Volentis 142
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 

 :: Idegen kultúrák :: Archívum :: Régi Játéktér :: Volentis ûrállomás :: Legénységi szárny Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Orvosi részleg
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Anonymous
Vendég
Vendég



#11Szer. Jan. 31, 2018 3:41 pm
Be mine...
Sam & Will

Eddig volt a könnyebb része a dolgoknak, hiszen az hogy a kellemetlen vizsgálat előtt elnyerjem a bizalmát szinte rutin feladat. De most a kellemetlenség után már nehezebb, és persze most kellene, hogy ne csússzanak ki a kezem közül a szálak. Főleg, ha olyan nehezen leszerveztem őket. Ebben az egyik legnehezebb rész az, hogy úgy tálalni Sam-nak a dolgokat, mintha lenne választása. Bár az ő rétegében mindenki úgy érzi, hogy a Consilium csak bábként rángatja őket. Persze ha nyíltan kijelenteném, hogy már pedig ez lesz, mert ez a törvény, akkor is elfogadná szerintem, de szinte csak arról szólna a házasságunk, hogy ő durcáskodik. Szóval elég sok múlik a következő fél órán. De amíg a falat bámulom, van időm átgondolni a mondanivalómat, és a terv lépéseit. Végre meghallom, amit akarok, s amilyen mázlim van, nem is öltözött fel teljesen. Igaz, hogy a poló – farmer – bakancs kombináció nem a legszexibb szerelés, de máris többet enged láttatni, mint egy nyakigláb overál. Így ki is használom, hogy egy kicsit végigmérjem, nem túl látványosan, de nem is rejtve, hogy végigmértem.
-Igazán csinos vagy. -bókolok neki mosolyogva, őszinte szavak ezek, de mégis a csapda részei - -Egy estélyiben jobban mutatnál, mint a kezeslábasban.
Az asztal mellet állva megvárom, hogy bekösse a lábbelijét, s oda jöjjön, hogy ki tudjam húzni neki a széket. Lehet, hogy erős gesztus ez így neki, de engem viszonylag úriembernek neveltek. És az sem elhanyagolható, hogy hiába mondják a nők, hogy ugyan nem kell, de sok ilyen apró gesztust igen is megjegyeznek.
A kérdésre, hogy csak vizet kér csak némán bólintok, hogy jelezzem felé értettem, s miközben ülök le megnyomom az asztalba építet COM gombját.
-Jefferson, az italokat! – mondom a kérést, ami inkább parancs s pár pillanat múlva egy fiatal húsz év körüli férfi jön be fekete öltönyben, egy zsúrkocsit tolva maga előtt, ugyan azon az oldalsó ajtón, ahol előbb még az orvos és az asszisztensei kimentek. Majd azonnal szó nélkül távozik is. Az orvosit hamarosan a frissen főt kávé illata lengi be, de nem az a szintetikus vacak, amikhez a köznép szokott, hanem minőségi frissen őrölt kávé illata. A kis zsúrkocsin 2 teás csésze található, egy kis kancsóval, vélhetőleg forró vízzel, mivel mellette egy kis ezüst szelencében pihen a szárított teafű, mellettük 2 csésze kávéscsésze egy ugyan olyan kis kancsóval, mint a forró vizes. S végül 2 palackozott víz, 2 üvegpohárral, s egy tucat kocka csokoládé egyenként csomagolva. Egytől egyik mint luxuscikknek minősülő holmival megrakott csábítás áll meg mellettük egy zsúrkocsi képében. Sokba került még nekem is, de remélem megéri.
Közben próbálok úgy tenni, mint aki megmagyarázza az előbbi beszélgetést az orvossal, pedig csak kilátásba helyezem az első randevúnkat.
-Voltál már a Terasz étteremben? – sejtem, hogy nem. – Egyszer el kell menned oda, csodálatos a látvány onnét a bolygóra.
-Vizet kértél? – kérdezek vissza, hogy biztos azt kér-e, majd kitöltöm neki, amit kíván, s elé rakom a poharat vagy a csészét.
Az egy dolog, hogy Sam sietne túl lenni a dolgokat, s már belekérdez, hogy kihez kell hozzá mennie, de a magázáson felvonom a szemöldökömet, hiszen az előbb még tegeztük egymást. Így akarnak távolságot tartani?
-Megbántottalak? - érdeklődök. – -Vagy miért magázol hírtelen? Sejtem, hogy te olyan ember vagy, aki gyorsan letépi a sebtapaszt, és végez. De kérlek, nyugodj meg egy kicsit. – kérlelem kedvesen. – Igyál valamit, egyél egy kis csokoládét, s közben megbeszéljük a lehetőségeidet. Azért vagyunk itt, és azért jöttem én is ide, hogy megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni neked.

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#12Szer. Jan. 31, 2018 4:09 pm
William & Sam
Amikor már csak a bakancs van vissza, szólok Williamnek, hogy megfordulhat, mert végülis most már kész vagyok. Arra viszont nem számítok, hogy végigmér, de tisztán érzem, hogy ez történik, és még egy bók is elhangzik. Szemöldököm némileg megemelkedik, kérdőn nézek a férfire, de tudom, meg kell adnom neki továbbra is a tiszteletet, nem beszélhetek úgy vele, mint bárki mással.
- Köszönöm! - a szokványos válasz. De amikor már az estélyit is szóba hozza, kissé összezavar. Miért jön ilyenekkel? - Nem érezném benne jól magam. - volt már rajtam csinos ruha, még a Földön. Ott nem számított luxus cikknek, és részt vehettem az iskolai bálokon, de tény, nem voltak kényelmesek, ahogy a magassarkúk sem. Jobb nekem ez a laza viselet, mely bár fiús, de pont nem izgat, nem akarok én igazán senkinek se tetszeni. Na jó... ez nem teljesen igaz, érzem én is, hogy jó lenne valaki, és nem csak szexuális téren, de még elnyomom magamban a dolgot. A bakancs végül felkerül, így lépek oda a másikhoz, de amikor kihúzza nekem a széket, ismét meglep. Felé pillantok, kérdőn fürkészem néhány hosszú másodpercig szemeit, majd végül helyet foglalok. Nem értem... Miért viselkedik úgy velem, mintha különleges lennék? Mit akarhat tőlem? A víz nekem egyébként tökéletesen elegendő lesz, így figyelem, miként behív valakit, majd ahogy az ajtó kinyílik és közeledik hozzánk a zsúrkocsi, szinte azonnal megcsapja orromat a csodálatos kávé illata. Ezer éve nem ittam ilyen jót, így fejem azért lassan oda fordítom, de nem túl gyorsan, mégis, talán érezhető, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Az ott tényleg csoki? Ez egyre gyanúsabb a számomra, mivel valljuk be, rohadtul csábító ez a kis kocsi itt mellettünk.
- Tudja jól, hogy nem voltam. Tisztában van a posztommal. - vágom rá neki nem túl kedvesen, majd biccentek a vízre. Igen, azt kértem, és megmaradok annál. Tudom, hogy akar tőlem valamit, és egyre kíváncsibb vagyok, hogy mit, ahogy arra is, hogy kit rendel ki mellém. Szeretnék már túlesni ezen az egészen, nincs szükségem udvariaskodásra. Nem kedvelem, mert a Consiliumi tanács tagja... nem is kell több indok hozzá. Bár kedvesnek tűnik, de vajon belül nem rohad? Nem bízom senkiben! A vizet megköszönöm, majd iszok is belőle, és ez után tűnik csak fel, hogy valóban hibáztam. Magáztam... és ez egyértelmű jelzés a távolságtartásra.
- Nem erről van szó, csak furcsa Téged tegezni... - ismerem be, mert bár nincs kedvem itt lenni, Ő tényleg csak a kötelességét teljesítette, amihez bár köze van de... Nem bántott meg. Ennyi számít. Majd megpróbálok odafigyelni arra, hogy miként szólok hozzá, de ez a nyugtatgatás.
- Nyugodt lennék, hogyha nem köteleznél arra, hogy férjhez menjek, hanem tovább élhetném az életemet, ahogy eddig. Sajnálom, de nem tudom ezt figylemen kívül hagyni. - feszengek, ez tény. Minek tagadjam? William nem hülye, tisztában van az érzéseimmel, főleg, hogy elé is tártam nem is olyan régen. Ahogy viszont a csokival is megkínál, halk sóhaj szakad ki ajkaim közül, majd véget vetek a játéknak.
- Mondd, mit akarsz tőlem? Nincs szükség erre... - mutatok a zsúrkocsi felé. - Tudod jól, hogy a Föld óta nem jutottam hozzá ezekhez a dolgokhoz, így valamiért kedveskedni akarsz, de nem vagyok megvásárolható. Egyébként is kötelességem fejet hajtani előtted a törvények szerint, nem kell szépen tálalnod. - hangomból kihallatszik az is, hogy nem örülök annak, hogy feltétlen engedelmességgel tartozom a Consiliumnak, így tehát neki is, de ez úgyse számít. Itt vagyok, nem ellenkezek, de nem fogok a kis ölebe lenni és egy szem csokiért a talpát nyalni. Mondja hát, hogy miért vagyok itt, mert itt többről van szó, mint arról, hogy megszegtem a törvényt. Ha csak ennyi lenne, akkor mindenkit így várnának itt, és nem hiszem, hogy ez annyira gyakori lenne. A csoki beszerzése úgy hiszem, hogy még neki se volt olcsó mulatság...


