Te vagy az én drága kishúgom és mondhatsz bármit, akkor is az maradsz. Gyerekkorodban elég sok traumát kellett átélned. Először a szüleink haltak meg, így a továbbiakban a nagyi vigyázott ránk. Később az elemek szertartásán baleset ért és majdnem teljesen megvakultál.
„Húgom megfakult tekintetéből napokig könnyek folytak. Többnyire csukott szemekkel hallgatta a hirtelen ijesztővé vált világot, tartva az árnyalakoktól, mik általunk köré gyűltek. Nem látott mást, csak sötét foszlányokat, mik rémisztő szörnyekként riogatják színtelenné vált világában. Fogalmunk sem volt, mit tehetnénk. Elkeseredettségemben én is csupán arra voltam képes, hogy karjaimban tartottam őt, halk dallamot dúdolva, míg álomba nem merült.”
Fogalmam sincs pontosan, hogy élhetted meg azt az időszakot. Idővel lehet, hogy miattam jobban aggódtál, mint saját magad miatt. Az is lehet, hogy már eleged volt abból, hogy állandóan figyelni akartam rád és segíteni akartam neked. Mostanra már magad is képes vagy boldogulni. Ha nem, hát nyugodtan fordulhatsz hozzám segítségért. Rajtam kívül már egyébként sincs sok választásod, amióta bátyáink eltűntek, csak a nagyi, a családot tekintve.

//PB alkudható, én levegő eleműnek képzeltem, de meggyőzhető vagyok ezen a téren is. Az előtörténetem elolvasása ajánlott, és… azt hiszem, ennyi. Várom nagyon, hogy megérkezzen!//