Volentis 142
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 

 :: Idegen kultúrák :: Archívum :: Régi Játéktér :: A világűr :: Az URS Jola fedélzetén :: Legénységi fedélzet Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Konyha
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Phoebe
Titulus : ☆ admiral ☆
Tartózkodási hely : ☆ wherever it's needed ☆
Hozzászólás száma : 472
Phoebe
Alfa és Omega



#1Szer. Nov. 21, 2018 7:36 pm
A konyhaszolgálatra beosztott kadétok, vagy a büntetésüket itt töltő egyéb legénységi tagok főhadiszállása. Teljes mértékben felszerelt, modern konyha, amiben bármit el lehet készíteni, ha megvannak hozzá az alapanyagok.
Általában nincsenek.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#2Szer. Jan. 02, 2019 10:25 pm
Sam és Niko

Ó igen, a Konyha: mondhatni, hogy a koedukált hálókabinom után a második otthonommá nőtte ki magát ez a kedves kis hely, amit mindennemű gúny nélkül említek most meg. Ide mindig szívesen jövök, megtalálható itt minden, hogy jól lakjon vagy szomját oltsa az ember és valahogy a Peterson-féle büntetéscsomag idevágó pontjai sem szegték kedvem, ha a helyiség látogatásáról van szó.
- Mondjuk inkább úgy, hogy pályáztam volna a későbbiekben egy helyre, viszont így, hogy most itt van és reményeim szerint itt is marad közöttünk, azon, hogy én legyek a Főgépész, egy percig sem fogok tovább gondolkozni. – elmosolyodok, miközben közeledünk beszélgetésünk színteréhez, de amíg elérjük az ajtót, hozzáteszem. – a Jola így lesz a legjobb kezekben, és ha szüksége van a segítségemre, csak szóljon. - így, hogy telnek-múlnak beszélgetős perceink, lassan kiérzem a lány szavaiból, mozdulataiból, hogy valami nagyon nincsen rendben. Túlságosan feszült és valami borzasztóan nyomja a lelkét.
- Nahát, ilyen se sokszor volt, hogy ne legyen itt senki. – teljesen üresen kong most a konyha, az asztaloknál a mindig nyüzsgő tömegnek nyoma sincs, helyette viszont végtelen nyugalom van, ami egy iszogatós beszélgetéshez tökéletesen megfelel.
- Igen, a sör szerintem jó lesz, de a fő attrakciónak hadd mutassak valamit. – lépek el az asztaltól, ahol Sammy időközben helyet foglalt és egyenesen a pult mögé sétálok.
- Ha lehet hinni az ízek ismerőinek, akkor a következő itókára esküsznek errefelé a legtöbben. – leguggolok, hogy a lenti szekrények egyikéből elővarázsoljam a nedűt, de nem járok sikerrel.
- Feltéve, ha hagytak belőle. – ha lent nincs, akkor viszont fent, egy eldugott, alig elérhető sarokban lenni kell még egy teli üvegnek.
- Meg is van! – emelem ki rejtekéből az áttetsző üvegben tárolt aranytartalékot és két apró kis pohár, illetve két sör kíséretében lassan meg is érkezek az asztalunkhoz, ahová lepakolom a főattrakciót, én magam pedig lehuppanok a Sammy-vel szemközti székre.
- Ha már az előbbiekben a titkaimról beszéltem, be is kell vallanom valamit még így az elején. Amióta felébresztettek, egy korty alkoholt sem ittam, ami azt jelenti, hogy összességében már több évtizede nem kóstoltam efféle párlatot. – kimondani is hosszú idő, nem hogy megélni, de itt az idő, hogy változtassunk rajta.
- Úgy érzem a legjobb alkalom ennek a hosszú csöndnek a megtörésére ez a mostani, mikor egy régi barát újból feltűnik. – nem tétlenkedek, amíg beszélek, az üveg nyílik és tartalma már tölti is két poharat, hogy legyen mivel koccintani.
- Akkor, igyunk így elsőnek az örömteli viszontlátásra. – megemelem a pohárkát, hogy utána összeérintsük, én pedig kissé borongósabb vizekre tereljem a szót.
- Huhh, nem tévedtek a fiúk, ebben tényleg van valami plusz. – azt nem állítom, hogy a valaha kóstolt legjobb ital, ami lecsúszott most a torkomon, de itt az űrben ez határozottan a legmagasabb kategóriák egyikéből származik.
- Tudja Samantha... – vakarom meg borostámat, amolyan, "hogyan is folytassam, hogy jó legyen" jelentéstartalommal, végül csak belekezdek
- Még véletlenül sem akarok tapintatlan lenni, de egyszerűen nem kerülte el a figyelmemet néhány elejtett szó, egy pár mondatrész az előbbi beszélgetésünk során, ami sok-sok bizonytalan kérdést vetett fel bennem. – keresem a szemkontaktust, hogy lássam a reakciókat is a válaszhoz kapcsolva.
