Volentis 142
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 

 :: Idegen kultúrák :: Archívum :: Régi Játéktér :: A világűr :: Az URS Jola fedélzetén :: Lakó Fedélzet Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
James Vahlen kabinja
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Anonymous
Vendég
Vendég



#1Szomb. Dec. 22, 2018 9:54 pm
Amanda& James
Where have you been my darling?

Valami olyat hallottam a minap, amitől elállt a szavam. Ez nagy szó, mert ilyen nem szokott előfordulni velem. Mindenki úgy nézett rám, mintha soha nem láttak volna. Mert hát ennek se jutott eszébe máshol közölni az információt, mondjuk személyesen. De nem. Neki rögtön mindenki előtt kellett ezt megtennie. Alig tudtam magamhoz térni. Még a tekintélyemből is vesztettem akkor azt hiszem.
Nem is számít. Meg kell győződnöm erről én magam. Dühösen de ugyanakkor kíváncsian és izgatottan megyek végig a folyóson a kabinok felé. Ah. Olyan hosszúnak tűnik ez az egész hajó. Régebben sokkal hamarabb megtettem ezt az utat. Most viszont mintha egy örökké valóságnak tűnne. Az agyam kattog, mint egy régimódi óra. A szívem úgy kalapál, h majd kiugrik a helyéről.
Vajon tényleg ő az? Mit csinált ilyen sokáig? Miért nem keresett? És most miért jött ide? Mit akar? Efféle kérdések járnak az agyamban, miközben gyorsabbra veszem a lépteimet. Közben a kabinok ajtaját fürkészem és a neveket olvasom rajta. Edgar Malinor, Eliana Minnick, Jack Silver, Jana Darklighter. Olvasom sorban a neveket. Dr James Vah.. elakad a szavam, izé a gondolatom. Hát igaz. Mégiscsak igaz.
Úgy lecövekelek az ajtó előtt, hogy megmozdulni se tudok. Mi van ha nem ő az, csak valaki más, aki neki adja ki magát. Kavarognak bennem az érzések. Még sohasem éreztem ilyet az utóbbi időben. Most viszont olyan gyenge vagyok és olyan védtelen, amilyen még sohasem voltam. Így nem láthat senki. Többé már nem tudnának úgy nézni rám és engedelmeskedni. Körbenézek, hogy tényleg nincsen itt senki.
De mért tűnt el? Miért nem adott jelet magáról? Nem értem. Kezdek dühös lenni, amiért nem adott jelet magáról és nem keresett. Elhatározom, hogy nem fogok nyájas lenni vele, sőt olyan leszek mint, mindenki mással. Nem engedek neki. Annyi idő eltelt és nem hallottam felőle semmit. Úgy éltem ez idáig, hogy azt hittem meghalt vagy végleg eltűnt. Nem fogok jót állni magamért ezért, az biztos.
Még eljátszom magamban a bekopogjak vagy ne című játékot, aztán erőt veszek és három határozatlant koppintok az ajtón. Felveszem a legszigorúbb pillantásomat és mondatokat is összeszedem magamban. Ha ajtót nyit legyen mit mondanom, persze ha tényleg ő az.

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#2Vas. Dec. 23, 2018 12:25 am

