Volentis 142
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 

 :: Idegen kultúrák :: Archívum Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Elli & Aria
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Anonymous
Vendég
Vendég



#1Hétf. Nov. 19, 2018 10:42 pm
Elli & Aria
Csodálatos napra ébredtünk, végre találtak nekem más elfoglaltságot, mint, hogy anyámat kelljen hallgassam arról, hogyan legyek Jó feleség. Egyéb elfoglaltsága sincs, mint engem oktatni. Tele van, már az egész mindenségem vele.
Azt mondták segíthetek bevezetni az új világunkba azokat az embereket, akiket most olvasztottak fel. Én igazából azt sem tudom mi ez a fagyasztás, meg minden ami vele jár. Állítólag ők a Föld nevű bolygóról jöttek, izé hozták őket, lefagyasztva, hogy majd itt kiolvasszák. Lehet, hogy hülye vagyok, de én ebből az egész katyvaszból nem értek semmit. Én itt születtem a Volentisen és itt is nőttem fel. Azt se tudom mi az a föld és mi az a más világ, amiről sokan beszélnek. Olyanok, akik onnan jöttek. Mindenféle különbségekről, meg más világról hallani. Nekem nincs viszonyítási alapom, így nem tudom megmondani melyik jó és melyik a rossz világ. Nekem ez a jó, ahol élek, én így szoktam meg, ebbe születtem. Na jó oké. Kivéve az anyám oktatásai, meg ez a hülye rendszer, hogy férjhez kell menni, már 16 évesen. Ez szerintem egy borzalmas szabály, amit ki kellene törölni.
Nekem egész életemben az volt a legfőbb vágyam, hogy orvos legyek, vagy legalább ápolónő, hogy segíthessek másoknak. De anyám erről, hallani sem akar. Ő csak azt hajtogatja, hogy Jó feleségnek és szakácsnak kell lennem. Ő soha nem támogatta az elképzeléseimet, csupán a bátyám. Ő mindig mellettem volt mindenben.
Gondolataimból, az hozz vissza, hogy megérkezem a helyszínre, ahol találkoznom kell, azzal akinek segítenem kell majd beilleszkedni. Nem emlékszem a nevére pedig elmondták. Igazából, engem az fogott meg, mikor közölték, hogy orvos. Az első ok, amiért elfogadtam ezt a munkát, az az, hogy talán tanulhatok tőle valamit. Ennek nagyon örülök.
Pár perc várakozás után megpillantok egy felém érkező csinos hölgyet. Azt hiszem ő lesz az. Mint egy kislány olyan mosollyal állok előtte, amikor megpillantom. Ha oda ér hozzám, kedvesen és mosolygósan üdvözlöm.
- Szia Aria vagyok. Én fogok segíteni neked.

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#2Szer. Nov. 21, 2018 9:04 pm
Nem is tudom pontosan megmondani, hogy mióta vettek ki a mély hűtőből. Valahogy nem úgy érzem a napokat, ahogy régen. Sőt egyáltalán nem érzem, hogyan telnek. Mikor van nappal, és mikor van éjszaka, mit minek kell venni.
Ráadásul, amióta felébresztettek azóta nem igen mozdultam ki. Olvastam azt a sok valamit, amit elém raktak, és vizsgálatról vizsgálatra mászkáltam. Nagy szemekkel csodálkoztam rá arra, hogy azóta milyen műszereket fejlesztettek ki, vagy épp mi maradt meg a múltból. Hogy fogok én itt dolgozni?
Hogy fogok egyáltalán itt élni. Annyi minden változott, alig bírom felfogni. És valahogy a régi dolgaimat amikor megkaptam a sok emlék… A tudat, hogy a családom halott. Hogy mennyien odavesztek… ÉS itt állok egy világ előtt, ami rám vár és én nem tudok róla semmit sem.
Az első pár napban ide, oda kísérgettek, de ma lehetőségem van arra, hogy egyedül induljak egy kis felfedező túrára, persze azért kirendeltek mellém valakit, aki körbe vezet. Viszont megkaptam a szoros beosztásomat is, hogy hová mikor és miért kell mennem.
