Alig vártam, hogy kitegyem a lábam Oscar lakosztályából. Feszült vagyok, nem is kicsit, de próbálok nyugodtnak mutatkozni, miközben átkísérnek Bernard szobájához. Egyik consiliumi tagtól a másikhoz... Kezdem hülyén érezni magam ez miatt, de türelmet erőltetek az arcomra, a mosoly viszont már nem jön össze. Talán nem is kell.
Hogy kérhetett tőlem Oscar ilyesmit? Tudom, hogy azt várta, hogy majd azonnal engedelmeskedem neki, de én erre nem vagyok képes, nem vagyok egy sunyi lotyó, akitől ilyet lehet kérni, bár érzem, hogy ennek még meglesz a böjtje. Talán... talán idővel mégis csak engednem kell, de próbálok most nem azon agyalni, inkább megállok Bernard lakosztálya előtt, majd a mellettem lévő biztonsági jelzi neki, hogy megérkeztem. Ha az ajtó nyílik, akkor csak a férfi szemeibe nézek, de az arcmimikám most már őszintén jelzi, hogy feldúlt vagyok.
- Mr. Lavignon! - biccentek, ha pedig behív és becsukja mögöttem az ajtót, akkor apró sóhaj szalad ki ajkaim közül. - Kérhetnék egy pohár vizet? - fordulok felé, és most nem várom meg a kínálgatást, úgyis azzal kezdené és be kell ismernem, hogy szomjas vagyok. Mondjuk most még talán az a whisky is jól jönne, de... nem, azt inkább nem említem. Elég lesz csak a víz. Nem voltam túl sokáig Pavellnél, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt az az idő, most pedig nehezemre esik egy helyben megállni, de nagyon igyekszem ám. Remélem nem fog faggatózni arról, hogy mi volt, hogy miről beszéltünk... Azért kifecsegni nem fogom Oscar kérését, van egy határ, amit nem léphetek át. Vagy mégis meg kéne szereznem azt a jegyzetfüzetet? Körbepillantok, mintha csak a lakosztályt nézném meg magamnak, de tekintetem azért kíváncsian figyel, vajon láthatom valamerre? Miért jut egyáltalán ilyesmi az eszembe? Tény, tartok Pavelltől, de nemet mondtam, nem gondolhatom meg magam, Bernard pedig eddig egész normális volt velem.

A testőrök közül az egyik kopogtat az ajtón, minek hála rövid időn belül az kinyílik. Rögtön szembe is találom magam a házigazdával, így tekintetünk találkozhat, de képtelen vagyok elmosolyodni vagy bármi pozitív jelzést tenni, Pavell túlságosan is feldúlt ehhez. A testőrök távozhatnak, odabent nem lesz szükségünk rájuk, és jó tudni, hogy a férfi továbbra se tart tőlem. Mondjuk... nincs is oka rá. Érzem, ahogy felmér, de nem zavartatom magam, egyáltalán nem. Nem véletlen nem öltöztem ki, nem kell látniuk, hogy milyen nőies is tudok én lenni, higgyenek csak egyszerű gépésznek. Bár... azon az álcán William már átlátott, talán idővel Bernard is át fog, na nem mitha számítana. Besétálok hozzá, majd megelőzőm a kínálást és én magam kérek némi vizet, de úgy érzem, hogy félreért.
- Nem vagyok rosszul, de köszönöm! - biccentek felé és most nem húzódom el, nem zavar rövid érintése. Örül, hogy eljöttem... mintha lett volna választási lehetőségem, de, valahogy most nem bánom, hogy itt vagyok. Amíg Ő kedvesen kiszolgál, addig én viszont nem ülök le, helyette inkább nézelődni kezdek. A jegyzetfüzetet sehol se látom, de helyette egyéb érdekes dolgokat igen. A fényképek előtt egy kis időre elmerengek... hiányzik a családom, de nekem egy képem sincs már róluk, nem hogy a régi kutyusomról. Aprót sóhajtok, majd végül a könyvek felé lépkedek, amelyek a gyengéim. Nem tudtam túl sokat beszerezni, de imádom őket továbbra is, így nagy gyűjtő vagyok, csak a gyűjtemény kis terjedelmű még. Ahogy nézem, leginkább orvosi könyvek vannak itt, de azért találok mást is, ami még a számomra is érdekes lehet. A férfi viszont hamarosan visszatér, így felé tekintek, majd átveszem a poharat tőle.
- Köszönöm! - rögtön bele is iszom, most... most nem akarom gyanúsnak látni, nem hiszem, hogy megmérgezne, így mohón iszom pár kortyot, majd ez után meglepetten pillantok Bernard felé. Főzne valamit? Miattam?
- Hmm... miért is ne? Jól hangzik, de csak akkor, ha segíthetek Önnek. - én se főzök ám rosszul, Katrina már láthatta az Arkanon, ahogy többen is megdicsérték már, akik ettek a főztömből, de vajon Bernard mit tud? Egészen kíváncsi lettem, és bár bizonyára arra számított, hogy visszautasítom ezt a különös ajánlatot, nos... mégse teszem. Főzzünk! Akármilyen abszurd is a helyzet, hogy én egy tanácsossal fogok konyhatündérkedni, mégis, egészen jól hangzik, még egy kedves mosoly is megjelenik az arcomon, ami akkor olvad le, amikor az Oscarral folytatott beszélgetésünkről érdeklődik. Aprót nyelek, majd végül nemet intek a fejemmel.
- Sajnálom, de... nem hiszem, hogy Mr. Pavell örülne, ha elmondanám Önnek. - biztosra veszem, hogy nem örülne neki, így tartanom kell a számat, bár belül még mindig küzdök. De talán Bernard meg fogja érteni a helyzetemet. Ha pedig nem, akkor majd Oscarnál rákérdez a dologra, bár nem hiszem, hogy a Consilium feje őszintén felelne. Sunyi alaknak tűnik, rendkívül unszimpatikusnak, aki velem akarta elvégeztetni a piszkos munkát.
- Természetesen! Mindig elvégzem a dolgom! - e felől ne legyen kétsége. A poharat kiürítem, majd ez után pillantok a konyha felé kérdőn. - Mit főzünk? - visszatérek erre a témára, mert ezzel nincs bajom, nem fáraszt és kíváncsivá is tesz továbbra is. Miért is akar egy tanácsos egy gépésznek főzni? Nem lenne köteles jópofizni velem, egyáltalán nem, és mindketten tudjuk, hogyha nekiállunk főzni, az pár órát igénybe fog venni a vacsora elfogyasztásával együtt, tehát... egy ideig itt leszek. Nos, időnk az biztosan lesz beszélgetni és ismerkedni, elvégre, ez lenne a célja a ma esti kis randevúnknak.