Amanda & James

Régen voltam ilyen izgatottsággal, amilyenben most érzem magam. A kérelmem elfogadták, hogy a Jolára kerüljek, és végre megtalálhatom a feleségem, akit évekig kerestem. Sok idő telt el azóta, mióta láttam, de a gondolataimban velem volt mindvégig. Nem is tudom, mit fogok mondani neki. Persze, ha majd szóhoz fogok jutni mellette, de nem érdekel! Azt se bánom, ha egész végig be nem áll a szája, mert már annyira hiányzik, hogy elviselném ezt is tőle. Csak végre a karomban tarthassam. A kabinomat megkapva, gyorsan be is rendezkedtem, amolyan sebtében, de most nem is a kipakolás érdekel, hanem, hogy elkészüljek és megkeressem. A zuhany alatt állva ismét a gondolataimba férkőzött az arca, ahogy azon a régi fényképen rám mosolyog. Tudom, hogy évek teltek már el, de bizonyosságot kell szereznem, hogy tényleg ő az, és nem másvalakiről keringtek a pletykák. Magam akarok a végére járni, és ha esetleg nem ő? Erre inkább nem akarok gondolni. Bíznom kell, hogy megtaláltam. Nem most kételkedni a sikerességben. A szívemre hallgatva indultam ide, amikor még a felmerülő lehetőségnek is apró százalékát kockára téve kértem az áthelyezésem erre a hajóra. Amióta a Volentison éltem, nem a Földön, minden megváltozott. A munkába temetkeztem, hogy eltereljem a gondolataimat a családomról, és talán túlságosan is elszigeteltem magamat a társasági élettől. Észre se vettem jóformán, hogy csak a munkának éltem és nem gondoltam másra. Amandát akartam megtalálni, és kideríteni, hogy ő vajon mit szól majd hozzám? Emlékszik e rám egyáltalán? Vagy … már új életet kezdett?
Ezekkel a gondolatokkal mélyedtem a rám zubogó vízsugár alá, mikor az ajtó felől kopogást hallok. Elsőre azt hittem, hogy csak egy érzékelő jelzett, de aztán még kétszer meghallom a kopogó hangot. Ez ki lehet?- emelem le a törülközőt a tartóról, majd gyorsan a derekam köré tekerem. Igaz, nem illendő hiányos öltözetben ajtót nyitni, de még szerencse, hogy automata a nyitás, és amint engedélyt adok a belépésére az illetőnek, addig én gyorsan magamra kapok egy pólót. Gondolom, hogy valami aláírandót hoztak, ami lemaradhatott, és most gyorsan pótolják, mielőtt hiányzó lenne bárhonnan.
-Máris megyek! Egy pillanat!- kiáltom az ajtó felé, és igyekszem az érkező elé sietni, hogy ne tartsam fel a munkája elvégzésében. De, amikor meglátom az érkezőt, hirtelen nem tudok megszólalni. Mindenkire számítottam, vagyis valamelyik altisztre, de arra a nőre nem, akiért átkutattam a galaxis jó részét. A feleségem állt előttem, én meg, földbe gyökerezett lábbal torpantam meg a zuhanyzóból kilépve, mint akire még egy vödör vizet rázúdítottak. Csak nagy nehezen nyílt szóra az ajkam, mert a meglepetéstől azt se vettem észre, hogy még a szám is tátva maradt. Csodaszép most is, ahogy minden éjjel álmaimban láttam.
-Amanda… - nehezen jön hang a torkomból, mire összeszedem magam. Egy kicsit reménykedve néztem rá, hogy talán ő sem felejtett el engem. Ha egyáltalán emlékszik-e még rám…?


   


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#3Szer. Jan. 02, 2019 10:02 pm
Amanda& James
Where have you been my darling?

Amikor kinyílik az ajtó belépek rajta, kissé félszegen. Szemeimet körbejáratom a kabinban. Kellemesen berendezett kis hely. Hallom, amint ki kiálltja az illető, hogy mindjárt jön. Érzem szívem egyre gyorsabban dobog és izgatott vagyok. Most még van időm kimenni az ajtón és itt hagyni, elfelejteni az egészet.
Tegyük ezt. Már majdnem megfordultam, hogy kimenjek, amikor kijött Ő. Az ájulás kergetett, amikor a szemébe néztem. Ez nem lehet igaz. Ilyen nincs.
- Ja...James..- motyogom meglepetten, miközben szemeimmel végig mérem. Gondolataim hirtelen azon peregnek, hogy jobb volna ha az a póló se volna rajta. Megrohamoznak az emlékek és már majdnem ugranék a karjaiban, mikor szinte magamhoz térve megrázom a fejemet kissé. -Te itt? - mondom szinte csak magamnak le sem véve a szememet róla.
James. Az én Jamesem hát itt van. Tényleg ő van itt. Nem hazudtak az emberek ő van itt. De hol volt ez idáig? Miért nem keresett? Ajkamba harapok, amikor ismét végig mérem tekintettemmel.
- Tényleg te vagy az? - hüledezek még mindig. szememet szemére emelem. Mintha az eszem és a szívem harcot vívna egymással. Az utóbbi azt mondja ugorjak a karjába és csókoljam meg szenvedélyesen, az agyam viszont nem ezt akarja. Nem lehetek ennyire érzéki, naiv kislány. Én Dr. Amanda Vahlen vagyok a hajó Vasladyje. Nem érzékenyülhetek csak így el. - Mit keresel itt? - hülye kérdés tudom. De azért mégis ez egy igen jó kérdés. Miért is jött ide? Dolgozni vagy azért, mert tulajdonképpen nem is tudta, hogy itt vagyok. Amilyen állapotban áll ott szerintem megleptem, nem számított rám. Szóval nem miattam jött.
Ha miattam jött volna, akkor sokkal hamarabb megkeresett volna. Eljött volna értem. De nem jött, csak most ennyi idő után. Mért jött most? Fel akarja forgatni az életemet? Olyan hülyén érzem magamat. Kavarodnak bennem az érzések. Fogalmam sincs mit gondoljak.
Az eszemre hallgatok és egy hirtelen ötlettől fogva határozottan és rideg arccal felé megyek. Hogy miért? Hogy lekeverjek neki egy hatalmas pofont. Olyan pofont amit soha nem fog elfelejteni ebben az életben. Amibe benne van minden érzelmem és haragom. Nem érdekel mit akar mondani, csak megyek feléje makacsul. Amikor odaérek, teljesen közel állok hozzá és élesen a szemébe nézek.  Fel emelem jobb kezemet és egy hatalmasat lendítek rajta az arca felé. Hogy eltalálom-e? Nagyon remélem és azt is hogy egy jókorát csattan rajta.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#4Csüt. Jan. 03, 2019 11:47 pm

