Steele futólépésben hagyja el a hajót, és féltérdre ereszkedve, vállához illesztett puskával néz körbe, majd int a kezével a két másik közlegénynek. Egy pillanatra néz csak oldalra, hogy megnézze mit művel Silver, majd amikor nem tudja elolvasni a jelet, próbál úgy csinálni, mint aki érti mit látott, és csak biccent.
-Hicks! Denisov! Tegyenek meg egy kört a sikló körül! Ha megvan segítsenek Ryan Technikusnak telepíteni az első gépet.
Ez után gyanakodva figyeli a távolba álló rákokat, és közben Freya mellé lép.
-a landolási zóna tiszta asszonyom! Kérek engedélyt Silver al-parancsnokkal elhelyezni a kettes műszert!

Állom a pillantásokat, mert tagadhatatlan, hogy végigmérik az új fiút, akinek a történetét feléből, harmadából még ismerhetik is a jelenlévők és van egy olyan érzésem, hogy ismerik is, hiszen ki az, ki ne szeretné ismerni a rejtélyes, társaságukba szakadt zöldfülű Jola közlegény múltját. Elvégre, ha valami balul sülne el odalent, mégiscsak potenciális jelölt lehetek arra, hogy fedezzem az alfeleket.
Apropó fedezés, és a kézben lévő fegyverem. Őszintén szólva magam is meglepődtem, hogy egyáltalán fegyvert kaptam, mert valljuk be, nem mindenhol kap sorozatlövő mordályokat az ember abszolút kezdőként, de valahol erre is a bizalom jeleként tekintek. Ahogy sétálok a rámpán egy kérdés megfogalmazódik bennem, de csakis a fejemben: Talán van mitől tartanunk odalent, vagy csak egyszerűen jobb az elővigyázatosság?
Mindegy is, nyugtázom magamban, majd a fegyverről felpillantok, de addigra már Hicks közlegény baráti lökése is gondoskodik arról, hogy gondolataimból a jelenbe rázódjak vissza és egy félmosolyt villantva, szavak nélkül kívánjak minden jót a felderítéshez.

Az utazás zökkenőmentes, a bolygón történő lépéseket pedig tétován teszem meg. A ruházatot kényelmetlennek mondanám, holott csak nem vagyok egyáltalán hozzászokva, a szkafander viselet szintúgy, a csökkentett gravitáció sem lesz egykönnyen a barátom. A látvány pazar egy szakavatatlan szemnek főleg, vagyis nekem, ekkor plusz két gondolat támad bennem. Jó ötlet-e, hogy ennyi tapasztalattal itt vagyok a profik között, illetve, hogy miképp biztosítsak helyszínt ezek között az idegen arcok között? Bizonyára van erre egy kidolgozott rendszer, amiről egy kukkot sem tudok, így összhangban Steele parancsával, megpróbálok Hicks mellé evickélni, ügyelve arra, hogy ne repüljek el a talajról mindeközben hasznos segítség legyek.
- Gondoltam jövök segíteni közlegény, ha valami nem menne. – kisvártatva megérkezek mellé és megengedek magamnak egy apró kis viccet, remélve, hogy elleshetek valamit tőle, mielőtt a Parancsnok látja meg üresjáratomat
- Kit keresünk Ryan néven? – kezdem keresni a szóban forgó technikust, de egyelőre annak is örülök, hogy per pillanat biztosan állok a lábamon ebben az öltözetben

Miután külön parancsot nem kapok, ledobom magam az első üres helyre és elővarázsolok egy energiaszeletet. Bunkótapló vagyok, de senkit nem kínálok, csak betömöm az arcba, és közben hümmögve nézegetek végig a társaságon. Nem is... igazából bambulok kicsit. Ha nem rágnék, azt is hihetnék, nyitott szemmel alszom.
Csak az utolsó pillanatokban kapom össze magam és ahogy földet érünk, rögtön Steele után hagyom el a siklót és körbevezetem a tekintetem a látképen. Fasza egy hely, nem mondom. A pillantásomat le sem véve a távolban csillogó izékről biccentek. - Parancs, értettem! - Azzal el is indulok keletnek. Ahogy Niko feltűnik mellettem, kissé nehézkesen elfordítom a fejem és vigyorogva közlöm: - Máris utálom ezt a helyet, segíthetsz benne, ha gondolod... -
Megtorpanok és a még űrruhában is nyeszlettnek tűnő fazonra mutatok. - Ő az.. mire körbeérünk, tele lesz a gatyája, úgyhogy szedjük a lábunkat. - mérsékelt lelkesedéssel indulok tovább a fegyveremet szorongatva és olyanokat grimaszolok, mintha tüsszenteni készülnék. Persze hogy most viszket az orrom...

