Annyira halottak vagyunk. Annyira ki fogunk purcanni. Más sem lüktet a gondolataim közt. Ám a tény okozta adrenalin örömmel tölt el. Izgalommal. Végre valami akció! Belefásultam már az Ocan és a Volentis között való buszozásba. Évfolyamelső voltam az akadémián. A magaviseletemmel voltak gondok, de a teljesítményem kétségkívül kiváló volt. Aztán egy rossz mozdulat a magánéletemben, ami szúrta egy Consilium tag szemét és máris nem volt más jövőképem az egyszerű sofőrködésen kívül, méghozzá a legelcsépeltebb útvonalon. Aztán most megbíztak egy sétahajókázással. Legalábbis annak indult. Másodpilótaként ülök a kapitány mellett, mögöttünk az utastérben pedig három Consilim tag és négy másik fickó értekezik valami Ocan-i gyümölcsből készült italt kortyolgatva. Vagyis… abból az italból már aligha van. Ők pedig remélem alaposan bekötötték magukat, ahogy azt a hangoson bemondtuk. Mert bajban vagyunk. A semmiből rántott be minket egy aszteroida mező, ami gallyra vágta a gépet. Már alig érzem az égett szagot, annyira hozzászokott az orrom. Az most a legkisebb problémánk. Tekintve, hogy megállíthatatlanul száguldunk az Ocan felé, a mentő podokat pedig nem tudjuk kilőni.
- Alig maradt energiánk, kapitány. A hajó a teljes leállás szélén van. - Végtelen türelmetlenséggel sziszegem, ahogy ujjaim görcsösen a kormánybotra fonva még mindig próbálom egyenesben tartani a gépet, bár minek…
- Hogy lehet egy bolygó rossz helyen? Rég a gravitációs övében kellene lennünk.
- Nyilvánvalóan nem vagyunk. - Felpattanok a helyemről, ott hagyva a felettesem által kiszabott feladatot. A kapitány nyugtalan és dühös, nem meglepő. Az viszont igen, hogy még mindig a karrierje miatt aggódik, nem pedig amiatt, hogy meghalunk. De tudod mit? Nekem nincs karrierem, ami miatt aggódjak, úgyhogy teljesen mindegy.
- Abrahams, mit csinál! Üljön vissza a helyére. Most! - Paprikásan szólnak a szavak, de nem teszek eleget a parancsának. Térdre vágom magam a fülke közepén és bontani kezdem a padló rácsozott részét.
- Ez a hajó oldschool. Jó vagyok az oldschoolban. Még működésbe hozhatom a kézi stabilizátorokat. Aztán… - Ám mondatom nem kerül befejezésre, mert a kapitány azonnal félbe szakít. Utálom az ilyen piperkőcöket, akiknek az egyetlen erényük, hogy a megfelelő emberekkel vannak jóban és emiatt van tele csinos plecsnikkel a mellkasuk.
- Felejtse el! A gravitációs övig sem jutunk el amiatt, amennyi üzemanyagot elpocsékolt az aszteroida mezőben.
- El tudom magunkat juttatni az atmoszféráig, ha kilőjük a rakteret. - Tudod mit? Legszívesebben az utasteret is kilőném, tekintve, hogy az a semmirekellő is velünk utazik és lefogadom, azért kell másodpilótaként asszisztálnom ehhez a félresikerült luxus hajókázáshoz, mert ő élvezi. De mivel én vagyok a jó fiú, nem pedig a rossz, hát sajnos… meg kell menteni mindenkit.
- Na idehallgasson. Senki nem lő ki semmit. A raktérben értékes ásványokat és az utasaink még értékesebb személyes tárgyait szállítjuk!
- Kilőjük, vagy meghalunk!
- A raktérben egy bőrönd többet ér, mint a maga egész élete.
A teljesen értelmetlen beszélgetést gépies női hang szakítja félbe. A létszükségleti rendszerek leálltak. A létszükségleti rendszerek még. Hat. Percig. Érhetők el. Oké, most vagy soha. Idő közben sikerült kilazítanom a padlóból a rácsot, kezemben tartom, ahogy hirtelen felállok és leütöm vele a kapitányt.
- Bocs, de ha egyszer meghalok, nem fogok nyolc másik embert magammal vinni a sírba. - Nyögöm be, ahogy felnyalábolom a férfit a padlóról és nagy kínlódás árán bekötöm a másodpilóta székbe. Ezután lerobbantom a rakteret. A padló alá nyúlok, ahonnan legszereltem a rácsot és manuálisan aktiválom a pajzsokat is. Alig tartanak valamit, szinte semennyi energiánk nem maradt, de a hőtől megvéd majd. Értékes perceket veszítek, mivel nem volt segítségem. Az utolsó másodpercekben ülök a kapitány székébe, de sikerül megemelnem a hajó orrát, a stabilizátorok pedig az én oldalamon állnak. Egy fél erdőt letarolunk a bolygó Volentisszel ellenkező oldalán, de kisebb sérülésekkel lent vagyunk. Azt hiszem, kiment a vállam.
Ezért annyira ki fognak nyírni. Mit mondjak, bocs a kupiért? Egyébként is, tudjuk, hogy működnek a dolgok. Az én szavam egy elismert pilótáéval szemben, akit mellesleg leütöttem. És az utasok sem értékelhetik túlzottan a Wes-féle landolást. De mindenki megúszta élve.
Ki tudja, a fekete doboz talán majd bizonyító erejű lesz…