Végre elértem a végcélomat. Végre neki tudunk kezdeni a fontos munkának, nem pedig egyéb dolgokkal foglalkozni. Az én dolgom a gyógyítás, az a barom Cliff meg védje a telepet a támdoktól. Nem jöhetnek be, nem törhetnek ránk, amíg tart a karantén. Merem remélni, hogy az a nagy okos elhíreszteli, hogy karantén alákerült a telep, és így visszavonulnak. Az ő érdekük is lenne.
Miután kiadtam a parancsaimat kerestem egy helyet, ahol betudok rendezkedni. Elsődleges dolgom volt egy labor felállítása. Szerencsére az itt volt, csak a holmimat kellett kipakolnom. Ezt követhette egy fertőtlenítő felállítása, ez kicsit gondot okozott, de megkezdődtek a munkálatok.
Már épp mentem volna, hogy megnézzem, hogy halad az elkülönítés, amikor végre befut Niko. A doktornőre felhúzott szemöldökkel nézek rá, ahogy megfordultam, majd nem tudom nem észre venni vihart vert kinézetét és ezt csak szavai igazolják legjobban.
- Legalább ez meg van. Azon pedig nem csodálkozom, hogy a holtest már nincs – húzom el a számat.
- Három nehéz fiú? – fújok egy nagyot, majd szépen kézen fogom, és egy székre ültetem.
- Csüccs nagy fiú, hagy nézzelek körbe, mert mint tudjuk nem fájsz. – mondom egy mosoly mellett, ami inkább volt bíztató, meg menni fog ez nekünk, mint valami vicces dolgot mondtam volna.
- Azt már én magam is leszűrtem, hogy valami nagyon nincs rendben. Az egyik nővér úgy fogadott, mintha valami istenség lennék. Nagyon örültek, hogy végre ideértem. Érdekelne, hogy ők mikor kértek segítséget, és mikor hagyta el ez az üzenet a telepet – húztam el a számat, és közben, ha tetszett, ha nem elkezdtem Nicot kihámozni az ingből, amit reméltem hogy segít.
- Gondolom azt a tasakot nem adták csak úgy át neked – húztam megint csak el a számat. A végén úgy fog maradni, és valami ferdeszájú nőszemély leszek.
- Baszki, nyugtass meg, hogy azok ott szarabbul festenek , mint te -szaladt ki a számon meglátva a lila foltot.
- Most az első kérdésem az lenne , hogy mennyire fáj egy tízes skálán, de miután ide tudtál jönni, meg mozogsz törni biztos nem tört , de nem jelenti azt, hogy ne repedt volna, vagy valami. Egy nem kis zúzódást viszont magádénak tudhatsz– tapogatom meg a forró bőrét, amin nyilván hidegként hat most a kezem, de ebből se érez semmit sem.
- Még maradsz – parancsoltam rá, ha felakart volna kelni, és kerestem egy tasakot, amit megtördeltem.
- 10 perc, addig innen se ki, se be. Ez pedig itt marad -tettem a lapockájához a tasakot.
- Próbáld kímélni, amennyire lehet, ne okozzunk nagyobb kárt – néztem rá nagyon is komolyan, és kicsit aggódóan. Bár nem csak miatta aggódok most.
- Rá kell jönnük, hogy mi folyik itt – közben megérkezik a kis lóti-futim is, akit kértem, hogy legyen. Rögtön felé is fordultam, miközben tartottam a tasakot Niko hátán.
- Üzenem Cliffemnek, hogy 3 embere az égetőben kiütve várja, én pedig a jelentést, hogy mi a franc volt ez. És azt is tegye hozzá, hogy vagy elkezd beszélni, vagy garantálom, hogy ha megéljük a holnapot, akkor gondolkozhat, hogy az égető lesz jobb választás számára, vagy a Consilium – zártam le a mondókámat , és útjára engedtem az üzenet vivőt.
- Dr nő , a betegeket elrendeztük, mit tehetünk még ? – futott be az egyik nővér.
