Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Today at 12:34 pm
Csillagközi kavarodás

Today at 11:37 am
Peremvidék

Today at 3:02 am
Gyengélkedõ

Today at 2:42 am
Út a hegy belsejébe

Today at 12:20 am
Parancsnoki híd

Today at 12:05 am
Hangár

Szer. Aug. 15, 2018 5:04 pm
Örvény vízesés - Rang Oázis

Kedd Aug. 14, 2018 3:47 pm
Az óceán partjain

Kedd Aug. 14, 2018 2:32 pm
Edzõterem

Kedd Aug. 14, 2018 1:16 pm
Kilátóterasz

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 0 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 6 5
Consilium - 3
Lázadók 3 1
Összesen 16 16

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Kilátóterasz

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
ÜzenetSzerző
 #41•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Vas. Május 27, 2018 6:42 pm

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Szemöldököm továbbra is a magasba emelve hallgatom, ahogy cserkészbecsszóról beszél. Noha nem tudom, hogy az mit jelenthet, de elég komolynak tűnik. De legalább megvan, hogy az ezt követő időszakba minek fogok utánanézni. Engem nem a társas tudatlanságok zavarnak, hanem maga a tudatlanság. Ehhez pedig nem kell társaságba járni. Szokták mondani, hogy barátaid lehetnek a könyvek. Nem hinném, hogy ez rám igaz, de ezt most elengedem.
Ugyanis hamar rájövök, hogy mire is gondolt a férfi. Egy röpke momentum erejéig elgondolkozom azon, vajon az apja mennyi idős lehet. Ötven éve keringünk idefent. Ha így nézzük, akkor az Admirális korosztálya… Ők mégiscsak egy generációt adtak a hajónak, amíg az Admirális kettőt. Mi képviselnénk a bátyámmal a másodikat. Már amennyire tudjuk.
- Értem - mondom eléggé szűkszavúan, többet mégis miként tudhatnék hozzáfűzni ehhez? - Persze, érdekel - ez is csak egy olyan dolog, mely egyszer hasznos lehet. Nem azt mondom, hogy már most rögtön… Igaz ehhez már megvannak a magunk kis eszközei, mely helyettünk teszi ezt meg. Hihetnénk, hogy kint az Ocanon szükség lehet rá… De az egy másik világ. Másik bolygó.
Kérdésére elgondolkozom. Kapásból mondanám, hogy túl hosszú ideje van már annak. Lassan egy hónapja itt vagyunk. Gyanítom, hogy nem csak a szabotálás miatt, de képzelem, hogy nem az apám parancsára állnak. Ennyire nem befolyásos. Itt más állhat a háttérben. Akaratlanul is lenézek a kezemre. Sebem már csak rószaszín, varr sincs már rajta. Behegedt az elmúlt időszakba, mégis örökké fehéren fogja üvölteni, hogy golyó lyuggatta át.
- Hónapokkal ezelőtt elkaptunk egy lázadót, amikor visszafelé jöttünk egy küldetésről. Az egyik kadét úgy gondolta, hogy mindenkit lelő az Arkanon, magát is beleértve - tekintek fel Simonra. Mély seb ez nekem. Saját bukásomnak élem meg az esetet. Én képeztem ki, az Én utódom lett volna a hajón ő. Mégis elárult, becsapott. Kijátszott. - Utána az utunkra egy társa beteget jelentett, különösebb jelentőséget nem tulajdonítottunk neki. Vissza kellett fordulnunk. A kommunikációs rendszerünket vágták először tönkre, majd a fegyverraktárunkat akarták felrobbantan, ezáltal a hajót magát is. A gépházat úgy, ahogy van tönkre tették, szenzoraink nem érzékelték a közeledő meteoresőket - és egyéb apróságok, melyek az életünkbe kerültek volna. Inkább visszafordultunk. A teljeskörű vizsgálat még mindig nincs kész. Mindent darabjaira kellene ehhez nézni.
Ez az oka, hogy még mindig itt ragadtunk. Természetesen a másik kadét közbe leszökött az Ocanra, onnan pedig el. Vélhetőleg a lázadók közé. A lövöldözőt sem ölték meg, a Kapitány inkább megkegyelmezte neki az életét. Észre sem veszem, ahogy kezem ökölbe szorul, gondolataimból újra csak Simon rángat ki. Szemöldököm megrebegtetve tekintek újra rá.
Négy micsoda?
Hát persze, a játék.
- Nem nevezném ezt berúgásnak, de ha gondolja elhanyagolhatjuk az ivást - még akkor is, ha eddigre már késő. Elkezdtük a játékot, kérdéseink záporoznak.
- Gyógymódot mindig található. Tömegesen a betegség a hajóra érkezés után alakult ki - de ez csak az én véleményem. - Nyilván van közötte összefüggés és erősen dolgoznak már ezen - mintha Carl említette volna ezt. Halvány fogalmam sincs arról, hogy ilyeneket honnan tud. Az biztos, hogy mindenről tud, ami a hajón történik. Ezt pedig lelkesen ecseteli el nekem. Lehet olykor jobban oda kellene figyelni rá?
Eve-re viszont nem tudok mit reagálni. Ha szeretnék sem. Ezek azok a dolgok, melyekhez nem értek igazán. Mégis megragad fülembe, hogy kevés ehhez a barátság… Mi egymásnak tartjuk a hátunkat, pedig normális esetben már minket is elválasztottak volna egymástól.