Pressia jóslata szerencsére nem válik valóra, bár a technikus űrruhája mintha kissé valóban jobban fel lenne fújva. Ennek okát nem kell sokáig keresni, az egyik homár szerű lény megindult egyenesen felé. A szemfülesebbek persze észrevehetik, hogy a látszólag kő testű rák valószínűleg csak a felszínre sugárzó kevéske napfényt követi, pontosabban, azzal együtt érkezik, hisz a felé forgó törpebolygó arca egyre inkább a fény felé fordul, és emiatt a szürkület is múlik, amiben a csapat leszállt. Hajnalodik.
A kőhomár megpróbál elmenni Pressi, Niko és a Technikus mellett, nem is törődve velük. gy közelről a hátából kinövő 4 gombaszerű testrész még bizarrabb látványt nyújt. Úgy néz ki, mint a napelemek, amiket a kolónián használtak, csak épp egy élőlényből nőnek ki.
Atmoszféra nélkül nincs hang, így csak érezhetik, ahogy a föld is beleremeg, mikor a rák hátába csapódik egy másik élőlény. ez jóval kisebb nála, végtagjai pedig hosszabbak, és kecsesebbek, bár látszólag ennek a lénynek is kő alkotja testét. 9 pókszerű lábával megkapaszkodik a rákba, két elülső ollójával pedig a gombákra szorít rá. A házsó fertályából kinövő két farka a magasba emelkedve pásztázza a terepet. Mindkettő úgy néz ki, mintha fullánk helyett egy-egy ijesztő arc lenne a végén. Az egyik lecsap a rák páncéljára, átszakítva azt. Áldozata testén található repedések felizzanak, ahogy emésztőnedveit pumpálja belé, másik "feje" eközben közelebb hajol a két közlegényhez, és a technikushoz, aki ekkor földbe gyökerezett lábakkal mered előre.

A skorpiószerű lény ikertestvére közben lassan oson a sikló tetején, Freya felé araszolva, ugrásra készen. Egyenlőre csak szemléli a parancsnokot, ha nem is élelemnek szánva, hanem vizsgálva, hogy mi lépett be a területére.


A Rasa távoli sugarai pedig egyre fényesebben ragyogják be a völgyet. ennek hatására a Jack mellett álló szikla megmozdul, és lábra áll. A közvetlen mellette álló lény szakasztott mása a rák támadójának, csak ez éppen egy felnőtt példány. Nagyobb, sokkal nagyobb. Akkora, akár a sikló, amivel jöttek. Hátsó nyúlványai az égbe emelkedve néznek körbe. Egyik ollóját megmozdítva Jackj és Steele felé suhint.

-Engedély megadva!-Bólintk egyet, majd fegyveremet továbbra is megemelve nézek ismét körbe. Túl nyugodt a hely. Az itt élők csak észlelték már, hogy valami landolt a bolygójukon. Mondjuk nem értem mi a francot keresünk itt, ha nem élhető számunkra ez a bolygó.
Miközben a tájat figyelem a többiekre is figyelek. Hick közlegény segít az újoncnak. Jack és Markus meg a feladatukat végzik. Egyelőre minden a legnagyob...
Az egyik kő megmozdul és a közlegények felé igyekszik. Bizarr egy lény, de a jelek szerint ártatlan. Mindenesetre nem veszem ée róluk a tekintem...
Végül minden felgyorsul. A túl nagy csend valóban gyanús volt... Egy pók szerű lény támadja meg a csapatot. Egyelőre nem hagyom el a helyem.
-Kapitány! Itt a parancsnok! Megtámadtak minket valami pókszerű lények! Kiiktatásuk folyamatban van!-Csak ekkor veszem észre a szemem sarkában a sikló tetején rejtőzködő lényt. Fegyverem azonnal rá emelem, de amíg nem támad én sem teszem.

