacsint, majd kilibben az ajtón, cipősarkai visszhangozva kopognak a folyosón, míg az ajtó szisszenve ki nem zárja a folyosó egyéb zajaival együtt…

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
83
Képességpontok :
72

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #16•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Csüt. Jún. 14, 2018 8:02 am

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Feltűnik, hogy ahhoz képest, hogy idegen közegben vagyok, mennyire jól érzem itt magam. Túlzás azt mondanom, hogy jól, mert rám ez nem jellemző, inkább csak nem érzem magam teljes mértékben feszélyezve. Korán sem otthon érzem magam - nem mintha ott máshogy viselkednék mint itt.
Bámulását nem tudom hova tenni. Nem hinném, hogy én vagyok az első és egyetlen nő az életébe, aki egy szál pólóba flangál a lakásában - és mégis honnan tudnám, hogy hamarosan az a másik is betoppan? Naivan gondolhatnám, hogy emberek vagyunk, katonák, számunkra ez teljesen megszokott jelenség.
Addig is, amíg ezt hiszem, nem foglalkozom a saját érzéseimmel. Nem kell újra és újra saját érzéseimmel törődnöm. Nem kell azon morfondíroznom, hogy mit is vált ki belőlem ez a férfi és legfőképp, hogy miért teszi ezt.
Pedig tudom, hogy ezzel foglalkozni kell majd. De később.
Hiába a figyelmeztetés… Késő. Üsse kavics, ezt még én is fel tudom törölni, mindenkinek vannak a reggeljeiben pontok, amikor nem épp önmaga. Nekem ez rögtön kelés után, Simonnak meg… Reggelikészítés közbe. Bárkivel megesik.
Hátam közepén azonban érzem, hogy néz. Egy pontban forrósodik, éget. Egyik vállamat felhúzom, mintha viszketne azon a ponton. A kopogást megelőző momentumot választom, hogy félig hátrafordulva tekintsek rá.
- Jól van? - vonom össze szemöldökömet. Ennyire csapzott nem lehetek. Ennyire rosszul nem törölhetek fel.
Ez csak egy kis víz. És rongy. Az egyik felitatja a másikat. Erre még magam is képes vagyok, ha a főzőtudományom az a nullával egyenlő.
Ha viszont az én rémálmomból jönne újra valaki, nem állnék jót magamért, és a minimum az lenne, hogy főbeverném. Kivéve ha az a Parancsnok.
Újabb álombéli emlékkép rohamoz meg. Ahogy könnyes szemmel a haldokló mellett felnézek. A jéghideg, gyűlölködő pillantás, mit rám vet. A nyugodt léptek, ahogy közelebb sétál hozzám. A fegyvert is hidegen tartja, keze nem remeg. A homlokomhoz emeli azt, én pedig nem teszek semmit…
Eve hangja legalább olyan sokként ér, mint az utolsó golyó hangja, mely felriasztott. Vállam, hátam megremeg tőle, mégis inkább a kockázásra koncentrálok.
Az értelmetlen válaszra, előbb csak szemöldököm szökken a magasba, majd inkább összeráncolom azt.
