- Legközelebb nem követem el ezt a hibát. - sziszegem halkan a fogaim között, aztán az a kevéske józanságom is elillanni látszik, amint Freya keze a férfiasságomra téved. Mit mondhatnék, nem kell atomfizikusnak lenni a férfi elme megértéséhez, főleg nem, mikor a szituáció ennyire... sikamlós. Nyelek egyet, majd mégegyet, hagyom és élvezem a másik tevékenykedését, ám egy ponton veszélyessé válik a helyzet, felemelkedem, félig ülőpozícióba és elkapom a kedves parancsnoki kacsókat. - Kegyelem, megtanultam a leckét. Nem kekeckedünk a parancsnokasszonnyal! - vigyorodom el félig, odahúzom magamhoz a nőt, és csókolni kezdem az ajkait, majd haladok lefelé, a nyakára, kulcsontjára. Az ilyen féle expedíciókra örömmel fizetek be....
Kissé meglepődöm mikor megállít engem, de csak egy mosoly a válaszom a szavaira. -Kegyelem? Miért ennyire rossz lenne?-Nézek rá kissé szomorúan, de hamar eltűnik ez a tekintet, mert most ő támad le az ajkaival. Fejemet kissé hátra döntöm és úgy élvezem a csókjait. Még pár percig élvezkedek, majd gyengéden megfogom az állát és felfelé emelem a fejét, hogy ismét megcsókolhassam őt. Közben másik kezem ismét délre vándorol, hogy pillanatokon belül ismét eggyé válhassunk. Egy halk nyögés kúszik ki belőlem, majd egy újabb csók és elkezdek lassan fel-le mozogni.
Ha volna elég tehetségem arra, hogy többfelé koncentráljak, akkor most a gyönyör hajszolásán túl például elfilozofálgathatnék. Talán felmerülnének bennem olyan kérdések is, hogy ha nem lennénk abban a helyzetben, amiben, ha nem várna ránk holnap akár a vég... akkor is ugyanígy tarthatnám Freyát a karjaim között? Annak ellenére is esélyt adott volna? Vagy pusztán az élni akarás ösztöne hajt minket, vágyunk erre az adrenalinlöketre, erre a zsibbasztó mégis felpezsdítő energiahullámra, ami most átjár minket? Még itt vagyunk, még lélegzünk, a vér veszettül száguld az ereinkben és csak a most van. Csak az itt. Csak a mi. Szaporábban kezd kalimpálni a szívem, ahogy magába fogad, ahogy mozdul, ahogy módszeresen elhessenti a kontrolt. Mély, zsigeri sóhaj szakad fel a torkomból, jobbommal a hátsójába markolok, balom a derekám, az ajkaim pedig rajta, ahol csak érik.
Tény és való ma este azért nem tudok aludni, mert a holnapi napon jár az eszem. De van egy olyan érzésem, hogy rajtunk kívül még sokan mások így vannak ezzel. Bár lehet, hogy ők nem így töltik el az idejüket, de tagadhatatlan, hogy ez egy kellemes módja a dolognak. Lehet benne van az ösztönünk, az hogy félünk legbelül, hogy meghalunk. De ezt sosem fogjuk megtudni. A mozdulataim szép lassan gyorsulni kezdenek, de nem váltok túl nag sebességre. Hagyom, hogy hosszabb ideig élvezhessük ezeket a perceket.
Powi és a két héten át tartó erekció - 18+ hess, hess
Elmerülni benne újra és újra, belefeledkezni, mígnem már semmi sem számít. Sokadjára élem ezt át az éjszaka folyamán, de minden alkalommal erőteljes, megfoghatatlan, felemelő és mégis úgy döngöl a földbe, alig bírok magamhoz térni. Pillanatok telnek el...percek...órák? Verítéktől csatakosan hanyatlok vissza az amúgy is nyirkos ágynemű közé, szorosan vonom a karjaim közé Freya-t, arcomat a nyakába fúrom és úgy szívom be az illatát. Nehéz, fülledt, az övé, az enyém, a miénk. - Hmm. - valami roppant fontosat akarnék mondani, de legalábbis jelentőségteljeset, végül a hallgatás mellett teszem le a voksomat. Mit mondhatna ilyenkor igazán az ember? Kösz, isteni vagy? (Igen az volt.) Légyszi, ne ingerel tovább, mert totál kifacsartál? (Igen, ez is pipa.) Helyette csak ölelem, apró csókokkal bombázom a nyakát, odaszuszogok, vagyok, létezem és most minden jó. - Hmmm. - élünk.
Szomb. Szept. 12, 2020 11:16 pm
