Aprócska kabin, férfiasan berendezett,  viszonylag sötét színekkel. Jóleső rendetlenség az állandó vendég ebben a kis "szobában", de csak épp annyira, amennyire még nem zavaró és amiből élettel telinek tűnik. Itt - ott fellelhető néhány üveg, pár ruhadarab és néhány instax kép a régi, szebb időkről...

Az élet tud ám meglepetéseket produkálni. Őszintén sosem hittem volna, hogy nekem már ki jut a házas élet erre tessék! Itt vagyok frissen házasodva. A feleségem pedig olyan fiatal, hogy lehet egy idős vagyok az apjával. Vagy idősebb nála. Erre a gondolatra el mosolyodok egy picit, hisz a múlt azon röpke szelete jut eszembe erről, mikor is a földön nagyon nagyon rég a férfiak elválván első feleségüktől, fiatal lányokat vettek feleségül. Szó is volt rá kapuzárási pánik néven. Milyen nevetséges is volt látni utána ezt a sok sok öregebb férfit amint egymásnak adják a termékenységi klinika kilincsét mert az ifjú feleség szintén gyermeket akart. És milyen muris volt nézni ahogy 50 évesen újra kezdhették a pelenkázást tanulni. Erre azonban le hervad a mosolyom. A francba! Ez fog rám is várni, ha az ifjú feleségem túl komolyan veszi a házassági törvényeket. Minden esetre össze pakolok a szobában. És helyet csinálok a szekrényben. Ha hozzám költözik neki is kelleni fog a hely. Éppen elkészülök mikor jelez a hívó, hogy valaki vár az ajtó előtt.
- Isten hozott itthon! - Köszöntöm a feleségem. És egy pillanatnyi tétovázás után adok az arcára egy puszit. A franc se tudja mi errefelé a szokás feleség üdvözlés terén.

El se hiszem, hogy eljött ez a nap. Házas lettem. Eddig sikerült húznom az időt.  De csak eljött ez a nap. Az igazat megvallva kissé félek ettől az egésztől. Nem ismerem Jacket, nem tudom milyen ember lehet. Eddig csupa ridegnek tűnt számomra. Mintha ő is csak kötelességből csinálná ezt az egészet. De mit is csodálkozom ezen, hisz itt mindenki ezt csinálja. Nem tudom hová tenni. Azt sajnálom, hogy búcsút vehetek annak az álmomnak, hogy valaha orvos lesz belőlem. Elszontyolodom. Ha bele gondolok abba, hogy arra vágytam, hogy valaki magam miatt fog szeretni és romantikus dolgokat fogunk csinálni, hogy nem fognak rám hatni a törvények és szerelmes lesz valaki belém, még szomorúbb leszek. Vajon Jack szeret? Vagy ha nem szeret, majd  belém fog szeretni igazán? Nagyot sóhajtok és elkezdem összepakolni a cuccaimat. Van néhány dolog amit nem viszek el. Nem lesz szükségem rá. Ha jól tudom egyelőre egy kabinba fogunk élni.
Se perc alatt megérkezek Jackhez. Nagy levegőt veszek, majd kifújom. Ma elkezdődik az új életem egy férfival. Egyre közelebb megyek lassan az ajtóhoz. Be kell mennem. Nincs mese. Most már muszáj. Elmélkedésemből az ajtó nyitás rezzent ki. Jack.
- Isten hozott itthon! - üdvözöl, amire én hirtelen nem tudok mondani semmit. Zavarban vagyok. Még a szemébe se merek nézni. Zavartan ajkamba harapok, miközben ő nyom arcomra egy puszit.
- Köszönöm - válaszolom csilingelő hangon, ami még nekem is fura. Majd csak erőt veszek magamon és felnézek rá. Szememet hosszan legeltetem rajta. Hm. Egész jóképű korához képest. Furcsa de némi vonzalom félét kezdek el érezni irányába. Eddig nem volt alkalmam szemügyre venni alaposabban. Jack mellett elhaladva belépek a kabinba. Körbenézek. Micsoda felfordulás, ilyet még eddig nem láttam. De mindegy is.
Olyan zavartan viselkedek, mint egy kislány. De nem tehetek róla. - Hova tehetem le a cuccaim? - kérdezek rá ártatlanul Jackre. Olyan szemekkel nézek rá, amiknek nehéz volna ellenállni, még saját magamnak is. Aztán még egy pillantást veszek a kabinra. Ha jól látom egy ágy van benne. Furcsán érzem magam. Bele se gondoltam abba, hogy mostantól vele kell aludnom. Ajkaimat kissé széttárom, hogy kiengedjem rajta halk sóhajom. - Itt fogunk aludni? - mutatok az ágy felé. Bár inkább az lett volna a kérdésem, hogy együtt. De már tudom magamban a választ. Nem is tudom mitől félek jobban, hogy vele kell élnem vagy, hogy vele kell aludnom. Talán inkább attól hogy ez az egész csupán a törvények miatt van így és nem igazi érzésekből. De azt hiszem erős jellem vagyok ahhoz, hogy ki vívjam magamnak amit szeretnék. Ez Jackkel sem lesz másképp.
Oké tudom, hogy van kötelességem, amit anyám jócskán belém is nevelt. Kissé lehajtom a fejem. Nem tudom, hogy érzi magát Jack, hogy egy lány ennyire távolságtartó és ilyen ridegen és furcsán viselkedik vele mint én. Én biztos nem érezném magam jól. Megfordulok és teszek pár lépést feléje, éppen csak annyit, hogy kezem lassan az arcára helyezem, jelezve, hogy megpróbálom elfogadni a helyzetet. Közben pedig édesen nézek a szemébe, nehogy megharagudjon rám.