- Vigyáznia kellene arra, hogy miket mond - felelem hűvösen. Carl még nekem sem mesélt kialakulóban lévő románcáról. Úgy is, hogy tudja, senkinek sem mondanám el - és köztudott, hogy mindent elmond nekem. Nyilván nem véletlenül tartja titokban, és nem a rám való tekintettel.
Értem ilyen dologban nem aggódik, felesleges is lenne. Hivatalosan nem is tudhatjuk, hogy mi folyik itt - habár tegnap éjjel valóban bárki megláthatta a párost, rajtunk kívül is. De egy apró rossz mondat és a férjemmel jobban kiszúr, mint velem, vagy Simonnal.
Megismerést szintén nem reagálom le. Legalább is nem úgy, mint azt elvárnák az emberek. Inkább távozásra fogom magamat. Nem mintha ma túl sok dolgom lenne, de azokat is mihamarabb szeretném elvégezni. Eve és Simon között elslisszanva indulok meg a kijárat irányába és célt is érnék, ha a férfi nem karomnál ragadna meg. Izmaim megfeszülnek, a következő reakcióm, egymással teljesen ellentétes eredetű. Egyrészt érintésére nemhogy szívem kihagy egy ütemet, de utána még félre is ver. Hol jobbra, hol balra, hol lefelé, hol felfelé. Mintha egy centrifugába tették volna. Ezzel párhuzamosan, a belém vert neveltetés miatt, az érintést elsősorban támadásnak fogom fel. Kezem a férfi csuklójára szorul és már mozdulnék is hogy ártalmatlanítsam. Karom lejjebb engedve szabad kezemmel suhintok a férfi könyöke felé, ha nem figyel az ütést be is viszem és már lépnék is közelebb, hogy orrba verjem, szabadulván, a mozdulatom mégis itt áll meg. Az ösztönök.
A feszültség a szobába kézzel fogható, kivételesen nem teljesen miattam. Még ha érzéseim szerint én magam váltottam is ki.
Csendben maradva, halk sóhajt hallatva ki akarnám vonni magam ebből a beszélgetésből, mégsem lehet. A nő továbbra is úgy társalog velem, mintha ezer éve ismernénk egymást.
- Nincs szükségem védelemre - vonom össze a szemöldökömet. Fogalmam sincs, hogy mire céloz Eve, mire is mondja ezt. Némán nézem, ahogy összeszedi holmijait - fene sem érti, hogy miért nem viszi magával, ha az övé.
Végül aztán távozik, mélységes csendet hagyva maga után. Úgy állok Simon lakásának közepén, mint két kidobott állat az eső alatt. Nem értem ezt a nőt. Főleg nem szavait. Be lenne kamerázva a lakás?
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélt… - pislogok nagyokat a zárt ajtó irányába, lassan fordulva a férfi felé. Nem tudom, hogy még mindig a karomat fogja-e, vagy azóta elengedett-e. Bárhogy is, több veszélyre tőlem nem kell számítania.
Mindent megteszek, hogy ezt kontrollálni tudjam. A különös feszültség újra visszatért közén, főként most, hogy ennyire közel állunk újra egymáshoz. Nagyot nyelve pillantok fel rá, megtörném a csendet… mégsem tudom, hogy mit mondhatnék.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
250
Képességpontok :
234

