A reaktorban két holtest, egy raktár félében koponyák és egyebek, ha jól értem a beszélgetéseket.
- Sok jót nem jósolok magunknak. - Jegyzem meg a dolgot hangosa, s érzem a zavart az Erőben, de lehet én tévedek.
- Pedig egyértelmű drága szívecském, ez egy bűntény tetthelye, és talán de csak talán, olyasmit találtunk amit nem kellett volna. - Lehet paranoiás vagyok, de ne zárjuk ki ennek a lehetőségét se. A bűntény dolgot, persze a holttestekre értem, de a koponyákra és a többi cuccra még nekem sincs logikus magyarázatom, hacsak az nem, hogy ők már később kerültek ide, ami adhat rá magyarázatot. Közben Pressi től kapok egy kristályt, ami a sötétben világít. Pressi, bejelenti a parancsnok keresését, de a kapitány más feladatot add, majd hallom a Parancsnok hangját, amitől nekem nagy kő esik le a szívemről, hogy él és épségben van. A kristályt használva világítok, ha kell mind előre mind pedig hátra. A sarkon túl, valami érdekeset találunk, valamit amit a másik csapat is talált, és még valami mást is. Fehér szilánk félét, s a sarkon túl ott egy nagy pap féle fegyver, legalább is pár katona így hívta ezt a valamit.
- Mi legyen? - Kérdem Pressitől, mert nekem aztán most semmi ötletem nincs.

Még a körülöttünk egyre sűrűsödő szarleves ellenére is felvillanyoz kicsit amit a rádióból hallok. Igazából Ethan hangja is elég lenne ehhez, de most inkább az húzza vigyorra a számat, amit mond. Megtörtént a kibaszott lehetetlen! Tizedes lettem, még ha csak ideiglenesen is, és ez nekem, az örök közlegénynek nagyjából olyan, mintha egyből sokcsillagos tábornokká léptettek volna elő. Ennek örömére, meg mert jól ránk ijesztett persze, a golyófej annyi ólmot kap tőlünk, amiből kijönne vagy egy századnyi katona, úgyhogy nem is kérdés, hogy mehet a szemétbe.

A kutatásom eredményei elég nyugtalanítóak, de egyelőre nem tudom eldönteni, mi zavar jobban. A halott emberek, vagy a bogárdög...esetleg Damoklész emlegetése? Tudja a tök, de azért az egészséges izgatottság helyét lassan átveszi egy nyomasztóbb, nyugtalanságérzet, amitől a falra tudnék mászni. Jinjin is valami hasonlót érezhet, de nem akarom, hogy elkönyvelje magunkat hullának, mert abból semmi jó nem sülhet ki. - Héé, csak pozitívan, Kettes! Még nem haltunk meg. - nyögöm be kissé erőltetettnek ható vidámsággal a hangomban.

Én leginkább a parancsnokot szeretném megkeresni, de tökéletesen megértem a kapitány döntését. Persze nem is én lennék, ha nem ellenkeznék kicsit. - De mi lesz a parancsnokkal, Vörös vezér? - idegesen fújtatok egyet, aztán már teszem is hozzá: - Megyünk a fegyverszobába! - olyan sietve teszem ezt hozzá, hogy a Kapinak még véletlenül se legyen esélye letolni a parancs megkérdőjelezéséért. Szófosó tizedes úgyis ott van a közelében és ahogy hallom erősen cincálja az idegeit, épp elég az neki egyelőre. Még jó, hogy Niko ma jófiút játszik.

Jin ritkán szólal meg, de mikor megteszi, az legalább üt. Bírom a csajt, még ha időnként olyan nyelven beszél is, amit csak kevesen értenek egészen. Biccentek egyet neki, ahogy kilebegek a folyosóra, és megkapja a kristályt is, ami már most hasznosnak bizonyul. A kékes fénnyel bevilágított folyosó ha lehet, még kísértetiesebbnek tűnik, mint eddig, de ez csak egy pillanatig tud zavarni. Aztán elindulok előre, és jobbra-balra tekingetve lököm magam előre, minden kiálló kis biszbaszban megkapaszkodva. Az érzékeim azért továbbra is élezem, és igyekszem mindenre figyelni, így a sarkon is csak nagy körültekintéssel fordulok be; jobbra ugyebár, mert a logikán kívül még az emlékezetem is ezt diktálja.

