Volentis 142
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 

 :: Idegen kultúrák :: Archívum :: Régi Játéktér :: Ocan bolygó Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Barlangrendszerek
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Niara
Karakterlap : me
Tartózkodási hely : Ocan
Hozzászólás száma : 61
Niara
Azonosítatlan létforma



#21Csüt. Júl. 19, 2018 2:11 pm
Oscar & Niara


Jobb kezem a fa törzsének támasztva magam, pihegek még kielégülten. Kezének szorítását érzem combomon, mely most nem az iménti üzenettel teli. Értem én a célzást, csak az utasítást nem kedvelem. Bal kezemmel állára fogok, tekintetem szájára siklik. Ráharapnék az alsóra, hogy fogaimmal végigszántsam, s úgy engedjem el. Mégsem teszem. Helyette feljebb tekintek, egyenest a szemébe, mély szakadékba, mely éppúgy rejthet halom hullát, mint csendesen csordogáló patakot. Egyikbe sem érzek késztetést fejest ugrani. Épp ezért a legjobb lesz minél hamarabb visszajuttatni az övéihez és a magam útját folytatni.
Kezem elengedi állát, mellyel egyidőben izmaim egy utolsót rászorítom elernyedt férfiasságán, mely mozdulattal együtt lecsusszanok róla. Felállok és magára hagyom, a patak irányába visz az utam. Egymásba keveredett nedveink combjaimon folynak végig. A hideg vízbe mártom lábam és lassan haladok egyre beljebb, hogy felhevült testem lehűtsem és mossam. Míg ezt teszem megfordulok és a part felé tekintek, mely tekintet hívja őt, majd mozdulataim is. Nem, most nem úgy. Nem vagyok telhetetlen, de feltételezem ő is megmártózna és bár azt mondtam sebeit nem érheti víz, nos találok rá megoldást, amennyiben úgy gondolja csatlakozik. Ha nem, akkor egy vállrándítással letudom és átadom magam a sodrásnak.
Ha úgy dönt csatlakozik, visszatérek a part közelébe és kezemet nyújtom segítségképp, míg másik kezem sérült combjára helyezem és mielőtt a vízzel érintkezne légbuborékot képezek sebén, hogy ne érhesse víz.


Vissza az elejére Go down
Oscar Pavell...
Titulus : Consilium feje
Tartózkodási hely : Volantis
Hozzászólás száma : 23
Oscar Pavell...
Azonosítatlan létforma



