Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 2
Víz eleműek - -
Tűz eleműek 1 2
Levegő eleműek 3 1
Emberek 1 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 5 5
Consilium - 3
Lázadók 3 1
Összesen 17 18

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Bruce Rockwood, Niara, Oscar Pavell, Readash, Sabrina Steele


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Barlangrendszerek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
ÜzenetSzerző
 #11•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   Szer. Júl. 04, 2018 7:59 pm

Oscar & Niara

Frissnek érzem magam, annak ellenére, hogy az éj során pilláim pillanatokra csukódtak le csupán. Valószínűnek tartom, ha nem frissítem fel magam, menet közben alszom el, az pedig nem lenne jó, tekintve, hogy nem árt ébernek maradnom. Egy, mert emberrel az oldalamon fogok végig baktatni hegyen s völgyön át. Hegyen nem, de na. Kettő, egyre kevésbé vagyok benne biztos, hogy olyan simán fogjuk megtenni az utat, mint azt elképzelem. Tartok a meglepetésektől, melyek a fák árnyai közt várhatnak ránk. Megfordult már a fejemben, hogy ez egy csapda, melybe olyan simán gyalogoltam bele, mint egy naiv kislány. Esetleg felmerült bennem az is, hogy hasonló módon tűntek el szüleim és velük Doran meg Naita. De felteszem egy ember sem annyira bolond, észnélküli, hogy bízva egy ocantis jószándékában, több helyen is megsebesíti magát. De persze, vágjunk bele. Fő a kalandvágy meg némi másféle vágy.
Bele sem merek gondolni mit él át majd Doran, ha most nyomom vész, odaveszek vagy akármi. Erre még nem árt visszatérni.
Aggódó tekintet, kérdés melyet nem értek továbbra sem, pedig mennyivel könnyebb lenne. Neked mért nincs olyan kütyüd amivel megérthetnénk egymást? Elmagyaráznám merre kell menned és mindketten mehetnénk a saját utunkon. Bár lehet akkor már valamelyikünk nem élne.
Nem fulladtam bele, ne aggódj – válaszolok csak úgy találomra valamit. Ennyi erővel akár azt is mondhatnám és meg is teszem – Hideg fürdőt vettem, lenyugtatandó vad vágyaim, mielőtt elevenen falnak fel mindkettőnket. – most már magabiztos mosoly játszik arcomon. Ironikus lenne, ha valahol az út végén – mely ki tudja hol, merre vezet – kiderülne, hogy van olyan fülbemászó szerkezete, mellyel minden szavam érti. Ezért most megfigyelem arcrezdüléseit, reakcióját. Kizártnak tartom, hogy ne kapná fel a fejét egy férfi, legyen az ocantis vagy ember. Bár franc se tudja hogyan működik emberi fajtájuk. Kíváncsiság mi?
Keresni látszik valamit és tán tudom is, hogy mit. Kotorászni kezdek a táskámban, míg kezem hideg fémet nem érint. Egyet, majd koccan a másikkal – Ezt keresed? – emelem ki a táskából azt a valamit, ami épp annyira lehet bármi, mint akármi. Én fegyvernek mondanám, bár azokat nem ilyennek ismerem. Hideg, nem szeretem érzést kelt érintése, így óvatosan fogom meg és nyújtom át neki. Szüksége lehet rá, de csak az egyiket adom vissza. A másikat egyelőre megtartom magamnak, bár ellenemre van. Örülök, hogy megszabadulok tőle.
Szemöldököm, az egyik, a jobb magasba szalad kérdése hallatán. Illetve inkább szándékát látva.
- Kedves vagy, de szerintem elég lesz, ha magadat eljuttatod a célig. Az sem lesz egy sima menet, remélem ezzel te magad is tisztában vagy. – mondandóm megerősítem egy nemleges fejrázással a táskát is átpakolom a másik oldalra, ha érte nyúlna.
Próbálom tartani vele a lépést. Úgy értem hozzá lassítani ami elég nehéz tekintve, hogy nem vagyok hozzászokva a lassú sétákhoz. Figyelem lépteit. Figyelem Őt. Rájövök, hogy figyelnem kell mikor fárad el, mikor érkezik a fájdalom, mikor kell megállni. Nem fog magától szólni, annál makacsabb. Ha nem veszem észre a jeleket rakhatom össze újra a sebeit.
Előre sietek, amint megpillantom, amit keresek. Csomagom a földre dobom, előveszem kölcsönvett kését és magasba nyúlok, hogy elérjem ami kell nekem. Nem elég erős. Fára mászok, nem túl magasra, tovább keresem a megfelelő ágat, majd amikor megtalálom késével körbeszelem, végül ágat török. Végigsimítok a fa törzsén tenyeremmel, köszönetet mondva neki. Nemsokára új hajtás nő majd a másik helyén, így megy ez.
Átnyújtom a rögtönzött járássegítőt, minek után megszabadítom a felesleges hajtásoktól. – Ezzel talán könnyebb lesz. Elbír? Próbáld ki – biztatom lelkesen – Ezt azonban még megtartanám, ha nem bánod. Tetszik – emelem fel a kést, majd el is teszem mielőtt meggondolja magát.


_________________

Mikor azt súgják a fülembe: nem éled túl a vihart.

