Bonjour! Je m'appelle Angelique Cartier. J'ai vingt-cinq ans, je vis á Jola. Je travaille comme galonné de la communication dans la Jola. Mon pére s'appelle Fabien est il a cinquante ans... Excuse moi? Tu ne parle pas francaise? Pardon...
Nem tudtam, hogy nem beszélsz franciául. Néha elfelejtem, hogy nincs mindenkinek ilyen fülberakhatós kis ketyeréje, amely lefordít minden nyelvet. No nem baj, kezdem elölről. Tehát...
Jó napot! A nevem Angelique Cartier. Huszonöt éves vagyok, és a Jolán élek. Kommunikációs tisztként dolgozom a Jolán. Az apámat Fabiennek hívják és ötven éves. Admirálisként dolgozott a seregben, anyám politikus, amolyan háttérbeli tanácsadó, ezért is kerültünk fel a hajóra, amikor a kiválasztásra került a sor. A pénz és a rang sokat számít, na meg a jó gének. Apám unszolására én is, és a bátyám is az űr-ipar felé fordultunk, mikor gyerekek voltunk. Én emellett még rengeteg nyelvet is tanultam. Az anyanyelvem a francia, de anyanyelvi szinten beszélem az angolt, haladó szinten a kínait, a németet, a spanyolt, olaszt, norvégot, oroszt és ocantisit. A bátyám matekzseni, sok képlet kiszámolásában segített, még mielőtt az emberiség útnak indult volna. Aztán lefagyasztottak.

Fura érzés ám az. Félelmetes, és fura. Ígérték, hogy minden rendben lesz. A hibernáció alatt nincsenek álmok. Nincs fájdalom, éhség, szomjúság, nem kell vécére menned. Olyan, mintha nem is lennél. Aztán amikor kiszednek, mintha megszületnél, egyszerre minden bajod van: éhes vagy, szomjas vagy, fázol, fáj a fejed, hányingered van, túl erős a fény, idegenek tapiznak, mérik a súlyod, nézik az egészséged... Nem kellemes. Na mindegy.

Én nem rég lettem kivéve a fagyasztóból. Sokszor visszaemlékszem a gyerekkoromra. Rengeteg tanulás és kiképzés állt mögöttem, mikor lefagyasztottak. Aztán most kezdhetem elölről, ugyan is azóta változott az évjárat, meg úgy minden. Új dolgokat kell tanulni, új rendszert. Legelőször is: kötelező-választható házasság. Megházasodni kötelező, a választást meg másra bízzák. Pff! Szívás. De nem baj, ha kell, hát kell. Meg a szülés.... erh, nem gondoltam volna, hogy amikor kinyitom a szemem, az első az lesz, hogy az arcomba bámulnak és rám ordítanak, hogy "SZÜLJÉ KÉT GYEREKET!!" Na mindegy, szerencsére, mivel a légióba... ó bocsánat, flottába csatlakozom, ezért kb "elnapolják" a kötelező sorokat. Persze apám nem áll le, továbbra is keres nekem valakit. Elvileg már van néhány "akta" (személy), akit kinéztek nekem.
Egyébként minden jó és fine. Letettem az összes vizsgám, a nyelvek mellé pedig felszedtem egy újat: az ocantisit. Mivel kommunikátor nélkül is megértem az emberek nagyját, persze, hogy kommunikációs tisztre szakosodtam. Megtanultam az alap dolgokat a hajókról, viselkedést, pszichológiát tanultam (hogy az ember ne kettyósodjon meg az űrben, zárt helyen, idegenek között). Meg még sok egyéb marhaságot is. Kaptam egy csini vörös egyenruhát, és most úton vagyok a Jolára. Váááh izgatott vagyok, lévén még nem szolgáltam hajón. A vizsgákon persze csupa jeles és kiváló volt az eredményem... eltekintve néhány kihágástól és túl durvára sikerült "viccektől", biztatóak az eredményeim. A viccekről ne beszéljünk. Ha valaki rossz fát tesz nekem a tűzre, annak csúnyán keresztbe teszek. Mondjuk úgy, hogy a lánynak onnantól parókát kellett hordania egy jó ideig.
Ha van egyéb kérdésed, óhajod, mondjad, mert már fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék magamról....
Semmi? Akkor au revoir mon amie!