- Ugyan már semmiség kedves. – Mondom udvariasan, bár még kissé távolságtartóan. A felfordulás persze képletes. Kinek mi a felfordulás. Könyvek a polcon. Gránátok a sarokban, ohhh a kisvasút modellre gondolhat amit éppen az asztalon építek már egy hete. Sebaj. A kérdésére elveszem a táskáját és a szekrényt ki nyitva a szépen ki ürített részbe teszem. Lesz helye bőven a cuccainak. Ahogy később ideje is arra hogy rendesen kipakoljon. Még számtalan cipő rekesz is van. Elvégre nekem csak egy pár katonai bakancsom van, amit ébredés óta csak küldetésen viseltem, egy pár edző cipő és a kedven csattogó papucsom, amiben a legtöbb időt töltöm.  
- Igen ez a közös ágyunk. Mentségemre legyen mondva nem én faragtam ki egyetlen darab fából, mint Homérosz az ő szerelmének. Már itt volt mikor be költöztem. De a matrac az új. Biztosíthatlak még UV fény alatt is tiszta. – Ugratom egy kicsit csak hogy oldjam a feszültségét. Azonban a jelek szerint nem csak én akarom oldani a helyzet feszültségét Hozzám lép és az arcomra helyezi a tenyerét. Majd olyan őzike szemekkel néz rám, hogy nem tehetek róla de kiéhezett farkas szemekkel bámulok vissza rá. A tenyerére teszem a kezem. Neki is kell a meg nyugvás. Majd a tenyerét le húzva az arcomról a számhoz emelem és egy puszit lehelek a kacsójára.
-Ne félj! Nem én vagyok a legjobb ember, de próbálok figyelmes férjed lenni. – Mondom majd eszembe jut valami régi tanulmány. Valami olyasmiről szólt ha valakit legalább 20 másodpercig ölelsz akkor az illető jobban fog ragaszkodni hozzád és bízni benned. Na kezdjük a számolást. Mondom és magamhoz ölelem és ringatni kezdem. Ó egek!  Ez kínos. Minden esetre a kopasz homlokom az ő csinos homlokának támasztom. – Azt hiszem mi ketten remek páros lehetünk ha oda figyelünk egymásra. Már előre is bocsánatot kérek ha néha türelmetlennek mutatkoznék.  