Nem lenne rossz halál. Igazán nem. Itt kint gyorsan véget érne minden. De nem azért éltem át annyi mindent, hogy csak így meg adjam magam a sorsnak. A sok sok kiképzés és be rögzült ösztönök maguktól mozdítják a testem. A szkafander esetlensége és a gyenge gravitáció ellenére sikerül elhajolnom a lény ollója elől. Bár nem kellett hozzá sok hogy ő legyen a nyerő.
- A szentségit! Tudósokat befogni! Biztonságba helyezni! Sikló épségét megóvni! Az a haza jegyünk! - Kiáltok fel, és a hátizsákom le kapva sebesen turkálni kezdek benne. Csoki, finomság, kaja, pia, áááá és végre meg van "lady". Előkapom a régi ma már múzeumi darabnak látszó gránátvetőt.
- GRÁNÁT! - kiáltok fel, és gyors egymás néhány gránátot a sikló méretű dög felé küldök. Sajna nincs légkőr így a lökéshullám nem hatásos, de a repesz vihar így is halált ígér.

Steele szó nélkül Ugrik fel, hogy elkerülje a felé támadó ollót, aztán nyomba tűzet nyit a lény testközéppontja felé. Kárt nem tesz az óriásban, sőt, jóformán csak azt éri el, hogy több méterrel hátradobja a saját fegyvere ereje. Vissza akar rohanni segíteni amint földet ér, de aztán megkapja a parancsot.
-Igenis!
Sarkon fordul, és Freya felé rohan, közben óvatosan csípőből tüzel a siklón álló lényre. Ez már úgy tűnik megérzi a találatot. Egyik lába le is szakad.

Ha jól értettem a parancsot még telepítenünk is kell valamit, ami újabb fejtörést fog okozni, ugyanis a fegyveren kívül még semmi mást nem markoltam ebben a szerelésben, de azért próbálok nem az elefánt szerepében tetszelegni a porcelánboltnak kikiáltott „fos tanyán”.
- Megpróbállak ellensúlyozni, hátha kihozzuk ezt a helyet egy közepesre, talán itt nem törnek az életünkre és máris pozitív irányba billen. – nem szeretnék most emlékezni és figyelmet terelni, de meg kell valljam, ezek az arcok engem sem töltenek el végtelen nyugalommal.
Sosem voltam túlontúl bőbeszédű, így megtartom magamnak a kisgyermekes rácsodálkozásaimat arról, hogy új bolygó, új lények, a maga nemében szép környezet, bár Hicks közlegény amúgy sem valószínű, hogy vevő lenne az efféle gondolatokra. Inkább próbálom tartani a lépést, ha már úgy kollektív egy körre lettünk kárhoztatva a sikló körül. Úgy hiányzik a sétálgatás ezen a talajon, akár egy komoly elrugaszkodás róla… Lehet ez utóbbi könnyebben menne.
- Én vállalom az aktív felügyeletet, ugyanis gőzöm sincs a szerkezet üzembe helyezéséről. – miután megvan, a fickó felé veszem az irányt, mert akármilyen szép is az új környezet, nem szeretnék sok időt én sem itt tölteni.
Erre tessék, az egyik lény a következő pillanatban már neki is iramodik, ami ösztönösen arra sarkall, hogy célra tartsak és ha kell azonnal tüzeljek.
- Nyugodjon meg Ryan! Csak legyen nyugodt, ahogyan mi is azok vagyunk. – mondom ezt puskával a kezemben, készen arra, hogy bármikor tüzet nyissak a veszélyforrásra.
A helyzet azonban nem tűnik olyan vészesnek, hiszen a groteszk helyi rákforma megpróbál elsuhanni közöttünk, bízva abban, hogy Pressia sem lép a dolgok elébe, hagyja, hadd menjen dolgára a napfényüldöző.
- Kezdem visszavonni a felajánlott ellensúlyt a helyről. – eresztem le a fegyver és oldalra fordítom fejemet, hogy közöljem gondolatomat társammal. Kezd kicsit sok lenni a furcsaságból erre a napra, pedig még csak most jön a java.
- Most már kezdhet aggódni Ryan! De meg ne próbáljon elfutni! – a talaj remegése intő jel, a közelben lecsapó teremtmény és látványa pedig arra késztet, hogy ellássam a technikust néhány alapszabállyal. Aggódhat, ha az ellenkezőjét tenné, nem technikus lenne, ha pedig elfutna, rossz esetben elszállna, mi pedig nem szeretnénk külön-külön távozni innen, csak és kizárólag együtt.
- Nem szeretnék beleavatkozni a helyi élővilág mindennapjaiba, de, ha kell, gond nélkül megteszem. – a fenyegetésre újból felemelem a fegyveremet és farkasszemet nézek a fullánkkal, közben Pressiahoz intézek egy két szót
- Szerinted mi történne, ha a rákforma felizzó repedéseibe eresztenénk meg egy sorozatot?
- Jobb, vagy rosszabb lenne a helyzetünk? – ha már megjártuk együtt az ocani poklot, vajon készen áll-e a shax-i pokoljárásra
Ahogy látom a többiek már elkezdték…