- Kapitányi döntés az áthelyezésről, a Tanácsos szerepe, vagy éppen a titokzatos volentisi vőlegény-jelölt, ha lehet így mondani... mondja, Sam, mi folyik itt? – úgy érzem a lecsó kellős közepébe csapok bele ezzel a kérdésemmel, de valahogy a tisztánlátás miatt kikívánkoznak belőlem ezek a korábban említett és általam, most kiemelt szavak.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#3Szer. Jan. 02, 2019 11:00 pm
Niko & Sam
Azzal eddig is tisztában voltam, hogy Nikolait érdekli a gépész szakma, de álmomban se gondoltam volna, hogy egyenesen főgépész akar majd lenni. Mivel a Jolán én töltöm be ezt a posztot, így képtelen vagyok örülni a hírnek, és szerintem ezt látja is rajtam. Ha nem, akkor viszont a kérdésemből érzékelni fogja, mert nem venném túl jó néven, ha elüldözne a hajóról. Tőle igazán fájna.
- Nem nagyon van más választásom, ott vagyok, ahová helyeznek, Nikolai. - de végül ajkam lassan mosolyra húzódik, amikor meghallom, hogy így most már nem akar majd kitúrni. Jól esik, hogy ezt mondja... mérhetetlenül jól. - Köszönöm! Egy jó gépésznek viszont hasznát venném, a mostani felhozatallal akad probléma. - a konyhához is megérkezünk idő közben, így engem is meglep, hogy az most üres, de egy cseppet se bánom. Helyet is foglalok az egyik széken, majd rákérdezek arra, hogy mit iszunk. Persze ezek a piák mások, mint amikhez a Földön jutottunk, de már kezdem megszokni, jó lesz a sör, csak segítsen egy kicsit a mostani rémes hangulatomon. Nem igazán tudom már leplezni... talán nem is akarom.
- Fő attrakció? - kérdezek rá meglepetten, miközben figyelem a másikat, majd el is mosolyodom a kutakodás láttán. Végül csak előkerül egy átlátszó üveg és a két kis pohár láttán már biztosan tudom, hogy bizony rövid italról van szó. Biztos, hogy jó ötlet ez? A sörrel együtt üthet, de... a francba, persze, hogy remek ötlet!
- Hmm, jól hangzik. - nemsokára az asztalra kerülnek a sörök, a poharak, na meg ez a különös alkohol is, így magamhoz húzom, letekerem a kupakot és meg is szagolom. Erősnek tűnik, amit némi fintorral jelzek a másik felé, majd visszaadom neki, hogy tölthessen. Ő a férfi ugyebár. Kíváncsian pillantok Niko arcára, amikor elkezd beszélni egy titokról, majd végül mosolyogva hajolok közelebb az asztalon át.
- Én is csak néhány sört és egy kevéske bort ittam. Akkor lehet, hogy jobb lenne, ha csak keveset innánk. - pislogok az üveg felé. Kicsit félek tőle, be kell, hogy valljam, de nem akarok nyuszinak tűnni, főleg azok után, amit mond. Ezek szerint a barátjának tekint? Jó érzés... nagyon is jó, így a kitöltött feles poharat magam elé húzom ez után, de most már nem szaglászom. Jobb lesz csak inni.
- Igaza van! - de még mennyire! Felemelem a poharam, majd összekoccintom Nikolai-éval. - A viszontlátásra! - ismétlem el én is, ajkamra pedig mosoly kerül, ami leolvad, amint az ital lefolyik a torkomon. Egybe húzom le, ahogy szerintem kéne, de aztarohadt! Van ám ereje. A karjaimon libabőr jelenik meg, ami szerencsére a ruhámnak hála nem látszik, de ez az íz... Rögtön fogom is a sörös üveget és ráhúzok. Muszáj leöblítenem valamivel.
- Ez elég erős! - legalábbis nekem. Na még egy korty sör, jó lesz az. Az üveg ez után visszakerül az asztalra, de kezemmel továbbra is fogom, miközben a férfi szemeibe nézek. Vajon mire akar kilyukadni?
- Mondja csak nyugodtan, nem veszem tapintatlanságnak... - bár lehet jobb lett volna, ha mégse fejezi be gondolatmenetét. Rákérdez arra, amire más nem kérdezne, mert nem illendő, mert semmi köze sincs hozzá, mégis, két barát között nem lehetnek ilyen titkok, nekem pedig szükségem van arra, hogy beszéljek róla. Aprót sóhajtok, majd most én magam töltök a két feles pohárba az átlátszó folyadékból, az egyik poharat pedig a férfi felé is csúsztatom ez után.
