Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Today at 5:34 pm
Üvegház sziklakerttel

Today at 5:23 pm
Folyosók és lift

Today at 5:07 pm
Étkező

Yesterday at 8:23 pm
Hicks közlegény kabinja

Yesterday at 3:06 pm
Barlangrendszerek

Yesterday at 12:08 pm
Sabrina & Markus

Yesterday at 10:19 am
Parancsnoki híd

Vas. Júl. 15, 2018 3:05 pm
Aranyszín erdő - A nap és Hold útja

Szomb. Júl. 14, 2018 10:49 pm
Bazársor és piactér

Szomb. Júl. 14, 2018 10:33 pm
A Szent tó partvidéke

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 2
Víz eleműek - -
Tűz eleműek 1 2
Levegő eleműek 3 1
Emberek 1 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 5 5
Consilium - 3
Lázadók 3 1
Összesen 17 18

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Jack Silver, Pressia Hicks


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Kilátóterasz

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
ÜzenetSzerző
 #1•• TémanyitásTárgy: Kilátóterasz   Szer. Dec. 27, 2017 11:28 pm


A Volentis egyik éke, szokták mondani. Nem véletlenül kapta a nevet. A központi helyen fekvő tágas térbe egy lift segítségével lehet feljutni. Az apró fülkében mindig kellemes dallam szól, melyben az ember úgy érezheti magát, hogy különleges helyre érkezik.
Csengők jelzik a lift egyetlen pontját, ahol kinyílnak az ajtók. Az első mi szembe tűnik, hogy egy kör alakú szobába érnek. Mind a 360fokja üvegből készült, ahonnan csodálni lehet a gyönyörű űrt és a Volentis alatt elterülő Ocan bolygót.
Pár asztal, szék, box dísziti a tágas hodályt, közepén egy bárpulttal. Hétköznapokon kilátónak szolgál, de előfordul, hogy nagyobb eseményeket itt rendeznek. Ha a Consilium épp úgy tartja, bálokat, esküvőket egyéb mulatságokat a nép számára.

A leírásért köszönet Katrina Gardelnek!

avatar


Alfa és Omega

Titulus :
☆ admiral ☆
Tartózkodási hely :
☆ wherever it's needed ☆
Mentális erõ :
352
Képességpontok :
294

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #2•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Hétf. Feb. 05, 2018 11:40 am

Felicia & Katrina
Words mean nothing when your actions contradict

Csendes magányomban bolyongok a Volentison. Az Admirális szavai járnak a fejemben újra és újra. Ő nem akart anyja sorsára jutni és szembenézett az élettel, még akkor is, amikor betegsége kiderült. Apám szerencsés volt, az ő génállományából kivonták, én… mégis örököltem. Pedig azt hitték, hogy ezáltal mi magunk is megúszom.  Bátyám szerencsés volt - sok minden egyéb esetben is. Mégsem éreztem úgy, hogy a betegség gátolna az életben.
Persze, hogy nem, hiszen ily fiatalkorban nem jelentkezik. Még legalább húsz évem hátravan. „Kérvényezd a pirulát””.
Ő esélyt adott az életre és lám, hogy végezte. Elméje nem tiszta, sokszor nincs tudatánál. Keveri az embereket, sokszor azt sem tudja, hogy merre van, mely évet írunk. Az utóbbi évben egyre többször nézett a feleségének. Nem ismertem nagyanyámat, képet sem láttam róla sokat. Amolyan tabu volt a családban. Bátyámmal egyszerre tudtuk meg, egy tizedestől, hogy lázadóvá vált és a Consilium hirtelen eltüntette.
Sose értettük, hogy miért nem meséltek soha róla. Ha más nem, ez tökéletes tanítás lehetett volna nekünk. Fiatalok voltunk, megfogadtuk tökfilkóval, hogy nem fogunk az ő sorsára jutni. Azon ritka esetek egyike volt ez, ahol egyet tudtunk érteni.
Fejem enyhén megrázom. Nagy levegőt véve nézek körbe és… Egy liftben állok, többedmagammal. Összevont szemöldökkel nézek körbe. Egy idősebb férfi vidáman vigyorog egy mellette álló fiatal lányra. Vállát öleli át karjával, ujján ott csillog a gyűrű. Tán friss házasok, hiszen a lány alig lehet több tizenhat évesnél.
Egy magányos hölgy, ki élete virágán túljutott. Szemeiben nem ég már az ifjonti fény, üresen pásztázza a szemben lévő kétszárnyú ajtót.
S én magam, gondolataimba révedve. A kadét és az Admirális szavai felváltva szólnak hozzám. S még ha ez nem lenne elég még a telepes vezető megjegyzései is betüremkednek tudatomba. Kész tudathasadás.
Egy újabb nagy levegőt véve űzök ki mindenkit odabentről. Nincs szükségem egy lázadó szavaira, ahhoz, hogy tudjam mi is a feladatom. Az utolsó akarata is ez volt az Admirálisnak.
Az apró fémdoboz lágyan döccen meg alattunk s a kétszárnyú ajtó halk súrlódással nyílik ki. A Volentis kincse, egy kör alakú szoba, mely minden oldalán ablakok futnak végig. Székek, díványok, asztalok fogadják az ide feljövő vendégeket. Különböző mechanikai kütyük pedig arról gondoskodnak, hogy közelről és élesen lássunk körbe a galaxisban. Valamint az Ocanra, az újabb kékes-zöld bolygóra, mely nem lehet a miénk. Még.
Máskor oly népes helység most szinte kihaltnak tetszik. Beléptemkor csak egy nőt pillantok meg. Oldalt áll nekem, de ismerős valahonnan. Hát persze.
A Jola tisztje. Fiatalról is rémlik rendbontó énje. Egy társnőjével együtt folyamatosan szabályokat szegtek, ettől volt hangos az akadémia. Végzős évükben én kaptam rajta őket, min is? Talán illegális harcon? Régen volt, habár tetteikre nem mentség, hogy fiatalok voltak.
Azóta nem is láttam, mióta is? Tíz éve lassan? Tudtam, hogy a másik hajón szolgálnak, de onnan szinte senkit sem ismerek személyesen. Csak a navigációs tisztüket, ki olyannyira bizonygatja, hogy feleségét el tudná engedni, ha találna valaki jobbat.
- Felicia - köszöntöm a nőt, ha esetleg felém fordulna, ha nem… akkor is így teszek. Meggyötört arccal sétálok az egyik ablak elé. Karjaimat keresztbe fonva mellkasom alatt, ölelem szinte át magamat. A múlt éjjel és ez a reggel. Azt a vodkát még mindig nem pihentem ki. Mit is mondtak? Aludni kellene?

