☆ Több hektárnyi kerítéssel körbevett, zöld terület az istállók mögött, ahová az állatokat kihajthatják napközben legelni. Jó idő esetén egész éjszakára kint maradnak.

- Elli!!! – kiáltom, két leadott hosszú sorozat között, de ebben az óriási zajban, füstben és kavarodásban, amit az előbbi robbanás okozott, szinte biztos, hogy nem jut el hangom a címzettig. Hogyan is jutna, hisz "csupán" egy csatatérré változott alakuló tér választ el minket egymástól, így kimondott szavaim inkább szólnak az erőteljes aggodalmam kinyilatkoztatásaként, mint célul kitűzött figyelemfelkeltésért.
- Uram! Óriási túlerővel állunk szemben és folyamatos tűz alatt vagyunk... - kétségbeesett hangon adja le az egyik fiatal rádiós a jelentését, aminek a végét nem hallom, mert már rohanok kifelé a szétlőtt, porral telt épületből, egyenesen az udvar közepén lángoló járművek felé, hogy célba vegyem azt a siklóféleséget, melyre nagyjából egy perce rángatták fel az Alhadnagyot.
Testem visszajelez, a fegyvert is alig bírom már, nem hogy újból lőni tudjak, túlságosan erős ez a vírus, mely még most is aktívan tevékenykedik a szervezetemben és külső jelként, egészen absztrakt, vörös ábrát rajzol bőröm felszínére, a nyakam bal oldalától egészen az arcom vonaláig kúszva.
Homályosodik a kép és folyamatosan lassulok, hiába szeretnék futni, egyszerűen nem tudok, fejem mellett egymás után süvítenek a lövedékek, robbannak a közelemben a gránátok, fülsiketítő hangorkán közepette küzdök meg minden egyes méterért.
A siklónak csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető gép lassan, de biztosan emelkedni kezd, fedélzetén az elfogott Doktornővel és az ampullákkal, a felkavart, finom homokkal és porszemcsékkel kevert levegő fullasztó közegében az egyik felrobbantott roncs mellett a földre rogyok… …talán itt és most fogok elbukni és ezzel együtt elveszítni Elli-t is?

...48 órával korábban...

A feltűnés elkerülése végett nem beszéltünk össze a küldetésre érkezett felettesemmel, így Moor Tizedes zsenialitását kértem segítségül, hogy aztán véletlenül pont úgy alakuljanak egyes beosztások, hogy az Ocan ezen küldetésére én legyek Minnick Alhadnagy testi épségéért a felelős és ezzel részt vegyek ezen a Telepes-bázis látogatáson, ahol értesüléseim szerint valami kezelhetetlen kór ütötte fel a fejét, ami a szokásos gyengeségekkel, lázzal és fejfájással jár. A helyiek, orvos és gyógyszerhiány miatt azonnali segítséget kértek, aki meg is érkezett feljebbvalóm személyében.
Az utunk során nem beszéltünk szinte semmit sem egymással, közös játszmánk titokban tartására úgy tűnik mindketten nagyon ügyelünk és nem adunk esélyt még véletlen találgatásoknak sem, így egészen a landolásig, ami az egyik távoli Telepes kolónia, mondhatni erődjébe vezet.
A siklóról mi ketten szállunk le, nálam a fegyver, nagyméretű hátizsákomban, és oldaltáskámban a szükséges készletek, gyógyszerek, kötszerek, ami kellhet, plusz egy fémláda, a Doktornő felszerelésével.
Nos ez az, ami nálam van, hogy még mi az amit hoztunk, az hamarosan kiderül, de előbb a Telep vékonydongájú vezetője érkezik fogadásunkra, néhány őrrel a háta mögött.
- Üdvözlöm Önöket, már nagyon vártuk az érkezésüket, jöjjenek gyorsan, idekint nem vagyunk biztonságban. – kezet nyújt Elli felé, majd felém is, végül sietve elfordul tőlünk és int, hogy kövessük őket befelé.

