Volentis 142
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 

 :: Idegen kultúrák :: Archívum :: Archivált karakterek Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Roran
Rory
Karakterlap : when earth was
just a little blue
bird...
Titulus : föld elemű ocantis
Tartózkodási hely : az Ellenállás bázisán
Hozzászólás száma : 12
Rory
Az Ellenállás tagja



#1Szomb. Dec. 30, 2017 6:58 pm
Roran
Order. You say that bloody word over and over in your shuck head. Reason we're all sane around here is 'cause we work our butts off
and mantain order.

Az alapok
Becenév: Rory  
Faj: ocantis (föld elem)
Születési hely, idő: Ocan bolygó, 2599 telén  
Kor: 27 év (külsőre 16-18)
Csoport: lázadó
Család: Dou Xiu sceptri unokája. Három testvére van, egy húga és két bátyja.  
Családi állapot: egyedülálló
Szexuális beállítottság: pán
Karakter arca: Thomas Brodie-Sangster


We've come too far to give up who we are
All ends with beginnings


Jellem
Büszke, mint a hegyek; szilaj, akár a sziklák; rendíthetetlen, akár a föld, melyen áll, és szeszélyes, mint maga a természet. Rory sosem titkolta, hogy nehéz jellem, ám általában azzal indokolta zárkózott és mogorva jellemét, hogy családi szokás: elég csak a nagyapjára nézni! Mint a Sceptri unokája, már gyermekkorától kezdve különleges figyelemnek örvend. A föld elem manipulátoraként nagy dolgokat vártak tőle, ő azonban gyűlölte ezt a nyomást, az állandó felelősséget, azt, hogy a nagyapja tündöklése leárnyékolja a saját ragyogását. Önerőből szeretett volna elérni mindent, és egyáltalán nem a mezőgazdaságban. Mindig is tudta, hogy nagyobb dolgokra hivatott, csak azt nem akarta, hogy mások mondják meg helyette, mégis mikre.
Távolságtartó, szúrós természete miatt nem sok barátja volt gyerekként, de állítása szerint sosem bánta. A korabeliek sündisznónak csúfolták, mert nehezen lehetett vele kijönni és mindenkit állandóan elmart maga mellől, aki megpróbált közeledni felé. Ideje legnagyobb részét a természetben töltötte, a fák, az erdő, a hegyek lettek a legjobb barátai. Hamar összhangba került a természettel, és már szemtelenül fiatalon megtanulta mesterien irányítani az erejét, amit általában mások heccelésére használt. Eleven, rosszcsont gyerek volt, aki rengeteg borsot tört a környezete orra alá.
Idősebb korára benőtt ugyan a feje lágya, de bizalmatlan, büszke természetéből mit sem engedett. Csak egy maréknyi személy van, akiben megbízik, és az Ellenállás vezetője, Jacob az egyikük. Jelenleg magányos farkasként a saját útját járja, hiába szerves része a lázadók csapatának: a célja, hogy feljusson a Volentisre és kiderítse, miben mesterkednek az emberek, miért vágynak olyannyira a bolygójukra.

Érdekességek:
☆ rengeteg vizet iszik, napi 5-6 litert
☆ igényli a napfényt, képtelen sokáig a hegyekben bújkálni, legyengíti őt hosszútávon (egyesek szeretnek azzal viccelődni, hogy fotoszintetizál)
☆ nem bírja a sötét, zárt helyeket, ez talán az egyetlen fóbiája
☆ életében először a lázadóknál kóstolt csokoládét, azóta függője lett és bolondul érte