Amanda & James

A döbbenetem nem kicsi, mikor meglátom Amandát. Hirtelen köpni-nyelni nem tudok a meglepetéstől. A kérdéseire meg végképp nem tudtam megszólalni vagy 5 percig. Ez is szép teljesítmény, mert nekem is pont ezek a mondatok jutottak eszembe, bár ezt a jelenetet nem pont így képzeltem el. Ahogy a tekintetét követem, és amint az ajkába harap, már sejtem, hogy mik járnak a fejében, de ismerem eléggé, hogy tudjam, nem könnyű eset.
-Igen, itt vagyok, Kedvesem..- de ahogy összeszedném a gondolataimat, már lendül a keze, és a tenyeres már csattan az arcomon. Ezt gondolom, azért kaptam, mert itt vagyok. Bár nem értem pontosan.
A pofonja után ismét rá nézek, de nem tudom eldönteni, hogy most ez a kezdet, vagy lesz még folytatása, mert akkor már nem fog felkészületlenül érni.
-Én is örülök,hogy látlak Amanda…- tapogatom meg a sajgó arc felem, de ezt betudom a hevességének, ami egyszerre lehet düh és a viszontlátás „öröme”. vagy fene tudja mi, de azt sejtem, hogy lesz mit megbeszélnünk. Sok idő telt el azóta, amióta nem láttam, de én nem pontosan erre a reakciójára számítottam. Arra meg végképp, hogy hamarább találkozunk, mint terveztem, de csak 1 órája kaptam meg a kabinomat és rendbe akartam szedni magam, mielőtt megkeresem. Hát.. nem éppen úgy sikerült, de ez mindig is így volt. Azért megnyugtató, hogy emlékszik rám. Már csak azt kellene elérnem, hogy ne essen nekem. De már ebben sem vagyok biztos…




   


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#5Pént. Jan. 04, 2019 1:21 am
Amanda& James
Where have you been my darling?