- Jó lenne ,ha már állna a fertőtlenítő, és nem csak egy. Odakintre is kellene egy. A betegeket továbbra is lássák el a lehető legjobban, ahogy eddig is tették. Én már is neki kezdek a munkának. Viszont ha van harmadik stádiumú beteg látni akarom – nézek rá kérdőn, hogy mi a helyzet.
- Van – válaszolja röviden.
- Megyek megnézem, induljon előre, már is ott vagyok – megvártam míg távozik, aztán Nikohoz fordultam.
- Ígérd meg,hogy nem vereted el magadat az egész teleppel. De valahogy ki kell derítenünk mi folyik itt. Próbálj meg beszélni az örökkel, hátha valamelyiknek megered a nyelve. Viszont azt a ….. kerüld el inkább. Valamit rohadtul titkol – közben elvettem a hűtő tasakot a lapockájától.
- Nem lett szebb, és nem ártana még borogatni, de ez talán kicsit segíteni fog – kotortam elő agy tubust az egyik táskámból, majd mögé léptem, és elkezdtem szépen bekenni azt a vörös foltot, ami tutira fog minden féle színben előbb utóbb játszadozni.
- Amíg ez felszívódik inget tilos felvenni – kacsintottam rá.
- Ha nagyon unatkozol a táskámból kipakolhatsz, de csak óvatosan. Ha meg van, akkor utána felveheted az inget, és mehetsz kérdez-feleleket játszani. Megyek megnézem a beteget, aztán jöhet a kincsed, amit szereztél – érintem meg elismerően a vállánál, majd a nyakamba raktam a tetoszkopomat, kerestem egy maszkot magamra, és elindultam egy mély levegő vétel után.
Alig tettem ki a lábamat a laborféleségből, amikor be futott két katona.
- A vezetőküldött, hogy biztosítsuk a helyszínt – közölték egyszerűen, majd az egyik megállt az ajtó előtt kinn, a másik meg benn egy sarokban, és láthatóan végig nézett mindent.

Érkezésem után szinte azonnal elráncigálnak Elli segédei, éppen csak át tudom adni a nulladik beteg holmiját, máris egy kis helyiségben találom magamat, ahol különböző fertőtlenítőszerekkel semlegesítik az esetlegesen bejuttatott vírusokat. Nagy gonddal és alapossággal végzik a dolgukat, az egyértelműen látszódik, hogy nem ez az első eset, hogy valakit lecsutakolnak, mielőtt érkezésével lefertőzné a folyamat megállításáért felelős személyeket.
Amint készen vagyok az első fázissal, az Alhadnagy elé sétálok, aki rutinosan, tetőtől talpig végigmér, különböző sérülések után kutatva. Magamra erőltetek egy mosolyt, no nem azért, mert nem értékelném az igyekezetet vagy a segítségnyújtást, de a másik oldal ne várjon tőlem nagy hahotázásokat, az esetek többségében csupán csak az alapvető mimikai fogásokat alkalmazom, mindennemű cifrázás nélkül.
- El tudom képzelni, hogy várhattak rád, végre ideért valaki, aki ráncba szedi dolgokat. – szó nélkül veszem le magamról a felsőruházatot, nem vagyok szégyenlős, de igazából eszembe sem jut ilyesmi, teszem azt, amit a Vizsgálóban is tettem, ha gyógyítani szeretnének, akkor nem ismerek tabukat.
- Azt tudjuk, hogy itt rengeteg dolog nem úgy működik, ahogyan kellene. – nem kell sokáig kutatni a korábban roppanó hangot adott helyet, ahol mostanra egy hosszirányú, csúnya lila folt éktelenkedik.
- Csak azt nem tudom még, hogy Cliff tényleg ilyen rossz vezető, mint amilyennek mutatja magát, vagy ez csak valami olcsó trükk, hogy egy jóval nagyobb disznóságot ezzel takargasson. – lassan abban is kételkedek, hogy a segélykérést ő, vagy legalábbis a beleegyezésével adták ki.
- Egy darabig biztosan nem fogják felvenni a munkát. – nem részletezem a történéseket, mert van bőven mire válaszolni.