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
269
Képességpontok :
251

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #3•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Hétf. Feb. 05, 2018 12:17 pm

Katrina &Felicia

Meet again

Közeledik a nap. A nap, amikor ki kellet mondanunk az igent. Az a bizonyos pillanat, amikor az életem megfordult. A jó fej haverból kötelességtudó férj vált. Egy olyan embert vesztettem el akkor, akinek köszönhettem oly’ sok mindent, helyette maradt az, hogy szaporodást vette elsőnek én, mint nő, és mint legjobb barát a háttérbe szorultam. Rossz volt úgy elmenni bárhova is, hogy mindenki nem csak robotként mászkált, hanem az érzelmeknek is engedett. Ethan maradt nekem, aki annyira figyelt rám, hogy tartotta a hátát, ha esetleg túlzásba vittem önmagam eladását. Pressia valahol eltévedt én meg várhattam rá, mert éhes voltam, de úgy döntöttem megvárom. Fogalmam sincs miért ide menekültem, de úgy éreztem most megengedhetek magamnak egy kis magányt. A fejem két napja hasogat és talán a saját magamba temetett gondok sokasodása okozza a migrént. De nem fontos. Most kedvem lenne kiüvölteni az űrbe, hogy mennyire utálom az egész érzéseimet és kiakarom hajítani a zsilipen keresztül. Megúszni a dolgokat. De nem megy. Hiába a nagy álmok csak állok és nézek kifelé az ablakon. A sötétség körül ölel és fel sem tűnik, hogy hányan vannak körülöttem, mit csinálnak. Vagy ha pp hozzám beszélnek-e. Egyedül akarok lenni. Elég gondot okoztam mostanában és félek, hogy a kapitány elé kell majd állnom, hogy megmondjam mennyire rossz nekem. De hát nem burkolódzhatók a rosszba. Jó vagyok, a munkámban páratlan és bármit megtennék azért, hogy még jobb legyek. Még is vannak hullámvölgyeim.
A türelem elég közel áll hozzám, de korgó gyomrom már kezd kihozni a sodromból és legszívsebben elmenekülnék, mikor egy hang a tömegben megszólít. Ki a franc ismerhet? Lassan fordulok az irányába és meglepetés kiül az arcomra.
- Katrina.– összeszűkült szemekkel pillantok végig a lányon, aki a régi önmagamra emlékeztett, hogy milyen felelőtlen voltam, és vad. Mikor még együtt jártunk a kiképzésre, hogy mennyire rosszaságot megengedtem magamnak. Már akkor sem voltam egy angyal. Túl régen nem láttam őt. Szemmel láthatóan ő sem volt jobb formába. Próbálkoztam elrejteni a fájdalmamat az arcomról és kezeimet a zsebembe mélyesztettem.
- Mit akarsz? – a hangom cseppet sem kellemes inkább számon kérő és oldalra döntve a fejem mérem végig. Semmit nem változott, na jó talán inkább csak az, hogy idősebbek lettünk, de vonásait meghagyta az idő múlása.
- Megint bajba akarsz sodorni? Esetleg rám kensz valami szarságot? – gúnyos mosoly forr ajkaimra és megforgatva a szemeimet fordulok vissza a semmi felé. Még talán az is üdítőbb látvány, mint a társaságom, akit nem akartam látni. Nem azt mondom, hogy Pressiaval megbeszéltük a régmúlt sérelmeinket, de attól még egy hajón dolgozunk, és nem lehetnek régi sérelmek, amik miatt akadályokat gördítünk egymás elé. Inkább csak elviselem, hogy ha netán összefutunk.
Mély sóhaj szakad fel bennem, mert a régi emlékek marják az elmémet, ezzel nagyobb fájdalmat okozva a fejembe és hiába a csend és nyugalom úgy tűnik, hogy ez nem arról szól, hogy magányomban lehetek.