Apró döbbenetét észreveszem, viszont újra csak nem teszem szóvá. Aztán megérkezik az est fénypontja? Hisz rajtunk kívül minden szem rá szegeződik és vele van elfoglalva, és a két oldalán lévő csinosan felöltözött hölgyekkel.
Furcsának találom, hogy ódzkodnak a második névtől, itt mindenkinek van szinte. De könnyedén megvonom a vállamat. Elengedem a témát, nem fogok rajta lovagolni. Hogy is szokták mondani? Ahány ház annyi szokás?
Az utolsó vodka marja torkomat, érzem, ahogy gyomrom bukfencet vet. A poharat két ujjam között fogva érintem meg ujjam hátával ajkamat, fejem enyhén lehajtva. Erősen koncentrálok, hogy az a kevés, mit ma ettem bennem maradjon. Hogy elmém ne kezdjen el újra ködös semmiségbe elmenni. Tudatomat magamnál tartani.
Simon hangjára felemelem fejemet, leteszem a poharat az asztalra. Szememet kissé összeszűkítve figyelek rá. Oly messzinek találom a közöttünk lévő távolságot.
Érzem, hogy ajkam enyhén bizsereg.
Némi gondolkodás után nyitom ajkamat szólásra.
- Úgy gondolom, - hogy semmi. Nem annak neveltek, ki ilyen luxust itt megtehet. Hogy legyen bármi is ami tűzbe hoz, ami nem a katonasága, a Consilium szolgálata. Minden ilyen csak hátráltatna abban, hogy nekik engedelmeskedve bármit megtegyek. Így nem lesznek soha vágyaim, sem kéréseim, semmim sem. Ezt mondtam volna, ha nem állít be közénk a fehér öltönyébe bújt felső vezetőnk.
Anthony Miles. Felesleges hordott napszemüvegét heves mozdulattal levéve engem szemlél. Én pedig enyhén összevonom a szemöldökömet.
- Katrina hadnagy, az elveszett bárány. Vagy inkább a tékozló lány? - széles vigyor jelenik meg arcán. Magam mit sem tudok rá mit válaszolni, még ha ez komoly kérdés is. Szemmel láthatóan nem is várja el tőlem. Némi várakozás után folytatja is. - Csalódtam magába. Reménykedem, hogy most sem jön el, mert akkor a végtelenségig folytatódott volna ez. Ami nekem pedig igazán ínyemre vall - szemem sarkából látom, hogy a parancsnok a közelbe lavírozza magát, mégsem szól közbe. Ahogy én sem meg. Ha akarnék sem tudnék, mert ekkor a velem szemben ülő Simont kezdi el vizslatni. Behatóan, hosszan. Szinte már zavarba ejtően.
- A férje? - bök fejével felém. A kérdést nem hozzám intézték, így nem is óhajtok rá válaszolni. Érzékelem, hogy a terembe a lágy jazz zenén kívül síri csend uralkodik. Bármiféle választ is kap, mosolyogva fordul újra felém.
- Természetesen. Útközben találkoztam Carllal - helyezi kezét a térdemre. Érzem, hogy hüvelykujjával végigsimít bőrömön. - Üzenetet küldött magának. Ha táncol velem egyet, akkor megtudhatja - vigyorogja a szemembe. Rezzenéstelen arccal figyelem vonásait, tudatom nagyon a távolba kívánkozik, ezt most mégsem tehetem meg.
- Nem táncolok, Uram - közlöm végül nehezen. Érzem, hogy a mögötte nem messze álló Parancsnok szemöldöke a magasba emelkedik.
- Persze, hogy nem. Figyelmeztettek - neveti el magát vidáman  Anthony Miles. Összes fogával megajándékozva folytatja tovább feszelenül. - Az Arkan fegyverraktárjában valami hibát találtak - vonja meg a vállát. - Maga után kéretett, mint, hogy fontos lenne, ha részt venne a vizsgálatokon. Magyarázott is valamit - gondolkozik el, de végül szabad kezével int, mint aki nem érdekli.
Még magyaráz valamit, hogy mennyire sajnálja az Admirális halálát és hogy fejem fölött eldiskurál a pincérrel, de alig hallom már meg. Izmaim akaratlanul is megfeszülnek tekintetem egy pillanatra a velem szemben ülőre koncentrálódik. Valami eljut a tudatomig, hogy mindenkinek rendel az öreg tiszteletére és emlékére. A valóságba akkor kerülök újra vissza, amikor a férfi közel hajol hozzám. Szavait rajtam kívül legfeljebb a velem szemben ülő hallhatja.
- Egyszer ha a lakrészem felé jár, térjen be hozzám - vigyorogja. - Biztos jól el tudnánk egymással szórakozni - simít még végig combomon, könnyedén kihúzza magát, megfordulva a két hölgy derekára simítja kezét és már ott sincs közöttünk. A magam részéről csak összevont szemöldökkel adózom szavai iránt. Nem értem, mire próbál célozni…
Fejemet enyhén megrázom, a pillantások lesiklanak rólunk, nem mi vagyunk a fősztár. A messzinek rémlő lift felé réved tekintetem. Mély sóhajjal tekintek Simonra.
- Megkérhetem, hogy még a liftig kísérjen el? Azt hiszem, hogy a nyílt bokatörést nem díjazná becses családom - mosolygok rá szelíden, egy röpke pillanat erejéig.
Music Jazz

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #42•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Hétf. Jún. 04, 2018 9:43 pm

