A rám támadó robot nem adja meg egykönnyen magát. Bár a lövéseim célba találnak, mégis képes túl közel kerülni hozzám, és ha az adrenalin nem turbózta volna meg a reflexeimet, már úgy néznék ki, mint egy elbaszott tésztaszűrő. A csápok szorítása kibaszott erős, és egy pillanatig úgy érzem, tőből fogja kicibálni a lábaimat ez a kis rohadék, de szerencsére elég kárt okoztam már benne ahhoz, hogy egy utolsó erőfeszítéssel működésképtelenné tegyem. Kurjantok egyet, és már fordulok is a társaim felé, hogy segítségükre siessek, ha kell, de nagy meglepetésemre csak Jinjint látom a fegyvere nélkül, első ránézésre sértetlenül. - Mi történt? hol a parancsnok? - kérdezem értetlenül, miközben a padlót pásztázó tekintetem megakad az alacsonyan lebegő két kézifegyveren. Ahogy kicsit csillapul a véremben dübörgő adrenalináram, megint Ethan miatt kezdek aggódni. Szerencse, hogy meghallom a hangját, így a korábban hallottak után nem nekem kell hisztérikus hangon a nevét kiabálnom. Az annyira nem lenne professzionális. Én meg ugye kurvára az vagyok elvileg. - Három robot támadott ránk. Kettőt ártalmatlanná tettünk, de a Parancsnok... - veszek egy nagy levegőt így továbbra is nyugodt hangon tudom folytatni. - Arany vezér eltűnt az egyik csápalival. A folyosó jelenleg tisztának tűnik. Ott mi történik? - Összehalászom a két pisztolyt, az egyiket Jin kezébe nyomom és körülkémlelek, hátha rájöhetek, hová tűnhetett el Freya és a kis robotgenya. Jobbról elvileg a burkolat van, úgyhogy marad a bal oldal és talán a plafon. Közben kapom az infót az előléptetésről, és Raven ostoba kérdésére fittyet hányva beszélek rá a fülsértő hangjára. - Vettem Vörös vezér, azon vagyunk! - Én legalábbis biztosan. Remélem, Jin nem fagyott le, mert arra most rohadtul nincs időnk. - Arany kettő, rendben vagy? - Jin vállára teszem a kezem, és a szemébe nézek, de a válaszát meg sem várva folytatom. - Figyeld a folyosót, ha bármit meglátsz, csak lődd szét! értetted? - Ha bármilyen ajtóra, szellőzőnyílásra emlékeztető dolgot látok,azonnal megvizsgálom, Ha pedig semmit sem találok,akkor visszamegyek az ajtóhoz, ami korábban már kinyílt egyszer. Erre persze nem jöhetett Freya, de nem akarok úgy tovább menni, hogy nem tudom, mi lapul az ajtó mögött. Lehet, hogy még több csápos szemét, és ha így van, azt tudnom kell. Ahogy persze azt se ártana kitalálni, mi aktiválta őket.
-Ez egy személyzet nélküli hajó. Létfenntartó rendszer, és élelem nélkül. Mit keresett volna rajta ember, mielőtt megtaláltuk? Mondjuk azt magában el kell ismernie, hogy a többi magyarázatnak sincsen sokkal több értelme sem pedig szívderítőbb. Üzemanyag szivárgás a reaktornál? Meglehet. Akkor viszont sokkal rosszabb bőrben van ez a teknő, mint gondolta volna. Niko sebei bár nem súlyosak, ebben a közegben sajnos nem kell annak lenniük, hogy problémát okozzanak. A vér nem alvad meg zéró gravitációban, így számára különösen sürgős beindítani a generátort, vagy visszajutni a Jola-ra. -Szedje össze magát vörös 1. - Szól rá a nőre a parancsnoksággal kapcsolatos félreértéssel kapcsolatban. - Előbb bíznám a parancsnokságot egy potyautasra mint magára. Ami viszont a robotot illeti, lehet benne valami. Csinálja! Amíg Raven szerel, Niko-hoz lép, és a kérdésre csak megrázza a fejét. Közben egyik kezét a sebére nyomja. -Csak itt tudunk bejutni. Illetve...talán az üzemanyagtartályon át, de arra már nincs időnk. Ha megvan a jeladó, önnek kell bemennie vele, és megjavítani a generátort, egyedül. Készüljön fel. Raven ötlete egyébként beválik. És meg is találja a jeladót a gép belsejében. Az alaplap amibe építették mondjuk inkább emlékeztet egy lyukkártyára, mint modern eszközre, de úgy tűnik egy ideig önmagában is funkcionál, ha kap energiát valahonnan. Az STD aksi erre kézenfekvő megoldás lehet, de valamelyik ruha lámpájának az eleme is működhet. A robot saját akkumulátora sajnos szintén megtrappistásodott a lövésektől, szóval azt nem tudja használni. Akárhogy is, csupán egy ember tud átjutni ezzel a módszerrel. Bárki is az, aki végül bemegy, egy aránylag nagy, és a korábbiakhoz képest tágas szoba várja. Itt akár már három ember is elférne egymás mellett a kör alakú szervizjáratban, mely a nagy generátort kerüli meg középen. A terem teljesen sötét. Semmi fény nem világít a katona lámpáján kívül. egy jó szerelő azonnal megállapíthatja, hogy a generátor sértetlen. Igaz, ez nem nagy dolog, a robusztus szerkezetben kárt tenni még robbanóanyaggal sem lenne könnyű feladat. A szerkezet működik tehát, épp csak az üzemanyag fogyott ki, ami nem meglepő. A terem távolabbi felében a felfedező két házilag összeeszkábált szkafandert viselő, mumifikálódott test hever, hátukat a falnak támasztva. Mindkettejük testén golyó ütötte nyomok találhatóak, és körülöttük ugyanaz a vérnek tűnő anyag lebeg, mint az ajtóban. Úgy tűnik az egyik behatoló ragasztó szalaggal erősítette a másikat a padlóból kiálló csövekhez, a kezét pedig a sebéhez ragasztotta, hogy így gyakoroljon rá nyomást, amíg a segítségre várnak. Magát már alig tudta valamivel lekötni, de láthatóan megoldotta. Társa hátát átkarolva, fejét a vállára hajtva kissé emlékeztetnek a Notre Dam-i toronyőr befejezésére így ketten, igaz az eredeti regényben csak csontvázak maradtak, és nem szorongattak maguknál sem ódivatú PDA-t, sem pedig egy kopottas, használattól megviselt, ám a kézi számítógéppel ellentétben még mindig tökéletesen működőképes AK-47-et. A fegyver teljesen töltve van, de a holttestnél még két tartalék tár is található hozzá. Sok idő azonban nincs a nézelődésre. A reaktor tetején felvillan egy alattomosan bujkáló polip nyolc vörös szeme, és ebben a pillanatban a sötétből megpróbálja rávetni magát az új behatolóra.