- Nem tudom, csak két skálaszintet tudok megkülönböztetni. Vagy el tudok jutni az ellátó pontig, vagy nem. Utóbbi esetben nagy baj van. – figyelem a doktornőt, miközben nagy átéléssel végzi munkáját és laikus szemnek teljesen szakszerűen nyomkodja körbe a belilult ütés nyomát törés vagy repedés után kutatva.
- Köszönöm. – veszem át a megtördelt tasakot – és a segítséget is. – pillantok hálásan a doktornőre, majd a bőröm elszínezett felületére helyezem, hogy ne engedje a kelleténél jobban bedagadni a területet és enyhítse testem fájdalmát.
- Attól tartok, hogy ezt meg fogom szegni. – utalok az ápolt terület kikímélésére, meg talán a telep egyben hagyására is egy csöppet, mert ezt ebben a helyzetben képtelenség lehet kivitelezni, de egy biccentéssel azért jelzem, hogy amit tudok megteszek és gondom lesz rá.
- Már így is sokat segítettél Elli. – felelem miután a lóti-futit útjára engedte és némán megállapítom, hogy a Telepnek nagy szerencséje, hogy az Alhadnagy érkezett az ügy kivizsgálására, mert tisztán látszik, hogy ő ért ahhoz, amit csinál és tenni akar azért, hogy ez a nyavalyás kór a karantén falain belül maradjon.
- Akkor majd félmeztelen járkálok odakint, így feltűnő leszek és mindig tudni fogod merre vagyok éppen. – a képtelen felvetésen már én is elvigyorodok, majd újból komolyabb ábrázatra váltok.
- Elli, ezt szeretném, ha eltennéd és magadnál tartanád vész esetére. – a fegyvereinket elvették tőlünk, de a támadóim mindegyikénél volt szolgálati fegyver és hát a dulakodásban kettőnek nyoma veszett, amiért a felettestől meg is kapják majd a méltó büntetést, de nem kell aggódni, jó helyre, hozzám kerültek.
Ezek közül az egyiket, a nőiesebb, de annál halálosabbat szeretném, ha átvenné tőlem az Alhadnagy. A használata pofonegyszerű, nem okozhat gondot és a saját megnyugtatásunk kedvéért jobb, ha nem járkál nélküle semerre.

12 órával később

Látszólag minden kérése teljesült Elli-nek, a sátrak állnak, a Telepen dolgozó segítők mind-mind a keze alatt dolgoznak és az idő múlásával egyre jobban fáradnak. Egyrészt az idő is elhaladt, másrészt az Alhadnagy feszített tempójához nem mindenki van hozzászokva, van, aki egyszerűen kimerül és nem bírja tovább figyelemmel és türelemmel, pedig betegből van bőven és egyre többen produkálnak valamiféle tünetet.
A Lázadókról egyelőre nincsen hír, Cliff valamiért nem küldi a jelentést, amiben korábban megegyeztek, de nem is kotnyeleskedik bele semmibe. Odabent kotlik az irodájában az emberei egy részével, de hogy mit terveznek, az rejtély.
Vírusfronton ezóta talán már sikerült rájönni valamire, én pedig ott segítek, ahol éppen tudok. Ha kell sátrat és ellátó helyet építek, ha kell kérdezősködök, de általános semmiségeken kívül nem sokra jutok, viszont fél szemem a Doktornőn tartom, elvégre ő a kulcs ahhoz, hogy az itteniek és úgy összességében a kolónia mielőbb kiheverhesse ezt a makacs, ismeretlen kórt, ami sújtja őket egy ideje.
- Minnick doktornő! – szólítom hivatalos formában mikor közelebb érek hozzá.
- Tudnánk néhány szót váltani? – remélem, van rám néhány perce és félre tudom hívni.
- Nem ártana pihenned néhány órát, a betegeken nem tudsz segíteni, ha összeesésig dolgozol. – ha sikerül oldalra hívnom csöndesebben, kissé közelebb hajolva hozzá folytatom.
Talán még válasz sem tud érkezni a részéről, mikor egy jókora robbanás kelt riadalmat az éjszaka közepén az egyik épület irányából. Füst és lángok csapnak fel, de, hogy ez melyik szegmense a Telepnek és ott éppen milyen felszerelést tárolnak, azt Elli jobban tudja.