avatar


Az URS Jola tisztje

Titulus :
tizedes; kommunikációs tiszt
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
20
Képességpontok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #4•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Hétf. Feb. 05, 2018 1:36 pm

Felicia & Katrina
Words mean nothing when your actions contradict

Hallom a nő hangját, ahogy viszon tköszönt a magunk módján. Tovább nem is foglalkozom vele. A végtelen űrt kémlelem. Távolban a nap ragyogtatja magát, a Volentisre szerelt napelemek belőlük nyerik az energiát. Végül aztán megállok az Ocanon. Felhők lusta tánca vonul arrébb, sejtetve, hogy odalent van egy város, melyet mi magunk sajátítottunk ki. S van lent egy csoport ki a halálunkat akarja. Ki fellázadt a rendszer ellen és bármit megtenne, hogy halálunkba vezessen.
Hangok újra visszatérnek a fejembe. Válogatás nélkül próbálják ostromolni elmémet mely ellen áll. Hallom a lázadó hangját, kit nem ölhettem meg, „Csak egy báb vagy”. „Feláldozható”.
Tekintetem összevonom s szinte egy elmenő felhő után látni vélem a telepesek bázisát. Vele pedig egy szőke hajú vezető hangja csendül fel fülembe. „Nem véletlenül vannak lezárt részek.” „Ők is csak emberek”. A kapitány hangja „nem fogok senkit sem megölni.”
„Ha gondja van, akkor jelentse a Consiliumnak”.
Aztán az alig pár órája elhangzottak csendülnek fel elmémben. Az Admirális hagyatéka. „Higgy a Consiliumba”. „Rögtön kérd a kapszulát.”
„Mit akarsz?”
„Rabszolgák vagyunk”
Hogy mi? Egy oda nem illő női hang is felcsendült. Szememet összevonom, Felicia láthatja, ahogy pilláim megremegése után pár értetlen pislogás kíséretében fordulok oda hozzá. Igen, biztos vagyok benne, hogy ő szólt hozzám. Hogy mit akarok? Nem sokat, csak oly társakat, kik betartják a törvényeinket, kik elfogadják azt, s látják abban, hogy a mi javunkat szolgálják. De ő? Régen volt már, igen. Fiatalon.
- Megszegték a szabályokat, avagy nem tették? - kérdezek vissza ridegen. Emlékembe ivódott a kép, amikor a Parancsnokkal az oldalamon buktattuk le a lányok játékát. Dacos arcukat, gyűlölettől ittas tekintetüket. Mégsem éreztem semmit. Ellenszegültek a szabályoknak. A törvényeink szerint jártam el. Lehet emiatt utálni, túlélem. De akkor és ott ez volt a helyes cselekedet. Nem először szegték ezt meg, ha rájuk szólok, semmit sem ért volna.
- Nem szokásom hazudni - felelem hűvösen, mégis fáradtan majd visszatekintek az Ocan irányába. Gondjaim tán kiülhetnek arcomra is, nem tudom. Most nem feltétlenül tudom szabályozni arcszerkezetemet. - Mindazonáltal tanultak a hibájukból.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
269
Képességpontok :
251

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #5•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Hétf. Feb. 05, 2018 6:25 pm