Bárki is marad kint a kapitánnyal, az a feladata, hogy fedezze a bejáratot, és ne engedje, hogy a reaktorba más is bejusson, és hátba támadja azt, aki vállalta, hogy megjavítja a generátort. Eleinte békés feladatnak tűnik, leszámítva a képzelt hangokat, melyek mindig a sötét sarkakból indulnak. Természetesen ezek egyike sem valódi, hisz levegő nélkül hang sincs. Mégis, valami mintha leselkedne rájuk.
Az arany csapatnak közben van egy kis ideje fellélegezni. Pressia nem talál semmit a folyosón, leszámítva persze a fegyvereket, és a kivégzett robotok maradványait. A folyosó közepén található ajtó zárva áll előtte, ám ha nem is könnyedén, de emberi erővel ki lehet nyitni. Jaina segítségével pláne nem gond. Ahogy kinyílik az ajtó, az egyik lény ráveti magát a kadétra, és minden csápjával a falhoz vágja. Hegyes karmai átlyukasztják az űrruhát, de komoly sérülést nem okoznak egyenlőre. -Ránk lőtt egy automata gépágyú. Valójában kettő. A kisebbik változat úgy tűnik nem tud kárt tenni a védőruhában, de a forgótárassal vigyázzatok. Vörös kettes egy kicsit megsérült, de amúgy minden rendben. - Kapitány hangja egy pillanatra elcsendesül, majd még hozzáteszi a rádióban: - Tartsd szemmel a plafont, ha bemész valahova, és légy óvatos.
A kis szoba ahonnan kijött még a folyosónál is szűkebb. Egy ember ha megáll a közepén, már nem fér el mellette még valaki. A szoba falain végig fiókok sorakoznak, nagyjából mint egy irattárban, vagy egy bank páncéltermében, csak ezek az ajtók nem zárhatóak, mert miért lennének azok? A fémajtó kinyitása után még egy átlátszó légmentesen záró ajtó is védi a nagyjából 1 köbméteres tárolót a külvilágtól. A legtöbb csak kőzetmintákat tartalmaz. Nagy fekete kövek az univerzum különböző pontjairól. Az egyik fiók egy kéken fénylő, viszonylag nagy méretű STD kristályt rejt, a rögtön mellette lévő pedig....valaminek a fejét? Nehéz megmondani, mert eléggé szétroncsolt állapotban hozták ide, de kicsit úgy néz ki, mint egy marha nagy ízeltlábú lény feje és tora elválasztva a teste többi részétől egy lángvágóval. Ha Pressi tovább kutat, akkor nagyjából egy időben azzal, amikor a másik csapat a hullákba botlik nyitja ki a szekrényt, amiben 3 emberi koponya lapul, és a rajtuk lévő sérülésekből, és szennyeződésekből egyértelmű, hogy mindhárom tulajdonosa élt még, amikor elválasztották őket a testüktől.