Tessék? Mi van? Ha ugratni akar hát nem épp jó időpontot választotta. Most pont nem vagyok olyan hangulatomba, hogy értékeljem ezt. Azért nem vagyok annyira, finnyás mint egy hercegnő. Nem azért kérdeztem, hogy ez a mi agyunk-é, mert piszkosnak gondolom. Kicsit rosszul esik, hogy még viccből is ezt gondolhatja rólam. Én nem vagyok ilyen. Bár lehet kicsit tényleg túlreagáltam a rendetlenség dolgot. A kis vonat inkább aranyos, el is mosolyodom. De a gránátok azok ijesztőek.
Mikor kezével kezemhez ér kissé megnyugszom és haragom is alább hagy. Szemeivel úgy néz rám, mint aki menten felfalna. Ilyenkor olyan gyengéd és mégis erős férfinak tűnik, akit tudnék szeretni. Furcsa de igen. Tudom, hogy másnak talán furcsának tűnhet, hogy sokkal idősebb nálam. De mégis van valami benne, ami megfogott, most, amikor jobban szemügyre vettem. Óvatosan lehúzza kezemet arcáról és egy lágy csókot lehel rá. Ha tudná mennyire zavarba hoz. Ösztönösen alsó ajkamba harapok.
- Próbálok nem félni. - mondom halkan, közben őzike tekintetet meresztek rá. Remélem nem bántottam meg a válaszommal. Azért azt nem szeretném. Lehet, hogy nem legjobb ember, de most olyan szépen viselkedik velem, hogy félelmem is kezd alább hagyni. Én tényleg megpróbálok megbízni benne, és megpróbálok nem félni tőle. Mire észbe kapnék magához ölel és ringatni kezd. Én pedig kissé megremegek karjában. Homloka homlokomhoz ér. Kissé érdekesen érzem magam. Szeretem a gyengéd férfiakat és jól esik. De azért azt is szeretném ha erős volna és igazi nőnek érezhetném magam mellette. Vagy nem is tudom.
Az elhangzottakra inkább nem válaszolok, csupán kibontakozok öleléséből. Hosszú, kiengedett hajam magam elé meredve fülem mögé teszem. Nem tudom mi mondjak, vagy mit csináljak. Összefonom karomat melleim előtt és szemeimet forgatom, tulajdonképpen nem nézve sehová sem. Fogalmam sincs, honnan jön ez a kérdés tőlem, de kibököm.
- Amikor te dolgozol én egyedül leszek? - nézek ismét rá aranyos tekintettel.

A kérdésére el mosolyodom. Azt hiszem ideje elmondani neki az igazságot.
- Drágám te a Jolán vagy. Jelen pillanatban ez egy hadihajó. Nemsokára több dolgot is meg fogsz tapasztalni. Az első, hogy egy hadihajó legénysége olyan, mint egy testvériség, mint egy nagy család. A második, hogy a hajón a felhasználható tényleges fizikai hely mennyisége korlátozott. A hajót egy idő után borzasztóan szűknek és zsúfoltnak fogod érezni. A harmadik, egy hadihajón nincs tétlen kéz. Biztos lehetsz benne, hogy találnak neked is valami munkát. Lehet a gyengélkedőn be segíteni, vagy egyéb részlegeken. – Mondom és el fordítom a fejem, mert az őzike szemeivel megöl olyan édes. Inkább folytatom, amit elkezdtem. – Azokból amit mondtam jönnek a következő dolgok. Mivel ez egy nagy család ezen okból kifolyólag a legtöbben képesek a másikért feláldozni a saját életüket. Ha két legénységi tag még utálja is egymást mert teljesen eltér a személyiségük még akkor is ki állnak egymásért az idegenek előtt. És mint egy nagycsaládban itt állandóan megy a pletyka ki kivel kúr, ki kivel van rosszban és a többi. Nem szabad magadra venni őket. A fizikai hellyel kapcsolatban. A kabin mint látod egy embernek tökéletes. Kettőnkre már lehet szűkösebb lesz. Ha meg a poronty is becsúszik határozottan kicsi lesz. Így mikor szabadulnál a kabin zártságából tapasztalni fogod, hogy egy ilyen hajón nem létezik olyan hogy privát szféra. A közösségi helyiségekben mindig van valaki. És 90% esélyed van rá hogy az a valaki éppen társaságra vágyik és azonnal le csap egy beszélgetési lehetőségre. A harmadik. Én ezen a hajón tiszt vagyok. Vagyis nem csak a férjed vagyok, de szó szerint a főnököd is leszek mikor valami munkát kell csinálnod. A házasoknak mindig próbálják úgy össze állítani a beosztást, hogy egy időben dolgozzanak, hogy a szabad idejüket közösen tölthessék. Persze ez nem mindig sikerül. – Egy hirtelen ötlettől vezérelve megint magamhoz vonom. Az ujjam hegyével pedig végig simítok azokon a csodás ajkakon, amiket úgy szeret be harapni. – Szóval a kérdésedre a rövid válasz. Nem leszel egyedül, mert ha nem is vagyok melletted, a gondolataim feléd szállnak. – Mondom, és ha hagyja magát, akkor meg csókolom. Persze ez a csók az előbbi hirtelen ötletem csúcspontja. Kíváncsi vagyok hagyja-e magát vagy nem. Szeretném le mérni egy kicsit őt ezzel a csókkal. Vajon el lök magától, mert csak kényszerből van itt? Vagy ugyan ezen okból hagyja magát, mint egy fadarab? Esetleg jól érzem, és mégis van egy kis szikra köztünk?