Füst van mindenhol, zúg a fülem, és nem hallok semmit sem. A fejem kóvályog, és nem tudom, hogy merre van az előre, vagy merre van a központ. Azt se tudom, hogy mi történik.
Egy kezet érzek magam körül, emel… A fejemet fogom, a táskámat keresem, azt nem veszíthetem el, arra szükség van… Kezemen érzek egy másik kezet, valaki visz, valaki elveszi a táskámat. Hangokat kezdek hallani, de nem kapok levegőt, köhögök, fulladok. Még mindig érzékelem , hogy visznek. Nem tudom kik ők, nem tudom beazonosítani…


Két nappal ez előtt kaptam egy fontos hívást. Mi vagyunk legközelebb, vagy is inkább én vagyok a legközelebbi orvos, és szükség van rám a Telepesek bázisán. A kapitány jött a hírrel, de ugyan akkor olvastam magam is már a jelentést. Kérdés nélkül igent mondtam, és már rohantam is pakolni. Egy csomó mindent összeszedtem , amit csak tudtam.
Gyógyszerek, felszerelések, minden , amire csak odalent szükségem lehet, és tudom, hogy nincs meg nekik. Magamnak csak egy hátizsákba pakoltam pár holmit, azzal el leszek, illetve egy kisebb fém táska is volt nálam, amiben egy igen érzékeny műszert vittem magammal. Egy elemző, amit magam is használok a laborban. Illetve egy hütőkapszula, amibe mintákat hozok magammal, mert fogalmam sincs, hogy mivel fogok szembe állni.
Örültem, hogy Nikot kaptam kisérőnek, mert őt ismerem, és tudom, hogy megbízhatok benne.
Egész utón a képeket, az adatokat néztem: kezdeti stádiumba gyengeség, láz, légszomj. Aztán jön a második fázis: a kiütések. A láz, mintha egyik pillanatról, a másikra eltűnne. A beteg , mintha kezdenél jobban érezni magát a vörös foltokkal eltekintve. Azok is egyik képen tényleg csak piros foltok, a másikon fél testeket beborít, a harmadikon már , mintha elfertőződött volna. Aztán jön a harmadik, a végső fázis. A láz kétszeres erővel csap le a betegre, ha ez nem öli meg, akkor a folyamatos tévképzetek, és az egyre súlyosbodó hólyagok, amik a foltokból alakultak ki. Az antibiotikumok csak részben hatottak, ahogy a lázcsillapító is. Ráadásul egyetlen ismert betegségre sem hasonlít eddig, és magam sem tudom még besorolni, mert minden páciensnél van valami apró különbség, ami érthető, mert mindenkinél máshogy reagál a szervezet, de nem tudom valami zavarja az összképet, és nem tudom, hogy mi az.
A siklónk gyorsan útnak indul. Az út csendesen telik, és leginkább a képeket, adatokat elemzem, hogy mire landolunk teljes képet nyerjek.
- Üdvözlöm – fogok kezet a telep vezetőjével és kicsit értetlenül pislogok rá. Mi az, hogy nem vagyunk biztonságba? Előbb rá nézek, majd Nikora, mert szerintem erről ő sem tudott, mert akkor csak értesítettek volna bennünket. Követtük a vezetőt, hogy eltűnjünk szem elől.
- Megnéztem mindent, amit küldött és átolvastam. Szeretném látni a nulladik beteget, és elvégezni a boncolását. És nem, nem érdekel, hogy már megtették e vagy sem. Addig is karantént rendelek el. Senki se be, se ki ezen túl és kezdjék el felállítani a sátrakat, ha eddig nem tették meg. Szükségem lesz egy fertőtlenítő helyiségre is, és a betegeket szét kell válogatni a fázisok szerint. Tudom, hogy ez ijesztő lesz, de uralja a helyzetet, hogy tudjam a munkámat végezni -adtam már is ki az utasításaimat, és nagyon remélem, hogy ennek egy részét már megtették, és nem most fogunk felhúzni egy teljes karaktént, nem most készül el fertőtlenítő helyíség stb.