Hirtelen úgy éreztem, hogy mintha visszakerültem volna a főiskolára, és újra diák vagyok, aki előtt számtalan lehetőség is ott van. Viszont a félelmek is itt vannak, és egyelőre nem tudom eldönteni, hogy melyik az erősebb.
A találkára pontosan érkezem, szerencsére nem is tévedtem el. Kaptam valami hívót is, hogy eltudjanak érni, de valami azt súgta, hogy ez inkább egy póráz féle, vagy nem is tudom, de a lényeg, hogy tudják hol vagyok.
- Szia – köszönök a rám váró fiatal lánynak,mert fiatal, bár nem tudnám most megsaccolni, hogy mennyi, hiszen számtalan tényező befolyásolja ezt lényegében azt hiszem.
- Elliana vagyok ,de szólíts csak Ellinek vagy Ananak, ahogy neked jobban tetszik – mondom egy apró mosoly kíséretében.
- Van valami terv, amit követnünk kell,vagy valami? – érdeklődtem finoman, mert fogalmam sincs, hogy mi a szokás.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#3Pént. Nov. 23, 2018 10:37 pm
Elli & Aria
- Örülök, hogy megismertelek Elliana.- ismételem meg a nevét. Majd, amikor azt is közli velem, hogy hogyan szólíthatom, akkor hozzá teszem. - Akkor azt hiszem én Ellinek foglak nevezni. Én csak simán Aria. - motyogom. Majd miután rájövők mekkora hülyeséget mondtam, hisz csak ez a nevem van,  nevetek, mint egy dilis. Aj. Megint úgy festhetek, mint egy kislány az első randiján vagy első nap az iskolában. Azt hiszem még jól bele is pirulok.
De valahogy mindig így viselkedem idegenek körében. Nem tudom kontrollálni magam. Folyton zagyvaságokat fecsegek, vagy be sem áll a szám. Mint egy rossz gyereknek.
Meg szégyellve magam lehajtom a  fejem és a földet kezdem el bámulni. Olyan kínos. Legalább most kellett volna jó benyomást keltenem, olyan lány benyomását, aki nem is tudom, hogy milyen. A lényeg hogy nem ilyen lüke kislány félét, mint ahogyan én festhetek most. Aj. Jaj.
- Izé...- kapom fel a fejemet kérdésre és mosolyogva makogok, mint, aki nem tud beszélni. - Igazából fogalmam sincs ...- érzem olyan vörös lettem, mint egy rezsó. - Igazából nem értem a kérdésedet. - nyögöm ki végre. zavaromban pedig egyik hajtincsemet a fülem mögé teszem. Majd erőt veszek magamon. Na jó Aria. Viselkedj normálisabban. - Tulajdonképpen nincsen semmi féle terv, amit követnünk kéne. - magyarázom pontosabban, - Azt mondták, minden fontos dolgot mutassak meg neked, amire szükséged lesz a hajon. - teszem hozzá a részletesebb infókat. Aztán hirtelen más témára térek. Bár ehhez merszet kell vennem, hogy megkérdezzem. Sóhajtok egy hatalmasat. - Lehet egy kérdésem? - kezdem először ezzel és olyan boci szemekkel nézek rá, hogy nehéz nemet mondani. Ha jól sejtem és megengedi, hogy kérdezzek,a akkor kicsit több önbizalommal teszem fel a kővetkező kérdést. Ha meg nem engedi meg, akkor, mintha nem is hallottam volna  a válaszát teszem fel a kérdést. - Te ugye orvos vagy?  

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#4Vas. Dec. 09, 2018 8:05 pm
Egy picit mosolyogtam, de még mindig elveszettnek éreztem magamat. Még akkor is, ha a sok új dolog tele van izgalmakkal, ugyanakkor félelmekkel is.
- Én is örvendek Aria -mondom mosolyogva. Muszáj lesz noszogatnom magamat, mert ennyire elveszett nem lehetek. Hamar a sarkamra, a lábamra kell állnom, ebben az új világban, hogy megtaláljam a helyemet szépen.
