Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Today at 12:17 am
Kanyargós ösvények

Yesterday at 11:26 pm
A pszichiátriai rendelőhöz tartozó terápiás szoba

Yesterday at 2:15 pm
Dzsungel

Hétf. Dec. 17, 2018 5:48 pm
SR-29 Aszteroidatörő sikló. A Rasa Rendszer aszteroida övében sodródva.

Hétf. Dec. 17, 2018 12:20 am
Rakodótér

Vas. Dec. 16, 2018 10:02 pm
Jack Silver kabinja

Vas. Dec. 16, 2018 8:18 pm
Hiányzásnapló

Pént. Dec. 14, 2018 11:17 pm
A Konvoj

Pént. Dec. 14, 2018 7:51 pm
Viharsziget

Csüt. Dec. 13, 2018 8:49 pm
Fegyverfejlesztési részleg

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 1 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 10 9
Consilium - 2
Lázadók 3 1
Összesen 21 19

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Hadászati szimulátorok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
 #11•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   Vas. Márc. 18, 2018 10:00 pm

Simon & Katrina
Dreams are real as long as they last
Megjegyzésére kelletlenül húzom el a számat.
- Akkor akár ki is ugorhatna a légzsilipen is - mormogom inkább orrom alatt, mint neki. Nem haragszom én rá, mert van olyan balga, hogy rám hagyatkozik. Inkább azzal van a problémám, hogy újra kétségek születnek bennem. Önmagamról. Régen marcangoltam már így magamat, azt hittem, hogy ezt sikerült már kinőnöm. Hogy kinevelték belőlem ezeket.
Nem gondolkozok, csak cselekszem. Ösztöneimre hagyatkozom. De mégis hogy tegyem ezt meg, ha ösztöneimben sem bízhatok meg? Megzavar egy éles hang? Ez nem lehet kifogás semmilyen éles helyzetben sem. Nem érdekel, hogy ez nem az volt. Ami azt illeti igen is az volt.
- Ha így halad, tényleg géppé operálják át - sóhajtom, némi irigységgel. Igaz, én bármit megadnék ezért, de neki nem kell ezt megtennie. Nem olyan embernek tűnik, ki gép akar lenni. Velem ellentétben.
Az ajtó csukódása is enyhe ijedelmet kelt bennem, ettől mégsem ijedek meg. Nem remeg meg kezem, egyszerűen csak tudatosítom magamba.
- Azt hiszem, hogy meglesz a következő gyakorlatom - jegyzem meg, magamba konstatálva, hogy gyakorolnom kell, hogy fegyelmezzem magamat, miközben megzavarnak. - Még egy ilyen hibát nem engedhetek meg - valójában fel sem tűnik, hogy hangosan beszélek. Úgy rémlik, hogy minden kiejtett szavam a gondolataimba marad. Tekintetemmel a tálcán heverő eszközöket pásztázza. - Ha jól rémlik, akkor a férfiaknak gyorsabban nő a hajuk - vonom össze szemöldököm, miközben visszafordulok felé. Mintha a férjemé is ilyen lenne. Ha levágja pár nap múlva már olyan, mint azelőtt volt. - Legfeljebb másfél hétig nem néz tükörbe - na nem mintha a becses páromét olyannyira látnám nőni. Folytonos panasza az, mely megragadt elmémbe. Évi egyszer látom, és ha minket kérdeznek, akkor még az is bőven sok.
- Magam sem vagyok jobb a szakmába - pillantok felemás hosszúságú hajára. Jelen esetben most lényegtelen is, hogy miként néz ki, ha bevarrom sebét, akkor még elbíbelődhetek vele, ha kívánja. Ennyi jár, ha már lelőttem. Összezárt ujjaimmal seprem le feje tetejéről az ott maradt hajszálakat, fújom el őket. Válláról is leseprem, s hamarosan tényleg úgy nézünk ki, mint egy fodrászszalon. A nedvessebbeket, a törölközővel távolítom el a seb környékéről, de úgy vélem, hogy kerül bele azért bőven. Bókját egyébként le se reagálom, az ilyenek úgy mennek el fülem mellett, mint a tavaszi este kellemes szellője.
- Eddig még nem okozott gondot. Most igen - felelem, hogy miért is nem szóltam hamarabb. Amíg ő felfekszik az asztalra, addig én újra megmosom a kezemet. Jobb az ápoltság, minthogy a sebe elfertőződjön.
Visszasétálva hozzá, szinte feje felé hajolok, kitakarva előle a mennyezetre szerelt lámpákat. Mégsem nézek rá, sebét vizslatom. Egy vattapamacs segítségével tisztítom meg a seb környékét. - Nem nagy. Alig öt centi hosszú, és csak pár milliméter széles - ezt könnyedén be lehet varrni. Nagyobb volt a felhajtás körülötte, mint amit a valóság tükröz.
- Érzéstelenítő injekciót óhajt? - állok meg mégis egy pillanatra, a szemeibe pillantva. Ugyanis… Sejtem, hogy mily fájdalmakkal tud járni, talán nem ártana, ha kapna belőle. De persze ez az ő döntése. Ha így dönt, akkor lassan a keresésére indulok annak is.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Hozzászólás száma :
303

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #12•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   Vas. Márc. 18, 2018 10:26 pm

Kat & Simon

"Dreams are real as long as they last"