Számomra szembetűnő, hogy a fogadásunkra érkezett fegyveresek védelmi struktúrába rendeződbe kísérnek minket a Telep kapuja felé, ahol szemmel láthatóan jóval nagyobb a készültség, mint ami elvárható lenne egy ehhez hasonló távoli vidéken lévő Telepesbázis esetében. Ezek a srácok nem tűnnek kutyaütőnek, nem tudom mennyien és miért lehetnek itt, de egész biztos, hogy oka vannak annak, hogy harcedzett katonákat vezényeltek ide.
Elli-re pillantok és aprót rázok a fejemen, jelezve, hogy nem olvastam vagy halottam sehol a megbetegedésen kívüli lehetséges veszélyforrásról, így engem is érdekelnek a hamarosan elhangzó fejlemények az aktualitásról.
- Néhány nappal ez előtt eljutott hozzánk egy füles, miszerint a Lázadók fegyverhez és egyéb eszközökhöz jutottak hozzá, sőt, ha lehet hinni a bizonytalan információnak, még egy összetákolt siklót is sikerült valahonnan szerezniük és a céljuk a mi telepünk megtámadása. – az elbeszélés alapján világosabb, hogy miért a megerősítés, de azért lenne még itt néhány kérdés, amit egyelőre megtartok magamnak, hisz lesz tenni és gondolkozni való e nélkül is.
- A nulladik beteget? – kérdez vissza az egyértelműen és tisztán hallani lehetett kérdésre, amire még a pillantását is hirtelen a Doktornőre kapja.
- ...a boncolással már végeztünk, a jelentéseket pedig már olvashatta, a testet pedig a magas kockázati faktor miatt éppen ezekben a percekben semmisítik meg az elkülönítőben. – összevont szemöldökkel hallgatja az Alhadnagy további mondandóit, majd közbevág.
- Már ne is haragudjon Dr. Minnick, de nem rendelhetek el karantént, nem szeretném az embereket megrémíteni és főleg nem azt éreztetni, hogy mesterségesen láncolom össze őket a fertőzöttekkel. – nem mondja ki hangosan, de szavaiból és mozdulataiból egyértelműen kitűnik, hogy nem igazán tetszik neki az Alhadnagy, szerinte túlbuzgó magatartása.
- Az egészséges és a megbetegedett személyek most is kellőképp el vannak szeparálva egymástól, van egy külön erre a célra kialakított helyiségünk, egy mobil laborunk és eszközeink is. – gond nélkül érünk be a falakon belülre, ahol néhány méternyi távolságra hívja tőlem a telep vezetője Elli-t, így sajnos a beszélgetést innentől nem hallom, csak figyelni tudom a történéseket.
- Nézze Doktor, gyógyszer és orvoshiányban szenvedünk. Ne kiáltson addig farkast, amíg nem látja biztosan. Egy karantén és a sátrak felállítása általános nyugtalanságot, pánikot eredményez, ami bizonytalanságot és felesleges feszültséget szül. Arra kérem, olvassa el még egyszer a jelentéseket és keresse meg a vezető orvosunkat, tőle kaphat még információkat. A karantén felállítására nem adok engedélyt... a szállásuk a telep túlsó felében, a vendégszálláson lesz. – hangja és tekintete kemény, a maga részéről pedig lezártnak tekinti a beszélgetést, persze, ha a másik oldalról ellenvetés vagy kérdés merülne fel, készséggel rendelkezésre áll.

