A sziklakert egy hatalmas üvegkupola alatt helyezkedik el, ahol a legkülönbözőbb növények és virágok találhatók. Nem veteményeskert, kizárólag a pihenést és szórakozást szolgálja, azon kívül a Volentisen születettek megismerkedhetnek a földi flórával is. Található itt apró kis zug lugassal körülvéve, tanösvény a gyerekeknek, mesterséges patak, illetve tó a hozzájuk tartozó növényzettel. A kupola közepén nyúlik magasba a főépület, melynek legmélyén az egész üvegházat karbantartó üzem található szervizfolyosókkal, a külső peremén pedig kisebb teraszok kényelmes székekkel és padokkal várják a pihenni vágyókat. Az alsó szinten könnyű szerkezetű, porózus járdából álló ösvények, a felső szinten függőfolyosók kötik össze az egyes területeket, „szigeteket”. A levegő páratartalma természetesen eltér a Volentis többi részétől, de még kellemes ahhoz, hogy akár hosszabb ideig is elviselhető legyen.
*Nem mondhatni, hogy rendszeres vendég vagyok az üvegházban, de néhanapján azért ellátogatok ide. Kevesebbszer mint régen, amikor még a tojáshéj a fenekemen volt, de mindenképpen többször, mint az Ocanra. Mostanában ennek a ténynek roppantmód örülök, mert mintha a bolygó ellenem esküdött volna, akárhányszor látogatást teszek valamilyen célból, mindig én húzom a rövidebbet. Kalandjaim nagy része negatív végeredménnyel zárult. Az üvegház azonban mindig ugyanolyan, főleg az Ocan holdszünetének idején; kellemesen kihalt. S elég nagy ahhoz, hogy ne találkozzak össze romantikára vágyó párokkal, egyébként is tudom melyik zugot részesítik előnyben, oda természetszerűleg nem megyek. Nekem is van kedvenc helyem, a főépület oldalában, valamilyen kúszó-futó növény alkotta lugas mélyén. Itt támadnak a legjobb és legvadabb ötleteim, s mivel mostanság háromfelé kell szervezkednem, szükséges is, hogy elbújjak. Vagy egy órája ejtőztem már mikor eszembe jutott valami és elhúzódó mosollyal láttam neki a megvalósításhoz. Azon ritka napok egyike volt a mai, amikor mind az Arkan, mind a Jola a dokkolóban vesztegelt, remek alkalom nyílt arra, hogy valakit beugrassak és megismertessem magammal. Üzenetet küldtem Malinor hadnagynak a központi szerveren keresztül, amit persze később már töröltem is. Malinor kommunikátorán, iletve a kabinjában is felcsengett az üzenet: „Edgar Malinor hadnagy azonnal jelenjen meg az üvegházban, teljes felszerelésben. Vészhelyzet! Figyelem! Edgar Malinor hadnagy azonnal jelenjen meg az üvegházban! „ S aztán vigyorogva vártam.*
Egész éjjel szolgálatban voltam, így reggel értem ágyhoz. A gyors zuhanyzás után, már csak a párnámra vágytam és arra, hogy elnyújtózzam. Nem is tudom meddig sikerült aludnom, vagy csak félálomban lehettem, mikor a riasztást hallom a nevemmel a kommunikátoromon, majd a kabinom termináljáról. Elsőre azt hittem, hogy álmodom csak, de aztán a sürgető hangra, felpattantam. -A fenébe!…. Mi a szar?...- kapkodtam magamra a ruhát és a felszerelésemet, aztán a megadott helyre, az Üvegház felé rohantam. Út közben a fegyvereimet ellenőriztem gyors mozdulatokkal, majd visszatéve a tokjukba futottam tovább. Sok mindenre nem gondoltam, bár a „vészhelyzet” említése inkább adott okot a rohanásomra, de igazából nem értem mi történt. Semmiféle támadást vagy utalást rá, nem jelentettek. A múltamban sok váratlan eset történt, de amióta itt vagyok, ilyenre nem volt példa, hogy esetleges támadásnak lennénk kitéve, amiről nem tudok… de ebbe most nem akartam belemerülni. Gépiesen rohantam a kijelölt helyre. Egy botanikus terasz?- villant át a fejemben, bár ha valami veszély fenyegetne, akkor édes mindegy a helyszín, inkább a támadás jellege, ami fontos. Elég kihaltnak tűnik a hely, de hasonlít a földi növényes kertekhez, amiben már számtalanszor jártam. A belső „vészjelzéseim” nem jeleztek, de óvatosan és körültekintően haladok az ösvényen. Bizonyára okkal vagyok most itt, de egyelőre fogalmam sincs, mi lehet az a vészhelyzet, amiért ide lettem rendelve azonnal… kezd gyanússá válni ez a rohadt nagy csend… Még mindig óvatosan és figyelve haladok, de kezd bennem megfogalmazódni, hogy valami tréfának lettem áldozata…. Vagyis, valaki szórakozik velem…