Hiába a kelletlen szájhúzás, én elnevetem magam. Tulajdonképpen jó kedvem van most hogy elmúlt a feszültség, ami pedig a fejemet illeti… katonadolog.
- Ahhhh! Egy napra elég lesz egy majdnem öngyilkosság! Azt hiszem a légzsilipet egy másik napra halasztom.
Persze ebben nincsen semmi komolyság, a hangomból is hallhatja, hogy eszem ágában sincs kiugrani a légzsilipen. Ez a pár öltés pedig szimpla ujjgyakorlat olyannak, aki valaha is csinált már ilyesmit és akad minimális kézügyessége.
A következő megjegyzése már sokkal kevésbé tetszik. A megszokás – észre sem veszem a mozdulatot – húzza ökölbe, majd engedi ki a bal kezem ujjait.
- Remélem nem. Ez is több, mint elég…
Nem értem a hangjából kicsengő irigységet. Én jobban örülnék, ha a saját ujjaim még meglennének, de hát nem lehetünk egyformák.
Először azt hiszem a gyakorlatot a sebvarrásra érti, de ehhez nem passzol a következő mondat.
- Azt hiszem minimum süketnek kellene lennie ahhoz, hogy a hirtelen ordítozás ne zavarja meg egyáltalán. Nehogy ezt tippnek vegye!
Fűzöm hozzá, mielőtt jó ötletnek tartaná esetleg megsüketülni.
Ami a hajnövekedésünk gyorsaságát illeti, ezt még nem figyeltem meg. Ami azt illeti:
- Szerintem csak mi általában röviden hordjuk és azon jobban látszik.
Talán halványan még meg is vonom a vállam, de nem ugrálok nagyon, nem akarom megnehezíteni a dolgát.
Ha pedig másfél hétig nem nézek tükörbe?
- Akkor meg kellene tanulnom vakon borotválkozni.
A nyakamba hulló hajszálak csiklandozzák a bőrömet, de nem mozdulok, hagyom hogy belátása szerint nyesegesse a tincseket a fejemen. Ami a fodrásztehetségét illeti, nem túl biztató a megállapítása, főleg hogy közben kritikusan méregeti a művét, de sebaj, ennyivel azt hiszem tudok együtt élni egy ideig.
- Oda se neki, mostanában nem megyek sem esküvőre, sem fotózásra…
Enyhén megrázkódom, ahogy lefújja a kósza hajszálakat a fejemről. A sabemnek még jól is esik hűvös lehellete.
A törölközős hajszálpiszkálás kevésbé esik jól, de rendes betegként sziszegés nélkül viselem.
Ahogy fölém hajol, eltakarja a vakító fényeket, így kinyithatom a szemem.
Hagyom dolgozni, immár a jobb karomat a mellkasomon keresztbe fektetve, a balt magam mellett pihentetem, teljesen rábízom a sérülést amíg nem ad feladatot.
Gyanítom, hogy nem komoly a seb, pusztán csak nagyon vérzett.
A kérdésére rápillantok, és elhúzom a számat. A narkotikumokkal nagyon nem vagyok jóban.
- Nem, köszönöm. Inkább kemény leszek, mint a kád széle…
Nem annyira szeretnék beszélni róla, miért nem szeretem a különböző bódító szereket, így inkább viccel ütném el a témát.
Ha fájni fog, fájjon csak. Végülis úgy érezzük, hogy élünk, nem? Na jó, ezzel csak magamat nyugtatom. Ha nagyon szar lesz, majd nem túl férfiasan kapaszkodom az asztal szélébe.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
144

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #13•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   Vas. Márc. 18, 2018 11:03 pm

Simon & Katrina
Dreams are real as long as they last
Fáradt sóhajjal honorálom mulatozását. Vele ellentétben én annyira nem élvezem ezt a szituációt, de még csak viccre sem tudom venni. Ennél azért ez súlyosabb volt. Könnyelműségében meg könnyedén megrúghatja a bokáját. Már ha ez egyáltalán érdekli. Ebben kételkedem, de talán mégsem ennyire… nem is tudom, hogy minek nevezzem.
Én értem, hogy sokszor a humor, mint olyan megoldhatja a gondokat, a kötelékeket fellazíthatja, de… Hogy ilyen helyzetben mi értelme van? Igenis vannak dolgok, melyeket komolyan kell venni. Legalább valakinek. S ha ő nem veszi a fáradtságot hozzá, akkor én igen.
Meglehet, hogy ez lehet a kulcs nyitja. Mindenhol én vagyok, ki komolyan vesz mindent. De csak azért, mert senki más nem teszi ezt meg. S valakinek muszáj. Nem csak kötelességből. Józan eszünket nem dobhatjuk sutba.
- Helyes, akkor ne viccelődjön ezzel - jegyzem még meg. Ő sem akar robottá válni, akkor néha viselkedjen is úgy.
Mégis mi bajod van ma Kat? Ennyire nem határozhatott meg az álmod.
- A süketséggel több gond jár, mint haszon. Anélkül nem hallanánk meg az ellenség apró neszezéseit - melyet így sem hallottam meg, szóval ugyan mindegy. Igaz a katona remekül sunnyogott oda mögém. Igen. Ez zavar, hogy meg tudott lepni. Engem. Kit a legkeményebb kezek képeztek ki. Mily szégyen is ez.
- Lehet, ennyire nem értek hozzá - hagyom rá. Ez valóban igaz is. Nem volt kin tapasztaljam ezt. Saját családomon belül, voltak nagyobb gondjaim is, mint hogy azt nézegessem kinek hogy nő a haja. - Csak talál rá önkéntest, kit ha megkérne megtenné magának - mosolygok rá kedvesen.
Megjegyzésére kérdőn pillantok rá. Nem rémlik, hogy hasonló helyekre engem hívtak volna már. Igaz az sem, hogy ha megtették volna, akkor el is mentem volna. Vélhetőleg nem így lett volna. Meglehet, hogy ezért sem tették meg. Túl sok itt a Ha.
Túl is lendülök rajta, és inkább a már fekvő férfi felé hajolok.
Kérdésemre elhúzza a száját. Szemöldököm újra a magasba szökken.
- Csak aztán nehogy beletörjön a foga - vonom meg a vállamat. Ha kemény, akkor legyen az. Egy kis érzéstelenítő senkinek sem ártott még, de…
Akkor lassan munkához is látok. Ahhoz képest, hogy legalább öt-hat éve nem kellett egy sebet sem bevarrnom igen gyakorlottan megy. A lehető legkevesebb fájdalmat akarom okozni a férfinak. Közvetlenül a szövetek mentén szúrom át a tűt.
- Ha minden jól megy, pár perc és végzünk is - tudatom a férfival. Egy horog, majd még egy. Szépen, lassan, precízen haladok előre. Mintha egy perc sem telt volna el kiképzésem óta. Mintha még mindig ott élnék az Admirális szárnya alatt.
Mintha még mindig apám, vagy bátyám sebeit kellene varrnom. Valami rémlik azon időkből. Mintha el kellene terelni a beteg figyelmét a fájdalomról, nem? Vagy épp arról volt szó, hogy nekünk enélkül is tűrnünk kell?
- Mi baja az érzéstelenítővel? - kérdezem, mely a leghamarabb jut eszembe. Ha esetlen túlzottan is mocorogna kezem alatt, akkor a tűvel eltávolodva koponyájától, fogom két kezem közé arcát, várva, amíg megnyugszik, hogy aztán folytathassam a munkát. Türelmem végtelen, órákon át tudnám ezt művelni jelenleg.
Ha pedig készen vagyunk, akkor még egyszer finoman átmosom a seb széleit fertőtlenítővel, és egy fehér, tenyérnyi gézzel takarom le, és rögzítem a feje tetején… kissé sután. A kötözés már nem feltétlen az én asztalom.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Hozzászólás száma :
303