- Nem tudom, hogy Ethan miért akarta, hogy erre a hajóra jönnek és hogy Grover tanácsos miért egyezett bele, de attól tartok, azért tette, mert így jobban szemmel tarthat. William McGrover az, aki el akar venni. - lehúzom az italt, most is vágok rá egy pofát, iszom egy korty sört, majd végül hátradőlök és Niko szemeibe nézek. Nem érdekel az se, hogy a kapitány keresztnevét mondtam ki, mások előtt is hívtam már így, és most se változott semmi, hogy alá tartozom.
- Amikor véget ért az egyik utunk az Arkannal már az emberei vártak. Behivatott magához, elvégeztetett néhány nőgyógyászati vizsgálatot rajtam, amely során bár hátat fordított, de nem ment ki a szobából... - kezeim rámarkolnak a székre, így jelezve még mindig jelen lévő felháborodásomat - ... majd megkérte a kezemet. Sejtheti, hogy egy tanácsosnak nem mondhatok nemet. Pont én nekem kell hozzámennem egy consiliumi taghoz, el tudja ezt képzelni, Nikolai? - töltök ismét, nem érdekel, ha hatni fog. A tanácsosokat mindenki ismeri, így tudhatja azt is a férfi, hogy a jövendőbeli férjem még csak nem is mondható jóképűnek, se pedig hozzám valónak korban. Már három felesége volt, de mindegyik rejtélyes módon meghalt... túl veszélyes az a pasi.
- Sajnálom, képtelen vagyok boldog lenni ebben a helyzetben. - beletúrok hajamba is, melynek hála összefogott hajtincseim is széjjelebb szállnak, így inkább lazán kihúzom csak a hajgumit a hajamból, majd ismét beletúrok.
- Régen azt hittem, hogy szerelemből fogok majd házasodni, a Földön minden más volt, itt pedig gyakorlatilag azt tehetnek egy nővel, amit csak akarnak... - nem fogom elsírni magam, ennél én erősebb vagyok, de szemeim elég szomorúak ahhoz, hogy minden érzelmemet tökéletesen közvetítsenek Nikolai felé. Megremeg kissé kezem a pohárhoz érve, ez lenne a harmadik kör. Nem, jobb lesz várni még vele, nem szabadna lehúznom. Nem érdekel! A pohár kiürül ismét, én pedig cseppet felköhögök tőle. Ez most nem esett jól, de talán a hatása majd könnyít a lelkemen.


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#4Csüt. Jan. 03, 2019 10:51 pm
A szükség nagy úr. Gondoltam ezt akkor, amikor az Aszteroidatörő átvizsgálására irányuló küldetés során nem csak, mint katona számított rám a Kapitány, hanem, mint gépész is, még akkor is, ha a gyakorlati óráim összessége a nulla felé konvergált. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mi lenne, ha… de azt hiszem a legjobb dolog ezzel kapcsolatban most, a Konyha előtt ért utol.
- Örömmel segítek. - mosolyogva bólogatok néhányat a felkérésre, mert vagyok inkább egy jó csapat tagja, mint egy bizonytalannak a vezetője.

- Ki tudja... - méregetem pár pillanatig a fogyasztásara váró búfelejtőt, mert tényleg nem tudom mire számítsak a hatását illetően. – iszunk párat, aztán lesz, ami lesz – megvonom a vállamat - legfeljebb egymást támogatva zárjuk az estét. – újból elmosolyodom, ma már ez a sokadik alkalom, ami fel is tűnik.
Könnyen elképzelhető, hogy néhány feles legurítása után valóban örülni fogunk, ha megtaláljuk a kilincset, de az is lehet, hogy a Földi italokhoz szokott gyomrunknak és szervezetünknek, meg sem fog kottyanni ez az űrbéli, sokadik századi rokona.
Ami viszont a kóstolás után érkezik és pillanatok alatt megül a környezetünkben, egy szemvillanás alatt kiírtja a jókedvet és a magam részéről mély hallgatást eredményez. Így utólag már közel sem kezdenék ilyen erős kérdéssel, még akkor sem, ha szinte kézzel tapintható az a belülről fakadó feszültség, amit a Főgépész magában hordoz. Ezen azonban már késő változtatni, viszont az is eszembe jut, hogy, ha hagyom a saját medrében csordogálni a beszélgetést, nem biztos előjönnek a részletek, melyek most szinte kiszakadnak Sam-ből.
- Nem akarom elképzelni Samantha… nem. - lassan rázom meg a fejemet, miközben tartom a szemkontaktust a már szemmel láthatóan is a teljes kétségbeesés szélére sodródott lánnyal, szemeimben pedig még soha nem láthatott eszelős fény gyúl.