Csak néztem Nikora és közben gondolkoztam, de nem igazán sikerül megfejteni, hogy még is mi a fene folyik itt.
- Az biztos, hogy maga az orvosi személyzet se tudja, hogy mi folyik itt. Ha van is valamit, akkor arról csak azok tudhatnak, akiket beavattak, mindenki más csak pislog, hogy mi is a helyzet igazán - mértem fel a helyzetet már amennyire lehetséges.
- Annak örülök, hogy legalább itt nem kell harcot vívnunk, nem úgy , mint Cliff barátunkkal – még a neve kimondásától is rosszul vagyok. Egyszerűen irritál az a pasas, és úgy érzem, hogy nem tudja helyén kezelni a dolgokat, vagy pedig olyan szintű engedélye van, hogy megengedhető itt ez a művelet, hogy az még nekünk is magasan van. És , ha ez így van , akkor az csak egyet fog jelenteni: Consilium, tanácstagok. Abba inkább bele sem gondolok, hogy esetlegesen magától kezdett bele ebbe az egészbe , és így azt kell, hogy mondjam , hogy legyőzi őt a hozzá nem értése.
- Én olcsó trükkre tenném le a szavazatomat, és arra, hogy vagy magas rangú engedélye van. Vagy pedig saját szakállára dolgozik, hogy elérjen valami magasabb fokozatot. Az eddigiek alapján, hogy nem lettünk időben értesítve, hogy nincs itt a felmentő sereg a lázadok támadása ellen, arra kell következtetnem, hogy bizony ő saját szakállára dolgozik – húzom el a számat, mert az így nem kicsit fogja megnehezíteni az itt létünket. Kétlem, hogy engednének minket kommunikálni. Csak az érdekelne, hogy ki juttatta ki végül azt az üzenetet, ami eljutott hozzánk. Valakinek alapos lelkiismeret furdalása lehet.
- Meg kell találnunk azt, aki kijuttatta az üzenetet számunkra, ő talán tud segíteni, de lehet, hogy tévedek és ez az egész is csak egy csapda , csak a kérdés, hogy kinek – erre eddig nem is gondoltam, csak most ugrott be. És , ha ez így van, akkor egy kérdés maradt: Niko vagy én kellek nekik. ÉS ez szerintem az arcomra is kiűlt, de nincs erre időnk, hogy agyaljunk, mert az idő megy előre, az óra ketyeg, ez a fertőzés meg nem áll meg magától.
- Igazán nincs mit tudod jól- mondom neki a köszönömre, egy részt a dolgomat végzem, más részt meg csak egymásra számíthatunk, és ez egyre csak világosabb lesz számomra.
- Tudom, hogy meg – mondom felsóhajtva, mert azt is tudom, hogy nem fogok tudni ellene tenni.
- Egyet azért tarts be jó? Maradj egyben – szorítottam meg picit a vállát, és egy mosolyt is csatoltam mellé.
- Erős vagy ezt tudjuk, de attól még nem halhatatlan – kacsintottam rá, közben a lotifuti is befutott, de küldtem is a dolgára, majd elnevettem magamat, azon, amit Niko mondott.
- Nem csak én fogom tudni, hanem a telep összes nője – kuncogtam, majd nem kicsit lepődtem meg, amikor oda lépett mellém, hogy a kezembe adjon egy fegyvert. Kicsit értetlenül néztem rá, ugyan akkor teljesen megértettem.
- Tudom, hogy szükséges, de ettől még nem rajongok érte. Ez a dolog életet tud elvenni, én meg élet mentő vagyok – mondtam, mint egy tiltakozás képpen, de ugyan akkor meg elvettem tőle a fegyvert.
- Meg se kérdezem, hogy hol és hogyan szerezted, és még mindig nem rajongok az ötletért – és, hogy lássa tényleg nálam lesz előtte húztam fel a nadrágom szárát és tettem a bakancsom szárába, és viszahúztam rá a nadrágot, persze ügyeltem arra, hogy ne legyen kibiztosítva. Nem kellene, hogy lábon löjjem saját magamat, majd egy mosollyal elköszöntem, és már mentem is dolgomra megnézni a betegeket.