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #14•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   Vas. Márc. 18, 2018 11:34 pm

Kat & Simon

"Dreams are real as long as they last"

Azt hiszem túllőhettem a célon a humorizálással. Igazából nagyon is komolyan veszem az egészet, még mindig érzem, ahogy félredobban a szívem, mikor viszagondolok a pillanatra, mikor biztos voltam benne, hogy el fog találni… vagy abban, hogy eltalált az a lövés?
A következőről nem is beszélve, mikor belém hasított a felismerés, hogy Katrina le fogja lőni a fickót.
A humorral elég jól oldom a feszültséget, általában másokét és a magamét is, de ezúttal nincsen rá fogadóközönségem, így védekezően felemelem a kezem, és eltüntetem a mosolyomat.
- Sajnálom, nincs több ilyen vicc… És köszönöm. Őszintén értékelem a segítségét.
Lehet hogy ő úgy gondolja, ennyi jár, de azért ez távolról sem csupán ennyi. Nyugodtan elzavarhatott volna dokihoz, ahogy először tervezte.
Szerencsére megsüketülni nem akar, így ezt a témát ejthetjük is.
A következő megjegyzésére felkapom a fejem, ami együtt jár egy szisszenéssel.
- Úgy gondolja, sorban állnak, hogy engem ápoljanak? Ha tudná mekkorát téved…
Keserűen elhúzom a számat. Mondjuk úgy, hogy a „fogyatékosságom” nyílt titok a Volentisen, így ha a sármom, vagy a személyiségem varázsa működne is néhány nőnél, mindenki tudja, hogy jobban jár, ha távol tartja magát tőlem, mert sok jó nem származik belőle, ha velem kezd.
Fájdalmas témát érintünk, de valószínűsítem, hogy távolról sem szándékosan tenyerelt bele.
A kérdő pillantást nem tudom igazán hová tenni.
- Tudja, esküvő. Szertartás, buli, tánc, társasági esemény, ahol fotóznak is…
Mikor fölém hajol, közelről látom a szájhúzását. Nyilván úgy gondolja, öncélúan keménykedek, vagy macsónak akarok tűnni azért nem kérek a fájdalomcsillapítóból, de ezúttal nem védekezem, meghagyom ebben a hitében.
- Nagyon fogok igyekezni…
Hátbasszus, kell is igyekeznem. Nem csupán nem kellemes a procedúra, de elég fájdalmas is. Ahogy korábban terveztem, keményen megkapaszkodom a bal kezemmel az asztal szélében, ahogy a harmadik öltésnél megszorítom, a mechanikus ujjaim alatt megnyikordul a fém.
Egy darabig az arcát nézem, ahogy koncentrál, utána inkább becsukom a szemem, és a saját szívverésemet számolom. Az izmaim megfeszülnek, a fogaimat összeszorítom.
A nyilván biztatónak szánt megjegyzésre felnyögök.
- Pár perc? Csodálatos…
Bár nem tűnik úgy, hogy ezt valóban csodálatosnak találnám.
A kérdésre felpattan a szemem. Kissé vonakodva válaszolok.
- A legrosszabbat hozza ki belőlem. Hol így, hol úgy. Higgye el, nem akarja látni.
Voltam már agresszív tőle, előfordult, hogy érzelmi viharokat produkáltam miatta, egy ízben még komoly izomrángást is kaptam. Arról nem beszélve, hogy mocskosul őszinte is leszek tőle. Kellemetlenül őszinte. Bár ez többnyire nekem a legkellemetlenebb…
A varrás és a kellemetlen emlékek együtt elérik, hogy sikeresen belemocorgok abba, amit csinál, és egy pillanat múlva érzem, ahogy a tenyere az arcomra simul.
- Bocsánat, nyugton maradok…
Igyekszem ellazítani a megfeszült izmaimat, és nem mozdítani a fejemet. Inkább visszatérek a szívveréseim számolásához.
Ahogy végez, kifújom a levegőt, amiről nem is tudtam, hogy eddig visszatartottam, és óvatosan felülök. Megmozgatom a vállaimat, hogy a feszültség maradékát is eltüntessem. Egyelőre nem firtatom, hogy festhetek. A lényeg, hogy nem folyik a vér a fejemen.
- Köszönöm! Nem is volt akkora balgaság magára bízni…
Egy óvatos félmosolyt is megeresztek hozzá.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
144

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #15•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   Hétf. Márc. 19, 2018 12:04 am

