Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Today at 12:34 pm
Csillagközi kavarodás

Today at 11:37 am
Peremvidék

Today at 3:02 am
Gyengélkedõ

Today at 2:42 am
Út a hegy belsejébe

Today at 12:20 am
Parancsnoki híd

Today at 12:05 am
Hangár

Szer. Aug. 15, 2018 5:04 pm
Örvény vízesés - Rang Oázis

Kedd Aug. 14, 2018 3:47 pm
Az óceán partjain

Kedd Aug. 14, 2018 2:32 pm
Edzõterem

Kedd Aug. 14, 2018 1:16 pm
Kilátóterasz

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 0 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 6 5
Consilium - 3
Lázadók 3 1
Összesen 16 16

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Sürgősségi ellátó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
 #11•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   Szer. Júl. 25, 2018 9:52 am

Simon & Katrina
Szemöldököm ívesen kúszik homlokom közepére, hallva újabb önmarcangoló mondatát. Meglehet, hogy ő nem annak szánja, mégis annak hangzik. Ezek azok a dolgok, melyeket sose fogok megérteni. Sem benne, sem másban.
- Miért szégyelled amit csináltál? - bukik ki belőlem az egyszerű, ámde őszinte kérdés. Előbb a betegsége, most meg ez. - A hibáink azért vannak, hogy tanuljunk belőle.
Ő valószínű, hogy tanult is, mégis úgy emlegeti…
Az ilyet egyszerűen csak elfogadni kell, több szót nem is érdemel. Amint tisztában vagyunk azokkal a dolgokkal, amikre nem vagyunk képesek, máris előrébb járunk az életben. Tudunk belőle tanulni, legközelebbi alkalomra fel tudunk rá készülni. Hiszen erről is szólna ez az életünk nem? Nincs időnk arra, hogy keseregjünk…
És újra elvesztettük. Legalábbis én. Ha válaszol is, már felesleges bármit is mondanom, szemlátomást nem rám figyel. Vajon akkor is így viselkedne, ha egyedül lenne?
Érdekes kísérlet lenne, mégsem mozdulok el helyemről, ha mégis, akkor csak mellé sétálok, de még ez is hatástalan.
Látom, miként feszülnek meg izmai, hogy tépné a szíjakat. Feltehetőleg kidörzsöli csuklóját, ám ez még mindig kevesebb baj, mintha őrjöngve szaladgálna a folyosón és valaki még le találná lőni. Kezem puhán simul alkarjára, neki tán fel sem tűnik, hogy centikkel az ágy felett van. Igyekszem lenyomni, addig sem a szíjakat feszíti.
Pofonom hasztalannak tűnik, még el kell telnie pár pillanatnak, amíg újra magához nem tér.
- Pihenj - jön a rövid utasítás tőlem, ahogy egy gombot megnyomva a háttámla lassan hátrafelé kezd dőlni. - Ha álmodban nem ficákolsz, mire felkelsz, elengedlek - kósza ígéret csak tőlem.
Meglehet, hogy nem a fájdalomcsillapító hatása az, amit művelt az előbb, de ha a bátyja szavai igazak, akkor ennek még korán sincs vége. Aztán lehet, hogy mégis. Saját felelősségére elengedhetném, mégsem teszem. Igazán magam sem tudom, hogy miért.
Az ágy mellett állva hallgatom miként is éli meg a hallucinációt.
- Mégis ki? - kérdezem, érdeklődve, hogy mégis mi az, amit láthatott.
Hosszasan megfogalmazódott kérdésére két emlékkép is az eszembe jut. Az egyik ilyen esetnél összezavarodottan álltam ajtaja előtt, hisz nem voltam biztos benne, hogy valóban meghalt-e, vagy csak álom volt. Még magam előtt látom a vízcseppektől terhes haját, értetlen tekintetét.
- Az egyik ilyennél épp felkeltettél - emlékeztetem, a nem első, de mégis az első olyan találkozásunkra, ahol többet is beszéltünk, még két perc. Ott sem voltam az első pillanatokban önmagam… - A kudarc csak egy állapot. Te döntöd el, hogy hagyod neki, hogy legyőzzön, vagy pedig felülkerekedsz rajta - megvonnám a vállamat, most mégsem teszem.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #12•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   Szer. Júl. 25, 2018 10:58 am