Visszasúgom mosolyogva:

Én vagyok a VIHAR.


avatar

Online
Ocantis polgár

Karakterlap :
Tartózkodási hely :
Ocan
Mentális erõ :
60
Képességpontok :
42

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #12•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   Pént. Júl. 06, 2018 10:14 am

Niara && Oscar

Szót nem értek a szavaiból, de el sem agyalok rajta, hogy miket mesélhet, lehet az anyám szidja, hogy az útjába kerültem, vagy éppen élteti, hogy végre nem unatkozik.
Pedig, ha már úgy hozza a sors, hogy közös útra kényszerülünk, illetve ő teszi velem, akkor már beszélgetnék vele. A népről, a szokásaikról, a betöltött szerepéről, mert lenne legalább értelme, így is van persze, csak lényegesen hosszabbak lesznek a nappalok, főleg, hogy béna vagyok. Szeretnék fess lenni, friss, egészséges, aki előre csörtet a bozótba hogy belefusson néhány veszélyes állatba és esetlegesen elharapódjon a torkom. Szép kilátások, lehet mégsem kéne.
Egyszeriben zavarni kezd, hogy a lábam, karom nem úgy teszi a dolgát, ahogy én azt elvárnám tőlük, düh forrong az ereimben, vagy lehet csak vágy. Kell nekem leskelődni, most itt az ára. Mégis cinkos mosoly szalad át az arcomon, jól lehet csak önmagammal pacsizhatok le az ügyben. Majd a jó öreg Bernardnak elregélem.
Fegyverrel a zsebemben máris jobban érzem magam, igaz így húzza lefelé a nem méret nadrágomat, de esélye nincs leesni, a csípőcsontom elakassza, mintha kötelező lenne. Nyugtat a tudtad, hogy nem köldökszabadonhagyós pólót hozott számomra, azért lássuk a dolgok jó oldalát is, mert van nekik.
Nem., jó, nem cipelek, pedig felajánlottam, igaz a mosogatással is megtettem, míg házas voltam, jól lehet elvártam, hogy az edények közelébe se engedjenek. Olyan távoli az az élet, hogy talán nem is igaz. Honvágy marja a gyomrom, éhség már biztos nem. Nyugtalan vagyok, az idegem feszülnek, mint a macska bajsza, amikor veszélyt szimatol, erről eszembe jutnak a bolygó állatai, amelyekről rohadtul keveset tudunk, de azért egy kettővel nem szeretnék randevúzni, főleg,  hogy vélhetőleg nem tudnak pókerezni.
Fura nyelvének dallamossága leköti a figyelmem, miközben azt próbálgatom melyik lábam mily mód terelhető, hogy a másik pihenjen és a csípőm sem 15 perc után mondja fel a szolgálatot. Bezzeg 20 évesen végig vágtattam volna a világot, most pedig annyi a mázlim, hogy a reggeli merevedés még nem költözött át a derekamba.
- Kurva hosszú nap lesz, én már érzem, remélem, hogy ismered az élővilágot és nem fogsz valami kardfogú lajhár elé vezetni, amúgy mond csak van még abból a levélből, tudod, amitől olyan jót aludtam, nem kaphatok egyet? Elég lesz alváshoz is. - az orrom alá duruzsolok, sejtem, hogy fingja nincs mit akarok. A napfény végigömlik a testén, hosszú hajába kapaszkodik, illata megcsap, elválva a búja erdő szédítő mámorától. Mennyire más mint a barlangban. Egy pillanatra állok meg, hogy a szemem a napfényhez szoktassam, hagyjam a látványt lefolyni az agyamban, megfesteném. Talán nem lenne grandiózus műremek, de felismerhetően le tudnám mázolni ha lenne vásznam, ecsetem és festékeim. Mondjuk teljesen biztos, hogy lehetne kikeverni a növényekből, gyümölcsökből, lehet kéne nyaralnom itt egy kicsit? A gondolatot oly sebesen vetem el, ahogy megfogant.
Érdekelne a nő különleges képessége, a családja, az, hogy mit tart fontosnak magáról, mit szokott csinálni? Van párja? Ehhez meg mondjuk mi közöm.
- Férjnél vagy? - úgysem érti, megkérdezhetem. Akár azt is, hogy náluk szokás borotválni? Na nem a lábát és még csak nem is a hónalját. De olyan nőve már találkoztam, aki a hátával is megtehette volna. Nemhiába a darwini elmélet.
Felszívom magam. Menni fog, csak sétálnom kell, bicegnem, sántikálnom, sétálnom, hogy az isten verje meg. Nem szabad kicsiket lépni, ezt megtanultam, egyrészt úgy nézek ki tőle, mint akinek prosztata problémái vannak, másrészt sokkal megterhelőbb egy két lépés, mint egy, csupán matematika.
Lelassít hozzám, szégyen kúszik az arcomba, gyűlölök elesett lenni, ahogy beteg is, vagy éppen csak energiaszegény. Azt szeretem, amikor pattogzik körülöttem az energia, de a figyelem leköti az erdő halk neszezése, a lépteink surrogása, a légvételem, fel sem tűnik, hogy előre siet, csak amikor a csomag a földön landol és a nő fára lendül. Irigylem puha mozdulatait, én elbajlódnék egy fára mászással, sosem másztam még fára, de olvastam róla kölyökromban.
Lehunyom a szemem, szemhéjam mögül kizárom a napot, arcom felé fordítom, önként vigyorodom el, nem élhetünk az űrben, ez egyszerűen lemásolhatatlan, az apró bogarak halk zümmögése, nem is látom őket csak érzem, hogy jelen vannak, a hűs szellő. Ezt nem lehet mesterségesen előállítani.
Mire elém lép, már nyitva van a szemem, figyelem őt, egyensúlyát a körülötte lélegző fákkal, növényekkel, átveszem a rögtönzött mankót, ránehezedek. Felmerül két probléma is, az egyik, hogy ugyanazon oldalon van lesérülve a karom és a lábam,pedig ott kéne könnyítenem, a másik, hogy pár órán belül már a másik kezem is használhatatlan lesz a sérülésektől, amit óhatatlanul ejt a pöre járósegédlet, mégis hálásan mosolyodom el.
- Tolvaj! - súgom kedvesen, pedig az a kés nekem is jól jönne, de nem félek, hogy nem használja, ha oka adódik rá. Amúgy is csak a zsebemben lapulna.
Útra kelünk, kicsi hobbitok a baszott nagy erdőben.
Eleinte kölyök vagyok, aki "elsuhan" halom olyan dolog mellett, amit amúgy megnézne, lehajolna, megszagolna, megérintene, és nem nem a nőt előttem, noha... Tekintetem odavonzza gyakran az alakja, ruganyos léptei, halk szavai, amikről gőzöm nincs mit jelent. Egy idő után dúdolni kezdek, sérült vállam apró mozdulatokra késztetem, ahogy a keskeny ösvényen haladva fákat érintek meg, ujjaim durva kérgeken bukdácsolnak.
Megsimítom a növényeket, amik egy magasak velem,  hogy ne kelljen lehajolnom, lasítanom minket. Nyűgjeim nőttön nőnek, a lábam a bakancsban, a vállam, a másik tenyerem, a combom sajognak jajgatnak, kitartok.
Néha vizet kérek, 1-2 perces pihenőket, közben fákról kérdezek mutogatással, jelzem, hogy csodálatosak, és mehetünk, nem én leszek az, aki miatt nem haladunk időben. Dombra fel, kínjaim halk káromkodásra késztetnek, dombról le, most nem használom a mankót, szinte gurulok a lendülettől, pihen a kezem.
Az előttem haladót figyelem, hogy elterelődjek a szenvedésemről búja gondolatoknak engedek utat, hergelő álomképeknek, a seggét stírölöm, keskeny derekát, amit alig látok a táskától, amit cihel.
Most bánom, hogy makacs voltam és nekem nem kell fordító készülék, csap pár órára jövök le, nekem aztán nem kell. Nesze, barom. Most örülj.
Lohad a jó kedvem, érzésem szerint órák óta gyalogolunk, fáradok, légvételeim sűrűsödnek, sőt mi több, hiába a jó kondim, hiába sportolok odafent, lassan lihegősbe csapok át.
Már nem nézem a természetet, tekintetem az előttünk felbukkanó keskeny patakra szegeződik. Anyááád. Te tényleg. Legalább a lábam lehűl, annak lehet jót tesz.
- Meg tudjuk kerülni? - megérintem a nő vállát, hogy felém forduljon és a patakra mutatva rajzolok a levegőbe egy kört. Nyilván nem növelném a kiló méterek számát, amit meg kell tenni, mélynek sem tűnik, de faszom sem tudja milyen lények lakják.
Ujjaimmal járást imitálok. Átgázolunk rajta?
Sejtem, hogy úszni nem fogunk, pedig isteni lenne, de ahhoz túllüktetnek fájó sebeim.
Pár percet remélek, hogy kilihegjem magam, hogy a mellkasom ne azért süllyedjen, emelkedjen ily sebesen, hogy éltető oxigén jusson az ereimbe, hogy a szívem pattogása lassuljon.