- Hogy is lehetne boldog? A beletörődés pedig a lehető legrosszabb elgondolás. – amíg Sam már a harmadik kör előtt áll, addig én egy kortyot sem ittam, de még csak után se töltöttem a poharamat. Magamba mélyülve gondolkozok, persze erről csak a hirtelen jött szótlanságom árulkodik valamelyest, végül az italosüveg felé nyúlok, de nem készülök újabb körre, inkább csak forgatom a markomban tartva, figyelve a konyhai fények csillogását az üvegben, amíg végül megszólalok.
- Gondolt már arra, hogy mi lenne, ha elmaradna a nász? – nem nézek a velem szemközt ülőre, csak hüvelykujjammal az üveg míves díszítését érintem. - ha egyszer azt a hírt kapná, hogy McGrover tanácsos elhunyt és elmaradna az esküvő. Egy csapásra visszakaphatná a szabadságát, újból az lehetne, aki eddig is volt, kényszeredett kötöttségek és kötelező elvárások nélkül. – általában könnyen tudom fékezni az indulataimat, de, ebben a helyzetben nagyon nehéz úgy nyugodtnak maradnom, hogy közben legbelül forrongok, hangom pedig egyre keményebb színezetűvé válik.
- Úgy gondolom, én tudnék segíteni. – pillantok végül Samantha-ra és bár nagyon is jól tudom, hogy egy ilyen kijelentésért már önmagában semmi perc alatt elítélhetnének, de nem érdekel, ahogyan az sem, hogy a Jola parancsnokságának kamerái, vagy lehallgatói rögzíthetik a mondandómat.
Most csak egyetlen mozdulat, egy fél mondat, vagy csupán egy beleegyező tekintet kell ahhoz, hogy a szikrák kipattanjanak...
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#5Pént. Jan. 04, 2019 12:34 am
Niko & Sam
Azt hiszem, hogy ezt megbeszéltük. Ha szükségem lesz egy ügyes kezű segítőre, akkor szólni fogok Nikolai-nak és talán idővel gépész is lehet belőle. Ha engedi, még tanítani is fogom, de ebbe most nem megyek még bele, lesz rá időnk. Van bőven más, amiről beszélhetnénk, de előtte kerüljön csak elő az a bizonyos üveg, amit a férfi keres. Talán jól fog esni, nekem van okom inni bőven.
- Nem tennénk túl jó benyomást a többiekre a hajón, ha úgy látnának minket. - nevetek fel az elképzelésen, mi szerint támogatnunk kell majd egymást. De talán nem fog hatni, egyébként se tervezek sokat inni. Megkóstolom és max iszom utána még egyet és annyi elég is lesz... Gondolom persze ezt egészen addig a pontig, amíg Nikolai rá nem kérdez a történetekre, én belőlem pedig előtör minden, mely oly régóta bennem volt. A férfi jó hallgatóság és tudom jól, ha félbeszakítana, akár csak megjegyzésével, akár kérdésével, meglehet, hogy képtelen lennék tovább mondani, de így elhangzik minden, mely lelkemet nyomja, miközben bizony az italból is több fogy, mint kellene. Nem érdekel... nem számít.
- Én se... Még sincs más választásom. - nyelek egy aprót, miközben látom, hogy mintha Nikolai is másként nézne most, mint eddig. A mi kettőnk nézőpontja igen csak hasonló, nem vagyunk oda a Consiliumért, így érezheti a dolog súlyosságát. Ha pedig hallott már Williamről, akkor azt is tudhatja, hogy még az életem is veszélyben lehet mellette, a többi feleségéből kiindulva. Engedem, hogy a férfi elvegye tőlem az üveget a harmadik kör után, így csak hátradőlök, miközben lassan fújom ki a bennem rekedt levegőt. Tekintetem még tiszta, bár ha felkelnél bizonyára megérezném a gyors italozás utóhatását...
- Tessék? - hirtelen kapom fel fejem és nézek a velem szemben ülő katonára. Ugye nem arra gondol, amire én gondolok? Az nem lehet! - Nikolai, ilyet még csak ne is mondjon! - szavai egyre biztosabbá tesznek abban, hogy mire készülne, hogy mit tenne meg... értem? Tényleg képes lenne erre? De nem, ezt nem várhatom el tőle, soha se kockáztatnám az életét, William-et pedig egy hadsereg őrzi, ezt mindketten jól tudjuk. Ha pedig meghalna... vajon visszakaphatnám a régi életemet?
- Egyébként William halálát követően is férjhez kellene mennem... - persze nem tudni, hogy kihez, de benne van a pakliban az is, hogy nem feltétlenül lenne jobb a helyzetem utána. De ebbe belegondolni is felesleges, nem kockáztathatunk. Tekintetünk találkozik, kezem pedig nemsokára kinyújtom, hogy Niko kezét megfogva szoríthassak rá.
