Volentis 142
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 

 :: Idegen kultúrák :: Archívum :: Régi Játéktér :: A világűr :: Az URS Jola fedélzetén :: Lakó Fedélzet Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
James Vahlen kabinja
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Anonymous
Vendég
Vendég



#11Vas. Jan. 20, 2019 3:01 pm
Amanda& James
Where have you been my darling?

Igencsak megleptem a kijelentésemmel, ahogy azt látom rajta. Pont ezt akartam. Hogy ne higgye azt, hogy ennyivel megússza. Azt hiszi ide jön sok év után és én tárt karokkal fogadom. Persze keresett mi? Hiszi a piszi. Bár tudom, hogy James sose hazudott nekem, de ennyi idő alatt meg is változhatott.  
Nem is figyelek nagyon arra, amit mond, csak a mappa hallomra tekintek, amit elém helyez.
- Azt hiszed, hogy én átfogom lapozni ezt a halom mappát? - nézek rá makacsul és karba fonom  a karomat. Nem még azért sem fogom meg nézni. Ha ő kéri akkor sem. Mérgesen nézek a szemébe. Ismét le tesz elém egy hallom dossziét. Tőlem aztán hajigálhatja jobbra is meg balra is. Én akkor sem fogok egy pillantást sem vetni belé.
- Mit akarsz ezzel? - mordulok rá - azt hiszed, hogy ez majd mindent megold? - mondom dacosan és közben egész testtartásommal is ezt mutatom.
Ha belegondolok, hogy ezelőtt pár nappal még azt gondoltam, hogy meghalt. Már majdnem feladtam a reményt, hogy valaha is megtalálom. Most. Most pedig itt van. Itt áll előttem. Megérinthetem és akár meg is csókolhatom. Ismét, újra és még mindig ugyanolyan szenvedéllyel, mint amikor összeházasodtunk. Azt hittem ő viszont már elfelejtett. De nem. A csókjából éreztem, hogy még mindig ugyanúgy szeret, mint azelőtt. Még azok az érzések vannak benne, mint régen. Ahogy bennem is. De nem engedhetem meg, hogy befolyásoljon. Azt nem lehet.
Makacsul álldogálok, miközben ő elmegy felöltözni. Nem akarok bele nézni az aktákba. Nem és nem. Szemem egy pillanatra sem veszem le róluk, miközben viaskodom a kíváncsiságommal. Nem tehetem meg. Akkor megmutatnám a gyengeségemet előtte és azt nem akarom.  
Vívódásomban mégiscsak győz a kíváncsiságom és se perc alatt azon kapom magam, hogy kezemben az egyik aktával leheverek a székbe. Nem olvasom el tüzetesen, csupán bele pillantok. Közben az anyagból fel fel pillantok az öltözködő Jamesre, már ha azt előttem teszi.
- Nem vagyok kíváncsi rá! -  csapom össze a kezemben levő dossziét és az asztalra vágom. Majd sebesen felpattanok a székből és James elé állok.  
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#12Hétf. Jan. 21, 2019 12:50 pm

