A gyerekkorom egy darabig teljesen átlagos volt. A változás a sorkatonaság idejében történt. A szüleim meghaltak és a nővérem foglalkozott velem és az öcsémmel. Én nehezen tudtam feldolgozni ezt az egészet, de jót tett, hogy pont akkor lettem katona. Teljesen arra koncentráltam, hogy minél jobb legyek benne. Nagyon kemény volt és rengeteget szenvedtem. Rendesen megkínoztak minket, de nem hiába. A sok szívatásnak meg volt az értelme. 16 éves korunkra már szinte érett, felelősségteljes, kitartó és védelmező férfiakká váltunk. Ettől kezdve nem volt kötelező a katonaság, de én annyira beleszerettem ebbe a hivatásba, hogy ott maradtam egy pár társammal együtt.

Egymással szemben álltunk. Mindkettőnk készen állt a harcra, de vártuk az Ezredes parancsára. A pusztakezes harcot gyakoroltuk. Mindig csak egy páros harcolt, a többi meg figyelt és tanult a hibákból. Én pont a legjobb barátomat kaptam párnak. Én a közelharcban jeleskedtem, ő meg a fegyverekhez értett nagyon, szóval tudtunk segíteni egymásnak. Viszont ez nem az a pillanat volt. Itt nem hagyhattam magam, mert az Ezredes elvárta tőlünk. Amint elhagyta a szavát az a bűvös szó, egymásnak estünk. Nem volt hosszú küzdelem és én kerültem ki győztesen. Azért kifárasztott a srác, szóval kissé lihegve másztam le róla és a felettünk álló tapasztaltabb egyénre tekintettem.
- Nem volt rossz Rockwood - mondtam ridegen, mint ahogy általában, viszont éreztem, hogy ez dicséret volt, szóval egy hatalmas vigyor kíséretében húztam ki magam nagy büszkén. Az edzés közben sokszor éreztem magamon a tekintetét, de nem foglalkoztam vele, csak próbáltam rendesen viselkedni. A képzés végén, mikor kifelé mentem, megéreztem egy erős kezet a vállamon. Hátra fordultam és az Ezredes volt az.
- Beszélhetnénk? - nagyon fura volt, hogy így kérte, szóval meg voltam lepődve, de bólintottam. Megvártuk, míg mindenki kiment, aztán becsukta az ajtót. Féltem, meg izgultam is, hisz nem tudtam mit akar. Hirtelen megindult felém, én meg ösztönösen hátráltam, amíg a hátam a falnak nem lapult. Őt nem zavarta, közel jött hozzám... nagyon közel. Látta rajtam, hogy össze zavarodtam. Gyengéden megfogta az állam és megemelte, hogy a szemeibe nézzek.
- Ne félj! - suttogta, majd megcsókolt. Mindig is éreztem, de nem voltam biztos benne. Sose néztem meg úgy a lányokat és nem gondoltam rájuk úgy. Több sráccal voltam egy szobába és ők gyakran beszéltek a szexről, meg a csajokról, de én sose értettem őket. Tudtam, hogy más vagyok, mint ők. Ez volt ez első csókom, de ösztönösen visszacsókoltam és élveztem. Hamar megéreztem azokat az erős kezeket a pólóm alatt matatni, majd a földön kötöttünk ki. Nem gondoltam semmire, teljesen átadtam magam és fantasztikus volt az egész.

- Szép! Lehetne, hogy most megpróbálod eltalálni a mozgó célpontot is? - nevetett a legjobb haverom. Épp egy új fajta sugárvető használatát próbáltam meg elsajátítani, de nem ment valami tökéletesen. Az Ocantison voltunk és felállítottunk pár mozgó bábut, amiken gyakoroltunk. Mivel nyílt terepen voltunk, így hamar körénk gyülemlett pár csaj, akik nyálcsorgatva nézték a bénázásom. Nem is tűnt fel nekik, hogy nem találtam el a célpontot.
- A sok csaj veszi el a figyelmed mi? - megbökött, miközben a lányokkal szemezett. A legjobb haverom és még sem mertem még elmondani neki. Senkinek nem mertem, csak egy-két lánynak, mert tudtam, hogy őket nem zavarja.
- Nem igazán, a tied lehet mind - vontam meg a vállam. Ő el is indult feléjük, de akkor nagy kiabálásra lettünk figyelmesek. Pár katona épp elhurcolt egy férfit. Picit jobban szemügyre vettem és felismertem. Az Ezredes volt az. Kitoloncolták, amiért a saját neméhez vonzódott és képtelen volt utódot nemzeni. Én csak egy nagyot nyeltem és elhatároztam, hogy szerzek egy nőt, akiben megbízhatok és fedez engem ilyen téren.