Kat & Simon

Látom a megemelve maradt szemöldökéből, hogy a cserkészet számára ismeretlen fogalom. Ha apám nem említi, valószínűleg nekem is az volna, így viszont utánaolvastam, és arra jutottam, a gyerekeknek minden bizonnyal jó szórakozás lehetett, és még a jellemfejlődésre is jó hatással volt.
Az érdeklődése egyelőre úgy fest erősen visszafogott, de ezt részben betudom annak, hogy az este minden apró aspektusát a háta közepére sem kívánja, és feszélyezi a kötelező jelenlét.
- Ha még maradnak egy darabig, talán kapunk lehetőséget egy gyors felderítésre a bolygón…
Hátha egy kicsit felvillanyozza a ehetőség, hogy kiszabaduljon a Volentisről.
Természetesen felszínes információkat hallottam az Arkan szabotálásáról, de Katrinától hallani, főleg a szemében kigyulladó fényekkel kísérve sokkal hátborzongatóbb az egész.
- Hány embert sikerült megölnie?
Ezt az információt nem ismerem.
Mindenesetre a pusztítás mértéke meglepetésként ér.
- Mindezt kívülről, vagy belülről sikerült szabotálniuk? Belsős segítőre nem gyanakodnak?
Ez nekem nem tűnik egy emberes munkának.
Látom ahogy az ujjai ökölbe szorulnak, és ami azt illeti, meg tudom érteni az indulatát.
Talán az egyszerű, és tét nélküli játék kicsit kirángatja a sötét gondolatok közül.
Ami a gyógymódot illeti, csak legyintek egyet. Részemről nem hiszem, hogy esetemben ez visszafordítható lenne.
A furcsálló arckifejezésén jót kuncogok, csak félig magamban. Igazából nekem az furcsa, hogy sokan szinte kötelezőnek tartják a gyerekeire nézve a második nevet, pedig értelmét nem sokat látom.
Látom, hogy az utolsó ital Katrinát is próbára teszi, így miután megráztam a fejemet – nem mintha ez bármit segítene a torkomat maró alkohol utóízének leküzdésében – intek a pultosnak, hogy hozzon valami alkoholmenteset, ami kicsit segít, a kezdődő részegségen.
Kíváncsian várom a válaszát, nagyjából nem is foglalkozom a körülöttünk zajló eseményekkel, éppen elég az ajkai mozgására koncentrálni. Talán nem is baj, hogy nem tudja végigmondani. Egyszrűen képtelen lennék elhinni. Azt hiszem még a legkeményebb szuperkatona is élt már olyat az életében, hogy hevesebben dobbant a szíve valami miatt, ami akár csak pillanatokra megakasztotta a lélegzetét.
A közénk lépő figura töri meg a beszélgetés fonalát. Anthony Miles nem foglalkozik velem, legalábbis egyelőre nem. Úgy fest ma este mindenki Katrinával foglalkozik.
A szemem sarkából látom, hogy Katrina apja felkészült a közbelépésre, és a közelünkben marad, ha egylőre nem is avatkozik a helyzetbe.
Mivel a figyelem rám irányul, egy félmosoly, kíséretében udvariasan, de nem katonásan köszöntöm az engem figyelő férfit. A zavar legkisebb jelét sem veheti észre rajtam.
- Jó estét, Uram!
A végül feltett kérdésre nemet intek a fejemmel.
- Nem, csak beszélgetünk…
Ezzel nagyjából el is veszítem az érdeklődését. Sejtettem, ahogy azt is, hogy pontosan tudja, nem én vagyok Katrina férje. Ez pár másodpercen belül ki is derül.
Félig takarásban van a keze, hogy közelebb hajol Katrinához, de a férfi dereka mellett elnézve pont látom, ahogy az ujja végigsimít Katrina bőrén.
Ahogy a táncot említi, kellemetlen emlékek elevenednek fel bennem, és sejtem Katrina válaszát is, így csak sóhajtok egyet. Nem is kell sokat várnom, Katrina csuklóból visszautasítja Anthony Milest.
Csak félig találom ijesztőnek a bátorságát, a másik fele roppant szórakoztató, főleg ahogy a Parancsnok arcára nézek. Azért megállom a nevetést.
Én nem szólok bele ebbe a beszélgetésbe, de nagyrészt Katrina arcát figyelem, mivel Anthonynak csak a hátát látom.
Ahogy azonban a férfi közel hajol Katrinához, rögtön megfeszül a vállam, és a figyelmem kiélesedik, arra koncentrálok, hogy mi történik kettejük között.
A megjegyzést hallom, és meglehetősen ízléstelennek találom, de ez a megfogalmazás – most még – ad választási lehetőséget, és nem parancs. Katrina választhat, így az ökölbe szorult ujjaimat ellazíthatom.
Sőt, mikor meglátom a velem szemben ülő értetlen arcát majdnem el is nevetem magam.
Ahogy megrázza a fejét, elgondolkozom rajta, hogy felvilágosítsam-e az ajánlat mibenlétéről, de végül inkább leteszek róla. Fáradtnak tűnik, nincs szüksége az információra.
A kérésére bólintok.
- Kérnie sem kell! Jöjjön, Hölgyem, zárjuk le az estét!
Ezúttal óvatosan kelek fel a bárszékről, bár még így is érzem, hogy az ital hatása részben a lábamig is eljutott, így nem vagyok annyira stabil, mint órákkal ezelőtt. Ez még nem jelenti azt, hogy Katrina ne támaszkodhatna rám.
Ahogy korábban is, most is a karomat kínálom neki, és ha elfogadja, hagyom, hogy amennyire csak szükséges rám támaszkodjon, így idulunk el a lift irányába.
- Ha beszálltunk, szerintem nyugodtan lerúghatja ezt a cipőt. Visszakísérem a kabinjához…

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
110
Képességpontok :
98

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #43•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Kedd Jún. 05, 2018 9:16 am