Katrina &Felicia

Meet again

Állok dermedten és nézem őt, oké ismerjük egymást. De miért közeledne felém? Mintha legalább barátnők lennénk és ismét egymás nyakába borulhatnánk. De nem. Nem vagyunk, azok nem bízom, főleg nem azért mert elárult. Egyenesen a falnak ment fejjel és ennél jobban talán nem is zavart volna más. De a konok viselkedése jobban felhúzott, mint bármi ás. Lehetséges csak attól voltam ideges, mert a régi emlékek és a jelenlegi problémák vegyültek és minden egybe kavargott. Akkoriban ismertem meg Aaront is. Felpillantok rá. Nem tetszik. Mintha nem is ő állna vele szembe. Összeszűkült szemekkel nézek oldalra, hogy kire néz, viszont csak pár embert látok. Felsóhajtok és látom, hogy megint ő az. A régi Katrina, aki csak is abban hisz, amit megél. Amit belénk neveltek. Megforgatom a szemem.
- Móka volt, hogy ne fásuljunk bele. Nem több. De .. – kezdenék bele, viszont a szemek messzire visznek, egészen addig, míg nem a tizenhat éves vagyok és Pressiaval éppen illegális verekedést rendezünk. Nevetés volt, jó kedv és persze mondhatni gyakorlásnak is, de hangos robaj és mennydörgő hang lepi el a helységet. Felpillantva Katrina áll ott és a Parancsnok csípőre tett kézzel nézi a kisebb csoportunkat, én pedig elakarom harapni a nyelvem. Neki esni, megütni. De nem történt meg. Cak azt tudom, hogy egy hétig mosogathattam és persze az aktámba is bekerült. Mind csak azért, hogy Pressia megússza, és ne csapják ki, vagy ne kapjon rosszabb büntetést. De a szövege ismételten kizökkent és visszaránt a rideg jelenembe.
- De beköpni igen. – gunyoros hangsúlyom mit sem változik, de valami nem tetszik. Nincs jól? Megrökönyödők és azonnal átváltok mássá. Mintha nem is én lennék.
- Tanultunk. – helyeselve bólintok, majd végig nézek rajt, újból és újból.
- Minden rendben? – lépek egy lépést felé, de eszembe sincs megtámadni vagy hozzá érni, csak nem akarom, hogy ismeretlen fülek is tanúi legyen a beszélgetésünknek. Amúgy sem szeretem, ha valaki belekotnyeleskedik a dolgaimban.
Bár a múlt kínzó kaparászása nem szűnt meg, próbálom elnyomni és megszokni azt, hogy már immáron én is csak egy betanított munkás vagyok, aki meghajol a Consilium vasmarka alatt.

avatar


Az URS Jola tisztje

Titulus :
tizedes; kommunikációs tiszt
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
20
Képességpontok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #6•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Kedd Feb. 06, 2018 7:20 am

Felicia & Katrina
Words mean nothing when your actions contradict
Idegenen hat rám mentegetőzése. Sem akkor, sem most nem tud megindítani, hogy miért tették amit. Tegyük hozzá, hogy akkoriban azt gondolták, hogy túlmehetnek minden határon. Jó móka megszegni a törvényeket? A szabályokat? Sokan gondolják így, hogy ezáltal lesznek valakik. Ezzel letesznek valamit az asztalra, megmutatják a nagyvilágnak, hogy mire képesek. Nem azt állítom, hogy a két nő is ilyen lenne, de az általános. Csakhogy minden szabályszegésnek megvan a következménye. Ezt ők is tudták, akkor, amikor elkezdték. Hát akkor miért lepődnek meg minduntalan azon mi történt?
Régi emlékek, melyek továbbra sem érintik meg szívem-lelkem. Tudom, hogy akkor én cselekedtem helyesen. Fordított esetben az is meglehet, hogy ők is megtették volna.
Csakhogy sose lehetne fordított eset.
De Felicia továbbra is köti az ebet a karóhoz. Beszélgetésünk óta talán először fordítom el tekintetem az Ocanról és vetem rá. Csak fejem fordítom, kezeim továbbra is oldalamon nyugszanak, magam ölelve.
- Mondd - kezdem halkan, látva, hogy egyre közelebb jön. Hangom nyugodt, mentes bármely érzelemtől. Mint mindig. Mint akkor. - Ha a Jolán valaki megszegné a szabályokat, csak azért mert unatkozik és nincs mit csinálnia, ezáltal veszélynek téve ki titeket, mit csinálnál? - teszem fel az egyszerű kérdést, ám a választ nem várom meg. Lassan fordítom vissza tekintetem a kéklő bolygóra. Egy hasonlót kellene újra csak találnunk.
„A Consiliumnak nem érdeke.”
Miért ne lenne? Ez ostobaság. Szemöldököm újra összevonódik a kadét szavai hallatán.
Elégedett mosoly kúszik arcomra, hallva, hogy tanultak belőle. Élete során, tán először láthatja ezt tőlem. Visszaemlékszem a régi időkre. Sose mosolyogtam, ritkán beszéltem. Senkivel sem tartottam a kapcsolatot, senki társaságát sem kerestem. Egyedül ettem, aludtam, edzettem. Gyerekek voltunk még, ám mivel engem még fiatalabban felnőttként kezeltek, kimaradt belőlem az ifjonti évek lázadása. Ahogy bátyámból is.
A tökéletes katonákká neveltek minket. Terminátorok. Így hívott Ethan. Keserűen húzom el számat.
Újra elfelejtem, hogy a nő a közelemben van, így őszintén meglep kérdése. Szempilláim újra csak megremegnek, s most újra csak ránézek.
- Bonyolult időszak - felelem neki. Tán hallott a lázadásról. Csak az én katonám volt, az én felelősségem. A tárgyalása is most lehet. Órák kérdése és száműzik a bolygóra. Hát ezért jöttem ide fel? Hogy lássam a kapszuláját, reménykedve, hogy a bolygó felé felrobban? Szemöldököm újra összevonom, Feliciát szemlélve.
- Miért nincs itt szinte senki? - kérdem gyanakodva. Akárhányszor voltam itt, az a parányi embertömeg mely itt él, mindig megtöltötte a teret. Most mégis üres. Rajtunk kívül négy ember lézeng itt.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
269
Képességpontok :
251