Simon & Katrina
Dreams are real as long as they last
Köszönésére csak bólintok egyet felé. Értékelem gesztusát, őszintén. Talán igaza van, korábbi beszélgetésünkre visszakanyarodva. Talán, ha lenne valaki, ki legalább oly komolyan venné a kötelezettségeit, mint én, akkor kevésbé lennék ennyire merev. Habár ezt kizárt dolognak tartom. Túl sok felé kell megfelelnem, mely már szinte ösztönösen kívánkozik ki belőlem.
Ott van a családom, maga az egész Consilium. Az emberiség jövője. Igaz, ehhez én teszek hozzá a legkevésbé, de ezért inkább okoljuk, aki nem találta még fel kényes betegségem gyógyszerét. Ha az meglenne… Meglehet, már én sem katona lennék többé.
- Nem hinném, hogy bárki is nemet mondana arra, ha erre kérné meg - ellenkezek vele, valójában semmit sem tudva róla. Nem is sejtve mily sebeket is hordoz magában ő maga is. Mint bárki más. Senki sem sértetlen idefent, mindenkinek megvan a maga keresztje. A mi dolgunk nem a más szemébe való szálkakeresés. - Ha mégsem, másfél hét nem sok egy borostának sem - tudom le akkor ennyivel. Nem én leszek az, ki vitába szállna emiatt vele. Nem akarom én semmiről sem meggyőzni, legfőképp arról, amiről nem is akarja, hogy megyőzve legyen.
Kacifántos egy gondolatmenet, de a lényeget mindenki leszűrheti belőle. Én megteszem legalább is. Nem firtatom, hogy miért hiszi így, habár roppant mód érdekes ez számomra.
- Ami azt illeti, nem tudom - felelem őszintén, magam sem tudván, hogy miért is nyílok meg neki. Semmi okom nincs erre, de ahogy nála is vannak nyílt titkok, így nálunk is. Elég sok pletyka kering rólam és a férjemről és a kettőnk "idilli" házasságáról. Egyikünket sem zavarja ez, ha néha jól veszem ki a szavaiból, akkor őt még mulattatja is a dolog. A kettőnk "esküvője" közel sem volt oly mámoros, amiről minden kislány álmodik, még idefent is. Személytelen volt. Összeadtak minket, majd egy nászágyas szobába vezettek minket.
Azóta az lenne az "otthonom".
- Akkor szorítja a fogát, de azért ne törjön az állkapcsa - javaslom, ha az is eltörik neki… félő hogy még azok helyére is robotot kapna.
Igyekszem a lehető legkevesebb fájdalmat okozni neki, mégis így… Elég nehéz. Az asztal oldala enyhén horpad be, szorítása nyomán. Csak szemem sarkából pillantok oda, aztán folytatom is a műveletet.
- Utána már emlékezni sem fog a fájdalom - nyugtatom, habár jelenlegi állapotának kedélyét nem feltétlenül javítom. Aztán hirtelen nyílnak ki a barna szemek.
Ekkor újra rápillantok, újra csak egy nüánsznyi ideig, hogy minél hamarabb megszüntessem fájdalmát. A cérnát lassan húzom keresztül a tűvel vájt lyukon.
- Egy érzéstelenítőtől? - kérdezek vissza hitetlenkedve. - Ne higgye, hogy ennél rosszabb már lehetne a kettőnk kapcsolata - állom én a sarat. Leperegnek rólam a dolgok, általában ritkán hatják meg lelkemet. Hittem eddig.
De már kezdek ebe is kételkedni.
- Csak nyugodtan, én bármeddig ráérek - bíztatom, nyugodt, mégis hideg hangomon. Érzelmeim most sem kerekednek felül, dolgom van jelenleg. Fel sem tűnik, hogy amikor kezemet veszem el arcáról, gyengéden simítok végig annak élén.
Végül aztán befejezem a varrást, az utolsó simításokat is bevégzem fején. - Még… - figyelmeztetném, hogy lassan üljön fel, de… Azt hiszem, hogy elkéstem. Már felült. Remélhetőleg nem fog leszédülni az asztalról.
- Abban az esetben, ha ezt őszintén gondolja… Valóban ne nézzen tükörbe - hajtom enyhén oldalra a fejemet, sután feje tetejére ragasztott tapaszt szemlélve, felemás hosszú haját, véres homlokát. Az utóbbit még eltüntetem, már ha engedik.
Ha igen, közelebb lépve, egy újabb vattapamacsot áztatok el alkoholos fertőtlenítővel. Ezzel könnyebb leszedni a vért.
- Ha jól láttam van néhány orvosi felsőruha szerűség itt bent - szólok, közelsége miatt, enyhe mosollyal az arcomon. Egy pillanatra újra szemeibe tekintek, majd vissza a vérre, melynek utolsó darabjait is lemosom homlokáról. Szótlanul fordulok meg, és pakolom el az eddig használt eszközöket.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Hozzászólás száma :
303

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #16•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   Hétf. Márc. 19, 2018 12:46 am

Kat & Simon

"Dreams are real as long as they last"