-Mi mit keresünk rajta? *Vetem fel csípőből a következő kérdést jelezve, hogy a megjegyzése nem egészen helytálló, hiszen most is vannak emberek a „személyzet nélküli” hajó fedélzetén. És ez nem kötekedés, bár jóllehet ő annak veszi majd és minden bizonnyal életbe lép az elmeháborodottság elleni trükkje; nem válaszol. Bennem, persze tudat alatt, tovább működik a kérdések boncolgatása, csak előbb még a frász jön rám, elvesztem a tiszti PDA-t ~Ebből sem jövök ki jól.~ majd Denisovra csimpaszkodom abból a célból, hogy majd ő megvéd. Utóbbi zseniális tett volt, hiszen ő sebesül meg, amitől én nem érzem jobban magam. Kissé kerülget a hisztéria és pánikus hangulatba kerülök….vagy fordítva. Nyelvészeti problémákon most nem jár az agyam. Denisov fedezékbe rángat magával együtt, ő legalább talált, én meg nyekkennék a falon ha ebben a közegben lehetséges lenne, most viszont hálát adok a nulla gravitációnak amiért lefékezte a lendületet. *-Én jól vagyok….de….ööö….biztos? Maga tudja Ezermester. *Nagyon nem nyugtatott meg, ép csak annyira, hogy észnél lgyek, de azért sűrűn nézegetek felé, hogy a saját szemeimmel is lássam; él és mozog, nem zavaros a tekintete és halljam, hogy összefüggően tud beszélni. Eddig stimmt. A kapitány is noszogat, hogy szedjem össze magam s noha igaza van, a stílusa nem segít annyit mint Denisové. A potyautas emlegetésekor Denisovra nézek.* -Vicceltem. *Közlöm s bár én magam nem vagyok meggyőződve róla, jól palástolom. Viszont engedélyt kapok arra ami időközben kipattant az agyam leghátsó polcáról és nekilátok, hogy megvalósítsam. Az ágyúk hatókörén kívül viszonylag nyugodt munka vár rám, szétszedem „Jaina protkolldroidját” és csodát látok. Ősi csodát….és erről fennhangon folyamatosan tájékoztatom a csapattársaimat.* -Hogy csessze meg….nahát! Mi ez? Fúúú, egy…izé…..vissza az őskorba, csodás! Akkor még legalább minden működött…..jó cucc, ha ennyi ideig kibírta. *Révedező mosollyal nézegetem a rendszer alaplapját..ami majd elműködik valamivel, de a saját akkumulátorával – ami újabb kisebb csoda – na azzal nem fog.* -Gratulálok kapitány! Szétcseszte az akkuját. Szép lövés volt. Szerencse, hogy zseni vagyok és megoldom. *Részemről nem kérdés, hogy ki fog bemenni és megjavítani ezt-azt.* -Jöjjön csak Mr. Potyautas! Kap egy kis csomagot tőlem. *A kártyanagyságú alaplapot a jeladóval együtt Denisov lámpájának elemére kötöm, úgy, hogy a lámpa is működjön, anélkül ebben a sötétben nem igazán fog semmit sem látni. Még jó, hogy magammal hoztam a házi barkácskészletemet, apámtól kapott bicskát – aminek Allard közleány is a csodájára járt – és némi ragasztószalagot. Az utóbbit meg kellene lehelgetni, hogy ebben a hidegben is ragadjon, de az most lehetetlenség lenne, viszont a fejlámpák által sugárzott hő is elegendő, hogy Denisov sisakjának tetejére applikáljam az egész csomagot. Egészen addig míg dolgozom, jól érzem magam, a külvilág és a másik csapattal folytatott diskurzus nem jut el a tudatomig, annyira igyekszem, hogy még a nyelvem hegyét is kidugom az ajkaim között, bár a társalgással együtt ez sem tudatosul bennem. Amikor kész minden, fellélegzem, vállon veregetem Denisovot és a bejárat felé lökdösöm – ha kell – közben nagyokat bólogatok, hogy megnyugtassam. Teljesen biztos vagyok magamban.* -Menjen csak nyugodtan, bízhat bennem, ha lőni nem is tudok, meg fedezékbe ugrani amikor kell, ezt rám bízhatja. Működni fog. *És működik. Naná, én csináltam. Neki is állok, hogy keressek egy falipanelt, persze nem megyek nagyon messzire a kapitánytól, már csak ő tud megvédeni. A hirtelen támadt csend nincs túl jó hatással az idegeimre, s mikor már hangokat hallok, ami ugye nem normális, nekiállok énekelni. Muszáj, hogy legyen valami zaj, mert olyat is odaképzelnék magunk közé, ami nincs is ott. Akkor meg csak kapkodnám azt a fegyvert. Ettől persze még meg van az az érzésem, hogy nem vagyunk egyedül. Mármint hármunkon kívül van még itt valaki. *
Nem is én volnék a volentis-i újjászületett ember, ha nem szimatolnék e mögött a meglehetősen zavaros küldetés mögött néminemű fentről ránk zúdított „kedvességet”, hogy összeesküvésre és egyebekre ne gondoljak. Ez az a pillanat, amikor szimpla kíváncsiságom gyanúba fordul Moor tizedessel és véletlenszerűségen alapuló találmányával kapcsolatosan, melynek belsejében nagyon is eleven védők teszik a beprogramozott dolgukat. Ez a hely korántsem annyira elhagyatott, mint amilyennek azt a Kapitány leírta és elgondolta, persze nem kételkedem a szavaiban… még, de mindenesetre jobb, ha résen vagyok, mert úgy tűnik, kezd kicsúszni a kezéből az irányítás. Bár az is lehet, hogy mindez egy terv része és jobban teszem, ha sodródok az árral, míg kiderül, hogy valójában miért is vagyunk itt… - Egészen biztos Tizedes! – szól rövid válaszom az állapotomat illetően, immáron sokadjára egy adott percen belül, ami lassan