Nehéz elképzelni, hogy a körülöttünk lebegő barna-fehér szilánkfelhő valaha talán ember volt, de azt hiszem, jobb is, ha most annyira nem gondolok bele. Óvatoskodva megyek előre néhány lépésnyit az újabb fordulóig és csak egy pillantásra kukucskálok be a löveghez vezető folyosóra. - Basszameg! - gyorsan átfutom a lehetőségeinket, és bár egyáltalán nem biztos, hogy működni fog a tervem, azért most mégis ez tűnik a legjobbnak. Körülnézek a folyosón, hátha lebeg erre valami használható, amit bedobhatnánk a fegyó elé elterelésnek. Ha semmi nincs, akkor marad az eredeti elképzelés. - Arany kettes! Maradj itt és figyeld a folyosót! Az ott viszont tabu! - mutatok a löveghez vezető kis korridor felé, majd elindulok arra, amerről jöttünk, hogy elhozzam az egyik csápali roncsait. - Csak egy perc! Szemed a pályán legyen! - figyelmeztetem vigyorogva a lányt, aztán sietve távozom. A korábbi kis csatánk színhelyére visszaérve némi nézelődés után kiválasztom a legrottyosabb golyófejűt, amit a csápjánál fogva húzok vissza Jinhez. - Oké, ezzel próbálkozunk legelőször. Ha az ágyú célba veszi, akkor én kilövöm a szemét. Te fogsz megtartani, hogy ne ússzak be a puska elé! - Ha van akkora mákunk, hogy eléggé kilyuggattuk ezt a kis genyót, akkor talán, de csak talán lesz lehetőségem elintézni a célkereső szenzort.
Tárat cserélek, és egyik kezemben a meggymagköpővel elkapom a robotot. Ha Jin biztosan tart, akkor hangosan visszaszámolok háromtól és zérónál meglódítom a csápost, be a folyosóra, várva az aranylövés lehetőségét.

-Ma már többször is sikerült meglepnie Vörös 1...Jelenleg annyira el vagyok ámulva magától, hogy fontolgatom a fegyvere elkobzását.
A malőrre a nevekkel inkább nem mond semmit. Csak akkor szólal meg, amikor hallja, hogy Denisov jelenti, a rendszer készen áll. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy hirtelen felkapcsolódnának a lámpák. Leginkább, mert nincsenek.
-Szép munka Vörös 2.
Amíg ezt kimondja, a Niko által beszerelt aksi STD kristályán a repedés tágulni kezd. Először alig lehet kiszúrni, és elég komótosan halad, de azért látni lehet, hogy ezzel a sérüléssel nem fogja bírni a rendszer 2 óráig, legfeljebb, ha 10 percig.
-Csatlakozzon Arany 1-hez, és tegye amit mond. Vége.
Aztán türelmesen végigméri a társát, és még hozzáteszi a rádióban:
-Érdekes felvetés, de ezek szerint nem vette számításba, mi van akkor, ha a behatolókat lemészárolta a rendszer, mielőtt aktiválta volna a Damoklész protokollt, velünk viszont nem volt olyan könnyű dolga, és most egy időzített bomba belsejében vagyunk.
Mielőtt bármi mást mondana, a karjával megállítja Ravent, és a fegyverét a nyíló ajtóra szegezi. Hamar leereszti azonban, ahogy meglátja az ismerős arcot a zseblámpa fényében. Freya rádiója sajnos elromlott, így egy hang sem jut el hozzá, ám a jó hír nem marad sokáig titok.
-Minden egységnek, Arany vezér megkerült. Úgy látom sértetlen. Vörös 1! Adja át a fegyverét Arany vezérnek, aztán javítsa meg a rádióját. Ha ez megvan, jussanak be a repülés vezérlő terembe. A másik löveget elintézem én.
Ethan ezzel magára is hagyja a parancsnokot, és Raven-t, majd eltűnik a fordulóban.


