Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Today at 12:40 pm
Oscar Pavell lakosztálya

Today at 7:37 am
Út a hegy belsejébe

Today at 7:26 am
Simon lakrésze

Yesterday at 9:44 pm
Parancsnoki híd

Yesterday at 9:36 pm
Jack Silver

Yesterday at 1:12 pm
Töltőállomás

Vas. Jún. 17, 2018 10:52 pm
Silhouette FRPG
Vendég

Vas. Jún. 17, 2018 7:37 pm
Freya Peterson Parancsnok

Vas. Jún. 17, 2018 11:12 am
Elkészültem!

Vas. Jún. 17, 2018 11:09 am
Dr. Michail Debrekov

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 1 2
Víz eleműek - -
Tűz eleműek 1 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 1 1
Telepesek - -
Katonaság - 1
Flotta 6 4
Consilium - 3
Lázadók 3 -
Összesen 15 13

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Freya Peterson, Niara, Oscar Pavell


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Az óceán partjain

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
 #1•• TémanyitásTárgy: Az óceán partjain   Csüt. Dec. 28, 2017 4:20 pm

***

avatar


Alfa és Omega

Titulus :
☆ admiral ☆
Tartózkodási hely :
☆ wherever it's needed ☆
Mentális erõ :
333
Képességpontok :
286

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #2•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Kedd Jan. 16, 2018 10:17 pm

Rory && Lanais
- it's okay to ask for help -

Hol máshol érezhetné magát otthon a víz leánya, mint az óceán partján? Léptei nyomát elmossa a kék bűvölet, miközben sziluettje lassan halad a part mentén. Egy-egy lábnyoma a habzó áramlás felszínén ragad. Játszadozik lehetőségeivel. Hol a háborgó hullámokon lépdel, hol azok alá dugdossa mezítláb végtagjait. Sportosabb cipellői mutató és középső ujjain lógnak sarkaiknál fogva. Hagyja, hogy a csípős szél beletépjen hajzuhatagába. Habár társas lénynek vallja magát, nem jelenti, hogy a kétlábúakra érti ezt. Sokkal jobban szeret a természettel kettesben lenni, annak szellőbe bújt légvételeit hallgatni, avagy könnyeibe fürödni, mikor úgy dönt esőt csavar ki megfáradt lelkéből. Lanais valamiért mindig is idomulni fog a zöld és a kék elválasztó közepén végtelenbe nyúló horizontba. Ezt nevezné igazán otthonának...
S, a hátán jobbra-balra libbenő táska sem vonhatná el figyelmét, sem a gépek repkedése feje felett, vagy a folytonossá vált feszület feje fölött. Mintha mindig fegyvert fognának a halántékához. Nem kimondottan egy személy, inkább maga a háború gondolata! Lanais megtorpan egy pillanatra. Tenyeréig feljátssza a spirált alkotott cseppek összképét, hogy mintha csak kézen foghatná az óceán végtelenjét, - így tegyen. Lapos oldalpillantás, egy véletlen csupán, s máris bíbor cseppeket pillant meg a partvidéken. Kérdőn, döbbenten, s rögvest elszántan rugaszkodik ki kedvese fogásából, hogy felhúzza cipellőit és rohanvást siessen a nyomok után. Persze nem kezdő, így az első cseppek egyike mellé térdel, hogy megérintve azt, érezze, hogy meleg-e még a vére... S, nem is tétovázik. Rohanvást veti bele magát a zöldebb területbe, hogy a nyomokat követve felfedezze, hogy ki az, aki segítségre szorul. Fene az olyan segítőkész lelkekbe, mint Lana is! - átkozza magát, a javából.
Pihegve vágódik bele a zöld mindenféle árnyalatából álló sorompókba, melyek nem állhatják útját. Karcsú alakja könnyedén kerüli ki a sérülést okozható, élesebb ágakat, ám a gyökerek, a földből kidudorodó gyökerek megnehezítik a futást. Ennek ellenére fel sem merül nyugodt szívében-lelkében, hogy a természetet hibáztassa! Túl sokat nem halad a parttól, megpillantja a fiút. Elsőre nehezen állapítja meg annak sziluettjéből, hogy kiféle-miféle, de az utóbbi esetből tanult - előránt egy kisebb fegyvert (ami igazából injekciónak megfelelő nyugtató lövedéket tároló eszköz). Amint a fiú észleli a nőt, rögtön belesimul a legközelebbi fa törzsének árnyékába.
- Üdv, a nevem Lanais, gyógyító vagyok! - háttal állva, válla fölött beszél hozzá, hogy ezzel is kipuhatolja, mire számíthat. Azt már átkozná, ha a segítségnyújtási szándéka miatt kerülne veszélybe. Elsőre nem volt lehetősége megnézni, hogy a fiú vérzik-e. Nincs így tehát kizárva az sem, hogy miatta vérzett... valaki más. - Követtem a parton a nyomokat. Úgy láttam, hogy valaki megsérült... segíteni szeretnék. - ezekben az időkben megbízhatatlan minden, s mindenki. Nem árt az óvatosság, ám Lana nem követi a fenyegetés, az erőszak, vagy a harcok elvét. Felsóhajt, lágyan megforgatja szemeit, majd fejét a törzsnek vetve csillapítja lelkében a gyanúsítgatás démonát.
- Lázadó vagy, igaz? - lassan ereszti le a fegyvernek használt eszközt, hogy aztán előlépjen a fa takarásából, s feltegye kezeit. - Nem akarlak bántani,.. segíteni szeretnék. Te vagy az, aki megsérült? - kérdezi újfent, lágyan mozdulva előre. Naiv dolog, hogy kész meghalni azért, hogy segítsen, de az ő lelkébe nem gyurmáztak rosszindulatot. Elég nagy kár!



