Volentis 142
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 

 :: Idegen kultúrák :: Archívum :: Egyebek Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
A kapitány kabinja
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Hespera J. Wells
Karakterlap : the sky calls to us
Titulus : captain of the URS Arkan 2600
Tartózkodási hely : beyond the stars
Hozzászólás száma : 70
Hespera J. Wells
Az URS Arkan kapitánya



#11Hétf. Feb. 12, 2018 9:06 pm
Katrina & Hespera
Well, it turns out I'm the commander anyway, so...

Makacsul csóválom a fejem. Még ha egy részem igazat is ad Katnek, a másik, nagyobb felem épp elég halált látott már ahhoz, hogy ne akarjon többet. Már letettem a voksom az általam szimpatikusabbnak vélt oldalra, nem fogok visszakozni, legyen bármelyikünk érvelése is helytállóbb.
- Mert abból aztán, hogy kivégzik, nagyon sokat tanul - vonom fel a szemöldököm kétkedőn. Persze, értem a hadnagy mondandójának lényegét, szerinte a száműzetés nem elég nagy lecke, de hát mit kéne tennünk? Levágni egy kezét, élete végéig börtönbe zárni? Ezekből talán tanulhatna, de a Consilium nem őrizgeti feleslegesen a "szemetet". A halálból pedig, mint olyan, már késő leszűrni a tanulságot.
- A "későbbiek" nem a mi dolgunk. A "lent" sem a mi dolgunk. A mi egyetlen dolgunk ez a hajó, és hogy itt rend legyen. Hogy a hajón kívül mi történik, azt nem az ön hatásköre eldönteni, még csak az enyém sem. - jelzésértékkel körbemutatok a szobán, képletes határainkat szemléltetve. - Igen, ez rövidtávú, ostoba és borzasztó felelőtlen gondolkodásmód, de így működünk évtizedek óta.
Érdeklődve várom, mire jut, és amikor tanúbizonyságot tesz megingathatatlan hűségéről, akaratlanul is elmosolyodom. Nem vidám mosoly ez, nem is önelégült, sem pedig kárörvendő, inkább amolyan "egy csónakban evezünk" féle, keserédes grimasz. Hiszen megértem őt, megértem, miért jött a kabinomba és mit szeretett volna elérni, ahogy megértem magamat is, és azt, hogy miért nem hajlottam az érveire.
- Nos, inkább csak reméltem. - vonom meg lustán a vállam, hagyva, hogy az a gyengéd mosoly szélesebbre húzza az ajkaimat. Nem hibáztatnám Katet, ha a Consilium elé állna és felülbírálna, de tényleg örülök neki, hogy nem teszi.
A kérése hallatán elkomolyodva bólintok.
- Mi sem természetesebb, Hadnagy. Gondoskodom róla, hogy magán, Dokin és rajtam kívül senki se látogathassa. Még az ebédet is csak olyantól kaphatja, akiben ön megbízik. - Nem csak azért, mert a magány jó lecke lesz számára és mert Kat így kérte, hanem mert el akarom kerülni, hogy esetleg telebeszélje hülyeségekkel mások fejét. Krisben és Katben bízom, Cam pedig orvos lévén muszáj, hogy néha ránézzen, de rajtuk kívül szeretném minimálisra csökkenteni a kockázatot.
- Ha már itt tartunk, kérem, gondoskodjon róla, hogy ne élvezzen túl nagy kényelmet. - teszem még hozzá, mert attól, hogy megvédtem az életét, pátyolgatni nem fogom. Mégis csak ránk támadt, megkapja azt a bánásmódot, amit szerintem érdemel. Ha nem lenne kivitelezhetetlen, kikötném a hajón kívülre és átvontatnám a fél galaxison, mégis csak megsebesítette az egyik legjobb emberemet!
- Szeretne még bármi mást, Hadnagy? Oh, mit szól a végeredményhez? - mutatok körbe a szobán, ami lassan visszanyeri katonás, pedáns külsejét. A ruhák és személyes holmik a helyükön, az ágy bevetve, az asztal lepakolva. Egész gyorsan végeztem - mondjuk nem nehéz, ha közben szóval tartják az embert. Jobban pörög valahogy a kezem, ha közben beszélek, és ez láthatóan gyermeki örömmel tölt el. - Jöhetne máskor is. Jobban halad a rendrakás, ha közben vitatkozik velem - teszem még hozzá kissé évődve, hátha fel tudom olvasztani kissé a hangulatot kettőnk közt, mielőtt még távozna a kabinomból. Nem szeretnék feszültséget kettőnk közt, sem pedig sokáig rosszban lenni vele a döntésem miatt.


Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég



#12Kedd Feb. 13, 2018 3:29 pm
Hespera & Katrina
Words mean nothing when your actions contradict
Alsó ajkamba harapva állok a kapitány ajtajában. Kezeimet magam mögött összefűzve szorítok most rá kezemre. Tudnék mit mondani. Tudnék mit felelni neki. Nyelvemen van a válasz, mégsem mondok semmit. Felesleges lenne. Fejem egyszerűen hajtom le, hagyom, hogy lófarkam előretüremkedjen, vállamon, bőrömön simítsanak végig hajszálaim.
Nem mondom neki, hogy nem feltétlenül ő fog ebből tanulni, de bárki más. De ebből? Igen, tudni fogják, hogy a kapitány szíve hatalmas. Félő, hogy ezt mások is kihasználják majd.
„Itt rend legyen.”
Fejem újra felkapom.
- Nehéz úgy rendet tartanom, ha a kezem megkötik közben - sóhajtom el végül magamat, teljes megadás határán. De ezt neki is tudnia kell. Persze ő a főnök, no meg a Parancsnok és a helyettese. Én csak az új tagokért felelek. S persze átkozhatom magam, amiért nem gyilkoltam le akkor és ott már azonnal.
Azonban ott túl tiszta volt az elmém. Az elborulása azóta következett be. S honnan is tudhatnám, hogy ennek a történetnek még korán sincs vége? Hogy nem fogom tudni oly egyszerűen lezárni, mint én azt hiszem?
Nehéz helyzetben vagyunk mindketten, ezt belátom. Csökönyösen hiszek abban, hogy a döntése rossz. Ő csökönyösen bizonygatja, hogy az élet, mint létezés mindeki alapvető joga. De épp az imént mondta, hogy világunk nem így működik évtizedek óta. Soha nem birtokoltuk életünket, mint sajátunkat.
- Hűségem teljességével bír, Asszonyom - vonom össze szemöldökömet. Azt hittem, hogy ezt eddig is tudja. Noha ha valaha erről kérdeznének, nem hazudnék. A Consiliumnak nem, még a kapitány kedvéért sem, bármennyire is bízom rá magam is az életemet.
Dokit hallva keserűen húzom el a számat. Képzelheti Hespera is, hogy milyen felemelő találkozásom volt vele az imént. Nem rajongok az orvosokért, minden apró bajért képes hetekre pihenésre ítélni az embert. Azonban tagadhatatlan, hogy most önként járultam elé. Érezze, hogy eljött a karácsony.
- Köszönöm, Asszonyom - vágom magam heptába. Akiben én bízok? - Azt hiszem, hogy most öltek ki belőlem minden bizalmat - felelem hidegen, mintha nem is magamról beszélnék. Közlöm, akár egy tényt. Ha rajtam múlna éhen pusztulna a következő harminc napba, de… persze nem fog.
Fejem újra csak felkapom, az újabb parancs hallatán. Ajkam akár aljas mosolyra is húzódhatna, mégsem teszem. Mintha most zavarodnék össze teljesen.
- Igenis - vonom össze szemöldökömet. Az előbb mintha az életének szentségéről lett volna szó, most meg… Miért olyan érthetetlen számomra ez a nő is? Évek óta szolgálok alatta, mégis… soha… egy percre sem tudtam megfejteni, hogy mit miért tesz. - Ez menni fog - jegyzem még meg enyhe bizonytalansággal hangomban. Nem is tudom hogy pontosan mire gondol. De szívesen átrendezném az arcát párszor. Noha nem hinném, hogy erre gondolt.
- Honnan van ennyi holmija? - vonom össze újra csak a szemöldökömet. Egyáltalán, beszélgetésünk mely pillanatában varázsolt ide rendet? Annyira figyeltem volna, hogy ez fel sem tűnt volna? A düh nem kenyerem, figyelmetlenné válok. Ezt pedig nem hagyhatom. Nem most, nem itt. Nem ebben a pillanatban. - De nem, nincs semmi más Asszonyom - próbálkozok valami halovány mosollyal, mely megint inkább csak enyhe grimaszként hat arcomon.
Lassan fordulok meg, s készülök, hogy a kinyíló ajtón kilépjek. Azonban még mielőtt kilépnék megakaszt hangja. Első ízben húzódnak el ajkaim szomorkásan, miközben fejemet fordítom csak félig hátra.
- A közhiedelemmel ellentétben nem élvezem a vitákat. Mindössze a földiek viselkedését vagyok képtelen felfogni - vallom meg őszintén, még egy pillanatig figyelem a nő arcát, rövidre nyírt haját, erős, mégis nőies küllemét. F8T visítva vonul el az ajtó előtt, s egy újabb megadó sóhajjal fordulok menetirányba és lépek ki az ajtón.
Meg kell szerveznem egy fogoly ellátmányát egy hónapra.
Walk through the fire ☆ Köszönöm a játékot A kapitány kabinja - Page 2 3195800591