*Nagyon reméltem, hogy Malinor alszik amikor az üzenetet küldöm, vagy legalább félálomban van. Sajnos a kabinokban nincs kamera, így az ébredés pillanatait – vagy az üzenet keltette zavarodottságot – nem tudtam megörökíteni az utókor számára. Ám mivel a várakozás unalmas, az üvegházba való érkezését igen, ugyanis elfoglaltam magam addíg míg megérkezik. Rákapcsolódtam az üvegház kameráira és felvettem Malinor megérkezésének folyamatát, különösen ügyelve arra, hogy a betoppanásakor legyen egy közelim az arcáról. A kuckómban kuncogtam egy sort, majd felálltam és kikukkantottam a lugas alól. A kamerák szerint nem pont arra indult el ahol én voltam, ergo nekem kell elé mennem, ami talán még nagyobb értetlenséget okoz majd neki. Megnyugvásra adott okot az a tény, hogy nem maga előtt tartott fegyverrel érkezett, talán nem lő le…azonnal. Tutira mérges lesz, de éreztem, hogy van olyan jó fej mint Greymare….majdnem. Greymare-t senki nem fogja lekörözni. Kitipegtem hát, kezemben a tabletemmel, azon néztem Malinor akciózását és igyekeztem arra menni amerről várható volt, hogy az ösvény elágazásánál pont szembetalálkozzunk. Amikor feltűnt, széles mosollyal, a meglepődés legkisebb jele nélkül és tárt karokkal fogadtam.* -Helló Malinor hadnagy! *A tabletemre pillantottam, aminek a jobb felső sarkában egy időkijelző számai peregtek.* -Egész jó időt futott! Hogy van? *Természetesen megtartottam a tisztes távolságot, tapasztalataim szerint a férfiakra ilyenkor rájön a fojtogathatnék és nem szerettem volna ujjnyomokat a nyakamra.*
Azt már levágtam, hogy a „vészhelyzet”-nek nyoma sincs, de csak akkor tudatosult bennem a beugratás ténye, mikor az ösvényen szembe találkoztam Moor tizedessel, aki oly kitörő lelkesedéssel és tárt karokkal üdvözöl, amit nem igazán tudok hová tenni. Az aktáját olvastam, bár az Arkanon szolgál, de volt már hozzá szerencsém egy alkalommal. Igaz, hogy elég rövidkének mondható a tapasztalatom róla, de hallottam ezt-azt, amit eddig nem igazán hittem el. Most viszont úgy látom alkalmam lesz megismerni jobban. Kezdve például ezzel a „riasztással”, amit szerintem előre eltervezhetett, hogy ha most ennyire kitörő örömmel fogad. -Moor tizedes, az Arkanról?- nézek rá kissé meglepetten, bár a híre megelőzte, így a következő mondatán már fél mosolyra húzódik a szám széle. -Ennek örülök, hogy ilyen nagy figyelmet fordít a készenléti időm tesztelésére. Talán unatkozik, vagy csak Planetológusi megfigyelések miatt sodorta erre a vakszerencse? – nézek rá egy egyre szélesedő vigyorgással, miközben közeledek felé, megtartva azért a kellő távolságot. Nem mintha támadástól kellene tartanom, de a rutin meg az évek elég jól belém nevelték az óvatosságot. -Köszönöm kérdését! Remekül! Azt leszámítva, hogy közel 34 órája vagyok talpon és egy éjszakai szolgálaton is túl vagyok… Ennek megfelelően, remekül érzem magam. - bólintok felé, de igazából nem haragszom rá. Inkább kíváncsi vagyok, hogy mi oknál fogva spécizett ki magának, hogy most ilyen lelkesen a személyemet tüntette ki a riasztási időm tesztelésére. Azt még nem tudom, hogy ez valami általános nála, vagy csak most vetődött fel benne? De, ha már „iderángatott”, akkor tudni szeretném, mit akar tőlem.