Úgy látom, Katrina sem a bókok, sem az őszinte hála fogadására nincs tökéletesen felkészülve, de emiatt nem zavartatom magamat.
Itt és most annyira nem is számít.
A következő mondatára elengedem az asztal szélét, és ököllel, pár centiről csapok magam mellett a fémlapra. Ezt a gesztust simán betudhatja annak, hogy új módszert találtam a fájdalom levezetésére.
Vannak dolgok, amik komoly hegeket hagynak maguk után, és vannak amik nem is gyógyulnak be teljesen talán soha, de hálás vagyok érte, hogy nem firtatja tovább a dolgot, inkább témát váltok, de legalábbis megpróbálom összeszorított fogaim között szűrve a szavakat.
- Végülis… Ha hajam nincs… Ellensúlyozhatom… uhhh szakállal…
Oké, ez eléggé fáj, de még mindig szívesebben csinálom végig így, mintsem szorosan egymást követve esetleg elnyígjam neki a bánatomat, megpróbáljam megcsókolni csak mert hirtelen rohadtul egyedül érzem magam, ő pedig két percig kedves volt nekem, kirohanjak az anyám vagy éppen az apám ellen, a rendszert szidjam, aztán összecsússzak érzelmileg. Na, azután nem másfél hétig nem tudnék tükörbe nézni… Viszont lehet hogy egy csinos monoklit is kapnék, a fejsebem mellé kísérőnek, és még meg is érdemelném.
A válasza meglep. Furcsa hogy nem járt még ilyen flancos társasági eseményeken, elvégre a családja nagy név…
- Egyszer nézzen be egyre. Tanulságos tud lenni…
Továbbra sem artikulálok valami szépen az összeszorított fogaim miatt, de azért érthető amit mondok.
Ha nem lenne erősen ellenjavallott, akkor biccentenék a figyelmeztetésére ami az állkapcsom eltörését illeti, így azonban csak tudomásul veszem.
Jól tudom, hogyha ezen túl leszünk a fájdalom emléke hamar semmivé lesz, volt már ennél sokkal rosszabb is. Azt hiszem mikor az ujjaimat elvesztettem az valóban pokoli kín volt, mégsem tudom már pontosan felidézni, ahhoz képest pedig ez valóban semmiség.
- Tudom. Azért szóljon, ha nem viselem elég férfiasan…
Egy nem túl meggyőző félmosolyt tudok a megjegyzés mellé csatolni.
A következő kérdésére nehéz megállni a bólintást.
- Igen, azt hiszem érzékeny lehetek a hatóanyagaira…
Bár az anyám nem az érzékeny szót használta, sokkal inkább valami hiányos immunreakciót emlegetett azt hiszem.
A megjegyzésére megmozdítom a fejem.
- Ennyire rossz a kettőnk kapcsolata?
Kivételesen magam sem tudom, hogy ezt viccnek szántam, vagy sem, de úgy értelmezem ezek szerint nem lehet valami jó. Igaz túlzottan nem is ismerjük egymást.
Mindenesetre erre a kijelentésre rácáfol a kimondottan finom simítás az arcélemen, ahogy elhúzza a tenyerét.
Erre viszont hülye lennék megjegyzést tenni, csupán élvezem a röpke gyengédséget amivel talán ő maga sincsen tisztában. Legalábbis a hangja hűvösségéből erre következtetek.
A felülést óvatosan vittem véghez, ennek ellenére enyhe szédülést érzek, és visszatér a lüktetés is, ezúttal azonban minden tűszúrás helyét is pontosan érzem.
A megjegyzésére hirtelen sürgető kényszert érzek, hogy tükörbe nézzek, de leküzdöm, helyette inkább elmosolyodom.
- Megfogadom a tanácsát.
Hagyom, hogy letörölgesse a rászáradt vért az arcomról, lehunyt szemmel várom, hogy befejezze a műveletet. Hivatalosan azért, mert az alkoholos fertőtlenítő párolgása csípi a szemem, nem hivatalosan, mert szimplán jólesik a gondoskodás.
Mikor felnézek meglep, hogy kimondottan közelről egy kedves mosolyával találom szemben magam. Kellemes meglepetés.
Ha végzett, megvárom hogy ellépjen tőlem, és óvatosan az asztal szélére még támaszkodva lábra állok.
- Akkor lássunk egy váltás ruhát. Ezen azt hiszem sokat nem ront az orvosi cucc.
Nagyon óvatosan – hogy a fejemen lévő kötést ne rántsam le – lefejtem magamról a véres pólómat és az asztalra dobom. Annak már úgyis teljesen mindegy.
Kicsit még darabosan indulok el, hogy keressek valamit amit felvehetek, de gyorsan sikerül visszanyernem a mozgásom ruganyosságának nagy részét.
Ahogy kirázom a hajtogatásból azt a valamit, amit túlzás lenne rendes ruhának nevezni, elfintorodok. De legalább nem a hátul megkötős fajta.
Vigyázva bújok bele, ezúttal is a kötés miatt. Ahogy oldalra nézek Katrina felé feltűnik, ami eddig nem.
- Megsérült a keze?

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
144

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #17•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   Kedd Márc. 20, 2018 8:38 am

