Elveszetetten kóboroltam ott. Az anyahajón, ahol mindenki azt mutatja, hogy milyen kibaszott boldog. Sosem értettem meg magamat velük. Nem tudtam felfogni, hogy mégis hogyan lehetséges az, hogy el tudják viselni ezt a életet. A saját gyermekeik lelkét tönkre téve hajtanak fejet a Consiliumnak, nem törődve azzal, hogy ez milyen hatást vált ki a kölykeikből.
Engem is így neveltek fel. A szüleim megszállottan rajongtak a Consiliumért, és mintha csak szemellenzőt viseltek volna, nem vették észre, hogy rossz úton járnak. Hogy ez a megszállottságuk el fog venni tőlük valamit, az az engem.  
- Engedjék el őt! - kiabálja tehetetlenül anyám. Fekete haja mind belehullik az arcába. Látom, ahogyan az erőlködéstől keletkezett izzadtság cseppek legördülnek művészien szögletes, vékony arcán.  Szembenézek vele, ahogy az ajtó becsukódik előttem - nem fogja ott túlélni.
- Magának kereste, Daria - apám kemény embernek született, nem hagyta magát, hogy ilyen csekély dolgok, mint hogy a lányát leküldik egy számára ismeretlen, és veszélyes bolygóra, elgyengítse. Én tőle örököltem a keménységet. Nem ficánkoltam, nem hisztiztem, csak álltam ott némán, egyenes háttal, és bámultam anyám elgyötört arcát. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez miatta van. Hogy miatta kellett ott állnom a mentő hajóban, arra várva, hogy végre elszökhessek innen.
- A halál is jobb, mint itt lenni - mondom keményen, és a torkomból felszívva a slejmet, odaköpök magam elé a padlóra. Hátat fordítok a szüleimnek, és a hajó többi dolgozójának, és a lehető legtávolabb vonulok tőlük, hogy fel tudjak készülni a szabadesésre.

- Szóval, hogy is kerültél ide, égi lány? - kérdezi tőlem Aryon, miközben egy zöld levélből nyomkodja ki az átlátszó, ragacsos folyadékot. Rákeni egy lapu levélre, és a homlokomra nyomja. Az arca olyan más, mint azoké akiket fent láttam. Pisze orra, és piros pozsgás bőre arról árulkodik, hogy szinte mindig kint van a levegőn.
- Ki vagy te? - kérdezem, és próbálok felülni, de nem megy. A fájdalom hamar szétárad a testemben, érzem hogy a bordámból és a vállamból indul ki. A fejem is sajog, de az elenyésző érzés ezekhez képest. Aryon értetlenül néz rám, de nem hagyja abba a sebeim kötözgetését.
- Aryon vagyok, tudod, aki kiszedett a roncsból - mondja teljes természetességgel, mintha ez nála mindennapos lenne.