12 órával később is még mindig a vacak mintákat néztem, teszteket futtattam, mert sehogy sem akart összeállni a kép. A nulladik beteg ruhái sem segítettek ezen sokat. Nehéznek éreztem a fejemet, mintha csak egy kő lett volna a nyakamon. Ha nem épp a képernyőt, vagy a mikroszkópot sasoltam, akkor épp a betegek között voltam. És az sem segíti a helyzetet, hogy egyre többen kerülnek köztes, vagy harmadik stádiumba.
Az is kezdett idegesíteni, hogy a vezetőtől egy rohadt üzenet sem érkezett, és nem tudtam, hogy miért. Nikot nem akartam oda engedni egyedül, azok után, amik történtek, pedig már tényleg jó lenne tudni valamit. Épp káromkodva toltam odább egy mintát, amikor Niko megszólított.
- Ennyire ijesztő lennék, hogy hivatalos lettél? – pillantok rá, aztán feltűnt, hogy egy nővérke épp akkor vitt ki valamit.
- Nem pihenhetek, egyre többen vannak rosszul, vagy kerülnek át a hármas sátorba – válaszolom kicsit talán kétségbe esetten.
- Valamit nem áll össze, mint ha valami …- nem bírtam befejezni a mondatot, mert egy hatalmas robbanás megrázta az egész telepet.
- Cliff – morogtam, amikor azon voltam, hogy felálljak, mert sikerült elesnem. És amint a talpamon voltam, nem érdekelt ki merre, vagy mi történik csak elindultam kifelé, hogy lássam is azt, amit hallottam.
- Az üvegház – mondom magam elé, és mintha valami a helyére kattant volna. Se szó, se beszéd futva indultam el a füst, és a lángok irányába, mert látni akartam. Tudni akartam, hogy igaz e, amire gondolok. A nulladik beteg, a névtábla, kertész, és most az üvegház. Akár mi is ez épp most ég porrá.
A robbanás teljesen felforgatta az egész részt, annyira, hogy amikor odaértem nem tudtam nem észrevenni, hogy valami gyökérzet kiált a földből,nem messze volt tőle egy víztározó. Cliff barátunk is ott volt, ő is azt szemlélte. Viszont nekem se kellett több, és tovább folytatva utamat egyenest felé, majd lendült is a kezem, hogy behúzzak neki egyet. Valahogy most nem éreztem azt a fáradtságot, amit az előbb. Az adrenalin dolgozott a szervezetemben rendesen, rakjuk mellé a dühöt , és kész a meggondolatlanság.
- Maga rohadék – mondtam egyetembe az ütésemmel együtt.

Azt én is egyre jobban szeretném tudni, hogy mi a fene az, amibe belecsöppentünk és hirtelen nyakig merültünk. Az már kezd világossá, melyet Elli szavai csak megerősítenek, hogy a Telepen ilyen-olyan beosztásban szolgálók és kutató munkát végző személyek java része nem tud arról, hogy mi is van pontosan a levegőben. Kapnak némi alapinformációt és az orvosi ellátmány idevágó része is tudja valamelyest tompítani a kezdeti tüneteket, de érdemi megoldást nem jelentenek az itt lévő szerek.
A védelemért felelős katonák viszont nem fogadtak minket kitörő örömmel, jobban mondva egy részük ellenséges, a másik részük semleges állásfoglalást mutatott az első percekben. Olyan, mintha megosztottság lenne közöttük, mintha egy kis, egyelőre talán láthatatlan csoport irányítana, a többiek pedig a boldog tudatlanságban lubickolnának, miközben sorra megbetegszenek. Kinek az érdeke ez és mégis mi a célja ezzel? Vajon a túlbuzgó Cliff áll a dolgok hátterében, vagy ő maga is át van verve?
- Nekem valami az súgja, hogy azon felül, hogy nem holmi megfázásról van szó, a háttérben valami sokkal nagyobb készül, vagy ki tudja, az is lehet, hogy már javában zajlik. – megrázom a fejemet, de más egyebet nem szólok Cliff-fel kapcsolatban sem. Találgatni nem szeretnék, de mindenesetre furcsa számomra a fickó, mert elvileg ő volt az, akinek az engedélye kellett ahhoz, hogy idehívjanak, csak éppen arról felejtettek el neki szólni, hogy a Minnick Alhadnagy érkezésével a Telep vezetői szerepben minimum osztozni fog vele?