Nem hallom, amit mond csak azt, hogy kezem hatalmasat csattan az arcán. Kissé még én is meglepődöm rajta, de próbálom nem ezt mutatni.
Ahogy felnéz a szemembe, szinte elveszek tekintetében. De rég láttam ezt a nézést, ezeket a szemeket. Tudom, hogy szívem mást akar, de nem engedhetem meg ezt neki. Nem tudhatom James tulajdonképpen miért is jött ide. Mit akar? ennyi idő alatt el is felejthetett.
Tombol bennem a kettősség. Az érzés, amit nagyon rég nem éreztem már és az eszem a jellemem, ami megakadályozza mind ezt.
Hirtelen nem tudom mi vezérel, de ahogyan arcát simítja, amire az imént a pofont kapta valami elragad és az ajkára tapadok. Talán csak kíváncsi vagyok, hogy még most is ugyanolyan jól csókol mint anno. Nyelvemmel táncba hívom az ővét is ha nem ereszt el. Olyan szenvedélyesen és forrón csókolom meg, mint akit nagyon régen nem érintett férfi. Ami igaz is. Olyan jól csókol, pont mint ahogy emlékszem rá. Érzem, hogy testem többet akar. De nem engedek neki. Eltolom magamtól. Dühösen nézek rá. Kezem ismét pofonra lendül és nagyon remélem, hogy ez is célba talál.
-Válaszolnál a kérdéseimre - utasítom miközben kettőt hátra lépek tőle. Öldöklő tekintetet vetek rá, mert dühös vagyok. Dühös vagyok, hogy így eltűnt és hogy ennyi ideig nem adott jelt magéról. Hogy az emberektől kell megtudnom, hogy itt van. Meg mindenért. Legszívesebben agyon pofoznám meg nem tudom még mit is csinálnék vele.
- Hogy kerülsz ide? - szegezem neki a kérdésem kissé fel emelve  a hangomat. ha válaszolt az előbbiekre, akkor is. Áh. Nem ismerek magamra. Olyan mintha az a személyiség, amit felépítettem lassan porba hullana. De az nem lehet, azt nem engedhetem meg magamnak. De ahogy a szemébe nézek elveszek benne. Nagyon remélem, hogy ő ezt nem vette észre. Remélem, hogy tudom leplezni.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#6Pént. Jan. 04, 2019 4:48 pm

Amanda & James

Eddig sem volt kétségem, hogy Amanda nem egy könnyű eset, de néha elgondolkozom, hogy mit miért is tesz. A pofont nem vártam, de elkönyvelem, hogy feldúlt és összezavarodott, amiért évek teltek el az utolsó találkozásunk óta. Talán még jogosnak is tartanám, ha okot szolgáltattam volna rá, de ez már megtörtént és szeretném, ha higgadtan és nyugodtan tudnánk beszélni. Azt el kell ismernem, hogy elég nagy lendülettel csapott rám, ami jó erőnlétre utal, de valószínű, hogy nem teljesen gondolta ezt át, hogy megüssön. kíváncsian, vagyis inkább várakozón nézek rá, hogy a következő reakcióját kitaláljam. Ami persze nekem, most sem sikerült… Az egyik pillanatban lendül a tenyere, aztán hirtelen ajkamat falja mohó vággyal, amire végképp nem számítottam. Érzem édes ajkát, ahogy mindig is szenvedéllyel kényeztettük egymást és testünk kémiája az első pillanattól vonzott bennünket egymás felé. Most persze ugyanígy fellángolt bennünk a rég eltemetett vágy, és belefeledkezve az érzésekbe, ölelem szorosan magamhoz, hogy magamba szívjam közelségét, ami már nemcsak elképzelt álomkép,és ezt a testem is érzékeli.
Aztán, mintha semmi sem történt volna, ismét villámokat szór a szeme felém, majd emelkedő lendülettel ismét arcom felé csapna, de megállítom mozdulatát, mielőtt elérne.
-Befejeznéd? Ha lenyugodtál és nem hadonászol, akkor talán én is szóhoz jutnék! Nem gondolod?- nézek rá kicsit erélyesebben, bár nincs bennem harag vagy egyéb, de ha nem fogja vissza az indulatos támadásait felém, akkor lesheti, hogy válaszokat kapjon a feltett kérdéseire. Most, ahogy visszaemlékezem Apám szavaira, teljesen igazat adok neki, de mégis van ebben a nőben valami, amit egyszerűen imádok, és nem tudok rá haragudni. Pedig aztán van benne jócskán indulat és lekezelő modor, de mégis van mellette báj és gyönyörűség, amit ennyi év után sem győzök csodálni. Alig változott valamit, és most is ugyanolyan szép a szememben, mint amikor kimondtuk az igent.



   


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#7Szomb. Jan. 05, 2019 10:41 pm
Amanda& James
Where have you been my darling?

