Éjszaka van. Azt hiszem, lassan mérnem kellene, hogy pontosan mennyi időre is van szüksége a szervezetemnek ahhoz, hogy kipihenje az előző nap fáradalmait, de igazság szerint lehet jobb, ha nem is tudok róla. Így is azt érzem, hogy egyre kevesebb és kevesebb az alvással töltött perceim száma. Talán, ha másfél órát aludtam és teljesen fittnek érzem magamat. Ilyenkor nem tudok mást tenni, mint gondolkozok, valamin kattogok, hogy elűzzem az éjszaka csöndes unalmát magam mellől. Szerencsémre megkaphattam az egyik lebetegedett közlegény kabinját, így nem kell a hajó egy elszigetelt helyén töltenem az éjszakákat. Megunva a sötétségbe való bámulást, úgy döntök, veszek egy fürdőt, majd teszek egy éjszakai sétát a folyosókon, mintegy elütve a maradék időmet az ébresztőig. Valószínűleg nem fogok senkit sem felzavarni álmából az éjjeli hajónéző közben, de azért próbálok a lehető leghalkabban közlekedni a folyosókon. Alig vagyok úton pár perce, amikor úgy veszem észre, máris társaságom akad egy kíváncsi kis robot személyében. Igaz tisztes távolságból követ és próbál is bujkálni a folyosókon lévő tárgyak mögött, de ezzel a rejtőzködő manőverével nincsen túl nagy összhangban villódzó fénye és alapzaja, ami igencsak feltűnő egy ilyen csöndes órában. - F8T?! – szólítom meg a kisfickót az egyik sarkon hirtelen hátrafordulva. – Gyere, gyere csak közelebb, nem bántalak. – mondogatom neki, még le is guggolok hozzá, hogy ne a termetem legyen számára a visszatartó erő a közelítéséhez. Egy kicsit még örülök is, hogy nem nekem kell felőle érdeklődni, hanem magától jön, talán így egy kicsit könnyebben barátkozunk össze és még az is lehet, hogy gyorsabban meg tudok némi információt, mint azt gondoltam. Nem kell kétszer mondani a kis szerkezetnek, már gurul is mellém és a tegnapi gépházas találkozónkkal teljesen ellentétesen viselkedik. Sokkal lágyabban prüttyög és a villogása sem olyan zavart, a mozgásáról meg nem is beszélve. - Csak nem te is egy éjszakai őrjáratot tartasz? – kérdezem, miközben felegyenesedek és ismét elindulok. Apró zümmögéssel válaszol, de úgy fest velem tart utamon. Bolyongásom céltalan, sok rendszer nem fedezhető fel benne, leginkább az új otthonommal való ismerkedésnek tudható be. - Mégis mi ez F8T? – kérdezem érdeklődve, mikor hirtelen kivetít elém néhány régi, Földi időkből származó híreket. A hírek nem másról, mint az osztagom eltűnéséről és az akkori parancsnokomról szólnak, de időm nincs elolvasni, mert elveszi a képet és szinte füttyentve gurul elém, mintha hívni szeretne valahová. - Azt akarod, hogy kövesselek? – kérdésemre egy újabb füttyentéssel és némi piros villogással válaszol, de láthatóan nagyobb sebességre kapcsol. Szinte kocognom kell utána és végül megérkezünk a hajó egyik távoli pontjára, egy olyan ajtó elé, amit az én egyes szintű kártyám nem tud nyitni. - Úgy látom zsákutcába értünk, ide nem tudunk bemenni. – alig mondom ki az utolsó szócskát, már emelkedik is némi szerszámos végtagnak betudható robotkar és se perc alatt kinyitja nekem az ajtót. Az eddig zárva lévő szoba feltárul előttem, a maga szinte mindent rejtő félhomályában. Túl sok mindent nem tudok kivenni, de van odabent egy asztal, néhány szék, de többet nem enged egyelőre láttatni magából. Kérdőn nézek kis társamra, hogy miért nyitotta ki nekem, de sokáig nem kell várnom a válaszra, mert egy újabb képet kapok, amit immáron a szobába vetít. Ismét egy régi adatbázisból kiemelt képsorozat az, amit látok, pontosan arról a helyről, ahol fogvatartottak, majd hirtelen képváltás, melyeken nekem ismerős szérumok sorakoznak. Belépek a szobába, hogy jobban szemügyre vegyem, illetve elolvassam a leírtakat, de alig lépek párat, fémesen záródik mögöttem az ajtó, hirtelen megszűnik a vizsgálni kívánt grafika is és F8T-nek köszönhetően némi pittyegés közepette füst reppen fel a kártyát olvasó panelből. - Ezt nem mondod komolyan! – próbálok szabadulni a zárt szobából, de az ajtó értelem szerűen nem engedelmeskedik. A kis ablakon kipillantva még látom a világűr talán legzsiványabbik robotját vörösen villogva, pörögve elszáguldani a szemem elől. Csapdába csalt. Dühömet a mozgásból kiiktatott ajtón vezetem le egy erősebb ütéssel, majd várva a további történésre, felülök az itt lévő asztal tetejére. Még csak az kellene, hogy riassza a legénységet…
