Már egy ideje a Jolán szolgálok, mégis, még mindig hiányzik az Arkan. Hiába szereztem már ismerősöket és találkoztam Nikoval is, továbbra se érzem otthon magam, ahogy a cuccaim közül is hiányzik pár dolog. Az indulás előtt nem volt lehetőségem átnézni őket, de utunk közben igen, így most, hogy dokkoltunk, akár csak az Arkan, ideje átnéznem régi hajómra és felkeresnem a kabinomat. Talán szerencsém van és üres... ha pedig mégse, nos, akkor majd úgy teszek, mintha csak a gépházba tartanék. Főgépész vagyok, itt is az voltam, ki nézne rám furcsán ez miatt? Egyébként is, egy tanácsos feleséges leszek, nem igazán kötnek pont belém, legalábbis merem remélni, hogy ez a jó szokásuk megmarad. Mivel az egyenruhákat továbbra se csípem - hiába állnak jól rajtam -, így most is a szokásos, laza szerelésemben lépkedek a megszokott útvonalon. Fekete, hosszú nadrág, bakancs, fekete póló és bordó kabát, hajam pedig szoros lófarokba van fogva. Nem akarok tetszeni senkinek se, szóval eszem ágában sincs kicsípni magam, és mivel William se akart még találkozni velem, ezért oda megyek, ahova csak jónak látom. Bár... lehet, hogy nem ártott volna egy engedély Eth-től, de továbbra se akarok szóba állni vele. Még mindig haragszom a kötelező áthelyezés miatt, még csak ki se kérte a véleményemet. Kijátszottak, pedig már azt hittem, hogy javult a kettőnk viszonya. Én képes lettem volna megbocsájtani neki a múltat, azt, ami még a Földön történt, de már tudom jól, hogy hiba volt. Ő soha se változik meg. Jó most újra itt járni, az ismerős hajón, mely szinte az otthonommá vált, miután kiolvasztottak. Nehéz volt megszoknom, de sikerült, bár ebbe nagy szerepe volt a legénységnek és a régi kapitánynak, akik már nincsenek többé. Vajon milyen lehet az új kapitány és az új legénység? Lehet, hogy jobb, hogy átkerültem a Jolára, bár ezt szerintem már nem tudom meg. Egy apró sóhajt hallatok, miközben tovább sétálok, fel a legénységi szintre, az ismerős folyosóra. Nincs itt egyébként most senki, bizonyára mindenki a Volentisen járkál, ha már végre visszatértek, de nem bánom, jobb most ez a nyugalom, így bízom benne, hogy a szerencsém megmarad és úgy tudok itt császkálni, hogy senki se szerez majd róla tudomást. Nem járok szerintem tilosban, nem érzem úgy, csak egy nagyon picit, de szeretem az ilyesmit, soha se voltam az a szót fogadó, jó kislány fajta.
Mondhatnám, hogy az új hajóm, de tökéletesen megelégedtem kivételesen a második hellyel. Hogy miért ? Kérdezhetné bárki, de a válaszom mindenkinek ugyan az lenne, hogy elégedett vagyok a kapitányszemélyével. Viszont a hajót még nem teljesen mértem fel beköltözésem óta, és a hivatalos bemutatás még várat magára, de addig is az egyenruha , és a katonai jelzés is megteszi. Már megérte elfogadni ezt a munkát azokat a pillantásokért, amiket eddig kaptam azoktól, akikkel volt szerencsém összefutni. Most is a fedélzeten sétálgatom, amikor a sarkon egy bordó kabátot látok befordulni. Ismeretlen számomra ez az öltözék, és akik kimenőn vannak azok már rég elhagyták a hajót, hogy civilben rohangálnának a hajón. Követni kezdtem az illetőt. A sarkon befordulva utána egyértelmű volt, hogy nő. Csak úgy feszült a hátsóján a fekete nadrágja, ami ide oda ringott miközben haladt előre. Vártam még, figyeltem, de végül még is csak megszólítottam, mert nem rémlett az arca az aktákból, amiket nem rég kaptam kézhez a legénységről. - Üdvözlet az Arkan fedélzetén, elárulná, hogy ki maga és mit keres a fedélzeten? Nem kerteltem a kérdéssel és azzal sem ,hogy beelőzve elé lépjek és megakadályozzam , hogy tovább sétáljon. Amúgy sem értem, hogy került ide egy civil. Igaz, ami igaz, hogy a bátorsága meg van, hogy csak így feljött a hajóra és kedvére sétálgat. Vajon tudja valaki, hogy itt van? Sötét gondolatok cikáznak át a fejemen arról, hogy ő itt van. Egyedül van. A hajó majd nem, hogy üres. Nem kell tagadni, szemre való fruska, vajon a nyelve mennyire lesz éles. Szólj kicsiny madár, szólj, csicseregj, hogy fejed vehessem szépen ívelt nyakadról .