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #17•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Csüt. Jún. 14, 2018 8:41 am

Kat & Simon

Míg Katrina a mellé öntött vízzel foglalkozik, olykor oda sem figyelve keverek egyet a zabkásán, és csak a csodán múlik, hogy az bene marad a tálkában, ugyanis a tekintetemet nem tudom levenni a hátára tapadt nedves pólóm alatt kirajzolódó lapockája ívéről, ahogy az izmai mozdulnak.
Mikor visszanéz rám, majdnem olyan értelmes képpel bámulhatok, mint aki súlyos agyrázkódást szenvedett, így nem csodálom, hogy rákérdez.
- Khmmmm… igen persze, jól vagyok…
Muszáj vagyok alaposan megköszörülni a torkomat mielőtt bármit is ki tudnék nyögni.
Ímígyen kell leszerepelni fél másodperc alatt olyan előtt, aki előtt véletlenül sem szeretnél.
Egy fél gondolat erejéig majdnem hálás vagyok a kopogásért, mert ezzel nyerek egy kis időt, hogy összeszedjem a gondolataimat.
Aztán ez el is múlik, ahogy Eve-et meglátom. Egyvalamiben biztos vagyok. Hiába olyan, mint régen volt, illetve még olyanabb, hiszen most sugárzik, ragyog, már egyáltalán nem hiányzik. Az a kapocs, amit a kényszerű közös életünk kialakított, és az őszinte barátság, ragaszkodás nyom nélkül tűnt el.
Katrina megjegyzését Eve burkolt fenyegetésnek veszi, szeme gyankvóan összeszűkül, egy pillanatra ijedtség villan át rajta, segítségkérésképpen rám pillant, de mielőtt bármit reagálhatnék, ő is rájön, hogy ez rosszul becsontosodott megszokás, és elkapja a pillantását.
Erre nem válaszol, de a visszatérő mosolya pár másodpercig távolról sem őszinte.
Amiatt már nem zavartatja magát, hogy Katrina szemmel láthatóan egyáltalán nem olyan boldog a találkozástól, mint ő. Nagyvonalúan átsiklik a válasz hiánya felett.
Nekem sikerül elcsípnem a tank módjára nekiinduló Katrinát, de mivel egyszerre figyelek a két nőre, nem veszem észre az ellenem irányuló támadást. Nem is számítottam rá, ami azt illeti, és ez öreg hiba. Mikor rámarkol a csuklómra, már tudom hogy baj lesz, de régen késő.
A könyököm fájdalmasan megroppan a rá mért ütéstől, én a fájdalom miatt ösztönösen elengedem egy pillanatra Katrina karját, reflexből felkészülök, hogy védekezzek, ha még szükség lesz rá, közben megszámolok pár csillagot, Eve pedig a szája elé kapja a kezét, hogy elfojtsa a sikolyát, miközben hátralép két lépést.
- Katrina, az ég szerelmére!
Nyögök fel, de ha nem harcol tovább ellenem, akkor a még ép kezemmel újra megfogom a karját, és most húzom vissza a szobába.
- Csak azt szerettem volna, hogy maradjon…
Sóhajtok egyet, és megdörzsölöm az inzultált könyököm. Nem mondom, hogy nem fáj.
- Eve, ne sikoltozz, ne történt semmi.
A szólított nem tűnik meggyőzöttnek, és gyanakodva méregeti Katrinát néhány másodpercig, mielőtt visszanyerné a nyugalmát, végül elhúzza a száját, és rám fintorog. A gesztus leginkább azt hivatott közölni, hogy „tessék, kellett neked, megkaptad, most legyél vele boldog”
Amikor a következő mondatára ismét Katrina válaszol, Eve még elneveti magát és megcsóválja a fejét, majd kezében a ruhájával távozik.
Engem meg sem lep Katrina válasza, tudom, hogy nincsen szüksége védelemre, Eve megjegyzését is csak félig értem, és ha jól, akkor némileg aggaszt, mennyire látványos a dolog.
Azt viszont eleve sejtettem, hogy az elegánsan kiöltözött exnejem nem fog kukazsákokat maga után vonszolni a csinos magassarkújában, így sejtem, a nap folyamán még érkezik valaki, aki elviszi helyette.
Mikor becsukódik mögötte az ajtó, elengedem Katrina karját, és az inzultált könyökömet fogom a tenyerembe, úgy mozgatom óvatosan, némi fintorgással kísérve, míg megtalálom a megfelelő mozdulatot, és halk kattanás jelzi, hogy helyükre kerültek a dolgok, én pedig újra látok néhány csillagot, de utána jobb.
Katrina megjegyzésére ránézek, és megcsóválom a fejem.
- Néha én sem értem. Most is inkább csak sejtem. Miért akart így elrohanni? Eve nem volt éppen tapintatos, vagy kellemes társaság, de azért szörnyűségeket nem mondott.

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
83
Képességpontok :
72

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #18•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Csüt. Jún. 14, 2018 9:12 am