Nem nagyon értem ezt a jövés menést. A rohanást még talán igen, mert nem kis dologról van szó. Bármi is legyen ez nem jelent jót. És ha a telepesek elkapták, csak idő kérdése, hogy elterjedjen. Vajon a bolygólakói ismerik ezt a betegséget, találkoztak már vele? Jó lenne tudni, de szerintem ez egy olyan kérdés, amire nem feltétlenül kapok választ.
Niko sem érti, hogy mi ez az egész. Nesze neked szép kis meglepetés az eleve adott dolgokhoz. Mondhatom más sem kell ide, mint valami csata. Lehet, hogy egyszerűbb lenne csak kiírni egy nagy lepedőre és kirakni. Akkor mindenki elvonulna innen, méghozzá a lehető legmesszebb.
De kapjuk is a felvilágosítást, és tényleg nem lettem tőle boldog. Táskámra még jobban ráfonódtak az ujjaim, szinte már elfehéredtek.
- Mi van ezen a telepen, hogy kell nekik? – néztem a vezetőre kíváncsian, és akaratlanul is kicsúszott a számon a dolog. Nem hinném, hogy a lázadók csak úgy mindenféle cél, vagy ok nélkül támadnának.
- Igaz az – erősítem meg, amikor a vezető visszakérdez, és annyira tudtam, hogy ez lesz a válasza. Ide hívnak, majd eltakarítanak mindent. Szerintük még is mi a fenéből fogok akkor dolgozni? Mindig az első beteg a fontos, és hogy merre járt, mit csinált. Fel kell építenünk egy halott utolsó napjait. Erre tessék mit cinálnak? Megsemmisítik.
- Akkor menjen ,és adja ki a parancsot, hogy álljanak le vele. Az a test fontos. Ahogy a holmija is. És nem érdekel, hogy elvégezték a boncolást. Idehívtak, hogy segítsek, de ezzel a tettel csak akadályozzák a munkámat – jegyeztem meg neki, és igyekeztem nem kioktatni. Nem tudom ki ez a fazon, de biztos vagyok benne, hogy nem orvos.
Ez egy idióta. Mi az, hogy már ne is haragudjak, hát nagyon is dühös vagyok azért, amiket mond. Szerintem az emberek már eléggé meg vannak rémülve. Nem vakok, tudják, hogy valami történt. És a katonai erő se láthatatlan. De most komolyan, ki ez a fazon. ISTen bizony, ha egy barom én felül fogom írni, ha olyan a gond, akkor megtehetem. Jogom van rá a többi telep, és az őslakosság védelmében.
Leraktam a táskámat a lábamhoz, és magam előtt összefontam a kezemet és ezt a nagyon okos valakit méregettem magam előtt.
- Nézze Miszter. Maga segítséget kért, a segítség pedig megérkezett. Nem azért jöttem, hogy átadjam a gyógyszereket, meg a kész gyógymódot egy olyan betegségre, amit senki sem ismer. A nulladik beteg, és a karantén is fontos. Az is fontos, hogy a betegeket külön szeparáljuk az alapján milyen stádiumban vannak. És ne jöjjön nekem itt azzal, hogy az emberek ettől megrémülnek. Mondja nézett már egyáltalán körbe,vagy tovább a saját orránál? Itt már mindenféle képpen baj van, amitől az emberek tartanak. Senki sem vak, sem süket. De ezekkel a lépésekkel talán megakadályozhatjuk azt, hogy még jobban elterjedjen. Ne feledje azt sem, hogy a bolygón vannak más telepek is, az őslakosokról ne is beszéljünk. És akkor most itt vannak a lázadók is, akik tetézik ezt az egészet. Mondja gondolt már bele, abba, hogy mi történik akkor, ha csak egy, nem több egy beteg elmegy innen? – nem állt szándékomban kioktatni, és egyelőre az irányítást sem kivenni a kezéből, de ennyire nem lehet vak ez a barom.
- Egyezzünk ki abban, hogy maga a telep védelmére esküdött fel, és mindent meg kell tennie ennek érdekében. Úgy, hogy tegye meg, vagy menjen és foglalkozzon a katonasággal, az orvoslást meg bízza rám, és a jelenlévő kis csapatra. Higgye el, ha nem gondolnám azt, hogy szarban vagyunk, akkor nem kérném se a nulladik beteget, sem pedig a karantént és társait. Szóval döntse el, hogy kell e a segítségem vagy nem, mert akkor már is visszaszállunk a hajóra, és itt sem vagyunk – ezt már veheti akár fenyegetésnek is, nem érdekel. Azt meg nem kell tudnia, hogy nem tenném ezt meg azok után, amit láttam.
- Niko menj előre, és állíts meg a beteg megsemmisítését, vagy legalább a holmiját mentsék meg – fordultam kisérőm felé, mert ő legalább biztosan tudom, hogy megfog tenni mindent ennek érdekében, és menti , amit tud abból, amit kértem.
- Maga pedig jól figyeljen ide. A jelentések olvasgatása ezen már nem segít. Kevés. Meg kell tudnunk, hogy fertőződött meg az a beteg. Merre járt mielőtt beteg lett. Mivel vagy kivel került kapcsolatba. Tudnunk kell mitől, vagy honnan ered ez a betegség. Maga is láthatta a többibetegen, hogy egyik pillanatról a másikra változnak, és nem jó irányba, a meglévő gyógyszerek pedig nem segítenek. Erre ellenszert kell keresnünk, és annak legjobb módja, ha kutatunk keressük, és közben a lehető legtöbb segítséget gyújtjuk azoknak, akik betegek. Az egészségeseket pedig megvédjük. Eszem ágában sincs felül bírálni magát, de vagy megérti, hogy ilyennel még nem találkoztunk sehol, vagy pedig halálra ítél itt mindenkit ,és a bolygó is bajba kerül, ami viszont nem fog tetszeni a Consiliumnak. De magáé a felelősség – hajoltam le a táskámért.
- És ha most lenne oly kedves és elvinni a betegekhez, hogy rendezkedni tudjak, menteni, amit még lehet, és neki fogni a kutatásnak – indultam el, meg se várva, hogy most jön vagy sem. Van szám, és láttam, hogy Nikot merre küldték, oda fogok magam is találni,ha nem jön.

