-Ó, szóval már nem hoz zavarba, hogy te vagy az első és egyetlen barátnőm?
Nagyon mosolygok, és ki is húzom magam. Édesnek szólított. Ezt fél év után sem tudom megunni, és mindig ilyen hatással van rám. Szívemre teszem a túlméretezett piros kezem, és biccentek. Nem áll szándékomban hagyni magam, és nem is teszem. Mondhatni, nem kimondottan fair a harc, de üsse kő. Úgyis csak gyakorlunk.
-Próbálj kicsit kevesebbet mozogni. Ne fáraszd ki magad.
Magamat pont az ellenkezőjére emlékeztetem. Csináljak úgy, mint aki ki tud fáradni. Az ne igazságos, ha úgy gyakorlunk, hogy talpon tudnék maradni...nos amíg van padló.
Az első ütése talál is, mire hátrálok tőle egy kicsit görnyedve, aztán egy jobb és egy bal horoggal támadok vissza, pont úgy, hogy ne legyen nyilvánvaló, hogy milliméterekkel kerülné el az arcát akkor is, ha nem védekezne. Aztán egy gyors ütést mérek a vállára. Nem nagyot. Nyoma sem marad, épp csak érezze.
-Gyerünk, megy ez neked!
Közben egész kis közönségünk támad. Egyre többen lassítanak a tempón, és figyelnek minket inkább.

Nagyon borzalmasan hangzik, ha imádom, hogy én vagyok az első és egyetlen? - kérdezem vigyorogva, aztán némi vigyorgás után megpróbálom megverni kicsit. Nem, mintha lenne esélyem. Az meg már említésre sem érdemes, hogy továbbra is vallom, a bunyó nem az én sportom. Egy fegyverrel sokkal jobb lennék és hatásosabb. De ha már gyakorlunk, akkor hozzuk ki belőle, amit lehet. Vagyis belőlem. Nagy lendülettel esek neki, és bár az első ütésem talál, a továbbiakban igazából csak tapasztalni sikerül, milyen az, mikor nem figyelsz az oktatódra, és nem fogadod meg a tanácsait. - Nem fáradok el, csak bele, hogy a levegőt ütöm... - mondom egy idő után úgy, hogy az egyből meg is cáfol. Nagyot fújok és megmozgatom a vállamat, aholvá a találatot kaptam. - Szóval ne mozogjak túl sokat, de közben figyeljek az ütéstávra, és gyorsan lépjek be és ki, ha nem akarom, hogy agyoncsapj. Egyszerű! - bólogatok vigyorogva, és ezzel megint nekiugrom nagy lendülettel. két gyors, aljas egyenessel próbálkozom fejre, aztán már ugrom is hátra, hogy egészen mélyre hajolva próbáljak kitérni a visszatámadás elől és ezúttal egy nagy jobbhorgot indítsak az oldala irányába.

-Lehet elfogult vagyok, de egy kicsit sem. Mellesleg, én meg szó szerint hadban állok az exeddel, szóval ahhoz képest ez teljesen normális.
Oké, lehet nem azért állok vele hadban, ahogy vele bánt, vagy legalábbis nem csak azért, de az egészen biztos, hogyha meglátnám az admirálist, gondolkodás nélkül lőném agyon. És, ha jól látom Nadinak is a fegyverek körül forognak a gondolatai. Nem, nem vagyok gondolatolvasó, csak ismerem már. Sokat azért nem hagyom fantáziálni.
-Ahogy mondod! És közben figyelj a környezetedre is! Pofon egyszerű!
Két öklöm felemelem, és azok burkában állom a szurkálásait, majd egy nagy lendületű jobb egyenes megy felé...vagyis fölé. Mindenképpen fölé. Simán kitért volna előle akkor is, ha nem vigyázok.
-Ugh...
Hátra tántorodom, ahogy oldalba talál, és kicsit meg is görnyedek.
-Oké, ez már nem rossz, sőt...csak ilyenkor be is kell fejezni. Szóval legközelebb próbálj meg padlóra küldeni. Mondjuk most!
És ezzel mint egy rugós kenguru felé iramodok, és sok gyors magas ütéssel próbálkozom be nála. egyik sem valami erős, de remélhetően elég ijesztőnek hat, hogy ezen ne gondolkozzon.