*A hirtelen ötlet nem várt fejleményt hoz magával. Malinor hadnagy nem mérges, bár meglepett és kissé zavart még a kibontakozó ténytől, miszerint át lett verve, mégis az első felesleges kérdés után máris mosolyog. *-Moor tizedes az Arkanról. *Válaszolom, noha a kérdés abszolút költői lehet, hiszen ismerjük már egymást. Na jó, nem túl behatóan de azért mégis, ha két ember együtt küzd az életéért, a minimum az, hogy később ne lepődjenek meg a másikon. *-Muszáj, más nem teszi. *Mintha nem lenne gyakorlat vagy edzés, amit én persze rendre elbliccelek. Kinyomom a képernyőn pergő számokat, továbbra is mosolyogva nézek a hadnagyra, de a tekintetem már itt-ott elkalandozik. Természetesen a felszerelését ellenőrzöm. Imádom a macsós nagy cuccot bár én sosem vennék fel hasonlót, még női változatban sem. Van egyáltalán olyan? Az ormótlan szkafandert is csak azért tudta a Kapitány rám erőszakolni, mert anélkül meghaltam volna az űr levegőtlen hidegében. *-Nos, hadnagy nem hiszem, hogy az üvegházban bármit meg tudnék vizsgálni bolygószinten. Nem vakszerencse volt, a két szép lábam hozott. *Ezzel válaszoltam is a kérdésére. Unatkozni én? Á, dehogy. Mindig elfoglalom magam. Felnézek rá, kivételesen a szemeibe, közeledik felém. Héééhéééé! Csak lassan a testtel! Nem dőlök be a vigyorgásnak, jó fej oké, de aki jó fej az hátba is szúrhat és ki tudja, hogy a csábos mosoly és a nevető tekintet mögött milyen bosszút forral. Pontosan tudom, hogy valami kerekedik a fejében, mindig ez történik. A „Hogy van?” kérdésre megkapom a választ, reményeim beigazolódtak, a hadnagy valóban aludt amikor a riasztásom elérte, ezért kétszeresen is sajnálom, hogy nincsenek kamerák a kabinokban. Már persze az enyémben akkor sem lenne ha mindenhol máshol igen, de Malinorét most szívesen meghekkeltem volna. Mindezek ellenére képes vagyok roppant sajnálkozó arcot vágni, amiért felzavarta a legszebb álmából, de teher alatt nő a pálma. Persze Malinornak már nem nagyon kell nőnie. *-Ó, sajnálom!....vagy mégsem. Edzésben kell maradnia Malinor hadnagy. Főleg ha magát küldik velem legközelebb az Ocanra. Tudja fenékőrnek. Kér egy italt? *Elindulok vissza arra amerről érkeztem, vagyis a kuckóm irányába. Kipp-kopp. Nem tartok attól, hogy földbe gyökerezett lábakkal ott marad az elágazásnál. Bal kezemben a tabletem, a jobbot felemelem és kinyújtom a mutatóujjam jelzésértékűen. *-Fontos, hogy mindig készenlétben legyen hadnagy! Az aktája szerint pedig a legutóbbi tesztelése már fél éve volt, szóval vagy elbliccelte maga kis huncut, vagy elfelejtették. Bár, az is lehet, hogy a kiküldetések miatt…nos, mindegy. Most megvolt és remekül teljesített. Kap egy piros pontot. *Befordulok a lugasba és leteszem magam a körülbelül fél méter magas szegélyre. A sarokban ott a termoszom amiben nem tea van. A lazuláshoz szoktam hozni magamnak Búfelejtőt a Bárból, a kedvenc italom. Felé nyújtom ha hajlandó volt idáig követni, vagy legalább bekukkant a lugas bejáratán. Megpaskolom magam mellett az ülőkét.* -Jöjjön nyugodtan nem harapok. Csüccs!