Most nézem meg csak magamnak a lányt. Fiatal, nagyon fiatal, talán olyan 17- 20 év között lehet talán. De nem tudom mit saccolgatok, amikor engem is most olvasztottak ki, és közel sem annyi vagyok, mint amennyinek kinézek. Viszont azt könnyű megállapítanom róla, hogy vidám, csintalan, és persze a szépséget se hagyjuk ki a sorból. Vajon mások is ilyen fiatal vezetőt kapnak az első úton a szabadba? Már, ha egy állomást lehet annak nevezni.
De , ahogy elnézem nem csak én izgulok itt, hanem más is.
- Semmi gond, azt hittem, vagy is én gondoltam azt, hogy biztos van valami menetrend, vagy valami szabályzati vonal, amit követni kell – próbáltam magyarázatot adni a kérdésemre, mert hát eddig mindig meg volt minden mikor hová menjek, vagy épp mit kell csinálnom. Most meg tényleg ez az első alkalom, hogy a laborból, meg a betegszobából kitehetem a lábamat.
Aztán csak szót értünk végül és Megkönnyebbülten sóhajtok fel.
- Ezt örömmel hallom – nyugtázom azt le, hogy nincs semmiféle terv, amit követnünk kellene. Kicsit már kezdett sok lenni a szabályokból, és a kötöttségekből, amikbe belekerültem az ébredéssel.
- Nem lehetne előbb kicsit körbe nézni? – kérdem hallkan tőle.
- Tudod ez az első, hogy kiengedtek , eddig mondhatni bezárva voltam majd nem. Egyik vizsgálatról a másikra küldtek, aztán jöttek az oktatások , és már ennek a kis sétának is örültem, amit magam tehettem meg idáig – bár lefogadom, hogy árgus szemekkel figyeltek, hogy oda megyek e ahová kell.
- Aztán mehetünk arra, amit te mondasz, beszerezni vagy mostanság, hogy nevezik ezt? – nézek kérdőn rá.
- Persze – váltok át kíváncsiságra, mert miért akarna tőlem kérdezni? Hiszen ő sokkal többet tudhat mindenről, mint én.
- Igen, orvos vagyok, és remélhetőleg az is maradok, csak fel kell teljesen zárkóznom, mert sok minden máshogy működik. Ne tud meg … Akkorákat pislogtam mialatt vizsgáltak – nevettem el magamat.
- Furcsa ez a sok új kütyü, de megmaradtak a régiek közül is dolgok – igen, mondhatjuk úgy, hogy megeredt a nyelvem, ami nem csoda, mert eddig normális beszélgetésbe se igen volt részem, mert nem nevezném annak, amiken eddig részt vettem. Remélem nem tart örültnek vagy egyéb.
- Ne haragudj, azt hiszem sokat fecsegek – állapítom meg magamról, de ugyan akkor érzem azt is,hogy tényleg jól esik ez az egész kicsike kis idő , amióta itt állunk egymással szembe. Valahogy más, mint az elmúlt napokban átélt dolgok.

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#5Csüt. Jan. 03, 2019 8:20 pm
Elli & Aria
- De persze körbenézhetünk. - mondom kedvesen. El is felejtettem, hogy ő biztosan régen volt már ilyen helyen. Én meg túlságosan is sokat fecsege, szokás szerint. Olyan kis izén érzem magam. - Ne haragudj. - mondom elnézést kérve a sok mondásomért és azért, hogy nem figyelek rá.
- Hát el sem tudom képzelni milyen lehetett bezárva. Én egy percet se tudnék kibírni úgy. Szeretem, hogy szabadon járhatok és azt csinálhatok, amit akarok. - mondom magam elé meredve. Megpróbálom elképzelni, hogy milyen is lehetett neki. De inkább bele sem akarok gondolni. Mosolyogva tovább haladok mellette.  