Kat & Simon

Látom a megemelkedő szemöldökét, és úgy sejtem megint félreértettük egymást. A mosolyom még mindig fáradt, de sokkal őszintébb, mint az előbb.
- Egy ideje már nem szégyellem. Van egy fotóm is a bátyámnak hála, ha akarod alkalomadtán megmutatom. A fél arcomat beteríti a friss monoklim, és nagyjából úgy vigyorgok, mint egy idióta. Colin imádja.
Utólag már tulajdonképpen jól szórakozom rajta, de azért tanultam belőle.
- Viszont azóta kerülöm a fájdalomcsillapítókat, ahogy csak tudom…
Ha már a hibákból tanulásnál tartunk azt hiszem nekem ez remek lecke volt.
Hiába a hallucináció, és a fölém hajoló rémalak, tisztában vagyok Katrina érintésével, és a tenyere nyomása, a bőre melege ad is némi enyhülést, de most nem elég ahhoz, hogy teljesen észhez térjek. Keményen ellent tartok a nyomásnak is, amivel az alkaromat próbálja leszorítani az ágyra, de ha beleadja a súlyát, sikerrel járhat.
Miután kitisztult a kép, és a látomások eltűntek, megrázom a fejem a rövid utasításra.
- Nem hiszem, hogy tudnék itt aludni. Nem érzem magam otthonosan kórházi környezetben…
És kezd zsibbadni a karom, már most úgy érzem, hogy el fogom ülni a derekamat, nem tudok megfordulni, a rámszáradt sárfoltok alatt húzódik a bőröm, égnek, viszketnek a sérüléseim, és mindent összevetve nyűgös vagyok, de ha leengedi az ágyat, nincs mit tennem, hátradőlök, és a fejemet oldalra fordítva figyelem.
Sokkal szívesebben bicegnék vissza a saját lakrészembe, és egy szédítően hideg zuhany után nyújtóznék el a saját ágyamban. Talán még Katrinát is sikerülne rábeszélni, hogy maradjon, már ha egyáltalán megkérném rá…
A kérdésére finoman megborzongok.
- Végig ugyanazt a sötét köpenyes alakot láttam, a köpenye alatt a csontjaira feszülő halott, szürke foltos bőrrel, madárcsőrszerű orral, ajkak nélküli, hegyes fogakkal teli vigyorral, karmos ujjakkal. A hangja a fejemben, és a bordáim között úgy szólt, mintha a csontjaimat fűrészelte volna.
Lehet, hogy elmondva valószerűtlenül, netán röhejesen hangzik, de azt hiszem a régi Földi illusztrációkon a Halál ábrázolása sokkal barátságosabb volt ennél a figuránál.
Hagyom, hogy végiggondolja a kérdésemre a választ.
A válaszára biccentek, végülis valóban így kezdődött az ismeretségünk.
- Azt hiszem az imént kudarcot vallottam ebben a kérdésben, de a továbbiakban jobban igyekszem majd.
Ekkor kicsit késve, de beugrik, amit korábban mondott…
- Itt akarsz maradni, míg alszom?
Amennyire tudom, körbefordítom a fejem, hogy felmérjem a szoba berendezését. Az ágy melletti fotelre nem emlékszem, de kényelmesnek tűnik, ez már megnyugtató egy kissé. Bár továbbra sem gondolom, hogy tudnék aludni itt, vagy ha mégis, bármi pihentető lenne benne, de megtanultam, hogy többnyire kár vitatkozni Katrinával. Így meg főleg, hogy nála van a szabadulásom kulcsa. Ha nem Katrináról lenne szó, talán meggyanusítanám azzal is, hogy kedvére való a helyzet.

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
110
Képességpontok :
98

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #13•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   Szer. Júl. 25, 2018 8:11 pm

Simon & Katrina
Fogalmam sincs, hogy miért ajánlj fel bármi hasonlót is. Vélhetőleg az illem így kívánja. Ha feltűnt neki eddig, láthatta szegényes környezetembe nem tartok fotókat. Nem csak azért, mert érelmetlennek tartom, de ami érdekel, azt úgyis megjegyzem. Kár képen megörökölni. Vegyünk példát Conorról. Ott feszít az utolsó arkani képen… S hol van most?
- Azt hiszem, ez már egy olyan magánszféra, mely átlépésére nem jogosultam - felelem végül neki.
A képek nézegetése nem az én stílusom. De ha így gondolkodunk elég sok minden nem, ami meg az övé talán. Megértően bólintok arra, hogy kerüli a fájdalomcsillapítókat. Magam is így tennék hasonló esetben. Igaz én lényegében minden orvosi beavatkozást kerülök és menekülök, ha csak lehetséges. Ha nem ő feküdne itt, a közelébe nem jöttem volna a helynek.
Kezemmel próbálom lenyomni mindhiába. Támaszkodhatnék rá, de ha hülye… Szokták így mondani. Sóhajtva engedek a nyomásnak, kezem mégsem veszem el onnan. Magam részéről is szokatlan gesztus.
Igaza van. Fogalmam sincs, hogy hányadán állunk. Folytattam az életem, mintha mi sem történt volna, de be kell látnom, nem sokáig tehetem ezt meg. Időt kaptam - egyelőre - de meddig?
- Nem az a dolguk, hogy otthonosan érezd magad, hanem, hogy minél hamarabb helyre gyere - vetem oda neki, mikor finoman simítom le karjáról a kezemet és döntöm hátra a támlát. Nem ülök még le, kényelmes, így állnom.
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy az elkövetkezendő időkben sokkal többet amúgy sem fogok mozogni. Így legalább hasznosnak is érzem magam.
Aztán magyarázatba kezd. Szemöldököm a magasba szökken, egy pillanatig sem tettetem, hogy elég érdekesnek találom, amit mondd.
- Dr. Greymare elvitte a véred tesztelésre. Majd az megmondja, hogy mitől volt ez. De ha továbbra is megnyugtat, ilyen hasonló nem járt itt. Az elméd szórakozott veled. Az Ocantis furcsa hatással van ránk.
Szó se róla, én magam sem voltam teljesen önmagam odalent. Igaz, ezt betudtam inkább a sokkoló hatásának, mintsem az élőflórának. De az a lény… Ami velünk szembe állt és amire a tizedes annyira kiakadt. Ő barátkozni akart vele, én veszélynek ítéletem meg. Bármely katona annak ítélte volna.
Ajkamat nyitnám, hogy feleljek neki is és a kérdésére is, amikor az üvegablaknak egy alak ütközik. Odafordulva pillantok meg egy őszülő, mégis velünk egykorú férfit, fehér köpenybe. Szemei felcsillannak, ahogy rám néznek, ellenben az én fogaim enyhén megcsikordulnak.
És hopp, már bent is van.
- Megvagy! - mutat rám és lép közelebb is. Tán nyúlna is értem, ám mozdulata félúton abba marad. Nem vonok következtetsét eközé, és ahhoz, hogy épp felé fordultam. - Számos vizsgálatot kihagytál, négy napja kergetlek, mint egy futóbolondot Gardel Hadnagy, izé… Most akkor mi is a rangod? - pillant rám, majd a vállam felett Simonra.
- Csá, haver. Már megint itt? Ugye most nem kéred meg a kezemet? - teszi kezét szívére, de jóleső mosollyal neveti el magát. Kezébe egy mappát tart, vélhetőleg az én eredményeimmel.
- Jól vagyok - felelem röviden, tömören, érzelmmentesen. Rosszállóan csóválja a fejét.
- A szívritmus zavar nem vicc, ha nem veszed komolyan az utasításokat, akkor nem hogy csak ideiglenesen, de örökre is eltilthatlak a seregtől, ennyiszer lesokkolódni… - és mintha csak most ugrott volna be neki, hogy hol is vagyok én pontosan.
- Simon - kerül ki engem, én pedig lassan tényleg menekülőre fogom az utamat. - Mit keres itt? - bök fejével felém, szavait suttogva mondja, mégis pontosan hallom.
Legszívesebben leütném.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #14•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   Szer. Júl. 25, 2018 10:46 pm