Őszintén szólva nem tűnik fel, hogy bárkinek is szemet szúrtam, csak megyek a megszokott folyosókon, magabiztos léptekkel, ahogy mindig, nem pedig úgy, mint valami sunyi alak, aki rossz helyen van rossz időben. Nem sántikálok rosszban senm, legalábbis szerintem semmi rossz sincs abban, ha a kevéske, saját cuccomat szeretném ismét a magaménak tudni, azokra a könyvekre pedig szükségem van. Nem egyszerű itt, az űrben hozzájutni egyetlen könyvhöz sem, most már minden digitálisan érhető csak el. Már persze azok közül, amikhez a Consilium megadja az engedélyt, és akár csak a filmeknél, úgy a könyveknél is komoly korlátozások vannak. Ezen gondolkodom, amikor hirtelen meghallom a hátam mögül az ismeretlen férfi hangját, de nem kell megfordulnom, pillanatok alatt előttem terem, szinte elállva utamat. Szemöldököm feljebb szalad, miközben arcára nézek, majd azért természetesen feltűnik a ruházata és a rangjelzése is... Ő lenne Kriss utódja? A szép szem stimmel, de a két férfi merőben másnak tűnik. Sajnálom, hogy Ő is elkapta a vírust, igazán kedveltem azt a parancsnokot. - Jó napot, uram! - muszáj így köszöntenem, ezt tudom jól én is, így megállok és igyekszem nem flegma pózt felvenni, de haptákba se vágom magam, mint valami katona. Nem vagyok az, hiába kaptam én is kiképzést a kiolvasztásom uram. - Samantha Lewis vagyok, a Jola főgépésze és alhadnagya. Nemrég még az Arkanon szolgáltam, szintén főgépész pozícióban, csak a vírus után áthelyeztek a Jolára, mivel ott több a tennivaló és csak azért jöttem, hogy a régi kabinomból elvigyem még azt, amit nem szállítottak át. Remélem nem jelent problémát... - minden kérdésére választ kapott úgy hiszem, szóval egy rossz szava se lehet. De persze, ha már itt tartunk, akkor Ő se legyen illetlen. - És Önt hogy hívják? - döntöm cseppet oldalra a fejem, tekintetem pedig kíváncsian fürkészi a másik arcát. Neki is illene bemutatkoznia úgy hiszem, így tegye csak meg szépen, utána pedig akár utamra is engedhet. Tudom jól, hogy melyik volt az én kabinom, nem volt még olyan rég, amikor itt éltem.