- Hát igen valahogy úgy mondják - kuncogok - De tegyük azt, amit te szeretnél. - mondom kedvesen. Nekem tulajdonképpen nem mondtak semmit sem, hogy mit kellene tennünk. Csupán annyit mondtak legyek a társasága, ne kelljen egyedül végig mennie ezen az egészen. Szóval én csupán megteszem azt, amit kérnek.  
Nagyon megörvendek annak, amikor azt mondja, hogy nagyon szívesen válaszol a kérdésemre. Azt hiszem ez meg is látszik az arcomon, hisz nem tudom leplezni.
Ismét nevetnem kell azon, amit mond, hogy milyen sokat változott az orvos tudomány. Én nem tudhatom ezeket, hisz én már ebben a világban születtem. De akkor is jól esik az a hangsúly amiben mondja és nevetnem kell rajta.
- Én nem tudom mi volt anno. Vagyis hát abban a világban, amiből te is jöttél. - magyarázom még mindig kuncogva kissé. - Én már itt születtem tudod. - teszem hozzá.
- Dehogy. Ugyan már. Nagyon jól esik, hogy van kivel beszélgetnem - magyarázom aranyosan. Aztán kissé magam elé meredek. Van valami az eszemben, ami nagyon motoszkál bennem és nagyon szeretnék erről beszélni vele.
- Tudod én is nagyon szeretnék orvos lenni. - fogom kissé komolyabbra a hangsúlyomat. Már amennyi kitelik belőlem. Jól mondják én és a komolyság kissé messze állunk egymástól. - Igazából arra gondoltam, hogy te - motyogom - hát, hogy te... te talán tudsz nekem segíteni. - nyögöm ki végre valahogyan. Kérdőn meredek rá. Igazából nem is tudom mit szeretnék hallani tőle.


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#6Vas. Jan. 06, 2019 1:39 pm
Valahogy , ahogy ezt mondja, hogy de körbe is nézhetünk úgy érzem, hogy megbántottam, vagy nem is tudom. Hirtelen lett fura a helyzet, majd még ő kér bocsánatot. Tényleg nem kellett volna, én csak érdeklődtem, meg hát nem tudom, hogy mit tervezett el, vagy adtak ki neki feladatul velem kapcsolatban.
- Nincs semmi baj, te ne haragudj, hogy így lerohantalak ezzel a kéréssel. Tényleg nem tudom, hogy szokás , vagy mi a szokás, amikor előszőr kiengednek minket ébredés után- teljesen olyan, mintha rögtön egy új világot akarna az ember felfedezni, rohanna bele, de azt se tudja, hogy merre, és milyen akadályok vannak esetlegesen előtte.
- Nehéz volt, nem tagadom. Meg az a sok vizsgálat, ellenőrzés, az első pillanatokról pedig inkább ne is beszéljünk- az volt talán a legnehezebb. Az ébredés a hibernációból. Elmondták régen, hogy mi várható, hogy várható, de azt sose mondták, hogy az agyam később fog kapcsolni, mint a testem többi része, pedig az irányít mindent.
- Örülök, hogy végre kiengedtek a karantén területről – mondtam mosolyogva, mert ennek tényleg örültem. Ott minden olyan egyhangú és unalmas. És nem feltétlenül van társaságunk sem, akivel esetleg kellemesen el lehet tölteni az időt.
- Nem szeretném megkavarni a tervezet programot, vagy nem tudom mik lettek volna a terveid? – néztem rá kérdőn, majd csak jutunk valami kompromisszumra, mert nem szeretném bajba keverni. Aranyos lánynak tűnik. Látom rajta, hogy örül annak, amikor azt mondtam, hogy megválaszolom a kérdéseit, bár nem igen értem, hogy mit szeretne tőlem kérdezni, mert bizonyos szempontból szerintem ő többet tud.
Nem tudnám megmondani, hogy áldás vagy átok ebbe a világba beleszületni, vagy beleébredni. Látszólag ő boldog, úgy,hogy annyira rossz csak nem lehet.
