Folyosók, liftek

Lakó Fedélzet

Megkezdődött a csata, és minden folyosón vörös fények jelszik a teljes harckészültséget. Nem is kell sokáig várni arra, hogy igazán forró legyen a helyzet. A külső burkot találat éri. A robbanás nem rázza meg ugyan a hajót, a közeli folyosó viszont nyomban átalakul. Panelek hullanak le a helyéről, tüzek gyúlnak, és füsttel telik meg a levegő.
Irina épp szinten tartózkodik, amikor elszabadul a pokol. Hogy mit akart a kabinjából megszerezni, amire úgy érezte szüksége van a csata alatt, azt jó kérdés, de nem ő az egyetlen. 3 Másik katona is a szinten volt, és most a robbanások miatt, a kabinjaikban rekedtek, a lángok pedig egyre csak nőnek, és terjednek.
Harper és Cross egy szinttel lejjebb kapják meg a parancsot, hogy menjenek fel, és juttassanak le mindenkit a lakó fedélzetről. 10 Percük van erre, mielőtt a hajó kiszívna minden levegőt a szintről, hogy megfékezzék a tűz további terjedését.


//Reag sorrend nincs, mindenki írjon, ahogy tud. Írási határidő Szombat éjfél.

Hangos robbanás, majd a füst szaga és az emelkedő hőmérséklet. Meg is fogalmazódik bennem a kérdés: Miért jöttem én ide? Mikor elindultam tudtam, mit akarok. Igaz félúton ide felé már nem tudtam és visszakellet volna furdolnom, de végig jöttem. Megálltam a kabin közepén és végig néztem rajta. Ekkor történt a robbanás. Hangos, elégedetlen sóhajjal fordulok meg, hogy megnézzem kitudok e menni. Bármennyire is próbálkoztam nem nyílik az ajtó. Kissé feszülten rúgtam bele az ajtóba. Gondolkodóba estem és ésszerűnek láttam keresni valamit, amivel visszatarthatom a tűzet, amíg valaki értem jön. És remélem a füst addigra nem öl meg.

Csata előtt előkészítettem pár dolgot, 2 táskát, ami könnyen mozgatható, benne pedig hasznos dolgokkal.
Ahogy jön a parancs, indulunk, mert az ember élet elsődleges, amit a kis hölgy elintéz. Magam pedig mentem, ami menthető.
A helyszínre érve, füst, lángok és pánikoló emberek fogadnak.
- Vezesse ki őket!
Miért nem indult el az oltórendszer? Elkezdtem a hibát keresni, és az a rohadt robbanás lesz az oka. Akkor viszont a második opció lép életbe, ami a levegő elszívás.
- Ha meg van mindenki gyere vissza, mert kelleni fogsz.
Ledobtam a táskámat, az ajtó melegszik, a panel melegszik, sietnem kell. Csak egyik kezemre húztam kesztyűt, a másikkal a műszert fogtam, de van egy tippem, hogy ez nem fog menni, így félre is dobom, és jöhet a másik opció, a kézi nyítás.
- Ha egy apró rés megjelenik bele a feszítőt, és húzd.
Kesztyű párja felkerült, remélhetőleg bírni fogja a meleget, amíg a tekerővel sikerül megnyitni a kabin ajtaját.

Megtörtént az, amivel már egy ideje kelünk s fekszünk. Fel voltunk készülve, de a valóság mégis más, mint amit elképzelsz vagy tervezel.
Tűz, füst és a vörös fények jelzik, hogy ez bizony már nem játék.
A parancs szinte azonnal befut, Cross meg én mentjük a lakófedélzeten aki és ami menthető.
Versenyfutás az idővel, nincs halasztás, ha késel ott maradsz.
-Nyugalom, emberek! Ha betartjuk a szabályokat, baj nélkül védett helyre juthatunk! Önjelölt hősökre nincs szükség! Azok a fények ott nem a party kezdetét jelzik! Utánam mindenki, de semmi tolakodás, vagy lemaradás. Figyelni fogok!
Szigorú vagyok, de ez az ő érdeküket szolgálja.....Na meg azokét akik majd harcba szállnak, hogy megvédjék a hajót.
-Sietek vissza...Vigyázz magadra! - mondom még, mielőtt elindulnék az emberekkel. Lehet, mégis igaza volt annak, aki nem örült annak, hogy civilek is vannak a hajón.
Nagyon mások mint a legénység és még meg is kéne nyugtatni őket, ugyanakkor idejében biztonságos helyre vinni. Nem könnyű, de ígéretemhez híven figyelem őket, nem csinálnak valami ostobaságot.