Az álmosságomtól eltekintve elég jól érzem magam. A tizedes ezt a „riasztást” kétség kívül előre eltervezte, de furcsa is, hogy nem vagyok rá mérges. Amiket hallottam róla, ez nem is meglepő, hogy néha tényleg idegesítő tud lenni a kitalációival. A tesztelésemet, meg nem tudom mi okból csinálta velem, de egy kicsit eltájolta magát. Minden nap karban tartom magam edzéssel és igaz, most a hajnali kimaradt a szolgálat miatt, de hosszú még a nap. -Azt látom! Szép két formás lába hozta ide. - nyelem le a nevetésem, bár nem gúnynak szánom. Tényleg dekoratív a hölgyemény, de nekem nem az esetem. A legutóbbi találkozásunkon sokat nem volt szerencsém megtudni róla, bár a pletykák megelőzték hírét. Én nem szoktam figyelni eme fajta szóbeszédeket, de lehet, van benne igazság. -Ha maga mondja!- bólintok a mondatára, bár fogalmam sincs, miféle megfigyelést lehet csinálni a Bolygókra vagy egyéb égitestekre. Nekem, egykutya. Az arcát figyelve, látszott, mintha tényleg sajnálatot érzett volna az iderángatásom miatt, de a testbeszéde másról árulkodik. - Egyből gondoltam, hogy mély sajnálata van, hogy felébresztett. Az meg, valószínű, hogy ismét velem „akadna össze”, ha „fenékőrnek” lennék beosztva. - nevetek fel, bár nekem más elképzelésem van a Bevetésekről, de ezek szerint ez is egy megfogalmazása a katonai védelemre az ő szótárában. Kezdem kedvelni a Tizedes humorát. -Kérek!- egyeztem bele az italmeghívásába, majd követem ahová vezet. Még nem jártam az Üvegházban, de láthatólag Moor teljes ismeretséggel mozog ebben a közegben. - Ó! Tényleg? Na, ne mondja! Ennyire tájékozottnak hiszi magát?- eresztek el egy kis megjegyzést a mondatára. Igazából rendszeres teszteken és ellenőrzéseken veszek részt, ami nem mindig kerül bele az aktámba a jellege miatt, de ezt nem rovom fel neki, mert nem tudhatja. - Megtisztelő a piros pontja! Majd feljegyzem!- nézek rá, ahogy követem, de nehezen tudom lenyelni a vigyorgásomat. Nemsokára egy lugasszerű helyre érünk, és valami italféle van a termoszban, amivel megkínál, miután helyet foglalok mellette. -Mondja, gyakran jár ide? Azt veszem észre, hogy nem először van itt, ezen a helyen. Talán ez valami búvóhely? Csendesnek tűnik. – fogadom el az italt, ahogy körbe nézek. Sejtem az illatáról, hogy nem teafűből készülhetett, és ha engedi, akkor töltök neki is. - Egészségünkre!- emelem fel a poharat, majd belekortyolok, ha ő is iszik. Nem vagyok szolgálatban, így lazíthatok kicsit, és érdekel, hogy pontosan miért is vagyok itt. Vagyis eddig még nem derült fény az okára, bár a szavai hallatán, inkább gyanakszom, hogy pusztán egyedül érezte magát és én pont kapóra jöttem „tesztelés” címén. Az ital elég jó ízű, de sokat nem iszom. -Hallottam, hogy kivételes tehetsége van az emberek … megfigyelésében. - teszem fel a kíváncsi kérdésem felé, de igazából a szóbeszédekre utaltam, amiket hallottam a Legénység közt. Sokan megjegyezték, hogy egy kissé idegesítően hat a minden lében való ténykedése, a sipítozó hangjáról nem is beszélve. Arra meg már nem is utalok, hogy vannak olyanok, akik meg tudnák fojtani egy kanál vízbe, ha lehetőségük lenne rá. Én nem így látom, de aztán még változhat a véleményem, bár nekem semmi bajom, Moor tizedessel. Eddig még nem tett olyat, amiért neheztelnék rá. Inkább örülök, hogy jobban megismerhetem.