felveti bennem az érzetet, hogy talán Raven-t érte valamiféle sokkhatás, ami így az űr közepén nem lenne túl egészséges történés. - Nekem mindegy, hogy ki vezeti a csapatot, járjunk sikerrel a küldetést illetően és térjünk haza egyben. – elcsípem a nő pillantását, de különösebben nem foglalkozok a vezetői szerep személyi kérdésével, ha kell, vezetek én, bár ebben a fennálló furcsa helyzetben inkább csak használnám a villáskulcsra felesküdött gépészeti tudományomat. A Kapitány és a Tizedes közötti beszélgetés további részét elengedem a fülem mellett, jobbnak látom rendezni a sorokat, megnézni mi az, ami sérült a felszerelésből, mi az, amit a tűzvonalban hagytam és mi vált teljességgel használhatatlanná. A leltározásban Ethan zavar meg és juttatja eszembe kimondatlanul is azt, amire jobb, ha figyelek az itt tartózkodásunk alatt, méghozzá, hogy hiába nem fáj a sérülésem, attól még meg vagyok sebezve és lassan, de biztosan a testem vért veszít és gyengül. - Megoldom Kapitány! – ismételten csak röviden szólok és kicsit el is húzódok felettesemtől, majd Raven szerviz-monológjához nem fűzve hozzá semmit, egészen addig várok, amíg magához nem int Hagyom Moor tizedeset, hogy tegye a dolgát, nem kérdezek, nincs mit mondanom sem, de, ahogy elnézem, ő is eléggé el van foglalva azzal, hogy mielőbb útra készen álljak és végre elindulhassak a reaktor szoba irányába. - A bizalom a legfontosabb... – sütök el egy lózungot és egy sokat mondó pillantást követően már megyek is, hiszen az idő minden értelemben fogy. Pereg a küldetésre szánt, illetve a sérülésemből fakadóan is, ezért nem árt, ha csipkedem magam és a helyzethez képest gyorsan teszem a dolgomat. Bejutva a szobába, hirtelen túl nagy nyugalommal találom magamat szemben. Talán úgy vélték a robotok, hogy itt már nincs mit őrizni és egyébként is, ha már idáig eljut valaki, akkor megérdemli, hogy itt legyen? Á, nem, a kinti események és az agyam rejtekében bujkáló elképzelések miatt sem engedhetek eme naiv, pacifista gondolatsornak és nem eresztem a fegyvermarkolatról a kezemet. - Kapitány, a generátor sértetlen, ismétlem, sértetlen. – jelentem, pár másodpercnyi vizsgálódást követően, majd apró fejcsóválás mellett a terem távolabbi pontjára siklik fejlámpám fénye. - Uram, a teremben találtam két élettelen testet, ahogy elnézem golyók végeztek velük… és talán ugyanaz a szennyeződés látható körülöttük, amivel az ajtóban találkoztunk. – ha lehet, akkor így még szövevényesebbnek tűnik ez az egész küldetés. Kik lehettek ezek a néhai behatolók. Vagy védők talán? Nehéz nem észrevenni az egyik test mellett heverő kőkori flintát, mely ismerős, hiszen ezeknek a fegyvereknek a továbbfejlesztett változataival vívtak sok-sok háborút az elmúlt évszázadokban a Földön. - Uram! Ezek a szerencsétlenül jártak fel voltak fegyverkezve, bár hanyagolták az újabb korok vívmányait. – felveszem az élettelen test mellől a fegyvert és a tartalék tárakat, majd egy gyors szemrevételezés, illetve állapotfelmérés után elégedetten biccentek, még működőképes állapotban lehet. - Dobrik Kapitány… - mielőtt bármit mondhatnék a tervemmel kapcsolatban, vörös szemek jelennek meg a reaktor szoba sötét magasából és egyenesen engem vesznek célba. Itt az ideje megjáratni ezt az oldschool karabélyt…
Egy időre fel gyorsulnak az események, méghozzá úgy, hogy azt se vettem észre, mikor az egyik konzerv úgy dönt, hogy elviszi a parancsnokunkat, amit csak Pressi-től hallok, akárcsak a kapitány. - A parancsnokot foglyul ejtette egy konzerv? - Kérdezem, de az elég halkra sikeredik, mert válasz helyet, egy kérdést kapok. - Persze, jól vagyok és köszi, hogy megmentettél. - Mondom, majd kapok feladatot, hogy a folyosót figyeljem, és lőjek ha felbukkan még egy konzerv. - Igen is. - Felelem röviden, s figyelni kezdek, közben tárat cserélek, és kibiztosítom. Ha Pressi segítséget kér az ajtó nyitásához, akkor segítek neki, aminek az lesz az eredménye, hogy az ajtó kinyílik, s az ott bujkáló konzerv rám támad, s a falhoz csap a csápjaival, és még a űr rucit is kilyukasztja, de fájdalom nincs. Halom a másik csapatot, hogy velük mi történik, de az most fontosabb feladat, hogy életben maradjak. - Miért nem vagy egy B 1 es, vagy B 2 es harci droid? - Teszem fel a költői kérdést, s a Pressitől vissza kapott fegyverrel a droid fejébe ürítem a tárat. Nem tudom, hogy hol van ennek a gyenge pontja, de biztos olyan helyen, ahol nem könnyű hozzá férni.
Lehet, hogy alapból valami komoly baj van velem, de az adrenalinlöket, amit ez a kis intermezzo váltott ki, mindent helyre tett bennem. Elememben érzem magam, és mivel Ethan és a többiek rendben vannak, a torkomat szorongató érzés is enyhül. Meg kell találnunk a parit! Ez lebeg most a szemem előtt, és ez most a legfontosabb feladat, ami ránk vár. A vezetés felelősségét egyelőre nem érzem, csak teszem a dolgom, ahogy eddig.