- Ivóvíz, kommunikációs eszközök, gyógyszerek, és egy csipetnyi abból, amiből ők így vagy úgy, de ki lettek rekesztve. - szól a kendőzetlen válasz azonnal a telep vezetőjétől, míg az erőltetett menet az erőd felé halad.
- Most minden erejükkel azon vannak, hogy tönkretegyék, de minimum hátráltassák mindazt a kemény munkát, ami mögött azokat a mecénásokat vélik, akik őket ide juttatták. – látszólag nem kertel és nem is beszél mellé, tényeket közöl mindennemű saját hozzáfűznivaló nélkül

- A parancsot kiadtam, a test megsemmisül, Asszonyom! – próbálja a lehető leggyorsabban rövidre zárni és csírájában elfojtani a verbális egymásnak feszülés ezen szakaszát, de Ellit sem abból a fából faragták, aki csak úgy hagyná magát és egyébként is, a parancsunk sem így szólt, ahogyan azt az itteni fejes értelmezi.
- Nézze, ha az én udvaromban szeretne kapirgálni, ne feledje, hogy én vagyok a ... blabla ... - nem is figyelek a viszontválaszra, inkább ennek a fafejűnek az embereit figyelem, akik hasonlóan tesznek, némi provokálásnak is betudható, bicskanyitogató viselkedési formával fűszerezve.
Az egyik magas, őszes halántékú, viseltes pofájú fickó konkrétan a szája összes szegletéből, látványosan gyűjti össze a feleslegessé vált nyálát és lassan, egy cseppformájú, sárgás színű, masszaként köpi lassított felvételként a földre, mire egy a másik szinte vicsorogva gondol bizonyára szépeket rólam, csak azt nem tudom mivel váltottam ki belőlük ezt a fajta nemtetszést.
Mindenesetre megkapom a felettesemtől a parancsot, ami szerint indulok is, nincs vesztegetni való időnk, leteszem a földre a kezemben fogott ládát, a hátamról a zsákot, majd fegyverem letámasztása után már megyek is. Úgy vélem idebent egyelőre nincsen szükség rá és a feszültséget sem akarom kelteni viselésével.
- Hé, flottás nagyfiú, miért nem fogod magad, meg a kis okostojást és húztok vissza az űrbe, ahonnan jöttetek? Van ott is kutatni való nemde? – alig teszek meg néhány métert, az előbb még vérebként vicsorgó alak lép mellém jobb oldalról és a szövegelésével eltereli a figyelmemet egy készülő, ellenem irányuló támadásról.
- Semmi szükség itt rátok, hallod? – folyamatosan méregetve fröcsög, olyan érzésem van, mintha valamit rejtegetnének itt és nagyon nem örülnek annak, hogy nem csupán a felszerelést hoztuk el nekik.
Ha a terelés volt a sok szövegnek a célja, nos, azzal akkor sikerrel jár, mert bár láttam már hozzájuk hasonló társaságot, olyannal azért nem sokkal találkoztam, hogy tettlegességig is fajuljon egy efféle farok méregetés. A szemem sarkából már csak azt látom, hogy túl közel van a hasamhoz egy puskatus. Aztán be is csapódik oldalról, de az ilyenkor, mondhatni egyértelmű hatás, a fájdalom, az azonnali földre görnyedés és a legtöbb esetben harcképtelenné válás a legnagyobb meglepetésükre nem következik még csak részben sem be, hála annak, hogy nem érzek fájdalmat, így azonnal tudok reagálni, méghozzá azt a képességemet kihasználva, hogy gyorsabb vagyok, mint az átlag. Bal kezemmel egy szemvillanás alatt elkapom az előbbi heges arcú, elkerekedett szemekkel néző, köpködős támadóm fegyverét, majd jobbommal lecsapok, egyenesen az állkapcsára, aminek hatására a földön köt ki.
Mozdulni csak annyira van időm, hogy kitérjek a jobb oldalról, egy harci kiáltás után érkező nagypofájú katona lesújtani készülő fegyvere elől, amit elkapok, de nem mozdulok, hagyom hadd vigye a lendülete, végül erősen ráfogva a harceszközre utána fordulok és egy pontos gyomorra irányuló rúgás arra készteti, hogy eleressze a lőfegyvert, ő pedig hanyatt vágódjon a porba. Nem akarok további problémát, ezért a fegyverét egyenesen elé dobom, nehogy a végén még ebből származzon problémánk.
- Te rohadék! – tápászkodik fel időközben az előbb szájba vágott tag – kiverted két fogamat... – láthatóan kótyagos járással tapogatja arcának fájós részét. - ...ezért most szétrúgom a seggedet! – emeli fel fegyverét, mint egy vascsövet, hogy azzal próbálja szétverni a fejemet, de az erős suhintás elől könnyedén hajolok el, azzal együtt pedig lépek egyet oldalra, hogy lendületet tudjak venni, majd a legfájóbb pontját veszem célba.
- Uhuhúú – ennyit tud csupán kinyögni, de nem engedve neki még egy mozdulatsort, egy balhoroggal teszem szimmetrikussá fogainak összképét, ami egyenlő egy kiütéssel. Arccal borul a földre, ami után csak azt hallom, hogy mögöttem valaki csőre tölti a fegyverét.
- Megállni! Mégis mi a fenét csinálsz? Ki adott erre parancsot? – csattan fel a telepvezető.
- Nade…
- Fogd be a pofád Jesse! – mordul rá az előbbinél is indulatosabban a lőni készülő emberére - inkább kapard össze Taylor haverodat és azonnal induljatok az irodámba... - az embereire néz, majd hozzáteszi:
- Mindenki az irodámba! Most! Szedjétek a lábatokat! – a bosszús pillantás se marad el, végül, Elli felé fordul, mutatóujját maga elé emelve folytatja.
- Rendben van Doktor! Elrendelem a karantént és gondoskodunk a sátrak felállításáról is, de egy feltétellel! – összevont szemöldökkel méregeti az Alhadnagy szemeit, bár más kérdés, hogy ennyire készséges lenne-e, ha most Niko összeverve feküdne a földön, miközben az emberei össze-vissza rugdossák.
- Hat óránként jelentést várok magától, hogy hogyan is állnak, találtak-e valamit. – meg sem várja a választ, mert az éppen elhaladó utolsó embere mellé felzárkózva kíséri a csapatát az irodája felé
Egy biccentéssel jelzem Elli számára, hogy talán elült a vihar és már futok is megmenteni az égetéstől a nulladik beteget.