Vissza az elejére Go down
Hespera J. Wells
Karakterlap : the sky calls to us
Titulus : captain of the URS Arkan 2600
Tartózkodási hely : beyond the stars
Hozzászólás száma : 70
Hespera J. Wells
Az URS Arkan kapitánya



#13Pént. Feb. 23, 2018 9:39 pm
Katrina & Hespera
Well, it turns out I'm the commander anyway, so...

- Sajnálom - felelem őszintén, bármiféle leereszkedés vagy lekicsinylés nélkül, szomorkás mosolyba ívelő ajkakkal. Tudom, milyen érzés, hogy nem követheti a saját elveit, a saját ösztöneit, mert ez a parancs. Pontosan tudom, hogyan érez, mert én is így szoktam, ha a Consilium belekényszerít valamibe; most pedig én magam vagyok az, aki megköti az egyik tisztje kezét. De ebben a kérdésben nem enyhülök meg, és úgy tűnik, ezt ő is belátta végre.
- Azt mondják, a bizalom ritka növény, de a felsózott földön is képes újra megteremni. Csak idő kell hozzá. - döntöm kissé oldalra a fejem, enyhén felvonva a vállam, mintha magam is kétkednék benne, aztán elhessentem a gondolatot egy gyors fejrázással. - Ezt persze nem én találtam ki... Fele ennyire sem vagyok költői
Édesanyám annak idején még képes volt elszavalni néhány verset. Az én fejemben csak kódok, jelszavak és adatok maradnak meg. Semmi költői vagy lírai.
Ahogy elkönyveli az újabb parancsomat, helyeslőn biccentek. Nem úgy tűnik, mintha értené, mit várok tőle, de biztos vagyok benne, hogy jól fog cselekedni. Kizárt, hogy annyira el szeretné kényeztetni a kadétot a következő néhány hétben, nekem pedig ennyi meg bőven elég.
- Kapitányi kiváltság - somolygok, színpadiasan a megpakolt szekrények felé intve, majd hagyom, hogy az őszinteség szép lassan felfesse a valódi érzelmeimet műmosolyom helyére. - Nem hagyhattam semmit a Volentisen. A férjemmel... - kezdenék bele a magyarázatba, hangom azonban rögvest elakad, tekintetem a semmibe réved kettőnk közt, mintha láthatatlan képeket játszanék le elmém mélyén. Talán a férj szó akasztotta meg ennyire a monológomat, nem hiszem, hogy Katrina valaha is hallhatta az én számból elhangzani. Mintha tiltott lenne, úgy hallgattat el.
- Szimplán csak rendetlen vagyok, igaz? A káosz néha túlnő rajtam - úgy folytatom a beszélgetést, átugorva ezt a témát, mintha az imént nem én kezdtem volna el mesélni, és még kuncogok is azon, hogy Katrinához képest mennyi mindent kéne tanulnom a rendről.
Tekintetem és figyelmem teljesen az övé, törzsemmel felé fordulva hallgatom nekem szánt, utolsó szavait. Arcomról nem kopik le a játékos mosoly, tekintetem pedig csillog, mint mindig. Nem haragszom, amiért kiismerhetetlennek tart, érzelmeimből nehéz lehet olvasni. Mégis állom a pillantását, mintha tudnám, hogy elválaszt minket ez a láthatatlan dolog, ez a földi versus volentisi dolog, és mégsem bánnám, hiszen tényleg másnak érzem magam azoknál, akik nem álmodtak egy kapszulába zárva évtizedekig.
Ám nem szólok semmit, ő pedig lassan kilép az ajtón, követve a kis guruló fémdoboz hangját, az ajtó pedig bezárul mögötte, magamra hagyva gondolataimmal és kételyeimmel.

nagyon köszönöm én is a játékot! A kapitány kabinja - Page 2 3195800591

Vissza az elejére Go down
Phoebe
Titulus : ☆ admiral ☆
Tartózkodási hely : ☆ wherever it's needed ☆
Hozzászólás száma : 472
Phoebe
Alfa és Omega



#14Pént. Feb. 23, 2018 9:40 pm
szabad játéktér
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Ugrás:
^
ˇ