Amanda & James

Amikor elképzeltem magam előtt a viszontlátásunk pillanatát, lehet, hogy túl szépnek és egyértelműnek gondoltam. Amanda soha nem volt könnyű eset, de ezt tudtam akkor is, mikor elvettem. A szüleim óvakodva intettek engem, hogy ne tegyem meg, de én hittem abban, hogy van benne más is, mint amit mutat a felszínen magából. Ismerem már, és sok újat nem tud mutatni nekem, de néha nagyon konok és önfejű tud lenni.
-Ha nem akarod megnézni, azt se bánom! De azt vedd figyelembe, hogy ezeket is csak azért raktam az asztalra eléd, mert a szavaimnak nem hiszel. Te akartad tudni mit csináltam az elmúlt évek alatt!- mutatok a mappák halmazára.
-De, tudod mit! Igazad van! Nem old meg semmit! Felesleges volt utánad kutatnom ennyi éven át, hogy most egy szavamat se hiszed el! – fordultam a szekrény felé, hogy keressek magamnak valami ruhát a törülköző helyett.
Gondoltam, hogy lesz némi „súrlódás” a részéről, ahogy találkozunk, de látom, hogy most felesleges is bármit tennem vagy mutatnom. Amint felöltözöm, és ismét meghallom a haragos hangját, ahogy csak azért se akarja elfogadni a tényt, hogy igazat mondtam eddig is, inkább kiszellőztetem a fejem, mielőtt olyasmit találnék mondani, amit megbánnék.
-Gondolom, hogy ezt már lezártad magadban, hogy nem hiszel nekem! Rendben! Akkor hagyok neked időt, hogy elgondolkozz azon, amit eddig mondtam. Engedj, elmennem! – lépek el mellette, ahogy elém áll, és az ajtó felé indulok. Szomorú és csalódott vagyok, hogy ennyire elutasító minden egyes szavamra. Talán, akkor kellett volna feladnom a kutatást, amikor a sokadik próbálkozásom is zsákutcába torkollott? Lehet, mindkettőnknek másként alakult volna az élete, de én nem is tudom, miért folytattam ennyi éven át a keresését?! Hiszen, gondolhattam volna, hogy már régen elfelejtette a közös életünket. Még most is próbálom megmenteni a házasságunkat, de ennyire hitetlenül belém mar minden egyes szavamra, az már nekem is több a soknál. Ha nem tart vissza, akkor kimegyek a kabinomból, hogy gondolkozni tudjak.



   


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#13Csüt. Jan. 24, 2019 11:29 pm
Amanda& James
Where have you been my darling?

Csak hüledezve figyelek James szavaira. Tudtam, hogy vele nehéz vitatkozni és uralomra vinni az akaratomat meg mindent. Ő egy igazi férfi minden szempontból. Ő valahogyan tudja uralni az érzéseimet, a gondoltaimat és úgy mindent. Ez meg nagyon furcsa érzéseket kelt bennem. Meggyengít és egy átlagos nővé tesz, akinek vannak érzései. Pedig én nem ilyen vagyok, nem lehetek olyan.  
Természetesen nem nézek bele az aktákba, csak futólag. Nem érdekelnek. Nem változtat semmin. Évekig nem tudtam róla semmit, már a legrosszabbtól tartottam. Nekem olyan mintha nem is keresett volna. Dacosan állok meg előtte és mondom ezt a szemébe is. Nem érdekel mit fog mondani, akkor sem engedek. Bármennyire is szeretnék, nem fogok.
Nem akarom hagyni magam. Azzal lerombolnám a tekintélyemet. Azt meg nem lehet, még előtte se. És különben is ezeket a papírokat simán meglehetett volna hamisítani is. A mostani világban ez nagyon egyszerű lenne.
- Honnan tudjam, hogy valódiak-e az iratok? - nézek rá mérgesen és gúnyosan. Eszem ágában sincs engedni neki. Sem annak amit mond. Karba tett kézzel álok meg, egy lépést sem téve semerre. Élesen nézek a szemébe, persze ha hajlandó rám nézni. Ha meg nem, akkor kissé nyomatékosítom a szavaimat, hogy kivehesse belőle, hogy komolyan mondom.  Igazából tudom, hogy ő nem lenne képes ilyesmire. Nem tudna meghamisítani iratokat, vagyis nem akarna. Na meg persze sosem hazudott még nekem. Mért pont most tenné? Persze ezen gondolataimat megtartom magamnak. Semmit sem mutatok ki, csak mérges tekintetemet vetem rá.   
Aztán mégis elé állok, ő meg simán elsétál mellettem, miszerint gondolkodási időre van szüksége. De én nem akarom, hogy gondolkodjon, vagyis hát nem akarom, hogy elmenjen.  
Gyorsan utána lépek és erőteljesen megragadom alkarját.
- Várj! - közelebb lépek hozzá, de nem engedem el a karját. Ha megállt, akkor magam felé fordítom arcát másik kezemmel. Kissé elgondolkodom. Majd megszólalok halkan. - Nagyon örülök, hogy látlak. - azt hiszem még sosem mondtam ki ilyent még neki sem.  Ahogyan a következőt sem. - Ne menj el! - némiképp visszakozva de megölelem ha engedi. Majd egy csókot lehelek ajkára. Ha hajlandó itt maradni, akkor beljebb megyek magammal húzva őt is, a kezét fogva. Aztán elengedem és leheppenek az egyik székbe. - Inkább mesélj. Mit csináltál ez idáig? Úgy értem mivel foglalkoztál? - javítok a kérdésemen, nehogy azt higgye megint kételkedem.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#14Pént. Jan. 25, 2019 12:06 am