Simon & Katrina
Dreams are real as long as they last
Szemöldököm újra csak finoman vonom fel, mikor keze erősen érintkezik az asztal lapjával. Ha picit kihajolnék láthatnám, hogy az ő keze nyomán is maradt egy apró horpadás. Nem is különbözünk tán annyira, mint azt elsőnek hittem. Viszont mivel ezt nem teszem meg, csak sejteni vélem az egészet. Ahogy ütését is betudom a fájdalomnak, melyet a varrás generál elméjében.
Elgondolkodtató, hogy a technológia megvan már hozzá, katonáknál miért nem kapcsolják ki a fájdalom központot? Értem, hogy a harcba sem tűnne fel, ha megsérülnénk, de valahol… nem ez lenne a lényeg? Ne essünk el, menjünk előre. Számomra az egész így nyerne értelmet. De nyilván máshogy is gondolkozom az egész hadászatról, mint bárki más.
- Inkább ne beszéljen - felelem, érzékelve mily megerőlteti ő is számára. Elég ha csak elszenvedi ezt a pár percet, nem kell bizonygatnia semmit. Főként nem előttem. Ha meg magának csinálja… Az enyhén szólva is furcsa lenne, de ez is az ő dolga lenne.
De ahogy hallom nem nagyon hagyja abba. Vajon, ha erősebben bökném a tűvel, akkor is így járna a szája? Felettébb érdekes kísérlet lenne, valahogy mégsem illene kipróbálnom rajta. Ehelyett szaporábbra fogom kezeimet. Már amennyire tudom.
- Nem véletlenül nem járok ilyen helyekre. Jobb, ha távol maradok tőlük - amíg parancsot nem kapok arra, hogy elmenjek. Ha ez elmarad, akkor helyem sincs ott. Saját nagyapám temetésére sem mentem el, ki a különös családomban a legközelebb állt hozzám. A maga módján. Szárnyai alá vett, mikor még gyerek voltam. Senki se gondoljon ebbe semmi különlegeset, vagy romantikusat. Egyszerűen ő képzett ki, miben senkinek sem volt köszönete. Összekötött minket betegségünk. Olyanná akart nevelni, kin ez nem fog megfogni, ki szembenéz vele.
Ki képes az első tünetek alkalmával a fekete pirulát kérvényezni.
- Nem viseli elég férfiasan - válszolom, őszintén. Sokat nyíg, mocorog. Minden ember máshogy reagál a fájdalmakra. - De ez természetes - hiszen még érzéstelenítőt sem kért. Az agyba ilyenkor különféle hullámokat küldenek a sejtek, érzékek, így nem csoda, ha így is viselkedik.  Mondhatni… Ez a természetes.
- Ilyenről sem hallottam még - jegyzem meg, csakhogy figyelmét eltereljem. Nem tudom, mikor beszéltem összefüggően ennyit, mikor válaszoltam teljesen felesleges mondatokra, teljesen felesleges szavakat. Kérdésére akaratlanul is felpillantok az órára. - Számítva, hogy az elmúlt másfél órában beszélgettünk a legtöbbet életünk során, s azalatt egyszer majdnem megöltem… Nem hinném, hogy ennél van rosszabb.
Az emberi kapcsolatokról nem sok sejtésem van. Még kevesebb tapasztalatom. A másik megölése - még ha akaratlanul és véletlenül történik is, nem növeli az esélyeket, hogy szimpátiát keltsünk a másikba.
- Lesz egy sáv a fején, ahol nem fog újra nőni a haj - közlöm a valós tényt, miközben az utolsó simításokat végzem az arcán. Ha marad is valahol apró vérpaca, azt már magának is le tudja mosni, ha valóban belenéz a tükörbe. - S pár napig lehetőleg ne is érintkezzen a sebe vízzel. A varratokat pedig javallott orvossal kivetetni - utalok arra, hogy megszerzését is orvosnak kellett volna adnia. De ezen már nem fogunk változtatni, megtettem mi tőlem telhető volt. Az is lehet, hogy egy orvos úgy tudta volna ezt megtenni, hogy a heg később se látszódjon. Ha már a hiúságáról van szó.
Mikor már feláll elfordulok tőle. Az eszközöket visszahelyezem a fém tálcára, majd a mosdóhoz lépve tüzetesen mosom le róla a vért. Fő a higénia, főként az ilyen eszközökön. Hajamat közbe fülem mögé tűröm. Szemem sarkából látom, ahogy öltözni kezd, érzékelem a sebeket a testén, mégsem fogad meglepetéssel. Elvégre ő is katona. S manapság kinek nincs valamilyen sérülése?
A meleg víz csípi öklöm sebét, vérem újra kiserken miatta.
Hiába törlöm meg papírkendőbe, mintha az meg csak rontana a helyzeten. Kérdésére emelem meg fejemet, miután már elpakolva mindent, újra felé fordulok.
- Ismeretséget kötött a fallal. Nem lettek barátok - legyintek. Nem ez lenne az első - s vélhetőleg az utolsó sem - hogy ilyet műveltem. Dühkezelési problémák, mondaná egy pszichomókus. A Volentis számos fala viseli már öklöm nyomát. Boxzsáktemetőt rendezhetnének az elnyűtt ütlegelőkkel. Mindenkinek vannak gyengéi.
Nekem a vörös köd, mikor szememre száll.
- Reggelizni akart, nem igaz? - terelem oly gyorsan el a témát, ahogy csak lehet. Apró sérülés - gondolom én - foglalkozásra méltatlan.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Hozzászólás száma :
303

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #18•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   Vas. Márc. 25, 2018 2:04 pm

Kat & Simon

"Dreams are real as long as they last"

Még jó, hogy nem tudom mi jár Katrina fejében. Azt hiszem ezek a pillanatok pont nem azok, mikor esetleges vitába kellene bocsátkoznunk a véleményünket illetően. Fizikai fájdalom nélkül élni, harcolni? Az egyik legijesztőbb, legostobább döntés lenne azt hiszem a Consilium részéről. Annyian azért nem vagyunk, hogy elpocsékoljanak megannyi emberéletet, csak mert a katonáik nem éreznék mikor kell megállni, visszavonulni, vagy menteni az életüket. Ha nem érzel fájdalmat, pillanatnyi tétovázás nélkül mész a halálba…
A figyelmeztetésére majdnem fél percig csendben is maradok, de nem tovább. Amennyire nem beszél ő, én annyira szeretem jártatni a számat. Ráadásul lefoglalja a gondolataimat is.
Igazából arra sem tudok nagyon mit mondani ezúttal, hogy nem akar részt venni társasági eseményeken. Felajánlhatnám, hogy egyszer szívesen megtáncoltatom egy esküvőn, vagy egy bármilyen egyéb összejövetelen, de valamiért úgy érzem, ettől nem válna vonzóbbá számára a dolog.
Az őszinte válaszára alig tudom visszafogni a nevetést, még a könny is kicsordul a szemem sarkából ahogy próbálom visszafogni.
- Oké, vettem, nem vagyok elég kemény, rajta vagyok…
Megfeszítem annyira az izmaimat, hogy mocorgás nélkül tudjak maradni, és igyekszem a minimálisra szorítkozni ami a társalgást illeti, ha másért nem, akkor azért, hogy tudjon haladni. Na jó, kicsit talán azért is hogy elég férfiasan viseljem.
A csodálkozása nem lep meg. Nem találkoztam még én sem olyannal aki ennyire rosszul viselte volna a narkotikumokat.
- Nem szoktam reklámozni. Elég kínosan viselkedem tőle.
Ami pedig a majdnem megölésemet illeti?
- Ennél sokkal rosszabb is lehetne. De legalább van honnan fejlődni…
Szemmel láthatóan kicsit sem zavart meg abban, hogy kedveljem, vagy hogy bízzak benne a tény, hogy alig tíz perce majdnem szétlőtte a fejemet.
Amikor megemlíti a tényt, hogy szereztem egy kopasz sávot a fejemre, nehezen állom meg, hogy odanyúljak – csak hogy felmérjem a károkat – de végül sikerül. Végülis rohadtul nem számít hogy nézek ki, ugyebár… Ezt újra meg újra tudatosítanom kell magamban.
A hiúság kérdést ezzel a gondolattal könnyedén félre tudom söpörni végre.
- Azt hiszem nem számít. – óvatosan vállat vonok – Ezek szerint nem vállalkozik varratszedésre?
Bár tulajdonképpen azt hiszem egy tükör és egy csipesz segítségével én is meg tudom oldani a dolgot. Nem szívesen megyek orvoshoz, és ezen az sem változtat, hogy egy szakképzett sebész talán heg nélkül tudta volna eltüntetni a sebet.
Öltözködés közben nem különösebben érdekel, hogy Katrina figyel-e. Valószínűsítem, hogy hozzá van szokva a helyzethez, meg aztán élek a gyanúperrel, látott már nálam érdekesebbet is.
Ahogy a vérző kezével bánik, nagyjából nézni is rossz. Ha a víztől nem kezdett eléggé vérezni, majd a papírtörlővel dörzsölgetéstől fog.
Megigazítom az újonnan felvett valamit – amit pólónak nem neveznék – és közelebb lépek hozzá.
- Pedig gyanítom lett volna alkalma megtanulni, hogy az erősebbe kár belekötni…
Sejtem nem először ment neki a falnak ököllel.
A következő kérdésre legyintek egyet.
- Akartam és fogok is. De előbb maga jön! Adja a kezét!
Nyitott, felfelé fordított tenyérrel nyújtom az ép jobb kezemet a kezéért. Nem vészes, tudom-látom, hogy előbb-utóbb magától is elállna a vérzés, de ha megengedi, akkor mégis inkább ellátnám. Csak egy kis fertőtlenítő, egy laza kötés, elvégre ő ennél sokkal többet beletett, hogy összefoltozzon. Egy kis figyelmesség elfogadásába aligha pusztul bele a hírneve…
Ha odanyújtja a kezét, megvizsgálom az öklén a horzsolásokat, zúzódásokat, szórakozottan végigsimítok a kézfején, mielőtt elengedném a kezét, hogy egy tiszta szövetdarabdra öntsek a fertőtlenítőből.
Az egész nincs két perc, míg finoman végigtörlöm a felületi sebeket a kezén, majd nem túl szorosan bekötöm steril gézzel. Ha nem teszi ki extrém terhelésnek, a mai napra biztos a helyén marad.
Ha végeztem vele – vagy nem engedte, hogy megnézzem a sebet -, elengedem a kezét, és az asztalnak támaszkodom.
- Maga nem akar reggelizni?
Választól függően fogok vele, vagy egyedül elindulni enni. Részemről a mai vizsgát már biztosan kihagyom, hogy ő mit tesz, azt a saját belátására bízom.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
144