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#13Csüt. Feb. 01, 2018 10:07 am
Be mine...
Sam & Will

Volt már olyan asszisztensem, aki szerint a terveim logikátlanok, nem ésszerűek, s gyakran rizikósak. Persze ezt volt mersze úgy kijelenteni, hogy alig fél éve dolgozott nekem, s nem is láthatta át a tervemet, csak azt a kis szegletét, ami az ő része volt. Nem mondtam neki többet, mint amit kellet tudnia, szóval ő rakta össze a dolgokat, de megérteni nem értette. Ő is, mint a legtöbb ember „logikában” és a „jól átlátható” stratégiákban hisznek, de ők sokszor bele buknak abba az egy kis dologba, amivel nem tudnak számolni. Az ember. Mert hiába a tökéletes terv, ha az egyik ember pont aznap bal lábbal kell fel, és küld el mindenkit a francba, vagy tesz az egészre, amit neki kellene csinálnia. És miért is? Mert ők úgy számolnak az emberrel, mint a gépekkel, megteszik, amit kell, és elfelejtik, hogy az ember valójában kettős lény. Értelem, és érzelem. Ebből a kettőből pedig az Érzelem az erősebb. Ami sajnos nem annyira kiszámítható, mint a logika, sőt szinte egyáltalán nem kiszámítható. Viszont annál jobban meglovagolható, ha tudjuk, hogyan kell. Hiszen egy békésnek induló tüntetésbe elég 1-2 olyan ember, akit érzelmileg tudunk manipulálni, s a megfelelő pillanatban egy szóval vagy képpel aktiválni őket, s a békés tüntetésből lázadás lesz.
Sammanthaval is az a tervem, hogy az érzelmeit meglovagolva befolyásolom. De előtte össze kell zavarni. Tudtam, hogy a begyűjtők miatt érzelmileg felfokozott állapotban fog jönni, hiszen fél a házasságtól, vagy a sterilizálástól, erre a félelemre rá tettem még egy lapáttal, hogy kapásból egy nőgyógyászati rendelőbe hozattam. Még normál esetben sem szeretnek ilyen helyre jönni a nők. Sejtem mi minden futott át az agyán, de megnyugtattam, amennyire kellet, vagy lehetett, s jöhet a következő érzelmi sokk. A vizsgálat, ahol feszült, s még én is itt vagyok, s nem megyek el. Majd jöhetnek a bókok és kényeztetések. Hol fent, hol lent, s közben még a közvetlen stílusomat is zavarhatja, hiszen nem vagyunk egy kasztréteg, ahogy régen mondták volna. Előbb vagy utóbb megzavarodik, s kitör belőle a valódi énje.
A bókot még megköszöni, de az estélyire inkább nemet mond, mivel kényelmetlenek tartja.
-Lehet, hogy csak nem szoktad meg. – mosolygok rá kedvesen – Szinte biztos vagyok benne, hogy élveznéd, amikor egy csodálatos vörös testhezsimúló ruhában, gyémánt nyakékkel belépsz a bálterembe, s mindenki rád emeli a tekintetét. A férfiak elismerő pillantással mérnek végig, hogy ma este is csodálatos vagy, míg a nők irigykedve. – festem le neki a képet.
A provokatív kérdésemre, hogy járt már a Terasz Étteremben, már kezd kiborulni a nő, s magázásba megy át. Hogy a zsúrkocsin felhalmozott sok finomság vagy az egész eddigi dolgok miatt, az számomra lényegtelen. A lényeg az, hogy kibillent a tudatos lelki egyensúlyából. Amire egy halvány mosolyt engedek meg magamnak, de hogy ne legyen feltűnő, így egy bókkal álcázom a mosolyomat, mintha csak miatta mosolyodnék el.
-Nagyon szépen a szemed, s ez a csillogás benne, amikor dühös vagy csak különlegessé teszi. – mosolygok tovább, miközben a vizet töltöm ki neki, hiszen kategorikusan kijelentette, hogy az kér. Nem akar venni a csábításból, mivel fél, hogy csapda. Így inkább dacoskodik, hogy megtartsa az önuralmát. Ez szintén jó jel, hiszen azt jelenti, hogy már kezdi elveszteni a talajt a lába alatt.
Majd ismét magáz, amit nem hagyok szó nélkül. Hiába tudom, hogy össze van zavarodva, de úgy teszek, mintha arra gyanakodnék, hogy megbántottam valamivel. Miért is jó ez nekem? Mert Sam okos. És nem akar megbántani egy Consiliumi tagot, előbb fog meghátrálni, minthogy szándékosan megbántson, s avval hogy én azt éreztetem vele, hogy én mintha aggódnék, amiért megbántom, evvel megint csak megzavarom. Be is ismeri, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, s velem, majd kifejti, hogy nem örül annak, hogy házasságra kötelezem.
-Nem én hoztam a törvényt, még az előtt hozták, hogy én Consiliumi tag lettem. – magyarázom, s remélem evvel kicsit jobb színben tüntethetem fel magamat – Előttem, egy gép sorsolta ki, hogy kihez kell hozzá menniük az adott időben, ezért is avatkoztam bele. Igen én hoztam létre a Hivatalt, s én vezetem, hogy ez által is több beleszólásom legyen a házasságokba, így próbálok meg mindenkinek jobb házasságot összehozni, ahol legalább tiszteletben tudnak a párok élni. Ha nem is igaz szerelemben.
A csoki és a többi dolog viszont már kibuktatja teljesen Sam-et, s előjön az, akit egy évvel ezelőtt megismertem. Kimondja, amit gondol. Megvesztegetés. Engedelmesség. S tiszta vizet akar a pohárba, nem akar tovább játszani. Így hát eljött a teljes lesokkolás ideje, s színt vallok neki.
-Tudom, hogy a Föld óta nem nagyon jutottál hozzá ilyenekhez, hiszen a csempészek is méreg drágán árulnak ilyet – nem teszek úgy, mintha nem tudnék arról, hogy csempészek is léteznek – Pont azért szereztem be ezeket, hogy próbáljak kedveskedni neked, s remélhetőleg ugyan olyan jók lesznek, mint régen a Földön voltak. Én soha nem éltem a Földön, nem tudom, hogy az ottani kávénak milyen az íze, de remélem számodra megközelíti azt ami az emlékeidben él. – kezdek bele hosszan - De ezeket nem azért hozattam ide, hogy megvásárolhassalak, vagy legalább is nem olyan értelemben, ahogy te gondolod. Abban viszont igazad van, hogy nem mindenki kap ilyen bánásmódot. Csak Te. És ez az én gyengeségem. – ismerem be, hiszen tényleg gyengeség valamilyen szinten – Én is ember vagyok, s mi több férfi. Azért hozattam ide neked ezeket, és azért én jöttem erre a megbeszélésre, mivel érdeklődöm irántad. Meg szeretnélek ismerni, és ami a legfontosabb, én is házassági ajánlatot szeretnék tenni neked. Az hogy veszel a csokiból, vagy iszol a kávéból nem kötelez téged semmire, felőlem el is viheted az egészet a hajóra és elosztogathatod. Engem úgy nevelt az apám, hogy ha randevúra akarsz hívni egy nőt, akkor ajándékot kell vinned neki, függetlenül attól, hogy kikosaraz vagy sem.