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #7•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Kedd Feb. 06, 2018 12:06 pm

Katrina &Felicia

Meet again

Az érzés újra őt látni fura kaparászást indít meg a mellkasomban, mintha azt jelezné, hogy számomra még vannak meglepetések. Viszont az, hogy ennyire kelletlenül beszél, velem kissé felháborít. Mert mit is várt tőlem? Mármint ide állít hozzám aztán, körülbelül úgy beszél hozzám, mintha én akartam volna, hogy ide jöjjön. Elég tágas ez a hely és nem volt szükség arra, hogy megjelenjen. De szavai annyira egyhangúak és szinte képtelenség nem sértésnek venni, hogy inkább nem is akarok továbbá vele szóba állni. Végül a gyengémre tapint rá. Jola emlegetése számomra tabu. Ők a családom és azok, akiért küzdök, ha kell vérre menően. De van valami, ami miatt legszívesebben felrobbannék.
- A Jola fedélzetén mi család vagyunk. Nincs olyan, hogy lemegyek és feldobom. Meglehet mindent beszélni. Nem kell egyből anya meg apa szoknyájához futni. – mérem végig szavaimat. Jó, persze nem mindig, de legtöbbször azért szeretnénk házon belül felmérni a károkat. Leginkább magunk elrendezni, nem pedig külsöst beszervezni. Leginkább, csak azért mert, hogy is lehetne úgy dolgozni, hogy nem kezdesz el törődni a másikkal? Nem lehet úgy dolgozni, hogy látod, a másik szenved és nem mész oda, hogy legalább meghallgasd és ezzel enyhe terhet leveszel a válláról.
- Bonyolult időszakon nem segít a vodka. – emelem meg a szemöldökömet, bár annyira nem észre vehető, de érzem, kiedzőt, Aaron mellet, ő is mindig ivott, hogy elmeneküljön a problémák elől. Bár az újabbakat szült, viszont tudtam jól, hogy ez miattam van. De szerencsére a lány nem miattam iszik. Kevés az esély arra, hogy bármit én ronthattam el az életében. Bár erre is biztosan lenne valami szánalmas magyarázat, hogy miért is n vagyok a hibás. Megszoktam az évek alatt, hogy mindenről én tehetek. De nem baj, most már kezdem levetkőzni a problémákat.
Körbe pillantok és látom, hogy tényleg nincsenek olyan sokan. Ez engem is meglepetéssel tölt el, de mindenre van ésszerű magyarázat és nem kell egyből mindenféle rosszra gondolni, vagy magunkban keresni a rosszat. Minden féle tévképzet csak felesleges stresszt okoz az életünkben.
- Lassan a Jola elindul. Gondolom, rakodnak és mindenki próbál oda érni az indulásra. – megvonom a vállam. Persze itt nem csak erről van szó, de azért még mindig jobb, mintha közöni vele, hogy biztosan megijedtek tőle és inkább elmentek máshova, mint sem egy légtérbe legyenek vele.
- Ha szüksége van valamire, jelezze. Én.. – felsóhajtok, és inkább ellépek, tőle hagyom a magányába és megindulok az ajtók felé. De nem hagyja a lelkiismeretem.
- Visszakísérjelek? Katrina, nem hiszem, hogy jobb, ha ilyen állapotban undokok leszünk. Segítsek? – megtorpanok, de lábaim vinnének felé, hogy mellette legyek. De úgy tűnik, hogy valami nem kóser vele, így a tisztes távolságot megtartom. Egyszer tuti ez lesz a problémám, hogy bele ütöm az orrom mindenbe.