Cross és Harper egyenlőre remekül dolgoznak együtt. Az első két civilt minden gond nélkül tudják kimenteni, az ajtó annyira nincs is beszorulva, épp csak az áram ment el belőle. Szó nélkül követik Lita-t  a lépcsőhöz, és csak ott nyitják ki a szájukat.
-Elnézést, hölgyem...de mi harcolni maradtunk. Meg tudja mondani, hol lehetnénk hasznosak?
Amikor a hajóra került ez a párocska, még elég alultápláltak voltak, mostanra azonban már úgy is néznek ki, mint akik meg tudják védeni magukat. Ők ketten az Ocan-ról jöttek egy nagyobb csapattal. Tagadhatatlanul volt már részük akcióban...
Irina közben láthatja, hogy résnyire kinyílik az ajtaja, és ha akar akár segíthet is. Minden esetre a gépésznek sikerül most is, és kiszabadítja a bent rekedt lázadó lányt. Már csak egy ajtó van hátra, és mindenkit kimentettek a szintről. Sajnos az utolsó ajtó elé egy derékig érő nehéz törmelékkupac hullott, és a mennyezetről lelógó szikrázó kábelek sem nyújtanak éppen bizalomgerjesztő látványt.
Mindhárman hallják a6z egész szintet megrázó újabb robbanást. Hogy pontosan mi volt ez, az jó kérdés egyenlőre, de Cross tudhatja, hogy ez inkább robbanóanyagnak hangzott, és nem valami meghibásodott gépezet halálsikolyának.
Az utolsó ajtó pár méterre van csak. A robbanás a 30 méterre lévő légzsilip irányából jött. Rajtatok áll, megnézitek e mi volt, vagy inkább elhagyjátok a szintet, esetleg kimentitek-e az utolsó bent rekedt embert.


//Körváltás, szombat éjfél. Sok szerencséét mindenkinek!

Mélyeket lélegzek, hogy dühömet kordában tartsam. Közben a kabint vizsgálgatom menekülő út reményében. Fejben már a szellőző szétszedésén agyaltam, mikor hallom és látom is, hogy nyílik az ajtó. Leugorva a tákolmányról, ami a szellőző szintjében tartott az ajtóhoz sietek. Ujjaimat a résbe mélyeztem és erőből próbálom nagyobbra tárni, hogy kislisszolhassak. A férfinak (Cross) biccentve köszönöm meg, hogy kiszedett onnan.
A mellettem lévő ajtóra pillantok, majd a kábelekre. Érzelem mentes arccal húzom fel a kesztyűm a szikrákkal szemezve, baljósan. Nem nehéz kitalálni, hogy vagy a kábelekkel akarok valamit, vagy a törmelékeket elkezdeni arrébb pakolni. A kérdés az a srác mennyire hagy kibontakozni. Lehet, hogy kicsi és törékeny vagyok, de fürge és hajlékony. Ráadásul nem először találkoznék a halállal.

Mégis vannak, akik hősök akarnak lenni.
De az ő esetük más. Az Ocanon nem puhányok éldegélnek. Ők nem a rinyáló civilek, ők harcosok.
A gyors filózgatásból egy újabb robbanás ránt ki. Ez már sokkal komolyabbnak tűnik és rohadtul gyorsitani  kéne a tempót, viszont még van ember akit menteni kéne...Vagy húzni a francba.
Egy pillanatra lehunyom a szemem azátn hozok egy gyors döntést. Valószínűleg egyike lesz a rossz döntéseimnek...Küldök egy helyzetjelentést, remélem valaki megkapja és esetleg...netán tud segíteni, vagy legalábbis fejbe lő hogy ne szenvedjek sokáig, vagy azért mert veszélybe sodortam másokat.
-Visszamegyünk...Ki kell szednünk valahogy az utolsó embert....Egyelőre ebben segítsenek. De bármikor felkaphatják a nyúlcipőt. A mentés elsősorban a legénység feladata. Ha megvagyunk és még élünk, mennek a a biztonságos helyre. Ott találkozunk és addig szerzek cuccokat is, ha még mindig meglesz a harci kedvük.
Ha nem kaptak sokkot az ötleteimtől, megyünk törmeléket takarítani. Elég ősi módon és ráadásul sietni is kell. De legalább Dylan kiszabadította az egyik civilt, aki egész jó formában van a körülményekhez képest.*