Simon & Katrina
The life of the dead is place in the memory of the living
Szemembe furcsa fény villan fel, ahogy arról beszél, hogy tovább maradunk még. Nagyon tudnám remélni, hogy erről szó sincsen már. Nincs arról szó, hogy nem élvezném Simon társaságát. Furcsa, de az utóbbi időben csak vele tudok jól elbeszélgetni, ha kell bármiről is. Sőt mi több, lényegében csak vele tudok bármiről is beszélgetni. Ez… Furcsa. Nem kellene, hogy az legyen, de… Valamiért ezt váltja ki belőlem a férfi. Még nem jöttem rá, hogy ez most jót jelent, avagy nem. Honnan is tudhatnám, hogy tovább maradok itt, mint azt sejtem?
- Jártam már a bolygón felderíteni. Semmi jó nincs benne… - felelem. - Igaz egy út alapján ilyet nem lehet kijelenteni - furcsa élmény volt, ahogy az a valami ránk támadt. Mintha pók lenne és… Nem is tudom. Undorító is lehetett volna. De inkább szembe néznék azzal még egyszer, minthogy itt legyek. Ennél lényegében a bolygó bármely fenevada ezerszer jobb lenne.
A kényes témát mégsem hagyjuk annyiba. Nagy levegőt véve nézek fel újra Simonra. Nem szívesen beszélek erről.
Hiszen én buktam meg akkor és ott, mint Hadnagy.
Elevenen ég emlékeimbe a hír, amikor meghallottam, hogy saját társaira szegezett fegyvert. Egyetlen lövés hangja zavarta meg a csendet.
- Senkit sem - arcizmaim hirtelen feszülnek meg. - De ha rajta múlt volna, akkor mindannyian odaveszünk - azt mondják, hogy felér egy csodával, hogy ily könnyedén megúsztuk ezt. Nem csoda volt. Mégis ha akkor megöljük… Nem pedig a Consilium elé vetjük… Kevesebbért is járt már halálbüntetés. Persze, a Kapitány nem is nagyon mondta el, hogy mi történt valójában ott…
- Belülről. Két kadét az egyik útjuk alatt kezdték el az előkészületeket, mindenki szeme láttára, úgy hogy senkinek sem tűnt ez fel - igen, megbuktam. Ez az én hibám is. S az összes felettesemé.
Végül csak elengedjük a témát. Újra mivel találom magam szembe? Indulataim kezelésére mit csinálok? Iszok. Viszont most nem állok meg egynél - de javamra legyen írva, hogy akkor este két korsó sör is lecsúszott. Most legalább csak az egyikből iszok többet a kelleténél.
Amit rögtön meg is bánok, amint Anthony Miles lép közénk. Minden erőmre szükség van, hogy oda tudjak figyelni rá. S saját szavaimra. Hogy mindezeket anélkül mondjam ki, hogy ne akadjon össze a nyelvem. Nincsen könnyű dolgom, mégsem esek kétségbe. Érzékelem a Parancsnok jelenlétét, mégsem foglalkozom vele.
Az már tényleg túl menne minden határon, ha egy Consiliumi tag jelenlétében nem rá figyelnék. Igaz még ez is megesik velem, amikor a társalgásunk második felére Simonra siklik tekintetem.
Észlelem az ökölbe szorult kezét, szemöldököm csak egy pillanatra vonódnak össze, mégsem tudok most ennél komolyabban foglalkozni vele.
Szinte érzem, hogy homályos tudatom kezd kitisztulni. Legalább is, addig, amíg feszülten figyelek a férfira, ki hamar lelép tőlünk. Egy pillanat erejéig időzik csak tekintetem kezének hűlt helyén. Aztán jön a fejrázás, majd a lift mustrálása.
Karját újra csak elfogadom. Imbolygó lépteim azonban mintha megszűntek volna. Már nem annyira vészes, mint ezelőtt volt, vagy csak én nem veszem észre?
Nem, valahogy biztosabban járok benne, még akkor is ha égető fájdalmat érzek a cipők széle mentén bőrömön.
Sem a parancsnokra, sem az anyámra nem tekintek, feleslegesnek tartom. Hallották, hogy mi történt, ebbe pedig még ők sem szólhatnak bele. A munka mindennél fontosabb, ezzel ők is tisztában vannak.
- Pont ezt terveztem - felelem Simonnak egy sóhaj kíséretében, ahogy a lifthez érve - épségben! - megnyomom a hívógombot. Alig egy percet kell csak várnunk, és az ajtó csilingelve nyílik ki. Kicsit sem elegáns léptekkel szállok be. Várok, amíg a külvilág fénye és zaja elhalványul. S amint megszűnik a világ körülöttünk, a cipő már a lábamon sincs. A sarokba rúgom őket. Bőröm több helyen olyan, mintha kiütést kapott volna. Fintorogva tekintek le rájuk.
- Köszönöm… - mondom újra csak, az este folyamán nem először. Hátamat a falnak vetve, fejemet is hátrahajtom. Ha most becsuknám a szemem, menten el is tudnék aludni. Így inkább csak a mellettem álló férfira tekintek fel, félig lehunyt szemhéjam alól.
Szinte egy örökkévalóságig tart, amíg leérünk a földszintre. Halk zökkenést érezve megkapaszkodom a lift oldalába, tekintetem lerúgott topánom irányába réved.
Mély sóhajjal hajolok le.
Kár volt. Szinte majdnem előrebukok, kezemmel muszáj vagyok az ajtó mellett megtámaszkodni, viszont sikert érek el! A cipő a kezembe. Az egyik. Már csak a másikat kell megszereznem.
Valahogy azt is sikerül, így már csak a Volentis másik végébe kell eljutni. Mi az nekem, nem igaz?
Máskor magabiztos lépteimet felváltom bizonytalanra. Ezért is veszek a nagy utazás előtt egy mély levegőt.
Igazából fogalmam sincs, hogy merre megye, hova tartok, a robotpilóta vezérel. Agyamat teljesen lefoglalja az elmúlt perceken való morfondírozás, no meg ha esetlegesen szót váltunk a mellettem sétáló férfival. Újra szembesülnie kell csodás személyiségemmel, mely hallgatásba burkolózik. Egyszerűen ha akarnék sem tudnék most mit mondani.
Az éttermek mellett elsuhanva, kezembe a topánjaimmal, ahogy oldalra fordítom a fejemet, egy apró momentumon akad meg pillantásom.
Carl ül, a csinosan felöltözött Eve-vel szemben. Kezeik az asztalon pihennek. Felhőtlenül mosolyognak mindketten. Carl hirtelen hajol előrébb, kezét felemelve nyúl előre a nőért. Ujjai puhán szorulnak a kecses kacsóra, tekintetében gyermeknyi fény csillan meg.
Ezt a képet tisztán látom, de minden más szinte rögtön el is mosódik, ahogy az utam is haza.
- Újra megfogadom, hogy többé nem iszok- mintha a legutóbb is valami hasonlót mondtam volna, nem igaz? És tessék. Újra egy férfi oldalán andalgok haza, noha az irattár sokkal közelebb van. Ám lehet a másnapot most nem mások előtt akarnám végig szenvedni.
Music Jazz