Pressi tervét közben siker koronázza. a plafonon lévő Gatling ágyú nem ismeri fel az elesett karbantartó droid roncsait, és nem is fordít sok időt elemzésre. Pár másodperccel az után, hogy a látóterébe került már tűzet is nyit, és szilánkokra szaggatja azt, ami marad a gépezetből. A kilőtt töltények repeszei lepattannak a falakról, és sokuk úgy csapódik Pressia, és Jaina páncéljába, mintha eső esne rájuk oldalról, de a páncéljuknak hála még annyi kárt sem tesz bennük, igaz egyértelmű, hogy enélkül rosszul járnának. Az ágyúban szinte már benne van a mozdulat, hogy visszaforduljon, és megismételje ezt a rá tűzet nyitó újdonsült tizedessel is, mielőtt még azonban megtehetné ezt, az egyik lövedéknek sikerül rést találnia rajta, és annyira megrongálnia, hogy az ágyú ugyan rá is néz, de nem pörög fel többé a csöve, utána pedig még lejjebb ereszkedik, és teljesen lefordul függőleges helyzetbe. A mögötte lévő ajtó kinyílik, és két karbantartó robot kúszik a súlytalanságban csápjaival. Egiyk a plafont célozza meg, hogy helyreállítsa a gyilkológépet, míg a másik a két nő felé vetődik, és nincsenek egyedül. Ezúttal a pilótafülkéből is érkezik kettő, hogy hátba támadja a nőket, és már nem sok választja el őket attól, hogy el is érjék a céljukat.
Az ajtó mögött a fényben egy pillanatra láthatóvá válik a hajó egyik nagy gépágyúja. Az űrvédelmi fegyver, ami még a Jola ágyúinál is divatjamúltabb, de továbbra is nagy tűzerővel bírna. Nem messze tőle a rakétakilövősiló üresen áll. A tartalék Rakétát ha keresik is hiába, nyoma sincs.

Minden esetre nem csak számukra kemény az élet. Freya és Raven szintén találkozik 3 csápos robottal, melyek szintén a vezérlő teremből kerülnek elő. Eleinte a kapitány után indulnak, de aztán megtorpannak a fordulóban, és vörös szenzoraikat lassan a parancsnok, és a tizedes felé fordítják, fenyegetően. Egy pillanattal később már el is kezdik rohamozni őket. Egyikük a plafon felől, másik a nő melletti nyitott ajtó irányából, a harmadik pedig lemarad kicsit,és szintén a fal mentén jön, hogy a másik társa testével védje őt.



//Bocsánat a késésért, ez a hét nagyon nem a terv szerint alakult. Mivel ez hat napos hét, és abból sincs már sok, ezért a határidő ezúttal jövő hét vasárnap. Sok szerencsét //

Annyira lefoglal a rögtönzött kis tervem végrehajtása, hogy beletelik némi időbe,mire felfogom, hogy a Pari megkerült. Mielőtt még nekiállnék a célba lövöldözésnek, azért beleszólok a rádióba: - Vettem, Vörös vezér! - egyelőre nincs túl sok kapacitásom örömködni, pedig őszintén boldoggá tesz, hogy megkerült a Pari. Vagyis majd boldoggá fog, ha felfogtam, egyelőre viszont előttem a megoldandó feladat, és senki nincs, aki megmondaná, hogyan tegyem, úgyhogy a felelősség máris kényelmetlenül nyomni kezdi a vállamat. maradtam volna közlegény, most nem itt tartanék...

Szerencsére a rögtönzött kis akció nagyjából a terv szerint alakul, igaz, elég kellemetlen a golyók kopogását érezni a testpáncélon, még úgy is, hogy ártalmatlanul pattognak szanaszét a levegőtlen térben. Amikor viszont végre eltalálom a rohadt szenzort, kitör belőlem az eddig halmozódó feszültség egy része és izomból teleordítom a közös frekit. - Ezaz! Anyádra lövöldözzééé mostmáááá! - nagyjából azonban addig tart az örömöm, míg a puska lekonyul, mint egy megijesztett pöcs.