Oké azt sejtettem, hogy a Jolán vagyok. Azzal tisztábban vagyok. Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy lesz-e olyan, hogy egyedül kell lennem. Nem szeretek egyedül maradni, félek. Főleg sötétben. Nem tudom megmagyarázni miért, de ez van. Még mindig magam elé meredek, figyelve minden szavára. Olyan kedves hangszínen beszél velem most. Vajon mindig ilyen, vagy csak kezdettben lesz ez így? Cikáznak a gondolataim. Furcsa, hogy eddig nem volt felesége. Vajon miért? Mi lehet az oka ennek?
Zsúfoltnak? Sóhajtok. Igen ezzel is tisztában vagyok valamennyire. Nincsen baj azzal, szeretnék dolgozni valamit. Igen. A gyengélkedő szóra felkapom a fejem, hisz szerettem volna mindig is orvos lenni, segíteni másokon. De valószínű, hogy ezt már nem tehetem meg, lehet Jack nem örülne neki.
Őzike szemeim csak még erősebben meresztem rá, ahogyan beszél. Észre se veszem de ajkait kezdem nézni, olyan különös dolgot érzek. Valami vonz benne, de nem tudom megmagyarázni, hogy mi.
Mi? Feláldozni magát? Meghalni? Erre kissé megrezzenek. Én nem akarom, hogy meghalljon. Még számomra is érdekes, eddig azt hittem teljesen rideg számomra ez a férfi. Hogy pusztán kényszerből vagyok vele, ami igaz is. Legalább is próbálom ezt mondani magamnak. De arra, amit mond belesajdul a szívem kissé. Én nem akarom, hogy baja legyen. Azért azt nem.
Gyerek? Én még bele se gondoltam ebbe. Tényleg, a szabályok szerint nekem gyerekem kell legyen ettől a férfitől. Szabályok. Mindig csak a szabályok, mindenhol. Szeretnék végre kicsit szabályok nélkül élni.
Magamban válaszolok mondatára. De nekem szükségem van privát szférára kicsit, hogy elvonuljak gondolkodni. De ha nem is arra, akkor talán arra, hogy kettesben lehessek vele. Izé. Még magam is meglepődők azon, hogy azt gondolom KETTESBEN VELE. Még kiesebbre összehúzom magam. Kissé félek tőle, fogalma sincs miért. A többi mondókájára jó formán nem is figyelek.
Azon kapom magam, hogy ismét a karjában vagyok. Ujjai lassan ajkamhoz érnek, körözni kezd rajta. Ah. Tudom, hogy megakar csókolni, de mire eljutna az agyamig, már az ajkában vagyok. Szinte libabőrös leszek tőle. Nem lehet. Fut át az agyamon és első ötlettől fogva el akarnám tolni magamtól, amit meg is próbálok. Annyira sikerül, hogy ajkaink kissé elválnak egymástól. Aztán mégis viszonozom csókját, forrón és szenvedélyesen megcsókolva őt. Karjaimat mellkasára helyezem közben. Hosszú ideig csak csókolóm őt, aztán, mint egy villámcsapás eltolom magamtól. Meredten nézek rá, igazából magamon vagyok meglepődve. Kezdem azt érezni, hogy nem közömbös számomra és ez kissé megijeszt. Tudom a férjem, de mert ezt akarták. Most mégis, nem érzek közömbösséget iránta. Nem akarom, nem. Harcolni próbálok ellene, de nem igen megy. Úgy érzem egyre nehezebb lesz, ellenállni. Még mindig boci szemekkel nézem és csak annyit tudok kinyögni halkan. - Jack...

Ez a csók olyan mint valami nagyon rossz huszadik századbeli komcsi sláger. Szeretlek is meg nem is. Viszont azt nem tagadhatom, hogy nagyon jó, de a kérdésre amire kíváncsi voltam csak részben adott választ. Úgy döntök, tovább megyek még egy lépéssel, és még tolakodóbb még bunkóbb leszek vele. Kíváncsi vagyok mennyire nevelte a rendszer belé az engedelmességet. Vajon van azon a szinten, mint egy középkori nemes lány aki szó szerint csak tenyész kanca volt a nemes urak számára? Újabb lépés és újra alig van köztünk távolság. Az arcába nézek amennyire lehet érzelem mentes arccal és hanggal közlöm vele a kívánságom
- Vetkőzz! – Egyszerű egyszavas utasítás, mégis magába rejti szegény minden kiszolgáltatottságát az ismeretlen férfi felé aki a férje lett. Persze most nem akarom ki használni őt. De most mérem fel kettőnket és a jövőnket.