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#14Csüt. Feb. 01, 2018 10:21 pm
William & Sam
Különös ez a beszélgetés. Nem éppen úgy indul, mint amire számítok, mert egy bók hangzik el, mely után az esélyi ruhát említi meg. Mi köze ennek az egésznek a házasságomhoz? Elvégre azért lennék itt, mert megszegtem valamilyen szinten a törvényeket... azokat, amiket Ő tartat be, mégis, kedvesen bánik velem, és szinte különlegesként kezel. Sejtem, hogy ki fogunk lyukadni valahová, csak azt nem tudom egyelőre, hogy mi lesz a célállomás.
- Soha nem is akartam megszokni. - válaszolok, de nem viszonzom a mosolyt, nincs hozzá kedvem. Ahogy viszont tovább beszél, egy képet festve le elém, mely egy alternatív jövőben talán valósággá válhatna, hirtelen képtelen vagyok mit felelni. Miért mond ilyeneket? Tudja jól, hogy minden nő szereti, ha elismerik a szépségét, ez alól én se vagyok kivétel, mégis... talán némileg kellemetlenül is érezném magam. Nem teljesen én lennék.
- Én nem vagyok olyan biztos benne, de nem is számít. Csak egy gépész vagyok az Arkanon. - nincs nekem pénzem olyan estélyikre, mint amikre ő utal, és nincs is szükségem rájuk. Nem akarok persze szürke kisegér se maradni örökké, de jelenleg jó most nekem így. William mégis folyamatosan új nehézségeket állít elém, mint a Terasz említése, majd pedig a zsúrkocsi, mely oly sok finomsággal van megpakolva... Nem bírom már tovább, kitörnek belőlem a kérdése, és a dühömet se tudom úgy leplezni, ahogy azt most illene. De a válaszára nem számítok, ahogy az újabb mosolyra sem. Hogy képes ilyen türelmes lenni és ismét bókolni? Miért bókol egyáltalán? Képtelen vagyok kezelni a bókjait, így el is hallgatok azonnal, miközben szemeit fürkészem. Nem pirulok el, de azért sikerült kissé zavarba hoznia, így végül pillantásom elfordítom róla, így sütve le szemeimet. Tetszem neki, ezt most már biztosan tudom, és kezd valahol félelmetessé válni ez a szituáció. Mit akar tőlem? Tudni akarom! A Hivatallal kapcsolatos magyarázatát csendben hallgatom, és persze, tudom jól, hogy nem Ő volt az, aki létrehozta, hiszen ez az egész nála öregebb, és most, hogy így felvázolja a dolgokat, talán valóban segíteni akar. Lehet, hogy én voltam... és vagyok is túlságosan támadó? Csak azért, mert kötelezni akarnak valamire? A Katrinaval folytatott beszélgetés alatt is rájöttem, hogy valóban szükség van arra, hogy minél több gyermek szülessen, így ennek hála a házasságoknak is, csak az nem tetszik, hogy nekem is részt kell vennem rajta és nem tudom kivonni magam belőle. William talán tényleg jó ember, és túl hamar ítélkeztem, csak azért, mert a Consiliumi tanács tagja. De azt viszont még mindig nem értem, hogy miért olyan velem, amilyen, és szeretnék végre erre is választ kapni.
Végre most már a férfi se kertel, elém tárja az igazságot, de szépen lassan haladva felé, így árulja el azt, hogy valóban kedveskedni akart nekem, és valljuk be, ezt remekül csinálja, bár a helyszín nem a legjobb választás, ahogy a nemrég történt nőgyógyászati vizsgálat se volt az. Hiba van a rendszerben, de még így is sokkal többet tett, mint bárki más, amióta felébresztettek. Eddig valahogy senki se akart a kedvemben járni, főleg nem úgy, hogy olyan dolgokat pakoljon elém, amelyekhez csak a Földön fértem hozzá, több, mint 50 évvel ezelőtt. Persze... nem is mindenki tehetné ezt meg, mert ahogy mondja, még a csempész áruk is drágák. A kedveskedés miértjéhez is rövid időn belül eljutunk, és amikor meghallom azt, hogy ő is egy férfi, és hogy bizony úgy néz rám, mint egy nőre... ajkaim is szétnyílnak egy pillanatra. Nem egy éjszakára akar, nem csak ennyiről szól ez az egész. Komolyan házassági ajánlatot tesz nekem? Ő az első, aki így döntött, de... én ezt nem értem.
- Miért pont én? - miért tetszettem meg éppen én neki? - Úgy tudom, hogy van feleséged... - hiszen nem is olyan régen említette. Egyébként nem tudok róla szinte semmit, soha se néztem utána, így fogalmam sincs arról, hogy hány felesége volt eddig. Kikosarazás... Vajon megtehetném? Mondhatnék nemet? Épp az előbb tisztáztam vele, hogy tudom jól, hogy fejet kellene hajtanom neki, bármit is akarjon. Eddig nem néztem rá úgy, mint egy férfira, inkább csak úgy, mint a tanács egyik tagjára, de most lassan tekintetem jobban megvizsgálja arcát. Nem fiatal már, korban akár az apám is lehetne, mégis, van benne valami vonzó... a kisugárzásában. Egyértelmű, hogy fiatal feleséget akar és nem egy 40 év körüli nővel kezd, de miért egy gépész kell neki?
- Én egy senki vagyok, nem lennék méltó melletted. - ezt most nem azért mondom, hogy elutasítsam, pusztán az igazságot tárom elé. Persze, engem is fel lehet öltöztetni csinosan és tudok én normálisan is társalogni, mégis... Komolyan egy gépészt akar? Ennél lejjebb már nehezen kereshetne. - És mint tudod, már nem vagyok 16 éves... se pedig szűz. - ha már nyílt lapokkal játszunk, akkor folytassuk is úgy. Sokan a zsenge, érintetlen lányokat szeretik, Ő vajon miért nem? Mi foghatta meg bennem? Mert ha ez az ajánlat valós, akkor kell lennie valaminek a háttérben, amiért számára különleges vagyok és aminek köszönhetően ilyen drága holmikra költött.
- Akkor ez egy randevú? - kérdezek rá néhány másodpercnyi hallgatás után, miközben tekintetem ismét a férfi szemeire vándorol. Nem mondok még semmit se az ajánlatra, előbb szükségem van a válaszaira. Tudom, hogyha nemet mondok, azzal megsértem, ahogy azt is, hogy akkor olyan férfit fog kirendelni mellém, nos... akivel egy picit se lehetnék boldog. Még az is lehet, hogy olyan állat lesz, mint aki Louise boltjában volt, és esetleg még a munkámban is akadályozni fog. Van egyáltalán választásom, döntési jogom?


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#15Pént. Feb. 02, 2018 2:58 pm
Be mine...
Sam & Will

Sarah mondta egyszer nekem, hogy a Consilium engem is egyre jobban megmérgez, s hogy a megismerkedésünkkor még nagyon is szerethető ember voltam.  Kedves, aki oda figyel a másikra, de mára egy szörnyeteg lettem szerinte, aki nem tud megbízni senkiben. S mivel nem bízik meg senkiben, ezért mindenkit manipulál, ahelyett, hogy megkérné. Nem hazudok, de már nem vagyok képes egyenesen beszélni az emberekkel. S amikor úgy tűnik, hogy egyenes és őszinte vagyok, akkor is valami más mozog a háttérben.  Körülbelül húsz év telt el azóta, hogy ezeket a fejemre olvasta, s akkor megígértem neki, hogy megpróbálok olyan lenni, mint régen. Nem jött össze, sőt egyre rosszabb lettem, ahogy ő fogalmazott. Valahol igaza van, hiszen ahelyett, hogy a randevúra hívnám Sammanthat, inkább játszok vele. Pedig nem is biztos, hogy kikosarazna, de én már az esélyt sem akarom neki megadni, de persze úgy, hogy ne érezze kényszernek. Ha akarnám, egyszerűen beírnám az aktájába, és kész. De én azt akarom, hogy önként jöjjön hozzám.  S ehhez a szokásos eszközöket vetem be, összezavarás, megtévesztés, s az idő sürgetése, hogy megfelelően döntsön. Hol bókok, hol kényeztetések, hol pedig a rémület hogy mi fog vele történni.  Hiába próbálom meggyőzni őt, hogy egy szép estélyiben milyen szemet gyönyörködtető lenne, elzárkózik előle. „Nem is akarta megszokni” meg hogy „ő nem számít” szövegekkel jön. Kedvem lenne kijavítani, hogy igen is számít, hiszen ha én felfigyeltem rá az már valami, de megállom, s csak mosolygok kedvesen, s próbálom a szemén keresztül meglátni a harcos amazont, aki valójában. De csak elfordítja a pillantását az enyémtől. Fél? Megadta magát? Nem tudom, de nem tűnik jó jelnek, hiszen most nem a félelem ideje jött el. De csak kitör belőle az amazon, s kénytelen vagyok színt vallani, hogy mi is a tervem, nem az egész tervem, hiszen az egészben az is bele tartozik, hogy igent mond, s hozzám jön. De nem hazudtam, hiszen házassági ajánlatot készülök tenni. Szóval megint egy rész igazság, és semmi hazugság. Úgy néz ki, ez ki is akasztja egy kicsit, hiszen elég furcsa kérdés szalad ki a száján. Miért pont ő? S ettől a kérdéstől, csak még érdekesebbé válik számomra.
-Ha az állomáson oda mennék bármelyik nőhöz, - próbálom megadni a magyarázatot, miközben teát készítek magamnak - s közölném neki, hogy házassági ajánlatot akarok neki tenni, akkor az összes gondolkodás nélkül rávágná, hogy igen, s már újságolná el mindenkinek, hogy egy Consiliumi tag fogja elvenni. Erre te mit teszel? Vissza kérdezel, hogy miért pont te. – mosolygok rá kedvesen.
-Sajnos már nincs feleségem, - próbálom megadni neki a választ, hiszen tudom, hogy én rontottam el a volt feleségem felhozatalával a dolgot, így most javítanom kell – négy hónapja öngyilkos lett... – lehajtom a fejemet, s behunyom közben a szememet, mintha bántana a dolog. De persze nem túl sokáig, nehogy meghaljon a beszélgetés is, így egy nagy levegővétellel, ismét rá emelem a tekintetemet, s jönnek az újabb „kifogások” vagy nevezzük szebben őket az újabb kétségeket.
-Nem vagy senki, - javítom ki, hiszen ez nem igaz. Tény, hogy nem egy nagy ember, vagy befolyásos valaki, de hamarosan a feleségem lesz – ezt felejtsd el. Az meg hogy ki méltó arra, hogy az oldalamon legyen, azt majd én eldöntöm.
De végül jön a „kétség” amin sokan gondolkoztam, hogy miként jól eloszlatni, s egyben magamat is jól szórakoztatni, és őt. De tény, hogy későbbre vártam a 16 éves szűz leányzó lapot.  Első ötletem, amikor felvetült benne, hogy erre is rákérdez, hogy valami egyszerű pár szavas költői képpel válaszolok majd, minthogy ”miért nyílnak ki a virágok?” De ezt elvettem az este folyamán, bár most egy kicsit elbizonytalanodom, hogy lehet, hogy mégis csak egy ilyen válasznál kéne maradnom, mert még a végén sok lesz, amit kiterveltem.  De pár másodperc gondolkodás után inkább oda lépek hozzá, s nyújtom neki a kezem, hogy segítsek felállni neki.
-Kérlek, gyere velem. – ha feláll, akkor nem vezetem messzire, csak a szobában elhelyezett egész alakos tükör elé, s finoman szembe fordítom a tükörnek, én pedig mögé állok. Nem szorosan, de nem is elérhetetlen távolba, de úgy hogy a tükörből ő is lásson. Ha meg akarna fordulni, vagy hátra nézni, akkor finoman visszafordítom, s megkérem, hogy csak a tükörbe nézzen.
-Tudom, hogy sok Consiliumi társam, és az állomáson nagyon sok férfi, készséggel lecsapnak a fiatal 16 éves ártatlan lányokra. – kezdem a magyarázatot. – De kérdem én, miért akarnék egy fiatal kis lánykát – direkt használva a gyermekkora való utalásokat – miközben egy ilyen csodálatos nő is létezik. Nézd meg, csak úgy sugárzol az erőtől, magabiztosságtól. – bár szerintem most nem annyira magabiztos, de bókolni kell – Tudom, hogy a pasik legtöbbje avval magyarázza a 16 éves feleségüket, hogy mennyivel szebbek, mint a korosztályukban a nők. Pedig nem.  – s kezdek bele a játékba, ami miatt vagy kútba ugrik az egész tervem, vagy megszilárdítja a sikeremet, hiszen mióta felébredt Samhez nem ért senki sem úgy, ahogy én készülök, legalább is az információim szerint.
-A barna hajzuhatagod, csak kiemeli az arcod szép vonásait. – mondom lágyan, miközben finoman a lófarokba kötött haját óvatosan elsimítom az útból, hogy az arcához érhessek, majd egy kicsit közelebb lépek, de még mindig tisztes távolságban maradok. – A barna szemeid képesek megbabonázni az összes férfit az állomáson és a hajón. – mondom kicsit halkabban, miközben a jobb kezem mutatójújának külső felével lágyan végig simítom az arcát, s még egy kis lépést teszek felé. – Az ajkaid bűnre csábítják, még a legerkölcsösebb embert is, s azt kívánja, bár csak megcsókolhatnák – suttogom már a fülébe, miközben az ujjam az arcáról lágyan a vállára simul, s már szinte olyan közel lépek, hogy érezhessük egymás testének közelségét, de ténylegesen még nem érünk össze.  – Ha egy férfi megpillanthatná a meztelen testedet, örömmel vállalná érte a kínhalált is. – lehelem a nyakába lágyan, de ügyelve rá, hogy csak az ujjaim érjenek még mindig hozzá, amelyek végig simítják a fedetlen karát – A világ legszerencsésebb férfija pedig az, - suttogom halkan, miközben a cirógató kezem átkarolja a derekát, majd lágyan szembe fordítja velem, hogy egymás szemébe nézhessünk, az utolsó szavaknál - aki veled éghet el a szerelem tüzében. - Nem lépek el, de nem is kezdeményezek csókot, hagyom, hogy ő döntsön. De pár másodperc múlva hátra lépek, ha nem történik semmi.
-Szeretném annak nevezni, – adom meg a választ a kérdésre ismét az asztalnál, hogy akkor ez most randevú vagy sem. – de mielőtt annak neveznék, szeretném előbb a munkát befejezni – utalok az itt létének hivatalos részére. – Hamar elmagyarázom a helyzetedet, s akkor te is jobban megnyugszol talán. Ez a megbeszélés arról kell, hogy szóljon, hogy én tájékoztatlak, de nem kötelezlek semmire most, maximum javaslatokat tehetek, illetve jó tanácsokkal láthatlak el a jövőre nézve.