_________________
 Minutes turn to hours.
Hours turn to  years
And I've seen truth turn to power

avatar

Online
A Consilium tagja

Titulus :
Consilium feje
Tartózkodási hely :
Volantis
Mentális erõ :
24
Képességpontok :
22

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #13•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   Szomb. Júl. 07, 2018 6:17 pm

Oscar & Niara

Folyton emlékeztetem magam, dorgálom, hogy lassabban haladjak. Nem jelzi, hogy fájnak tagjai de látom rajta. Ami azt illeti, bár nem tudhatom biztosra, sejtem, hogy a fájdalom lassan visszakúszik lábába és vállába. Megfordult a fejemben már az is, hogy előre sietek és segítséget hozok számára. Kibaszott lassú és keserves túra lesz így. Amúgy meg vajon nem keresik már? Egyáltalán van aki hazavárja? Biztosan van ki kétségbeesett lépéseket tesz az irányba, hogy megtalálja. Mint akkor én, mikor családomnak nyoma veszett. És tessék sokra mentem. Tán ezért szeretném visszajuttatni az övéihez. Reménykedve abban, hogy valamikor más is megteszi ezt a sajátjaimért. Lehet neki is van nővére, szülőanyja, asszonya kiben él a remény.
Későn de magam is rájövök a bot feleslegességére. Tartok tőle, ezt nem gondoltam végig. Nem baj, majd jó lesz valami másra, ha nem tűzgyújtósnak éjszakára. Szavát, mit mormol nem értem.
Tol vaj? – kérdezek vissza, megismételve mit mond. Ez valami köszönetféle akart lenni vajon? Fogalmam sincs róla. Mondandója lágyságából csak erre tudok következtetni.
Látom érdeklődik a növényzet iránt. Egy-kettőnek a nevét elárulom haladtunkban, illetve a rá jellemzőket, bár tudom nem érti továbbra sem. Mégis jobb, mint kussban haladni. Egy másiknál meg megálljt parancsolok. Kezem a csuklójára kulcsolom, mielőtt az elérné célját. – Nenene! – mondom, nyelvén, hogy értse.
- Óvatosan, ha szeretnéd még használni ép kezed. Az evodia nagyon mérgező tud ám lenni. Baszott nagy hólyagok lesznek a kezeden, ha hozzájuk érsz. – szólom le saját nyelvemen, mintha értené. A reakcióm még érti azért, mondandóm csak kiegészítő. Mint egy kíváncsi gyermek, ki ismerkedik a tájjal és annak veszélyeivel.
– Nem vagy hozzászokva a veszélyhez mi? – vagy legalábbis nem az effélékhez.
Dallamos dúdolását hallgatom, engedem magam tovaszállni vele. Szemem becsukódni engedném, ha tehetném és hagynám, hogy fantáziám képei magával ragadjanak, hogy aztán álomba ringassanak vagy épp ne. De nem teszem. Haladunk tovább. Be kell látnom keményebb fából faragták, mint gondoltam. Azt sejtettem sokkal korábban feladja majd, fájdalmaira panaszkodik. Igen, ezt néztem ki az emberekből. Na és? Fájdalmai minden bizonnyal kezdenek egyre elviselhetetlenebbek lenni, akkor is, ha palástolni próbálja. A pataknál úgy döntök megpihenünk. Megállok, nézek előre a patak túlpartjára. Számolom mikorra érhetünk oda. Érintése mentén megborzongok. Nem, nem rossz értelemben és épp ez a bajom. Feldühít önnön vágyam, kíváncsiságom, franc tudja. Pedig szeretném megérinteni úgy igazából. Nem sebeit ápolva vagy dorgálva. Figyelem mozdulatait szavait, de ködön át. Megrázom fejem, jelezve a nemleges választ és hogy akkor talán szédítő gondolataim is elszállnak.
- Ti emberek mindig a nehezebb utat választjátok? – kérdezem reagálva jelzésére, hogy keressünk másik átjárót a patakon. A következőnél azonban bólintok egyet, hogy értse – Átmegyünk rajta, nem kerülünk. - Jobb lesz megszabadulnom tőle minél előbb, akkor tán vágyaim sem mardosnak tovább.
- Itt megpihenünk. – dobom le a táskám egy fa tövébe. – Tedd magad kényelembe, hadd nézzem meg a sebeid – hozzáteszem elmutogatva is. Kibontom táskám és előveszem a dobozom, melyben ott lapul többek közt az előző napról már jól ismert csomag is. Kezem megáll fölötte de nem. Tovább halad, keresgél.
- Tudom, hogy rohadt unalmas a sok vetkőzés, de attól tartok elkerülhetetlen, ha meg akarom nézni a vállad. – Most nem tépném szét, bááár de, csak épp nem lenne jó ötlet, hacsak nem akarom kitenni annak, hogy pőrén kelljen megtennie az út hátralévő részét. Egye fene, abban is benne lennék, de azért a finomabb megoldásnál maradok, segítek neki levenni. Tudom, erősnek kéne maradnom, de elengedem, mint olyan. Ujjaim végigszaladnak testén a pólóval együtt, ahogy kibújtatom belőle. Szívem hevesebben kezd verni, csak reménykedem benne, hogy nem hallja, bár abban sem lennék biztos. Eljátszom a gondolattal, hogyan tovább de most még a sebére szegezem pillantásom. Még...