Kat & Simon

Gondolhattam volna, hogy Katrina nem az a fajta, aki jót mulat egy ilyen képen, de azért megpróbáltam.
A megjegyzésére kicsit értetlenül pislogok rá.
- Azt hiszem ennél jóval mélyebben jártál már a magánszférámban…
Az emlék most is jóleső mosolyt csal az arcomra.
A jelenlétét annak ellenére is értékelem, hogy nem is sejtem, megbántottam azzal, hogy nem feltételeztem, hogy eljönne, ha tudomást szerezne a sérülésemről. Jólesik, hogy mellettem van, akármiért is teszi.
Ahogy az érintése is valóságos, valamelyest segít megtartanom a kapcsolatot a hallucináción kívüli dolgokkal.
Egyvalamiben biztos vagyok azonban. Bármi is történik, bármi is van közöttünk, velünk, nem fogom erőltetni, hogy mondjuk ki, döntsük el, vagy beszéljünk róla.
A feddésre sóhajtok egyet.
- Igenis, értettem!
Látom, hogy értetlenül áll a magyarázatom előtt, és egyébként is sejtettem, hogy ő nem látta a rémalakot. Ha látta volna minden bizonnyal megpróbálja agyonlőni, vagy leszúrni, leütni.
- Hát, akármi is volt, a közeljövőben, sem a távoliban nem szeretnék vele találkozni…
Az is egészen biztos, hogy nem lenne tanácsos az ocantisokkal háborúba everedni. Elég volt a tegnapi bemutató egyetlen harcosuktól, hogy biztos legyek benne, ha nyernénk is, pokoli árat kellene fizetnünk érte.
A koppanásra én is az üveg felé fordítom a fejemet, mivel mást nem nagyon tudok tenni, és elmosolyodom.
Mikor az ápoló belép, kicsit meglep, hogy Katrinára csap le helyettem. Értetlenül ráncolom a homlokomat, de kérdezni egyelőre nincsen időm, mert a figyelem hamar rám terelődik.
- Hello! Miért, netán meggondoltad magad? Ha nem, akkor a mait kihagynám. A lelkem még mindig sajog a múltkori visszautasítástól…
Széttárnám a karomat, de mivel ez most nem opció, csak a tenyeremet fordítom ki kinyújtott ujjakkal.
A következő megjegyzésre Katrinára villantom a szemem. Valamiről ismét lemaradtam, és biztos lehet benne, hogy ennyivel nem fogja megúszni ezt az ügyet, ha lesz alkalmam beszélni vele erről.
Mikor ismét nekem szegezi a kérdését, a szíjak által engedett szűk mozdulattal megvonom a vállam.
- Ő szedett össze, mikor beütött a hallucináció, aztán ő kerítette elő Dr. Greymare-t, mikor az inkompetens kollégáid, a tiltakozásom ellenére belém nyomták a fájdalomcsillapítót. De az is lehet, csak ki akarnak téged házasítani végre…
Rákacsintok, és elharapom a nevetést.
- Aztán anyám kiosztotta a feladatot, hogy vigyázzon rám.
Természetesen én is tisztában vagyok vele, hogy nem így történt, de mivel a kapcsolatunk erősen büntethető tétel, inkább hazudok folyékonyan, mint táptalajt adjak a pletykáknak. Különben sincsen köze hozzá senkinek, különös tekintettel arra, hogy mi sem vagyunk teljesen tisztában vele…
Ezzel egyidőben idejét látom a témaváltásnak.
- Milyen sokkolásról beszéltek?

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
110
Képességpontok :
98

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #15•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   Csüt. Júl. 26, 2018 9:48 am