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#16Pént. Feb. 02, 2018 9:14 pm
William & Sam
Házassági ajánlat. Amikor az a három férfi odajött hozzám a dokkolás után, majd elhoztak ebbe az orvosi vizsgálóba, ahol találkoztam Williammel, minden megfordult a fejemben, csak az nem, hogy pont ez a férfi lesz majd az, aki házassági ajánlatot fog tenni nekem. Összezavar és képtelen vagyok hirtelen reagálni rá, egyszerűen nem értem a miérteket, el se tudom képzelni, hogy miért választana maga mellé egy olyan nőt, mint én. Van önbecsülésem, nincs szó ennek a hiányáról, de mi ketten mégis teljesen más réteghez tartozunk, de úgy tűnik, hogy ezzel nem kellene foglalkoznom. Van valami bennem, ami megfogta a férfit... ami már oly sok férfit megfogott még annak idején, amikor a Földön éltem, így elhatározta magát, és jól láthatóan komolyan is gondolja. Az okokra pedig szépen lassan kitér, és ahogy elárulja, hogy más nők hogyan állnának hozzá ehhez az egészhez, nos... igazat kell adnom neki. Mindenki örülne a helyemben, hiszen nem kis dolog a tíz Consilium tag valamelyikének a feleségének lenni.
- Igen, ez valószínűleg így lenne. - főleg, hogy most, hogy jobban megnézem magamnak William markáns arcát, látom benne azt a pluszt, amely sok férfiből hiányzik, a viselkedése pedig csak további pozitívumokat ad hozzá. Bár nem ismerem, mégse tartom unszimpatikusnak, hiába hozatott ide és vizsgáltatott meg. A kötelességét végezte, ahogy én is szoktam. De mi van a feleségével? Azt hittem, hogy még mindig házas, hiszen nem is olyan régen arról volt szó, de most ér a meglepő hír, mely szerint öngyilkos lett. Négy hónap telt csak el azóta, Ő mégis, máris továbblépne. Ez kissé különös, de jelenleg nem kérdezhetek jobban bele a dologba, mégse tűnik úgy, hogy még mindig gyászolna.
- Részvétem! Tudom milyen elveszíteni valakit, akit szeretünk. - hiszen nekem az egész családom a Földön maradt, és amikor felébresztettem, akkor tudatosult bennem igazán, hogy mindenkit elveszítettem, aki egykor fontos volt nekem. Azóta se találom igazán a helyem, mert bár az Arkan legénysége olyan, mintha a családom lenne, mégse azok. Hiányzik az, hogy valaki szeressen, és talán ezért is esnek jól a kedveskedő szavak. Túl rég nem voltak már ilyenek velem. A férfi arcát fürkészem, ahogy szomorúan lehunyja szemeit és kezem bár egy pillanatra megmozdul, mégse lépek. Nem helyezem rá jobbomat kézfejére, bármennyire is közel állok ehhez a késztetéshez, mivel nem vagyunk olyan viszonyban, és még mindig bennem van a kérdés: miért nősülne meg máris, amikor még alig hűlt ki a felesége helye? A további szavai mosolyt csalnak arcomra, jó hallani, pont egy Consiliumi tagtól, hogy nem néz senkinek, ahogy az is, hogy nem érdekelné, ki mit szólna ahhoz, hogyha egy gépészt venne feleségül. Kezdek más szemmel nézni rá, de még van valami, ami érdekelne. Ő miért nem egy 16 éves, szűz lányt vesz el? Vajon jól sejtem, hogy nem egy gyermekre vágyik, hanem egy érett nőre? Ahogy felkel, kíváncsian tekintek fel rá, majd amikor mellém lép és kezét nyújtja felém, kis kacsómat az övébe helyezem. Egy pillanatra kezeinkre tekintek, majd fel a szemeibe, miközben felállok, és most valahogy másképp nézek rá. Most már a férfit nézem, nem pedig a tanácsost, és talán ezt Ő is érzékeli. Nem ellenkezem, eszem ágába sincs, így kíváncsian követem, egészen egy egész alakos tükör felé. Kérdőn pillantanék hátra rá, próbálva rájönni, hogy mit szeretne, de a kérésének eleget téve végül visszafordulok a tükör elé, majd szembenézek saját magammal. Hiába vagyok csak egy egyszerű gépész és van rajtam egy nem éppen nőies ruha, én is látom magamon a szépséget... szemeim csillogását, arcom feszességét és határozott fellépésemet. Kihúzom magam, nem rogyok össze, tartom magam, hiába érzem, hogy némileg csökken a magabiztosságom, majd a tükör segítségével tekintetem végül William arcán állapodik meg. Nem szólalok meg, tudom, hogy Ő szeretne mondani valamit, és egyre kíváncsibb vagyok arra, hogy pontosan mit. Bár sejtésem akad, de arra nem számítottam, hogy ilyen módon hozza majd a tudtomra tetszését.
- Őszintén szólva csak találgatni tudok, hogy miért akar ennyi férfi 16 éves lányokat feleségül venni. Talán azért, mert Ők még formálhatóak. - adok neki választ, mert úgy érzem, hogy kíváncsi a véleményemre. Bár lehet, hogy ez nincs így, de arra már rájöhetett, hogy nem nagyon szoktam befogni a számat, csak ha nagyon muszáj. A fiatal kislányokat tényleg kényük-kedvük szerint alakítják a férfiak, így olyanokká válnak, amilyenné formálják őket, így pedig remek feleségek és anyák lehetnek. Nos... engem már nem olyan egyszerű irányítani, aki engem akar, annak el kell fogadnia azt, aki vagyok, ezt a jellemet, amit képviselek, mert bár nem egyszerű velem, de aki komolyan gondolja, nem bánja meg. Nem vagyok én olyan rossz választás és erre azért szépen lassan ismét rájövök, ahogy William hamarosan belemegy a részletekbe. Amikor hajamhoz ér, kissé meglepődöm, de kíváncsian figyelem tükörképünket, minden apró mozdulatot amit tesz, és arcvonásom is lágyulni kezd a kedveskedésre. Én is nőből vagyok, nem tudom letagadni azt, hogy jól esnek a bókok.
- Elfogult vagy, nem babonázok én meg mindenkit. - egy visszafogott mosoly jelenik meg arcomon, és természetesen tagadom az állítást. Nem hiszem, hogy így lenne... vagy tényleg ennyire szépnek talál? Látom közeledő kezét, miközben szívem dobogása gyorsulni kezd és izgatottan várom, hogy vajon megérint-e. Arra kell rájönnöm rövid időn belül, hogy vágyom arra, hogy hozzám érjen, így nemsokára puha arcom, majd vállam kerül ujja alá, miközben a távolság folyamatosan csökken közöttünk. Édes játék ez, végre ismét érzem, hogy a testem valóban létezik, hogy képesek rá hatni, és csak remélni merem, hogy az idő lelassul és nem ér véget olyan hamar mindez. De William nem kapkod, biztos vagyok benne, hogy Ő is ugyanúgy élvezi ezt a különös játszadozást, akár csak én, és suttogása kellemesen melengetni kezdi a fülemet. Érzem, ahogy a testem is melegebb lesz, miközben a levegőt is mintha szaporábba venném, miközben ajkamról és arról a bizonyos csókról beszél. Nem mozdulok, még mindig türelmesen állok, ez most így jó, de eszem ágában sincs ellépni tőle. Nem akarok szabadulni jelen pillanatban, és az, hogy egyre közelebb kerül, még nagyobb izgatottsággal tölt el. Még... csak még egy kicsit gyere közelebb...
Tökéletesen tud bánni a szavakkal... és remekül ért a csábításhoz is, ehhez kétség sem férhet, mivel meztelen testem említésére most olyan reakciót vált ki belőlem, amely ébredésem óta nem fordult még elő velem. Szinte meztelennek látom magam a tükörben, ahogy rólam beszél, arcom pedig pirospozsgássá válik. Édes kis pír, miközben ujja még mindig kezem van, de amikor végül derekamra talál keze és magával szembe fordít, képtelen vagyok megszólalni. A pír még jobban láthatóvá válik, miközben jobb kezem most már akaratlanul is lágyan megérinti Will mellkasát a szíve környékén, és egy aprót muszáj nyelnem, mielőtt megszólalnék. Szinte a szám is kiszáradt, és ahogy így állunk, egymással szembe... Barna íriszeim ajkaira tévednek, de nem csókol meg, ezt a lépést nem teszi meg, én pedig érzem, hogy nem lenne helyes nekem kezdeményeznem. Még nem jött el az az idő.
- Értesz a szavakhoz, és ahhoz, hogy kell beszélni egy nővel. - sőt, viselkedni is. Ha most ilyen volt és ekkora hatást gyakorolt rám, vajon... vajon az ágyban milyen lehet? Már a gondolat is borzongató, miközben az apró libabőröket se tudom eltakarni kezeimen, amelyeket érintése okozott. De felesleges lenne takargatni bármit, ez az Ő érdeme.
- Még nem is ismersz... tényleg úgy érzed, hogy képes lennél szeretni engem? - hangom halkabb, mint eddig volt, és nem süt belőle most se a dac, se pedig az ellenszenv. Kedves vagyok és csábító, ahogy szemeit fürkészem igéző tekintetemmel. Vajon tényleg lehetnék még boldog? És pont az Ő oldalán? Miért ne... A Sors néha irónikus, és talán a legellenszenvesebb ember lehet a legjobb döntés a számomra, az ellentétek pedig tökéletesen vonzzák egymást, ezt eddig is jól tudtam.
- Neked se egyszerű ellenállni. - ismerem be végül. Én nem fogok ilyen szépen bókolni neki, nem én lennék, de talán ennyi is elegendő ahhoz, hogy tudja, mit gondolok. Sikert ért el, a terve bevált, méghozzá tökéletesen, miközben ismét az ajkára pillantok. Miért vágyom ennyire a csókjára? Oly rég éreztem már, hogy megcsókolnak, szinte álomnak tűnik, mintha soha meg se történt volna, mégse merek kezdeményezni, csak jobb kezem ujjai markolnak lágyan a férfi ruhájába. Nem akarom elengedni. De tudom, hogy meg kell tennem, így a randevús kérdésemre adott válasza megszünteti ezt az idillt, bármennyire is csodálatos volt, így kénytelen vagyok lassan lecsúsztatni róla kezem és engedi, hogy ismét helyet foglaljon az aszalnál. De én már nem akarok beszélgetni vele a lehetséges házasságokról, mégis tudom, türelmesnek kell lennem. Nem akarom megsérteni, és most nem csak azért nem, mert egy Consiliumi taggal beszélek, hanem maga William miatt nem. Nem akarom, hogy csökkenjen irántam az érdeklődése. Túl hamar kerültem bele a hálójába, ezt én is érzem, és bár agyam figyelmeztet, most nem tudok neki engedelmeskedni, így ülök vissza a székbe, miközben próbálom lenyugtatni testem és szavaira figyelni.
- Ahogy szeretnéd. Figyelek rád! - és nem is szólok közbe, nem is ellenkezek. Tájékoztasson és adjon nekem tanácsokat, de inkább magával kapcsolatban tegye ezt. Nem szabad, hogy azt érezze, máris nyert, tudom jól, hogy a tiltott gyümölcs az igazán édes, és ha rögtön engedek... Talán meggondolja magát. Miért zavarna ez annyira? Ismerem a manipulálást, egész jól ellen tudok neki állni, most mégis, kezd felborulni a világom, és túl sok függ most ezen a beszélgetésen, így a pír is eltűnik pofimról, és nemsokára a mosoly is, hogy a komoly témához immáron komolyan állhassak hozzá. Agyam is kitisztul, miközben iszom egy korty vizet, majd hátradőlök és figyelek.



Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#17Vas. Feb. 04, 2018 7:59 pm
Be mine...
Sam & Will

Egész jól elterveztem ezt a napot, lépésről lépésre, mindenre több variánssal. Tudom, hogy nem lehet mindenre felkészülni, de a lehető legtöbb lehetőségre próbáltam felkészülni. Felkészültem, hogy a báli ruhás bókomra hátrálni fog, hogy neki nem kényelmes vagy valami hasonlót. Ahogy felkészültem arra a kérdésre is hogy miért ő. Olyan választ adtam, amit el kell, hogy fogadjon. De hiába a tervezés mindig van egy porszem a gépezetben. S nem is csak egy szokott lenni. Így nem aggódok a feleségem elszólása miatt. Majd megoldom, ahogy a többi felmerülőt is. Így hát, amikor rá kérdez a feleségemre, őszintén bevallom neki, hogy négy hónapja öngyilkos lett. Tudom, hogy kevés idő telt el, s ez újabb kérdéseket vet fel, de előbb még el kell játszanom a gyászomat. Mint vártam, Sam kifejezi az együttérzését, és a részvétét. Bár én nem érzem az a fájdalmat, amit ő gondol. Az első feleségem halálakor még megkönnyeztem. Nem sírtam, de könnycsepp folyt le az arcomon, amikor kiadtam a parancsot a likvidálásra. Még is csak ő volt az első feleségem, és még is csak majd 8 évig voltunk házasok. Kényszer házasság volt az is, bár nem a gép sorsolt össze minket, hanem mi döntöttünk úgy, hogy inkább egymást választjuk, mint a bizonytalanságot. Eleinte barátok lettünk, s megtanultuk megbecsülni egymást, később szerelemféleség is bontakozott ki közöttünk. Tudtam, hogy még egy olyan nőt nem tudok találni, de hamar újra nősültem, amint letelt a kötelező gyász. De a következő sem volt az igazi, akit kerestem. Bár ezt nem mondhatom meg Sammy-nek. Legalább is most még. De választ kell adnom, arra, hogy miért nősülnék ilyen hamar.
-Nem csak téged köt a kötelező házassági törvény, – kezdek választ adni arra, hogy miért akarok újra nősülni – de ránk szigorúbb szabályok vonatkoznak, tőlünk elvárja a nép, hogy újraházasodjunk, hiszen a vezetőiknek példát kell mutatniuk.
Remélem, hogy ez a válasz elég, mivel sajnos többel nem tudnék szolgálni, hiszen nincs olyan törvény leírva, hogy kötelező újra nősülnöm, ez csak egy hallgatólagos megállapodás.
Idővel elérünk az nap legizgalmasabb játékához. Ahogy a keze az én kezembe simul egy érzés fut végig a testemen. Egyszerre izgalmas borzongás, és egyszerre idegesség is, hogy rosszul sülhet el a dolog. De amint a szemeibe nézek, valahogy elmúlik minden, csak mi ketten maradtuk egy röpke pillanatra. Egy csodálatos hosszú pillanatra. Nem ellenkezik, hogy tükör elé vezessem, bár nem érti, s megpróbál szembe fordulni velem, de végül megáll a tükörrel szemben. Kérdést ugyan nem teszek fel neki, mégis hozzá szól a hallottakhoz, hogy szerinte miért akar minden „férfi” 16 éves feleséget, mait magamban én is elismerem, hiszen Amanda alig volt 17 amikor elvettem, s pont a 18.ik születésnapján lett öngyilkos. Inkább, minthogy olyanná formálódjon, amilyennek én szeretném.
-Igazad lehet. –válaszolom kissé szomorúan. Nem mintha elszomorítana a dolog, de ő ezt várja el. Szívesen mondtam volna el az őszinte véleményemet, de az még sok lenne neki, s most nem szabad megrémisztenem. S kezdődhet a játék, amely édesebb az asztalon található csokinál, s egyben keserűbb is a kávénál. Az első érintésnél én is megkönnyebbülten sóhajtok, hogy nem állít le. A csábításnak szánt szavaimba közben szól, ami kissé elszomorít, hiszen illetlenség, sőt meg is törheti a hangulatot. De nem válaszolok rá, csak folytatom a kényeztetést. A kezem kissé meg remeg, amikor az arcához ér a borzongástól. De erőt veszek magamon, és folytatom. Már legalább öt hónapja nem értem nőhöz ilyen módon, s most hogy hozzáérek, ez a vágy előtör belőlem is. De nem erről szól ez a nap, s vissza kell fognom magamat. Lassan folytatom a játékunkat, hogy minél tovább tartson a játékunk. Lassan, megfontolva simítom végig a karját, s lassan megfontoltan fordítom felé, hogy végre a szemébe nézhessek. Nem vagyok zavarban, hiszen tudom, mire számítsak, de a vágy bennem is előtör, s nem vágyom másra, minthogy a karjaimba zárjam, s ajkaink összefonódjanak. Csak a szemébe nézek, amikor egy aprót nyel, s várom a reakcióját. De arra nem számítottam, hogy ilyen erős lesz a vágy, amikor megérzem a kezét a mellkasomon. Akaratlanul is lépek még egyet felé, hogy a testünk összeérhessen, s legszívesebben hagynám, hogy ajkaink összefonódjanak. A tervem az volt, hogy egy ilyen játék végén ő teszi meg ezt a lépést, de úgy látszik még sem teszi meg, pedig biztos vagyok benne, hogy ő is akarná. Helyette halkan erőtlenül suttogja a szavakat nekem, hogy mennyire értek a szavakhoz, és a nőkhöz. Ami valahol jól esik, hiszen nem lök el, szóval élvezte a kis játékot, de a avval nem számoltam, hogy ő akkor hatással lesz rám. Érezni akarom, érezni a bőrét a bőrömön. Érezni akarom őt, tapintani, birtokolni. De uralkodok magamon.
-Pedig rég nem volt lehetősége így beszélni egy nővel. – ismerem el, azt ami igaz. Hiszen az előző két feleségemmel soha nem beszéltem így.
Nem lép el, ahogy én sem, így a karom még mindig a derekán van. Pedig tudom, hogy már el kellene engednem. Nem mintha erővel tartanám ott, s akkor szabadul, amikor akar, hanem azért mert érzem, hogy én is érzem, hogy gyengülök el.
-Igaz, még nem ismerlek, – nyelek egy nagyot, ahogy beismerem, miközben a szemébe nézek – ahogy azt sem tudom, hogy tudnálak majd szeretni, de úgy érzem, hogy ha meg sem próbálom, akkor többet veszthetek, mintha felsülnék nálad.
Próbálok uralkodni magamon, de sajnos egyre nehezebb nekem is, nem csak neki. Próbálok csak a szemébe nézni, de időnként az ajkaira tévednek a szemeim. Végül már nem bírok magammal, s karommal közelebb húzóm, hogy a testünk összeérjen, s megpróbálom megcsókolni. Így fojtva belé a szót, nem szándékosan. Pórbálom lágyan és érzékien megcsókolni, de túl heves vagyok, miközben a karjaim szorosabban kezdik ölelni.
-Elnézést – kérek bocsánatot, s lépek el tőle kicsit erőtlenül, még mielőtt nagyobb baj történne.
Veszek pár mély lélegzetet, hogy összeszedjem magam, s térjünk vissza az itt létünk hivatalos okára. Szerencsére beleegyezik ő is. Hogy összeszedjem magam inkább megigazítom az öltönyömet, s a nyakkendőmet.
-Szóval. – kezdek bele, mi után összeszedtem magamat. – A szabályzat szerint nem időbeli halasztást kaptál, hanem inkább lehetőséget a választásra. – foglalom össze, amit eddig is sikerült megbeszélnünk. - Jelenleg a rendszerünk szerint 7 személy is adott be feléd házassági ajánlatot, de abból négyet el kellet utasítanunk kapásból. Egyik fickó már 2 feleségével erőszakoskodott, a másik egy hónap alatt több mint hatvan házassági kérvényt adott be más – más nők felé, a harmadik időközben lázadónak lett nyilvánítva, a negyedik pedig az egyik segédgépész az URS Arkan-on. Szóval jelenleg 3 aktív házassági szándék kérvény van feléd. A törvény értelmében az első kérvény beérkezése után 24 hónapod van dönteni, hogy kinek a házassági ajánlatát fogadod el, különben a 24 hónap letelte után a Hivatalnak élnie kell a kényszerházassággal, és nekik kell elrendezni a házasságot. Mivel a URS Arkan három nap múlva indul egy több hónapos útra, így mire vissza tértek, addigra letelik a 24 hónap. Szóval ha most nem tudsz dönteni, akkor sajnos a következő dokkolásnál már a CH emberei kellene hogy várjanak a kijelölt férjeddel.