_________________

Mikor azt súgják a fülembe: nem éled túl a vihart.

Visszasúgom mosolyogva:

Én vagyok a VIHAR.


avatar

Online
Ocantis polgár

Karakterlap :
Tartózkodási hely :
Ocan
Mentális erõ :
60
Képességpontok :
42

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #14•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   Hétf. Júl. 09, 2018 12:49 pm

Niara && Oscar

Akaratlanul nevetem el magam, hogy szavakat tanul, már megtanítottam tiltakozni, a nevemre, ami nem is az enyém, a víz szóra és arra, hogy tolvaj. Nagyszerű. Jól fog boldogulni a világunkban, ettől nem kell félnem. Én pedig ismerem az egyik gyümölcs nevét. Laza.
Akárhonnan nézzük, már nagy baj nem lehet, hiszen tud komolyan tiltakozni. A kedvem jelenleg rózsás, de még nem indultunk neki az útnak, erősen sejtem, hogy az lohasztani fog a kedélyemen, erőmön, azon talán többet. Rühellnék gyengének mutatkozni.
Tapizom a növényeket, kedvelgetve, puhatolózva, mégis frászt kapok, ahogy a kezem után nyúl és jelzi, hogy ne nyulkapiszka, mert akár még bajom is lehet.
Kölyök vagyok valójában, aki elment kirándulni az erdőbe és a gombákat kóstolgatná, színre, állagra való tekintet nélkül, de nekünk még nincs az Ocanhoz kisnövény határozónk. Kéne rajzolnom egyet. Igyekszem mindent az agyamba vésni. Az elején fogékony vagyok, amiket lejelel azokat gondolatban melléjük rajzolom agyban. Ok, ez veszélyes, ez nem, ez jó, ez nem…
Héj, kislány, melyik az amelyiktől csodás látomásom támad, tudod a tegnap esti?
Mégsem kérdezem meg, azt akarom, hogy erősnek lásson, csak tudnám mi a fasznak?! Mit számít? Haza akarok jutni és ennyi, őt meg elfelejteni, igaz?
Hallgatom dallamos nyelvét, éppen azt is mondhatja, hogy a nővénytől lerohad a karom tövig, vagy azt, hogy tetszik neki a szemem, semmit nem értek belőle és van ennek valami szuper bája, valami, amitől az egész izgalmassá szelídül.
Az erőm pedig fogytán fogy, lyukas vödörnek érzem magam, amiből a víz túl gyorsan csordogál el, még csak arra sem volt elég, hogy benedvesítsem a számat.
Gyümölcsök iránt érdeklődöm, melyik ehető, melyiktől folyik ki véresen a belem? Amire biccent, abból tömök magamba, csak kevés és lopott pihenésekkel, arra fogva hogy vizelnem kell, vagy szomjas vagyok, de érzem, hogy elszáll az ihlet belőlem a gyaloglás iránt. Mit nem adnék egy kocsiért, lóért, tevéért, szárnyakért, vagy ép lábért. A vállam már nem is érdekel, az is sajog, mint a picsa, de nem kell járnom rajta.
A patak egy rám talált fohász, sejtem, hogy a partján megpihenünk kicsit. Van remény, hogy túl fogom élni.
Sóhajtva levetem magam egy fa tövében lapuló puha füves részre, kiráz a hideg az élvezettől, hogy a teher lekerül a lábamról. Éljen!
- Üm? – áh a sebek? Értem én. Bólogatok, ez érthető, szívesen vetkőzöm, csak kérjen rá, sőt, elég, ha elmutogatja.
Működő kezemmel a póló alá nyúlok, lelkesen fogadom a segítségét. Érintése libabőrt varázsol a hasamra, hátamra, végig a karomon, hogy belemarjon a tarkómba, dobszolót csalva a szívemre, dobhártyámra. Ellenőrizetlen sóhaj szalad ki a számon. Isteni lenne nem arra koncentrálni, hogy még finom izzadság illata is vonz, hogy ujjainak érintése tudná feledtetni, hogy dögrováson vagyok. Magam mellé ejtem a pólót, csupasz hátam szúrják a fa kérgei, kirántanak abból, amiről éppen álmodom.
Mohónak érezhetően kigombolom a nadrág maradék gombjait, amúgy is le kell vennem, levegőt is kapok, bőrömbe árkokat vájt a nadrág dereka. Minő megkönnyebbülés megszabadulni a szorítástól.
- Jelzem, a lábam sokkal jobban fáj, ha lennél oly kedves ott is végig cirógatni, sőt, ha kérhetném…. Ámbár nem hiszem. – muszáj megérintenem, így felé nyúlok, ujjaim a vállán érik, hogy onnan merészen a nyakára pattanjon az érintés, magamra vonni a figyelmét hivatott a mozdulat, de ha nem hülye, márpedig nem tűnik annak, biztosan érzi, hogy túl van ez gondolva.
A vállamra mutatok, majd a combomra, amit még nadrág fed, az érdekel, hogy mit gondol, mikor lesz jobb, de igazából handabandázok. Mennyivel könnyebb ezt a „mi” nőinkkel, ott nem kell a szépet tennem és talán pont ettől izgalmasabb is ez a szavak nélküli apró kis flört, ami lehet nincs is, csak én látom bele. Legalább nem fog leoltani, max azt mondja: nenene. Én meg majd szívesen félre értem. Bár tegyük hozzá, nem vagyok visszautasításhoz szokva, de ahhoz sem, hogy pár órás ismeretség okán valaki felkeltse a figyelmem. Talán a tilos, ami fokozza az iránta táplált vágyam, amivel lehet kezdeni sem tudnék mit. Az esetben… tényleg lőjenek az űrbe, de íziben.
Tenyerem a nyakának finom ívén felejtem, mintha tényleg véletlen lenne. Isteni lenne, ha minden csak bennem élne és lerúgja a maradék vesémet. Pedig csak tartom a kapcsolatot a világgal.