- Köszönöm, de soha se kérnék magától ilyet! Nem kockáztathatja az életét az enyém miatt! - mondom őszintén, teljesen komolyan, majd végül mosolyt erőltetek az arcomra. - Nem lesz bajom! - már bánom, hogy elmondtam mindezt a férfinek, mert félek, hogy hülyeséget fog csinálni, mégis... nagyon jól esett. Lassan húzom visszább kezem végül, végigcirógatva ujjbegyeimmel kézfején, és mérhetetlenül lassan kerül csak vissza mancsom a közelembe. Az ital lehet, hogy mégis hat? Vagy mindez az előbbiek miatt történt? Már magam sem tudom, nem is számít.


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#6Hétf. Jan. 07, 2019 11:35 pm
William-ről valószínűleg mindenki hallott, kellett hallania, hiszen egy olyan világban élünk, ahol ő egy a legfontosabb személyek közül, így vagy tényeket, vagy pletykát, de valamilyen formában minden ébren lévőnek hallania kellett döntéseiről, tetteiről, lépéseiről. Én sem vagyok másként, főleg úgy, hogy a consiliumi tagokat mind-mind kiemelten kezelem, próbálok róluk mindent megtudni, ami elérhető az egyszeri ember számára, és ami így vagy úgy megvásárolható a magasabb körök berkeiből. Többek között az innen eredő veszélyes információk miatt vagyok rendkívül nyugtalan és kezdem nagyon félteni Samantha-t.
- Lehet, hogy férjhez kellene mennie utána – bólogatok, mert nehezemre esik, de ezt tartom én is valószínűnek – viszont nem ehhez az emberhez menne hozzá. – nem részletezem, hogy szerintem milyen veszedelmes alak vetette ki rá a hálóját, mert minek, ezzel maximálisan tisztában van megállapításom nélkül is.
- Ugye nem bántotta? – kérdezem Sam szemeit fürkészve, mialatt ujjaink találkoznak az asztalon és finoman rászorítunk egymás kezére, mintha valamiféle láthatatlan kapcsot alakítanánk ki.
- Önért bármikor, gondolkodás nélkül kockáztatnám az életemet Samantha. – válaszolom komoly hangon és néhány apró bólogatással együtt teszem nyomatékossá szavaimat, miközben tartva a szemkontaktust, lassan, de biztosan, tenyeremből kicsusszannak a lány ujjai
A pár másodpercnyi csöndet kihasználva az üvegért nyúlok, hogy töltsek egy kört beszélgetőpartneremnek és magamnak is, mintegy lezárva ezzel ezt a témát, ami sokkal súlyosabb és nehezebben emészthetővé vált, mint azt az "in medias res" kérdésem előtt gondoltam.
- Elbírálás alatt áll a jelentkezésem a pilótaképzésre. – váltok témát és bár nehezemre esik a mosolygás, muszáj megtennem, hogy kirántsam magunkat abból a gödörből, amibe az előbbiekben akaratomon kívül sodortam.
- Még azok után sem dobta vissza azonnal a parancsnokság a kérvényemet, hogy parancsot szegtem azon a bizonyos küldetésen és kárhoztatva lettem többek között ide is, konyhaszolgálatra. – emelem föl jobbomat és körbemutatok a jókora teremben, mint, aki csak otthonát mutatná meg a vendégnek.
- Sokat jelentene számomra, ha megkezdhetném a kiképzést, de elsőre még így is elképzelhető, hogy el fognak utasítani. – csúsztatom az asztalra a stampedlis pohárkát, de már folytatom is
- Persze mindezek mellett, szeretném, ha tanítana, azt hiszem, még van pár könyv, amit nem tanulmányoztam át az űrjárművek technológiájával kapcsolatban. – szélesen mosolyogva kortyolok egyet a sörömből is és kezdek belemerülni a saját történetem mesélésébe.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#7Hétf. Jan. 28, 2019 8:48 am
Niko & Sam
Nem gondoltam volna, hogy Nikolaitól majd ilyet fogok hallani. Jól esik, nagyon is jól, mégse merném kitenni ennek. Túl veszélyes világban élünk és a tanácsosok sérthetetlenek. Egyetlen apró hiba is az életünkbe kerülhetne, én pedig Őt nem áldoznám fel magam miatt. Ha pedig célt érnénk is férjhez kellene mennem, de igaza van, legalább nem Williamhez.