avatar


Az URS Jola tisztje

Titulus :
tizedes; kommunikációs tiszt
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
20
Képességpontok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #8•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Kedd Feb. 06, 2018 12:55 pm

Felicia & Katrina
Words mean nothing when your actions contradict
Vannak dolgok melyek nem hiányoznak egy ember életéből. A hozzá hasonló, mh… minek írják le az ilyen személyiségeket a pszichológiával foglalkozó könyvek? Pukkancs? Úgy rémlik. Szóval az ilyen emberek társasága biztos, hogy beletartozik. Mindig jár a szája, sokszor meggondolatlanul fecseg. Tettei következményét nem veszi számításba cselekedeteikor. S lám, ez újra itt van. Mindig is voltak hozzájuk hasonló egyének az akadémián, mindig is lesznek. Csakhogy a legtöbb tizenévesből ezt sikerül kiölni, de belőlük?
Ahogy látom, azóta sem sikerült.
- Ne áltasd magad - vonom össze a szemöldökömet. - Ha az egyikük fegyvert fogna a fejedhez és látnád rajta, hogy a halálodat akarná, akkor is megbeszélnéd vele? A flotta tagjai folytonosan változnak, ritka, ha egy személy több éven keresztül szolgál egy hajón. Nem tudhatod, hogy ki csatlakozik, hogy kinek mi a valódi szándéka - még hogy család. Ezzel csak ámítják magukat az emberek. Ott vagyunk egy üres bádogdobozba és ki vagyunk szolgáltatva másoknak. Ez bizalmi kérdés, talán ettől válhatnak az emberek családdá, de… Ugyanúgy képesek elárulni. S ki tudja, ha az Arkanra feljutott egy áruló. Talán nem ártana átvizsgálni minden újonnan csatlakozó tagot?
- Mi? Honnan…? - homlokom ráncolva fordulok vissza, felé. Mégis… honnan tudja? Látott volna a Töltőállomáson? Nem lehetetlen.  Valójában fogalmam sincs, hogy akkor és ott ki láthatott minket. Keserűen húzom el a számat újra csak, mai nap folyamán fogalmam sincs, hogy mennyiszer. - Nem is segítségül hívtam - hagyom inkább rá. Valójában fogalmam sincs, hogy mi motivált arra, hogy megtegyem. Emlékszem a múlt éjjel dühére, melyet a Parancsnokhelyettes viselkedése váltott ki. Ahogy eszem vesztve legszívesebben nekiugorva kaparjam ki mindkét szemét… Mégis egy belső ösztön megállított: felettesem. Kellett valami, mely lenyugtathat. Ez volt kéznél.
- Ha jól tudom a gépészünk épp most vizsgálja át a hajótokat. Nem feltétlen indultok el hamarosan - közlöm vele ama tényt, melyet én is csak reggel tudtam meg a férfitól. Úgy tűnik kapcsolatom a Kapitánnyal már olyan rossz lenne, hogy nem is szól, ha a beosztottakat átirányítja máshova? Nah persze, az is lehet, hogy szólt, csak épp nem olvastam el.
Tekintetem újra visszavetem az űrre. Oly üres, oly sötét. Engem vonz magához, talán ezért szolgálok már lassan öt éve a flottánál? Sokan nem bírják ezt az életformát. Ahelyett, hogy most új világot láthatnék, pihenhetnék, megint ezzel foglalkozom…
De nem hagy békén. Felicia, amilyen gyorsan ment el, olyan gyorsan tér is vissza.
Elfordulva az ablaktól, tekintek rá újra. Ezek szerint nem hallotta volna.
- Egy lázadót nemsokára leküldenek az Ocanra - igaz ez beletelhet pár órába. Hálás mosoly kúszik arcomra, hisz láthatóan nem akar rosszat. Sem pedig ártani. Az utóbbi napokban pedig pajzsomon rés támadt. Hasonló gesztusokat megengedhetek magamnak. - Végig akarom nézni. Igen, ezért jöttem ide - az utolsó mondatomnál összevonom szemöldökömet, mint akiben csak most tudatosult, hogy merre is van. - Mindenestre köszönöm, Felicia. És nem undok vagyok. Szimplán tényeket közlök, mely sokszor nem egyezik meg az emberek véleményével - felelem még neki, nyugodt hangon. Fel sem emelem, gúnyosnak sem hangzik. Habár felettem járt egy évvel… Szinte semmit sem változtam az elmúlt kilenc év alatt. Vagy már tíz?