Simon & Katrina
Halvány félmosolyt csal csak az arcomra apró megjegyzése. Valóban, mégis… Azon túl, hogy minden túl gyorsan történt, ha belegondolunk, alig tudunk a másikról valamit. Mégis sokkal többet tud rólam, mint bárki más ezen a fedélzeten. Különös ez.
De a képes témát legalább már hanyagoljuk, egyszer pedig, ha nem fogom ezt a gondot a szőnyeg alá söpörni, foglalkozni is fogok vele. Csak nem most, nem itt.
A kínos csend pedig addig is közénk terepszik. Amivel nem tudok mit kezdeni - de tán most nem is akarok. Nem ez lenne az első alkalom, amikor hasonló történik velem.
Sóhajjal kísért megjegyzésére nem reagálok, csak számat húzom el újra, de erre sem teszek már megjegyzést. Nem húzom tovább a dolgokat, lényegtelen is lenne.
Azt viszont egyáltalán nem értem, hogy hasonló halucináicóknál miért épp a rémalakok jelennek meg. Megjelenhetne annyi minden más is, de nem. Ha jól rémlik írtak erről egyszer egy tanulmányt, de… Ha olvastam is már régen volt, vagy csak tervbe lett volna?
Túl sok minden történt. az elmúlt napokban.
- Ha mégis, egyszerűen ne figyelj rá - vonom meg a vállamat. Persze könnyű ezt mondani külsősként.
Vélhetőleg küzdött ellene, nem állítom, hogy nem. Azt sem tudom, hogyha velem történt volna hasonló, akkor én miként reagálok. Ha ilyen lesz, majd megtudjuk. Vélhetőleg én megpróbálnám orron törölni.
De aztán új szereplő jelenik meg a színen. Számat újra elhúzom, de elhúzni a csíkot már nem tudom. Így kényszeresen hagyom, hogy betolakodjon kettőnk közé.
- Hát, most ahogy mondod - szemöldökét fokozatosan húzigálja felfelé, kezét felemelve hajlítja be, még a csuklóját is betöri. Mintha lógna a levegőbe a keze. - Kezdek rájönni, hogy csak veled lehetnék boldog, Tündér-bügyörő - vigyorogja, miközben vékony hangon gügyögi.
Egyelőre csak ennyit foglalkozik vele, mert ekkor újra lecsap rám. Könnyedén lerázom, de látatlanul távolom egyre tőlük, az ajtó irányába. Köztudomású tény, hogy nem bírom az orvosokat, főleg ha semmiség miatt zaklatnak.
Közben leül az ágy szélére, Simon mellé. Részvétteljesen paskolja meg a kézfejét, s mintha csak most tűnne fel neki, hogy le van szíjazva.
- Ejj, elveszik a mókát a részlegtől? A magam részéről élveztem, amikor hülye voltál… Melyik inkompetens hülye volt ez? - villanak fel szemei. - Uh, sajnálom - jegyzi meg, amikor hallja miért is maradtam itt.
Köze nincs hozzá, de amíg nem kérdeznek nem javítom ki. A férfival ellentétben nem fogok hazudni, még ha kell, erről sem.
- Akkor ezért vagy leszíjazva? Kicsit drasztikus a kicsike, képzeld… Jah igen, a sokkoló - csap a homlokára, mégsem fordul felém, tüzetesen Simont bámulja. - Legutóbb kint járt az Ocanon, négy, vagy öt napja. Felderítésen, nem is ez a lényeg, szembeszállt a lázadókkal, nyilván, mert Terminatrix-nak ezt muszáj megtennie. Cserébe, legalább négyszer lesokkolták. Az állítása szerint kettőig számolta, a csajszi aki vele volt, négyig, de lehet volt több is. Ennek elég sok…
- Az orvosi titoktartásról nem hallottál, Fritz? - szakítom félbe hideg hangomon, már az ajtóban állva.
A férfi csak fejét fordítja hátra, arcán bűbájos mosollyal.
- Ahhoz orvost kellene fogadnod, de mivel ezt elutasítottad - vonja meg a vállát, majd visszafordul Simon felé. - Képzeld! Öt napja kineveztek orvossá! Életem legboldogabb és legszerencsétlenebb napja volt. Ápolói pályafutásom úgy kezdtem, hogy ennek a nagyapját varrták a nyakamba. Azt hittem, nem fogok makacsabb emberrel találkozni… Erre az első esetem orvosként, ki szerinted? - kezét legyinti, miben a táblagépet tartja, ami az aktámat rejti. - Mellesleg ha kilépsz az ajtón, tüzetesen végigmegyek az egész aktádon Simonnal. Csórinak pihenni kell, ráér…
Újra csak nem fordul felém, de a kezem megáll félúton. Nem nyitom ki az ajtót. Nem látom, de cinkosan vigyorog Simonra még kacsint is felém. Velem ellentétben azonban lassan kiszíjazza a férfit.
- A tökéletes munkám levesébe ez a kettő akar beleköpni, hallatlanok… De jó tanács, ne kérd meg a kezét, miután elengedlek. Még együtt képeztek ki minket, gondoltam udvarolok neki… A harmadik orrtörésemet már műteni kellett - fintorog el, de oly könnyedén meséli ezt, mintha nem is vele történt volna meg. Pár másodperc és Simon újra szabad. Én az ajtóban toporgok mennék is, de nem is akarom, hogy mindent halljon abból az aktából… Nem véletlenül olyan vastag… vagy hosszú, attól függ, miként nézzük.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #16•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   Csüt. Júl. 26, 2018 3:37 pm