_________________
 Minutes turn to hours.
Hours turn to  years
And I've seen truth turn to power

avatar

Online
A Consilium tagja

Titulus :
Consilium feje
Tartózkodási hely :
Volantis
Mentális erõ :
24
Képességpontok :
22

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #15•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   Hétf. Júl. 09, 2018 8:09 pm

Oscar & Niara

Tán bűntudatnak kéne gyötörnie sötét lelkemet, amiért vágyakozó gondolatok fogannak meg az égi ember kapcsán fejemben. Amiért most a sebének állapota másodlagossá fajul és buja vágyaim képekké formálódnak odabenn, hogy tovább perzseljék amúgy is zaklatott világom. A sebeivel nem lesz gond ezt tudom, biztos vagyok benne. Hacsak nem döf belé valaki újabb pengét és szabdalja darabokra. Árulónak kéne éreznem magam, mert tekintete fogva tart, magával húz, csábít.
Azt kívánom lépjen közbe valaki vagy valami, bármi mielőtt árulóvá lennék. Ilyenkor hol vannak az Ocan vérszomjas vadjai? Hogy mért nem csörtetnek végig az erdőn, és taposnak bele a földbe, vágyammal együtt? Lehet idő kérdése csak, hogy az égiek a földdel akarjanak eggyé tenni bennünket és ezen akaratukat meg is lépjék. Lehet egyszer mi lépjük meg a következő lépést, ha lesznek olyanok, kiknek van elég vér nemesebb testrészeikben. Nos ez nem én leszek. Most nem.
Vállán kitisztítom a gyógyuló sebet, újra bekenem de mozdulatom a megszokott bevált módszert követi, tekintetem meg kezének mozdulatát, ahogy a nadrág gombjaival bajlódik. Mond valamit de az is csak szűrőn át jut el fülemig. Úgy sem értem mit mond. Kezdek hozzászokni, így csak azt hallom bele amit fantáziám tolmácsol. Gyere, játssz velem!
Érintése nyomán, átszakad gyenge kavicsokból felépített gátam. Pilláim lecsukódnak, megadom magam. Félresöprök mindent mi útban állhat. Már fejben. Később majd összeszedem a megmaradt szilánkokat. Tekintetem rászegezem, a kék mélységbe fúrom. Ha nem vak, mindent kiolvashat belőle. Hosszú ruhám megemelem, lábam átvetem rajta, immár szemtől szemben. Mozdulataim sürgetővé válnak, akaratossá.
Akarlak – suttogom fülébe, de hogy szavaim egyértelműsítsem, ha eddig nem lett volna biztos szándékaimban, ha még kérdések merülnének fel benne, nyakamon pihenő kezére kulcsolom a sajátom s elemelem onnan. Hacsak nincs vele más terve egész a számig viszem. Számba veszem ujját, finoman végigcsúsztatom nyelvemen, tán egy picit rá is harapok vadítandó a helyzetet, majd délebbre kalauzolom ruhám alá. Azt akarom, hogy tudja, érezze mennyire vágyom rá, s sóhajom vágyaim legmélyéről szakadjon fel...



_________________

Mikor azt súgják a fülembe: nem éled túl a vihart.

Visszasúgom mosolyogva:

Én vagyok a VIHAR.


avatar

Online
Ocantis polgár

Karakterlap :
Tartózkodási hely :
Ocan
Mentális erõ :
60
Képességpontok :
42

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #16•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   Kedd Júl. 10, 2018 11:48 am