- Szóval itt erre nincsenek képzések? – néztem rá döbbenten, mert hát azért én is kaptam ,meg kapok még képzést arról, hogy is működnek itt a dolgok.
- Vagy jártál már valamire, csak nem tudod hogyan tovább? – kíváncsiskodtam kicsit jobban, hogy megértem, hogy mit is szeretne pontosan mondani.
- Egyelőre én azt tudom, hogy amíg nem helyeznek el rendesen, magam is felügyelet mellett fogok dolgozni, aztán pedig egyedül itt az állomáson. De szeretnék máshová is eljutni, így szerintem , ha vége ennek az alapozásnak, akkor fogok jelentkezni egy hajóra. Nem tudom, hogy oda lehet e vinni ..Nem tudom, hogy nevezik itt, de régen, gyakornok, meg rezidens volt, nem tudom milyen szinten vagy, de ha lehet, én szívesen veszem a segítséget. Ha gondolod ,akkor utána nézhetünk, és talán találunk valami közös fejtágítást is – mondom mosolyogva, már csak azért, is, mert biztos vagyok benne, hogy kellemes társaság lenne a számomra. És nem érezném azt, hogy egyedül vagyok. És szerintem még tanulhatunk is egymástól, mert abban biztos vagyok, hogy ő jobban ért a evilági kütyükhöz, mint én.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#7Csüt. Jan. 24, 2019 9:13 pm
Elli & Aria
- Igazából nincsen tervezett programom. - vallom be őszintén és kissé zavartan. Nem szoktam tervezni nagyon. Általában mindent úgy csinálok, ahogyan jön. Nem tudom. én nem vagyok jó a tervezésben és igazából semmiben sem. Így nem szokásom előre megtervezni a dolgokat. Szóval most is odamegyünk ahová ő akarja. Én felsorolok pár opciót és ő majd kiválassza, hogy hova is szeretne menni. Én teljesen rá bízom a dolgokat. Úgy érzem ő a rangidős és nem mellesleg orvosnő, így neki kell eldöntenie, hogy hová akar menni.
- Hát.. - nézek a megdöbbent arcára. Tényleg más lehetett a helyzet a földön. Jobban belegondolva, meg azokból amiket hallottam, talán én is szívesebben életem volna inkább a földön. Ott több volt e lehetőség, mint itt. vagy nem is tudom. Azt hiszem kissé elkalandoznak a gondolataim mindenféle dolgokra.
Milyen szép ez a nő, a földön biztosan sok udvarlója lehetett. Én sosem voltam ilyen szép és nem is leszek. Szomorúan lehajtom a fejemet. Aztán mégis mondok valamit  a kérdésére.
- Igazából. Valamilyen képzések vannak, ha jól tudom. Csak én nem sokat hallottam róluk. És ami igaz az igaz, azt halottam te jó orvos vagy. Így inkább tőled szeretnék tanulni. -vallom be és érzem máris nagyon elpirultam. Mindig így érzem magam, ha valami olyat mondok el magamról, ami kissé kínos vagy hogyan is nevezzem. Felnézek a lányra, mintegy várva a reakcióját.
Ajánlatára szinte ujjongva ugrálok, kezem ökölbe szorítva az örömtől. mert majdnem neki ugrottam, hogy megöleljem. Aztán mégsem tettem.
- Az nagyon jó volna. - mondom széles mosollyal az arcomon. - Igazából fogalmam sincs mi a szokás  hajon, de valamiféle segítőkről hallottam. -  magyarázom neki a dolgokat. Annak nagyon, nagyon örülnék ha melléje mehetnék, mint segítő. Nem is kellet sokat győzködnöm vagy valami. Nagyon kedves ez a lány. Hirtelen azon kapom magamat, hogy mégis megölelem.
- Oh. Bocsi - engedem el. Összehúzva magam szégyenlősen.



Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#8Szomb. Márc. 09, 2019 4:43 pm
Ennek talán kicsit örülök is, meg nem is. De így tervezhetünk együtt. Mehetünk arra, amerre mi akarunk, és nem szabályozza végre senki sem. Se egy személy, se egy fal, se egy ajtó, ablak, semmi. Szabadság édes érzése, ami körül ölel hirtelen, és megmelenget.