- Az első még ingyen volt. - kacsintok rá Jinre, amikor hálálkodni kezd, és már lépek is tovább. Mivel a társam látszólag rendben van, megkérem, hogy segítsen az egyetlen ajtóval, amit itt találtam. Közös erővel már szinte túl könnyen nyílik. És tényleg. Nem is örülhetek neki túl sokáig, mert rögtön a pofánkba kapunk egy újabb robotot. Pontosabban Jinjin kapja. Én valahogy a lehető legrosszabb pozícióban vagyok, mikor az újabb csápos szemét felbukkan és letámadja őt, de szerencsére a kadét észnél van. Ha az ő lövései nem lennének elegendőek, akkor tőlem is a kap a kis genyó pár puszit. - Szép volt, Arany kettő! - vigyorgok rá kissé eszelősnek tűnő arccal, de ez csak a szokásos in action arcom. Majd csak megszokja Jinjin is. - Ti is vigyázzatok, Vörös vezér! A csáposok úgy tűnik, mindenhol ott vannak. - felelem még Ethannek, és a tanácsnak megfelelően fel is pillantok a plafonra.
A rádióból jövő,kissé amúgy is torzuló beszélgetés többi része jelenleg nem érint, így csak fél füllel hallgatom, és mivel van most érdekesebb, amivel foglalkozhatok, még Raven kornyikálását is szó nélkül hagyom. Ethan úgysem fogja sokáig hallgatni, úgyhogy most kiengedem a kezemből a rosszfiú szerepét és inkább jól megnézem magamnak a szűk helyiséget. Egyenesen a tárolóhoz lépek -igaz, máshová úgysem nagyon tudnék- és tüzetesen végignézem az ott lévő holmikat. Először a kristályon akad meg a szemem. Egészen szép darab, de egyelőre eszemben sincs hozzá nyúlni. Főleg, miután megláttam a szomszéd fakkot. Mi a franc?? - Te aztán kibaszott ronda vagy! - tátom el kicsit a számat az idegennek tűnő lény maradványai láttán. Még szerencse, hogy már döglött, de még így is viszket a tenyerem, hogy beleeresszek párat. A bogarakat valahogy sosem bírtam. Egy ideig csak bámulom ezt az izét, aztán kényszerítem magam, hogy tovább vizsgálódjak. Ami a következő fakkban van semmivel sem szebb látvány, viszont legalább ismerős. Emberi koponyák. Csak a fegyverem csövével érintem őket, épp csak annyira mozdítva, hogy lássam, mi a helyzet. Nem vagyok se orvos, se helyszínelő, de kurvára úgy festenek, mintha nagy kínok árán váltak volna meg a többi részüktől. - Kapitány! - kicsit bizonytalanul csendül a hangom, úgyhogy gyorsan megköszörülöm a torkom és újra kezdem. - Vörös vezér! találtunk egy tárolót. A legtöbb cucc nem tűnik érdekesnek, de valami rohadtul nem stimmel itt. Valaki érdemesnek tartotta itt tárolni valami döglött óriásbogár tetemét, meg pár srác letépett fejét. - Várom, hátha esetleg van valami teendőm ezzel kapcsolatban, de közben egyfolytában jár az agyam. A Niko által közölt információkkal együtt ez már túlságosan is furcsa. Pattogó csápalik mindenhol, kilyuggatott emberek, lefejezett emberek, és egy döglött bogár. Mi a szar történhetett ezen az egyébként legénység nélküli hajón? Niko hullái talán az automata védelem áldozatai, de az a három, akinek a feje a tárolóban végezte, már aligha. Kivéve persze,ha a csáposoknak a fejletépés a módszere. - Tovább keressük Arany Vezért. - jelentem be némi gondolkodás után, majd a kristályt felmarkolva kilépek a folyosóra. -Kapd el! - engedem útjára a kristályt Jin irányába, és újra a sötét folyosó még felfedezetlen vége felé tekintek. - Maradj mögöttem, és figyelj hátra is, Kettes! -
-Mi a saját hadihajónkkal jöttünk, átrepülve a fél Rasa rendszert. Bárki más van itt, az vagy gyalog jött, vagy stoppal, vagy még a földön szökött fel és itt van több mint 100 éve, szóval rohadtul be kellett osztania azt a 4 órányi oxigént. A kapitány ezt továbbra is lassan tagoltan magyarázza el, teljesen nyugodtan. egyedül amiatt kezd el aggódni, hogy nem volt teljesen egyértelmű amit mondott, azért megismétli magát: -Arany egy veszi át a parancsnokságot, és mostantól tizedes, amíg el nem szúrja, vagy nem találok jobbat. Most pedig munkára! Elnézi még egy darabig a dolgozó Raven-t, az aksis dicséretre azonban már a pisztolya hangtalanul koppan egyet a nő sisakján, enyhe bólintásra kényszerítve vele a nőt egy kis ütéssel. -Ha gondolja, legközelebb maga lőhet rá, én pedig csak nézni fogom, bár az eddigi teljesítménye alapján kétlem, hogy el tudná találnia siklót amiben állunk.