Főleg, ha azt állapítja meg, hogy nem nátháról beszélünk. Az meg már a pláne mindebben, hogy megneszeltünk és szó szerint lassan már a bőrünkön érzünk valamit, ami nem afelé halad, hogy a kialakult helyzetet gond nélkül, békésen rendezhessük.
- Ilyen ellenszélben, elég nehéz lesz kitudakolni, hogy ki az, aki az üzenetet küldte. Inkább várjunk arra, hogy ő keressen meg minket. – tanácsolom a véleményem szerinti egyszerűbb utat, csak nehogy zsákutcába fussunk és kiderüljön: a nulladik beteg volt az, aki az üzenetet küldte.
- Megpróbálok egyben maradni. – mosolyodok el, de csak nem hagy nyugton a gondolat, mi van, ha mégis tervezett volt minden, hogy idejöttünk, hogy ketten érkeztünk, hogy belém kötnek, ha mind-mind tervezett volt, ha minden arra megy ki, hogy eltereljék a figyelmünket és az igazi cél egy vezető orvos, egy virológus itt tartása. Ilyen közegben sajnos mindennel számolni kell, de talán túlaggódom ezt az egészet és nincs semmi mögöttes tartalom a történetben.
- Ez a dolog életmentő is tud lenni, ha jól össze tudtok dolgozni. – fűzöm tovább a megkezdett gondolatmenetet és kapcsolom össze a jelenlegi helyzetünkkel, mivel jóformán csak magunkra és egymásra számíthatunk.
- Én sem, de jobban érzem magam, ha nálad és nálam is tudok egyet-egyet belőlük. – nem árulom el, hogy honnan vannak a fegyverek, most nem is releváns és a szót sem szaporítom tovább van, dolgunk így is elég.
- Vigyázz magadra! – teszem hozzá mielőtt távozna, végül összekapom én is magamat és megyek segédkezni.

Fél nap elteltével az Alhadnagy ugyanolyan fitt, mint reggel volt, mintha a munka egy csepp energiát sem vonna el szervezetéből. Ez persze nem igaz, nem lehet igaz, hisz emberből van ő is, ahogyan mindenki más a Telepen, de valahogy a tettrekészsége és a hivatás, amit űz, a végletekig tolja a határait.
- Ó nem, de a tekintélyt és a hivatalos formulát a látszat kedvéért nem árt, ha tartjuk. – pillantok gyanakvóan a távozó nővérke után, mert sohasem tudhatjuk, hogy ki az, aki rosszat akar nekünk.
- Mi nem áll össze? – próbálok Elli szemeibe nézni, de a robbanás meggátolja abban, hogy elárulja nekem az utóbbi órákban összeszedett gondolatait.
Segítek a lánynak, hogy mihamarabb talpra álljon és a maga elé mormogott szócskából arra a következtetésre jutok, hogy Cliff nevének említése most sem a legpozitívabb keretek közé emeli a Telepvezetőt.
- Minnick Alhadnagy! Doktornő! Elli! – ismételgetem néhány másodpercenként mindhiába a megszólító, a végére pedig egyenesen felszólító jelleggel, a nagy sebességgel nekiiramodó lányt, aki egyenesen az odújából, a robbanásra előbújó Cliff-et pécézte ki magának.
- Jó estét magának is Doktornő! – ennyit és mást nem is tud kiejteni a száján a bámészkodó fickó, mielőtt felszakadt szájszéllel kénytelen pár lépést hátrálni, mert Elli nem viccel és úgy szájon vágja a Telep vezetőjét, hogy a szenvedő fél hirtelen csillagokat lát.
Az emberei egy része készséggel és annál nagyobb buzgalommal avatkoznak közbe, hogy semlegesítsék a „megvadult” tisztet. Elli-t erősen meglökik, majd egy másik a földre teperi, hogy megbilincselje. Gúnyos ábrázatú pofával kezdi végezni a műveletet, de addigra odaérek és lerángatom a nagydarab embert felettesemről.