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#18Hétf. Feb. 05, 2018 8:13 am
William & Sam
Oly sok kérdés kavarog bennem még mindig Williammel kapcsolatban, de próbálok nyitott lenni felé és egyben megértő is, ezért se teszek fel minden kérdést, amely foglalkoztat. Viszont úgy tűnik, hogy nem is kell, tisztában van Ő is vele, hogy mire várnék választ, ezért tér ki magától arra, hogy miért is nősülne meg újra.
- Értem. - rövid, tömör válasz. Tehát csak azért nősülne újra, mert kötelező a számára is, nem azért, mert annyira érdeklem. Viszont, ha már kötelező, akkor olyat választ maga mellé, aki megfelelőnek tűnik. Örülök neki, hogy nem kertel, és ez a kölcsönös megállapodás talán mindkettőnknek jó lenne, elvégre, én is sokat nyerhetek, ezt tudom jól. Egyelőre még magam sem tudom teljesen, hogy hogyan álljak hozzá a férfihez, de ez szépen lassan változni kezd, amikor kezem a kezébe helyezem, majd a tükör elé sétálunk. Egy édes, csodálatos... de egyben veszélyes játék veszi kezdetét kettőnk között, én pedig próbálok ellenállni, de... egyben ki is élvezni a pillanatot. Nem mozdulok, de nem is ellenkezek, miközben kezeimen libabőr jelenik meg érintésének hála, ahogy testem is mintha picit megremegne, ahogy lehelletét érzem. Hogy képes máris így hatni rám? Vajon azért történik mindez, mert oly régóta nem érintett férfi vagy mert tényleg vonzónak tartom őt? Nem fiatal már, mégis... van a kisugárzásában valami különleges, amilyennel még soha nem találkoztam. Lassan fordulok szembe vele, kezem pedig mellkasához ér, miközben ő még jobban közelít, melynek hála a kettőnk közötti távolság szépen lassan tűnik el. Nehéz ellenállnom neki és nem tudom, hogy mit akar. Mit kéne tennem? Cselekednem? Illendő lenne egyáltalán? Csak szavaimmal és azzal a bizonyos édes pírral felelek neki, jelezve, hogy milyen hatást tett rám, és a válasza továbbra is igazán ellenállhatatlan. Én se tudom, hogy képesek lennénk-e szeretni egymást, de ebben a világban a szerelem luxus. Vagy kialakul vagy nem, de ha a vonzódás megvan, az már jó kezdet és már több annál, mint amire számítottam. Kezem kissé megmarkolja felsőjét, nem akarom még, hogy eleresszen, de ahogy ajkamra tekint, majd vissza szemeimbe, egyre jobban dobban meg a szívem. Ő is ellenáll, akár csak én, mintha tiltott dolgot művelnék, pedig nem. Mind a ketten szabadok vagyunk jelen pillanatban, és az is lehet, hogy ez az egész valaminek a kezdete... Végül nem vár tovább, érzem, ahogy magához húz, így másik kezem is testére simul, miközben közelít felém. Ajka már az enyémen van, finoman, eleinte lágyan ízleli, így hunyom le szemeimet, majd engedem át magam a csóknak. Hiányzott ez az érzés, de még mennyire! Kezeim felcsúsznak vállaira, majd lágyan átkarolom nyakát, miközben testem még jobban az övéhez simul. Nem vagyok most már szégyenlős, se pedig visszafogott, így akár csak ő, bár érzékien kezdtem a csókot, képtelen vagyok uralkodni magamon, így válunk egyre hevesebbé, miközben jobb kezem ösztönösen simítja meg William tarkóját. Jól csókol, de még mennyire, és a vágyat is képes még jobban feltüzelni bennem, és igen csak nehezemre esik elszakadni tőle, de meg kell tennem. Kissé beszívom alsó ajkam, miközben kinyílnak csillogó szemeim, és ahogy elnézést kér, úgy eresztem őt el.
- Nincs miért elnézést kérned. - ezt ő is tudja. Mindketten élveztük a csókot, és szerintem mindketten tudnánk folytatni, de nem szabad. Itt és most nem. Vajon erre számított? Ilyen csókra? Nem vagyok már szende, se pedig kislány, egy tapasztalt nővel van dolga, aki tudja, hogy mi kell egy férfinek, ahogy saját magának is, és ezt most már William is érezhette. Talán valóban nem döntött olyan rosszul. Ideje viszont befejezni a félbehagyott beszélgetést, így visszasétálunk az asztalhoz, majd helyet foglalunk egymással szembe, ahol a tanácsos ugyanúgy beszél, mint a csók előtt, mintha semmi se történt volna. Meglep, hogy ennyi házassági ajánlat érkezett be hozzájuk velem kapcsolatban, nekem fogalmam se volt róla, amikor pedig egy segéd-gépészt említ, még inkább meglepődöm.
- Az Arkanról ki volt az, aki beadat a kérelmet? És Ő hogy-hogy vissza lett utasítva? - erre muszáj rákérdeznem, de ez talán nem lepi meg a férfit. Egyértelmű, hogy érdekel, hogy a legénység közül ki az, akinek kellenék, ahogy az is, hogy miért utasították vissza. Azért, mert egy hajón szolgálunk? Ez nem lehet ok... vagy mégis? Nem mintha már számítana... de azért kíváncsi vagyok. William ez után folytatja a felvilágosítást, és kissé meglep az, amit mond. Azt hittem, hogy Ő akar elvenni, akkor miért most ez a beszélgetés? Vagy talán ennyire rémes volt számára a csók, hogy máris meggondolja magát? Kétségek kezdenek el gyötörni, miközben megköszörülöm a torkom, majd a szemeibe nézek.
- Akkor természetesen döntök most. - felelem elkomolyodva. Utálom, ha összezavarnak, de majd kiderül, hogy miként alakulnak a dolgok, de egyre inkább érzem, hogy nem akarok valami idegenhez hozzámenni, mégis, nem érezheti azt, hogy máris megnyert magának. Vagy... már mindegy, mert úgyis érzi? Fene tudja, nem vagyok képes a velem szemben ülő fejével gondolkodni, de talán jobb is.