Niara && Oscar

+18

Kezdem azt érezni, hogy a túra meg fogja érni, ha más nem, tanulok egy csomó dolgot arról, mihez nyúlhatok és mihez nem. Mégis most, hogy ülök a figyelmem rá irányul, finom mozdulataira, amivel sebem kezeli, hozzáértéséhez nem tudok kétséget társítani.
Míg a vállamon matat, csendben figyelem az arcát, feltérképezem nyakának ívét, egy-egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy átadjam magam a fájdalom csökkenésével járó élvezetnek, akármivel kezeli, abba ne hagyja, ha lehet, akkor soha a büdös életbe.
Finoman érintem meg, azt hiszem ő az akit, kérni kell, nem utasítani, nem elvenni, amit nekem adhat, csupán elérni, hogy ő maga tegye meg a kedvemért.
Ujjaim alatt forró a bőre, puha, rákívánkozik az ajkam, harapni akarom, falni.
Pár pillanatra kapcsolódik össze a tekintetünk, hitetlenül elmosolyodom, eleddig kéknek vélt szeme, most zöldben úszik, lehet csak a természet lágy öle teszi ezt vele.  Túl könnyű lenne így, túl egyértelmű, állatias, ösztönös, és mint olyan nekem durván új. Ahhoz vagyok szokva, hogy a nők szűzkurvák, hogy kéretik magukat, nincs bennük lobogó tűz, ami elemésszen, felégesse a húst a csontjaimon.
Pillantása mindent elárul, ezernyi jót ígér, újdonságot, olyan vadságot, amit a nőből sejtek, és amit elvárok tőle. Sokkal többet, mint a fenti nőktől, belőlük minden hiányzik, ami Niában utat tör és leigázza akaratomat.
Eltolom magam a fa törzsétől, hogy közelebb legyek hozzá, ahogy az ölembe fészkeli magát. Elnyílik a szám, hogy mondjak valamit, ha lennének szavak, így csak felsóhajtok, bénábbik kezemmel a combjára fogok, a ruha anyagán keresztül is érzem tűzforró bőrét, ilyen lehet a pokolban és még semmit sem csinálunk.
Akármit súg a fülembe, rámorgok, veheti bárminek, de leginkább egy „csináljuk”-nak szánom.
Újabb vigyorral jutalmazom, szájába vett ujjam látványától, hangosan felnyögök, még kényelmetlenebbé kezd válni a nadrágom, mint eddig, immár nem csak derékban.
Tanulmány a férfiakról, lehetsz félholt, fél lábbal a sírban, míg áll a farkad, élsz! Ennyi a lényeg. Nem vagyunk mi olyan bonyolultan összerakva. Tekintetem automatikusan lesiklik a mellére, gyengébbik kezemmel a combjára marok, mintegy jelezvén, ne lopjuk az időt. Nem pocsékolom az energiám szavakra, olyanokra, amit amúgy sem értene. Sokkal inkább…. harapása újabb hörgésre sarkall, felhúzom a működő lábam, hogy kicsit magam felé mozdítsam a testét, előre hajolok, míg a kezem lefelé vezeti, megízlelem a nyakát.
Noha nem ehhez vagyok szokva, de esküszöm, csak jobban felizgat sós íze, a finom por réteg, ami befedi, amitől az egésznek, olyan érzete lesz, hogy… kiröppen a gondolat a fejemből, tenyerem felé fordítom, ujjaim remekül eligazodnak. A fültövére sóhajtok, szinte látom magam előtt meztelenül, nekem tetszően csupaszra fazonírozva, s most érzem tenyeremben a forróságát, ujjaim alatt nedvességét. Mohón fektetem a tenyerem az ölére, végig simítom, a levegő pedig a tüdőmbe szorul, túl melegem lesz.
Ügyetlen kezem a saját nadrágomra siet, kipattintom a többi gombot, kényelmetlenül feszengek, de ennél több mozgásterem nincs. Amúgy sem félek, hogy nem siet a segítségemre ámvagy meggondolná magát.
Ölén simító ujjaim a bugyija alá fészkelem, érinteni akarom, érezni forróságát, bőrömre varázsolni, ízét, illatát. Megrémiszt, hogy megbabonáz egy ocantis nő, de legalább terhes nem lehet tőlem, nézzük ezt az oldalát is.
Beszívom a bőrt a nyakán, tudom, hogy nyomot hagyok rajta, nem is akármilyet, megbélyegzem pár napra és istentelenül élvezem.


_________________
 Minutes turn to hours.
Hours turn to  years
And I've seen truth turn to power

avatar

Online
A Consilium tagja

Titulus :
Consilium feje
Tartózkodási hely :
Volantis
Mentális erõ :
24
Képességpontok :
22

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #17•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   Pént. Júl. 13, 2018 8:54 pm

Oscar & Niara

+18


Égető vágyam csak még tovább fokozza keze combomon, kísértésbe visznek sóhajai és fogai nyakamon, ahogyan keményen belém marnak mind. Ha akarnám sem tudnám megállítani az áradatot, mely magával sodor. A gátnak csupán romjai sejlenek fel mélyen a múltból, mintha réges régen építettem volna azt kavicsról kavicsra. Vagy csak azért épült volna, hogy lerombolják.
Ha szavakkal képtelenek is vagyunk kommunikálni, testünk szinte tökéletesen megérti a másik akaratát. Érzem testének közelségét, akaratát de még többet akarok. Azonnal, most és nem később. Beleborzongok jólesőn ujjainak játékába, csípőm előretolom, hátam ívben megfeszül, sóhajom nyögéssé formálódik ajkamon, ahogy ujjait magaménak érzem. Belefeledkezek ezért teheti meg, hogy a nyakam célpontjává válik, nem harapás célpontja most. Nyomot hagyó. Nem tetszik. Billogot éget a nyakamba, szinte magam előtt látom. Alsó ajkam beszívom, ráharapok, tán még valami cifra káromkodás is elhagyja szám. Tekintetem elsötétül. Kezem hajába túr, nem kímél. Erősen megmarkolom és fejét elhúzom nyakamtól, hogy rászegezzem nemtetszésem. Tekintettel harapok, ha úgy tetszik, de lehet lesz ez még így sem. Játszhatnám a sértődöttet, megfoszthatnám attól amire vágyik. Kezemben van, ahogy én is az övében, magammal is kibasznék. Nem jó játék. Ennél kreatívabb vagy Nia. Mégis eltávolodok, elengedem, felállok. Ruhámat kioldom és leengedem, földre hullik, ahogy a még maradék réteg is. Sietős mozdulatokkal térdelek vissza hozzá, immár anyaszült meztelenül, letérdelek úgy szabadítom meg őt is a felesleges holmiktól, feltárva férfiasságát. Tudnék mit kezdeni vele egyebet is, de most lavinaként ömlik végig testemen a forróság és nem marad más, mint előre. Vadul akarom, nem finoman. Heves mozdulattal tudom magamba. Ismét hajába markolok, most picit finomabban, mint az imént. Hogy szemmel tartsam, lássam. Fülébe súgok, szavaimnak nincs értelme, mégis érthető. Mozdulataim hevesek, akaratosak. Hajtanak. Hajtom magam, s velem együtt őt is a megsemmisülés felé.


