- Hmm, kitűnő tanács. – Vigyorodom el, mert nagyjából én is ezt a politikát vallom. Amit csak lehet önerőből megoldani és a legritkább esetben tanácsot vagy akár segítséget kérni. Igen szűk azoknak az embereknek a köre, akikre hallgatni érdemes.
Úgy tűnik ezzel be is fejeztük a komoly témák boncolgatását és búcsúzóul még könnyedebb vizekre evezünk, hogy régi hajós kifejezéssel éljek.
- A feleségem épp a válást intézi kapitány.
Vigyorgok szemtelenül, mint akit cseppet sem zavar ez a dolog. Az igazat megvallva tényleg így van, hiszen jókora részem van benne, hogy így alakult a helyzet.
- De, ha kellőképp bevállalósnak érzi magát, várom szeretettel valamikor egy vacsorára. Én főzök.
Emelem meg a poharam és kiiszom a maradék italom, majd követem a másik példáját és felállok a helyemről.
- Öröm volt, Kapitány! – Nyújtok kezet, majd indulás előtt még hozzá teszem. – Komolyan gondoltam a meghívást, ha úgy érzi van egy kis szabad ideje, csak szóljon.
Mosolygok, majd már elmenőben intek még egy utolsót Dobrik felé. Igazából a mai elkönyvelhető egy sikeres napnak.

Nem tudom eldönteni, hogy csak ennyire jó színész a másik kapitány, vagy komolyan szinte örül neki, hogy a nejével válófélben vannak. Meg tudnám érteni az utóbbit. Volt idő, amikor én is ezért szurkoltam. Szerencsére Pressia győzött. Minden esetre, inkább csak villantok felé egy együttérző vigyort, és megveregetem a vállát.
-Tudja mit? Ha legközelebb dokkolunk, és ön is itt lesz, még az is lehet, hogy szaván fogom.
Kezet rázok vele, aztán biccentek a csaposnak is, mielőtt itt hagynám ezt a helyet. Jó srácnak tűnik ez a kapitány. Remélem őt nem fogják olyan hamar kizsigerelni, mint a többieket. Szerencsére nem sok időt töltök az állomáson már, de azt most is látom, hogy a felső vezetésben túl sok az unalmas, besavanyodott ember. Félek jelen pillanatban is azon dolgoznak, hogy őt is betörjék...


//köszönöm a játékot, és még találkozunk!