Kat & Simon

Az apró félmosolyából arra következtetek, hogy valamiféle jelentése számára is volt, vagy éppen van annak, ami történt. Akkor is, ha logikátlan, ha gyors, ha nem szabadna. Később majd foglalkozom a dologgal.
A csendet részemről nem érzem kínosnak, lehet ennek csak az oka, hogy fáradt vagyok, vagy az, hogy Katrina társaságát mindenhogy élvezem, akkor is, ha csak szótlanul a közelemben van. Amúgysem fecsegős típus, könnyű hozzászokni a hallgatásaihoz, és ha az ember kellőképpen odafigyel, a ki nem mondott szavakat is leolvashatja az arcáról.
- Igazából én a bokorra gondoltam…
Halvány mosollyal javítom ki. Gyanítom legfeljebb rémálmaimban köszön vissza a köpenyes rém, hacsak nem futok össze megint a mérgező növénnyel.
Arról nem is beszélve, hogyha nem lettem volna leszíjazva, én is megpróbáltam volna agyonverni. Gyanítom sikertelenül.
Fritz nagyjából olyan finomsággal trappol be közénk, mint a földi mondásban az a bizonyos elefánt a porcelánboltba, és vagy nem veszi észre, mibe gyalogol, vagy szándékosan teszi.
Mindenesetre veszi a viccet, én pedig elnevetem magam.
- Alakul ez! Legközelebb ígérem, megpróbálom még egyszer a kézkérést, Szivi!
Pontosan látom, hogy Katrina menekülőre fogja, de ezúttal nincs lehetőségem megállítani, és ez most nem is az én tisztem.
Ahogy Fritz leül, amennyire tudom, arrébb húzom a csípőmet, hogy elférjen mellettem.
- Mindenki magának akar engem, ez a szomorú igazság látod… Inkább rémlesz felháborodottnak, mint boldognak…
Hogy melyik inkompetens hülye volt, abba nem folyok bele, már csak azért sem, mert halvány gőzöm sincsen róla. Minden bizonnyal az, amelyik süket, és olvasni sem tud.
A kérdésre fújtatok egyet.
- Anyám szíjaztatott le.
Ennél többet nem teszek hozzá, nem akarom megakasztani a beszámolóját. Meglehetősen bőbeszédűen vázolja a körülményeket, és pedig döbbenten pislogok Katrinára. Őt kellett volna megtalálnunk?
Visszakérdeznék, de Katrina közbevág. Egyelőre hagyom, hogy ezt lejátsszák egymás között.
Nehezen engedem el az iménti témát, de mivel Fritz láthatóan büszke magára, nekem is el kell ismernem a sikerét.
- Gratulálok, Haver! Meglapogatnám a hátad, vagy megölelgetnélek, de hát, ehhez le vagyok kötve.
Az iménti szűk mozdulat szakasztott másával vigyorogva megvonom a vállam.
A panaszára igyekszem együttérző képet vágni.
- Csak nem Katrina?
Enyhén meglep, hogy ilyen ügyesen maradásra bírta Katrinát, de egyben kíváncsivá is tett, mi lehet abban az aktában, amiről nem akarja hogy tudjak. Mert a vizsgálatokat és az orvosokat meglehetősen utálja.
- Jelenleg nincs sok választásom, a nyakamat rá, hogy még be is jön neked a szorult helyzetem.
Színpadiasan szenvedő arcot vágok, de a szíjak lassan engednek, és ahogy kiszabadulnak a csuklóim, megmozgatom a karjaimat, megdörzsölöm a vörösre, véresre horzsolt csuklóimat.
- Ígérem, ezért hozok neked tortát az évfordulónkra!
Lassan, óvatosan felülök az ágy szélén Fritz mellett. Nem érek hozzá, de nem is távolodom el tőle.
A figyelmeztetésre megcsóválom a fejem, és megdörzsölöm a tarkómat. Azért vigyorgok még most is.
- Nem fogom, engem ma már leütött egyszer!
Egyáltalán nem neheztelek emiatt, de kihagyni sem tudtam.
- Szóval hogy is van az a szívritmuszavar?

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
110
Képességpontok :
98

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #17•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   Csüt. Júl. 26, 2018 7:37 pm

Simon & Katrina
Ajkaim enyhén elnyílnak, ahogy hallgatom a magyarázatát. A bokor, hát persze. Végül is nem volt egyértelmű, hogy mire gondol, ha meg erre… Most legalább már tudjuk, nem fogok ebből nagy ügyet csinálni a meglepetés is csak egy pillanatra ül ki arcomra.
- Akkor ajánlom, hogy ne sűrűn menj vissza az Ocanra - vonom meg végül a vállam ajkaim enyhén elhúzva.
Mosolyára válaszolok, ugyancsak úgy, ahogy ő. Mégsem tudok hirtelen mi mindent tudnék hozzáfűzni. Be kell magamnak vallanom, hogy amennyire jólesik a társasága, a hangja, a lényéből áradó békesség, olyannyira nem tudok ezzel mit kezdeni. Mennék is, maradnék is.
Fülembe még mindig ott cseng a megjegyzése, hogy szerinte nem látogatnám meg. Valójában igaza van, ha az eddigi tapasztalataira hagyatkozik… De ha arra alapozza ezt, akkor soha nem történt volna meg az, ami.
Mégsincs időm már ezen többet elmélkedni.
Vendégünk érkezik, ki szemlátomást magasról tesz rám, mégis a legtöbb szavát nekem szánja. Fordított pszichológia lenne? Tudhatná, hogy rajtam ez nem működik.
- Légyszi, Drága ezt majd igazítsd a következő válásom és a következő mennyegzőm közé, okszika? - affektál továbbra is nyávogós hangon. - Mellesleg csak két hetet kell várnod - csücsörít a férfi
Képtelenség számontartani, mennyiszer volt már házas. Nekem háromig sikerült, ezt is csak azért tudom, mert akármikor meglátogattam az Admirálist Véletlenül mindig ott volt. Traktált az életével, mintha az engem érdekelne.
- Ne áltasd magad, Drágám, boldogságom határtalan, hogy itt vagy a kezeim között. Újra - ajkára veszélyes mosoly ül ki, újra csak meglapogatja Simon kézfejét. Fogalmam sincs, hogy mi történik, de mennék már.
Mégis egy szóval itt tud marasztalni. Mintha megbűvöltek volna, úgy tekintek a kezébe tartó kis eszközre. A Hungtinton a legkevesebb, mely benne szerepel rólam. Többet kaptam az elmúlt húszonöt évben, mint bárki egész élete során. Semmi kedvem arra, hogy elkedvtelenítsen bárkit is a kórtörténetemmel.
- Anyád is szereti a szíjakat? - vonogatja szemöldökét pajkosan. Vagyis azt hiszem, hogy ezt a szót használnák mások. A magam részéről érzelemmentesen állok az ajtóba, várva csendbe, hogy mi fog ebből még kisülni.
- Áh mindjárt lesz ez még így sem, várj egy kicsit, mert nem fejeztem be. Várj, hol is jártam? A kicsike megint kiverte a fejemből, ezúttal képletesen. Fúj hogy nézel ki - néz végig Simonon. - Téged tényleg ilyen állapotban tettek fel az asztalra? - szörnyülködik. Sose értettem hogy lett belőle orvos. Úgy csapong a témák között, mint egy eszét vesztett molylepke.
- Ki más, boldogítana? - forgatja meg a szememet. - Meg vagyok áldva azzal a családdal, de komolyan. Jó persze a Parancsnok nélkül se lennék sehol, de néha az is… - egyik kezét a halántékához tartja és mintha pisztoly csöve lenne, úgy durrantja el. Remélem szorult bele annyi ész, hogy innentől ne folytassa… De nem teszi másra tereli a szót.
- Mellesleg ha akarod van most egy csinike kis ápolónőcike. Begyes-bögyös, beküldhetem hozzád megmosdatni. Addig elrabolom a kicsikét, kivizsgálom. Biztos vagyok benne, hogy addig ő is vigyáz rád - kacsint rá sokat sejtetően. A tortára csak hangosan elneveti magát, majd könnyedén huppan vissza az ágy szélére, ezúttal már engem mustrálva.
- Jaj tényleg! Terminatrix, őt lesokkolják, megkötözik, tán még ütötték, vágták is, azt nem tudom, erről zavarosak a jelentések, amiket mellesleg nem is láttam, ez meg nem sokat mesél nekem - bök fejével felém. Lassan feláll és minden egyes kiejtett szavát mozdulatokkal illusztrálja - elképzelem, ahogy egymaga áll egy seregnyi lázadóval szembe. Igazából csak szúrós szemmel kell állni velük szembe, már attól összehugyozzák magukat… Na de, ott áll, lesokkolták, igazából szédül, köpni-nyelni nem tud, el kell terelni a figyelmet, amíg a társa vészjelzést ad le. Ő pedig mint egy terminátor megy előre, fedezi a másikat, üt, vág, rúg, harap, lő. Vagyis lőne ha a teste nem rándulna folyton görcsbe mert nem tudják, hogy hányszor sokkolják le. S ahelyett, hogy pihenne! Na de lényegtelen, te mehetsz, Ő marad - bök felém újra a fejével.
- Eltúlzod az egészet. Mondtam semmi bajom. Ha lenne jöttem volna.
- Te csak akkor jössz, ha meglőnek, akkor is csak azért, hogy valaki foltozzon össze. Ugye tudod, hogy rajtam múlik a karriered? - szemöldököm a magasba röppen a burkolt fenyegetést hallgatva.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #18•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   Pént. Júl. 27, 2018 8:21 pm