hello szöszke   pm, ha nem okés!



avatar


Ocantis polgár

Karakterlap :
Titulus :
daughter of the winter
Tartózkodási hely :
Ocan bolygó
Mentális erõ :
7
Képességpontok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #3•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Pént. Jan. 19, 2018 2:07 am

I don't really need your help
Lana & Rory
Ezt nagyon elrontotta. Hagyta, hogy az a katona túl messzire űzze Ilmintől, ami eredetileg része volt a tervnek - Roran meglepően ostoba lenne, ha a lázadók bázisa felé csalná az ellenséget -, ám minél közelebb került az óceánhoz, a bolygó lakatlan részeihez, annál inkább megbánta felelőtlenségét. A sérülései lelassították ugyan, de a képességének köszönhetően sikerült még így is leráznia a támadóját.
Viszont messzire került az erdőtől, kiéheztetve saját elemét.
A sós levegő olyan, mintha ólmot lélegezne, elnehezíti a lépteit. Sorra hagyja az árulkodó foltokat a száraz homokban, ahogy lőtt sebéből bíbor cseppeket hullajt. Megborzong, ahogy az óceán kéklő habjai bele-belekóstolnak a bokájába, és erővel beljebb kényszeríti magát. Torka száraz, eszméletlenül szomjas, és az ihatatlan víz látványa csak tovább kínozza, mintha a hullámok rajta nevetnének, amiért lelke másik elemmel született.
Bevonszolja magát a fák közé, a susnyás erre száraz és szúrós, nem az erdő élénk, finom zöldje, ropogós illata, élettel telt ölelése. De legalább zöld. Hátát egy fa törzsének veti és percekig csak szuszog, igyekszik rendezni légzését és erőt gyűjteni ahhoz, hogy meggyógyíthassa magát. Elsőként is ki kell szednie testéből a golyót. Összeszorítja fogait, ahogy két ujja beleváj a bordái felett húzódó sebbe, jobban szétszakítva a húst. Perzselő vörösség bugyog fel egyre mélyebbre süllyedő ujjai mentén, ám a lövedék túlságosan beékelte magát, puszta kézzel nem éri el. Fájdalmas, fojtott nyögéssel hátrál ki a sebből, látása máris megkettőződik az élénk, hűvös zsibbadástól. Egész teste lüktet, s úgy alatta a föld is, ahogy próbál segíteni mesterének. Vértől maszatos ujjával a fűbe mar, ujjait belemártja az anyaföldbe és lehunyja szemét, átadja magát az ereit frissítő áramlatnak, a föld gyógyító erejének. Mohón szívja magába, ám alig csitul a vérzése, nincs ereje tovább folytatni. Elveszti az eszméletét.
Halk motoszkálás rántja fel az álomvilágból. Riadtan kapja fel a fejét a hang forrását keresve. A fák elárulják a lány közeledtét, s Roran mozdulna, hogy kövesse intelmüket, ám oldalába belevág a fájdalom és erőtlenül visszahanyatlik. A vérzése elállt ugyan, de a seb még mindig friss. Kíváncsian fülel, ki az az ostoba, aki követ egy föld eleműt a fák közé, és ahogy a lány az egyik törzs mögé bújik, a magasba szalad a szemöldöke. Udvariasan megvárja, hogy bemutatkozzon, hogy aztán gunyoros horkantással felelhessen.