Amanda  & James  

Elég feldúlt voltam belül lelkileg és ráadásként egy szavamat se akarja elhinni Amanda nekem. Soha nem hazudtam neki és ezután sem fogok, az nem én vagyok. Ahogy ellépnék mellette, érzem, hogy a levegője is bennakad, ahogy meglepem ezzel a reakciómmal. Ismerem, de most is csak a gőgös és dacos énjét mutatja nekem, pedig nem hiszem, hogy valóban is így érez irántam. Tudom, hogy időre van szükségünk mindkettőnknek, hogy ismét egymásra találjunk, de ezzel a kételkedő viselkedésével most nagyon kiakasztott. Nem voltam vele ennyire kemény szavakkal eddig, de már látom, hogy nálam is fogy a cérna az idegeimen. Hiába mutattam meg neki azt a temérdek kutatási anyagot és aktát, amit ezen idő alatt gyűlt össze, ahogy kutattam utána és nem adtam fel, még annak ellenére sem, hogy sokszor kilátástalanul tanácstalan voltam merre keressem. Senki nem adott információt róla, pedig kerestettem mindenhol. Most meg itt állunk egymással szemben és nem értem a viselkedését. Nem szolgáltam rá, hogy ennyire elutasító legyen velem, bár valahol meg tudom érteni, de nem értek vele egyet.
-Mondd… miért akarod, hogy maradjak?- vetettem rá egy futó pillantást, de aztán a karomat megfogva tartott vissza, hogy ne menjek ki az ajtón. Kicsit hezitáltam, hogy mit tegyek, de aztán végül engedtem a mozdulatának. Igaz arra nem számítottam, hogy ajkunk ismét egy csókban forr össze, de a szívem mélyén még mindig szeretem és nem kutattam volna utána, ha nem így lenne.
- Igazán?- kérdeztem végül halkan, de ahogy a szemébe néztem éreztem, hogy igazat szól.
Egy mély sóhaj hagyta el végül ajkam, ahogy rá néztem és láttam benne azt a kíváncsi tüzet, ami mindig a szeme csillogásában volt és most is ezt véltem felfedezni benne.
-Meséljek? Az aktákban van minden…- mutatok a halomra, ami az asztalon hever és odalépek a szék elé, ahová leült.
Egy néma percig néztem még, de aztán nem vártam tovább. Akarom érezni a csókját és a bőre bársonyos érintését. Annyi éven át nem érinthettem, csak gondolatban, és most, hogy itt van mellettem, nem tudok uralkodni magamon. Eddig sikerült, de most már érezni akarom a közelségét, ahogy annak idején és ha nem ellenkezik, akkor szorosan magamhoz húzom és szenvedéllyel csókolom kívánatos ajkait. Aztán… a többi már hálószobatitok, ha ő is úgy gondolja és enged a vágyaknak, amiket mindketten elfojtottunk évekig. Remélem, érzi a testemen és a szavaimon, hogy őszinte vagyok vele, ahogy mindig is voltam.



   


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#15Csüt. Feb. 07, 2019 4:46 pm
Amanda& James
Where have you been my darling?

