Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Today at 12:34 pm
Csillagközi kavarodás

Today at 11:37 am
Peremvidék

Today at 3:02 am
Gyengélkedõ

Today at 2:42 am
Út a hegy belsejébe

Today at 12:20 am
Parancsnoki híd

Today at 12:05 am
Hangár

Szer. Aug. 15, 2018 5:04 pm
Örvény vízesés - Rang Oázis

Kedd Aug. 14, 2018 3:47 pm
Az óceán partjain

Kedd Aug. 14, 2018 2:32 pm
Edzõterem

Kedd Aug. 14, 2018 1:16 pm
Kilátóterasz

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 0 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 6 5
Consilium - 3
Lázadók 3 1
Összesen 16 16

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Az óceán partjain

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
 #1•• TémanyitásTárgy: Az óceán partjain   Csüt. Dec. 28, 2017 4:20 pm

***

avatar


Alfa és Omega

Titulus :
☆ admiral ☆
Tartózkodási hely :
☆ wherever it's needed ☆
Mentális erõ :
361
Képességpontok :
300

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #2•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Kedd Jan. 16, 2018 10:17 pm

Rory && Lanais
- it's okay to ask for help -

Hol máshol érezhetné magát otthon a víz leánya, mint az óceán partján? Léptei nyomát elmossa a kék bűvölet, miközben sziluettje lassan halad a part mentén. Egy-egy lábnyoma a habzó áramlás felszínén ragad. Játszadozik lehetőségeivel. Hol a háborgó hullámokon lépdel, hol azok alá dugdossa mezítláb végtagjait. Sportosabb cipellői mutató és középső ujjain lógnak sarkaiknál fogva. Hagyja, hogy a csípős szél beletépjen hajzuhatagába. Habár társas lénynek vallja magát, nem jelenti, hogy a kétlábúakra érti ezt. Sokkal jobban szeret a természettel kettesben lenni, annak szellőbe bújt légvételeit hallgatni, avagy könnyeibe fürödni, mikor úgy dönt esőt csavar ki megfáradt lelkéből. Lanais valamiért mindig is idomulni fog a zöld és a kék elválasztó közepén végtelenbe nyúló horizontba. Ezt nevezné igazán otthonának...
S, a hátán jobbra-balra libbenő táska sem vonhatná el figyelmét, sem a gépek repkedése feje felett, vagy a folytonossá vált feszület feje fölött. Mintha mindig fegyvert fognának a halántékához. Nem kimondottan egy személy, inkább maga a háború gondolata! Lanais megtorpan egy pillanatra. Tenyeréig feljátssza a spirált alkotott cseppek összképét, hogy mintha csak kézen foghatná az óceán végtelenjét, - így tegyen. Lapos oldalpillantás, egy véletlen csupán, s máris bíbor cseppeket pillant meg a partvidéken. Kérdőn, döbbenten, s rögvest elszántan rugaszkodik ki kedvese fogásából, hogy felhúzza cipellőit és rohanvást siessen a nyomok után. Persze nem kezdő, így az első cseppek egyike mellé térdel, hogy megérintve azt, érezze, hogy meleg-e még a vére... S, nem is tétovázik. Rohanvást veti bele magát a zöldebb területbe, hogy a nyomokat követve felfedezze, hogy ki az, aki segítségre szorul. Fene az olyan segítőkész lelkekbe, mint Lana is! - átkozza magát, a javából.
Pihegve vágódik bele a zöld mindenféle árnyalatából álló sorompókba, melyek nem állhatják útját. Karcsú alakja könnyedén kerüli ki a sérülést okozható, élesebb ágakat, ám a gyökerek, a földből kidudorodó gyökerek megnehezítik a futást. Ennek ellenére fel sem merül nyugodt szívében-lelkében, hogy a természetet hibáztassa! Túl sokat nem halad a parttól, megpillantja a fiút. Elsőre nehezen állapítja meg annak sziluettjéből, hogy kiféle-miféle, de az utóbbi esetből tanult - előránt egy kisebb fegyvert (ami igazából injekciónak megfelelő nyugtató lövedéket tároló eszköz). Amint a fiú észleli a nőt, rögtön belesimul a legközelebbi fa törzsének árnyékába.
- Üdv, a nevem Lanais, gyógyító vagyok! - háttal állva, válla fölött beszél hozzá, hogy ezzel is kipuhatolja, mire számíthat. Azt már átkozná, ha a segítségnyújtási szándéka miatt kerülne veszélybe. Elsőre nem volt lehetősége megnézni, hogy a fiú vérzik-e. Nincs így tehát kizárva az sem, hogy miatta vérzett... valaki más. - Követtem a parton a nyomokat. Úgy láttam, hogy valaki megsérült... segíteni szeretnék. - ezekben az időkben megbízhatatlan minden, s mindenki. Nem árt az óvatosság, ám Lana nem követi a fenyegetés, az erőszak, vagy a harcok elvét. Felsóhajt, lágyan megforgatja szemeit, majd fejét a törzsnek vetve csillapítja lelkében a gyanúsítgatás démonát.
- Lázadó vagy, igaz? - lassan ereszti le a fegyvernek használt eszközt, hogy aztán előlépjen a fa takarásából, s feltegye kezeit. - Nem akarlak bántani,.. segíteni szeretnék. Te vagy az, aki megsérült? - kérdezi újfent, lágyan mozdulva előre. Naiv dolog, hogy kész meghalni azért, hogy segítsen, de az ő lelkébe nem gyurmáztak rosszindulatot. Elég nagy kár!