Gyerekkoromban a nagyapám folyton azt hajtogatta, hogy a lelkünk négy elem szimbiózisából tevődik össze, melyek egyensúlyban tartása túlságosan megterhelő a testünk számára: a túl erős tűz hevessé tesz, a túl sok víz csapongóvá, míg túl kevés földdel könnyedén meghajlasz mások akarata előtt, képtelenül arra, hogy megállj a saját lábadon. A természet pontosan ezért vágta négy egyenlő részre az elemeket, és minden lélekhez csak egyetlen egyet csatolt hozzá, leszámítva azt a kiválasztottat, aki gondoskodik az Egyensúly fenntartásáról. Ő az, akiben a négy elem eggyé olvad össze, akinek harmóniája táplálja az egész nép erejét. Bár kölyök fejjel nem túlzottan érdekeltek a dajkamesék, azt már akkor eldöntöttem, hogy nekem különleges szerepem lesz népünk történetében. Én fogom megváltoztatni a történelmünket, belevésem a nevemet a sors kerekébe, valami nagy tettet hajtok végre, hogy a szellemem örökké fennmaradjon. Én akartam lenni a Kiválasztott, és gyűlöltem, amikor a nagyapám rám nézett és azt mondta: nem te vagy az. Gyűlöltem, amikor megperzselt a tűz és elsüllyedtem a tóban. Aztán megismertem, mire képes a föld, és rájöttem, hogy nem kell lemondanom a céljaimról, ha képes leszek teljesen eggyé válni azzal, ami a birtokomban van.
Nem száműztek, magamtól jöttem el. Ahogy az emberek betették a földünkre a lábukat, felbolygatták a természet egyensúlyát. Kivágták a fákat, hogy otthont építhessenek maguknak, beszennyezték állataikkal a földet, a folyókat, katonáik ellepték az erdőket. Űrállomásuk, melyet a nagyapám segítségével építettek, időzített bombaként lebeg a fejünk felett, és az egyetlen ok, amiért hajlandóak vagyunk segíteni nekik, az az "emberségünk". A húgom szerint nem fordíthatunk hátat az idegeneknek, mindegy, milyen szándékkal érkeztek, de hát ő mindig is rajongója volt az újnak, az ismeretlennek, mint a folyók, melyek a legkisebb hatásra kisodródnak medrükből.
- Megbetegítik a természetet, érzem a fákban, a földben! - érveltem a nagyapámnak, de nem hallgatott meg, úgyhogy eljöttem. A föld szilárdan áll, a fa nem hajlik meg mások akarata előtt - nem állt szándékomban elárulni a népemet és kiszivárogtatni titkainkat az idegeneknek, de többet kellett tudnom róluk és a terveikről, úgyhogy eldöntöttem, hogy a magam útján indulok el, hogy felfedjem szándékaikat. Ezzel azonban szembe kellett szegülnöm a két nép közt köttetett egyezménnyel, s így árulóvá váltam.
- Mégis hova akarsz menni? - Húgom megvadult forrásként esett nekem, könnyei patakokban áztatták az arcát. Nem szabadott volna velem jönnie, mégis elkísért a kapuig. Kérdésére nem feleltem semmit, csak eltökélten az égre néztem, a csillagfénnyel festett palettára, mire húgom térde megroggyant, a karomba kellett kapaszkodnia, nehogy összeessen. - Nem teheted!
Megöleltem és ott hagytam őt. Azóta mindig az eget fürkészem, ha elbizonytalanodom. Tudom, hogy minél közelebb kerülök az emberekhez, annál hamarabb feljuthatok a csillagok közé, és amíg föld van a talpam alatt, sosem vagyok egyedül. Nagyapám öröksége állandóan velem van.

- Olyan zárkózott, nem bízom benne...
- Senkihez sem szól, csak füttyent, mint egy kutyának...
Nem szívesen hallgattam ezt az érdekfeszítő beszélgetést a két ember fatty közt, de a fák felerősítettek körülöttem minden hangot. Gyengéden megsimogattam a kérges törzset, melynek egy magasabb ágán üldögéltem, és ellenséges pillantást vetettem az alattam ácsorgókra. A legtöbben ilyenkor elszelelnek anélkül, hogy elgondolkodnának rajta, mégis hogyan érthetem a nyelvüket, ha nem beszélem. Bár nem erősségem az angol nyelv, de sokat tanultam nagyapám diplomatáitól. Az egyetlen ember, akire szúrós pillantásom semmilyen hatással sem volt, az a vezetőjük volt.
Jacob ahelyett, hogy követte volna a társait, közelebb lépett a fához. Kulacsot tartott a kezében, amit felém kínált. Megráztam a fejem.
- Tudod, az embereim tisztelnek téged. Ezt még hasznodra is fordíthatnád, ha lejönnél néha arról a fáról. - Kulacsával a fa törzsére bökött, s én helyette is sértve éreztem magam.
- Csak félni. Mindannyian. - megvonta a vállát, de aztán felhajította nekem a kulacsot, mielőtt még magamra hagyott volna. Hosszan bámultam utána, majd egy kortyra felhajtottam a vizet. Az Ellenállás, ahogy ők nevezték magukat, egy tucat képzetlen ember fattyából állt, akiket a saját népük kitaszított. Nem sok esélyt jósoltam nekik a túlélésre, főleg, hogy a hegyeken kívül nem mehettek máshova. Mégsem hagytam magukra őket, és nem tudtam volna megmondani, miért nem. Minél több időt töltöttem velük, annál inkább azon kaptam magam, hogy segítenem kell a terveik megvalósításában; talán a céljaik nem is állnak olyan távol attól, amit én akartam. Mindenesetre úgy láttam, Jacob képes lehet felvinni az űrbe, ezért velük maradtam.