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#19Hétf. Feb. 05, 2018 1:50 pm
Be mine...
Sam & Will

Ahogy egyre jobban haladunk.  Ahogy egyre érzem, hogy közelebb a cél. Ahogy egyre jobban nyitok felé a magam módján. Egyre bátrabb, és magabiztosabb leszek, de ugyan akkor egyre jobban kell magam visszafognom, hogy ne szabaduljak rá teljes valómban, mert az még a végén sok lenne neki, de ugyan akkor nem foghatom vissza magam teljesen, hiszen akkor azt megérezné. Nekem az kell, hogy önként jöjjön hozzám, nem pedig kényszerből, így hát a kérdéseit – kétségeit próbálom olyan alapossággal megválaszolni, amennyire lehet. Bevallom neki őszintén, hogy ugyan felém is elvárás a házasság. Hazudhatnék neki, hogy szerelmes vagyok belé, s azért akarom elvenni, de az hazugság lenne. S szinte biztos vagyok benne, hogy nem hinné el. Egy hazugsággal kezdeni egy házasságot pedig nem jó dolog. Jobb előre tisztázni nagy vonalakban, hogy ki mire számíthat, minthogy csalódás legyen. Persze azért nehéz az ilyeneket meghatározni, hiszen senki sem ül le megbeszélni, hogy akkor heti 2 nap szex, heti 3 nap randevú, havi 1 kötelező protokolláris megjelenés, s hosszú órákon keresztül ilyenekről alkudni, főleg nem érzelemmentesen. Az eddigi házasságaimban is mindig előre megbeszéltük, de nem ilyen módon.
Az indokomra, hogy miért akarok újraházasodni egy rövid tömör „értem”-et kapok, nem kérdez többet, s nem is rökönyödik meg, szerintem már kapirgálja, vagy érti, hogy ez a házasság kezdetben nem a szerelemről szól majd, hanem a kölcsönösségről.  Persze ha ezt így valamelyikünk kimondja, akkor elég durván hangzik. Hiszen valakinek a társaságáért, és a teste használatáért fizetni valamilyen módon, az megbotránkoztató és erkölcstelen. Persze én kölcsönösségben gondolkodom, már amennyire ez lehetséges egy magam fajta férfitól. Nem akarok semmi olyat, hogy feküdjön össze velem, mert kötelező, és bele menet a heti x alkalomba. Én azt akarom, hogy ő is élvezze, s akarja az érintésemet.
A kis játékom, vagy inkább játékunk szerencsére jól alakul. Vagy legalább is nem olyan rosszul, mint Amandával alakultak. Amanda arcán a rémület lett úrrá, amikor hasonló módon hozzá értem, de Samanthán nem. Igaz, hogy enyhén megfeszül a teste, de ugyanakkor az apró összerezdülései, és a libabőrössége azt jelzi, hogy évezi, amely bennem is ledönt valami gátat, hogy átadjam magam a játékunknak. Tudtam, hogy egy kicsit én is bele fogok veszni a játékunkban, de ezt örömmel vállaltam, tudva, hogy a kellő pillanatban képes leszek tőle elszakadni. Csak avval nem számoltam, hogy ekkora hatással lesz rám, mint nő. Tudtam, hogy csinos, és kívánatos nő rejtőzik a munkásruha alatt, s tudtam, hogy rég volt részem a női test gyönyörében, ahogy tudtam, hogy van rá esély, hogy ő benne is áttörnek a gátak. De mégis azt hittem, jobban tudom uralni a helyzetet. Addig, míg csak én érek hozzá, addig nincs is baj az önkontrollommal, s csupán élvezem a testének apró borzongását, az arcának lágy elpirulását, és a lélegzésének, apró változását. Hiszen tudom, ez mind az én érdemem, az én hatásom. De amint szembefordítom magammal, s megérzem a kezét a mellkasomon, érzem, hogy én is átengedem magam a vágynak, s csókot lopjak tőle. Tudom, hogy senki sem tilthatná meg csakis ő, s ő nem ellenkezik, mégis oly édes az ajkának íze, mint a tiltott gyümölcs. A mozdulatom lágy és óvatos az elején, hiszen nem tudhatom, miként reagál egy ilyen cselekedetre, de amint megérzem az édes ajkait, az enyémen átadom magam a vágynak lehunyt szemmel.  A karjai a nyakba kulcsolódnak, amitől csak még jobban elveszek a bűvöletében, s már az én karjaim is ösztönösen ölelik, szorítják hozzám. Úgy ölelik a karjaim, mintha az utolsó ölelésünk lenne, s ezek után többé nem találkoznánk, nem túl erősen, de határozottan tartva, hogy érezhessük egymást. Míg a nyelvünk a maguk kis heves, vágytól fellelkesült táncát járják, addig az agyam kezdi elveszteni az uralmat a világ felett, s csak az jár az eszembe, hogy most azonnal meg kellene szabadítanom a felsőjétől, hogy az ajkam birtokba tudják venni a nyakát, s a nyakáról lágycsókokkal had haladhassanak tovább a keblei felé, majd tovább haladhasson a lábai közé, hogy olya gyönyörben részesülhessünk, amelyet megérdemelünk. A gondolat, hogy levehetném a felsőjét, s talán nem állítana le annyira izgató, hogy a jobb kezem a derekáról a fenekére siklik, hogy belemarkoljon.  S már nem csak az agyam kezd el azon fantáziálni, hogy mit kellene most tennünk, hanem a testem is reagál Samy közelségére, amit ő is tisztán érezhet az ágyékánál.  De a testem ilyen fajta reakciója szerencsére vészjelzést küld az agyamnak, hogy le kell állnunk. Nem azért mert rossz lenne, hanem mert nem helyes. Szaporább levegővétellel szakadok el tőle, miközben a kín mardos, amiért erre képes vagyok. Egy röpke pillanatig inkább a földet nézem, mert ha rá emelem a tekintetemet, akkor félő, hogy újra elvesztem a fejemet. Majd amikor úgy érzem, hogy eléggé lehiggadtam, akkor ismét a szemébe nézek, s kérek elnézést, bár az agyam hátsó zugából, egy hang azt súgja, hogy lépjek oda, s csókoljam meg ismét.
-Sajnos kell. – szabadkozok, mikor azt mondja, hogy nem kell elnézését kérnem. – Nem volt helyes, amit tettem. – vallom be – Most mindennél jobban kívánom az ajkaid érintését, s hogy összeforrjunk a gyönyörben, de ez nem helyes. Nem akarom, hogy azt hidd, csak a vágy vezérel, de kár tagadnom is, hogy kívánlak. Társat szeretnék, nem pedig ágyast. – mondom magabiztosan a szemébe őszintén az igazságot – Emellett, ha most bárki ránk nyitott volna, - ami teljesen kizárt, hiszen őrök állnak az ajtó előtt – akkor még a végén megrágalmaznak téged, hogy rám vetetted magad. Azt pedig végkép nem szeretném, hogy közbeszéd tárgya legyél attól függetlenül, hogy történik köztünk valami, vagy sem.
Szerencsére sikerül uralkodni magunkon, s visszanyernem az önuralmamat, s higgadtságomat, aminek nagy köze van a pár korty teához, s hogy egy íróasztal kerül közénk. Próbálom minél szakszerűbben, és hivatalosan előadni a kötelező részt, mintha semmi sem történt volna köztünk az előbb, de még mindig érzem az ajka ízét, hiába ittam teát. Még mindig érzem a karjait a nyakamon, pedig már szinte óriási a távolság kettőnk között. Szerencsére ő nyugodtan ül, s végighallgatja, amit mondok, s nem szakít félbe. Csupán a végén tesz fel kérdést a segédgépészről. Gyorsan az aktájában kikeresem a személyt, s az elutasítás okát, nem mintha nem tudnám kívülről, hiszen én válogattam össze az összes kérőt. Én sároztam be a szerencsétlen fickót, én intéztem, hogy menjen az Arkanra, és én intéztem el, hogy kérvényezze a házasságot, majd egy út után én intéztem el, hogy botrányos módon megszabaduljon tőle az Arkan. Bár fogalmam sincs, hogy a hajón mennyire verték ezt a dolgot nagy dobra.  Ahogy a többinél is.
-Dunburg segédgépész, Brandon – olvasom fel az aktából a nevét, és a fokozatát.  – Bár ezt nem lenne szabad elárulnom, hiszen hivatalosan csak az aktív kérőkről adhatok felvilágosítást, a letiltottakról nem. – magyarázom neki. Nem azért mondom el neki, mert ellágyultam, vagy mert kedveskedni akarok, hanem azért mert utalnom kell rá, hogy engem annyira nem kötnek a szabályok, s tudja, hogy ha a feleségem lesz, megteszek érte mindent – Dunburg segédgépész eredetileg a URS Jolan szolgált, de miután ott 2 női legénységi tag, is panaszt emelt ellene, kukkolás miatt, így átkérte magát az Arkanra. Sajnos ott egy út után rajta kapták, hogy Gardel hadnagy fehérneműs fiókjában turkál, s a letartoztatásakor is több női fehérneműt találtak a csomagjában. Bár tagadta, hogy az övé lett volna.
Végül Sam kimondja a szavakat, amikre vártam, hogy akkor most döntést hoz a házasság kérdésében, amire helyeslően bólintok, hogy jól dönt. Tudom, hogy ez is kényszer, de most legalább még van választása.
-Mielőtt rátérek, akkor azokra, akik házassági kérvényt adtak be feléd, előtte még szeretnék neked beszélni a házasságok típusairól is. – kezdek bele a részbe, ahol nincs csapda. Szinte biztos vagyok benne az előbbi csók után, hogy engem választ, de számomra nem mindegy, hogy milyen módon. Eszem ágában sincs ismertetni a kérőket.– Alapvetően két féle házasságot különböztetünk meg a köttetés módja szerint. Az első, ami sajnos a gyakoribb manapság, az úgynevezett egyoldalú házasság. Amikor is az egyik fél akár a másik tudta nélkül nyújtja be a házassági kérvényt. Ebbe tartoznak bele a kényszer házasságok is. – ismerem el, miközben állok fel az asztaltól, s a fiókból egy kis apró valamit veszek elő, de úgy, hogy ő ne lássa mi az.  – A másik fajta házasság, amit úgy nevezünk, hogy közös döntés alapján létrejött házasság.  Igazából ez a régi módi Földi házasságokból maradt fent, amikor is a pár közösen dönt, s kérvényezi a házasságot. – miközben beszélek, lassan megfontoltan lépkedek felé, megkerülve az asztalt, s mire befejezem, addigra érek elé, s ereszkedek fél térdre előtte kezemben a kék kis bársony dobozzal.
-Samantha Lewis leszel a feleségem? – teszem fel neki a kérdést, miközben kinyitom a kis dobozt, amiben édesanyám jegygyűrűje található. Apám szerint nem különleges, hiszen csak egy vékony sárga-arany gyűrű, fehér arany hullámmintával, s egy kis kővel a közepén besüllyesztve. De szerintem egy ilyen egyszerű gyűrű is nagy gesztus manapság, hiszen az házasok több mint a fele semmilyen gyűrűt nem visel, mivel kényszerből mentek egymáshoz.