#22Kedd Júl. 24, 2018 12:40 pm
Niara && Oscar


Jelzem nekem minden a legjobban alakul, a boldogság szerte futkározik a szervezetemben, még a kielégülés ostroma alatt vagyok, amikor arra „kérem”, hogy pattanjon fel az ölemből. Oka van neki sok, abból csak az egyik az, hogy nem szeretem, ha nagyon rajtam üldögélnek, a többi pedig azzal kapcsolatos, hogy gecire fáj a combom, a vállam is, hiszen az adrenalin már nem tombol az ereimben. Hullámokban önt el, lecsitul és elsüllyed, akár egy hajó, vagyis azt képzelem ilyen lehetett, mert tapasztalatom nem sok van, csak olvasási elképzelésem van a kalózokról. De azt hiszem nem nekem való élet lett volna. Az sem.
Tekintetem elidőzik a lányéban, rávigyorgok, pontosan értem, hogy mi  zavarja, sőt mi több, akár bánthatja is, de nem tudok a bőrömből kibújni, és valahogy örülni kéne, hogy nem beszélünk egy nyelvet, még nem bántottam meg szavakkal. Nem is tervem, mert amúgy pedig végtelenül gyönyörű és kedves, segítőkész, halom emlékkel lep meg, amit magammal vihetek. Tudom, hogy álmodni fogok róla. Puha bőréről, szűk öléről, forró mozdulatiról, arról, hogy benne jártam.
Érzem, hogy mélyre jutottam, khm… minden szempontból, de még a testem kéjben fürdik, elmém már másfelé kutat válaszok után és a fájdalom visszatér.
Kifújom a levegőt, tekintettel követem, ahogy meztelenül a vízbe gyalogol. Agyalok, hogy mi legyen. Mire felém pillant, már talpra kecmergek, hogy valameddig utána gázoljak.
A combomra mutatok és a vállamra…
- Nem lesz baja? – hiszek neki, mert muszáj, és csak megállít, ha nem így lenne. Mellesleg meg simán lehet, hogy direkt hagyja elfertőzni a vérem, amiért egy jó lovaglás után lepattintottam az ölemből.
Csak szemlélem, ahogy felém lép, kezével védi le a sebet, hangosan felnevetek. Nem semmi, miket tud. Ujjammal megérintem a mágikus felületet, és hagyom, hogy a fura bizsergés cél tévesztve elcsigázzon bennem. Nem vagyok táptalaj, hiányzik belőlem az, ami nekik természetes. Irigylem, hogy ilyesmire képes. Szívből remélem, hogy a vállamon is megteszi ugyanezt és kedvemre hanyatt fekhetek a vízben, ami mellesleg jéghideg. Férfiasságom látja kárát, de már érzékelhette, hogy milyen, nem vagyok szégyenlős.
A kezébe kapaszkodva mélyebbre sétálok, talpam alatt lapos, gömbölyű kavicsok teszi sikamlóssá az utat, lúdbőrt szalajt a testemre a hideg, de élvezettel pancsolok a kristálytiszta folyóba.
Kezemmel lekottázom, hogy vannak-e állatok, amik harapnak? Már a vízben? Ujjaim hegyét a vízbe mártom, onnan rácsípek a bőrére és széttárom a kezem, majd újra a vízre mutatok. Kell valamitől félnem?
Elmerülök a vízbe, boldog mosollyal fagyok szét, de akkor is megéri, hanyatt fekve lebegni kezdek és csak élvezem. Van fent uszoda, van úszási lehetőség, a plafonra élethű eget vetítettek, igazából elhiheted, hogy a szabad vagy, de közben tudod, hogy nem így van. Pedig ott a víz is meleg. Mégis most permetezi béke a szívem, lehunyt szemmel egyszerűen csak átadom magam a part közelében a víz lassú sodrásának, hogy aztán lábra toljam magam és kirázzam a vizet a hajamból, mint egy kutya. Tekintetem a lány után kutat, mielőtt partra mászok. De esküszöm emiatt vagyok az Ocanon. Úszni jöttem, csak reméltem, hogy nem leszek mellé sebesült is.
A boldogság elönt, végig harapja a gerincem, egyszerűen csak… feltölt energiával, és elmetszi a képzeletem fonalát. Egy pillanatra megértem a mindenséget, hogy aztán lazán el is felejtsem és ne maradjon csak annyi, hogy a fájdalom lüktet, de nem követel minden figyelmet a magáénak. Vagyok, élek, lélegzem és ez... annyira új.

Vissza az elejére Go down
Niara
Karakterlap : me
Tartózkodási hely : Ocan
Hozzászólás száma : 61
Niara
Azonosítatlan létforma