Pressiék párosa gond nélkül legyőzi a csápalit, igaz szerencsétlen gép aligha tud védekezni az oldalába eresztett golyók ellen, így újabb ilyen gép esik össze szikrázva, mielőtt komolyabb kárt tehetne Jaina-ban. A befutó jelentések elég nyugtalanítóak. Emberi maradványok két szobában is. -Rendben, minden egységnek! A jelek szerint a hajót idegen egységek szállták meg. Nem tudhatjuk, mit műveltek a fedélzeten, de lehetséges, hogy miattuk néz az automata védelem minket is ellenségnek. Nem tudom, a Damoklész protokoll miért nem lépett még életbe, de nem feltételezhetjük, hogy nem is fog, ezért az új prioritás a fegyverszobák megkeresése, és a lövege hatástalanítása. A csapat azon tagjai, akik figyeltek a kiképzés alatt tudják, hogy a Damoklész protokoll természetesen az az előre beprogramozott utasítás sorozat minden Consiliumi űrhajón, ami akkor lép életbe, ha záros határidőn belül a védők nem tudnák megakadályozni a jármű elfoglalását, és ez esetben az eszköz mindent megtesz, hogy megsemmisítse magát.
Niko számára a robotpolip felbukkanásáig nem jelent problémát a reaktorszoba. A szörnyeteg azonban hirtelen, és lesből támad, hisz jól ismeri, mire képes a férfi új fegyvere. Csápjai a lövésektől könnyedén szakadnak el a testétől, egyik a másik után, s bár a feje próbálja elkerülni a mészárlást, végtagokba keservesen megfizet minden centiméterért. Végül egyetlen karja ér csak célba, de az sem éri el Nikai testét, csupán a nála lévő STD aksi kristályát sikerül eltalálnia, és megrepesztenie, mielőtt ez a gép is kimúlna. -Vörös 1! -Szól a kapitány félhangosan a rádióban, majd folytatja: - Magára kell hagynunk. Meg tudja javítani a generátor egymaga?
Raven barkácsolása közben sikerrel jár. Meg is találja a fali panelt, igaz áram jelenleg egyikben sem fut, hisz a hajón minden nagyon rég már csak a vésztartalék aksikról működik, azoknak is az utolsó szikráival. Minden esetre a panelben futó kábelek eléggé kurtán vannak felcímezve. Egy ebben jártas személy azért rájöhet, hogy ilyen közel a reaktorhoz ez a folyosókra és a kisebb szobákba induló főáramkörök gerince, és itt fut a kábel, ahonnan a világítás, az ajtó nyitók, és a polip droidok töltői is kapják az áramot. -Vörös 1...ajánlom, hogy ez csak valami hiba legyen a kommunikációval, és nem tényleg éneklést hallok. Ha megvan a panellel kövessen, dolgunk van.
Jaina kezében tengerkék színben ragyog az STD kristály, azonban nincs ideje sokáig gyönyörködni benne, hisz dolguk van. Legalább annyi haszna van a kőnek, hogy ha vigyáz rá, a fénye elég erős ahhoz, hogy szinte bevilágítja a teljes folyosót, és lámpa nélkül is láthatja nagyjából merre mennek. A folyosó végén van egy apró jobbkanyar, ahol most rajtuk a sor, hogy láthassák a mindenfelé repkedő, barnás valamit, ezúttal azonban ez vegyül rengeteg apró fehér szilánkkal is. Annyi van belőle, mintha két embert szaggatott volna valami cafatokra, és nem kell sokáig keresni a bűnöst. A löveghez vezető ajtó előtti plafonon már ott lóg a forgótáras gépágyú, áldozataira várva.
A vörös csapat két tagjára hosszabb túra vár. Mire az arany már odaért a fordulóhoz, ők még csak fél úton vannak, és itt találják meg a tároló szoba ez oldali párját, természetesen zárt ajtóval. Az ajtó körül egy újabb szervizpanel található, illetve néhány üvegszilánk is lebeg előttük. A távolba, a folyosó végén még többet láthatnak ők is a lebegő barna foltokból, és persze a rengeteg csontszilánkból, melyek így egyben leginkább egy hatalmas muslincarajra emlékeztetnek a távolból.
//elnézést a csúszásért mindenkitől Az új határidő ennek megfelelően Hétfő reggel.