Most nem engedik elfajulni az eseményeket és egy lövés hangja zavarja meg a küzdő feleket, de még az oltásban serénykedőket is megtorpantja a munkavégzés közben.
- Állj!!! – kiáltja vérző szájjal Cliff, aki most volt olyan tökös, hogy előkapja fegyvert és a levegőbe lőve állítson meg mindenkit.
- Bilincseljétek meg őket, MOST! – immáron egyenesen én nézek farkasszemet a pisztollyal és mivel nem akarom bajba sodorni a Doktornőt, nem teszek meggondolatlan cselekedetet.
- Vigyétek őket a szemem elől, egyenesen a fogdába! És oltsátok már el ezt a nyavalyás tüzet! Tudni akarom, hogy mi történt, kérdezzetek ki mindenkit, aki jelen volt az utóbbi órákban itt. Mérjétek fel a károkat és a jelentés legyen az asztalomon egy órán belül! – láthatóan dühös, szinte fröcsög, mire mondatai végére ér, mintha nem számított volna erre a robbanásra.
- Mi lesz már? Vigyétek innen őket! – szólítja fel embereit másodjára, mert senki sem mozdul.
Aztán az egyik moccan, de valahogy nem ilyenre számít tőle, mert lépés helyett egyenesen a földre zuhan. Utána a mellette lévő tesz egy pár tétova lépést, végül ő is a földön köt ki.
- Mi van veletek? – néz körbe, de a harmadik, kivert fogú is zsákként hanyatlik a porba.
- Te jó ég... - Elli láthatja, hogy az előbbiekben oly serényen ténykedő tenyeres talpas katona összecsuklik mellette és némi rázkódás után felakadt szemekkel, habzó szájjal vonaglik a földön.
- Megmérgezték őket?!? – pillantok Elli-re, de mire felteszem a kérdésemet, Cliff és az utolsó embere is ájultan rogy a földre.
- A francba... - az a rossz érzés kerít hatalmába, hogy valaki, vagy valakik bábként rángatnak minket és jelen pillanatban nem a Telepvezető a legfőbb ellenségünk.

Tényleg jó lenne tudni, hogy mi folyik itt. Ez, hogy mindenki fél, vagy negyed információval rendelkezik. És nem osztják meg egymást közt vetett oda, hogy ez az egész idáig fajult. Ha rendesen működne az információ áramlás, és a katonák se így állnának a dolgokhoz, akkor szerintem nem lenne itt semmilyen probléma. Még is van, és nem kicsit, és egyelőre nem tudok rájönni mi ez. Adatokra lenne még szükségem, de mindent úgy kell kiharcolnom, vagy kihallanom egy suttogott beszélgetésből. Értem én idegen vagyok, nem ismernek, de azért jöttem, hogy segítsek. Nem hinném, hogy az eddigi jelenlétem másról tanúskodna.
- Nem tudom mibe csöppentünk bele, de remélem a végére járok ennek az egésznek, és mehetünk haza – lassan a hideg is kiráz ettől a sok furcsa dologtól, ami itt megy. Clifftől meg egyenesen feláll a nem létező szőr is a hátamon.
- Kutakodni így is úgy is nehéz -sóhajtok egyet. Sok a zsákutca, a fal. Mintha csak valami labirintusba lennénk.
- Helyes, nem esünk darabokra, te nem leszel boksz zsák , se céltábla – mondom neki komolyan.
- Ha kell egyet előre lépünk, kettőt meg hátra. Várnunk kell a megfelelő pillanatra, hogy meg legyen minden információnk, akkor talán jutok magam is valamire ezzel a vacakkal – csapok kicsit az asztalra, mert amióta itt vagyok nem sokra jutottam.
Egyáltalán nem tetszik az ötlet, hogy fegyver legyen nálam, akkor is, ha igaza van Niconak. Csak egymásra számíthatunk, és nem tudjuk mi lesz ennek még itt a vége.
- Jó, rendben, de csak végszükség esetére – nyugtázom a fegyvert, amit szépen és annak rendje módja szerint elrejtek magamnál.