hello szöszke   pm, ha nem okés!



avatar


Ocantis polgár

Karakterlap :
Titulus :
daughter of the winter
Tartózkodási hely :
Ocan bolygó
Mentális erõ :
7
Képességpontok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #3•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Pént. Jan. 19, 2018 2:07 am

I don't really need your help
Lana & Rory
Ezt nagyon elrontotta. Hagyta, hogy az a katona túl messzire űzze Ilmintől, ami eredetileg része volt a tervnek - Roran meglepően ostoba lenne, ha a lázadók bázisa felé csalná az ellenséget -, ám minél közelebb került az óceánhoz, a bolygó lakatlan részeihez, annál inkább megbánta felelőtlenségét. A sérülései lelassították ugyan, de a képességének köszönhetően sikerült még így is leráznia a támadóját.
Viszont messzire került az erdőtől, kiéheztetve saját elemét.
A sós levegő olyan, mintha ólmot lélegezne, elnehezíti a lépteit. Sorra hagyja az árulkodó foltokat a száraz homokban, ahogy lőtt sebéből bíbor cseppeket hullajt. Megborzong, ahogy az óceán kéklő habjai bele-belekóstolnak a bokájába, és erővel beljebb kényszeríti magát. Torka száraz, eszméletlenül szomjas, és az ihatatlan víz látványa csak tovább kínozza, mintha a hullámok rajta nevetnének, amiért lelke másik elemmel született.
Bevonszolja magát a fák közé, a susnyás erre száraz és szúrós, nem az erdő élénk, finom zöldje, ropogós illata, élettel telt ölelése. De legalább zöld. Hátát egy fa törzsének veti és percekig csak szuszog, igyekszik rendezni légzését és erőt gyűjteni ahhoz, hogy meggyógyíthassa magát. Elsőként is ki kell szednie testéből a golyót. Összeszorítja fogait, ahogy két ujja beleváj a bordái felett húzódó sebbe, jobban szétszakítva a húst. Perzselő vörösség bugyog fel egyre mélyebbre süllyedő ujjai mentén, ám a lövedék túlságosan beékelte magát, puszta kézzel nem éri el. Fájdalmas, fojtott nyögéssel hátrál ki a sebből, látása máris megkettőződik az élénk, hűvös zsibbadástól. Egész teste lüktet, s úgy alatta a föld is, ahogy próbál segíteni mesterének. Vértől maszatos ujjával a fűbe mar, ujjait belemártja az anyaföldbe és lehunyja szemét, átadja magát az ereit frissítő áramlatnak, a föld gyógyító erejének. Mohón szívja magába, ám alig csitul a vérzése, nincs ereje tovább folytatni. Elveszti az eszméletét.
Halk motoszkálás rántja fel az álomvilágból. Riadtan kapja fel a fejét a hang forrását keresve. A fák elárulják a lány közeledtét, s Roran mozdulna, hogy kövesse intelmüket, ám oldalába belevág a fájdalom és erőtlenül visszahanyatlik. A vérzése elállt ugyan, de a seb még mindig friss. Kíváncsian fülel, ki az az ostoba, aki követ egy föld eleműt a fák közé, és ahogy a lány az egyik törzs mögé bújik, a magasba szalad a szemöldöke. Udvariasan megvárja, hogy bemutatkozzon, hogy aztán gunyoros horkantással felelhessen.
- Heh... Te aztán tényleg nagyon ostoba vagy. A fák nem óvnak meg egy föld eleműtől - reszkető ujjakkal túr bele a földbe maga mellett, végigvezetve energiáját a talajon, egészen a fáig, mely mögött a lány rejtőzködik. A fa lehajló ágai megelevenednek a lány körül, indaként fonják körbe az ocantist, a kérges törzshöz szorítva Lanaist. Nem mintha menekülni vagy támadni akart volna, de Roran szeret biztosra menni.
- Tényleg azt szeretnéd, hogy feleljek erre a kérdésre? - igyekszik a legbarátságtalanabb arcát elővenni, hogy elijessze kéretlen jótevőjét. Nem fogja elismerni, hogy lázadó, de nem is tagadja egyetlen szóval sem. Érzi a lányon, hogy elemhasználó, de ettől még nem riad vissza attól, hogy megfenyegesse őt. Arra kéri a fát, hogy ágaival jobban szorítsák Lanaist, éreztetve a természet végtelen erejét.
- Nincs szükségem segítségre. Menj el, mielőtt... - hangja azonban elcsuklik, félbeszakítva súlyosnak indított fenyegetését. Sebéből újabb adag vér szakad fel, a fa feletti kontrollja pedig megszűnik. Az indák elengedik a lányt, míg Rory szédelgésével küzdve a sajátja törzsének veti hátát. Levegőért kapva szorítja sebére a tenyerét és behunyja a szemét, igyekszik eszméleténél maradni.
- Menj el! - ismétli durván, minden létező indokot felsorakoztatva a másik előtt, hogy elűzze őt. Nem gondolja, hogy ezek után Lanais még segítő kedvében lenne.