Már eltelt pár év. A hivatásomra való tekintettel kaptam egy kis haladékot és még nem kellett elvennem és felcsinálnom egy lányt sem. Sokat sikerült már előrébb lépnem a ranglétrán és kiharcoltam, hogy az Arkanon szolgálhassak. A hajókra is kellett pár katona, hisz fel kellett készülni a behatolásokra is. Általában nem volt sok dolgom. Csak járkáltam és figyeltem, hogy van e valami probléma, meg tanítottam egy két dolgot a legénységnek, hogy meg tudják védeni magukat. Na meg a hajón lévő fegyvereket is én tartottam rendbe. A flotta nagy részével már jóba voltam, de voltak olyanok, akikkel még nem beszéltem, viszont róluk is tudtam dolgokat. Volt egy lány, Raven, akit már nem egyszer hallottam, ahogy magában beszélt és a rendszert szidta. Nem tetszett neki, hogy ilyen fiatalon férjhez kellett mennie és gyereket kellett szülnie. Azt gondoltam, hogy megvan az én emberem. Egyik este láttam, hogy még dolgozgatott, szóval vettem magamon egy kis bátorságot és bementem hozzá. Először csak az ajtófélfának dőlve hallgattam, ahogy megint a vezetékekhez beszélt.
- Helló Raven! Mi jót csinálsz? - szólaltam meg végül, mikor elindultam felé.
- Megjavítottam a panelt. Minden fordítva volt bekötve.- Éreztem magamon a tekintetét. Tetszettem neki. Ez jó jel volt, mert így nagyobb esély volt arra, hogy belemegy az alkumba. Szép volt, nem is kicsit, de sajnos nem gerjedtem a lányokra.
-Késő este? Nem is ez a dolgod. Csak nem tilosban jász Raven? - egy cinkos mosoly jelent meg az arcomon. Tudtam, hogy a lányok meg a titokzatos srácokra gerjednek, szóval próbáltam az lenni. Azt is szerették, ha egy férfi határozott és férfias, szóval összeszedtem minden férfiasságom és közelebb mentem hozzá. A falhoz szorítottam, a testünk össze simult. Figyeltem minden reakcióját.
- Már régóta figyellek, a titkos kis útjaid és magadban beszélsz. Sokat hallottam ám. - közben egy apró félmosoly jelent meg az arcomon.
- Csak beszélek össze-vissza mindenféle hülyeséget. Kár az időért… - nem hagytam, hogy befejezze.
- Mit szólnál ahhoz ha azt mondanám, nem kell gyereket szülnöd ha férjhez mész? Tudom mit gondolsz róla, mondtad már magadnak elégszer. - kicsit féltem, meg ideges voltam, mert nem akartam, hogy más is meghallja ezt.
- Ezt mégis hogyan oldod meg? Te lennél az a férj? Szép pár lennénk az biztos, de momentán nem vagyok eladósorban. - Nem értettem, hogy miért nem akarta elhinni az egészet. El is tudtam volna képzelni magamhoz, ha nem lett volna ez a kis bibim.
-De az leszel hamarosan. Kérvényezzük, hogy egymással adjanak össze és nyerünk pár év nyugalmat. Mit szólsz? - Még mindig elég titokzatos voltam, de nem hagytam magam. Mindig is kitartó voltam és bármit megtettem a céljaimért.
-Terméketlen vagy?- Bárcsak ez lett volna a probléma, de sajnos nem.
- Nem, nem vagyok terméketlen. Meleg vagyok. Érted? Nem bukom a lányokra, és nem szívesen lennék spermabank. - böktem ki végül, mert már nagyon vártam arra a válaszra.
- Nem viccelsz?.....Nem viccelsz! Akkor te nem is…izé…tudod….szóval nem… - nevetve a fejemet csóváltam. Általában ez benne volt a lányok első pár kérdésében. Elég érdekesen indult a mi kapcsolatunk, de mára már házasok vagyunk és próbáljuk kijátszani a rendszert, ahogy csak tudjuk. Az igazit még keresem, de ebben a világban nehéz dolgom van. Meglepődne a Consilium, ha tudná, hogy mennyi hozzám hasonló van még köztünk.