*Elégedetten veszem tudomásul, hogy megint van egy csodálója a két szép, formás lábamnak, de valahogy nem hiszem, hogy veszélyben lennének a hadnagy miatt. Nincs még felesége, de ő az a „mindent a szemnek semmit a kéznek” fajta. Valakinek nagyon csaphatja a szelet, régi motoros, vagyis szeretné ő megtalálni az „igazit” és nem a felelőtlen Consiliumra bízni a párválasztás bonyolult és igen fontos menetét. Az ittlétemmel kapcsolatban nagyon gyorsan lezárjuk a témát, tekintve, hogy a hadnagy nincs túlképezve a tudomány terén, legalábbis ami a bolygókutatást és más efféle ínyencségeket illeti. Neki más erősségei vannak és némelyek igencsak látszanak. Mindennek ellenére nem nevezném izomagyúnak mint sok más, az általam megismert lázadókat, a hadnagy értelmes pasi, kellemesen el lehet vele beszélgetni, már most túlteljesítettük a legutóbbi találkozásunkkor elsikerülteket. A humora is pont megfelel és hát nem akad fenn a stílusomon sem. Még. *-Na látja, fontos, hogy mi jól megismerjük egymást, különben a következő kirándulásomon sírva rohanna az erdőbe. *Nem jellemző, de volt már akit kiakasztottam. Egyébként egész jól el lehet velem szórakozni egy-egy ilyen felszínvizsgálat alatt, kivéve ha nem kukkantanak be a buliba az Ocan élőlényei és nem kezdenek el nyalakodni. Az ital meghívásomat már menet közben ejtem meg, igenlő válaszra számítok, mert azok után, hogy nem esett a nyakamnak fojtogatás céljából, gyanítom, hogy nem mostanában fog magamra hagyni. Hallom is mély, tompa puffanásokat amit a bakancsa ejt a porózus járdával való találkozásokkor, s mivel nem láthatja, szélesen elmosolyodom elégedettségemben. *-Igen tájékozott vagyok hadnagy, persze ha valamit fű alatt csinált arról nem tudok. *Tisztában vagyok azzal, hogy naponta edz, minden katona így tesz, elvégre katonafeleség vagyok. Bruce is rendszeresen gyűri magát, nehogy meglepetés érje a bevetések alkalmával, ám a tesztelés más tészta. Az hivatalos, olyan mint a rendszeres orvosi vizsgálat. Persze mindig akadnak figyelmetlen adminisztrátorok. *-Felesleges, már feljegyeztem. *A hadnagy beért, ami nem nehéz hiszen én a cipőmben csak tipegek, így viszont látom az őszinte vigyorgást, ami így közvetlen ébredés után, lássuk be picit idétlen, de jól áll neki. A Búfelejtő majd felébreszti. Lecsüccsenek a helyemre, és mivel nem terveztem előre a társaságot, poharat sem hoztam, a termoszt nyújtom át, hogy igyon