Kirra a második, és egyben a legkisebb gyermek a családban. Egy igazi kis hercegnő, úgy is bántak vele egész életében. Víz, vagy levegő elemű. Sosem akart katona lenni, valahogy mindig távol állt tőle az erőszak. A vér látványát sem bírta soha.
Mikor az emberek lejöttek az Ocanra Kirra - Nefretitevel ellentétben - azoknak a táborát erősítette akik támogatták, és szerették volna segíteni ezt az ismeretlen életformát. Lelkes volt, barátkozó, és szeretett volna mindent megismerni arról a távoli bolygóról, ahonnan az emberek érkeztek, és az életmódjukról. Egészen addig így is volt, amikor egy emberkatona, akinek éppen az állatainkat mutattad meg, meg nem erőszakolt.
Nefretite ekkor támadta meg őt, és mentette meg a húgát, amiért száműzetést kapott. Kirra ekkor döntötte el, hogy megkeményíti szívét, és a sarkára áll. Az emberek mégsem olyan jó “népek”, mint amilyennek  hitte őket. Most minden erejével azon van, hogy csatlakozzon az ellenálláshoz anélkül, hogy bárki rájönne. Afféle besúgóként üzemelhetne, hogyha sikerülne elérni, amit akar.

Nefretite tizenhat éves volt, amikor találkozott egy vándorral. Soha életében nem látta még azelőtt, és az után az éjszaka után sem. Szinte azonnal beleszeretett a vad férfiba, és oda is adta magát neki. A Vándor reggel már tovább állt, Nefretite pedig teherbe esett egyetlen gyermekével, Zorannal. A most tizenhat éves fiúgyerek mindig is nagyon anyás volt. Sosem érdekelte különösebben az apja, nem kérdezősködött róla, nem akarta tudni, kicsoda is valójában. Bár anyjától nem örökölte a tűz bűvölésének képességét, fizikai adottságai miatt kiváló katona válik majd belőle, hogyha befejezi a tanulást. A Sceptri különös figyelmet fordít rá, hisz az anyja is kiváló harcos volt az árulása előtt.
Nem igazán tudja feldolgozni, hogy száműzték az anyját, ő maga is azon gondolkodik, hogy átálljon e az ellenálláshoz, csupán a nagynénje szavai nem engedik őt a hegyek a közé.