Ahogy megjelenik az ajtóban a két kis golyófejű, csalódott arccal fordulok hátra, hogy Jinnel közöljem: - Még két csápali a vezérlőből. Figyelj a ... - kurvagyorsan kell tervet módosítanom, mivel a mögöttünk lévő folyosó irányából is feltűnnek a vörös szenzorok. Épp csak a látóterembe villan a rohadt kis vörös fény, de elég, hogy tudjam, mik ezek - és mögötted is!- Pedig mennyivel jobban örültem volna, ha Vöröskettő fényét látom meg! Erről jut eszembe! - Niko, hol vagy? rohadtul kellenél! - kiabálom, megfeledkezve egy pillanatra a kódnevekről is. Bízom benne, hogy Jin megteszi, amit kell, míg én visszafordulok a vezérlő felé, és kiürítem a maradék táram a szinte már a nyakunkon lévő kis mocsadékra. Ha ettől nem adja meg magát, akkor megpróbálom elkapni valamelyik csápját és a falhoz baszom izomból, félfordulatból, remélve, hogy közben nem tesz kárt a ruhámban. Vörös 2 érkezésén múlik most sok minden. Ha kisegíti Jint, akkor én a karbantartót kell elintézzem. Még két teljes táram, és az a megkezdett van, amit az előbb lecseréltem egy telire. Most azt illesztem vissza a pisztolyba és a droid mögé úszom, hogy célba vegyem a szenzorait. Többször is belelövök, mire feldolgozom, mit láttam, vagyis mit nem láttam az ajtó mögött. Gyanús, hogy rohadtul lyukra futottunk, de erről jó lenne meggyőződni azért. A javító droid kinyúvasztása után erre is sort kerítek, ha más sürgetőbb dolog nem lesz. De ahogy hallom, mindenkinek megvan a maga baja jelenleg is.

Pressi igyekszik pozitivitásra ösztönözni, ami sikerül neki, majd Raven kap választ tőlem, ami az én agyamból ugrott elő. Hallgatom a kapitányt, aki adja a feladatokat. Pressivel haladunk, de nem jutunk el a célig, mert valami fegyver csak arra vár, hogy adhasson nekünk némi ólmot. A kérdésemre választ kapok, hogy maradjak, és figyeljek. A parancsra, egy bólintással felelek, majd mikor Pressi elmegy, magamra maradok, és azt hallgatom, hogy Raven hozza a jó formáját.
- Nem lehet ezen az izén, hangot állítani? - Kérdem, közben figyelem a folyosót. Az egyik konzerv jelenik meg, én pedig a fegyveremet emelem, és várok. Amint a közelebb érkezik, akkor látom, hogy nem aktív ez a konzerv. Pressi tolja ide a konzervet, s ahogy kérte, megtartom őt, hogy ne úszón be. Bár tompán, de hallom, hogy Pressi terve sikerül, de sokáig nem lehet örülni, mert még több konzerv érkezik, kettő-kettő mindkét irányból. Pressit halva, megfordulok és lőni kezdem az első konzervet, s most bár Raven szeretné ha csak a szemükbe kapnák a golyót, de mert az előbb sem ment, így odalövök ahova szeretnék.
- Könyörgök, hogy mondja valaki, hogy ezek az utolsó konzervek, hogy már nem lesz több. - Kérem, bár lehet túl sokat kérek.

Elérkezettnek és elegendőnek látom az időt arra, hogy a korábban magamhoz vett tárak egyikét az előbb kiürült helyett a fegyverbe helyezzem, majd ahogyan a régi idők muskétáit, annak és rendje módja szerint tüzelésre kész állapotba hozzam. Egy apró mosollyal a szám szegletében megállapítom, hogy régen, a lőfegyvergyártás hajnalán is konyítottak az időt álló technikához és el lehet mondani, hogy ez a típus bevált, mert több száz évvel később, még az űrben is tökéletesen működik.
A reaktorszoba félhomályában ébredt pillanatnyi derűmet a sérült STD további problémái lohasztják le, olyannyira, hogy a korábban becsült időtartam drámaian lecsökkent, erről és a látottakról pedig jelentést is kell tennem.
- Kapitány! Az akkumulátor nagyon rossz állapotban van, az élettartamát ilyen komoly sérülés láttán még megbecsülni is nehéz, de attól tartok, hogy legfeljebb negyedóránk lehet, nem több. A helyzet kritikus, ismétlem, kritikus! – sajnos nem tudok mit tenni az ügyünk érdekében, nem tudom meghosszabbítani az élettartamot, de még stabilizálni sem, mert ha belekezdek, az azzal járhat, hogy a fennálló, épen működő perceit is lerövidítem, az pedig minden szempontból végzetes lenne a feladatunk szempontjából.
- Igen Uram! - a parancs egyértelmű, csatlakoznom kell a másik csapathoz, ezért gyorsan összekapkodom a munkához használt szerszámaimat, felkapom a zsákomat és kézbe veszem a karabélyt, hogy mielőbb indulhassak az Arany csapat megsegítésére, mert, ahogy menet közben hallom, kezdik erőteljesen szorongatni őket.
Az út sajnos visszafelé sem megy gyorsabban, pedig az űrruha használata mondhatni rutinszerűvé vált már a sok gyakorlásnak hála, ám egy dolog eléggé aggasztani kezdett miközben a kijárat felé evickélek. Nem tudom, hogy mennyi vért vesztettem, ugyanis a sebet nem láttam a ruházat miatt, a gyári érzékelőmet pedig megpiszkálták így legfeljebb akkor vehetek majd tudomást hogylétemről, ha sérült karom nem akar engedelmeskedni nekem, vagy rosszabb esetben, erőmet hagyva elájulok a vérveszteségtől.
Amennyire a helyzet engedi óvatos vagyok, nehogy csapdába szaladjak, vagy túl korán lépjek ki egy sarok mögül és céltáblát játszva szedjem össze a nekem szánt lövedékeket, de tisztában vagyok azzal is, hogy igyekeznem kell, főleg miután meghallom Pressia két lövés közötti felfokozott bejelentkezőjét.
- Hat óránál érkezem, fedezékbe! Megszórom őket! – igaz a kezemben lévő fegyver nem a modernkor gyorstüzelő vívmánya, de bármikor megmutatja ezeknek a droidoknak, hogy harminc töltényből kilencven darabra tudja szabdalni őket
Remélem az Arany csapat veszi az adásomat és nem kezdünk egymásra lőni, de ha már a puskaropogásra nem lehet felfigyelni, akkor legyek már egy kis szerencsével megtámogatva, hogy a golyót kapott karom kitart, mert akkor remélhetőleg kisebb nagyobb robotalkatrészekkel lesz tele hamarosan az előttem lévő még fémtúltengésben lévő tér.