Kat & Simon

A vállvonással kísért válaszára halkan, de jókedvűen elnevetem magam.
- Azért egy agresszív bokor nem tarthat vissza!
Eszemben sincsen végleg a Volentisen maradni, mikor egy élettel teli bolygó van alattunk. Szívesen veszem a feladatkat, amik oda szólítanak, legalább mindig tanulhatok valami újat, legyen az bármilyen apróság is.
Kérdeznék tőle valamit, de nincs rá alkalmam, Fritz szokás szerint egy forgószél csendjével és diszkréciójával érkezik, és abban a pillanatban magához is ragadja az irányítást, na meg persze a szót.
Jobban szeretem, mikor lehet ugratni, és nem válik agresszívvá a hülyeségtől.
Meglep, hogy megint (?) válik. Nem voltam sosem igazán képben a családi életével kapcsolatban, mielőtt bemosott volna egyet, legfeljebb látásból ismertük egymást, és azóta is csak akkor találkozunk ha ide kerülök. Sosem fogom megérteni azokat, akik cserélgetik a házastársaikat.
Azért mosolyogva megcsóválom a fejem.
- Oké, de ha tőlem is elválsz, nem állok többet szóba veled!
Látom Katrinán, hogy számára érthetetlen, vagy éppen értelmetlen az élcelődés, és leginkább felszívódna, de úgy fest erre nem lesz lehetősége.
Ahogy Fritz meglapogatja a kézfejem, mímelt gyanakvással mérem végig.
- Még a végén kiderül, hogy te intézed úgy, hogy itt ragadjak…
Az akta egyre érdekesebb számomra, már csak azért is, mert Katrina úgy néz rá, mint más a véres rongyra. Persze ha megkérdezném róla valószínűleg a szokásos tárgyilagos hűvösséggel válaszolna, de nem akarok olyan témát feszegetni amiről nem beszél szívesen.
A következő kérdésre elfintorodom.
- Fújjj, hova gondolsz, honnan tudjam? Kérdezd meg, ha mered!
Gyanítom eszében sincs. Anyám pont annyira érti a viccet, mint Katrina. És még kevésbé értékeli.
Várnám, hogy folytassa a történetet, de csapong. Ahogy végigmér, felszegem az állam.
- Hogyhogy hogy nézek ki? Katonásan, várj… inkább férfiasan ramatyul!
Ami a Katrina családjára tett megjegyzését illeti, nem fűzök hozzá semmit, bár sejtem, hogy egy Fritz kaliberű fickónak szintén érthetetlen és idegen lehet az életformájuk, és a stílusuk.
Az ápolónővel kapcsolatban igyekszem lelkesnek tűnni, mert gondolom kedvességnek szánja.
- Ha nem ragaszkodik a forró vízhez, jöhet. Jéghideg zuhanyra vágyom…
Nyilván az ápolónő nem ugrik be velem a zuhany alá – vagyis remélem -, de jelen pillanatban az is elég, ha hideg vízzel szerelkezik fel.
Talán mire tiszta leszek, Katrina is szabadul, és nem menekül ész nélkül innen, hanem beugrik értem, így válthatnánk még pár szót.
Fritz előadása ezúttal meg sem mosolyogtat.
Helytelenítően megcsóválom a fejem.
- Ne gúnyold ki érte. Katonák vagyunk mindketten. Az emberiség jövője mellett az életünkért is harcolunk minden ilyen helyzetben. Ha nem lenne ilyen kemény, már nem élne. És még így is… tegnap két embert veszítettünk el…
Megrázom a fejemet.
Még hallgatom, ahogy röviden vitáznak, de nyilvánvaló, hogy ebből Katrina nem jöhet ki győztesen. Nem mozdulok az ágy széléről, hagyom hogy lejátsszák, amúgyis, hiába vagyok elbocsátva, arról volt szó, hogy megpucolhatom magam, és Fritz elrabolja Katrinát, így gondolom ők mennek. Bár én aztán azt sem bánom, ha maradnak, nem zavarnak sem a zuhanyzásban, sem abban ha tényleg megjelenik egy ápolónő, hogy lecsutakoljon. Gondolom a frissen varrt sebbel nem kapnék piros pontot ha beállnék a zuhany alá, és kiáztatnám.