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #19•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   Hétf. Márc. 26, 2018 9:24 am

Simon & Katrina
Dreams are real as long as they last
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen gondolkozunk. Nem lehet két egyforma vélemény, noha a Consilium erősen törekszik erre. És szó se róla én vagyok ennek az egyik legjobb mintapéldánya. A másik a bátyám lenne. Azonban rajtunk kívül is vannak megrögzött fanatisták, kik a rendszerhez hűen bármikor, bármit megtennének. A tökéletes katonák, csak úgy hívnak minket. Pedig korán sem vagyunk azok. Vagyis… ha a harcról van szó, akkor minden megkérdőjelezés nélkül indulunk útba, akár akkor is, ha tudjuk, hogy a halálunkba küldenek. Viszont ez a Parancs. Parancs ellen pedig nem szegülünk.
Valóban jó, hogy nem látunk egymás gondolataiba. Kettőnk világszemlélete merőbe különbözik. Azt hiszem, hogy ehhez kezdek hozzászokni.
Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy ennek ellenére remekül követi a parancsokat. Még ha nem is annak szólnak. Nem beszél, nem mocorog. Legalább is egy jó ideig, minek köszönhetően az amúgy alig három-öt centi hosszú heg közepéig el nem érek.
A témákat is elengedjük, melyeket nem bánok. Nem nagyon tudnék ennél többet mondani számára, mint eddig. Az ilyen összejövetelek nem az én világom. Nem tudok felhőtlenül szórakozni, hisz vágyni sem vágyok erre. Meghamisítani egy érzést meg nem tudok. Miért is tenném? Ezek engem nem töltenek el jókedvvel, idegenül szemlélném, én magam is idegen lennék oda.
- Ilyen esetben, senki sem lenne az - felelem végül, tekintetem mégsem kerüli el, hogy lezárt szemhéja alól apró könnycsepp jelenik meg. Teste is megfeszül, mellkasa remeg. Nehéz eldönteni, hogy sírna, vagy nevetne inkább. - Ha nincs az emberben pillanatnyilag annyi adrenalin, vagy fájdalomcsillapító, akkor ez a természetes - és ebbe szégyellni való sincsen, gondolatom szerint. Miért legyen? Bárki más hasonlóan viselkedne. Magam is csak azért tűrtem oly nyugodtan karom összehegesztését, mert forrt a vérembe a düh és az adrenalin. Ha az nem lett volna biztos vagyok benne, hogy legalább háromszor vágom orrba a dokit könyökömmel.
- Magának vagy másnak kínos? - teszem fel az újabb kérdést, a vége felé járva már. Ami azt illeti. Igen szép lett a művem. Nem olyan, mintha egy orvos csinálta volna, de azért… takaros kis seb, mely után takaros heg marad a fején. Mellette a haja még kinőhet. Ha ráfésüli látni sem fogják. Ha meg nem növeszti meg…
De ilyen jelentéktelen dolgokkal miért is foglalkozom?
- Nagyszerű, legközelebb a másik oldalra lövök. Hogy szimmetrikus legyen a feje - fanyalodok el, elhúzva a számat. Felfoghatatlan számomra miként lehet ennyire nyugodt a történteket illetően. Én már rég agyonvertem volna azt az idiótát. Igaz, napirendembe van táblázva, hogy megtegyem.
A hiúságára adott keserűnek hangzó válaszát továbbra sem értem.
- Ez csak haj - mit számít ez bárkinek is? Milyen hosszú és hogy miként áll? Az életben vannak fontosabb kérdések, fontosabb dolgok, melyek ezerszer lényegesebbek, mint ez. De ez csak a saját véleményem. - Mint a hajón is mondtam, nem tudom, mikor indulunk. Hónapokat nem kellene várni vele - felelem végül.
De hogy ezen kívül vállalnám-e? Fogalmam sincs, hogy fogok-e még a férfival valaha is találkozni, utunk miként fog egybesodródni. És egyébként sem bízok abban, hogy nem felejteném-e el, hogy ki kell szednem, lévén hasonló dolgokkal sem foglalkozom.
Öklöm apró repedései pár nap alatt begyógyulnak, vérem kiserkentését mégis észreveszi.
- A kérdés, hogy kit tekintünk erősebbnek - az öklöm, vagy a falat. Ez nem mindig egyértelmű. Ha tekintjük, hogy pár nappal ezelőtt a Töltőállomás mosdójába hagytam hasonló nyomokat. Sebaj, az űrállomás még ennyit tán csak kibír. Ha meg nem, akkor…
Tartsák be a rendszer szabályait erősebben, ne úgy, hogy bárki, bármikor úgy vélje szabadon áthághatja őket, hiszen „ezek nem nagy bűnök”.
A férfi előtt állva hol a szemeibe, hol a kinyújtott kezére pillantok. Értem, hogy mit akar, de nem értem mi ezzel a célja. Ezt a mozdulatsort még párszor elismétlem, aztán sóhajtva simítom kezem az övébe.
Megfigyelheti, hogy valóban nem ez volt az első ilyen alkalom. Sőt, korábbi horzsolások alig pár naposak a vékonyka bőrfelszakadások mellett. Ahogy azt, miként kopott el, ezáltal gyaníthatja, hogy rendszeresen püfölöm a boxzsákot, olykor kesztyű nélkül, csak fáslival átkötve. Jobban fáj, de pontosabbaknak érzem az ütéseket.
A kézfejemet ért „csapás” hatására automatikusan húznám el a kezemet. Ujjaimat előbb behajlítom, tenyerem mozdul, mégis az egész félbemarad. Ha már odaadtam gondozásba, nem fogok visszakozni. Egyszerűen furcsa számomra egy idegen ember érintése. Lényegében bárki érintése. Türelmesen állva viselem a gondozást, szó nélkül mégsem állhatom meg.
- Nagyobb feneket kerít neki, mint amilyen valójában komoly - hiszen a kötés… azt már valóban túlzásnak érzem.
Amikor befejezi, leengedem magam mellé a kezemet.
- Nekem a kávé volt a reggelim - felelem. Nem is tudom, hogy… mikor reggeliztem „normálisan” utoljára. Mindazonáltal elindulok kifelé az ajtón. - Még lenne egy pár elintéznivalóm a mai napra - kezdve azzal, hogy a méltó büntetést kapja meg az az idióta ki ebbe a helyzetbe taszított minket.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Hozzászólás száma :
303