belőle, majd ha visszaadja én is meghúzom. Elvégre az alkohol fertőtlenít és a Búfelejtő szinte csak abból áll, legalább három féléből. *-Egészségére hadnagy! Gyakran az túlzás, de elég sokszor bújtam el itt. Szeretem a nyugalmat amit a növények árasztanak magukból, a párás levegőt és az illatukat és ehhez nem kell lemennem az Ocanra. Tudja még nem barátkoztam meg az ottani állatokkal és valahogy mindig rám találnak. Éjszaka csendes, nappal többen vannak itt. *Nappal. Nem egészen helytálló meghatározás, de a Volentis lakói alkalmazkodtak az Ocan-i időszámításhoz. Valamihez muszáj volt. A testnek is szüksége van egyfajta rendszerre, hogy legyen különbség az aktív és a passzív elfoglaltság között. Ha megkaptam a termoszt, jó nagyot húzok belőle, kicsit égeti a torkomat de már megszoktam és imádom az ízét is ami a lángok után lassan bontakozik ki. Kicsit édeskés az elején, aztán lehet érezni benne a fűszereket, a végén pedig kellemesen kesernyés és citromos. A Búfelejtő emellett alattomos ital, itatja magát, de a hatását akkor fejti ki, amikor az ember feláll. Abban a pillanatban zúdul fel az agyba minden erejével úgy, hogy aki ivott belőle azt is elfelejti, hogy fiú vagy lány. A hadnagy még nem ivott belőle sokat, ezért képes olyan csalafintaságra, mint a kijelentésnek álcázott kérdés feltevése.* -Kitől hallotta? És mire alapozza a kivételes tehetségemet? Én csak hallgatok és figyelek. Ennyi. *Talán jobban vissza kellene fognom magam ezen a téren, legalábbis ami a megtudott információk kiadását illeti. Egyre többen pletykálnak. Persze a pletyka az csak pletyka, mendemonda. Rosszindulatú szóbeszéd. Kitalált vagy elferdített esetet alattomosan mások előtt kitárgyaló, felelőtlen vagy ártó szándékú híresztelés, hogy pontosak legyünk. A pletyka tehát sosem igaz. Még a vállamat is megvonom, hogy kiemeljem a téma lényegtelenségét. Aztán gyorsan váltok is, nem gyanúsan hanem úgy mint egy csacsogó nőszemély, amikor csakúgy záporoznak a gondolatok a fejében.* -Itt el lehet lazulni. Próbálja ki. Dőljön hátra, hunyja le a szemeit és hallgassa a növényeket. Én szoktam hallani. Sustorognak, lélegeznek. Egyszerűen csodás. *S magam is megteszem azt amire biztatom, s közben fülelek, csak épp nem a növényekre hanem a hadnagy mozdulataira. Ha úgy érzem azt teszi amit ajánlottam, fél szemmel rálesek. Kíváncsi vagyok ő is hallja-e a kúszó indák hangját.* -Na, hallja már?