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
110
Képességpontok :
98

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #19•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   Szomb. Aug. 04, 2018 9:17 pm

Simon & Katrina
Szemöldökömet enyhén összevonom válaszára. Nem tarthatja ennyi vissza. Mily igaza van, de neki mi oka lehet visszamenni? Mert hogy nekem, minden? Az az én dolgom. Collin… Szemeimet lehunyom, ujjaimra odafigyelek, hogy ne zárjam őket ökölbe. Mégis megremegnek az idegtől…
Ő a kriptonitom, amiről nem tehetek. A gyenge pontom. S amíg nem végzek vele. Fejemet megrázom. Eme gondolatoknak nem itt van a helye. De egy gondolat egyre jobban fogalmazódik meg bennem. Nem bánom, hogy nem küldtek vissza az Arkanra. S ennek megvan az oka, még ha többen, többet sejtenek leváltásomba.
Saját gondolataimmbal elvagyok az elmémbe, amikor Frick megzavar minket. Nem is foglakozok vele tovább, mennék már, mégis marasztal. Az ajtóban állva várom, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.
- Jaj! - kap hirtelen a szívéhez, szerény személyem szerint talán túlságosan is megjátszva magát. - Még a végén a szívemre venném! - nyávogja. Feláll tőle a hátamon a szőr, mégsem mozdulok, vagy mondok bármit is.
- Oh drágám, ha rajtam múlna, egyből magamhoz is láncolnának egy csinos bilinccsel - vonogatja meg szemöldökét. CSak arcának élét látom, mégsem hiszem, hogy csak az egyik szemöldökét emelgetné a magasba.
Simon fújolására hangos és jókedvű nevetésbe kezd bele. Mondana valamit, de talán úgy véli, hogy túlzásokba esne? Inkább hagyja és legyint egyet. Vannak ennél sokkal érdekesebb témák is, mint, hogy miként is néz ki Simon. Eddig a pillanatig magam sem mértem végig a ramaty állapotát. Épp azon voltunk, hogy megálljt parancsoljunk őrületének.
- Biztos vagyok abban, hogy a zuhanyba is segítene - újabb szemöldök emelgetés. Magam sem értem, hogy miért, de a szívem két ritmust kihagy, ezt hallva. Meg, hogy Simon ilyen könnyedén belement ebbe.
Persze, hiszen mi közöm van, hozzá, nem igaz? Mégis… Valamiért… Bántana? Tekintetem csak egy pillanatra villan meg, hogy aztán végképp elveszítsek minden érdeklődést a két férfi irányába.
Egészen addig, amíg meg nem hallok egy érdekes információt. Ahogy kiejti, hogy ketten vesztek oda…
- Igen, csakhogy lehet ezt ésszel és ész nélkül csinálni. Te itt vagy, még ha nem is önszántadból, de jöttél volna. Ő meg kivonja magát minden felelősség alól - közli zordan Fritz. Hangjába már nincs kedvesség, felvette a doktor szerepét, szemeit rám meresztgeti, de állom pillantását.
Végül beadom a derekamat, ezt csak annyiban jelzem, hogy elállok az ajtótól. Fritz rögtön boldoggá válik, meglapogatja Simon hátát, megígéri, hogy mindjárt jön a segítsége. Engem pedig karon ragadva rángat ki a szobából, hogy a szomszédba vezessen az irodájába.
Több értelmetlennek tűnő vizsgálatot végez rajtam. Semmi rendellenességet nem talál. Mégis kapok a csuklómra egy vérnyomás- és pulzusmérőt. Vért vesz tőlem, tesztelésre viszi be, nem-e került be valami a szervezetembe odakint. Szememet forgatnám mégsem teszem. Vitatkoznék, nem teszem. Fritz beszélgetne velem, mégsem válaszolok. Mennék, szabadulnék ettől a helytől.
Végül utamra enged. Megnyújtott léptekkel haladok el minden szoba előtt, Simoné előtt is. Ott mégis megtorpanok egy pillanatra. Magamba őrlődve állok az ajtó előtt. Valamiért nem tetszik a gondolata, hogy azt hiszi nem lennék itt vele. Ostobaság Katrina… Fejemet megrázva nyitok be újra az ajtón.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #20•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   Vas. Aug. 05, 2018 12:52 pm