Miközben a reaktorszoba sötétjében közeledek a két mumifikálódott test felé, csöndben hallgatom a Kapitány szavait az idegen megszállásról és a Damoklész protokollról, néhány másodperccel később az elmondottakat csak megerősíteni tudom… A régi harceszköz olyan könnyedén szórja magából töltényei legjavát és teszi kezes bárányként a dolgát, mintha az itt töltött ideje során minden nap elsütötték volna. Nem okoz neki problémát néhány szemvillanás alatt megnyirbálni a lesből támadó robot csápjait, végül megüresedve, füstölgő csővel várja a következő menetet. Arra viszont még egy kicsit várnia kell, mert előbb kézifegyveremhez nyúlok és egy határozott mozdulattal előkapom, célzok és megkínálom néhány golyóval a kimúló félben lévő gép fejét. - …megoldom Kapitány! – nem ragozom a beszélgetést, nem térek ki arra mi sérült, jobb, ha mielőbb nekikezdek a javításnak, mert ez így eltarthat egy ideig. Igyekeznem kell minél hamarabb előszedni a nálam lévő felszerelés közül azokat az eszközöket, melyek segítenek meggátolni az STD aksi kimúlását, mert, ha ez elvész, akkor a generátor sem fog működni, mi pedig a jelenleginél is nagyobb slamasztikába kerülünk. Nem kapkodok, felmérem a hibát, megkeresem a forrását, majd egy ilyen esetben tökéletes segítséget nyújtó, de egyébként egyáltalán nem ebben a javításban használandó célszerszámmal túrok bele és próbálom meggátolni az idő előtti tönkremenetelét. Pár hosszú percbe beletelik, mire kihozom belőle a legtöbbet, amit kihozhatok, latba vetve a sikerért mindent, amit leginkább Földi tapasztalataimra támaszkodva érhetek el. Az STD úgy vélem túléli, így itt az ideje csatlakoztatni a reaktorhoz, ami már egy kissé másabb, összetettebb és nem ennyire szabadon felfogható folyamat. Mint minden rendszerben, itt is megvannak a lépések, mellyel biztonságosan, nem kisütve az akkumulátort és nem túlfeszültséggel tönkre tenni néhány létfontosságú elemet a generátorban. Kétszer átnézem a bekötési folyamatot, leellenőrzöm, de visszajelzők hiányában egy sérült STD-vel a körben csak a megtanultakra, illetve a megérzéseimre tudok hagyatkozni. - Kapitány, a rendszer készen áll! – szólalok meg egy kis idő múltán a rádióban és várom a nyugtázást, illetve a parancsot a próbára. Ha minden jó, akkor feléled a szerkezet és egy darabig, ha nem is teljes gőzzel, vagy az elgondolt ideig, de működhet a technika.
*Hát a Kapitány még bírja idegekkel, szóval vagy én csinálok valamit rosszul, vagy ő hidegvérűbb mint gondoltam. Sebaj, jön még kapitányra Raven Moor. Ha a macsó űrsisak üvegén át látja az arcomat ebben a sötét, félig derengésben, akkor a válaszára némi mimika kavalkádot kap, kezdve a megemelt szemöldökkel, a fintorgáson át a poénját elismerő pillantásig. Mindez azonban nem másítja a tényt, hogy nem mi vagyunk – voltunk - csak itt emberek, vagy akárkik, akár élnek, akár holtak. Persze az egész gyanakvásomon a hülye gyerekeknek magyarázós stílus sem segít, a fejemet oldalra billentem, de nem szólok semmit. Van egy olyan érzésem, hogy mint máskor, most is enyém lesz az utolsó szó. Ha nem úgy alakul, majd alakítom én. Kapok némi útmutatást az új Arany parancsnok személyét illetően, bár teljességgel felesleges, hiszen a pánikon túl azért viccelésre is futotta zseniális nagyszerűségemből….amit nem sokkal később a Kapitány nem igazán értékel. A fejemen koppan valami, vagyis a sisakomon. Felnézek, nincs kétségem, hogy a kapitány az. Éppen eleget feleseltem már a feletteseimmel, hogy tudjam mi után mi következik. Belevigyorgok a…sisaküvegébe.* -Meglepődne Kapitány! *Lehet, hogy én is, de ezt nem ecsetelem, inkább hozzálátok a további munkámhoz, aminek a végén útjára bocsátom az Ezermestert. *-Na látja! Helyes! *Legalábbis remélem Denisov úgy értette ahogy én, és nem citerázó lábakkal lebeg be a reaktor terembe. Én viszont azzal repkedek, hogy megtaláljam azt a rohadt fali panelt, amit szétszedhetek. Bele sem merek gondolni, hogy mióta kitettük a lábunkat a biztonságos hajónkból, hányszor meghalhattunk volna, mert akkor újabb pánik kerülgetne. Inkább a rombolásra koncentrálok, mert a fali panel vezetékei igen érdekesek és ki kellene találnom melyiket vágjam el ahhoz, hogy később legyen világítás de lövöldözés ne. A beálló rövid csend lehetne jó ómen is, hiszen addig sem történik semmi, és jelen esetben ez szuper lenne, de engem idegesít, ezért a csendből hangot csinálok mindaddig, míg a Kapitány le nem szavaz.