Érzem a magabiztosságából, hogy elég felkészült belőlem, de azért vannak dolgok, amiket nem tudhat. Abban is biztos vagyok, hogy nem erre a reakciómra számított, inkább arra, hogy a csínyjéért majd jól megdorgálom vagy hasonló. Nincs szokásom ok nélkül bántalmazni senkit, tudván, hogy ismerem magam. De ez persze a rutin és az évek, amik elég kemény leckékkel tanították meg az önfegyelmet. A tizedes is tudhat rólam, pár dolgot, de csak azokat, amik az aktámban nyilvánosak és nem semmisültek meg a Föld pusztulásakor. Vannak azért igen erős fehér foltok a múltamban, amit okkal nem kerülnek nyilvánosságra. De ebbe inkább nem is mennék bele. Jobb valamit homályban tartani és az sem feltétlen, hogy sötét dolgokat takar. Mindenkinek így a legjobb és ehhez tartom is magam. Ahogy az italt kortyolom, amivel megkínált, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó ízlése van a „búfelejtők” terén. Nem szoktam sokat inni, ahogy most se teszem, bár eddig azt mondták rólam, hogy elég jó a „huzatom”. Szeretek tiszta fejjel gondolkodni és ez nem is árt, ha ilyen posztot töltök be. A kóstolás után visszaadom a termoszt, és figyelek a tizedes szavaira. Nem vagyok egy bőbeszédű ember, így inkább figyelek és megjegyzek dolgokat. Látom, hogy Moor is hasonlóképp szeret tájékozódni, de a beszélőkéjét jobban használja, mint én a sajátom. -Egészségünkre!- mondom ismét, majd ízlelgetve a nyelvemen az utóízét. - Remek választás! Van bukéja!- elismerően bólintok. Nem is hittem, hogy meg tud lepni. Az Ocan-i találkozásunkkor nem volt sok alakalom egymás megismerésére, bár abban a helyzetben nem ez volt az elsődleges. Most viszont idő és lehetőség is van rá, hogy ne csak futólag váltsunk párpercet egymással. Azt is biztosra veszem, hogy levágta hiányos ismereteimet a foglalkozásával kapcsolatban, de nem is tagadom, hogy rohadtul nem értek a csillagrendszerekhez. Az meg még mellékesen, hogy a bioflóra sem az erősségem. Ismerek pár dolgot, amit utánanézve azonosítani tudtam a növények terén, de Botanikus se leszek, az már biztos. -Az a jó, ami csendes…- bólintottam felé - Biztos, érzik Magán a kisugárzását, azért környékezik meg az ottani állatok…- ezt persze nem gúnynak szánva mondom, bár elég viccesen nézhet ki, ahogy elképzelem a jelenetet. - Nem is fontos, hogy kitől hallottam… – zárom rövidre a kérdő mondatát egy mosollyal, mert nem szándékozom úgyse felfedni, kitől hallottam. Lényegében nem is fontos, így elengedem a fülem mellett erre irányuló szavait. - Dőljek hátra? Gondolja, hogy ez segít?- vontam vállat, majd megtettem, amit javasolt, nem láttam benne semmi negatívumot. Lazán hátradőltem és behunytam a szemem. Az említett növények hangját egyáltalán nem hallottam, de ez nem lepett meg. Kezdem kiismerni a tizedes humorát és a beugratós ötleteit. Úgy tettem, mint aki teljes átéléssel és hittel bízik a „megvilágosodásban”, de belül olyan nagyon röhögtem, hogy alig tudtam visszatartani, nehogy kibuggyanjon a számon hangosan. Biztos vagyok benne, hogy most figyel, mit teszek, de arra talán nem gondol, hogy nemcsak ő készült fel belőlem, hanem én is utánanéztem az aktájának. Kíváncsi is vagyok, hogy mit talál ki következőnek. De addig úgy teszek, mint aki teljes átéléssel nyújtózik el mellette, és figyeli a „hangokat”. -Jahh… de talán ha egy kis szellő lengedezne, akkor nemcsak beszélnénk, hanem mozognának is…- mondom ki pár perc múlva, de a röhögés egyre jobban kezd a hatalmába keríteni. -Mondja, tizedes… pontosan mit is kellene hallanom?- nevetem el magam. Még mindig csukott szemmel vagyok, de az érzékeim attól még nem tompábbak. Kíváncsi vagyok, mit talál ki ezután. A lazulással nincs gondom, de ha sokáig „lazulok”, akkor előjöhet az álmosság és ebben a pillanatban is ébernek kell lennem.