Kat & Simon

Katrina szemöldökráncolása, idegessége elég szembeötlő még úgy is, hogy fáradt és nyúzott vagyok, de ezúttal nem teszem szóvá, és rá sem kérdezek. Sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre. Talán majd később.
Fritz és én akár színházban is felléphetnénk, az ugratás kicsit felébreszt, és jól is szórakozom a színészkedésén, legalábbis egy bizonyos pontig.
Megcsóválom a fejem.
- Úgysem veszel semmit a szívedre! Ami pedig a bilincset illeti, kíváncsi vagyok mennyi idő alatt unnád meg…
Még el is nevetem magam röviden, ahogy elképzelem, kénytelen követni a munkába, az óráimra, az edzésekre. Nem lenne választása, mert hiába nem kis darab fickó, ha nem vagyok kiütve mindenféle narkotikummal, alapvetően erősebb vagyok nála.
De legalább még mindig remekül szórakozik velem. Az ápolónővel kapcsolatos megjegyzésére csak legyintek egyet, ami részéről bizonyára megjátszott szerénységnek tűnhet, erre is számítok, én viszont szeretném átlépni a témát lehetőleg minél hamarabb.
Fritz következő zord megjegyzésére halkan elnevetem magam.
- Én vagyok a laza, és mégis mindig az ő magaviseletére van panasz…
Mosolyogva megcsóválom a fejem. A tökéletes katona, és mégis ott próbál kisiklani a kellemetlen kötelességek alól, ahol csak tud.
Csak a tekintetem követi Katrinát, amíg tudja, mikor Fritz kitessékeli a szobából. Ezután egy-két percre magamra maradok, és éppen elmerülnék a gondolataimba, mikor nyílik az ajtó, és belibben rajta a nővér, minden bizonnyal az, akiről a frissen kinevezett orvos beszélt.
A haja dús, sötét mézarany színű, természetesen laza hullámokban omlik a vállára, hátára, és Fritz egy szemernyit sem túlzott, minden szempontból lélegzetelállító szépségű nő. A mellei formásak, a dereka karcsú, a lábai hosszúak, ez még az ápolói köpeny alatt is világosan látszik.
Aranybarna szemei vidáman csillognak, a mosolya beragyogja a szobát, és annak ellenére, hogy eredetileg nem vágytam tőle semmire a hideg zuhanyon kívül, mégis hirtelen kellemetlenül érzem magam amiért ilyen első benyomást teszek rá. Szerencsére ez csak egy percig tart, mikor megszólal, a kellemetlen érzés szétfoszlik.
- Greymare hadnagy! Ida vagyok, a doktor úr küldött, hogy segítsek…
A kezét nyújtja, a kézfogása határozott, mégis nőiesen könnyed.
- Örülök, hogy megismerhetem, Ida! Szólítson Simonnak. Megtenné, hogy segít megszabadulni a kosztól, lehetőség szerint minél hidegebb vízzel?
Fáradtan rámosolygok, ő pedig lelkesen bólogat.
- Először meleg vízzel leszedem a sarat, vért, izzadtságot, aztán beállhat a zuhany alá, és hűvös vízzel átmosdatom.
Nem vitatkozom, gyanítom, hogy ez a maximum, amit kompromisszumként elérhetek.
- Köszönöm, Ida, nagyon kedves!
- Óóóó, nem tesz semmit!
Nevet rám, és már mellettem sincsen, egy vödörben hozza a meleg vizet, óvatosan csutakolja rólam a koszt, közben cseveg, csacsog, értelmes és kedves nő benyomását kelti bennem, minden tekintetben figyelemreméltó lehet, kár hogy nem tudok igazán jó társaság lenni. Válaszolgatok, nem maradok le a témákról sem, de nem vagyok képes rá, hogy az a kellemes, könnyed társaság legyek, aki szoktam lenni. Túl sok minden más zsong a fejemben.
A mozdulatai profik, szakmaiak. Ha szóban meg is próbált flörtölni az elején, mikor rájött, hogy nem vagyok rá fogékony, felhagyott vele, és a mozdulatait is megtartotta szakmai vonalon.
Mikor kellően tisztának ítél, feltápászkodom az ágy széléről, és megindulok a zuhany felé.
Az alsónadrágomhoz egészen addig az életemnél is jobban ragaszkodom, míg az angyali szépségű és természetű Ida nővér úgy bokacsonton nem rúg a munkavédelmi papucsával, hogy kis híján a nevemet is elfelejtem a csontjaimon átcikázó hirtelen és váratlan kíntól. Ezen a ponton megadom magam az akaratának, és hagyom, hogy lerángassa rólam.
Ezután a friss varrataim fölé Ida vízhatlan kötést is tapaszol, meglehetősen kaján mosollyal alaposan a szőrszálakra simogatva az igen erős ragasztószalagot.
Most a zuhany falának támaszkodva állok, a két alkaromat vízszintesen egymás felett pihentetem a hideg, fehér csempén, a homlokomat pedig az alkarjaimra döntve hagyom, hogy a hideg – de nővéri tiltás miatt nem dermesztően hideg – víz a tarkómra zubogjon.
A zuhanyfüggönyök nincsenek behúzva. Részben felesleges, mert az ablakból úgysem látni ide, részben praktikus, mert így Ida anélkül tud körülöttem sürögni, hogy belecsavarodna.
Jelenleg egy jókora fürdőszivaccsal dörzsöli a jobb vállamat, lapockámat elégedetlen ciccegés kíséretében. A helytelenítése annak szól, hogy a bőröm már több helyen vöröslik a dörzsöléstől, de ez nem az ő hibája, én kértem, hogy erősebben súrolja.
Én lehunyt szemmel hagyom dolgozni és zsörtölődni, közel járok hozzá, hogy állva elaludjak, mint a lovak. A nyíló ajtó hangjára pislogok két meglehetősen laposat, és ráérősen arra fordítom a fejemet.
Ida sokkal gyorsabban reagál nálam. Katrinára pillant, majd vidáman rámosolyog.
- Jó napot! Segíthetek?
Szemmel láthatóan magasról tesz rá, hogy Katrinával ismerjük-e egymást, vagy vagyunk-e olyan viszonyban, hogy besétáljon mellém zuhanyozni. Gyanítom annyira megszokta maga körül a pucér embereket, hogy fel merül benne, mások nem így vannak ezzel.

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
110
Képességpontok :
98

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #21•• TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ellátó   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Sürgősségi ellátó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Part 14 / 14

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Volentis ûrállomás :: Civil zónák-
^
ˇ