A fegyver még mindig nálam van azóta is. Jövök megyek vele, és már- már megfeledkezem róla, amikor olykor érzékelteti magát egy mozdulatnál, hogy nálam van.
Előrébb még mindig nem jutottunk, de szerencsére túlzottan hátra sem. Valami hiányzik, és nem tudom mi az. Egy lánc szem, aminek hiányában a többi nem áll össze.
- Valami …- mondanám, de bum. Ez a pasas még megölet minket. Az lenne a dolga, hogy vigyázzon a telepre, a lakóira. Aztán valami mintha beugortt volna. Meg se hallottam, hogy Nico engem szólongat, csak mentem a robbanáshoz, mentem oda, ami választ adott, ami megadta, ami hiányzik.
Az a fa, a gyökerei, azok nem ide valók… A víz… A kezem pedig már lendült is neki annak a személt ládának. Hát ezért titkolózik…Ezért nem mond semmit sem, ezért van minden felett jó vastag fátyol, amin senki sem lát át.
A következő pillanatban valaki meglök, a földre kerülök estemben, de már valaki nehezedik rám. Szabadulnak, de erős kéz az, ami tart.
- Eresszen – adom parancsba, de már Nico is ott van. Cliff szavaira pedig keservesen felnevetek.
- Tegye csak meg, zárjon csak be, maga se fogja megélni a holnap, az emberei sem, én sem. Bár az lehet, hogy még hamarabb, mert tesz róla, hogy eltitkolja a kis művét. Mondja csak az emberek maga körül tudják, hogy megmérgezte őket? – nézek körbe. Fogalmam sincs minek köszönhetően ,d e hullani kezdtek körülöttem az emberek.
- Látják, ez az ember tehet erről – állok végre a lábamra, és Nicora nézek. Elrebegek neki egy néma köszönömöt, és azt hiszem a kérdését pedig megválaszoltam.
- Azonnal vigyék őket az ispotályhoz – adom parancsba az lévő embereknek, és mit sem törődve Cliffel, meg a pisztolyával a bajba került katonákon próbálok segíteni.
- Ne fogják le őket, csak ügyeljenek arra, hogy ne nyeljék le a saját nyelvüket – adom ki az újabb utasítást.
- Magát meg 1 perc múlva várom hatszemközti beszélgetésre, addig jól gondolja meg, hogy mit fog nekem mondani, mert se az orvosi végzetségemre, se a jó istenre nem fogok esküt tenni, de átadom magát az embereinek ezek után – néztem fel Cliffre, akit a megmaradt állva maradt emberek is csak méregetnek.
- Nincs vesztegetni való időnk – fordulok Nicohoz, remélem a tüzet megfékezik, mert nekünk más dolgunk van. Azonnal indultam a betegek után, a maradék ember pedig tett arról,hogy Cliff barátunk kövessen, és amíg én a betegekkel foglalkoztam Nico vigyázott rá.
- Lehetőleg csak szemmel öld – kacsintottam Nicora mielőtt ketté váltunk volna. Amint pedig végeztem siettem is vissza hozzájuk

- Vegyük csak akkor szépen sorjában, és szóljon, ha nem igaz- fordultam Cliff felé.
- Maga engedélyével, vagy legalább is tudomásával az üvegházba bekerült egy őshonos fa, ami kísérleti utón keverve lett ki tudja pontosan, hogy mivel. Remélem tudja,mert ha nem akkor nagy szarba vagyunk. A fa a vártál tovább fejlődött, mert kitört az üvegházból. A kérdés itt csak az, hogy tudtak e róla vagy sem – pillantottam fel rá.
- A fa gyökerei utat találtak a kúthoz, ami érthető módon az üvegháztól nem messze van, de a kút a fától fertőzött lett. Megmérgezte valami útón, módon a vizet. A kérdés újra csak az itt, hogy erről tudott e, ha igen, akkor miért nem tett ellene. Szóval Cliff meséljen nekem valami szépet - álltam meg előtte.
- Mondja csak az a nulladik beteg, a kertész, a mérgezésbe halt bele, vagy kapott egy kis segítséget talán?