_________________

Mikor azt súgják a fülembe: nem éled túl a vihart.

Visszasúgom mosolyogva:

Én vagyok a VIHAR.


avatar

Online
Ocantis polgár

Karakterlap :
Tartózkodási hely :
Ocan
Mentális erõ :
60
Képességpontok :
42

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #18•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   Szomb. Júl. 14, 2018 5:10 pm

Niara && Oscar

+18

Kezdek kellemesen csalódni az ocantis nőkben, nem elég, hogy Nia gyönyörű, még határozott is, Teszi, amit szeretne, elveszi, ami kell neki. Mély sóhajokkal falom a bőrét, nem bántani akarom, behabzsolni, most nem kell a consilium fejének lennem, most nem vagyok felelős az emberiségért, csak magamért. Nincs bennem lobogó harag tüze, ordító sóvárgás, hogy a dolgok ki ne csússzanak a kezeim közül. Az a vágy van, hogy ujjaim alatt életre kelő bőrére fogjak, érezzem szikár izmait, kőkemény combját, forró, nedves vágyát. Megőrülök, annyira akarok benne lenni, nem titok ez, nem is ciki, annyiban vagyok zavart, hogy megkötnek a testem bénaságai.
Vadul lüktet a vérem,  drótként feszül minden érem, ahogy az adrenalin száguld szerte a testemben.
Értem, hogy ne jelöljem meg, neki pedig értenie kéne, hogy ez nem jelent semmit, ha csak nincs egy hűséges férje odahaza, aki elveri a formás seggét ezért cserébe. Hirtelen összeugrik a gyomrom, ismeretlen érzés marja meg a beleimet.
Ha bántani meri akárki, annak a saját kezemmel tépem ki a szívét. Elhessentem a gondolatot, mint egy kelletlen bogarat, már nem is foglalkozom vele.
Felnyögök, a nyakam megfeszül, az ádámcsutkám fel-le pattog, ahogy nyelem a nyálam, mégsem tudom komolyan venni az óvást. Rendben, nem hagyok nyomot, pedig markolnám, harapnám, bezabálnám, ez van.
Már majdnem utána kapok, ahogy kikászálódik az ölemből, kis híján elhangzik a nenene, csak ne hagyjon itt, így. Álló dákóval. Ujjaim lecsúsznak az öléről, muszáj rányalnom az ujjamra, hogy érezzem az ízét, miközben mindenféle csinnadratta nélkül levetkőzik. Imádom, komolyan. Semmi kelletés, semmi színjáték, csak leereszti a ruhát a testéről, ráharapok az ujjamra, hogy ne sóhajtsak túl nagyot.
Végig pásztázom, homlokomon összeszaladnak a ráncok, rá koncentrálok, a természet megszűnik körülöttem, csak Ő lesz és Én, itt a bibi.
- Annyira... - szép vagy. Úgysem érti, pedig esküszöm a legszebb nő, akit valaha láttam, hiszen annyira természetes, annyira, más az illata is, íze még a számban, a szájpadlásomra tapadva.
Felé nyúlok, ahogy letérdel, megemelem magam, hogy a seggem alatt átcsússzon a nadrág és az alsóm is. Jó lábammal tolom el magamtól, hogy ne zavarjon a ruha. Seggem alatt szűr a fű, de kit is érdekel ez?
Kurvára zavar, hogy nem vagyok mozgékonyabb, de nem félek, hogy nem oldja meg.
Ujjaim megint a combján csúsznak, ahogy az ölembe ereszkedik újfent, lapos hasára pillantok, csupasz ölére, le sem merem hunyni a szemem, el ne mulasszam a pillanatot, amikor magába vezeti merev akarásom.
Hangot adok a kéjnek, hiszen szorosan körém siklik minden tekintetbe. Pattog a vér a fülemben, a hasamba beszorul a levegő, pillanatról pillanatra veszek el benne, mind mélyebben, mind mohóbban.
Két nyitott tenyerem a hátán lel fogást, ujjaim a bőrébe vájnak, kénytelen vagyok megemelni a tekintetem magunkról, mert erre kényszerít, és ettől lesokkolok, engem... nem szoktam irányítani. Ajkamon mégis mosoly játszik, megtartom magamon, pedig legszívesebben a melleit gyűrném, de azt hiszem ez nem az a pillanat, itt most a pöre szex van, a csupasz vágyak, a kendőzetlen dugás, mi mást mondhatnék rá?
Teste rugalmasan, tapasztaltan mozdul, szinte minden izma él a bőre alatt, akárhova fogok élettel teli hús fogad.
Hangja a fülemben édes dallam, imádom a nyelvét, még ha nem is értem. Válasz vallomásokat súgok, magamhoz ölelem, és hagyom, hogy kedvére lovagoljon az ölemen, elsodorva minket a kéj tengerén.
Hallani akarom a hangját, ahogy nyög, sóhajt, válaszol az én érzékeimre. Elveszni benne, összepréselődni, miközben a szívem vad ritmusa a farkamban tetőzik.