- Ha itt semmi sem akar majd megzabálni, rendesen unatkozni fogok. Akkor meg azért szar hely... - ennek ellenére most még nem látszom se morcosnak, se unottnak, csak a szokásos formámat hozom. - Nem gond, megoldjuk.. -
Ahogy a technikushoz érünk legszívesebben megkérdezném, cseréljünk-e pelenkát, de Niko szerencsére megelőz és próbálja megnyugtatni a fura kis tudósformát. Ja.. tényleg jobb lenne nem pattogni...
A rákszerű izé közben már jóval közelebb ér, mint szeretném, és bár nem tűnik fenyegetőnek, én azért jobban örülnék, ha távol tartaná magát tőlünk. Amikor viszont lábastetű is megérkezik egyszerűen kiráz a hideg és viszketni kezd az ujjam a ravaszon. Meg sem próbálom a lábait számolgatni, mikor meglátom, mit hord a seggén. Vagyis miket. - hű de ronda egy dög vagy baszki! -  jegyzem meg fintorogva, kicsit magasabbra emelve a fegyveremet. Ahogy az anyáméra emlékeztető arc felénk fordul, én le sem veszem róla a szemem, de nem is mozdulok. - Látod, mondtam, hogy rohadt egy hely... - Ha a fullánk nem támad, akkor nem lövök, de egyébként máris becéloztam a pofáját. - Nem tudom, de én legszívesebben ezt a vigyorit lőném arcon. utálom, ahogy rám néz... -

A rákszerű lény elernyed, vagy inkább összeomlik, ahogy a bele álló skorpiófarok elkezdi kiszívni megemésztett belsőségeit. A repedések izzása is szép lassan elhal. Aztán a lény visszahúzza a farkát, és minkét rémisztő arca szétnyílik, és forró magmát lő a három katonára. Elsőre csak a Technikus műszereit találja el, de az úgy olvad szét tőle, mint a sütőben felejtett fagylalt. Ryan hanyatt esik a fenekére, és rákjárásban próbál hátrálni, de semmit sem halad. A lény ugrásra készen feszíti be lábait, és előre veti magát PRessi felé.

Ikertestvére ugyanezt teszi. Bár megsérült, ugyanúgy elrugaszkodik, csak ő Steele-ra próbálja rávetni magát, kikerülve a férfi többi felé lőtt lövedékét.

A legnagyobb szörny azonban Jack-nek jut. Apró kődarabok szakadnak le a rém testéről minden találat után, vérül pedig amikor mindkét farka kettétörik, a lény megdermed, mint valami szobor. Ebben a pillanatban érkezik meg a többi. A hegyek felől 5 másik kisebb lény ront a csapatra, és Jack-et érik el elsőként. Egyikük egyenesen neki veti magát, összegömbölyödve mint egy kilőtt kapapultkő.