Nem engedem a nőt se előre, se hátra. Maradjon csak ott , ahol van, pont a szemem előtt. Formás kis darab meg kell hagyni, de akkor derítsük is ki , hogy kicsoda, micsoda. De leginkább, hogy mit keres a hajón engedély nélkül. Ha fontos személy lenne minden bizonnyal tudnék arról, hogy ki, vagy mi járatban van. De senki nem szólt, hogy vendég várható, vagy csak elfelejtettek volna. Ebben az esetben viszont fejek fognak hullani. Tudják, hogy megérkeztem, tudják, hogy a hajón vagyok. Ideje megszokniuk az új rendet. Legalább a modora jónak mondható. Talán kellő nevelést kapott. De még mindig az jár az agyam egy szegletében, hogy vajon egyedül van e, tudja e valaki, hogy itt van e. Vajon eltudnánk e vinni egy játékos körre. Adná e magát, vagy esetleg erőszakkel, ha kell, vajon mennyire vad, tüzes. Édes, édes gondolatok ezek, és nincs ki elhessegesse őket. Most még az se rettent el tőlük , hogy kiemelkedő helyen vagyok, szem előtt. Innen a legjobb véghez vinni valamit. Figyelmesen hallgatom, ahogy beszél, amit mond, de valahogy még is az ajkára koncentrálok. De a fa***rt, egyelőre nem azon van a lényeg, hanem amit mond. Samantha Lewis, ízlelgettem a nevét magamba,de nem rémlett ez a név, ahogy az arc sem. Nem tudtam hová helyezni. Tőlem lehetett itt az atyaúristen, akkor sem sétálgathat itt csak úgy. Az a hajó, meg a legénysége, és akkor még megkapták a maradék embert innen. Pff. Vajon mennyire volt jó gépész a csaj? Mit veszthettünk vele? - Örvendek Samantha Lewis. Logan Scargo, az Arkan új elsőtisztje vagyok. És kitől kapott engedélyt eme feladatra, mert ahogy kiveszem a szavaiből csak úgy besétált ide mindenféle engedély , előrejelzés és egyéb nélkül. Nem hiszem, hogy tévednék most ebben. Viszont az nagyon is zavar, ahogy visszakérdez ki vagyok. Egy részt nincs köze hozzá, másrészt én itthon vagyok, és ő a betolakodó. Kérdéseket itt csak én teszek fel.
Nem zavartatom magam különösebben azért, mert az utamat állják és rákérdeznek itt létem okára. Megadom a válaszokat, méghozzá teljesen őszintén, nem tagadva meg semmilyen információt se az új parancsnoktól. Örülhet, ritkán vagyok ám ilyen jó kislány. Ahogy nézem, figyel rám, de talán túlságosan is felmér magának. Ismerem ám a férfiakat és legyen Ő akárki, ugyanolyan, mint a legtöbb a fajtájából, bár... talán nem szabadna ilyen hamar ítélkeznem. Viszont, ha már én bemutatkoztam neki, Ő is igazán megtehetné, így nemsokára megtudhatom, hogy Logannek hívják. - Nem beszéltem senkivel se arról, hogy pont a mai napon és ebben az időpontban fogok átjönni az Arkanra, de amikor áthelyeztek, a Jola kapitánya megengedte, hogy átjöjjek, ha akarok. - ez nem teljesen úgy zajlott, mint ahogy most azt elmondom, de ezt a parancsnoknak nem kell tudnia. Ethan akkor elbúcsúzni engedett vissza, de tény, hogy úgy tudtuk, William emberei minden holmimat átvitték a Jolára - meg persze át is nézték őket... De ha kértem volna engedélyt, úgyis megkapom, akár csak Williamtől, így egy pillanatra se aggodalmaskodom ilyesmi miatt. - De godolom nem jelent problémát Önnek se, hogy a saját cuccaimért jöttem. Ne aggódjon, ismerem a hajót, mint a tenyeremet, odatalálok. - kacsintok rá játékosan és ez után lépek mellé, jelezve, hogy álljon csak el az utamból, tudom jól, hogy hova tartok és nem is fog megakadályozni benne. Egyébként tényleg nem értem, hogy mire fel ez a viselkedés, de talán nagyra van magával az új rangja miatt. Én bezzeg semmit se változtam, amióta kineveztek...