- Ha te mehetnél valahová, mi lenne az első gondolatod, célod a bázison? – nézek rá kérdőn, hogy ő vajon hová menne. Biztos van valami kedvenc helye, vagy vágyott, amit szeretne megnézni.
- Fura, de mindegy is. Ha nem oktatnak azaz ő bajuk, bár nem értem miért nem emelték ki még ezt a területet. Vagy korlátozzák? Mindegy is, érdekes, és elgondolkodtató – gondolom át, amit hallottam, és nem igazán találom a helyét, de egyszer biztosan minden oda kerül.
- Köszönöm, ez igazán jól esett – mondom mosolyogva, talán még kicsit zavarba is jövök.
- Igyekeztem már a Földön is, illetve apám ide oda lökdösött, hogy ezt is tanuljam, abba is kóstoljak bele. Sokáig nem értettem miért szól bele a karrierembe, de elég gyorsan fel lettem világosítva, és akkor értelmet nyert minden – sóhajtottam. Még mindig hiányzik a családom, az otthonom. Igazán elbúcsúzni se tudtam tőlük. Ébredés után pedig a tudat, hogy ők már nincsenek, nincs a Föld….fájdalmas.
- Ha lehetséges, én szívesen a szárnyaim alá veszlek, bár nem tudom mikortól engedélyezik ezt számomra – gondolkodom el, de majd utána kérdezek, és kiderítjük szépen. Valami lehetőség csak akad.
- Majd utána járunk, még én se tudom pontosan, hogy mi hogyan is működik. Eddig inkább a gyógyításra koncentráltak, hogy azt tanuljam, fejlesszem magamat. De szerintem még koránt sincs vége a dolgoknak – mondtam sóhajtva, majd meglepődtem, ahogy hirtelen megölelt.
- Semmi baj – ölelem vissza.
- Jól esett. Mond,hogy azért ez nem ment ki a divatból,hogy az emberek megölelik egymást – nézek rá kérdőn miközben elengedem.
- És mesélj milyen az élet az állomáson? - érdeklődöm picit miközben körbe nézek.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#9Vas. Márc. 17, 2019 10:03 am
Elli & Aria
Hogy én hova is mennék a bázison. Gondolkodóba esem, mert hát erre nehéz válaszolni. Ugyebár én itt születtem a bázis szinte minden sarkát ismerem. Így inkább arra próbálok koncentrálni ahova még nem jártam sohasem. Kevés van ilyen az biztos, de mégis akad egynéhány ilyen hely.  
- Tudod mit? - teszem fel a költői kérdést, amit rögtön meg is válaszolok. - Menjünk arra a helyre ahonnan szinte belátni az egész környéket. - ajánlom fel neki. Én már jártam ott ugyan, de az valamikor nagyon régen volt még kiskoromban és nem igen emlékszem rá.
Látom az arcán, hogy szomorú, mikor elmondja emlékét az apjáról. Nem tudok belegondolni a helyzetébe, mert nekem még él mindkét szülöm. De biztosan nagyon rossz lehet most neki. El sem tudom képzelni milyen lenne ha a mi bolygónk nem létezne és a barátaim, szüleim meg akik fontosak nekem mind meghaltak volna. Nem is tudok rá mit mondani. Tudom valami rosszat szólnék és akkor még jobban szomorúvá tenném őt, amit persze nem szeretnék.
- Annak nagyon örülnék ha a szárnyaid alá vehetnél. -  mosolygom rá kedvesen és úgy kezdek el ugrálni, mint egy kislány. Aztán észbe kapok és zavartan újra sétálni kezdek.
Látom rajta, hogy meglepődik, amikor megölelem. Észbe kapva rögtön bocsánatot is kérek, fülig elvörösödve. Annak viszont nagyon megörvendek, hogy nem vette az egészet rossz néven.
