*A mai napom már nem úgy fog alakulni, ahogy ébredéskor terveztem. Néhány probléma merült fel az ocantisoktól kapott magokkal és nagyon valószínű, hogy az egész napot a laborban kell töltenem. Pedig szerettem volna befejezni a képet, amit néhány nappal ezelőtt kezdtem el, odakint a telepen kívül. Sajnos nem sok lehetőségem van arra, hogy kimenjek, mivel kíséret nélkül nem lehet és nem mindig találok olyan katonát, vagy katonákat, akik ráérnek épp egy bolondos botanikust kísérgetni. Ha viszont hivatalosan, munka miatt megyek ki, nincs idő órákig festegetni. Nem mintha nem szeretném a munkámat, de egyre több időt töltök a festéssel….mert a munkán kívül is egyre több időm van egyedül. Charles inkább a laborban görnyed akkor is amikor nem lenne munkája, de képes csinálni magának. S mivel ő egészen más szakterülettel foglalkozik, másik laborban van dolga. Nagy sóhajtással veszem tudomásul, hogy megint elakadtam, s máskor talán ki tudnék lógni akár a raktárak mögé, most nem megy. Meg kell oldanom a problémát, amit tudom nem fogok amíg rágörcsölök, de ma olyan hangulatban vagyok, amiben ritkán. Elhatároztam, hogy ha törik ha szakad, eredménnyel a kezemben megyek ki a laborból. Éppen a egy mag belső szerkezetét tanulmányozom a mikroszkóp fölé hajolva, amikor halk szisszenéssel nyílik ki a labor ajtaja. Épp csak egy pillanatra nézek fel, hogy tudjam ki az aki hozzám hasonlóan a munka oltárán szeretne áldozni, de szinte rögtön visszahajolok. Astrid, akit mindig is irigyeltem a határozottságáért és mert annyira tudja habzsolni az életet még itt az Ocanon is, ahogy senki más. Eléggé nehéz őt kiismerni, a többség talán félve közelítene hozzá, én azonban mindenkihez kedvességgel fordulok, mert az alapelvem az, hogy mosolyt csak mosollyal lehet fakasztani. *-Szia Astrid? Hogy vagy? *Fel sem nézek, úgy köszönök neki s teszem fel a teljesen felesleges kérdést, hiszen rajta mindig az látszik, hogy…sehogy. Persze tudom, hogy a felszín alatt rengeteg érzelem feszül benne, mert mindenkiben feszül….kizárt, hogy ő kivétel lenne. Csak meg kell ismerni, meg kell érteni….ahhoz viszont egy élet is kevés lenne, ha ő nem akarja. *-Találkoztál már a vőlegényeddel? *nem titok, hogy mi történt vele, ahogy az sem, én hogy jártam. Noha a Volentisen nem is találkoztunk, itt a telepen túl kicsi a közösség ahhoz, hogy ne tudjunk egy-egy apró titokról. Mindenki ismer mindenkit. A falak vékonyak, és az összezártság sem tesz jót a magánéletnek.*
A reggel elég nehezen indult. Igyekszem a katonák agyára menni, legalább is annak a párnak, akik folyamatosan a nyakamban lihegnek. Tippre apám ,és jövendőbeli apósom révén. Ennek köszönhetően viszont elég sokat vagyok kinn terepen, mert mindig akad kisérőm. Viszont ez elég fárasztó egy idő után így ma inkább a laborba megyek. Rám is rám fér a pihenés, és a katonákra is. Ők nem tehetnek arról, hogy plusz parancsuk van. Szerintem ők sem örülnek neki, én meg pláne nem, de mind hiába, mert nem fognak parancsot szegni. Így kicsit nyúzottan léptem be a laborba, de még is örömmel , mert itt senki nem fogja minden lépésemet figyelni, vagy minden borokban veszélyt lesni, az életét kockáztatni. - Szia. Kicsit fáradtan, tegnap elég sokat mentem oda kinn – sóhajtom, majd leülök az asztalom elé, és nézem hol is tartottam az itteni munkámmal. Vagy mi is következik, van e valami , ami esetleg ott vár. De szerencsére sehol egy üzenet, amitől megkönnyebbülök kissé, ugyan akkor még sem, mert amióta itt vagyok anyám sem ír nekem. - Nem, még mindig nem jelentkezett- amit nem is tudom, hogy szerencsének, vagy szerencsétlenségnek fogjak fel. - Azt se tudom merre van, vagy ide tart e, vagy valami – válaszolom és közben a tárolóhoz megyek kiveszem belőle a kis tesztelni való mintáimat. Van bőven, mert elég sokat gyűjtöttem mostanság. - Te, hogy vagy? Jutottál már valamire azokkal a magokkal? – néztem oda kíváncsian, mert ne csak rólam legyen már szó. Tény, lehet hogy elég érdekes helyzet, tény vagyok, de valahogy nem szívesen beszélek róla, pedig olykor jól esne valakivel megbeszélni. Minek után anyám sejtéseim szerint haragszik rám ,így vele nem lehet. Hogy itt a telepen meg ki az, akiben teljességgel megbízhatok és nem adja tovább harmadik félnek, amiket esetleg mesélek, így nem igen mesélek.