- De én nem az aktára vagyok kíváncsi. - válaszolom, amikor arra mutat, hogy az aktában van minden. Én inkább az ő szavaival akarom hallani ezt az egész dolgot. Még egyszer. Igen még egyszer.
Amikor rám néz, amolyan kiéhezett tekintettel én sem tudom megállni, hogy ne nézzek rá. Szinte elveszek a tekintetében. Úgy néz rám, mint régen, amikor megismertük egymást. Egy bő percig csak nézzük egymást, aztán hirtelen felkap magához. Aztán mire észbe kapnék már az ajkában vagyok. Olyan szenvedélyesen és forrón csókol, hogy nem tudok ellenkezni.
- James - suttogom, mert valamit mondani akarok neki. Bár magam se tudom, hogy mit is szeretnék neki mondani. Igazából az ahogyan a szemembe néz, már elfeledteti velem az összes gondolatomat. Nem rétem, hogy tud ilyen hatással lenni rám, még mindig. Olyan jó végre újra a
Kissé eltolom magamtól, Jamest, hogy szóhoz jussak. Bár még fogalmam sincs mit fogok neki mondani. Vagyis hát azt tudom, hogy mit akar, csak nem tudom hogyan fejezem ki magamat. Főleg ha úgy néz rám, mint az előbb. Akkor mintha elveszteném magamat és nem tudok tiszta fejjel gondolkodni.
- James...- kezdek bele mikor egy kissé távolabb menetem tőle. Ám mégsem akarok olyannyira távol lenni tőle. legszívesebben azonnal a karjaiba zárnám magamat. - Ez az egész olyan hirtelen jött. - folytatom tovább, amit elkezdtem. A fejemhez emelem a  tenyeremet kissé megsúrolva azt. - Persze örülök annak, hogy itt vagy. - villantok egy mosolyt feléje. Aztán elakad a szavam, amikor ismét a tekintetébe nézek. Áh. Ezek az átkozott érzések. Mi a fenéért nem tudok uralkodni rajtuk, mint ahogyan máskor is, mások előtt. A fene egye meg. Hirtelen azon kapom magam, hogy teszek egy lépést feléje, majd egy hosszú csókot nyomok az ajkára. Majd ismét eltolom magamtól.
- Vagyis hát azt akarom mondani... - hu de nehéz ezt a szót kimondani. Kissé elfordulok tőle, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Így talán még könnyebb lesz kimondanom, amit akarok. Nem mindenkinek mondom ezt, sőt szinte senkinek se szoktam kimondani ilyen dolgokat. Ahhoz túl büszke vagyok.
- Hogy... izé... hát... - nagyot sóhajtok - Sajnálom, hogy kételkedtem benned. - mondom ki végre nagy levegő vétel közepette. Majd hirtelen megfordulok és a szemébe nézek. Látni akarom a reakcióját.               
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#16Csüt. Feb. 07, 2019 5:38 pm

Amanda  & James


Azt hinné az ember, hogy a tények önmagukért beszélnek, de Amanda ezek szerint nem úgy gondolkodik erről, mint mások. Eddig sem mondtam valótlanságot neki a múlttal kapcsolatban. Ahogy ismer már engem, és tudja, hogy minden szavam igaz, csak éppen nem akarja elhinni, vagy nem is tudom…
-Mire vagy még kíváncsi?- nézek ismét a szemébe s érzem, hogy ő is ugyanúgy pillant rám, ahogy annak idején.
Még mindig a karomban tartom, és nem is akarom elengedni, bár próbál távolságot tartani köztünk. Nagyon is jól tudom, hogy hosszú ideje voltunk távol egymástól, de az elmúlt és ismét együtt vagyunk. Éveken át hittem és reméltem, hogy rátalálok, de ahogy most ily közel vagyunk megint, az érzések a felszínre törnek belőlem is. Talán vagy százezerszer képzeltem el ezt a napot, de teljesen másként alakul, mint ahogy előttem lepergett.
-Igen… Amanda…? - suttogom halkan, ahogy mondja a nevem. Érzem benne a „harcot” amit önmagával vív, de talán félreteszi a kétkedését és végre elhiszi nekem, hogy mind igaz, amit mondtam és mutattam az aktákban.
Az ajkunk ismét eggyé válik, és benne van minden szenvedély, amit az esküvőnk óta itt sem kopott. Még a sok év sem változtatta meg bennünk a vágyat egymás felé, pedig sokan már rég feladták volna a kutatást, amikor kilátástalanul kerültem bele a gödörbe a sok zsákutcás keresés után. Valahol éreztem a szívem mélyén, hogy él valahol, de csak most kaptam bizonyosságot, ahogy tartom a karjaimban.
-Örülsz? – ismétlem halkan a szavát, de nem akarom félbeszakítani. Várom, hogy mit mond ilyen „nehézkesen”, bár ismerve őt ezek a mondatok még eddig nem igazán hagyták el ajkait. Kissé ellép mellőlem, de tudom, hogy igyekszik megtalálni a szavakat az érzéseire. Nem szokta kimutatni mások előtt a lelki állapotát, bár én jól tudom, hogy van ilyen neki, csak éppen eltemetve jó mélyen a szívében.
-Én is örülök, hogy rád találtam!- húzom magamhoz közelebb a karjánál, ha nem ellenkezik és mohón tapad ismét ajkam az övére.
- Boldoggá tettél az Esküvőnkön, ahogy most is. De annak plussz örülök, hogy tisztáztuk ezt, és végre hiszel nekem. -  Minden szavam igaz, és ezt a szememből kiolvashatja most is.
- Van valami sürgős dolgod most?- nézek rá egy huncut pillantással, majd ha igenlőn bólint, akkor biccentek a fejemmel a hálószoba felé, hogy meg is „pecsételhessük” a viszontlátás örömét. Bár legszívesebben felkapnám, és bevinném…