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
269
Képességpontok :
251

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #9•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Kedd Feb. 06, 2018 8:33 pm

Katrina &Felicia

Meet again

-Tényleg? Azt hiszed, hogy jobb ember vagy azáltal, hogy nem akarsz családot? Hogy mindenkit eltaszítasz? – kérdezem, meg kissé megfeszült állkapoccsal aztán úgy döntök, elmegyek, nem akarom a társaságát. Mert attól, hogy nem mondom, még elég nagy a valószínűsége, hogy a mostani startolás után még ez i megtörténhet velem. Mert kitudja, hogy fogja Aaron elviselni azt, hogy ott szolgáljon ahol én. A mellkasom kaparászása egyre erőteljesebb és alig bírom ki, hogy ne üvöltsek fel a fájdalomtól. Persze látom, hogy baja van, de nem az én tisztem, hogy megbeszéljem vele a dolgokat. Néha örülök, hogy nem lettem egy kibaszott robot, mint Ő. Mert úgy viselkedik. Megforgatom a szemeimet, mert a pia azért még érződik, ha nem is olyan erősen, hogy mások kiszúrják, de én. Aki napi szinten ezzel élt együtt mindig tudtam meddig lesz még részeg, vagy hol tart a józanodással. Most pedig jelentkezett közénk. Az agyam eldobom.
- Az legyen az én titkom. – bólintok, hogy tőlem aztán senki nem fogja, megtudni amúgy sem érdekel, mit csinál, miattam most is kiugorhatna a sötétségbe. Nem igen hatná meg a lelki világomat, most amúgy is eléggé beborult az életem minden pontban.
- Attól még lehet eligazítás, program, pakolni való. De neked magyarázzam? – vágok egy fintort, mert rohadtul nem érdekel a nyomora, már tényleg mennék, viszont a lelkifurdalás nem hagy nyugton. Annyira tudom sajnálni a lelki sérülteket, akiknél ennyire meglátszik a nevelés. Erre már nincs mit mondani. Felsóhajtok és megállok egy pillanatra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Beszélni már nem akarok, főleg nem vele. Mert ahhoz képest, hogy ő jött oda hozzám még is én kényszerülök a távozásra. Mert nem viselem el a robot embereket. Akik csak agymosáson átesettek lehetnek. Kitudja mit műveltek vele a hajón.
- Most nekem vagy magadnak bizonygatod? – kérdezek vissza, mert oké értem végig nézni azt, hogy valakit elhurcolnak, de úgy tűnik, nem engem akar meggyőzni, hanem saját magát. Viszont nem akarom tovább feszegetni a húrt. Mellesleg kitudja, meddig tart maga a teleportálása. Viszont úgy áll ott, mint egy cövek és lemerem fogadni, hogy nem fog tágítani és tényleg végig akarja nézni.
- Persze, az erős és érzelem mentes Katrina. – bólintok egyetértve és már készülnék ismét útra kelni, de a nevem elhangzása maradásra bír, és egyhelyben fordulok felé, majd kifelé pillantok, hogy lássam mi a helyzet, de sok mindent nem látok.
- Mit köszönsz? Itt állok csak. – megvonom a vállam semmit mondóan, ténylegesen nem szoktam hozzá, hogy idegeneknek segítsek, de ha úgy vesszük ő nem idegen. Csak más, mint mindenki. Ő Katrina, egy kibaszott robot, én meg a selejtes Felicia. Lassan felemelem a tekintetemet.
- Ha esetleg változást akarsz beékelni az életedben, tudod, hol találsz. – teszem a kezem óvatosan a vállára, majd amilyen gyorsan hozzá értem olyan gyorsan el is húzódom tőle és megrázom a fejem. Miért kell ezt csinálni egy emberből? Hol marad az érzelem? Kellenek az erős emberek ahhoz, hogy túléljük, de ami belőle vált, nagyon elcseszett lett.
- Kat.. – kezdenék bele, de inkább befogom a számat, nem mondok semmit. Az órára pillantok, elfogok késni, ha most nem, indulok el. Megint egy késés és ezt már Ethan sem fogja tudni eltusolni. Bármennyire igyekszik, a kapitány sem hülye, hogy ne jöjjön rá.
- Tudod, nem hiszem el, hogy nincs gond, de nem az én dolgom ezt észre venni. De tudod mit? Kedves vagyok, törődők másokkal és rohadtul nem érdekel a szöveged, hogy te vagy a fasza csaj. Ha az lennél nem az alkohol áradna belőled. – vágok egy fintort és ezzel kiadva a dühömet, amit nem is rajta kellene, kitölteném, de sikerült.