A kommunikációs rendszer hibáját csak nemrég sikerült teljesen megjavítanom, és muszáj beismernem magamnak, hogy elfáradtam. Több, mint 30 órája nem aludtam, így kissé kimerülten tartok a kabinom irányába, ahol majd egy zuhany után fogok bebújni az ágyikómba. Jelen pillanatban semmi másra se vágyom... Na jó, talán egy szendvics is még jól jönne, hiszen alig ettem, de ahhoz már nincs plusz energiám, hogy lemenjek az étkezőbe. Jó lesz az majd alvás után is. Már nem szédülök, inkább csak félálomban haladok végig a folyosókon, miközben nagyot ásítva pislogok magam elé. Este van, de ha nappal lenne se számítana különösebben, hogy ilyen üresek a folyosók. Nem hiányzik most a társaság, egyébként is csak feltartanának, bárkivel is futnék össze, így némileg megkönnyebbülök, amikor szemből a hang forrása F8T-től és nem egy emberi legénységi tagtól származik. Hosszú sóhaj szalad ki ajkaim közül, miközben lenézek a kis robotra, aki különös pittyegésbe kezd és mintha ki akarna kerülni engem. - Mi a baj F8T? Miben sántikálsz? - szalad fel szemöldököm, mert jól ismerem ám már a kis sunyit. Valami rosszaságot művelt, de hogy pontosan mit, azt nem akarja elmondani, így inkább hirtelen fordul meg és szalad el a másik irányba. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy utána fussak és kiszedjem belőle, így csak legyintek, majd folytatom utam, de csak pár métert sikerül megtennem, amikor a dörömbölés is eljut hozzám. Mi a fene folyik itt? A folyosó kétfelé ágazik, az egyik a kabinok irányába, a másik pedig az elkülönítő felé. Nem nagyon szoktuk használni azt a kis helyiséget, így erős a gyanúm, hogy F8T ott csinált valamit. Az ágyam eléggé húz magához, mégis, a kíváncsiságom győz, így az elkülőnítő felé folytatom az utat, majd amikor megállok és bepillantok a kis ablakon, nem kicsit sikerül meglepődnöm. - Nikolai? Maga meg mit keres itt? - nem éppen a potyautasunkra számítottam. Úgy tudtam, hogy kapott Ő is ideiglenesen egy kabint, valahol nem túl messze az enyémtől, hiszen én is közlegény vagyok, így nem értem, hogy miért odabent pihen. A beléptető panel felé tekintek, de láthatóan annak valami baja van és.. és már össze is áll a kép. A kis robotunk úgy látszik, hogy tréfás kedvében volt, és valamiért nem kedveli túlságosan a legénységünk új tagját. Vagy talán túlságosan is kedveli és ezt így szándékozik kimutatni? Ki tudja? - Hogy sikerült bezárnia magát? - teszek fel még egy kérdést, amit tökéletesen hallhat a túloldalon, hiszen a hang még átjut az ajtókon, én pedig pont előtte állok. Az övtáskámat kinyitva kezdek el kutatni benne, és már érzem, hogy az alvásom még csúszni fog egy kicsit, de talán nem túl sokáig. Nem két perc lesz, mire kinyitom, de még mindig gyorsabb leszek, mintha meg kellene várnia a reggelt, hogy valaki rá találjon. És persze akkor is engem hívnának, nem számolva azzal, hogy alszok vagy sem, az senkit se érdekelne. Ha dolog van, akkor dolgozni kell. Lehet, hogy a napokban meg kellene vizsgálnom F8T-t is, mert egyre különösebb dolgokat tesz. Remélem, hogy nem nyúltak bele a rendszerébe, mert akkor el fog tartani egy darabig, mire rálelek a hibára és kijavítom, de nem szívesen szedném szét teljesen.