   


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#17Hétf. Feb. 25, 2019 2:10 pm
Amanda& James
Where have you been my darling?


- Persze, hogy örülök. - nyomatékosítom szavaimat. Hogyne örülnék neki, hisz ő a férjem, aki mindig mellettem volt és remélem, hogy van is. Aztán valahogy nagyon nehézkesen sikerül kimondanom neki, amit szeretnék. Egészen megkönnyebbülök, ahogyan elhagyja ajkamat a szó, amit annyira kerestem.
Olyan mohon kap utánam, hogy ellenkezni sincs időm. Magához húz és mire mondanék valamit az ajkamra tapad, mintegy betapasztva azt.
- Inkább mondjuk azt, hogy megpróbálok hinni neked. - teszem hozzá, hogy azért annyira ne higgye el magát. Olyan sokáig voltam egyedül ezen a hajon, hogy kissé nehézkes elviselnem, hogy visszatért, hogy újra velem van. Persze nagyon örülök ennek, csak még nem tudom, hogy hogyan mutassam ki vagy mi a fene. Már teljesen a magam úrává váltam ez idő alatt. Megszoktam, hogy szinte senki sem parancsol nekem. Inkább én parancsolok másoknak és én tőlem félnek itt. Ezt a távolságtartást tőlem, nehéz lesz betartatnom ha egyszer valaki is észreveszi milyenné válok James mellett. Ezt pedig nem szeretném. Tartsanak csak tőlem.
Kérdésére eleinte nem is tudom, hogy mit válaszoljak. Csak egyenesen a szemébe nézek, mintha szeretnék onnan kiolvasni valamit, amiről még én se tudom, hogy mi lehet. Beleharapok ajkamba kéjesen, miközben hatalmas őzike szemeket meresztek rá. Huha. Tényleg fura énemet hozza elő belőlem James.   
- Mit akarsz? - kérdezek rá még nekem is furcsa kislányos hangnemben. Bár tudom, hogy mit szeretne azt hiszem, csak úgy teszek, mint akinek fogalma sincsen semmiről. Aztán mint egy a feleletet várva, vagy egy nyomatékosításra kíváncsian a szemeibe meredek. Még mindig az a tűz ég a szemében, mint amikor megismertem először. Mint ahogyan akkor nézett rám. Őszintén szólva kissé meg is lep ez a dolog, azt hittem már kiszeretett belőlem avagy már régen más nőt talált magának. - Milyen dolgom lehetne? - felelek kérdésként a kérdésére végül is. Ezzel jelezve, hogy ebben a pillanatban nincsen semmiféle dolgom. Furcsa vágy kerít hatalmába, ami azt hiszem tekintetemben is meglátszik. Szememet egy pillanatra sem veszem le róla. Bámulok szemeibe miközben hátrafelé lépdelek mintha menekülni akarnék. Pontosabban az eszem menekülni is akar de a szívem az nem. Hirtelen megállít a fal, aminek neki megyek háttal...                     
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#18Hétf. Feb. 25, 2019 5:11 pm