*Azt nem mondhatnám, hogy a hadnagy bőbeszédű, de máris többet beszélt mint a legutóbbi találkozásunkkor. Az is igaz, hogy akkor nem igazán volt alkalom csevegni, inkább a tettek beszéltek, főleg a hadnagy helyett. Emlékszem amikor elkiáltotta magát, hogy „Repülő!” Akkor azt hittem alaposan fejbe vágta valaki, de azóta tudom mit jelent a katonák között ez a szó, noha inkább siklót kellene kiáltani. Tapasztalataim szerint nem csak a Búfelejtő szaporítja a szót az emberekben, hanem én is, a saját beszélőkém még nem hagyott cserben, Gardel hadnagyot is sikerült megszólaltatnom, Malinorral sem lesz nehezebb. Persze ehhez előbb meg kell tudnom mivel húzhatok ki belőle néhány „vallomást” az életéről és az érzéseiről, na meg legfőképpen a múltjáról. Merthogy utána néztem és akad homályos folt nem kevés. A titkosított aktákat pedig nem tudtam még feltörni, ugyanis ahhoz nem elég ha a kabinomban rácsatlakozom a hálózatra, beljebb kell ásnom magam. Arra már rájöttem, hogy az Alvókét máshol és máshogy őrzik, azon belül a katonákét is elkülönítve. *-Tudom. Azért hívják Búfelejtőnek, mert ha valaki iszik belőle, elfelejti minden baját. Gyakran örökre. *És akkor még meg sem kóstolta az Agyhalált. Egyszerűen imádom ezeket a nevet, minden elismerésem a kitalálója fantáziájáért. Én sem találhattam volna ki jobb neveket. Ezen nem merengek el sokáig, mert botor mód szóba hozom az ocani állatok és a köztem lévő különös és ijesztő kapcsolatot. El is húzom a számat a hadnagy megjegyzésére.* -A kisugárzásomat? Mit szeretnek azon? Most komolyan! Mi van a kisugárzásomban ami állandó nyalakodásra készteti őket? *Szemet forgatok, és nem csak gondolatban. El nem tudom képzelni mit szeretnek rajtam, de egyszer majd elmegyek az Ocan fővárosba és megkérdezem valamelyik varázslót aki ért az állatok nyelvén. Tutira van ilyen. Legyintek. Nem fontos. Iszom újra a termoszból és a hadnagy felé nyújtom. Muszáj innia belőle, ha nem akar, nógatom. Közben átlendülünk a kivételes tehetségemen. Talán ha nem váltok témát, valahogy ki tudtam volna szedni a hadnagyból mit hallott rólam, nem is az érdekes, hogy kitől. De késő bánat…s ahogy az ő riasztása és ide citálása, úgy a növények beszéde is hirtelen ötlet. Gyakran előfordul velem, hogy improvizálnom kell….nem kell, szeretek improvizálni. Az olyan mókás és izgalmas. *-Segít, persze, lazuljon el. Ürítse ki az elméjét. *Mondom halál komolyan és maga is így teszek, mármint hátradőlök és lehunyom a szemeimet. Érzem ám és később félszemmel látom is, hogy a hadnagy viszont nem hisz nekem. Nem csoda, de ez csak egy újabb kihívás. Jön egy újabb ötlet és azon vagyok, hogy megvalósítsam. Ő persze elneveti magát, én nem. Ahogy képes vagyok szemrebbenés nélkül hazudni, úgy arra is, hogy visszafogjam a nevetésem. Már-már vádlón szólok hozzá, de nem fordulok felé, példát mutatva nyújtózom hátra és lehunyt szemekkel élvezem azt amit tényleg érezni lehet. A növényeknek friss, zöld illatuk van. *-Nem kell, hogy mozogjanak hadnagy…..maga nem hisz nekem igaz? Ne nevessen. ..Pedig úgy van ahogy mondtam. Na figyeljen. Hunyja le a szemeit és ne gondoljon semmire. Csak vegyen mély levegőt, érezze a zöld illatát. ….Ha ez megvan, hallani fogja ahogy susognak….. Halkan beszélnek egymással. Megsimogatják egymást a leveleikkel….néha sírnak, néha nevetnek…..csak figyeljen, nem hangosak mint mi emberek……*Egyre halkabban beszélek én is, és lassabban. A végén már szinte csak suttogok. *
Szer. Dec. 27, 2017 11:48 pm