- Még nem, de közölte velem a játékszabályokat és van annyi eszem, hogy tudjam, mikor kell hallgatnom. - ami furcsa lehet a férfi számára, hiszen mindig ami a szívemen, az a számon is, de Williamnél más a helyzet. Ott csendben maradok, ha ezt várják el tőlem, mert igen, félek tőle. Hogy ne félnék, azok után, amiket szépen lassan megtudok róla? - De szépen lassan úgy érzem, hogy lehull róla a lepel és egyre ijesztőbbnek hat. - szinte a hideg is kiráz, ahogy erre gondolok, és még az se segít, hogy Niko kezéhez érhetek. Más előtt tagadnám, hogy félek a jövendőbelimtől, de Niko előtt talán nem baj, ha néha nem vagyok olyan erős. Ki más előtt lehetnék teljesen önmagam? Valamiért úgy érzem, hogy csak Ő ért meg igazán, és bár nem találkoztunk egy ideje, semmit se veszített számomra a fontosságából. Teljesen megbízok benne.
- Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki... - mondom halkan és még szemeim is lesütöm egy rövid időre. Amit mond... bár korábban mondta volna. Vagy én gondolnék a szavaiba olyasmit, amit nem kellene? Tőle nem félek, mellette el tudnám képzelni a jövőmet, még akkor is, hogyha nem vagyok szerelmes, de érezhetően van egyfajta kötődés köztünk, amit elmélyítenék. Mégse tehetem, ez a hajó már elrepült, bár talán soha le se szállt... Lehúzom inkább a nekem kitöltött italt, melytől megrázkódom kissé, de már nem számít, hogy mennyire hat, így dőlök hátra utána, majd hallgatom a férfit tovább. Témát vált, de örülök neki, túl nehéz volt az, amiről eddig beszélgettünk, de ki kellett adnom magamból. Hálás vagyok azért, mert meghallgatott.
- Remélem, hogy pozitív bírálatot kap! - próbálok én is mosolyt erőltetni az arcomra, amely eleinte nem megy olyan egyszerűen, de végül sikert aratok. - Jól járnak majd magával, ebben biztos vagyok! A büntetését pedig már ledolgozta. - nem lehetett kellemes, ebbe biztos vagyok, és máskor talán kuncognék is a dolgon, de most még képtelen vagyok erre, így csak automatikusan hordozom végig tekintetem a konyhán, felmérve a helyiséget, majd térnek vissza barna íriszeim Nikolaira.
- Legyen optimista! - én is mindig próbáltam az lenni, de ez most egy olyan tanács, amibe magam is belebuktam. Eddig optimistán néztem a jövőre, de most már nem megy. Mégse akarok ismét Williamen agyalni, de poharamat a férfi felé csúsztatom, jelezve, hogyha gondolja, ihatunk még egy kört. Ma már úgyse fogok tudni dolgozni, ez biztos... De egy jó alvás majd segít.
- Bármikor, ezt tudja jól. De a könyvben lévő információkat inkább megmutatnám a hajón is, úgy többet fejlődhet. Most már egy helyen szolgálunk, biztosan találunk rá alkalmat. - akár késő este, amikor már a többiek alszanak. De ez még odébb van.
- Majd készítek egy vázlatot, hogy mi alapján haladjunk. Ha pilóta is lesz, akkor se lesz haszontalan tudás az, amit átadok. - a pilóta képzés egyébként egy olyan dolog, ami engem is érdekelne, mégis, időm már nem lenne rá. Főgépészként sok feladatom van, és William pedig tett róla, hogy amikor a Volentisen vagyok, ne csinálhassam azt, amit igazán akarok, így ezt elengedtem, legalábbis egyelőre. Végül lassan felkelek, úgy érzem, hogy kéne egy kicsit hidratálni, egy pohár víz pedig jól esne. Ahogy viszont felállok, hirtelen csüccsenek vissza a fenekemre.
- Basszus! Azt hiszem, hogy hat a pia... - állapítom meg csak így, lazán, mintha a beszélgetőpartnerem nem tudná. Végül csak aprót szusszantok, majd felkelek ismét és csak odajutok a csaphoz. Picit lehet, hogy kapaszkodok itt-ott, de ennyi baj legyen. A pohár vízzel azért nem próbálok meg visszamenni az asztalhoz, inkább megiszom a csapnál a felét és a pultnak dőlve tekintek Nikolai felé. - Sajnálom, nem akartam ennyit inni! - vagyis de, akartam, de csakis William miatt. Egyébként pedig soha se akartam volna ilyen állapotba kerülni pont ez a férfi előtt. Szánalmasan festhetek.


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#8Vas. Feb. 03, 2019 10:11 pm
Csöndben, de minden egyes szóra figyelve hallgatom végig Sam mondatait. Teljességgel vissza kell fognom magamat, mert lenne még itt ezernyi kérdés, amit feltennék, amire választ szeretnék kapni, de minimum osztoznék vele azokban az érzésekben, amit mesélés közben átél. Viszont úgy érzem, hogy nem szabad sem közbeékelt mondatokkal, sem pedig utólagos visszakérdezésekkel mélyebbre süllyednünk William gondosan előkészített, már-már rutinszerűen kialakított, új feleségnek való világában.