- Hát igazából... - kezdek bele - annyira nem szoktak idegen emberek megölelni egy másikat. - magyarázom kedvesen. Nekem ezt tanították a szüleim. Idegen embereket nem ölelünk csak úgy meg. Azt is akit ismerünk, csak ha megengedi. Hogy a Földön ez, hogyan működött nem tudom.
- Az élet az állomáson nagyon jó. - kezdek bele a mesélésbe. - De tudod én itt születtem. Nekem nincs viszonyítási alapom. Nekem itt jó. Lehet ez azoknak, akiket lefagyasztottak, vagy micsoda másképp érződik. - hadarom el gyorsan. Én nem tudhatom, hogy milyen volt az élet a Földön, ezt igazán csak ő tudhatja. - Persze vannak bonyodalmak, viták és rossz napok. - teszem hozzá kedvesen. Aztán rá nézek kíváncsian. - Na és a Földön milyen volt? Van valami hasonlóság az itteni élet között? Vagy csak különbségek vannak? -   nézek rá csillogó szemekkel.



Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#10Hétf. Ápr. 29, 2019 7:26 am
Kíváncsian nézek rá, hogy vajon ő merre menne. Szerintem jobban ismeri nálam a helyet, vagy inkább biztos vagyok benne. Ahogy abban is, hogy megtudja mutatni a szépeket, és esetleg a kevésbé szépeket. Mert olyan, hogy tökéletes világ nem létezik. Vajon ennek az újnak hol vannak a hátulütői?
- Ez jól hangzik, mert elképzelni se tudom mekkora lehet ez az állomás. De úgy érzem, hogy nagyobb, mint a fejemben lévő kép – válaszolok mosolyogva. Régen is szeretettem a várost magasról szemlélni, vagy csak egy hegy oldalában nézelődni. A kilátás mindig felért egy álommal. Vajon ez a mostani is olyan lesz ?
Tovább sétálunk, nézelődőm, beszélgetünk. Az emlékek még mindig váratlanul találnak meg, és nem tudom őket irányítani. De idővel majd ebbe is belejövök, és nem borítom senkire a veszteségeimet, ami ezzel az új élettel jött.
Látom rajta, hogy még gondtalan gyermek, hiszen milyen boldog lett attól, hogy tanulhat, hogy talán magam mellé vehetem.
- Én is örülnék, ha így lenne – talán azért is, mert látom, hogy őt ez a világ még nem rontotta meg, bár ezt igazán nem tudom megmondani. De azt igen, hogy jó kedve, derüssége, nyitottsága rám is jó hatással van.
- De azért nyugtass meg, hogy az ölelést nem tiltották be?! – nézek rá kíváncsian. Még az idegenek oké, de én minket nem tartom annak.
- Nem vagy már idegen, hiszen mióta is? Legalább negyedórája ismerlek – mondom mosolyogva.
- Nekem még furcsa – vallom be.
- És voltál már az állomáson kívül máshol is? – nézek rá kíváncsian.
- A Földön is voltak jó és rossz napok. Boldog, vagy kevésbé boldog pillanatok, viták is. De szerintem nem ez határozza meg azt, hogy mi hogyan érezzük magunkat, hanem az élet, amit élünk. Mi jól éltünk, persze voltak az én családomban is bonyodalmak, szigorú elvárások, de gondolom ezek most is meg vannak egy családon belül – pillantok rá érdeklődve, majd azt hiszem lassan megérkezünk oda amiről mesélt,hogy megyünk. A panoráma széle kezdett derengeni, felfelé nézve pedig ott volt az űr, és az állomás egy része. Ha eddig nem fogtam volna fel ténylegesen, hogy az űrben vagyok, és nem valami földalatti bázison, most már ténylegesen bebizonyosodott az, hogy még is igaz. Ez nem álom.
Szinte oda szaladtam a nevezzük talán kilátó szélére, és vagy kétszer biztos körbe forogtam, mert elsőre nem tudta felfogni a szemem az egész látványt.
- Ez hitetetlen - mondtam magam elé és szememmel még mindig a látványt faltam.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Ugrás:
^
ˇ