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#20Hétf. Feb. 05, 2018 7:31 pm
William & Sam
Édes a csók, bűnre csábít és felőröl mindent maga körül. Agyam kikapcsol, mintha nem is egy orvosi vizsgálóban lennék, mintha nem is olyan rég nem vizsgáltak volna meg... mintha William nem az volna, aki valójában. Most semmi más nem számít, csak Ő és én, és ajkunk érintése, nyelvünk csodálatos tánca, ahogy a dominanciáért harcol, miközben testünk is egyre szorosabban fonódik össze. Ölelő karjai még jobban feltüzelnek, miközben kerek, formás melleim testéhez simulnak, és ahogy kezem tarkójára talál, érzem, hogy az övé se marad tétlen. Lassan vándorol lejjebb, majd érinti meg fenekemet, és amikor megmarkol, édesen sóhajtok bele a csókba, majd harapom meg gyengéden a tanácsos alsó ajkát, így adva a tudtára, hogy nem csak saját magát húzta fel ezzel a tettel, hanem engem is. Odalent is megérzem vágyát, mely egy picit zavarba ejt igaz, de egyben elégedettséggel tölt el. Képes vagyok még így hatni egy férfire, és nem csak az olyan elmebeteg állatokra, mint akivel Louise boltjában találkoztam. Kedvem támadna folytatni testünk játékát, de Ő lesz az, aki hamarabb észhez tér, és nemsokára érzem, ahogy elválik tőlem. Nem ellenkezem, tudom jól, hogy mit miért tesz, és talán így van ez jól. Legalább az egyikünk tudjon józanul gondolkodni, mégis, a bocsánatkérésére szerintem semmi szükség. Nem tett olyat, amit én ne akartam volna... és amit ne akarnék ismét. Még mindig érzem csókja ízét, oly finom volt... Nem számítottam rá, hogy képes lesz majd így hatni rám.
Hallgatom nemsokára magyarázkodását, és bár rávágnám azt,hogy én is ugyanúgy kívánom Őt, akár csak Ő engem, tudom, hogy ennek most nincs itt a helye. Társat akar, amit jól esik hallani, de a testi kihasználás kölcsönös lenne. Kívánom őt, mégis, erre még várnom kell. Annál tökéletesebb lesz, amikor megkaphatom Őt, mert remélem, hogy most már nem fogja meggondolni magát.
- Rendben, megértettem, nem volt helyes. - dehogynem volt az! Mégis, azt a választ adom neki, amit hallani szeretne, de ajkam mintha minimálisan mosolyra rándulna. Hogy nevezhetném nem helyesnek azt, amit ennyire élveztem? De tény, elrontottunk volna mindent, hogyha valaki ezt látja, Ő nem egy egyszerű férfi a Volentison, nagyon is nagy ember, a társadalom egyik irányítója, így számára vannak bizonyos plusz szabályok, amiket be kell tartania. Térjünk tehát rá arra, amiért ma itt vagyok. Az asztal most túlságosan zavaró, nem kéne, hogy ennyire elválasszon minket, de tény, hogy segít nekem is lehiggadnom, William szavai pedig megadják a végső lökést arra, hogy minden vágy távozzon belőlem. A kérőimről kezd el mesélni, olyan férfiakról, akikről már most tudom, hogy nem érdekelnek, de egy valaki rá kell kérdeznem. A kíváncsiság erős, Ő pedig nem tagadja meg tőlem a választ. Hmm... Dunburg gépész. Nem igazán ismertem, nem volt túl szimpatikus és túl jó munkaerő se, és tudom, hogy volt némi botrány is vele kapcsolatban. Nos, nem bántam, hogy távozott az Arkanról, de amikor meghallom azt, ami történt, kissé felkuncogok. Igazán vicces, hogy mik meg nem történnek, és bár Katrina-val nem beszéltem még erről, el tudom képzelni a reakcióját, amikor rájött arra, hogy Brandon mit művel.
- Köszönöm, hogy elmondtad, pedig nem szabadott volna, de miattam nem kell szabályt szegned. - ajkam ismét mosolyra húzódik, ahogy arcát figyelem. Nem erőszakoskodtam volna, megértettem volna azt, hogy nem árulhat el róla információkat, hiszen vele szemben én tényleg kis ember vagyok, a faggatózás pedig nem kenyerem. Ideje viszont elárulnia a kérőim nevét, és mint hallom, most kell döntést hoznom. Felkészülök rá, bár kissé félek... félek attól, hogy miért csinálja ezt. Mégse akarna már? Megbuktam volna a teszten? El kellett volna utasítanom a csókját? Nem tudom, de kétségek gyötörnek, miközben biccentek felé, hogy mondja csak el, amit még szeretne. Az első fajta házasságról már sokat hallottam, nem véletlenül kerültem el ennyire eddig, de nem kommentelem, csak tekintetem követi a férfit. Felém közelít és tovább beszél, így térve ki a második fajtájára a házasságoknak, mely már valóban kellemesebben hangzik, még akkor is, hogyha a Földi házasságokkal ellentétben nem alapszik szerelemre. Akinek lehetősége van, megpróbál a második szerint boldogulni és vagy bejön nekik, vagy nem. A mi esetünkben is valószínűleg ez lesz, hiszen megadja nekem a választás lehetőségét, nem fog kötelezni rá, ezt érzem, de arra nem számítok, ami történik, hogy letérdel elém. Szemeim kissé elkerekednek a csodálkozástól és tényleg nem gondoltam volna, hogy egy Consiliumi tag majd letérdel elém, és megadja a módját a lánykérésnek. Még nagyobbat nő hirtelen a szememben, miközben a pír ismét megjelenik arcomon. A fenébe is, hogy lehet ez? Nem vagyok egy pironkodós. Elmosolyodom, miközben a gyűrű is megmutatkozik előttem, és milyen gyönyörű! Nem tetszene a giccses, nagy kővel kirakott ékszer, de ez? Tökéletes! Néhány másodpercig nézem a kerek ékszert, majd végül tekintetem William szemeire vetül.
- Igen! Szeretnék a feleséged lenni! - bár nem szerelem, hanem egy közös döntés ez, ahogy azt nem is olyan régen tisztáztuk, mégis most úgy érzem, hogy valami jó kezdődik el. Kezem felé nyújtom, engedve, hogy Ő húzza rá a gyűrűt, ahogy azt illik - ha már így megadta a módját -, és ha nem utasít el, akkor egy lágy puszit lehelek ajkára. Nem nyújtom el csókba, elég most ez a puszi arra, hogy megpecsételjük mindazt, ami történt. Bízom benne, hogy ez volt a legjobb döntés. Nem számít, hogy kihez mennék hozzá, úgyse ismerném őket, és tudom jól, hogyha egy Consiliumi tagnak nemet mondok, akkor a legrosszabbra számíthatok, mert a bosszú kegyetlen tud lenni, és Williamet bár nem ismerem és most kedvesnek tűnik, úgy hiszem, hogy nem véletlenül lett az, aki, és ha kell, képes piszkosan játszani. Most mégse akarok erre gondolni, szeretném elfogadni a helyzetet, és hinni benne, hogy minden pozitívan fog alakulni. Egyetlen kérdésem van még csupán.
- Visszamehetek majd az Arkanra? - láthatja rajtam, hogy számomra ez milyen fontos, ahogy azt is érezheti, hogy tudom, mindez rajta áll. Ha Ő lesz a férjem, Ő dönti majd el, hogy mit engedélyez a számomra és mit nem, a flotta tagjaként pedig akár több hónapig is távol lehetek majd tőle. Vajon ebbe beleegyezik vagy az életem azon részének vége? Fájna... és nem találnám a helyem, nem tudnám lekötni magam a Volentisen, főleg, hogy egy tanácsosnak is bőven akad munkája, de mégis... ha ezt a döntést hozná, bele kellene törődnöm. Bár tény, akkor előfordulhatna az is, hogy a házasság se tartana túl sokáig, nem lennék képes a fenekemen csücsülni és semmit se csinálni, így a lázadás is idővel remek ötletnek tűnhetne, de nem, nem akarok most ezekre gondolni. Bíznom kell William jóindulatában, abban, hogy ésszerűen fog dönteni. Hiszen ha dokkolunk, végig mellette lehetek, és nem növünk egymás fejére sem. Ez nem menekülés lenne tőlem az Arkanra, ahogy az oly sokak esetében, egyszerűen az életemet szeretném folytatni, úgy, hogy most már a törvény akaratának is eleget teszek. Tovább már nem húzhatom, és talán jó is lesz ez így.


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
2 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Ugrás:
^
ˇ