- Köszönöm, hogy megosztotta ezt velem Samantha. – bólogatok komoly ábrázattal néhányat, mert tökéletesen érzem és éreztem szavainak súlyát, a hangjában a félelmet, szemeiben pedig a kétségbeesett tanácstalanságot látom.
- Örülök, hogy itt van velünk a Jola-n. – elmosolyodok, mert őszintén örülök annak, hogy itt van, és úgy gondolom, hogy ez a lehető legbiztonságosabb hely, ahol lehet.
- Ha ébren létemnek csupán csak ez lenne az értelme, hogy támogassam az útján, nekem már az is elég lenne, és azt mondanám, megérte! – túl korán kellett távoznom az Arkan-ról és túl későn találkoztunk újból a Jola-n. És, hogy mégis mi lett volna, ha több időnk van? Azt hiszem, ezen kár gondolkodni, mert úgy gondolom egyértelmű...
Nem maradok el sokkal az ital lehúzásával, mondhatni egyszerre végezzük ki a soron következő kört, majd belekezdek egy mindkettőnknek kényelmesebb és kellemesebb témába.
- Szeretnék rászolgálni a bizalomra. – örülök, hogy Sam támogat ebben a törekvésemben, az optimizmussal ugyan hadilábon állok már egy ideje, az erősen megkérdőjelezhető helyemmel kapcsolatban a jelenlegi rendszerben, de ezt a világért sem mondanám ki hangosan, tekintettel többek között a korábbi beszélgetésünkre.
A jelzés egyértelmű, nekem sem kell sokat gondolkoznom azon, vajon belefér-e még egy ital ezen az estén. Felkapom az üveget és egy szemvillanással később már tele is vannak a kupicák.
- Ez nagyon jól hangzik, köszönöm, hogy foglalkozik velem. – nagyra értékelem a segítségnyújtást, ugyanis a gyakorlati oktatásban rejlik minden, amire szüksége lehet a hajónak, vagy akár a siklómnak a későbbiekben.
- Hadd segítsek! – emelkedek fel a székemről, mikor azt látom, hogy a stampedlis pohárka szinte a Főgépész ruhájába kapaszkodva próbálja visszahúzni őt a székre, hogy igyon még pár kört belőle.
Meg sem lepődök a tényeken, hogy rám szemmel láthatóan másképp hat az ital, köszönhetően annak, hogy a lehető legtöbb dolgot megváltoztatták bennem. Így történhet meg az is, hogy gyakorlatilag tiszta fejjel, koordinációs zavarok nélkül tudom árnyékként követni a lányt.
- Ugyan, rá se rántson. – válaszolok mosolyogva - őszinte esténk volt ez a mai. – folytatom, miközben teszek pár lépést felé - segíthetek? – érdeklődök, miközben felajánlom jobb karomat, hogy nyugodtan karoljon belém.
- Hazakísérhetem Hölgyem? – érdeklődök láthatóan mímelt, klasszikus úriember stílusban, szépen kihúzva magamat, mosolyommal alig bírva. Szeretném, ha derűsen telne az este vége, pont úgy, ahogy a lépcsőházban indult.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#9Hétf. Feb. 04, 2019 10:21 am
Niko & Sam
Nem bánom, hogy Nikolai nem kérdez rá másra Williammel kapcsolatban, így is túl nehéz számomra a téma, és félő lenne, hogy még jobban magamba roskadnék, amit most nem engedhetek meg magamnak. Csak aprót sóhajtok, majd biccentek, végül komolyan pillantok a másik szemeibe.
- Most már én is, hogy Ön itt van. - amikor áthelyeztek, egyáltalán nem örültem a dolognak. Nem akartam a Jolára jönni, elmenni azoktól, akiket megkedveltem az Arkanon, de most már én is úgy érzem, hogy jobb helyre nem is kerülhettem volna. Szavaim félreérthetősége se érdekel, az italra is fogható, de őszinte vagyok. Mindig is kedveltem Nikot, talán túlságosan is szimpatikus, de emberből vagyok és bár nő, nekem is lehetnek érzéseim. Az ez után következő mondat viszont zavarba hoz, és most már nem tudok mit tenni arcom elpirulása ellen, miközben lesütöm némileg szemeimet is. Nem tudom nem úgy érteni szavait, ahogy mondja. Miért alakult minden ilyen rosszul mindkettőnknek? Tudom jól, hogy neki se volt könnyű, pedig talán... talán lett volna esélyünk. Megérdemeltük volna.