Amanda & James

Minden bizonnyal sokan már feladták volna a Házasságukat, ennyi év keresés és kudarc után, amin keresztül mentem. De én akkor is hittem, ahogy most is, hogy rá fogok találni Amandámra. Tudom milyen lobbanékony és kiszámíthatatlan, de akkor is szeretem. Megmagyarázni nem is tudok olyat, amit az ember legbelül érez. Hittem, hogy él még valahol, de soha nem akartam feladni a küzdelmet, amit sokan már megszállottságnak mondtak. Így visszagondolva nagyon sok év volt nélkülözésben és ölelés hiányában, de a munkámba temetkeztem és nem volt időm mindenféle gondolatokra, amikre talán mások „természetesnek” mondanák.  11 év. Még kimondani is hosszú, nemhogy átélni. Tudom, hogy Amanda is kénytelen volt egy olyan életet felépíteni magának, amiben nem voltam mellette, de érzem, hogy ő is ugyanezt érezheti, amit én. Nekem se volt könnyű ezt az időszakot átélni, mert nekem is azt mondták, hogy már nem él… Valahol a szívemben éreztem mindig is, hogy a kézhez kapott jelentések és íratok, nem mondanak valóságot, de csak most tarthatom a karjaim közt, és úgy érzem, 11 év elveszett köztünk, amit pótolnunk kellene. Ezt a hosszú időt, nem forgathatjuk vissza, de egy esélyt adhatunk magunknak, ha újra kezdenénk mindent. Bennem nem változott meg, amit iránta érzek, de ezt láthatja is a lelki tükrömből. Annyira hiányzott nekem, és bár minden nap elképzeltem magam elé a viszontlátásunkat, ennek ellenére nem úgy sült el semmi, mint amit álmaimban dédelgettem. De mindegy is már, mert most az ölelésembe zárva tartom szorosan magamhoz húzva, de igyekszem nem erőltetni a vágyamat felé.
-Megpróbálsz hinni?- nézek rá egy fél mosollyal, de tudom, hogy ez is csak egy apró kísérlet, hogy a büszkeségét érvényre juttassa velem szemben. Az is igaz, hogy soha nem voltam parancsoló vele, de ezt az „engedékenységem”, talán annak tudta be, hogy ráhagytam, mintsem vitába szállva vele megmondjam a véleményem. Tudja ő is, hogy nem vagyok zsarnoki férj, de néha érvényre juttatom az akaratom, pedig csak jót akarok neki. Lassan hátrálni kezd tőlem, mint annak idején, mikor először voltunk kettesben, és szinte a vágyat tapintani lehet köztünk. Érzem a szapora lélegzetvételét és a szemében csillogó ragyogást, de most nemcsak gondolatban lehetünk egymáséi, hanem a valóságban. Közelebb lépek hozzá, és ha nem ellenkezik, akkor ajkára tapad ajkam, hogy érezze minden mozdulatomban, hogy a testem, lelkem övé, ahogy eddig is az volt.
- Lenne ötletem.- nézek rá mindent sejtető mosollyal, és tudom, hogy érti nagyon is, mit szeretnék. Ölelem magamhoz, és az ajkai után a nyakán egyre lejjebb haladva vezetem rá a "megoldásra", ha nem jött volna még rá.


   


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#19Szomb. Márc. 02, 2019 12:06 pm
Amanda& James
Where have you been my darling?