Nem értem még mindig mit keres itt, és hogy nem szólt nekem erről senki sem. Remélem a kapitány tud róla, viszont az nagyon nem nézem ó szemmel, hogy csak úgy jön megy a kicsike a hajón. Főleg, hogy ha gépész volt. Simán esélyes az, hogy végre az Arkan erőre kap, a hír szétterjed, erre megjelenik a régi gépész. Na ki az, aki a legtöbb kárt tudná tenni a hajóban? Pontosan az, aki tudja, hogy hogyan is működik. Mondhat nekem akármit, az már biztos, hogy szem elől nem fogom téveszteni. Már csak azért sem, mert szívesen megmarkolásznám azt a hátsót, amit figyeltem. A Jola kapitánya…Cöh… Annak a senkiházinak az Arkanhoz aztán semmi köze, nem hogy engedélyeket osztogasson. - Nézzük csak akkor. Szabály sértés, mert civil egyenruhában van azon a hajón, amin már nem dolgozik. Szabálysértés, mert egy másik hajó kapitánya nem adhat engedélyt egy másik hajóra való fellépésre a mi engedélyünk nélkül. Szabály sértés az, hogy részünkről engedély nélkül tartózkodik a fedélzeten. Lehet tőlem az atyaúristen is, de itt ezeket nem tűrjük. Ahogy azt sem, hogy csak úgy itt flangáljon bárki is. Lehet, hogy a Jolán ilyen lazaság van, de itt nem – ez egy igen butácska libuska, aki rövidesen egy ketrecbe fogja magát találni. - Nem jelentene problémát, ha lenne írásos engedélye, de mivel nincs, és csak itt jön megy kedvére, ez már nagyon is probléma. Így , ha kérhetem fáradjon velem, hogy ezt elrendezhessük – nem adtam még neki parancsba, lássuk, hogy mennyire is akar ellenszegülni nekem. Aztán meglátjuk, hogyan tovább.
Szerintem most teljesen normálisan válaszolok a kérdésekre, igazán rendes vagyok, mégcsak nem is puffogok különösebben, de ez a Logan kezd kiakasztani. Túl nagyra tartja magát, tipikus pasi, aki most kapta meg a parancsnoki rangját... Csak figyelem, ahogy felsorolja, hogy Ő szerinte mégis milyen szabályokat sértettem meg, és hamarosan kezeimet össze is fűzöm magam előtt, így véve fel egy teljesen elutasító pózt, miközben aprókat bólogatok arra, amit hallok. - Persze, egy vagon szabályt megszegtem azzal, hogy ide jöttem azért, hogy elvigyem a cuccaimat. És itt bizonyára senki se szegett szabályt azért, mert az én engedélyem nélkül pakolászták az én holmijaimat... - jó, arról nem Ő tehet, hanem William, de ez igazán részlet kérdés. Szerintem nem tettem semmi rosszat. - Egyébként pedig, amikor nem vagyok szolgálatban, nem kell egyenruhát viselnem, ez mindig is így volt, parancsnok! - morgom oda neki a rangját, örüljön csak. Az viszont lehet, hogy jogos, hogy illett volna engedélyt kérnem, de nem tettem. Persze, hibáztam, de azért nem kell leharapni a fejemet... - Mitől tart? Hogy kárt teszek az Arkanban? Többet tettem eddig ezért a hajóért, mint maga! - kezeim végül leengedem, kezdem unni ezt a beszélgetést, de sejtem, hogy nem fog továbbengedni. - Inkább elmegyek azért az írásos engedélyért, majd utána visszafáradok. - és ezzel sarkon is fordulok. Nem látom értelmét feleslegesen vele tartani, inkább megteszem ezt a plusz kört és amikor újból itt leszek, már a kezemben a papírral, Loran orra alá dughassam. Akkor talán nem fog fennakadni ilyeneken és végre békén hagy majd. Az eszem megáll ezektől a pasiktól, a Földön azért normálisabbak voltak. Vagy csak nagyobb volt a választék, fene tudja. Ha tehát hagyja, lazán otthagyom és megindulok az ellenkező irányba a folyosón.
