Ahogy nyílik az ajtó, felmutatom a kommandósok által használt kézjelet, a kifelé tartott tenyeret, melynek jelentése, állj. Ahogy ez megtörtént, a mutató ujjaim az ajkaimhoz illesztve jelzek, hogy csendesen. Végül egy harmadik kézjel következik, mely során megsimogatom Pressia fejét. Ennek jelentése: PRessia alszik, ne keltsük fel.
Nem kísérlek meg felkelni, és csak suttogva szólok az érkezőkhöz.
-Köszönöm Freya, ez nagyon édes. Talán néha engedem Zetta-t is játszani vele.
A kislány az inkubátorban semmivel sem reagál az érkezőkre. Egy pillanatra, mintha megmoccanna, ahogy a nyuszi megjelenni felette, és Freya néni ajkai nyomot hagynak pont fölötte a búrán, de ha fel is ébredt, szinte azonnal visszaalszik.
-Kösz Alex. Na, de bontsd már ki azt a dobozt amit hoztál, tuti megöl a kíváncsiság, mi van benne.
Hogy ki normális, arra nem reagálok. Nem titok, hogy nem terveztük ezt a babát, de...valahogy szóba sem jöhetett, hogy nem születik meg.
-Mondjátok, hogy a hídon minden rendben...én tuti nem kelek fel innen egy darabig.

Rohadtul nem vagyok az az áradozós, gügyögős típus, de Hicks babáját meg kell látogatnom.
Ennyit azért illik megtenni, ha a közvetlen felettesemről van szó.
Szerencsére, szóltak, hogy ajándékot is szoktak ilyenkor vinni, sikerült is beszereznem valami kislánynak valót.
Megfésülködöm, ellenőrzöm a ruhámat és a becsomagolt ajándékkal a hónom alatt indulok utamra.
Halkan kopogok, talán meg se hallották és úgy osonok be, mint aki azt se akarja hogy észrevegyék.
Suttogok egy köszönést és megállok a falnál. Nem én vagyok az egyetlen látogató, úgyhogy várok egy kicsit.

Fáradtan integetek. Teljesen elvesztettem az időérzékem, pedig én nem is szültem. Gyorsan kibontom "azi ajándékát", aztán hálásan nézek Freya-ra. Igen, sejtem, hogy kitől kaptuk valójában. Szerintem fölösleges most megreguláznia az alhadnagyot, de nem fogok vitatkozni. Ez ma az ő baja.
-Á Angeliita...jó látni, hogy kivételesen csak látogató vagy itt. Bocs.
Intek neki, hogy nézze csak meg a kicsit, gondolom úgyis ezért jött. Zetta az inkubátorában bemutatja újra mindkét számát. a kilégzést, és a belégzést. Ennél többre sajnos még nem képes. Mégis mosolygok az apróságra, aztán Freya felé fordulok.
-Pressia az anyja, minden amiben nem rá hasonlít kiszúrás vele...bár egyébként meg...mi bajod az orrommal? Szerintem tökéletesen vissza tette a doki a helyére.
Az ajtó felé nézek, majd Freya-ra megint, szavak nélkül üzenve, hogy könyörüljön már meg Azin. Majd ráér megbüntetni később...

Felvillantom a legszebb mosolyomat, ezzel is cáfolva a kantinbeli pletykákat, miszerint képtelen vagyok ilyesmire.
-Nekem is szokatlan. De pozitivan szokatlan.
Lassan közeledem az inkubátorhoz, bár ahogy elnézem az apróságot semmi sem tudja kizökkenteni a szundikálásból.
-Milyen kicsi...-mondom szinte csak magamnak. Az anyaság mint olyan távol áll tőlem, most mégis az jut eszembe, hogy egy ilyen pici kis csodát, talán még én is világra tudnék hozni.
Nem időzök sokáig, láthatóan a kapitányra is ráférne már egy kis pihenés.
Átadom az ajándékot, azt a -számomra - fura párnát amin egy újszülött kényelmesen feküdhet és ahogy növekszik majd, ülhet is rajta. Azt mondták, klassz  és igen hasznos.

- Tudom, hogy fura pont tőlem hallani, de nagyon örülök a babának...Mintha reményt és nem is tudom..erőt adna nekünk...- nézek kapitányra, aztán legyintek. -Áh, azt hiszem szentimentális lettem uram!