Robbanáskor egy bassza meg hangzik el a számból. Nem jó hír, de megtartom magamnak, nem kell most ide még pánik vagy egyéb.
A csajt kiszedjük, de még van egy ajtó.
A kábelek nem tetszenek, viszont , ha ketten megfogjuk őket, akkor a többiek a törmelékkel talán már boldogulni fognak, meg az ajtóval is.
Látom a csaj húzza a kesztyűt, rajtam már rajtam van, de felveszem most a másikat is.
- Miénk a vezeték, tiétek a törmelék és az ajtó.
Adom ki az utasításokat, majd mély levegő, és irány a szikrázó, kigyízó kábel. Reméljük túléljük.
A következő robbanásnál még egy szítok szót elviritok hangosan.
- Kapkodják magukat.
Biztatom a törmelékkel bajlódokat, majd a lány (Irina felé fordulok).
- Át fogom adni a kábelt, meg kell néznem mi robbant fel, menni fog.
Ez nem kérdés , nem biztatás, kijelentés volt, és már adtam is át neki a kábelt, futva indultam a robbanás irányába.

A kábelek úgy mozognak, kint pár megvadult mérges kígyó, Irina és Dylan azonban egy kígyóbűvölő, vagy egy éhes deszantos kézügyességével ragadja meg őket, és mozdítja félre.  Meglepő módon Lita is visszatér ekkor, és nincs egyedül. Talán maga sem gondolta, hogy ennyire lelkesen követi majd őt vissza a pár a tűzbe, de megtették, és így öten nekiállva meglepően gyorsan el tudják takarítani a romokat, hogy aztán az ajtó mögött megtalálják az utolsó itt rekedt embert.
A nő életben van még, viszont eszméletlenül fekszik a szoba közepén, enyhén vérző homlokkal. A falon látható nyomokból úgy tűnik, elbotlott, és beverte a fejét, nem is kicsit.

Dylan közben ott hagyja a kis csapatot, hogy ellenőrizze a zaj forrását. A szenzorok ezen a szinten nem segítenek neki, de nem kell messzire mennie, és egy újabb hangot hallgat. Egy halk, sziszegő hangot. A légzsiliptől. És egyre hangosabb. Mér érezheti is a huzatot, ami szivárgásra utal, ráadásul fokozatosan erősödik. Aztán...hirtelen abba marad. Bármi is volt ez, valaki lezárta a léket.
Ha még közelebb merészkedik, akkor láthatja is a légzsilipet, ami nyitva áll. Az, hogy miként zárták le a másik oldalát jó kérdés, de ami fontosabb, hogy csaknem egy tucat, fekete űrpáncélt viselő katona lép ki belőle, mellkasukra jól láthatóan az Arkan címerét festették.
Egyenlőre nem vették észre, hála a sűrű füstnek, és a fedezéknek, de ez nem tarthat örökké. Bármire is készül, gyorsan kell cselekednie.

//Elnézést a csúszásért. Ennek megfelelően az új határidő jövő kedd, éjfél. Sok szerencsét

Szótlanul fogom a kábeleket közben figyelve a csapat dolgát nehogy baj legyen. Ekkor hallom meg a srácot, hogy megy megnézni mi robbant. Át is veszem tőle a maradék kábelt és nézem ahogy eltűnik.
Végül nyílik az ajtó és az eszméletlen nő is előkerül. Előtör belőlem a parancsnok és egy elfogadható "kérdéseket" adok ki.
- Mi lenne, ha maguk ketten elvihetnék a nőt a gyengélkedőre? - mondom a párocskának, majd a lányhoz fordulok.
- Ön meg esetleg feltarthatná a tűzet, míg én megnézem él e még a jó madár. - ellenvetést nem tűrő mosollyal nézek rájuk várva, hogy belássák ez az egyik jó opció ami most kínálkozik nekünk. Én fürge vagyok hamar utólérem a srácot.