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #44•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Pént. Jún. 08, 2018 4:52 pm

Kat & Simon

A szemében felvillanó fényeket most nem tudom hová tenni. Ennyiből ezúttal nem tudom megmondani, hogy ez milyen hatással van Katrinára. Valószínűleg az lehet az oka, hogy gyorsan ittam magamhoz képest sokat. Mindenesetre gyanítom, hogy nem boldog a lehetőségtől.
Azt viszont észrevettem, hogy az este folyamán nem először elkalandozik a figyelme, miközben engem néz. Az este tele van furcsasággal.
A következő megjegyzésére sóhajtok egyet. Egy duzzogó tízévessel is könnyebb olykor programot találni, mint Katrinával.
- Viszont szerintem kimondottan érdekes. Élvezem, hogy élő-lélegző bolygón járhatok a Volentis után.
Mivel sosem jártam a Földön, számomra itt minden sosem látott-érzett újdonság, ha a bolygóra léphetek.
Látom, hogy az Arkan szabotálásának témája érzékenyen érinti, és valószínűleg szíve szerint kitérne a téma elől, azonban a természete nem engedi.
A válasz midenesetre meglepő. Zöldfülő újonc lehetett. Mindenkit meg akart ölni, fegyvert fogott a társaira, és senki nem halt meg? Valamit rosszul csinált. Legalábbis az ő szempontjából. Ezen elgondolkozom.
- Különös…
A következő válasz azonban még inkább fura, legalábbis számomra. Nem vennék rá mérget, hogy erről senki nem tudott…
- Két kadét, a saját szakállára találta ki, és azt mondja, biztos benne, hogy senkinek nem tűnt fel?
Én erősen gyanítom, hogy valaki segített nekik, vagy egyenesen utasítást adott nekik. Már csak az a kérdés, hogy vajon ki, és miért? Vagy esetleg tévedek?
Míg Katrina Anthony Miles-al beszélget, nem kerüli el a figyelmemet, hogy kiszúrta az ökölbe szorított öklömet, és meg is jutalmazza egy röpke szemöldökösszevonással. Ha akarja, később visszatérhetünk a témára, de magamtól biztosan nem fogok.
Miután Anthony Miles távozott, és mi eldöntöttük, hogy távozunk, megvárom, hogy Katrina belém karoljon. Ezúttal nem érzem, hogy annyira kapaszkodna belém, mint korábban, de így is jólesik az érintése a ruháim rétegein keresztül. Segít, hogy sokkal stabilabban és magabiztosabban sétáljak ki vele a teraszról, mint egyedül tenném négy vodka és három konyak gyors egymásutánja után.
Különösebben nem foglalkozom vele, hogy a jelenlévők miként reagálnak rá, hogy távozunk. Ha mást nem is köszönhetünk a már-már nagyképűen magabiztos Anthony Milesnak, ezt a lehetőséget mindenképpen.
A lifthez érv Katrina válaszára elmosolyodom.
- Biztosan sokkal kényelmesebb lesz úgy.
Előreengedem, miután a lift ajtaja csilingelve kinyílik, majd beszállok mögötte, és megérintem az ajtó csukódásáért felelős panelt.
Mire felé fordulok, ismét alacsonyabb pár cetivel, vagyis helyesen fogalmazva, a szokásos magasságából néz rám, az elegáns cipők pedig a lift sarkában hevernek.
- Egyáltalán nem kell megköszönnie.
Komolyan is gondolom.
Az arcát, a félig lehunyt szempillái alól előcsillanó szemét figyelem, és nem erőltetem a beszélgetést.
A halk zökkenés előcsal belőlem egy sóhajt, magam sem tudom miért.
Egy gondolattal lemaradok a mozdulatról, ahogy Katrina a cipőjéért hajol, így már csak azt látom, ahogy megbillen. Ő az ajtó felé lendíti a kezét, de odanyúlok, hogy megtartsam, ha akar kapaszkodhat belém is, én mindenesetre megtámasztom a vállánál fogva, Ha engedi, kiveszem a kezéből a megszerzett félpár cipőt, viszont akárhogyis, a másikért már én hajolok le.
- Engedje, majd én.
Ismét a karomat kínálom neki.
- Jöjjön, már nincs sok hátra…
Sóhajtok még egyet magam is, mielőtt nekiindulunk.
Séta közben sem próbálkozom ezúttal a beszélgetéssel, nekem is ezer felé kószálnak a gondolataim, az érzéseim pedig enyhén zavarosnak tűnnek az estével kapcsolatban, de ezt a vodka számlájára írom.
Az étkező mellett elhaladva én is kiszúrom a párost, egy pillanatra meg is torpanok, igazából fel sem tűnik, hogy nem csak gondolom, de nagyon halkan ki is mondom, amit gondolok.
- Hajrá, Kislány, szurkolok neked… Remélem végre boldog leszel
Igazán őszintén gondolom. Szeretném ha boldog lenne, bár kicsit furcsa érzés, hogy ezt úgy fest Katrina férjével képzeli el, akinek a tekintete vitathatatlanul ragyog, ahogy az exfeleségemet nézi.
Megrázom a fejem, és ha Katrina nem ellenkezik, indulhatunk tovább.
Elgondolkozom rajta, vajon milyen következményei lesznek mindannyiukra nézve, ha Carl elhatározza magát, és megpróbálja kijárni, hogy elvehesse Eve-et. Sejtem, hogy Katrinának nem fog ezzel fájdalmat okozni, most mégsincs hangulatom erről beszélgetni.
A megjegyzésre viszont elnevetem magam.
- Hányszor fogadta már meg?