_________________
 Minutes turn to hours.
Hours turn to  years
And I've seen truth turn to power

avatar

Online
A Consilium tagja

Titulus :
Consilium feje
Tartózkodási hely :
Volantis
Mentális erõ :
24
Képességpontok :
22

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #19•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   Vas. Júl. 15, 2018 11:47 am

Oscar & Niara

+18


Ujjai nedvemmel a szájában csak tovább lökdösnek irányába. Fájdalmasat harapok ajkamba, hogy elfojtsam a feltörő sóhajt. Mozdulataim, mellyel leveszem nadrágját oly sürgetőek, hogy szinte megfeledkezem sérülésérő combján. Azért ott óvatosabban próbálkozom lehámozni róla a nadrágot, de hatalmas önuralomról teszek tanúbizonyságot, hiszen e mozdulat pillanatokkal hosszabbítja a vágyott célt. Vágyam pedig oly módon ragad magával, ha nem kaphatom meg amit akarok esküszöm beledöglök. Nem azt mondom, fejben más módokon is el tudnám képzelni mily módokon tesz magáévá, most tekintettel a helyzetére elveszem magam, amit óhajtok, akarok.
Mondandóját nem értem, de nem is teszek rá kísérletet, hogy megfejtsem, talán egy kérdő pillantás erejéig méltatom, míg magamba fogadom, de aztán az is a múlt homályába vész, ahogy felnyögök és átadom magunk a kéjnek. Bal kezem ujjai mélyen szántanak végig hátán, úgy vonom magamhoz közelebb, hogy megkeményedett melleim felsőtestéhez érve leljenek akaratot maguknak. Bevallom tetszik, hogy megadja magát, hogy az akaratom szerint sodornak az események és nem tesz újabb kísérletet arra, hogy megbélyegezzen. Nem mintha tartoznék bárkinek is számadással, esetleg önmagamnak és ez szeretném, ha így is maradna.
Jobbom elengedi haját, hogy hajhagymái is fellélegezhessenek, míg lélegzetvételeim egyre szaggatottabbá, kapkodóvá válnak, nyögésekké formálódnak ajkamon. Hátam kezei alatt ívvé formálódik, mint hangszer a megfelelő kezekben, fejem hátravetem. Egy pillanatra látom a fölénk tornyosuló fa ágait, majd pilláim lecsukódnak, ajkaim szétnyílnak néhány heves rándulással, mély sóhajokkal átadom magam a teljes élvezetnek.



_________________

Mikor azt súgják a fülembe: nem éled túl a vihart.

Visszasúgom mosolyogva:

Én vagyok a VIHAR.


avatar

Online
Ocantis polgár

Karakterlap :
Tartózkodási hely :
Ocan
Mentális erõ :
60
Képességpontok :
42

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #20•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   Yesterday at 3:06 pm

Niara && Oscar

+18

Elveszítem ami vagyok, aki lettem, önmagam és a világgal való kapcsolatomat. Már semmi sem számít csak az ölemben lovagló nő. Teste forrósága, felégeti a bőröm, lávaként ömlik szét a vér az ereimben, akárha kötelező lenne. Ösztön leszek, lény, akit hajt a vágy. Csípőm alá mozdul, hogy tövig fogadjon a testébe, elnyúlik a combom, mélyen rám tud ereszkedni, és ezzel felszántja érzékeim mezejét, elülteti benne a reményt, hogy fel fog robbanni a szervezetem, ha más nem, hát pár kielégítő löket erejéig.
Minden egyszerű lesz, tényszerű, összeolvadás, pedig nem csókolózunk, nem hevítjük egymás nyakát, arcát csókokkal, bőr ér a bőrhöz. Fájó vállam felsajog, ahogy markolom a hátát, de mit nekem figyelmeztető érzések, amikor éppen nedves ölével életet lovagol a testembe.
Kőkemény akarásom szinte szűknek érzi, a golyóim sajognak a sürgető élvezettől. nem aprózza el, nem teszem hát én sem, simítom, érintem, halk sóhajokkal hajtom a vágyott cél felé, a megsemmisülés útját.
Szavakat súgok, talán magam sem értem, miket, de nem számít, nincs jelentősége, nem mondnak semmit sem neki, se nekem, egyszerűen csak szófoszlányok, hogy ne nyögdécseljek. Hallom az erőd körülöttünk, az apró lények kaparászását, a nap sugarai áttörik a pupillám mezejét, mégis előre hajolok, arcom a nyakába fúrom, illatával töltöm meg a tüdőm, míg önmagam forró kéjével.
Hangosan zúg a vérem, a bőr egy hosszú percre talán kicsinek tűnik a csontjaimra, megfeszül a gerincem, és csak hagyom, hogy a nő magával ragadjon. Mellei jószerivel karcolják a mellkasom, akarom a számba venni, fogaim közé fogni, nyelvemmel simítani, de ezt most nem az a helyzet.
Két kezem a seggére vándorol, segíteném a mozgásban, de nem tart igényt rá, magától teszi a dolgát.
A vállgödrébe szuszogok, arcom felé fordítom, míg a csípőm felé mozdul, ha tehetném magam elé térdeltetném és.. de nem, most nem. Az ember mindig többet akar.
Markolom ahol érem, kemény húsát, puha bőrét, míg a levegő összeprésel míg finom rándulásival felhajszol a csúcsra és lehunyt szemmel, belé robbanok. kezeim még bőven tolják a csípőjét, még pumpálom testébe az élvezet cseppjeit, amikor újra levegőt veszek, kiszakadok az örvénylő forróságból és teljes másodperc süketítő csend után rám tör a valóság.
Hosszú taktusokon keresztül élvezek el benne, és aztán magam maradok, lihegve, enyhén leizzadva, fájdalomtól sajgó tagokkal.
Rámarkolok a combjára. Lehet felállni az ölemből. Végeztünk. Persze nem vagyok paraszt, még kell a segítsége, nem mondom, hogy nem volt csúcs, azt sem, hogy nem élveztem minden pillanatát, azt sem, hogy nem ismételném meg, de a fájdalom nyargal a szervezetemben. Hátam újra a fa durva törzsének döntöm, várakozva pillantok rá.

_________________
 Minutes turn to hours.
Hours turn to  years
And I've seen truth turn to power

avatar

Online
A Consilium tagja

Titulus :
Consilium feje
Tartózkodási hely :
Volantis
Mentális erõ :
24
Képességpontok :
22

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #21•• TémanyitásTárgy: Re: Barlangrendszerek   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Barlangrendszerek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Ocan bolygó-
^
ˇ