- Még, hogy prototípus… - morgom magam elé és a második, erősebb ajtócsapásom után úgy gondolom nincs miért F8T hűlt nyomát nézni a folyosón, mert nem valószínű, hogy visszatérne rendezni ezt a helyzetet. Legalábbis egyedül biztosan nem. Ezzel a lépésével teljesen egyértelművé vált számomra, hogy feltehetően többek mellett a hajón, ő sem lát itt engem szívesen és ezt ily módon ki is fejezte. Hogy aljas vagy éppen elmés húzás volt-e részéről, az már tényleg csak nézőpont kérdése, ám ami tény az az, hogy bejött a számítása és sikerült bezárnia. Nem tudok mit tenni, egy hanyag mozdulattal felülök a félhomályban lévő asztal tetejére és gyorsan végigfuttatom fejemben, vajon kit is riaszthat ilyenkor a kis csirkefogó. Két név jut azonnal eszembe: Katrina és Hespera. Meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg valaki hamarabb felbukkanhat, elvégre ilyen tájban a normális bioritmussal rendelkező emberek alszanak, de minimum pihennek, nem pedig a folyosókon flangálnak mint én. - Samantha?! – a falon elhelyezett kamerák vizslatásából, a főgépész váratlanul érkező hangja ránt vissza az elkülönítő csöndességébe és szinte kérdésemmel egy időben ugrok fel helyemről, hogy az ajtóhoz lépjek. - F8T így hozta a tudtomra, hogy nem igazán ért egyet azzal, hogy külön hálóhelyet kaptam a hajón. – egy apró mosoly jelenik meg ábrázatomon, ami szól egyfelől annak, hogy örülök, mert valaki olyannal találkoztam az éjszaka közepén, akit nem az ágyából rángatott ki egy túlpörgött, sűrűn pittyegő robot, másfelől pedig csak mosolyogni tudok ezen a szerencsétlen helyzetemen. - Mutatott néhány képet a múltamból, az osztagomról, a küldetésünkről, a fogságomról és a szérumokról… - ebben az egy mondatban valószínűleg több olyan szó is van, amit érdekesnek találhat a túloldalon ügyködő Sam, én pedig nem fogok elzárkózni a válaszok elől. Úgy sem tudok hová menni és egyébként is a legutóbbi gépházas találkánk idején nem volt alkalmam elmesélni a magam történetét. - Sikerült megjavítani a kommunikációs rendszert? – érdeklődök a munka felől, hogy ha már miattam a túlóra túlóráját is kénytelen magára venni, legalább szóval tartsam kicsit.
Tényleg reméltem, hogy most már a jól megérdemelt pihenés jön, de úgy tűnik, hogy nincs szerencsém. Ha nem magától lesz baja a hajónak, akkor F8T tesz róla, hogy munkát találjon nekem, de azért különös, hogy bezárta Nikolait. Vajon miért tette? Ezt mindenképpen meg fogom kérdezni tőle, de nem ma! Ha itt végeztem, alszom. Muszáj, mert már az utolsó utáni energiáimat használom fel, és nem kéne összeesni itt az ajtó előtt, akkor aztán mindketten rosszul járnánk. - Igen, én vagyok. - kissé fáradtan felelek neki, de próbálom nem kimutatni, hogy valóban nem pihentem. Érdeklődni kezdek, a beszélgetés egyébként is ébren tart, a válaszára viszont csak fejet csóválok. Tudtam én, hogy az ő robotkarjai állnak a háttérben. - Nem tudom, hogy mi ütött belé, nem szokott így viselkedni. Majd megvizsgálom, ne aggódjon. - én annyira nem tudok mosolyogni a helyzeten, kezd elegem lenni. De persze nem a férfi a hibás érte, és úgy tűnik, hogy ő nagyon is kommunikatív, mert már mesélni is kezd, méghozzá olyan dolgokat említve, amik igen csak személyesek. Nem titkolózik, és szerintem tudja jól, hogy kíváncsi természetű vagyok, ezt már a gépházban is megfigyelhette. - Fogalmam sincs, hogy miért tette ezt. Mesél róla vagy inkább ne kérdezzem? - külön-külön nem kérdezek rá minden részletre, egyelőre nem, majd csak ha kaptam választ. Tényleg érdekelne, hogy ki ő valójában, és mint hallom, elég hosszú a története. Nem fogok elaludni közben, de az idő gyorsabban telik majd, bár nem lesz szükségem túl sok időre az ajtó kinyitásához. Egész szépen haladok, már leszedtem a panel egy részét, szóval még néhány perc, de kezdem úgy érezni, hogyha Nikolai valóban beszélni fog, akkor mégse térek még nyugovóra. Ki tudja, hogy mikor lesz legközelebb alkalmam arra, hogy kettesben találkozzak vele. Bár... Katrina előtt se titkolózott, de sose lehet tudni. - Igen, most végeztem. Elég sokáig tartott, már a parancsnok is utánam jött csesztetni, hogy miért nincs még kész, mintha direkt húztam volna az időt. - nem szoktam ám így beszélni, de tényleg nem örültem a megjegyzésének. Eszembe jut viszont a rövid társalgásunk, annak kapcsán pedig a potyautas is. Vajon Ő volt a felelős a meghibásodásért? Most valamiért nem érzem úgy, de nem hallgathatok az ösztöneimre, azok már régen is becsaptak. - Maga hogy-hogy nem alszik ilyenkor? - én bezzeg milyen szívesen aludnék... Hangomból talán ki is vehető ez a gondolat, és tényleg nem értem, hogy Nikolai miért sétálgat a hajón. Ez ismét picit gyanús, de elhessegetem ezt a gondolatot, nem akarok gyanusítgatni senkit se, főleg nem egy kis esti sétáért. De meglehet, hogy F8T is azért zárta be ide, hogy ne csatangoljon csak úgy egyedül az Arkanon.