avatar


A Volentis katonája

Mentális erõ :
110
Képességpontok :
98

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #45•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Szomb. Jún. 09, 2018 6:38 pm

szabad játéktér

avatar


Alfa és Omega

Titulus :
☆ admiral ☆
Tartózkodási hely :
☆ wherever it's needed ☆
Mentális erõ :
361
Képességpontok :
300

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #46•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Szer. Aug. 01, 2018 12:34 pm

Beast and the Beauty
Sam & Will

Már több mint 2 hónapja, hogy eljegyeztük egymást Samatha-val, s azóta nem is találkoztunk, bár a Com-on keresztül váltottunk pár üzenetet. De leginkább csak általános dolgokról, és témákról beszéltünk, illetve az utolsó üzenetemben már kifejtettem neki, hogy meg akarom lepni egy olyan randevúval, amelyre örökké fog emlékezni. Azt megüzentem neki, hogy a Kilátóteraszra akarom elvinni, de azt nem mondtam meg neki, hogy az egészet lefoglaltam kettőnknek. Azt is megüzentem neki, hogy egy varrónő fogja várni a dokkoláskor, hogy elvigye őt a „szalonjába” és keressenek neki egy szép ruhát az estére. A fizetséggel ne törődjön, azt én utólag intézem. Vagyis a varrónő lánya kap még 1 év haladékot, s nem kell hozzá menni az erőszakos szomszédhoz, hanem van ideje keresni valakit a lánya mellé. És mind ez csak egy ruhájába kerül.
Mivel több mint egy hetes pihenőjük van, ezért nem az első napra terveztem a randevúnkat, hanem a harmadikra, hogy legyen ideje kipihenni az utat, és hát a ruhát is lehet, hogy rá kell igazítani. Szóval mondhatni türelmes vagyok.  Az üzenetben azt is meghagytam neki, hogy 4 órát tudok rá szánni, az utazásokkal, várakozásokkal együtt.

A megbeszélt időpont előtt már 10 perccel a lift előtt várom, a kék öltönyömben, vörös nyakkendőmben. És persze pár kísérővel, alig pár fő… 2 asszisztens, két testőr, egy sajtóreferens, egy hivatalnok, akivel éppen a zűrös ügyén próbálok segítni.
-Fred.  – kezdem lezárni a témát, amikor meglátom Samy-t. – Ha sem a férj sem a szerető nem hajlandó kifizetni az apasági vizsgálatot, és a nő azt mondja, hogy a férjétől van, akkor nem adhatunk hitelt a szerető szavának. Szóval a gyerek a Wells családé. Szóval Mr. Black vagy felhagy a zaklatással, vagy a Családügyi hivatal tesz arról, hogy ne tudja zaklatni a családot. Az meg hogy Mr. Wells megverte a feleségét, de nem mondja meg miért, avval sajnos nem tudunk mit kezdeni. A nő teljesítette a kötelezettségét, a gyerek épp és egészséges.
-De uram, mi van, ha – kezd bele, de amint felemelem a kezemet, hogy hallgasson el, azonnal befogja. – Intézkedem. – Jelenti ki és már távozik is, s én végre fordulhatok oda az én szépséges mennyasszonyomhoz, s alaposan végigmérem, s meg kell hogy állapítsam csodálatosan fest ebben a ruhában.
-- Csodálatos vagy.  – Mondom neki köszönés képen, és már hajolok oda hozzá, hogy puszit adjak neki, s már nyújtom is a karomat, hogy belém tudjon karolni, s úgy szállhassunk be a liftbe.
-Remélem sikerült kipihenned az utazást.  – próbálok csevegni vele a liftben, nehogy már kettesben némán álljunk, és hallgassuk a zenét. S  mikor végre felérünk, akkor a szemünk elé tárul a csodálatos látvány. Az egész étteremben csak egyetlen darab asztal van két székkel középen, és mellette három pincér.


avatar


A Consilium tagja

Mentális erõ :
30
Képességpontok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #47•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Szer. Aug. 01, 2018 6:00 pm

William & Sammy
A Jola kicsivel több, mint két hónapig volt távol, de én ezt egy picit se bántam. Egy kis időre kiszökhettem William hálójából és megismerhettem az új legénységet, a régi hajót és a munkába temetkezhettem. Volt bőven mit helyre tenni a Jolán, így nem unatkoztam, ez a két hónap pedig oly hamar elrepült, hogy szinte meglepetésként ért, amikor vőlegényem jelezte számomra, hogy vár. Nem az első napon, ad nekem időt a pihenésre és arra, hogy egy ruhát készíttessek magamnak, mégis meglep, hogy nem fogad az első napon. Persze, tudom, hogy elfoglalt, de ha annyira kellenék neki, nem akarna rögtön látni? Mindenesetre nem bántam a dolgot, bár egy kissé elgondolkodtatott ez az egész.
A varrónőt azért már az első nap felkerestem, nem akartam kellemetlenséget, hogy ne készüljön el időben a ruha, amit teljesen nekem kell elkészítenie. Van ízlésem, nem is rossz és akkor már olyasmit veszek fel, ami jól áll és amiben jól is érzem magam. A fekete ruhához azért természetesen egy magassarkú cipő is dukál, na meg némi smink, szóval minden szükséges dolgot beszereztem, hogy megfelelőn jelenhessek meg én is azon a bizonyos randevún, melyre négy óránk lesz. Meg kell még szoknom, hogy a saját időnket is beosztja. De négy óra nem sok idő, de mégis több annál, mint amennyinek örülnöm kellene. De a férjem lesz, volt időm megbarátkozni a gondolattal, így próbálok eképp is állni hozzá. A ruhából látni fogja, hogy megtisztelem őt azzal, hogy hozzá méltóan nézek majd ki mellette, úgy hiszem, hogy nem lehet majd oka panaszra.