* -Kommunikációs hiba. Már ki is javítottam. Egyébként én vagyok Vörös 1, bár még mindig hivatalosan ellenkezem az idétlen megnevezés miatt, Denisov Vörös 2-es, de úgy hallottam, hogy arra is hallgat. Gondolatolvasó ez a pali! *Biztosan véletlen volt, de nem én lennék Raven Moor ha nem használnám ki az alkalmat, mellesleg a frászom közepette is remekül mulatok azon a tényen, hogy a Kapitány kezdi feladni a velem való harcot. Egy mozdulattal rántom ki a fekete drótot a fali panelből, ami csak is a Jaina által protokoll droidoknak nevezett valamik töltőit láthatja el árammal. Sajna a falba szerelt lövegeket nem tudom most hatástalanítani, de ami késik nem múlik. Mindeközben figyelemmel kísérem az arany csapat párbeszédét is, a jelentést, és mikor a Kapitány újabb paranccsal áll elő, meg a „dolgunk van Tizedes”-sel, egészen közel megyek hozzá, hogy a sisakjaink üvege majdnem összeér és az „én megmondtam, hogy másokat is ide evett a fene” nézéssel bombázom. *-Gyalog jöttek vagy stoppoltak? Ez itt a kérdés. *Majd mielőtt még megint a fejemre vágna a fegyvere agyával, arrébb libegek. A pánik kezd lecsorogni a gerincemen, és mikor eljut a tudatomig, hogy Aranyos 1-es levágott fejeket emlegetett az imént, vesz egy merész fordulatot és előrerobban a gyomromba. Most már egy nagy darab jégtömbbel a hasamban várom be a Kapitányt, hogy előremenjen és ha megint lőnek ránk, ő kapja a golyókat.* -Levágott fejek, repkedő gyanús barna cseppek, döglött óriásbogár. Idézzem Kapitány? „Ez egy személyzet nélküli hajó. Létfenntartó rendszer, és élelem nélkül. Mit keresett volna rajta ember, mielőtt megtaláltuk?” Tényleg! Mit? Biztos a bogarakat keresték, hogy jóllakjanak, csak közben ki lettek végezve. Valaki még éhesebb volt. Ráadásul értett a rendszerhez is, és deaktiválta a Damoklész protokollt, különben már az egész hajó megsemmisítette volna önmagát. És tessék…*Akadok el és mutatok előre, ahol a barna cseppek mellett már fura szilánkok is lebegnek. Olyan az egész mint egy szürreális életkép. Bár ott a fali panel ami sokkal több sikerrel kecsegtet, nem szeretnék én is szilánk lenni. Denisov adja meg a végszót.* -Remek, nyomassa Denisov, mi meg menjünk arra. *Mutatok az ellenkező irányba, amerre a kanyar után a pilótafülkét sejtem a meghalt tiszti PDA-n látott alaprajz alapján. *-Ha lesz áram, kinyílnak az ajtók és a pilótafülkében bármihez hozzáférek. Még a lövegekhez is. Na?Na? *Nógatom a Kapitányt és bólogatok, hogy nagyobb nyomatékot adjak a szavaimnak. *
Bár nem tetszik nekem, hogy Pressi olyan közel merészkedik a robotokhoz, mégis hagyom neki. Tekintetem nem veszem le róla, ahogy fegyveremet sem. Közben Jinre is figyelek. Neki ez az első küldetése. Bár elvileg nem kel izgulnunk semmitől, akkor is jobb félni, mint megijedni. Végül aztán minden felfordul. Nem elég, hogy éltre kel a robot, de még elő is kerül plusz kettő. Mintha csak kiszámolták volna, hogy hányan vagyunk. Nem gondolkozom sokat, azonnal használni kezdem a fegyverem. De ahogy észre veszem, hogy Jint majdnem elkapják, fordítok az állásomon és ő neki segítek, ami az én hátrányomra válik. -Baszki!-Ahogy kiejtem már körbe is fonja a csápjait a testemen és elránt engem…
Egy sötét helyiségben ébredek fel. A fejem kissé sajog, a kezem iszonyatosan fáj. Kinyitom a szemem, de nem látok semmit. Viszont ahogy megmozdulok valami keménybe rúgok. Megfordulok, hogy kitapogassam mi az. Ahogy megérintem ijedten húzom el a kezem, majd újra megérintem. Ez valóban egy test… De elég merev. Lehet halott… -Hahó!-Megrázom kicsit, de semmi nem történik. Így már biztos, hogy halott. Ez a sötétség valami iszonytató. Ahogy végigtapogatok rajta megérzek valamit. Kell egy kis idő, de végül rájövök, hogy egy zseblámpa lehet az a formája alapján. Arra még emlékszem, hogy az enyémet tönkre tette az a polip izé. Ez meg a jelek szerint lemerült. Bár vaksötét van, azért megpróbálkozom vele. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de végül végre meglátom hol is vagyok valójában. Ahogy a testre nézek elborzadom. Nincs feje az illetőnek. Lehet, hogy azok a robotok tépték le? Ez után észre veszem a „fiókokat”. Egyszerű kíváncsiságból nyitom ki őket. Kövek… Mi a francért van itt ennyi féle kő?... És ez meg mi lehet? Ez valami más… Alaposan szemügyre veszem az eltört üveg pengének látszódó valamit, végül elrakom azt. Lehet, hogy semmi haszna, de ki tudja… Miután minden nyitható fiókot kinyitottam tovább „állok”. Az ajtót megpillantva odalebegek hozzá. Kopogtatok rajta egyet, hogy megbizonyosodjam róla, hogy üresség van mögötte, majd a lámpával a környékét kezdem el fürkészni. Ahogy meglátom a vésznyitót elmosolyodom. Automatikusan nyúlok oda a fájós kezemmel, aminek köszönhetően fel is ordítok. -A picsába!-A zseblámpát a kar fölött elengedem, hogy továbbra is fényt adjon nekem, majd az épségben maradt kezemmel próbálom elmozdítani a kart. Örömömre az ajtó azonnal kinyílik. Kissé hunyorítani kezdek az erősebb fény miatt, így nem is látom meg azonnal őket, csak pár másodperccel később. -Kapitány? Tizedes? Tényleg maguk azok?-Lepődöm meg őszintén. Erre aztán nem számítottam. -Ennyire még nem örültem neked!-Nézek Ethanra széles vigyorral. -Miről maradtam le? Hol van Pressi és Jin? Ugye jól vannak?-Remélem ők ügyesebbek voltak a polipokkal.
Szomb. Okt. 20, 2018 7:39 pm
Az új határidő ennek megfelelően Hétfő reggel.