#23Csüt. Júl. 26, 2018 6:38 pm
Oscar & Niara


Nem sok, de kevés bizonytalan fényt látok megcsillanni szemében, ahogy vízzel kapcsolatos tiltásom ellenére most mégis a vízbe csalom. Kérdő tekintete és vélhetően szavai is erre irányulnak. Tán azt gondolja, hogy minek után mondjuk úgy megmentettem, mert azt tettem, most valami oknál fogva mégis hagynám elfertőződni sebeit. Iménti gyermeki sértettségem, nem ad okot ilyesmire. Nem vagyok ennyire kicsinyes. Nem azt mondom, ha olyasmit tesz mi nagyon nem tetszik ne ébredne bennem bosszúvágy irányába. Egyelőre azonban nem adott okot ilyesmire, miért is tette volna. Persze minduntalan ott kolompol a fejemben, hogy mégiscsak egy égi, egy ember, aki lehet, ha már nem lesz szüksége rám megpróbálhat eltaposni. Ha ez bekövetkezne, addig is figyelek, tanulok, hogy később előnnyé formálhassam a tudást, amit adni tud.
Vágyam kielégítésre talált, így nem emészt már tovább. Megnyugvásra lelt és most békésen pihegve nyugszik, így képessé válok az útra figyelni és tán időben észrevenni a veszélyt, ha közeleg. Bárhonnan is tegye.  Érzem még magamban a kellemes sajgást, melyet maga után hagyott, ám hagyott mást is. Vizes kezem nyakam érinti. Mintha egyetlen mozdulattal képes lennék elmosni a bélyeget, melyet rajtam hagyott. Erre sajnos kevés vagyok és bár nem látom, tudom, hogy ott van, mint egy zavaró zaj, melynek forrását nem találod, így megszüntetni sem tudod, csak tovább ingerel.
Segítem, hogy megmártózhasson, vállát is óvó légbuborékkal védelmezem a víztől. Elengedném, magára hagynám, hogy kedvére élvezze a víz nyújtotta hűst, ám belém mar. Szemöldökráncolok, lökésre késztet, mely mozdulat megfagy a levegőben. Megvilágosodok, értelem, majd sejtelmes mosoly terül arcomra.
- Nem ismered az Ocant, itt mindenhol veszély les rád. Minden bokorban, a vízben, a levegőben, a fűben, a fában, de ha félelemben éled az életed, megfoszt az élvezet lehetőségétől is. Már egy ideje ezt a földet tapossátok, mégsem tanultok. – elindulok a part irányába, magára hagyom. – Tudom, hogy egy szavam sem érted, de nem kell aggódnod. Azért remélem beleharap valami a formás seggedbe.
Hagyom, hogy a lemenőben lévő nap sugarai és enyhe szellő libabőrt varázsoljon testemre és szárítsa fel a cseppeket testemről. Felöltözőm. Ha megfordult volna a fejemben, hogy hosszú útra indulok, tán váltóruhát is raktam volna be. Elengedem a gondolatot. Talán a visszaútra kapok legalább váltóruhát.
Felmérem a táskám tartalmát, kezembe akad a valami amit fegyvernek véltem. Egyiket a táskámban cipelem, a másikat visszaadtam. Továbbra sem szeretem az érintését. Hideg. Forgatom a kezembe, sehogy sem illik bele, nem találok rajta fogást. Ismeretlen számomra, nem figyeltem meg hogyan fogja meg, amikor a másikat visszaadtam. Sokkal inkább meg akartam szabadulni tőle. Várok míg kijön a vízből.
- Mutasd meg, hogyan használjátok – nyújtom felé tenyerembe fektetve. Türelmes vagyok, még beleférhet, míg felöltözik.

Vissza az elejére Go down
Oscar Pavell...
Titulus : Consilium feje
Tartózkodási hely : Volantis
Hozzászólás száma : 23
Oscar Pavell...
Azonosítatlan létforma