Niko rossz hírét hallva a kapitány letérdel, és kivételesen nagyon halkan, lassan tagolva válaszol csak.
-Vettem vörös kettő. Mindenki folytassa a feladatot a korábbi utasítások szerint. És legyenek óvatosak. Vörös vezérnek rádiócsend előreláthatólag 10 percig.
Ethan ezzel kikapcsolja a rádióját, hogy jobban tudjon koncentrálni az előtte fekvő torpedó kioldó rendszerre, benne az élesített atomtöltettel. Mikor biztos benne, hogy senki más nem hallja, megesküszik rá, hogy ki fogja nyírni azt, aki a letapogatást végezte, és munkához lát.


Niko érkezése hatalmas segítség az arany csapatnak. Bár rengeteg lőszert használ el, hála neki Jaina-hoz csak a kristálya kék fényében csillogó roncsok jutnak el. Hármuknak együtt nem jelent kihívást a mostani robothad, és Pressi immár akadálytalanul mehet be a fegyverszobába, ami bizony teljesen üres. Az űrbe néző gépágyú még működőképesnek tűnik, ám a lőszer már rég kifogyott belőle, és úgy tűnik ez az oldal elhasználta mind két atomrakétáját. A lázadók nem tudtak bejutni ide, hogy szabotálják.
A tizedesre most komoly döntés vár. a vezérlő terembe mennek a szomszédban, itt maradnak, ahol el tudják barikádozni magukat az érkező további gépek elől, esetleg visszamennek a reaktorba, vagy pedig segítenek Freya-nak és Raven-nek?


Freya első lövése nagyon szerencsés. Pont a szenzort találja el, és a töltény a gép legpuhább részein hatol át, szétroncsolva minden olyan alkatrészt, ami ideális esetben egy darabban kéne, hogy legyen.
A második gép nem várja meg, hogy az első sorsára jusson. A csápjával megragadja elesett társa testét, és és maga elé tartja azt, hogy felfogja a golyókat, amikor pedig elég közel ér, elhajítja azt, egyenesen Freya arca felé.
A harmadik robot is eléri őket addig, és elülső két csápjával Raven bokáira csap le. Az éles karmok nem hatolnak át az űrruhán egyenlőre, viszont nagyot rántanak a nőn, és szikrázva húzzák őt visszafelé a fal mentén. Többször is bele ütküzik valamibe, és bár a zseblámpája a sokadik ilyen után tönkremegy, a rádiója továbbra is hibátlanul közvetíti őt,a hogy a gép elhurcolja őt, a vezérlő terem felé. Jaina pont láthatja, ahogy a polip befordul felé a sarokban, nyomában a nővel.
Freya sajnos nem tud segíteni rajta. Az utolsó gép egyre közelebb kerül hozzá, és csápjait ostornak használva támad rá.