Hadban állunk! Így sokkal jobban tetszik! - azt már nem teszem hozzá, hogy szexinek is találom, mert ahhoz most túl sok nézőnk van, de a tekintetemből lehet, hogy ezt is kitalálja. De nem beszélgetni jöttünk, és ezt most eszembe is juttatja Tom.
Én tényleg próbálok mindenre figyelni. Belépek, ütök, visszatáncolok. Persze a fejemben biztos, hogy sokkal vagányabbnak tűnik, mint amilyen a valóságban, de azért egy ütést sikerül bevinnem. Büszkén vigyorgok kicsit. - A környezetem most azt sugallja, nem kellene leégetni magam. - Valahol érzem, hogy eszében sincs igazából megütni, de valahogy nem hibáztatom érte. Tudom, hogy ha megtenné, akkor sem okozna valódi fájdalmat, de valahogy nem vágyom még egy bucikesztyűs pofonra sem. Pedig biztos ezt is szokni kellene. Na nem, mintha nem pofoztak volna még fel... - Padlóra küldeni? - azt már nincs időm megkérdezni, hogy ugye csak viccel??? Behúzom a nyakam, és védekezőn felemelem a kezeimet, majd oldalra lépve próbálok gyorsan felegyenesedni, és egy jobbhoroggal megkínálni. Akár eltalálom, akár nem, megint ütök, és újra. Minden ütésem a fejét célozza, bár érzem, hogy nagyon veszélyes játékot játszom, hiszen a testem és a fejem is védtelen igazából. Ennek ellenére tényleg csak a harmadik ütés után próbálok elugrani előle. - okééé... időőő! - nekidőlök a köteleknek és vigyorogva nézek Tommyra. - Szólj, ha fáj! - hagyom, hogy ezt úgy értelmezze, ahogy neki tetszik, én pedig fújok egy nagyot addig.

-Óóóó... - rá is kacsintok. Most nem teszem hozzá, hogy megnézném egyenruhában. Mondjuk, repülős dzsekiben láthatom bőven, de az még nem teljes. Apró bólintással jelzem neki, hogy én hiszek benne, és nem kell leégés miatt aggódnia...és persze, hogy de, ez most nagyon komoly. Vagy, legalábbis valamelyest.
Az arcom védem nagyjából, de a testemre mért horog után megint görnyedek, és szabad lesz az út. Úgy eltalál többször egymásután, hogy "megszédülök", és a kötelekig hátrálok, hogy aztán abba kapaszkodjak, mintha csak ez mentene meg a K.O.-tól.
-Idő? -Kérdem nevetve - egy kakaót ne csináljak?
Megint megrázom a fejem. Már épp megkérdezném, ad e oda puszit, ahol fáj, amikor valaki megzavar minket.
-Hé! Kihívhatom a nyertest egy birkózásra? A pasi szemöldök vonogatva néz Nadira, majd még hozzáteszi: - egy igazi pasi nagyobb kihívás, mit mond...
-Kopj le Grey. - Szólok hozzá, közvetlen közelről, teljesen felegyenesedve, mintha csak mellé teleportáltam volna, pedig mindössze felálltam, és oda sétáltam, de nyilván nem rám figyelt eddig.

Kicsit meglep, hogy az ütéseim találnak, és az is, hogy Tom a kötelekbe kapaszkodva tartja meg az egyensúlyát. Nyivlán rájátszik, de azt most nehezebben tudom eldönteni, hogy ennyire jól sikerült-e a kétségbeesett kisérletem, hogy ne égessem le magam, vagy szimplán csak hagyott kibontakozni. Na jó, igazából nyilvánvaló, hogy az utóbbi, de nehéz ezt eldönteni, mióta változatos módokon szemléltette, mire képes egy android. - Az időkérés az miattad... a kakaót is nekem kellene hoznom, ahogy elnézem. - nyelvet öltök rá, és teszek is felé egy lépést, hogy kezet nyújtsak neki, jelezve, hogy elég volt ebből ennyi is, húzza le a kesztyűt és csináljunk valami mást.

A mai napig megdöbbent, mikor valaki nyíltan rám cuppan. Régebben ez felért egy öngyilkossággal, de ahogy Tommy a fickó elé lép, úgy látom, most sem sokkal okosabb dolog.
Sietve lépek oda hozzájuk és megállok Tom mellett, karomat az övéhez nyomva kicsit. - Az igazi pasik nem szoktak azzal hencegni, hogy igazi pasik. De biztosan, csak viccelt. Biztos nem olyan ostoba, hogy kiálljon egy nő ellen. CSak veszíthet. - hidegen elmosolyodom, és kicsit előrébb lépek, mintha közéjük akarnék állni.