- Heh... Te aztán tényleg nagyon ostoba vagy. A fák nem óvnak meg egy föld eleműtől - reszkető ujjakkal túr bele a földbe maga mellett, végigvezetve energiáját a talajon, egészen a fáig, mely mögött a lány rejtőzködik. A fa lehajló ágai megelevenednek a lány körül, indaként fonják körbe az ocantist, a kérges törzshöz szorítva Lanaist. Nem mintha menekülni vagy támadni akart volna, de Roran szeret biztosra menni.
- Tényleg azt szeretnéd, hogy feleljek erre a kérdésre? - igyekszik a legbarátságtalanabb arcát elővenni, hogy elijessze kéretlen jótevőjét. Nem fogja elismerni, hogy lázadó, de nem is tagadja egyetlen szóval sem. Érzi a lányon, hogy elemhasználó, de ettől még nem riad vissza attól, hogy megfenyegesse őt. Arra kéri a fát, hogy ágaival jobban szorítsák Lanaist, éreztetve a természet végtelen erejét.
- Nincs szükségem segítségre. Menj el, mielőtt... - hangja azonban elcsuklik, félbeszakítva súlyosnak indított fenyegetését. Sebéből újabb adag vér szakad fel, a fa feletti kontrollja pedig megszűnik. Az indák elengedik a lányt, míg Rory szédelgésével küzdve a sajátja törzsének veti hátát. Levegőért kapva szorítja sebére a tenyerét és behunyja a szemét, igyekszik eszméleténél maradni.
- Menj el! - ismétli durván, minden létező indokot felsorakoztatva a másik előtt, hogy elűzze őt. Nem gondolja, hogy ezek után Lanais még segítő kedvében lenne.



avatar


Az Ellenállás tagja

Karakterlap :
Titulus :
föld elemű ocantis
Tartózkodási hely :
az Ellenállás bázisán
Mentális erõ :
12
Képességpontok :
8

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #4•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Kedd Jún. 12, 2018 1:33 pm

szabad játéktér

avatar


Alfa és Omega

Titulus :
☆ admiral ☆
Tartózkodási hely :
☆ wherever it's needed ☆
Mentális erõ :
333
Képességpontok :
286

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #5•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Vas. Jún. 17, 2018 1:08 am


Zahra &Arhkax
Először csak az illata vonzott. Nem lehet semmihez sem hasonlítani. Szándékosan öltöztem semleges homok-színekbe, és szánt szándékkal hagytam el a cipellőimet. Mint egy elfelejtett mesében, amit még az anyámtól hallottam. A sokadik verzió volt, így nem ismerhetem a teljes sztorit, de sosem akartam. Néha jobb, ha a mesék a saját világukban maradnak.
Nesztelen lépteim apró zajt sem csapnak. Csak valami lágy moraj, a víz friss illatát hozó hullámmoraj hallatszik. Megesik, hogy túl sokat kockáztatunk a semmiért. De minden semmi mögött ott van valami, amiért részben -vagy legalábbis úgy hisszük- megéri.