Volt időm pihenni az állomáson, de most elérkezett az idő, hogy meginduljak a találkozónk helyszínére. Tudom jól, hogy várni fog, de én se váratom meg, így nagyjából öt perccel érkezem hamarabb. Az utóbbi két napban azért jó pár kört tettem a kabinomban a magassarkúban, ugyanis elszoktam már a viseletétől, de most úgy lépkedek benne, mintha mindig is ebbe jártam volna. Nem tűnök gépésznek... egyáltalán nem, inkább eg gyönyörű nőnek, ki egyenes háttal, kihúzva, tiszteletet parancsolva sétál végig a folyosón a jövendőbeli férje felé. Éreztem magamon idefelé jövet is a meglepett tekinteteket, senki se hitte volna, hogy ilyen nő rejtőzik a főgépész mögött, de most már nem egy férfi irigyli Williamat és bánja, hogy nem adta be rám a házassági kérelmet.
Nem hallom, hogy miről beszélnek, nem is akarnék egyébként se belefolyni, de nem lassítok, ugyanolyan tempóban teszem meg az utolsó métereket, ahogy elindultam, amikor pedig megérkezem a kisebb társasághoz, körbehordozom tekintetemet.
- Üdv! - köszönök mindenkinek, talán ennyi elég lesz, majd vőlegényem felé fordulok. - William! - mondom ki a nevét, de én már nem nézek végig rajta, meg tudtam nézni, amíg ideértem hozzá. Fel tudtam mérni, és meg se lepődöm azon, hogy elegáns, de a bókja jól esik, így ajkam is mosolyra húzódik.
- Köszönöm! És a ruhát is. - hiszen neki köszönhetem, tudom jól. Apró ajándéknak se mondanám, nem olcsóság egy varrónő munkája. Mindenesetre amikor közelebb jön hozzám, majd egy puszit ad, viszonzom azt ajkára, de csak röviden, illendően, majd végül belekarolok. Irány a lift! Remélem, hogy nem fognak testőrök kísérni minket végig...
- Igen, sikerült, bár megleptél vele, hogy csak most találkozunk. - ismerem be felé pillantva. Tényleg azt hittem, hogy megragadja majd az alkalmat arra, hogy minél több időt velem töltsön, de ezek szerint nem így lesz. Persze örülök annak, hogy megadja a szabadságomat, de tudom jól azt is, hogy miben állapodtunk meg két hónapja, ezért is oly különös ez az egész, főleg, hogy egy hét múlva ismét útra kelünk majd. Idő közben megérkezünk, az ajtó kitárul, én pedig meglepetten tapasztalom, hogy a helyiség szinte üres. Eddig csak egyszer jártam itt, már akkor is lenyűgözött a szépsége, de nem gondoltam volna, hogy a tanácsos kibérli az egészet csak nekünk. Megadja a módját a randevúnknak, ez kétségtelen, így mosolyogva lépek az asztalhoz, majd foglalok helyet, miközben azért időnként kitekintek az ablakokon az űrbe.
- Kitettél magadért! - pillantok felé. A vacsora se fog szerintem sokáig késni, amit nem bánnék, éhes vagyok, hiszen vacsorára számítottam, de azért ezt nem mutatom ki, ahogy zavaromat se a helyzet miatt. Nem igazán tudom, hogy miről kellene beszélnem vele, de sejtem, hogy Ő már minden percével számolt a találkozónknak, így elég lesz csak sodródnom az árral. Ha pedig mégse, akkor ahogy mindig, most is fel fogom találni magam.



avatar


Az URS Jola tisztje

Karakterlap :
Tartózkodási hely :
URS Jola fedélzetén
Mentális erõ :
145
Képességpontok :
89

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #48•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   Kedd Aug. 14, 2018 1:16 pm