Az utóbbi néhány napban egy, még számomra is kissé furcsa tézis magja ültetődött el a fejemben, mely óráról órára elő-elő kerül és nem hagy nyugodni. Könnyen lehet, hogy az alvás nélkül töltött, mélyen a gondolatokba merült órák kényszeredett képzetei ezek és minden alapot mellőznek, de ebben az új világban inkább mindent komoly fenntartásokkal kezelek inkább, mintsem kelepcébe sétáljak. Mondom ezt úgy, hogy egy csapda legmélyén ücsörgök, arra várva, hogy kihúzzanak onnét. Viszont, ha elvonatkoztatok attól, hogy egy kis robot csalt tőrbe és hajlandó vagyok megvizsgálni az eset másik oldalát, akkor nem mehetek el amellett, hogy különféle összeesküvés elméleteket generáljak. Először néhai parancsnokom képét jelenítette meg egy korabeli bejegyzés körítésében, majd azok a helyszínek jönnek sorról sorra, melyen fogvatartottak minket. Végül a szérumok kerülnek egy felvillantásnyi időre, melyek sokunk halálát és a képességeim létrejöttét okozták. Olyan, mintha látszatszerűen elcsalt volna valahová, de ezzel együtt meg is mutatott volna valamit, ami eddig elkerülhette a figyelmemet. Mintha szétszórt volna ezernyi mozaikdarabkát, melyből összeállíthatok valamit, amit ő már sejthet, hiszen óriási ismeretanyag van a memóriájában a szinte kimeríthetetlenül mély Földi információs halmazból, amihez hozzáfér. Persze fenntartja saját nem szeretlek álcáját, amolyan F8T módra. De lehet csak én szeretnék valamit bele látni ebbe, emberi alakba önteni a kis gazfickót… - Szabadkozhatnék és kérhetném az elnézést, hogy már megint én és ismét nem csináltam jószerivel semmit, de inkább nem teszem, mert úgy érzem a bocsánatkérésekkel már régen tele a padlás. – átérzem a helyzetét, fáradt, leterhelt és mint mindenkinek neki is megvan a saját baja, de mint közlegény mindenki más baja természetesen előrébbvaló kell, hogy legyen, a hierarchia értelmében. - Ha nem okoz gondot, valamikor válthatnék vele én is néhány pittyenést? – tudom, hogy gyanússá válok ismét a mondatommal, de szerintem egy Földi ismerheti annyira magát, ezzel együtt pedig engem, hogy tudja, de legalább sejti, hogy mit és miről szeretnék megtudni. Talán már ő is kutakodott utána, vagy éppen minden nap nyomoz, hogy kiderítsen valamit. - Érzékeny érzelmi ponton támadott, igazi nehéztüzérség ahhoz képest milyen kicsi. – csóválom meg fejemet mikor belegondolok a megvezetésbe és abba, hogy milyen könnyedén sétáltam be az elkülönítőbe. - A Keleti régió akkoriban több hadszíntéren is csatákat vívott, mondhatni több ellenségünk volt, mint barátunk és a hab a tortán, hogy akit barátnak gondoltunk, a legnagyobb ellenségünk volt… Politika… - megvonom a vállamat, mert ez a dolog sosem érdekelt, én hű voltam a régióhoz, mely gyerekkorom óta ételt és otthont adott, felnevelt és kitaníttatott. Végeztem a dolgom, nem kérdeztem, csak teljesítettem. - Egy küldetés során fogságba kerültünk, a körülményekre valamiért nem igazán emlékszek, de minden nappal egyre több és több dolog jut eszembe, mely egyre egységesebb képet alkot a fejemben. – és ezzel együtt egyre több kérdést is felvet - Több héten keresztül, ezernyi kísérletet végeztek el rajtunk, gyakorlatilag élő halott állapotba kerültünk, erőtlenül tűrtünk, míg végül csak én maradtam. Tizenhat napja pedig felébresztettek és elkezdődött az új életem, mely ott folytatódott, ahol a régi abbamaradt azzal a különbséggel, hogy a Volentisen már csak használták azokat a képességeimet, melyeket a kísérletek során szereztem. És én ezt nem akartam. – hátamat az ajtónak döntve beszélek, próbálom nem untatni a főgépészt, de szeretném, ha az Arkan potyautasáról egy kicsit egészebb kép alakulna ki. - A kísérletek egyik átkozott hatása, hogy minimális a pihenési igényem. Most sem tudtam mit kezdeni magammal, így sétára indultam, de elnézve a helyzetemet, inkább maradtam volna nyugton a szobámban. – válaszolok őszintén, mert nincs takargatni valóm, nem készülök az Arkan elfoglalására, egyelőre egyetlen célom van, válaszokat kapni a kérdéseimre a lehető legtávolabb a Volentistől. - Főgépész! – szólítom meg kisvártatva a túloldalon serénykedő nőt – Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de mit állapított meg a hibával kapcsolatban? Magától ment tönkre, vagy valaki hozzányúlt? – kíváncsi vagyok a válaszára, mert, ha valaki belenyúlt a kommunikációba, akár még a hajón is lehet. Ez pedig veszélyes irányba terelheti a történéseket.