A víz pont így hullámzott, mint most is. Leguggoltam, hogy belemártsam az ujjam. Csak az egyiket, a legkisebbet, hogy az óceán hideg vize megcsókolja érzékeny bőrömet.
- Windsor hadnagy. Szerintem baszott jól hangzik. – vigyorát már akkor magam elé képzeltem, amikor még ujjam a vízzel csókolózott. Gondolatban máshol jártam és csak a jellegzetes, mély, rekedtes hangjának köszönhette, hogy azonnal felismertem. Megóvta az orrát vagy más egyéb fontos szervét a rémület okozta bosszúmtól.
- Doki... – légzésem zaklatottság a nem várt ismerősnek köszönhető. Barát. Felettes. Tudós. Zseni. Ő volt a legkülöncebb különc, akit csak ismertem. De nem zavart, mert nem voltam ilyen egyedül. Magányba zárva a rongyosra szakadt képzeletemmel.
- Megijesztettelek? – kelletlen fejcsóválással reagálok szavak helyett. Néhány percnyi hatásszünet után folytatja, mellettem lépdelve a fagyparázs-homokon. – Figyeltelek munka közben. Hamarosan eljön a te időd is, de még túlságosan türelmetlen vagy. Sietteted azt, ami magától is eljön. Néha nem tudom, akarom-e neked mindezt.
- Mire gondolsz? -  kíváncsi szemeim vannak. Gyakran mondogatta. Túlzottan kíváncsiak. Nem válaszol, csak bús mosoly ül ki a karakteres arcra. A józanság ma már nem kegyelem, inkább átok, és ezt ő is nagyon jól tudja. Nekem legalább nemcsak a szám jár, mint a sok nagyokosnak odabent.
- Egy nap majd újra itt sétálsz. De már nélkülem. Jusson majd eszedbe ez a nap és amit ma tanultál. Ha sietteted, elrontod. A kurva életbe, hiszen tudod! Néha hallgathatnál rám. – dühe, mint mindig, most is megmosolyogtat. Elégedetten nézek fel rá.
- Néha hallgatok is.

Még két nap és találkozhatok vele. Vajon őrültnek tart majd vagy bátornak? Van egyáltalán különbség a kettő között? Ma már aligha. A part aranyban úszik. És zöldben és kékben is. Letűnt vágyak galériája a horizont. Az lesz a végső találkozópont, ahol egybefutnak a véletlen szálai és vérben izzik majd az ég alja. Lábujjaimmal jeleket rajzolok a homokba, szándékosan csak azért, mert tudom, hogy a víz elmossa hamar. Örökre a kettőnk titka marad. Beissza a végtelen víz, és beissza a bennem rejlő végtelenség. Örök titok. Fakult jelek. Tompa fájdalom valahol mellkastájékon, de most jól esik. Van, hogy előre kifundált módszerekkel kínzom magam és akarom, hogy fájjon. Csak úgy éghet ki belőlem.
A korábban szerzett heg még ott éktelenkedik az alkaromon. Kisétálok a part mentén egészen az első fákig, és egy darabig még a vízrengeteget kémlelem. Gyilkos óriás. A szél csak játszik szőke hajtincseimmel, felkapja őket és elengedi, miközben a levelekkel buja vadsággal szeretkezik, tépve, cibálva őket, zajos ellenállásra kényszerítve testüket. Én ellenállok. Lelkem szilaj tüze, szabadsága még neki is túl nagy falat lenne. Épp csak megkóstol és továbbáll. Helyes. Nagyon helyes. Arcom vonásai megenyhülnek, így sétálok még távolabb. Hátamat egy fatörzsnek döntve vizsgálom meg karomat és ujjamat végighúzom a halvány hegen. Kerülnöm kell, de ha a fák bölcsességére bízom magam, nem bukhatok le.
- Akkor gyerünk! – ellököm magam a fától és tekintetemmel még mindig a víz rengetegét kémlelve a fák közé lépek. Csaknem lábujjhegyen járok,  egy letűnt világban erdei tündérnek hihettek volna. Megállok olykor, körbepillantok, a vágyott magányba burkolózva, amire pár napja annyira áhítoztam. A veszély kísértete legtöbbször csak illúzió.

_________________

REALITY is a dream in insanity.


avatar


A Volentis tisztje

Mentális erõ :
5
Képességpontok :
1

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #6•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Az óceán partjain

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Ocan bolygó-
^
ˇ