16+
Olyan sok év telt el nélküle, hogy most nehezen jön, hogy elhiggyem itt van. Újra itt van velem. Valahol mindig is tudtam, hogy él. Hogy nem hallt meg. Mindenki ezt próbálta be vetetni velem, de én éreztem, hogy nincsen igazuk. Rémes volt nélküle az első pár év, aztán valahogyan kezdtem feldolgoznia  hiányát. Reményem lassan kezdett szertefoszlani. Semmi nyomát sem találtam még csak annak se, hogy életben lehet. Természetesen hittem benne, mindig is. De muszáj volt túllépnem a dolgon, hogy fenntarthassam magamat. Valahogyan túl kellett élnem a napokat és az éjszakékat ezen a hajon. Emiatt olyan nehéz most elfogadnom, hogy itt van. Újra velem van.
Amint ajkaimhoz ér ajka érzem, hogy kezdek elgyengülni. Nem sokáig tudok ellenállni neki. Még mindig olyan hevesen és érzékien csókol, mint annak idején. Arra, hogy lenne ötlete nem is tudok válaszolni, csak engedem, hogy ajka végigjárja nyakamat. Érzem kimegy lábam alól a talaj és ennyi. Nem megy. Tovább már nem tudok engedni a büszkeségemnek. Az erőm lassan kezd elhagyni.
- James... - lihegem halkan fülébe. Igazából azt sem tudom, hogy mit akarok mondani. Gondolataim mindenfelé kezdenek cikázni, aztán elhalkulnak. Becsukom szemeimet és karom lassan James nyaka köré fonom. Egy csókot lehelek nyakára, majd kissé beleharapok fülébe.
Két kezemmel kissé eltolom magamtól arcát, hogy szembenézhessek vele.
- Jó, hogy itt vagy. - mosolygom rá. Ennyi a Jégirálynő Amanda Vahlen elveszett. Ezt pedig ezen a hajon és mindenütt csak a férjecském tudta elérni, James.
Érzékien és szenvedélyesen csókolóm meg Jamest, miközben karjaim levándorolnak pólója alá. Érzem testem szinte lángokban áll és lassan azt is elfelejtem, hogy ki vagyok ezen a hajon. Olyan gyengének és érzékenynek kezdem érezni magamat, mint egy ártatlan kislány vagy inkább mint egy igazi nő. Csak meg ne tudja senki se, hogy létezik bennem egy ilyesfajta Amanda is.
Aztán hirtelen még egy pillanatra eltolom magamtól Jamest, de éppen csak annyira, hogy szembe vele. Egy pillanatra lepillantok a padlóra. Próbálom összeszedni gondolataimat, ami elég nehezen megy most.
- James... - kezdek bele lihegve. - Tudod... - Próbálom tovább folytatni. - Valahol én..- akadoznak a szavaim - én mindig is tudtam, hogy életben vagy. - vallom be egy mosoly keretében. Aztán a szemébe nézek, hogy lássa mennyire őszintén beszélek. Tekintetemből talán azt is kiolvashassa, hogy mennyire felcsigázta a vágyamat.                          
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#20Szomb. Márc. 02, 2019 7:04 pm

Amanda & James

16+
Az évek alatt, miközben kutattam Amanda után, éreztem, hogy ő is bízik a viszontlátásunkban, és most be is bizonyosodott. Soha nem adtam fel a reményt, és ha már mások el is felejtették volna, mi még akkor is bíztunk a lehetetlennek tűnő reményben, hogy egy napon egymás karjában leszünk ismét. Most meg itt állunk egymással szemben és a vonzalmunk se csillapodott le kettőnk közt. Ahogy a testéhez érek és már nemcsak a gondolataimban játszom végig a gyönyör minden egyes mozdulatát, ahogy visszaemlékeztem a régi időkre, még jobban feltüzelt a vágy iránta. Olyan érzéki és kívánatos, hogy alig tudom magam türtőztetni. De ahogy érzem, ő sincs ezzel másként és a pólóm alá simuló keze érintésétől megremegek. Hamar meg is szabadulok a felső ruhámtól, hogy még közelebb érezhessem magamhoz a hevült testét és csak bólogatásra futja erőmből, hogy ne a szavak vegyék el ajkaink elöl a teret, hanem mohó vágyaink csillapítására használva vegyék birtokba egész testünk.
-Tudom….Amanda….- hajolok ismét fölé,hogy ajkammal tapasszam be az övét, de a szemében csillogó tűz és a vágy, már több szót nem kíván, hanem tettet. Felkapom a karomba, ha nem ellenkezik, és átviszem az ágyra, ahová gyengéden lerakom. A takaró rejteke alatt meg  már, minden megengedett.




   


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Ugrás:
^
ˇ