Mondhatnám,hogy tipikus kis gépész, de nem mondom.Viszont cseppet sem tetszik, hogy itt jön és megy kedvére. Nem érdekel, hogy ki volt ő itt régen. Már nincs joga ahhoz, hogy ezt megtegye. Parancsot, engedélyt pedig nem kaptunk. Viszont az érdekelne, hogy még is hányan tudják, hogy itt van. Szólt e valakinek, hogy most jön át. Vagy egyszerűen elintézhetjük az eltűnését, és mehet a kedvenc gépházának egy rejtett zugába, ahol kedvemre … Hirtelen nem is tudom mi lenne az első , amit megtennék vele. Sötét, hol pedig mocskos gondolatok futnak keresztül az agyamon. Bólogat itt nekem, mint valami Jancsi bohóc, de közben szinte ordít a tartásáról, hogy elutasító azzal szemben, amit felsoroltam neki. - Na álljon meg a menet. Az,hogy ha valaki összepakolta a holmiait szerintem mi nem tehetünk. Illetve jogunkban áll a kabinokat rendbe rakni, kitakarítani mivel a hajó szinte teljesen új legénységet kapott. Azt pedig senkitől sem lehet elvárni, hogy a saját holmiját hagyja kívül,csak mert az előző legénység hanyagul itt hagyta a dolgait – vázolom neki a helyzetet. - Reménykedjen, hogy a holmija nem egy kukában landoltak – tettem még hozzé egy kósza kis mosollyal. Magamban pedig remélem, hogy oda kerültek, nem pedig egy dobozba valamelyik sarokba, vagy raktárba. - Tehát, akkor civilként van jelen a hajón? Igen csak kérdőn néztem rá, mert akkor még jogosabb lesz a szabálysértési vitánk. Civilként nem , hogy engedély nélkül, de kiséret nélkül sem tartózkodhatna itt. A végén még bezárhatom a fogdába. Aztán meg véletlenül megfeledkezem róla, hogy ott van. Mások nem fogják tudni. Vajon, hány nap után kezdene kiabálni, vagy jönne rá valaki, hogy odazártam? - Teljesen lényegtelen mi volt a múltban. Maga már nem ide tartozik, nem a maga hajója, és sosem tudni, hogy miért küldték ide, és mire használja álcának azt, hogy csak a holmijáért jött. Tőlem aztán tényleg lehet az atyaúristen is, de az már egyszer biztos, hogy ez a hajó az új otthonom, és nem fogom hagyni, hogy kárt tegyen benne, vagy információt lopjanak róla. Ismerem a két hajó viszonyát, hozzáállását. Na nem a társadalom általit, hanem a mögötteset. Nem egy a gondolat vonaluk. - Megállni! Maga innen egy tappottat sem megy – laptam el a karjánál fogva, de nem szorítottam meg, pedig úgy élvezném, a fájdalmát. - A holmijáért jött, akkor menjünk – vigyorodtam el szélesen. Lássuk csak, hogy miért is jött pontosan, vagy mit akart. Ajánlom neki, hogy az igazat állítsa, mert ha nem…. - Merre is van vagyis volt a kabinja? – nézek rá ,de a karját nem eresztem. Ha menni akar innen csak velem együtt távozik erre, vagy arra. - De tőlem mehetünk a felettesünkhöz is. Meglátjuk ők mit szólnak ahhoz, hogy egy volt karbantartó civilként, és engedély nélkül jön megy titokban a hajón.