- Vetkőzz! – Mi van? Ez a hangnem olyan parancsolóan hangzik, hogy megremegek belé. Olyan elképedt hatalmas szemekkel meredek rá, mint aki valami rémet látott. Már kezdtem azt hinni, hogy van valami köztünk. Hogy ő nem csak egy olyan férfi, aki azt akarja velem. Elszomorodom. Úgy akar használni, mint egy játékbabát. Én viszont nem az vagyok. Én hús vér, érző nő vagyok. Nem baba.
Ez nagyon szomorú. Azt hittem létezik ezen a bolygón olyan férfi, aki érzelmek miatt akar valakivel lenni és nem pusztán a törvények miatt. De talán mégse így van. Szememet kicsit magam elé meresztem, most nem tudok az ő szemébe nézni.
Ennyire naiv lennék? Ennyire csupán az én világomban élek? Vagy csak én vagyok más, mint az összes itt élő. Bármennyire is nem akarom, egy könnycsepp jelenik meg a szememen. Az elmúlt pár percben azt hittem Jack más. Hogy ő nem olyan, mint a többi. Tévedtem és ez a tévedés jobban fáj, mint bármi más. Nem nézek a szemébe csak a táskám felé megyek, amit az előbb dobott be a szekrénybe. Csak egy annyit sóhajtok neki.
- így nem. - ha mégis erősködik, akkor nem tudom mit csinálok. Muszáj lesz megtennem. Más lehetőségem úgy se lesz. Hisz ő egy erős férfi én pedig csak egy nő vagyok. A törvény nevében az övé vagyok. Szóval bármit megtehet velem, akár ellenkezem, akár nem. De azután sosem fogok tudni úgy nézni rá, mint eddig, úgy érzem...
Én másképp képzeltem el. Érzelemmel. Hogy mindketten akarjuk és nem a törvény miatt, hanem más miatt. A könnycsepp csak lassan lefolyik az arcomon, miközben én elkezdek kotorászni a táskámban.

- Jó látni, hogy rendes feleséget kaptam. – Sóhajtok fel és nagyot nyújtózom. Az öreg csontjaim jól esően ropognak, ahogy az izmaim meg feszülnek és meg nyújtják a testem. – Féltem, hogy valami agy mosott szex babát utalt ki a rendszer. De talán több van benned, mint elsőre gondoltam. Tudunk jókat veszekedni majd. – Sóhajtok újra és kényelmesen lehuppanok az egyik fotelba. Vissza fordulok az asztalon épülő vasút model felé. Szemre vételezem a hátra lévő munka fázist csak, hogy legyen időm összeszedni pár gondolatot. Majd fel tekintek, és ha éppen rám néz akkor elkapom a tekintetét és úgy fojtatom. De ha nem akkor is mondom.
- A legjobb ha valamit rögtön az elején tisztázzunk. Én több mint 400 éve születtem. Hála a gyorsan fejlődő segg befagyasztó frigó technikának még élek. De ne felejtsd el soha, hogy minket két dolog is nagyon elválaszt. Az első, hogy egy teljesen más moralitású világban nőttem fel mint te. A második, hogy ránézésre kétszer olyan idős vagyok, mint te. Olyan szinten máshogy látom a világot, hogy csoda, hogy ki mertek olvasztani. Nagyon sok dologban idegen és furcsa, meg magyarázhatatlan leszek számodra. A dolgok mostani állása szerint pedig nem ragaszkodom hozzád annyira érzelmileg, hogy érdekeljen meg bántottalak-e vagy nem. Azonban ez nem civilizált hozzá állás, még tőlem is elfogadhatatlan lenne ha így bánnék veled, mint egy feleség géppel. Szóval kérlek, tanúsíts extra türelmet felém, és ha valamivel össze zavarlak megbántalak, akkor szólj. Nem ígérem, hogy mindig türelmes leszek és válaszolok. De egy házassághoz ketten kellenek. Ha pedig már a sors össze ragasztott minket, akkor hozzuk ki a legjobbat a dologból.