avatar


Az Ellenállás tagja

Karakterlap :
Titulus :
föld elemű ocantis
Tartózkodási hely :
az Ellenállás bázisán
Mentális erõ :
12
Képességpontok :
8

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #4•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Kedd Jún. 12, 2018 1:33 pm

szabad játéktér

avatar


Alfa és Omega

Titulus :
☆ admiral ☆
Tartózkodási hely :
☆ wherever it's needed ☆
Mentális erõ :
361
Képességpontok :
300

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #5•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Szomb. Júl. 14, 2018 9:40 pm

Doran & Krizia
A családi veszekedés óta elég sokat kóborlok mindenfelé, így hosszú séta után kikötöttem itt, az óceán partján. Most már későre jár, én mégis, egyre rosszabbul érzem magam, ismét nem akarok hazamenni, mert még mindig nincs béke otthon, számomra pedig ez túlságosan fájdalmas. Én voltam mindig a szótfogadó kislány és nehezen viselem a mostani helyzetet, pedig próbálok erős lenni és meggyőzni magam arról, hogy jó döntést hoztam, mégis, most eltörik a mécses és halk zokogásba török ki.
Szerencsére egyedül vagyok, nem kell senki elől se elrejtenem fájdalmamat, így végül kibújok lábbelijeimből, majd a vízparthoz sétálva hatolok be a kellemesen hűvös vízbe. Leülök a parton az egyik sziklára és csak a lábaimat lógatom bele az óceánba, miközben halkan szipogok, törölgetem szemeimet és ez után húzom csak összébb magamon sötétbarna színű felsőmet. Még jó, hogy hoztam hosszúujjú ruhát is, így estére már lehűl a levegő, főleg itt, a vízparton, és nem hiányzik az, hogy megfázzak. A földre tekintek, a víz alatt lévő homokra, amelyet lassan formálni kezdek. No nem nagyon, csak különféle alakzatokat, mintha csak az égbolton lévő csillagokat másolnám le és kötném össze. Talán egy idő után már ezt teszem. A Hold és a csillagok fénye elég világosságot nyújt nekem ehhez a tevékenységhez, és az erőm használata valahogy mindig megnyugtat.



avatar


Ocantis polgár

Karakterlap :
Tartózkodási hely :
Ocan
Mentális erõ :
15
Képességpontok :
14

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #6•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Szer. Júl. 25, 2018 11:21 am

Hosszú ideje már, hogy nem kerített hatalmába az a különös, fagyos érzés. Az érzés, ami valahol mélyen még jól tudom, hogy bennem bujkál. Tán sosem fogok teljesen megszabadulni tőle. Minden esetre az utóbbi napokban úgy érzem, egyre inkább közel kerültem régi önmagamhoz. Az a forróság, tűz, ami folyton hajtott, űzött előre, tovább, visszatérni látszik.

Kiválik a csillagok közül egy, váratlan, hirtelen, egy pillanatra elnyomva a Hold fényét is. Fellobbanva, mint egy igazi hulló, kívánságokra váró darab.