Látom rajta, hogy elgondolkodik valamin. A reakcióidőm viszont eléggé lelassul, mert csak azt figyelem, ahogy csillogó szemekkel nyelvet ölt rám. Imádom nézni...
-Hát...elsőre amúgy elég ádáz vagy. Egy átlag testalkatú pasit ha meglepsz, simán le tudnál nyomni így.
Az, hogy nem örülök az új fickónak talán nem meglepő. Nem lep meg senkit, az egész biztos. Az érintésre Nadi felé sandítok, és átkarolom a hátát. Igaza van, kár lenne balhézni.
-Igazad van...és ahogy látom felszabadult az egyik szobabicikli. Mit szólsz?
-Ne olyan Gyorsan! Ha már úgyis itt vagyunk a ringben, kipróbálnám magam a robot ellen. Nem tűnt olyan veszélyesnek. Utána tiétek lehet a gépem. Mit mondasz csinibaba? Ha nyerek...

Kizárom egy -két pillanatra a bámészkodókat, és jókedvű vigyorral legeltetem a szemem Tommyn, még mindig a köteleknél támasztva magam. Nem vagyok erőszakos természet, de ha kell, kiállok magamért, és úgy tűnik, ezt mostmár ő is látja. És szerencsére tetszik neki. - Nem szeretek pasikat verni, de megteszem, ha kell. - felelem vigyorogva, és befeszítem a karizmomat, mintha valami testépítő lennék.

Aztán a jókedv és a könnyed szórakozás, mintha elfújták volna, eltűnik a katonával együtt, aki színre lép és kötekedni kezd. Ahogy Tom átkarolja a derekamat, meg is nyugszom, mert ezzel gyakorlatilag egyértelművé teszi, hogy nem akar balhézni. De túl szép lenne, ha ennyivel le lehetne zárni. - A gép nem a magáé. Most is épp szabad, ahogy látom. És bármit is szeretne elérni, csak egy kiadós verés lesz belőle. - előzöm meg Tommyt hideg, kimért hangsúlyú válaszommal, és teszek a férfi felé egy fél lépésnyit. - Lépjen hátra! Épp egy edzés közepén vagyunk, ahogy látja... -

Nadine olyan kis harcias, hogy kezdem úgy érezni, a végén még nekem kell majd őt visszafogni. Nem mintha meglepetésként érne. Amióta kiderült mi vagyok, sokan szóltak be érte, és mind megbánták, ha ő hallotta. Most is látom, hogy Grey inkább választaná a verést, mint őt, és nem csak azért, mert azt hiszi nyerhet.
-Na ide figyelj te őrült spiné, egy civil nem beszélhet így a flotta ti...
-Rangot inkább ne keverjük bele tizedes. - Vágok a szavába gyorsan, aztán végigsimítok Nadine hátán, és elfordulok a fickótól. - Mit mondasz, kipihented magad még egy menetre? megmutatok pár új fogást.
A szemem sarkából látom, hogy Gray felemeli a kötelet, és kibújik alatta. Okos fiú. Beszólni sem jó húzás, de az még egy dolog. Ránk nyilván nem támadhat. Szembe fordulok a kedvesemmel, és homlokon puszilom.
-Mondtam, hogy rád többen hajtanak, mint rám. - Cukkolom, és felkészülök lélekben arra, hogy most már lesz kedve tovább öklözni.

Annyira, de annyira lesajnáló a pillantásom, amennyire csak tőlem telik. Ez a fickó kicsit sincs képben, és bárki bármit is mond, az ilyen alakok, mint ez tizedes, sosem fognak kihalni. Pedig mennyire igyekezett(?) a Consilium, hogy az emberiség krémjét hozza magával az új világba! Hát tessék!
Bosszankodva fújtatok egyet, pedig Tom érintése igenis jól jön most. Segít zárva tartani a számat legalábbis. - Készen állok, hadnagy! - rákacsintok és elmosolyodom, többé már egy kósza pillantást sem szentelve a tizedesnek, aki közben eloldalgott innen. Isteni szerencséjére!
Ajkaim egy meglehetősen eltúlzott ó-t formálnak a kijelentés hallatán, miközben kesztyűimmel Tom oldalát érintem, hogy ott tartsam egy pillanatig még. - te ezt most komolyan udvarlásnak nevezted? Eeeezt???? - megrázom a fejem, és egyik kesztyűm a fenekére csúszik, hogy megpaskolja. - Hé cica, van gazdád? - kérdezem a hangomat elmélyítve, és a szemöldökömet emelgetve, bár érzem, hogy ez már csak túlmagyarázás. Érit ő enélkül is. Viszont legalább jól esett.