Hiába töltöttem már így is több, mint 30 órát megállás nélkül a munkával, úgy tűnik, hogy ez az időszak nem ér véget. Persze szegény Nikolai nem tehet róla, mégis, egy picit azért haragszom rá, hogy pont ma kellett így járnia, de ezt azért igyekszem nem kimutatni. Azért vagyok harapós, mert már jó ideje nem aludtam, sokan a helyemben hasonlóan lennének. - Nem tehet róla, hogy F8T kikezdett magával. - pillantok az ajtón át a férfire, majd ez után jelzem felé, hogy meg fogom vizsgáni a kis robotunkat, mert nem normális ez a viselkedés, még tőle se. Ahogy viszont Nikolai jelzi felém, hogy Ő is szeretne vele beszélni, kissé meglepődve fürkészem az ajtót, és nem tudom, hogy erre valóban nekem kéne-e engedélyt adnom vagy sem. Van egyáltalán bármi beleszólásom? - Attól tartok, hogy egyedül még nem fogja megérteni, ahhoz több idő kell, de persze megpróbálhatja. - hiszen a pittyegések értelmezése azért nem pár nap alatt történik, nekem is hosszabb idő volt. - De én csak egy közlegény vagyok, nem adhatok magának parancsot. Nem tőlem kell erre rákérdeznie. - vagy akár teheti azt, amit én. Nem kérdez meg senkit és teszi azt, amihez kedve van. Megérteném... és meg is értem, de ettől függetlenül persze gyanús. De főleg azért, mert amióta a hajón van, semmi se működik úgy, ahogy kellene. - Ért hozzá. - mosolyodom el kissé az ügyködésem közbe, majd némi szikra csap ki a panelból, de mindez csak pár másodperc, de éppen elegendő ahhoz, hogy megégesse tenyeremet, melyből némi vér a padlóra csordogál. - A francba! - kapom el kezem hirtelen. Fáradt vagyok és figyelmetlen... nem jó ötlet ilyenkor szerelni, de most már nem hagyom félbe azt, amit elkezdtem, így az övtáskában lévő egyik rongyot rátekerem a kezemre, szorosan, hogy elálljon a vérzés - vagy legalább addig kibírja, amíg a kabinomba érek és lefertőtlenítem, na meg bekötöm -, majd folytatom tovább a munkát. Én a férfival ellentétben azért érzem a fájdalmat, így lassít is a munkálatokban, de próbálom ezt nem kimutatni, hiszen erős nő vagyok. A gondolataim pedig a potyautasnak hála nemsokára már a fájdalom helyett rá terelődnek, miközben a történetét hallgatom. Nem titkolózik és semmit se kell kiszednem belőle, szívesen mesél magától nekem. Néha egy pillanatra félbehagyom a munkát, miközben az ajtót fixírozom, és azt kell, hogy mondjam, hozzá képest nekem csodás életem volt... és van is. Nem irigylem, sok mindenen kellett átmennie. - Sajnálom Nikolai, hogy ennyit kellett szenvednie, és hogy még mindig nem érezheti magát biztonságban. A kapitány biztosan kitalál majd valamit, hogy az Arkanon maradhasson... és nekem is jó lenne még egy gépész. - a mondatom végén elmosolyodom, melyet talán a másik is észrevesz. Hasznát venném, és talán tudnánk is együtt dolgozni, talán meg is értenénk egymást. Nem bánnám én se, ha lenne még valaki, akivel őszintén beszélgethetek, mert sajnos nincsenek túl sokan, Ők, akik itt születtek az űrben, teljesen más felfogásúak és képtelenek teljesen megérteni minket. - Amikor ide kerültem, nem sokkal az után, hogy felébresztettek, én is sokszor mászkáltam éjszakánként. Nehéz volt megszoknom, hogy mikor van nappal és mikor éjszaka, de előbb-utóbb rá fog jönni, hogy milyen kicsi is ez a hajó. - az igazi sétákra tehát nincs lehetőségünk. Nem olyan ez, mint a Föld volt, ahol oly sok kilóméteren át gyalogolhattunk, ha éppen ahhoz volt kedvünk. Itt max körbe-körbe mehetnénk, ami nos... nem lenne túl izgalmas. Egy rövid időre csend áll be közénk, de ahogy meghallom a "főgépész" szót, már halkan kattan is az ajtó, és néhány másodperccel később ki is nyílik előttünk, így a választ már úgy mondhatom, hogy már a másikkal szemben állok. Nem nézek már ki olyan tisztán, mint amikor a gépházban találkoztunk, akad rajtam bőven olajfolt, és a ruhám is pár helyen szakadt, illetve most a bal kezem vérzik is, de azért megvagyok. A kialvatlanság miatti vörös szemeket és azok alatti táskákat pedig ne is említsük. - Valaki hozzányúlt a rendszerhez, az okozta a meghibásodást. Tény, hogy Ön is gyanús Nikolai, hiszen nem ismerjük, de van más is, aki okozhatta. Ne aggódjon, kiderítik az igazat. - kis szünetet tartok, miközben a férfi szemeibe tekintek, mintha próbálnék választ találni a fejében szavaimra, és mintha akarnék mondani valamit, de