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Válasza minden volt, csak épp nem meggyőző. Vállamat mégis könnyedén vonom meg. Ha ő mondja, akkor elhiszem neki. Nem fogok neki könyörögni, ha esetleg nem így lenne. Nem előnyöm - ez sem - de ha elsőre nem tudják elmondani, akkor nem tudok vele mit kezdeni. Valójában nem mondhatják, hogy nem vagyok annyira érdeklődő. Csak a kéretőkkel szembe nem tudok mit tenni.
Szemöldököm mégis ívesen szökken magasba még egy pillanatig. A pillanat azonban elmúlik. A magam részéről nem érzem leszerepelésnek és ebbe csak kevésbé játszik az bele, hogy az ilyen fajta szociális képességeim a béka feneke alatt foglalnak helyet.
Nem ez határozza meg egy ember jellemét, ezt már megtanultam.
Hidegen vizslatjuk egymást Eve-vel. Egy dolgot felejt el igazán. Valójában még ő is férjnél van. Boldogsága szinte már kézzel tapintható lehet, Carlt sem láttam még ilyennek. Nem okozna sem bánatot, sem örömöt, ha miatta hagyna el. Férjem előző munkája miatt azonban mégis tudom, hogy egy rossz lépés számukra és az, ami közöttük lehetne eltűnne. Veszélyes terepre tévedtek. Óvaintésemet annak veszi, aminek csak szeretné, nem az én dolgom.
Valójában közöm nincs, nem is volt, nem is lesz, ehhez a nőhöz. Ha visszaszállok az Arkanra újra eltűnök bizonytalan ideig. Mit érdekel, hogy ki miként viseltetik irántam?
Ezért is jobb, ha inkább távozok. Nem kellek én ide, ezt mindenki érzékeli, legfőképp én. Biztos ezernyi dolgot megbeszélnének egymással.
Mint már említettem érintése teljesen ellentétes reakciót vált ki belőlem. Egyszerre szaporázza meg lélegzetem, nyilall belém újra ez az ismeretlen bizsergető érzés… és tör rám az ösztönszerű reakció. Amint tudatomig hatol, hogy mit is teszek, kezemet felemelve, megadóan jelzem, tévedésemet, egyidőbe Simon felnyögésével. Pár lépést újra csak hátrálnék tőle, mielőtt több kárt teszek benne. Viszont újra nyúl értem, izmaim nem csak megfeszülnek, de bizseregnek is.
Az elkövetkezőkben jobb lenne, ha csendben maradnék mégsem teszem. Eve nevet rajtam, szemöldököm újra csak összevonódik, de több megjegyzést nem teszek már.
A könyökét markolászó férfira réved pillantásom. Arcom sajnálkozó fintorba torzul, de nem szólok. Sejthette volna, hogy mily reakciót vált ki belőlem, ha hirtelen kapnak utánam. Nem egyszer ennek szelét megérintette, nem is beszélve első találkozásunk viharos reakciójától.
- Nem bírom az emberek társaságát. És úgy tűnt, van pár dolog, amit megbeszélhettek volna - felelem könnyedén vállat vonva. - Feleslegesnek éreztem maga már itt. - ha már őszinteség, akkor továbbra is az vagyok. Arról tényleg nem is beszélve, hogy hasonló kaliberű emberekkel képtelen vagyok társalogni. Vannak olyanok, akiktől  menekülök, mintha izzó vassal kergetnének. Ezek azok, kiknél érzem, hogy jobb, ha nem beszélek velük egy fél percet sem.
Alapesetben a férjem is ilyen lenne.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
250
Képességpontok :
234

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #19•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Csüt. Jún. 14, 2018 9:34 am

Kat & Simon

Se meg nem lep, se nem feszélyez, hogy Eve és Katrina nem találják meg a közös hangot, és szemmel láthatóan nem is kedvelik egymást. Legalábbis Katrina egyáltalán nem kedveli az exfeleségemet, de az tőle nem szokatlan. Nem nagyon van bennük közös, és jó eséllyel nem is kell sok időt együtt tölteniük az elkövetkezendőkben.
Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy Carl és Eve mennyire mozognak veszélyes terepen, de egy biztos: én nem fogok nekik semmiféle módon keresztbe tenni, sőt, szurkolok nekik, hogy legyenek boldogok, ha tudok, még segítek is, csak kérniük kell.
Viszont Katrinával kapcsolatban még dolgoznom kell a mozdulataimon, vagy valami komolyabb védőfelszerelést kell rendszeresítenem magamnak.
Nem vagyok hozzászokva teljesen békés helyzetekben ennyire heves reakciókra.
Mindenesetre Eve fintorával annyiban egyetértek, hogy csak magamat hibáztathatom a bekapott találatért, hiszen ismerem már Katrinát.
De legalább hamar kibillen a harcos lendületből, így a további érintések nem járnak veszéllyel.
És mivel hátrálna, kénytelen is vagyok érte nyúlni. Nem akarom hagyni, hogy kartávolságon kívül jusson tőlem, mert még eltűnik, mielőtt Eve távozna.
Végre ketten maradunk, és miután sikerült a helyére igazítanom a könyököm, már teljes figyelmem Katrináé.
A válaszára sóhajtok egyet.
- Alig két percet volt itt…
Ennyit talán még egy igazi embergyűlölő is el tud viselni.
- Nem hiszem, hogy túl sok megbeszélnivalónk maradt volna, ha egyáltalán valami. Hónapok óta nem találkoztunk, akkor még dühös volt rám, mostanra úgy tűnik megbékélt velem, de ez nem változtat a nyilvánvaló tényen, hogy végleg elváltak az útjaink.
Megvonom a vállamat. Mostanra már tényleg nem bánt a dolog. Amíg Eve szenvedett, elesett és dühös volt, nehezebb volt túllépni a dolgon.
- Ami pedig magát illeti, még mindig élvezem a társaságát, így ha nincs más oka távozni, maradjon nyugodtan. Még mindig nem szeretne reggelizni?
Eve viharos érkezése és távozása sikeresen összetörte a hangulatot, ami korábban kialakult, így próbálkozom egy újabb semleges témával kideríteni, milyen hangulat felé tudunk elmozdulni.
Amennyiben nincsen kifogása, és nem akar enni, magamhoz veszem a zabkásámat, hogy végül mégis megreggelizzek.