#24Szomb. Júl. 28, 2018 4:57 pm
Niara && Oscar

Esküszöm ennek a hosszú napnak ez a legjobb része. Azt hittem a gyaloglás nem fog ki rajtam, de tévedtem. Kifulladtam, az úszástól pont úgy, mint a sétától és az erőlködéstől. Kicsit ugyan felfrissültem, de nem pihentetett. Annak mondjuk van értelme, hogy a szex, az kifejezetten feltöltött, pedig én vagyok az, aki a nőbe pumpálta a kéjt és mellé még most is érzem, hogy lehiggadtam, kisimultam, összepréselődött a fájdalom bennem. Most pedig egyszerűen boldog vagyok. Akkor is, ha nem értem a nő szavait, ha lehet éppen azt ecseteli, hogy leszek felzabálva és mindenféle halak úsznak fel a farkamban, majd szépen lerohad vagy éppen csúnyán.
Azért nem vagyok rest végig nézni, ahogy a partra lépked, kecsesen, mint egy macska, finoman, mint egy ragadozó. Újból kedvem támad, hogy meghágjam, csak most mondjuk hátulról, hogy a kerek segge jól látható legyen, miközben benne mozdulok. Kár, hogy ahhoz állni kéne, a lábamon, úgy értem.
Egészen fura érzés, hogy hömpölyög a víz a sebeim körül, de nem éri el, mintha valóban burok lenne rajta, ami tökéletesen simul a bőrömre.
Végül partra mászom, sokkal kevéssé kecsesen, mint a nő, kirázom a vizet magamból, elengedek egy vidám, halk nevetést. Ez lehet az élet. Azért hiányzik, hogy a Volentis luxusa, de valamit valamiért.
A nadrágomhoz lépek, beletuszkolom magam az alsómba és a nőre pillantok. Kicsit akarok még száradni. Előre dőlök, 10 ujjal rázom a hajamból a nedvességet, a vállam meg sajog, mint a picsa.
A nőre vetődik a pillantásom, kiállok a napra és szárítkozom. Ha ennyire vizes vagyok fel nem veszem azt a szűk nadrágot.
- Hüm? - rápillantok a kezére, benne a fegyverre és nem értem mit mond, de érte nyúlok. Biccentéssel köszönöm meg.
A földre ülök, hogy kiöntsem a cipőm tartalmát, némi bogarat és homokot. Leporolom a talpam, kirázom a zoknim, kiszöszölöm. A lábujjaim is fel vannak törve, a sarkam is, és milliónyi helyen fájok. A kirándulás átka, pedig a cipő pontosan a méretem, csak a zokniba ragadt apróságok megtörtek, lényegesen jobba vagyok, hogy nem a fűben kúszva közlekedem.
Felhúzom a zoknim, újból leporlom, mielőtt a nadrág szárába lépek és magamra rángatom, ebből a pozícióból vergődöm talpra, hogy mindenhol a bőrömet tisztogatva próbáljak a nadrágba kerülni. Lényegesen kényelmesebb, mint a nap elején volt, de az utolsó gombbal meg sem próbálkozom, olyan vagyok benne, mint egy lufi, azt is érzem.
A tekintetem folyton visszatér a lányra, alakjára mustrálgatom, tekintetét, haját, száját... kár, hogy nem volt csók, biztos isteni íze van, de ami késik, az nem múlik.
Nehézkesen kötöm be a bakancsot, szidom az eget, az anyját, azét is aki kitalálta.
Hozzá lépek, a pólót még hagyom, száradok.
Mutogatni kezdek, levelet morzsolok el az ujjaim között, most szedtem, a sebeimre mutatok, majd olyan arcot vágok, mint akinek már semmi sem fáj, mint aki boldog.
Na, abból a cuccból nincs több? megkattanok a combom fájdalmától, az idegesség tanyát ver a csontjaimban. Érzem, ahogy a fáradtsággal egy irányban önt el a nem szeretem érzés. Kihúzom magam, úgy teszek, mint akivel minden rendben. Az egyik fegyvert a bakancsom szárába szúrom a kisebbiket, könnyebbiket, ami nem töri fel a bokacsontom, a másikat pedig a zsebre vágom, és tovább reménykedem, hogy kapok valami jó kis drogos lapú levelet.
Előre nyúlok, mutató ujjammal, finoman végig cirógatom a nő állát, tekintetem rá fókuszál, próbálok belé látni, olvasni a fejében, pedig még a nyelvét sem értem, de a mozdulatok sokkal többet elárulnak.
Vissza az elejére Go down
Niara
Karakterlap : me
Tartózkodási hely : Ocan
Hozzászólás száma : 61
Niara
Azonosítatlan létforma