*Eléggé érdekes a vizsgált magomnak a belső szerkezete, ocani növényé, egy gabonafajta ami elég kényes és nem terem meg mindenhol az ocantisok szerint, ráadásul a mi emésztőrendszerünknek sem tesz jót valami miatt. arra szeretnék rájönni, hogy mitől olyan kényes és mi okozza a bélrendszeri problémákat az embereknél. Mert, hogy egyébként tápláló és ok mindenre lehet felhasználni, magas a tápanyag tartalma, leginkább fehérjében gazdag…és talán ez lesz a probléma. Viszont nem jöttem még rá arra, hogyan lehetne könnyen emészthetővé tenni. Mivel keresztezzem, hogy a jó tulajdonságai megmaradjanak. Astrid érkezésével épp csak egy köszönés és kérdés erejéig zökkenek ki a figyelmemből, de aztán újra a mikroszkóp fölé hajolok.* -Hol jártál? Jó neked, hogy kint voltál, kevesebb lehetőségem akad mint amennyit szeretnék. *Hallom ahogy leül nem messze tőlem a saját asztalához, némi zizegés arról árulkodik, hogy keres valamit, de egyelőre nem nézek fel.* -Nem tudsz rákérdezni valakinél? Biztosan van egy felettese a Volentisen. *Azért érdekes, hogy a CsH annyira igyekezett nyélbe ütni a házasságot, aztán meg semmi. Persze, ez is egy az enyémhez hasonló kudarcba fulladt „sorsolás”, vagy valaki más rendezte így. Részleteket nem tudok, és nem is kérdeztem Astridtól, pont elég a baja így is. Bár talán, ha a vőlegénye is olyan munkamániás mint Charles, akkor még szerencséje is van. A kérdésre felemelem a fejem és Astrid felé fordulok. Nagy sóhajjal kezdem az elkeseredett és tehetetlenségről árulkodó válaszomat.* -Nem. Semmire. Ismerem már a szerkezetét, a tulajdonságait, mindent amit csak tudni lehet róla, de arra nem jöttem rá, hogyan keresztezzem egy másikkal és mivel. Ez az a gabona, amitől mindenkinek görcsei voltak. *Aki megkóstolta a belőle készült ételt, ami teljesen önkéntes alapú. Néha muszáj kockáztatni, persze a legtöbb mérgező anyagra leteszteltük, mielőtt bárkinek is adtunk volna belőle, de élelmiszert csak kóstolás útján lehet letesztelni a legjobban. A gabonamag kész rejtély a számomra. Mire kimondom amit Astridnak szántam, rájövök, hogy a világmegváltásra tett ígéretemet félre kell tennem. Rágörcsöltem az egyetlen problémára és csak azt látom, holott egészen mást kellene látnom. Lekapcsolom hát a mikroszkóp lámpáját és teljes testtel Astrid felé fordulok, kezeimet az ölembe ejtem. *-Azt hiszem nem ma fogok rájönni a nyitjára. Nézd a jó oldalát Astrid, amíg nem jelentkezik sem kell más olyannal lenned akit a hátad közepére sem kívánsz és vele sem. Lehet, hogy…nagy bajusza van, ami minden szélmozgásra elkezd lengedezni, mint egy zászló, és pocakja van, talán büdös is. *Nem egészen ezt akartam mondani, de látva a nyúzott arcát, inkább hirtelen témát váltva belevágtam a vőlegény kérdés közepébe és tréfára vettem a dolgot, hátha megnyílik, vagy legalább egy kis mosoly megjelenik az arcán. Nem vagyok jó az ilyen viccelődésekben, inkább csak azt mondtam ami épp az eszembe jutott, amit magam sem kívánnék magamnak. A mondottak legalább engem felvidítottak.*
Csüt. Dec. 28, 2017 8:42 pm