- Kár, hogy nem lehetek veled... - súgom halkan, de a férfi számára mégis jól érthetően ezt a vallomást és most először le is tegezem. Nem foglalkozom vele, hogy nem kéne, az ital segít a gátlásokon, segít mindenen és legalább egyszer ki akarom ezt mondani, hogy tudja. De mindez csak álomkép marad, olyasmi, ami soha se válhat valóra, ebben a világban nem. Jó lenne ismét visszafeküdni, aludni jó pár évet, hátha mire ismét kinyitjuk szemeinket egy szebb világ köszönt ránk. Régen is ebben reménykedtem, de minden összeomlott. Iszom ismét, nem érdekel, ha már tényleg nem kellene és próbálok tovább lépni gondolataimon. A pilóta képzés és a gépészet segít, a munkámról mindig szívesen beszélek, és kivel mással foglalkoznék én is szívesebben, mint Nikoval?
- Ha tudok, segítek! - ez egyértelmű. Ő is segítene nekem, fordított esetben. Segítene most is, hála az ital hatásának, de azért el tudok menni a konyháig, hogy igyak. No nem mondom azt, hogy szépen, egyenesen és nőiesen sétálok, de annyi baj legyen. Ahogy felkeltem, az ital még jobban hatni kezdett, de a víz se segít azonnal és picit kavarog minden. Ezért is szabadkozom és szégyellem el magam és csak némileg elmosolyodom a férfi szavaira.
- Igen, az volt! - nézek fel a szemeibe, amikor közelebb lép, majd kezem jobb kezére kerül, mégse úgy, mintha bele akarnék karolni, inkább csak finoman fogom meg alkarját, majd lépek még közelebb.
- Nem maradhatnánk még egy kicsit itt? - kérdezem halkan és végül másik kezem óvatosan erős mellkasára csúszik, úgy pillantok fel szemeibe édesen. Most nem egy gépész áll Nikoval szemben, hanem egy nő, bár kicsit fátyolos tekintettel, de mindketten tudjuk, hogy nem a pia miatt teszem azt, amit teszem, bár tény, a bátorságot abból merítettem. Félek, hogy a lehetőség tova száll és a pillanat előbb szakad meg, mint kellene, így nem hezitálok tovább, lábujjhegyre emelkedem és bizony egy rövid puszit nyomok a férfi ajkára, már ha nem húzódik el vagy fordítja el a fejét. A tiltott gyümölcs a legédesebb, azt szokták mondani, és ez bizony a legtiltottabb dolog, amit megtehetek. Már ha megtehetem, de mindennél jobban vágyom rá jelen pillanatban.


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#10Kedd Feb. 05, 2019 10:28 pm
Egy cseppet sem zavar vagy feszélyez a szavak alkoholba mártott félreérthetősége, abszolút helyén tudom kezelni ezt az amúgy rendkívül őszinte és sok-sok rajtunk kívülálló ok miatt, sajnos régóta halogatott beszélgetést. Nem tudom, hogy meddig lehetek még a Jola-n, néhány napig, vagy néhány hónapig, de örülök, hogy itt és most megejthettük ezt a társalgást.
- Hiszem, hogy nem ez az este az utolsó számunkra. - egy apró biztatómosoly ül ki arcomra, de Sam szavai tovább fájdítják szívemet, még akkor is, ha most úgy érzem lelkem kicsit felszabadult, miután egymás tudtára hoztuk érzéseinket.
Nem kergetek hiú ábrándokat, és bár még alig éltem ebben az új világban, azért tisztában vagyok a realitásokkal, a lehetőségekkel és a határokkal. Viszont hiába szól ellenünk minden, ami csak létezik, ez az este csak a miénk és senki másé.
- Nagyon hiányzott, Sam! – súgom őszintén és közben azt érzem, hogy minél közelebb kerülünk egymáshoz, annál erősebben kerít hatalmába az a megfoghatatlan érzés, mely mindkettőnket körüllengett az este folyamán.
Bevallom, nagyon könnyen és rendkívül gyorsan hozzá tudnék szokni ehhez az alig centikben mérhető közelséghez, mely másodpercről másodpercre fogyatkozik közöttünk.
- Örömmel maradok a társaságában. – válaszom ugyanolyan halkan szól, mint, ahogyan a kérés érkezett, szabad kezem eközben óvatosan önálló életre kel és a lány derekára siklik.
Szemtől szemben A nővel már nincs szükség szavakra, itt már a megállíthatatlanul lecsapni igyekvő érzések dominálnak, jól tudom hamarosan át fogunk lépni legalább egy határt, melyet semmi esetre sem lenne szabad átlépnünk, de eszem ágában sincs másképp cselekedni és szembe úszni az árral. Nem, ezt a pillanatot meg kell ragadni és nem ereszteni.
A rövid puszival egy időben másik kezem is útnak indul és átkarolja Sam-et, majd gyengéden magamhoz húzva küzdöm le a közöttünk lévő távolságot, hogy ezután kézbe vegyem az irányítást és nem törődve a mindent látó kamerákkal, egy hosszú csókkal lobbantsam lángra a közöttünk lévő szikrát.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Ugrás:
^
ˇ