#25Vas. Júl. 29, 2018 4:37 pm
Oscar & Niara


Nézek a tárgy után, ahogy elveszi, már érzem, hogy elrontottam, mégis megnyugvással tölt el, hogy megszabadultam annak érintésétől. Mutogatni kellett volna valamit mellé, hogy értse mit szeretnék. De hogyan is mutogatsz el valamit, ha fogalmad nincs, csupán sejtésid, azok is homályosak, mire használják? Ha fegyver, úgy vajon használta sebesítői ellen? Azok élnek még? Vagy ő sem tudja használni, ezért sebesült meg? Bólintása persze lehet beleegyező is bár tettei nem ez irányba mutatnak. Türelmet erőszakolok magamra, hátha majd most vagy, ha minden egyes holmiját egyenként kínzó lassúsággal magára szedte, majd akkor. Majd akkor történik valami.
Visszafogottságom mégis hiábavalónak látszik. Találok majd másik alkalmat rá, hogy megtudjam mire használatos az a valami, ettől nem félek, az alkalom pedig hamarabb kopogtat, mint azt gondoltam. A lehetőség úgy cikázik az agyamon át, mint a villám viharos éjszakán.
Tudom mit akar, mire vágyik, csak idő kérdése volt. Érzek némi lelkifurdalást amiért függővé teszem, de akkor, ott nem igazán volt más választásom. Amíg hazajuttatom addig kitart a készlet, ha minden simám megy, utána meg végülis nem az én gondom lesz. Ezzel nyugtatom magam.
Bár ránézésre fájdalmai nem indokolják, hogy újabbat adjak, most mégis a táskám mellett heverő dobozért nyúlok. Markomba zárom a levélcsomagot, míg ő elteszi azt a két valamit, melyekből hidegség árad, figyelem mozdulatát, szemmel tartom. Ha nem lenne fegyver, úgy miért hordaná magánál? Nem mintha lenne bármi egyebe, amibe eltegye, hacsak nem adja oda nekem. Mégis úgy tűnik jobbnak érzi magánál tartani azokat.
Érintése meglepetésként ér, nem számítok rá, melynek nyomán idegeim megfeszülnek. Felnézek rá, egyenest a szemébe. Ragadozó tekint vissza rám. Megbabonáz, elbizonytalanodom, ami veszettül felbosszant, így megragadom annak láthatatlan fonalát és kapaszkodom belé. Azon húzom fel magam. Állam kissé megemelem, közelebb lépek hozzá, hogy elérjem, amit akarok. A zsebébe nyúlok, tekintetem azonban marad, nem enged. Elveszem a fegyvernek tűnő tárgyat, amennyiben szándékomban nem akadályoz meg valami módon és újra a kezébe adom. Abba, amelynek ujja államon időzött.
- Használd! – felteszem most már sejtheti, hogy mit szeretnék, de ha nem így lenne, nos biztosra megyek. Oldalra fordulok, képzeletbeli célt választok magamnak az égen, kezeim alatt pedig képzeletbeli íj formálódik, a nyilat pedig útjára engedem egy kisebb széllökéssel egyetemben. Számomra ez jelenti a fegyvert, bár legfeljebb vadászat alkalmával használom, nos az már más történet, amúgy sem hoztam magammal.
Ha pedig nem az aminek gondolom, akkor legfeljebb értetlenül néz rám és újra elteszi a zsebébe. Most azonban előbb én nézek rá kérdőn, miközben összezárt tenyerem felemelem és kinyitom, feltárva annak vágyott tartalmát, jelezvén, hogy benne vagyok a cserében. Én ezt ismerem. Tenyerem azonban még összezárul.


Vissza az elejére Go down
Phoebe
Titulus : ☆ admiral ☆
Tartózkodási hely : ☆ wherever it's needed ☆
Hozzászólás száma : 472
Phoebe
Alfa és Omega



#26Csüt. Nov. 22, 2018 11:07 am
szabad játéktér
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Ugrás:
^
ˇ