A kövek csúszósak voltak a mohától, a hasadék mély.
- Vigyázz!
Már akkor kiszúrtam a mélybe zuhanó férfit, amikor a társa figyelmeztető kiáltása még el sem hangzott. Át sem gondoltam, mit teszek, csak a csuklóm köré tekertem az indát és ugrottam. Ujjaim a hegy oldalába vájtam, és az felelt nekem. Enyhe regzés futott végig az öreg köveken, majd egy tenyér formájú szirt kinyúlt a hegy oldalából és elkapta a férfit. Szinte hallottam, ahogy pillanatokra megfagy a levegő a fejünk felett, aztán üdvrivalgás tört ki, s bár vissza tudtam volna mászni magamtól is, az emberek a két kezükkel húztak fel mindkettőnket. Nem értettem őket. Azok, akik eddig a szemembe sem mertek nézni, attól kezdve a hátamat veregették. Asszonyaik és kölykeik kíváncsiskodva somfordáltak oda hozzám. A férfiak kikérték a véleményemet. Otthont építettem számukra, menedéket, és közülük valónak kezdtek kezelni, pedig továbbra sem értettem őket.
Az emberek lelke nem elemekből épül fel, mégis hiányzik belőlük az egyensúly: hevesek, csapongók és akaratgyengék. Ész nélkül osztogatják a bizalmat. Minél több időt töltöttem velük, annál kevésbé értettem a viselkedésüket, mégis annál inkább rátaláltam a saját egyensúlyomra. Esténként felnéztem a csillagokra és arra gondoltam, meg akarom védeni a bolygómat. A népemet.
És ezeket az embereket is.

Memento Mori
Blue (24)
Vissza az elejére Go down
Maddox Wes
Titulus : A lázadók vezetője
Tartózkodási hely : itt is - ott is
Hozzászólás száma : 74
Maddox Wes
Azonosítatlan létforma



#2Vas. Dec. 31, 2017 9:25 am
Elfogadva!
Stars can't shine without darkness

Kedves Rory!
Örömmel köszöntelek köreinkben, és engedd meg, hogy pár szót szóljak arról, mennyire csodálatos ocantis is vagy. ** Egyszerűen tiszteletreméltó, ahogy viselkedtél azzal az emberrel, és bár jó párszor állítottad azt, hogy nem vagy tisztában saját magaddal, én mégis egy olyan férfit látok magam előtt,
aki bár kölyökképűen bámul a világba, mégis belülről évszázadok bölcsességét és határozottságát hordozza! Szeretem az olyan karikat, akik tartanak valahová, és ezt nálad, kedves Rory, nagyon is éreztem. Egyszerűen ha másért nem, hát a zsigereimben érzem, hogy neked itt a helyed, hogy hiába vagy a lázadók között, és hiába hagytad el a néped a legjobbat akarod mindenki számára. Én drukkolok neked, hogy egyszer sikerüljön feljutnod az űrbe, de valahol legbelül, féltelek is emiatt,
hiszen ott nem vesznek majd körbe a föld darabkái, és oly közel leszel ahhoz a tűzhöz, mely könnyedén lángra lobbanthat. A Consilium nem játék, ahogy a katonák sem, és az emberek sem.
Lehet nem érted őket, azonban a küzdés bennünk is pont ugyanúgy megvan, mint az ocantis népben, és csak egy kicsit kell megpiszkálni minket ahhoz, hogy megmutassuk valódi énünk, és kívánom neked, hogy ne tapasztald azt meg!
A jellemed nagyon tetszett, annyira gördülékeny volt és finom, és akaratlanul is kicsit magamra ismertem benne a büszkeség és önérzet miatt. Az pedig, hogy a csokoládé lett a kedvenced... de persze csak azért, mert még nem kóstoltad a túró rudit.. Cool
(vajon azt kimenekítettük a Földről? :O )
Sipirc foglalózni, aztán irány a játéktér!

Isten hozott a fedélzeten!
Vissza az elejére Go down
1 / 1 oldal
Ugrás:
^
ˇ