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #20•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   Hétf. Márc. 26, 2018 7:30 pm

Kat & Simon

"Dreams are real as long as they last"

Ha nem is értek egyet Katrinával a legtöbb dologban, ez cseppet sem zavar, sőt kifejezetten érdekesnek találom, így szívesen beszélgetek vele. Más álláspontokat megismerni is fontos az életben.
A következő mondatával ismét nem értek egyet. Gyanítom, hogy a tökéletes katonák között akad bőven, aki nálam mintaszerűbben tűri a foltozást, de azért lehet, hogy kicsit tiltakoznék, ha tudnám, hogy nem tudja eldönteni, a sírás, vagy a nevetés kerülget. Annyira azért nem vagyok papírból, hogy egy ilyen sérülés ellátását megkönnyezzem, de végülis talán annyira nem is számít az egész. Legalább a nevetést sikerül visszanyelnem.
- Azért ennyire nem szörnyű a helyzet…
Jegyzem meg a következő mondatára, elvégre ennyit bőven ki lehet bírni fájdalomcsillapító nélkül is.
A kérdésre ránézek, de nem mozdítom el a fejem.
- Nekem kínos. Többnyire.
Ami pedig a következő megjegyzését illeti, még viccnek is elmenne, ha nem húzná el hozzá így a száját.
- Azt mondják a szimmetrikus arc vonzó, úgyhogy még hálás is lehetnék érte.
Ültömben vigyorogva söprök le néhány kósza hajszálat a nyakamból.
Eszemben sincsen agyonverni a fickót. Katrina bőven eléggé kiijesztette belőle a lelket is, nekem pedig végülis semmi komoly bajom nem esett, magamban ennyivel le is tudom zárni az ügyet.
A következő megállapításra biccentek.
- Igaza van, valóban csak haj. Nem is számít.
A varratszedésről lemondok, látom, hogy nem különösebben szeretne vele foglalkozni, és valójában én is egészen jól fogok vele boldogulni, így óvatos biccentéssel fogadom el a válaszát.
- Hónapokig biztos nem húzom el.
Látom, hogy erősen tétovázik, elfogadja-e az ápolást, de türelmesen kivárom, míg döntésre jut.
- Beszakadt a fal? Ha nem, akkor ezt a menetet nem maga nyerte.
Egy szám sarkában megbújó félmosollyal csóválom meg a fejem.
Ahogy sóhajtva a kezembe adja a kezét, szemügyre veszem a horzsolásokat. Tényleg semmi komoly.
Érzékelem a mozdulatot, ahogy reflexből húzná el a kezét, de nem szorítom meg, ha akarná, elvehetné, de úgy fest meggondolja magát.
- Igaza van, talán enyhe túlzás. Köszönöm, hogy összefoltozta a fejemet.
Gyorsan végzek a keze ellátásával, és elengedem. A válaszára biccentek. Én szeretek reggelizni, de mindenki máshogy van beállítva.
- Menjen csak, nem tartom fel. Azért ne ölje meg a fickót! Sok vele a papírmunka.
Megvárom, míg távozik, aztán besöpröm a kukába a véres pólómat, és én magam is elhagyom az elsősegély szobát, csak én az étkező irányába indulok el.
Ezek után megérdemlek egy jókora reggelit.

avatar


A Volentis katonája

Hozzászólás száma :
144

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #21•• TémanyitásTárgy: Re: Hadászati szimulátorok   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Hadászati szimulátorok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Volentis ûrállomás :: Legénységi szárny-
^
ˇ