Sajnos ezúttal a pofonom nem ér célt. Megragadja karomat és megállít. Élesen meredek a szemébe, mint egy várva kérdéseimre a választ.
- Hogy mersz így beszélni velem - hirtelen azt sem tudom mit mondok, csak ugyanabban a hangnemben szólok rá, mint ahogyan az itt dolgozókra szoktam. Mérges vagyok, nagyon mérges. De nagyon meglepett is vagyok és örülök is, hogy itt van. Csak ezt nem akarom kimutatni. Inkább csak dühöseket pillantok rá.
Ilyen dolgot nem éreztem még mostanában, hogy ennyire ne tudjak uralkodni az érzéseimen. Ez képtelenség. Ez nem én vagyok. Ez valaki más.
- Jól van mondjad csak- teszem keresztbe magam előtt a kezemet, ha persze elengedte azt. - Gyerünk. Hallgatlak- unszolom és közben bosszúsan nézek rá. De valójában nem tudok haragudni rá. Nem értem miért. Olyan régen eltűnt. Azt hittem már elfelejtettem és már nem érzek iránta semmit.
Az Istenit Amanda. Ne légy már ilyen érzelgős. Nem szabad. Te nem ilyen vagy. Nem ilyenek ismernek a hajón. Te vagy a Vas Lady, a Jégkirálynő! Próbálom magamat helyrepofozni kicsit, bár nem sok sikerrel. A tekintetemet egy pillanatra se veszem le Jamesről. Kicsit összeszűkítem szememet, mérgesen meredve rá.  
- A kérdéseimre szeretném megkapni a választ elsősorban. -mondom határozottan. Mi a fenét csinált eddig és hol volt. Erre vagyok a legjobban kíváncsi. Na meg arra, miért nem keresett.
Olyan hülye voltam az előbb, mint egy naiv kislány. Ilyen könnyen nem adom be a derekamat és főleg úgy, hogy nem is tudom miért nem jött hamarabb. Ajánlom, hogy ne magyarázza túl, és az igazat mondja, mert különben nem állok jót magamért.
- Mért nem kerestél? - kérdezek rá szemrehányóan és még mindig karba tett kézzel várom a válaszát.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#8Vas. Jan. 06, 2019 2:33 am

Amanda & James

Mint egy dühös vadmacska, úgy támad rám a nejem. Ezt persze nem igazán értem, de betudom a sok évnyi távollétnek, ami eltelt az utolsó találkozásunk óta.
-Miért vagy dühös? Még szóhoz se jutok tőled, és máris le vagyok teremtve, pedig alkalmam se volt válaszolni a kérdéseidre. – nézek rá kicsit morcosan és elengedem a kezét.
- Hogy kerülök ide?  Úgy, hogy ez alatt a 11 év alatt egyfolytában kerestelek és csak most találtam rá a nyomodra. Ha nem hallom meg azt a szóbeszédet, amit két nappal ezelőtt, akkor még most is kutatnék utánad, ahogy eddig minden nap. Remélve, hogy megtalállak és nem azt az értesítést hiszem el, amiben azt közölték, hogy eltűntnek nyilvánítottak aztán később meg halottnak mondtak. A hivatalos irataid titkosításra kerültek és ez sokban megnehezítette a keresést utánad. Eddig a Volentison voltam, és a kiolvasztásom után az ottani élet teljesen más volt a Földhöz képest. Kutatólaborban dolgoztam és tanítottam is az Akadémián. De minden nap gondoltam rád, még akkor is, mikor mindenki furcsának tartott, amiért a munkába temetkezve múlattam magányosan az időt erre a napra várva, hogy ismét veled lehessek… - mondtam egyszerre kimondva mindent, hogy válaszolni tudjak a kérdéseire, de elég furcsa érzés kerített hatalmába, ahogy vissza emlékezem ezekre az évekre. Mennyire vágytam erre a napra, hogy megtaláljam és számtalanszor elképzeltem, amit mondok majd neki, de most mintha egymást érnék a szavak és a gondolatok, amik kuszálódva kavarognak bennem. Annyira akartam, hogy a karomba zárhassam, s ismét vele lehessek és azt a sok szomorú és fájdalommal teli évet elfelejtsem a karjaiban.
- Gondolod, hogy ha nem kerestelek volna, akkor itt lennék most? Vagy talán azt képzeled, hogy elfelejtettelek téged? Most érkeztem csak egy órája, és rendbe akartam magam szedni, hogy rohanjak hozzád, végre láthassalak… Csak megelőztél…- nézek a szemébe és csak remélni tudom, hogy érzi az őszinte szavaim és nem esik ismét nekem. Nem akarnék még egy csattanóst az arcomra, bár amilyen temperamentumos volt az imént és az esküvőnkön is, ezért felkészülve várom a lendülő tenyerét, de aztán az is lehet, hogy megint meglep a reakciójával. Olyan jó volt ajkát érinteni… Most is olyan gyönyörű, ahogy akkor… Alig tudom visszatartani magam, de az elmúlt évek megtartóztatása és a vágy, most igencsak felszínre törne. Az édes csókjáról meg, nem is beszélve.
-De, ha már ennyire nekem támadsz... Akkor mondd csak el, hogy te miért nem kerestél engem?- teszem fel neki is a kérdésem, amire én is akarnám hallani a válaszát.
-Mert ugyebár ezt én is feltehetném neked kérdésként! - fontam én is karba a kezem, bár egyáltalán nem vagyok mérges rá, de tudom, hogy milyen dacos és soha nem ismerné be, hogy örül ö is, hogy itt vagyok. Ismerem már annyira...