Beast and the Beauty
Sam & Will

Az embereim tudják, hogy mennyire kemény kézzel fogom őket, ahogyan azt is, hogy jobb, ha a minden úgy alakul, ahogy szeretném. Egyik nagyszerű ujjírásom volt még 2-3 éve a Családügyi Hivatalnál, hogy mindenkinek kötelezővé tettem a céges határidőnaplót a Com hálózaton, így bárki láthatja, hogy a másik mikor „szabad”; vagy hogy hol kell keresni, vagy egyáltalán elérhető-e. Persze mint főnök így az én napirendem is fellelhető benne. Az asszisztensem meg is lepődött, amikor egy 4 órás intervallumra bekerült, hogy randevú, az akkora lebeszélt találkozókat pedig neki kellet átszerveznie. Akkor azonnal bejött hozzám, és remegve próbálta meg kideríti, hogy ez most vicc, vagy hiba? Fel sem merült benne, hogy van a napi 15-18 órás munkaidőmet bármikor is lejjebb tudom adni. Azt már megszokta, hogy hiába van beírva minden estére 6 órás alvás nekem, az nagyon sokszor nem teljesül. Ezt onnét tudja, hogy rendszerese írok ilyenkor üzenetet neki, de van, hogy fel is hívom. De olyan még nem fordult elő, hogy személyes ok miatt átrakattam programot. Amanda temetése miatt sem voltam hajlandó lemondani programot, hanem megnéztem mikor van szabad 1 órám ilyesmire, így hát három héttel a halála után volt. Általában 2-3 héttel előre tervezek. Szóval én megértem a zavarodottságát. Pár napig az egész iroda ettől volt hangos, és jó néhány dolgozó lekérte Samy aktáját, hogy megnézzék ki az akiért ilyet teszek. Meg tehetem volna, hogy rájuk szólok, de nem érdekeltek annyira. Jobban érdekelt, hogy miként fog zajlani a randevúnk.
Már a dokkolás első napján találkozni akartam vele, és előre megvarratni a ruhát. De sajnálatomra az a perverz biológus már lefoglalta a Kilátót 2 napra. És ha most első nap találkozunk, akkor be kellet volna érnem valami másodlagos étteremmel. Amit azért még sem. Sajnos az egy hétbe maximum kétszer fért volna bele, hogy találkozzunk, mert csak fél órás lyukas órákkal rendelkezek, amiket el tudtam volna képzelni vele. De erre még nem áll készen. Így inkább úgy döntöttem, hogy megelégszem egy randival az alatt a hét alatt, de az legyen olyan, amelyre örökké fog emlékezni.
Igaz, hogy egy díszes kísérettel várom a kedvesemet, de amint megpillantom, hogy közeledik felém, azonnal rövidre fogom a munkát, hogy csak vele tudjak foglalkozni. Próbálok hivatalos maradni, és a beosztottamra nézni, de nem tudom levenni a kedvesemről a szememet. Számítottam rá, hogy egy estélyi ruhában jobban fog mutatni, mint egy kezeslábasban, de hogy ennyivel. Jó hosszú ideig nézem a lábait, majd alaposan végig mérem, mielőtt bókolnék neki. Hiszen kifizettem az árut, és ha úgy vesszük a csomagolást is. Szóval jogom van megnézni. Gondoltam egy szolid arcra puszi megfelelő lenne köszöntésnek, de ő tovább megy, s amint megköszöni a ruhát, már puszit is ad a számra. Nem sokkal lépve át a határt, amit szabtam, csak annyival, hogy feltüzelje a lelkemben a vágyat. Pont annyira, hogy olyan gondolataim támadjanak tőle, amit ennyi ember előtt nem mernék kimondani.
-Szívesen. – suttogom halkan, miközben összeszedem a gondolataimat. – Örülök, hogy tetszik, mert így legalább nem kell megbüntetnem a pocsék munkájáért – jegyzem meg neki halkan neki, nevezhetjük Freud-i elszólásnak, de nem az, csupán nem érzem, hogy előtte már titkolóznom kellene, ő lesz a társam, ő is részes lesz a mocskos életemnek, mint ahogy én az övének. Az embereim úgy is magunkra hagynak, szóval nem kell aggódnom, hogy olyat hallanak, amit nem akarnak. Próbálom a beszélgetésünket valami, általános csevegéssel oldani, így rá kérdezek, hogy sikerült –e kipihenni magát. Persze érdekel is, a válasza, de kezdésnek nem merek durvább kérdésekbe bele menni. Szerencsémre örömmel válaszol, bár megjegyzi, hogy kicsit csalódott, amiért ennyit várattam.
-Már az első napon szívesen vártalak volna a kikötőben, - ismerem be neki – de sajnos akkor nem tudtalak volna evvel az estével lenyűgözni.
Próbálom nem elárulni magam a liftben, hogy mennyire ki tettem magamért, de várom a pillanatot, amikor leesik neki, hogy csakis a miénk az egész étterem. Egyszerűen le akarom nyűgözni, és látni akarom, hogy sikerül, aminek jelét is adja, amikor végre a lift ajtaja kinyílik.
-Köszönöm, de ez még csak a kezdet. – mosolygok rá, miközben az asztalhoz vezetem. Amint oda érünk, azonnal húzom ki neki a széket, hogy le tudjon ülni, s csak az után foglalok vele szembe helyet. A kezeimet lazán az asztalra helyezve.
-A szakács csak a kedvünkért készített el egy speciális menüt, - kezdem mondani neki – és hozzá megfelelő itallal is szolgál számunkra.
Intek a pincérnek, aki azonnal szó nélkül tölteni kezd a fehérborból először neki, majd nekem, s mikor evvel végzett, akkor a borosüveget lehelyezi az asztalra, s távozik is.
-Ezt a fehér bort, már az Ocan bolygón termesztették, – magyarázom a bor származását – s mi vagyunk az elsők, akik kóstolhatják. Már mint a fogyasztók közül, mert hát a borászok ellenőriztek mindent.
-Fogyasszuk ezt a finomságot kettőnkre! –emelem fel a poharamat, hogy koccintsunk, majd óvatosan bele kóstolok a markáns ízű édes borba, az eddig szintetikushoz szokott ízlelő bimbóimnak kissé erős, de lehet, hogy neki jobban fog ízleni.
-Előételnek a szakács kandírozott rizs-felfújtat készített, valódi csokoládé töltelékkel. – s amint kimondom, már egy pincér helyezi is elénk az említettet finomságot.



avatar


A Consilium tagja

Mentális erõ :
30
Képességpontok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #49•• TémanyitásTárgy: Re: Kilátóterasz   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Kilátóterasz

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

 Similar topics

-
» Báb alkatrészek
» 18. felvonás - Kilátástalan ütközet
» Tetőterasz

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Volentis ûrállomás :: Civil zónák-
^
ˇ