aztán mégse teszem. Úgy érzem, hogy nem ő a felelős mindezért, de nem lehetek biztos benne. Az ajtó viszont végre nyitva, bár nem végeztem túl jól a dolgomat. - Elnézést, hogy ilyen sokáig tartott kiszabadítanom, máskor pár perc alatt ment volna. - ismét érzem, hogy némileg megszédülök, kezd lassan nullára csökkenni az energiám, így inkább az elkülönítő falának dőlök, miközben jobb kezemmel megtörlöm kissé izzadt homlokomat. Levert a víz egy pillanat alatt. Utálok gyengének tűnni mások előtt, így most is próbálom leplezni azt, hogy bármi gond is van, így megköszörülöm torkomat, miközben sápadtan a másikra nézek. - Egyébként talált érdekes helyet a hajón? - próbálok érdeklődni tőle, bár érzem én is, hogy elég suta kérdés ez, de most többre nem futja. Az agyam se fog már úgy, mint kéne.
Valószínűleg nem csak sokan, hanem mindenki harapós lenne egy feszített, harmincórás munkával töltött ébrenlétet követően, főleg akkor, ha a hab a tortán a potyautas egy amúgy sokszorosan biztosított helyről történő kiszabadítása lenne az éjszaka kellős közepén. Abban a pillanatban, ahogy Sam alvás helyett veszi a fáradtságot és szó nélkül nekilát a feladatnak, adósává tesz engem. Nem mondja ki, nem érezteti, nem tesz semmit, amivel ezt a tudomásomra hozná, ezt a dolgot én érzem, én vagyok érte hálás, mert gyaníthatóan nagyon kevesen vannak ezen a hajón, akik segítenének nekem. Nem okolom őket, sőt, fordított esetben én is kétszer meggondolnám vajon segítenék-e, de a főgépész nem ehhez a részéhez tartozik a legénységnek. - Valamikor el kell kezdeni az ismerkedésünket. – jelentem ki immáron derűsebb hangon, miközben F8T sajátos ismerkedési programjának kellős közepén ácsorogva várom a kiszabadításomat. - A második beszélgetésünk talán nem lesz ennyire bizalmatlan… - reménykedek, de őszintén megvallva, fogalmam sincs, hogy mit állapíthatott meg velem kapcsolatban a kis robot. Egy robot skatulyájából elképzelhető, hogy nehezebb kikerülni, mint egy emberéből. - Valamit majd csak kitalálok. – nem hiszem, hogy valaha is engedélyt kapnék arra valakitől ezen a hajón, hogy szabadon informálódjak F8T-től, vagy akár bármire is felhasználjam az információit. Ez viszont egyet jelent, hogy előbb vagy utóbb, de tilosban kell járnom. Az ajtón túl történő szikrakicsapást nem érzékelem, idebent ugyanolyan csönd és félhomály uralkodik, mint percekkel korábban és mesélésem hangjai is elnyomják a kintről érkező szitokszócskát. - Mindenkinek meg van a maga keresztje, amit cipel Samantha, ez a világ sem tökéletes, ahogyan soha nem is lehet az. – a mosolyra visszamosolygok, határozottan szimpatikus számomra a nő és bár lehet nem kellene, de kezdek megbízni benne. Könnyen lehet azonban, hogy ezzel hibát követek el, de úgy érzem valahová tartoznom kell, segítőket kell találnom, akiket én is ugyanúgy segíthetek a saját bajukban, ahogyan ők engem, így talán közelebb kerülök a válaszaimhoz, melyeket ébredésem után üldözök. - Örömmel segítenék a feladatokban. – ez így is van, de attól tartok, hogy a helyzet ugyanaz, mint F8T vizsgálatával kapcsolatban. Nem tudom elképzelni, hogy megengedjék nekem a szolgálat azon formáját, hogy segítsem Sam munkáját a hajón. - Köszönöm. – ez az első szó, miután a zárak engedése után az ajtó kinyílik előttem. - Más? – ez pedig a második, ami inkább kiszalad a számon, mintsem tudatos és bár nem akarom újabb és újabb kérdésekkel traktálni így harminc óra munka után a főgépészt, ám valami szöget üt a fejembe. Mivel tudom magamról, hogy nem én vagyok az, aki hozzányúlt a rendszerhez, számomra világossá válik, hogy van legalább egy valaki, feltételezhetően a hajón, aki nem ért egyet a flotta célkitűzésével, vagy úgy általában a Consilium eszméivel és megpróbálja szabotálni az űrhajó berendezéseit, rosszabb esetben az egész Arkant úgy, ahogy van, mindenkivel együtt. Feltehetően az illetőnek, vagy illetőknek itt kell szolgálnia most is, mert a Volentisről elég nehéz lenne kézben tartani, illetve kontrollálni egy ekkora méretű projektet, így innentől, nem tudok a legénység és a kiszolgáló személyzet javarészében megbízni. Jobb, ha óvatos leszek a továbbiakban, mert könnyen belenyúlhatok valamibe. - Ne vicceljen, így is rekordidő volt, ki más tudná egy ilyen hosszú nap után ennyi idő alatt kinyitni F8T zárása után az ajtót. Jöjjön, a szobájához kísérem. – csak akkor veszem észre a véres rongyot bal kezén, mikor óvatosan felé nyúlok. - Ezt pedig mindjárt rendbe hozzuk. Mi történt? – mutatok a sérülésre, majd, ha nem veszi tolakodásnak közeledésemet, támogatóan próbálok fellépni, nehogy egyensúlyát veszítse úton a szobája felé. - Nem jutottam túl sokáig, mert F8T átvette a kalauz szerepét és rövid úton az elkülönítőben találtam magamat. – még mindig mosolygok magamon, milyen könnyen dőltem be a robot trükkjének, de nem baj, legközelebb már dörzsöltebben kezelem vele kapcsolatban a helyzeteket.