   


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#9Kedd Jan. 08, 2019 8:12 pm
Amanda& James
Where have you been my darling?

Olyan gyorsan mondta el az egészet, hogy hirtelen szóhoz sem jutok. Csak elképedve állok meg előtte. Ha akartam se tudtam volna közbeszólni, mert nem engedte volna.
Már majdnem el is felejtettem, milyen volt vele az élet. Emlékszem már akkor is nagy hatással tudott lenni rám. Az ő jelenlétében egyszerűen nem tudok az a kemény, erős nő lenni. Még magamnak se akarom bevallani, de sajnos eí zgy van. Egyszerűen ah...
- Persze rendbe rakni magad mi? - török ki magamból, nem is gondolkozva azon, hogy mit mondom, csak egyszerűen kieresztem magamból azt a 11 vagy hány év fájdalmat, amit a hiánya okozott. Szinte fel se fogom, azt amit abban a hosszú monológba mondott. Nem is akarom. haragszom rá, amiért ilyen sokáig eltűnt előlem.
- Igen. Meglehet, hogy elfelejtettél és inkább azért nem kerestél. - mondom szemébe nézve. Pár lépést teszek feléje és kezemet, valamint mutató ujjamat feléje szegezem. - Még az is megeshet, hogy közben új nőd lett. - vágom hozzá. Oké. Ez durva vád, de ha jól meggondolom lehet benne valami. Ez alatt a 11 év alatt,a kár ő is szerezhetett magának nőt, de akár a Consi is kijelölhetett egy neki megfelelőt. Mindegy nem is érdekel.
Ahogy közelebb megyek hozzá, annyira, hogy arcunk csak pár centire van egymástól megérzem bódító férfias illatát és már nem tudok olyan erőteljesen a szemébe nézni. Tekintetem csábító ajkára vándorol. észre se veszem és beleharapok alsó ajkamba, ahogy nézem. Aztán szemem levándorol mellkasára és tökéletes izmos testére. Majd a törölközőre és elábrándozom kissé.
- Honnan tudod, hogy nem kerestelek? - térek magamhoz és szememmel újra tekintetét keresem. Hangom dühösen és szemrehányóan hangzik. - És amúgy is neked kellett volna keresni engem és nem nekem. - vágok vissza. Ahogy keresztbe tesiz a karját, mint egy nem is tudom mi, haragom egyre jobban erősödik. Hirtelen mindkét kezem mutató ujjával elkezdem bökdösni mellkasát idegesen. néha egy kicsit túl erőteljesen, mintegy rázúdítva minden érzésem ami bennem van vele kapcsolatban. A dühömet, a kétségbeesésem, haragom és persze a viszontlátás örömét.
- 11 év. 11 év, hogy azt se tudom hol vagy s mit csinálsz. Már kezdtem a legrosszabbra gondolni, miközben te nagyon is jól érezted magad valahol. Ki tudja kinek a társaságában. Egyetlen egyszer se gondoltad azt, hogy valami jelet küldj felém, hogy életeben vagy. El sem tudod képzelni, hogyan éreztem magam ezek alatt az évek alatt. Hogy miket kellett elviselnem ezen a hajon. Bele sem merek gondolni, hogy te mindeközben jól szórakoztál. Le merném fogadni, hogy egy pillanatig sem gondoltál rám. Igazam van? Nagyon is örülhettél annak, hogy végre megszabadulsz tőlem. Egy hárpia, gonosz nőtől, mint én. Ugye? Mert te is pont ugyanazt gondolod rólam, mint mindenki ezen a hajon, hogy egy Jégkirálynő vagyok vagy micsoda. Eltaláltam? Mond már. - zihálom hangosan feléje.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#10Szer. Jan. 09, 2019 6:57 pm