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
83
Képességpontok :
72

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #20•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   Csüt. Jún. 14, 2018 9:49 am

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Sóhajtására újra csak felvonódik szemöldököm. Mikor betoppant nem tudhattam, hogy meddig szándékozik maradni. Ahogy azt sem, hogy amilyen lelkesen elkezdett velem beszélgetni, meddig fog ez tartani.
- Nem akartam kellemetlenséget okozni - jön egy sajátos bocsánatkérés tőlem. Ennyi, mi telik tőlem, és az elmúlt alkalmakkal ellentétben az első alkalom, hogy valóban elnézést próbálok kérni bármiért is.
Ez a gyengeség jele, azonban őszinte is vagyok. Ezért akartam elmenni, hogy ezt elkerüljük.
- Valóban? - vonom fel újra csak a szemöldököm. - Mert pár napja nem úgy nézett ki, mint akinek ne lenne megbeszélnivalója vele - bökök fejemmel az ajtó irányába.
Igazából semmilyen negatív érzést nem hagyott maga után Eve bennem. Nem állítom, hogy nem kedvelem, sem az, hogy irritálna a jelenléte. Ugyanolyan közömbös számomra, mint bármely másik ember ezen az űrállomáson.  Ha a férjem mellette találná meg a boldogságot, áldásom rájuk. Egy csöppet sem zavar.
De hasonló kaliberű viselkedésektől, tényleg falra tudnék mászni. Végül csak megadóan elsóhajtom magam.
- Egyszer majd rájön, hogy miért is nem megyek társaságba, soha… - számos alkalomkor tapasztalhatta volna, hogy mennyire nem vagyok oda való.
Persze, erre majd azt mondja, hogy minden tanulható, csakhogy… ezt meg sem akarom tanulni. Világom, magányomba tökéletes. A napjaim nagy része csendesen telik, saját gondolataimmal. Munkában is legfeljebb annyit beszélek, amennyi szükséges, azon kívül meg ha hozzám szólnak. Minden történetben vannak ilyen figurák mint én. Nekem ezzel nincs bajom, ha másnak igen, akkor az magára vessen.
Távozásom okára újra rákapom a tekintetem. Lenne még egy ok… Vajon ha nem mondom el neki, és újra kimegyünk az Arkannal, mindez, ami most közöttünk tapintható, elmúlik?
- De… - felelem, megadóan. Azt hiszem, reggelre ennyi dráma bőven elég volt, ahhoz, hogy megéhezzek. - Hagyja csak - legyintek, ha esetleg elindulna, hogy készítsen nekem valamit. A lakás majdnem szakasztott olyan, mint Carlé. Apró különbségekkel. Ezért is lehet, hogy viszonylag magabiztosan indulok el és nyitom ki az első szekrényt…
Ahol csak azzal az egy ténnyel nem számoltam, hogy vélhetőleg Simon mindent máshova tett… Így hát nincs más hátra, mint nyitogatni őket, keresni zabot, az evőeszközt, a tálakat és mindent. Mint szélvész úgy pörgök, forgok az apró helységbe. Hajam követi mozdulataimat, hosszított polóm is, olykor-olykor felcsúszik bőrömön, mit sem foglalkozva ezzel.
- Mh… - állok meg végül tanácstalanul és fordulok vissza a férfi irányába. - Azt hiszem, inkább mégse hagyja. Mi a logikája? - vonom fel szemöldököm, értetlenül bámulva magam köré. - Mellesleg… Meg kellene tanulnia kezelni a hirtelen jövő támadásokat - jegyzem meg, mintegy félvállról.
[/quote]

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
250
Képességpontok :
234

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #21•• TémanyitásTárgy: Re: Simon lakrésze   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Simon lakrésze

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Gilbert lakrésze

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Volentis ûrállomás :: Civil zónák :: Hálókörletek-
^
ˇ