avatar


Az URS Jola tisztje

Titulus :
tizedes; kommunikációs tiszt
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
20
Képességpontok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #10•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Szer. Feb. 07, 2018 8:51 am

Felicia & Katrina
Words mean nothing when your actions contradict
Szemeimet összevonva tekintek rá, ezúttal teljes döbbenettel arcomon. Még ajkaim is enyhén elnyúlnak. Tekintetem egy pillanatra félrevezetem, hogy aztán újra reá nézhessek. Eközben gondolom át a szavaimat és… Nem épp erre akartam ezzel célozni, sőt ilyet nem mondtam. Tudatlan lány, felelőtlenül beszél. Úgy tűnik a család fogalma teljesen más mindkettőnknél.
-  A családalapítás nem akarat kérdése. Ha lesz, lesz, ha nem, nem - vonom meg a vállamat. A mi esetünk sem oly egyszerű, habár Felicia dolgairól fogalmam sincs. De elég harciasan reagál mindenre. Na igen… Vannak oly katonák még ma is, kikre a hidegvér úgy hat, mint tűzre az olaj. Mégis nyugodtnak kellene lenniük. Meg kellene tanulni… Áh, de miért mással foglalkozom, amikor nekem is van elég bajom?
- Értem - válaszolom tömören titkára. Ha nem árulja el első kérdezésre, akkor másodikra sem fogja. Vagy ha akarja, de kéreti magát, akkor a legrosszabb emberrel próbálkozik. Ilyen esetekben csak egyszer kérdezek. Ritkán előfordul, hogy kétszer is, de inkább azt a szituációt ne várja meg. Senkise.
- Lehet - hagyom rá. Ha menni akar nem tartom vissza. Igaz nem gondoltam, hogy bárki is lesz idefent, mégis azt hittem, hogy tele lesz a helység. Ha így is lett volna, csak olyan lett volna, mint bármi más. Kizárva az embereket, tökéletes magányomba zárkózom, falaim mögé.
Most mégis veregetik eme falat, bontják le tégláról, téglára, s egy apró rés támadt rajta. Eme résen át akar Felicia is betüremkedni - oly sok más egyénnel egyetemben.
- Legfőképp magamnak - válaszolok előzékenyen, noha semmi sem kötelez erre. De igen. Órák óta bolyongok, talán az elmém legmélye sejtette, hogy mely idők járnak most. Ezért vezetett ide. Hogy lássam, hogy reménykedjem, hogy elpusztul a kapszulája. De mégsem tudok az űr és a bolygó közötti távolságot szemlélni, mert még mindig itt van.
Kitartó, ez a javára írható.
- Katonák vagyunk Felicia. Döntéseinket nem határozhatják meg az érzelmek - ez az, melyet kevesen tudnak igazán megérteni. Ha meg is teszik, még nehezebben tudják alkalmazni. Pontosan értem nevelésem célzatait, miért tették ezt velünk. Utánajártam. A Földön a remek zsoldosokat képezték ki ilyennek. Csak hogy itt ez nincs, itt csak a Consilium van és szükség van számára hűséges katonákra. Hát a családom kettő ilyet is adott.
Aztán valami furcsa dolog történik. Izmaim megfeszülnek, testem szinte mozdul, támadásnak tudván be az érintés. Azonban gyorsan megálljt parancsolok magamnak, kezeimet csak kibontom ölelésemből. Előbb a kézre, majd a nőre pillantok.
- Változást? - kérdezek vissza. - Miért? - teszem fel újabb kérdésem, hiszen fogalmam sincs, hogy mire gondol. Ő minek gondol engem. Sejtéseim talán lehetnek az eddigiek alapján, mégis most kíváncsi vagyok, hogy mire is gondol valójában.
De észreveszem, hogy órájára pillant. Én is a falin lévőre tekintek. Még órák kérdése. S valami arra késztet, hogy…
- Kísérjelek vissza a Jolára? - teszem fel most én a kérdést teljes mértékben hidegen hagyva, hogy mit mondd nekem. Mit felelhetnék rá, hogy részben igaza van? Problémáim vannak, az hogy ő milyen, csak ő tudhatja. Volt egy nagyon gyenge pillanatom, amiben nem akartam a Parancsnokhelyettesének a képével feltörölni a Töltőállomást. Mégsem őt hibáztatom érte. Meglehet vele szemben nyugodt modorom nem hat. - Minden rendben? - fordítom meg kettőnk közötti párbeszédet.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
269
Képességpontok :
251

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #11•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Kilátóterasz

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Báb alkatrészek
» 18. felvonás - Kilátástalan ütközet
» Tetőterasz

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Volentis ûrállomás :: Civil zónák-
^
ˇ