Amanda  & James

Azt hiszem, hogy erre a szóáradatára nem készültem fel, mert éppenséggel teljesen másként gondoltam a viszontlátásunkat. Azt tudom, hogy soha nem vallaná be, hogy érez irántam, még ennyi év múlva is. De, hogy ennyire támadólag lépjen fel, amiért csak most bukkantam rá, az elszomorít. Lehet, nem is tudnám neki elmagyarázni mindezt, mert olyan nagy benne a düh, hogy bármit mondok, azt sem hinné el. Pedig minden nap az lebegett a szemem előtt, hogy rátaláljak, és újra magamhoz öleljem. Azon már csak a szemöldököm emelem meg, mikor egy „új nőt” emleget a sok más mellett.
-Gondolod, hogy ez idő alatt elfelejtettelek valaha is? Ha így lett volna, akkor nem kutatok utánad ennyi éven át. De lehet, hogy te másként látod, és nem hiszel nekem. Pedig ez idő alatt a munkámba temetkeztem és éjjel-nappal a kutatásokra koncentráltam, hogy ne a vágyaim kerüljenek felszínre, ahogy mindig csak te lebegtél a szemem előtt. Azt is megértem, hogy dühös vagy rám, amiért nem üzentem, de ha tudtam volna, hol vagy, akkor biztosan megtettem volna! –nézek rá, de látom, hogy villámokat szór a szeme felém. Azt gondoltam, hogy egy kicsit örülni fog majd nekem, de látom, hogy a sértődöttség és a dac, ami most benne van. Nem hinném, hogy a szavaim meggyőznék az igazságról, így kis gondolkozás után kikeresem azt a terebélyes aktát, amit összegyűjtve a sok év levelezés és kutatás eredményeként.
-Tessék! Itt van a 11 évnyi kutatás és kérelmezés, hogy rád találjak. A Consilium meg nem jelölt ki másik asszonyt nekem, mert házasként vagyunk nyilvántartva. De látom, hogy nem hiszel nekem a füleddel, bármit mondanék, és ezért akkor a szemednek higgy! – mutatok a vastag mappára, amit elé tettem az asztalra.
-Gondolom, kíváncsi vagy a kutatásaimra, amit ez idő alatt csináltam? – teszem le a másik tömböt a mappa mellé és bólintok, hogy nyugodtan lapozzon bele. Ezekben az iratokban és feljegyzésekben minden eredmény és kutatási napló szerepel, amit a PDA-n is kikeresek neki.
-Talán, ez elegendő lesz, hogy ne legyenek kétségeid! Most viszont…- lépek el tőle kissé, és rá nézek. Nincs bennem harag vagy indulat, inkább szomorúság. Hiába akarnám bizonyítani, hogy kutattam utána, ha úgysem hiszi egyetlen szavamat.
-Megyek, felöltözöm. Addig olvasgass, ha akarsz…- indulok a szekrényhez, hogy magamra vegyek valamit. Öltözés közben is járnak a gondolataim, de talán, ha elolvassa és átnézi azt az anyagot, amivel foglalatoskodtam, akkor láthatja a rá fordított időm és energiám, ami teljesen lekötötte minden napom óráit. Nem volt könnyű átélni azokat az időket, de csak az tartotta bennem a lelket, hogy egy napon ismét együtt lehessünk. A hárpiára, vagy a jégkirályőre való megjegyzését, úgy teszek, mintha meg se hallottam. Ha így vélekedtem volna, akkor talán még igaza is lenne. De egyáltalán nem ezt hiszem róla, és tudom, hogy a lelke mélyén milyen, és hiába akar meggyőzni az ellenkezőjéről.


   


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Ugrás:
^
ˇ