Egyáltalán nem lepődöm meg azon, hogy F8T atrakciója után szeretne Nikolai még több információt megtudni tőle, de mástól kell majd ehhez engedélyt kérnie. Persze az is lehet, hogy magánakcióba kezd, de hogy annak mennyire lesz jó vége? Nos... Inkább nem mennék bele. - Azért ha lehet, ne váljon még jobban gyanússá a legénység számára. - jegyzem meg kissé komorabban, mert ha mások tudta nélkül piszkálja meg a kis robotot, akkor mindent vissza fog mondani a tiszteknek, és Nikolai bajba kerül. Én figyelmeztettem, innentől kezdve az övé a döntés, hogy hallgat-e rám vagy sem. Az ajtó viszont még nem nyílik, sőt, némi szikrának hála felhasítja tenyeremet, így jöhet a halk szitkozódás, majd rongy keresés, és mintha semmi se történt volna, dolgozom tovább. Csak néhány másodperc esett ki. A férfi története viszont leköt, így érdeklődve hallgatom mindazt, amit megoszt velem, és kifejezem sajnálatomat is felé, hiszen elhiszem, hogy elég szar számára most minden. De igaza van, mindannyian hordozzuk a magunk keresztjét. - Egyet kell értenem. - ha az Arkanon maradhatna, akkor talán idővel hasznát is tudnánk venni, hiszen egy hadnagy ötlete volt, hogy engednem kellene neki, hogy segítsen. Persze nem tudom, hogy erre mikor kapunk igazi engedélyt, de valószínűleg majd az után, hogy a potyautasunk tisztázta magát. Az már jó jel, hogy örömmel segítene. Az ajtó végül kinyílik, én pedig még mindig őszintén felelek a férfinek, és ahogy visszakérdez, akkor esik le, hogy mekkorát hibát követtem el. A parancsnok megkért, hogy senkinek se szóljak erről, így kissé zavartan harapom be ajkam, miközben a férfi arcát fürkészem. - Megkérhetném, hogy ez maradjon kettőnk között? Nem lett volna szabad elárulnom senkinek se, és bajba kerülhetek miatta... - most majd kiderül, hogy mennyire bízhatom meg Nikolaiban. Ha valaki másnak is elárulja azt, amit most mondtam neki a hajó megrongálásával kapcsolatban és arról, hogy idegen kéz műve... na meg hogy valaki más is lehetett rajta kívül a baj okozója, akkor azonnal tudni fogom, hogy soha többet, semmit se mondhatok majd el neki. Ez egy tökéletes teszt, én pedig reménykedhetek benne, hogy Kristofer nem fog lecseszni ezért is. - Nem válaszolhatok az ezzel kapcsolatos kérdéseire. Már így is sokat mondtam, mint említettem, szóval kérem, ne faggasson. - tényleg nem szeretnék bajba kerülni, így remélem, hogy a férfi megérti kérésemet. Connor kadét gyanús, de Ő már nincs a hajón, viszont nem is kell a szabotőrnek itt tartózkodnia feltétlenül. - Biztosan vannak nálam jobbak is. - mosolyodom el kedves szavaira, a felajánlása viszont kissé meglep. Picit hezitálok, de végül rábólintok, de a segítő kéznek nem engedek. - Jól vagyok! - nézek határozottan szemeibe. A kemény nőt láthatja maga előtt, akinek eszébe sincs beismerni, hogy mennyire gyenge jelen pillanatban. - Csak az ajtó... De nem komoly. - nem fogok ezzel a Dokihoz futkosni, a szobámban van minden, amire szükségem lehet a kezem ellátásához, és a férfi egyébként is biztos alszik. Összeszedem még a cuccaimat, melyek közül néhány a földön hever, majd feltörlöm a vércseppeket is, ez után pedig ha Nikolai még mindig el akar kísérni a szobámhoz, akkor megindulhatunk a közlegények kabinjai felé. - Szeret olvasni? Van pár könyvem a régi időkből, szívesen adok kölcsön magának. - az talán majd leköti némileg. Szeretem gyűjteni a könyveket, mára már ritkaságok, hiszen itt már mindenki a gépeken át szokot olvasi, de én valamiért még mindig ragaszkodom részben ahhoz, ami volt. Persze digitálisan is nagy a gyűjteményem, nehéz beszerezni a könyveket, de bízom benne, hogy idővel egyre több és több fog felsorakozni a polcomon.