Nem titkolom a parancsnok elől, hogy miért is vagyok itt, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy esze ágában sincs megérteni engem és elfogadni szavaimat. Persze, én is elutasító vagyok, de Ő is az én velem. Baromira nem örültem William intézkedésének, hogy nem én magam vihettem át a Jolára a cuccaimat, és bár eleinte úgy tűnt, hogy mindenem megvan, mára rájöttem, hogy ez nincs így. Csak pár aprócska tárgy van, amelyek elveszhetett valahol vagy esetleg kicsúszhattak a dobozok közül, de számomra nagyon is fontosak, így foggal-körömmel ragaszkodom hozzá, hogy átnézhessem a régi kabinomat, és remélem, hogy megtalálom. Ha nem, akkor annak a drága vőlegényem fogja meginni a levét. - Csak egyetlen apró tárgyról van szó uram, ami szerintem senkit se zavart a beköltözésben és a takarításban sem. Én csak annyit kérek, hogy egyszer had nézzem át a régi kabinomat, nem többet. - egy kisebb dobozva van ez a pár apró holmi, amiről beszélek, de oly parányi az a dobozka, hogy tényleg kieshetett bármikor. Ahogy persze máshol is, de mégis a kabinnal kezdeném a kutatást. - Reménykedem benne. - jegyzem meg most már elkomorodva és még számat is elhúzom a megjegyzés hallatán. Lerí az önelégült pofájáról, hogy annak örülne a legjobban, hogyha már nem lennének meg a cuccaim. Hogy lehet valaki ennyire rosszmájú? És persze még nem fejezte be... - Igen, civilként... - nézek kihívóan a szemeibe és tudom jól, hogy mennyire vágyik rá, hogy megbüntessen a szabályszegésem miatt, de bízom Eth-ben, hogy elintézné a dolgot, ha már Ő a felelős azért, amiért a Jolára kellett mennem. William is segítene, elég lenne csak elárulnom, hogy egy consiliumi tag felesége leszek, de előbb vetem ki magam az űrbe ruha nélkül, minthogy ezzel védekezzek. A hajót pedig nem tőlem kell félteni, tökéletesen értek hozzá, hiszen én tartottam karban az elmúlt három évben, és nem véletlenül voltam én az Arkan főgépésze. - Már megbocsájtson uram, de amikor az Arkanon szolgáltam, én segítettem a Jolának, most pedig ezt fordítva is megtenném, ha kérnének rá. Igaz, hogy már nem ide tartozom, de ez a hely volt az otthonom mostanáig, és ne gondolja azt, hogy valaha kárt tennék benne. - már a feltételezés is sértő, de próbálok nyugalmat erőltetni magamra. - És szerintem a két hajónak az a dolga, hogy együttműködjön a másikkal, mivel csak ez a két felderítő hajónk van. Egy fajba tartozunk, közös a cél. Nem értem a paranoiáját... - végül úgy döntök, hogy ideje lelépnem. Akkor kérek majd a kapitánytól engedélyt, de hogy nem beszélgetek tovább ezzel a fafejű pasassal, az is biztos. Elfordulok tőle, távoznék, de ekkor érzem meg karomon kezét, nem erősen, de jelzés értékűen és már tudom, hogy nem menekülök ilyen könnyen. No nem mintha menekülnék, khm. - Ha velem akar tartani, akkor tatson, de eresszen el... uram! - nézek bele kihívóan szemeibe, hogy tudja azért, hogy hol a helye. Végül fejemmel biccentek a kabinok felé, így ha velem tart, akkor nemsokára egy lifthez érünk, mely egészen a kabinokhoz visz majd minket. Megnyomom a hívó gombot, majd beszállok a liftbe és várom, hogy megérkezzünk. Most már nincs messze. Bár ezt a bunkót el kell viselnem magam mellett, de a lényeg, hogy átnézhetem majd a szobámat...
Vas. Dec. 30, 2018 8:59 pm
Már egy ideje a Jolán szolgálok, mégis, még mindig hiányzik az Arkan. Hiába szereztem már ismerősöket és találkoztam Nikoval is, továbbra se érzem otthon magam, ahogy a cuccaim közül is hiányzik pár dolog. Az indulás előtt nem volt lehetőségem átnézni őket, de utunk közben igen, így most, hogy dokkoltunk, akár csak az Arkan, ideje átnéznem régi hajómra és felkeresnem a kabinomat. Talán szerencsém van és üres... ha pedig mégse, nos, akkor majd úgy teszek, mintha csak a gépházba tartanék. Főgépész vagyok, itt is az voltam, ki nézne rám furcsán ez miatt? Egyébként is, egy tanácsos feleséges leszek, nem igazán kötnek pont belém, legalábbis merem remélni, hogy ez a jó szokásuk megmarad.