Hangos szisszenéssel csobbanok a vízbe, ahogy az engem körül ölelő lángok gőzzé változtatják a vizet, mellyel érintkeznek. Néhány pillanatig eltart, mire visszaérkezem a felszínre, felbukkanásommal követve a buborékok hadát. Bőröm halvány piros izzása lassacskán hagy alább, ahogy hajam is kibukkan a nyugovóra térő lángnyelvek közül, melyet hátra simítva lassan a sziklán ülő lányra téved tekintetem. Szám mosolyra húzódik, mielőtt megszólítom.
- Szia!

avatar


Ocantis polgár

Karakterlap :
Titulus :
"Aki több színben lát"
Tartózkodási hely :
Ocan bolygó
Mentális erõ :
27
Képességpontok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #7•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Hétf. Júl. 30, 2018 8:58 am

Doran & Krizia
Nem szoktam sanyargatni a lelkemet, most mégis ezt teszem, magamat hibáztatom ezért az egészért, mégse vagyok képes teljesen megbánni a döntésemet, azt, hogy Oestrist sikerült rávennem arra, hogy beszéljek Bestlával. Az életem útját nekem kell kijelölni, nekem kell végighaladnom az ösvényen, nem pedig másnak eldönteni, hogy mit tegyek. Lehet, hogy most fáj, de túl fogok esni rajta, főleg, hogyha úgy látom majd, megéri mindez.
Ahogy az elememet használom, szépen lassan azért megnyugszom, a szipogás is elmúlik, a sós könnyek pedig megszáradnak arcomon a kellemes levegőnek hála. Szinte teljesen kikapcsolok, már nem gondolkodom a nemrég történteken, csak magam vagyok... vagy legalábbis ezt hiszem, egészen a csobbanásig, melyet némi sistergés követ. Fejem kissé ijedten kapom az adott irányba, mi történik? Sötét van, mégis tisztán látok az égbolton lévő csillagoknak és a Holdnak hála, így csak figyelem a gőz felemelkedését, majd nemsokára előbújik egy alak is. Rögtön még nem tudom kivenni, hogy vajon ki lehet Ő, de a buborékok és a forróság, mely abból az irányból közeledik felém hamar egyértelművé teszi, hogy egy tűz elemű ocantisról van szó, ki nemsokára észrevesz és köszönt.
- Doran? - bukik ki belőlem a kérdés, miközben felpattanok, nem foglalkozva tovább eddigi ténykedésemmel. Ez nem lehet! Nagyjából úgy nézek most a srácra, mint valami szellemre, miközben kissé beljebb lépkedek felé, de nem túlságosan, mivel a ruháim rajtam vannak, nem szeretném, ha csurom vizesek lennének.
- Tényleg te vagy az? Én... jó ideje nem láttalak. Eltűntél... - hol járhatott? Mi történt vele? Vagy csak némi magányra vágyott és ezért nem látta senki? Fogalmam sincs, de most hirtelen ért a megjelenése. Nem mintha túlságosan mélyen ismertük volna egymást, csak tudtam, hogy ki Ő, hogy létezik, hiszen egy nép vagyunk, de hosszasan még nem beszélgettünk. Kíváncsian figyelem, vajon közelebb jön vagy inkább lelép? Áh nem, ha le akarna lépni, nem köszönt volna...


avatar


Ocantis polgár

Karakterlap :
Tartózkodási hely :
Ocan
Mentális erõ :
15
Képességpontok :
14

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #8•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   Kedd Aug. 14, 2018 3:47 pm

Közelebb úszom, csak lábaimmal hajtva magam, miközben alaposan végigmérem a lányt. Rég nem láttam, és biztosan hallott az eltűnésemről. Bár úgy tűnik, nem nagyon gondolt semmilyen rosszra ennek kapcsán. A sziklájához érve felkapaszkodok rá, és egy mozdulattal kinyomom magam a vízből. Átfordulok kézenállásba, onnan pedig leguggolok. Mindig is szerettem nézni az emberek reakcióit a konkrét indok nélkül elkövetett bohóckodásaimra. Mikor felállok a guggolásból, pontosan az orra előtt vagyok.
- Igen, eltűntem - válaszolom egy kicsit elmélázva, de aztán régi derűlátásom felülkerekedik - Eltűntem és megkerültem - teszem folytatom mosolyogva - Te hogy vagy? Úgy beszélsz, mint akinek hiányoztam - kacsintok rá, mielőtt elnevetem magam.
Szeretek másokat felpiszkálni, vidítani, nevettetni. Elfeledtetni velük minden unalmat, haragot, bánatot. Ebben igazából egészen jó is vagyok. Sokkal inkább, mint a szokások és az illem megjegyzésében vagy betartásában.

avatar


Ocantis polgár

Karakterlap :
Titulus :
"Aki több színben lát"
Tartózkodási hely :
Ocan bolygó
Mentális erõ :
27
Képességpontok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #9•• TémanyitásTárgy: Re: Az óceán partjain   



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Az óceán partjain

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Ocan bolygó-
^
ˇ