Samantha óva intése felkelti a figyelmemet, mert valahogy eddig akikkel összefutottam a hajón a kapitányon kívül nem igazán álltak hozzám és megjelenésemhez pozitívan. Nem ítélem el őket a távolságtartásukért, vagy a rosszallásukért, ám Sam baráti fellépése velem szemben mégiscsak feltűnik. Ha már F8T kimutatta, hogy egyelőre velem szemben helyezkedik el a hajón, addig talán a főgépészt magam mellett tudhatom, de ez egyértelműen igaz visszafelé is. Így, ha bármit tehetek majd a későbbiekben érte, bátran számíthat a segítségemre. - Rendben Samantha, figyelni fogok erre. – egy apró mosollyal és egy biccentéssel jelzem, hogy óvatosan járom majd körbe az információkinyerős témát, de ha már feljött szóba, akkor ezzel kapcsolatban megengedek magamnak egy kérdést. - Mondja főgépész, Ön húzott már ki valamit a kis gazfickóból a saját múltjával kapcsolatban? – nem kérdezek többet, mert szinte biztos vagyok benne, hogy egy Földön nevelkedett embernek, ahogyan nekem is, ezernyi meg egy kérdése van a múltról és a miértekről. Ez a kis kelekótya robot pedig magában rejti mindazt, amire kíváncsiak lehetünk. - Ne aggódjon, tőlem senki nem fogja megtudni, hogy elmondta, viszont én nagyon hálás vagyok az információért. – pillantok hálásan beszélgetőpartnerem felé és ahogyan kérte, nem faggatózok ez ügyben tovább. Nem hiányzik nekem sem, hogy baja származzon abból, hogy túl sok mindent mond el erről a kényes ügyről. - Értettem. – bólintok határozottan, elfogadva a mutatott kemény nő álcát, majd magam mellé engedem az előbbiekben segítségül felajánlott kezemet és segítek összeszedni a földön szétrakott dolgokat. Természetesen csak akkor, ha nem kapkodja fel előlem gyorsan, illetve, ha hagyja, hogy segítsek. - Igen, nagyon is szeretek olvasni. – füllentek, akár egy profi, mert ki nem állhattam a könyveket, de ebben az új világban, mikor két óra is bőven elég ahhoz, hogy kipihenjem magamat, jobb lesz elmenekülni egy másik helyre, ahol eltölthetem az éjszakai magány óráit. - Milyen könyvei vannak? – kérdezek vissza, mintha a címek olyan rettentő sokat mondanának, de talán valami majd megfog bennük, bár összességében teljesen mindegy milyet fog adni, hiszen a szoba sarkainak számolásától mindenképp izgalmasabb és szórakoztatóbb lesz. - Arról tud valamit, hogy a mostani kiküldetésben konkrétan mi az Arkan célja? Van esetleg valami konkrétum, azon kívül, hogy eredményt kell felmutatni bizonyára sok-sok tekintetben a Consiliumnak? – érdeklődök a lazább könyves téma után kicsit komolyabb dolgokról, remélve, hogy nem tévedek tiltott zónába.
Csüt. Jan. 25, 2018 11:27 am
A kommunikációs rendszer hibáját csak nemrég sikerült teljesen megjavítanom, és muszáj beismernem magamnak, hogy elfáradtam. Több, mint 30 órája nem aludtam, így kissé kimerülten tartok a kabinom irányába, ahol majd egy zuhany után fogok bebújni az ágyikómba. Jelen pillanatban semmi másra se vágyom... Na jó, talán egy szendvics is még jól jönne, hiszen alig ettem, de ahhoz már nincs plusz energiám, hogy lemenjek az étkezőbe. Jó lesz az majd alvás után is.