Ahogy sorolja a dolgokat, valahogy nem fér a fejembe, hogy csak ezért támadták volna meg ilyen nagy erőkkel a telepet. Hiszen egy szállítmányt sokkal könnyebb megtámadni, elfogni, de egy egész telepet csak ellátmányért megtámadni? Nem, nekem itt valami nem kicsit gyanús.
Oldalra pillantok Nicora, hogy ő vajon, hogy vélekedik erről, de rólam lerí, hogy nem hiszem el a vezető mondókáját arról,hogy miért is támadták meg őket.

Csak hallgatom a kis mesét, olykor a szememet megforgatom azán pedig behúzom az álljunk meg kart.
- Nézze, ha maga így, akkor én meg úgy, hogy visszaszállok a hajómra, megúszok egy kisebb háborút, ami itt megy szimpla ellátmányért, és leadom a jelentésemet a Consilium felé. Lemerem fogadni, hogy érdekes olvasmánynak találnák, és a végén nem hinném, hogy én lennék elővéve – játszhatjuk itt most, hogy kinek a nagyobb hatásköre, de ettől az emberek tőlünk pár méterre betegek, segítségre szorulnak, ez a barom meg folyamatosan akadályozni próbál. De elmehet melegebb éghajlatra. Életekről van szó, és nem az ővéről jelenleg, arról pedig ő nem fog dönteni.
Kiadtam Niconak a parancsomat, hogy mentse meg azt a hullát az égetéstől, de lemerem fogadni ez se megy majd olyan simán, de addig is a telep vezetőjével lemeccselem ezt az egészet. Legalább elvonom a figyelmét is, na meg hátra jutunk akkor valamire, nem csak az egyhelyben állásba.
Az okostojás megüti a fülemet, és előbb utóbb a katonának is lesz pár keresetlen szavam, de egyelőre a saját okoskodó fontoskodó alakkal van még dolgom. És tudom, hogy Nico elintézi a másikat, ahogy azt kell, hogy teljesíteni tudja a parancsomat. A telepvezető is végre belátja a dolgok egy részét és még időben megállítja a kis csetepatét, ami kezd kialakulni mellettünk. Bár, ha ő nem szólt volna közbe, akkor megteszem én magam, hiszen a rangom meg van hozzá. Az idióta felett is állok, de egy mosollyal nyugtáztam, hogy Nico szépen kivédte az egészet. Nem tudom kinek az ötlete volt, hogy ő jöjjön velem, de örülök neki, hogy így történt.
- Mertem remélni, hogy megjön a józan esze, meg az embereinek is megérkezik egy fejmosás után, mert ha még belső harcokat is kell vívnunk a külsők, és a fertőzés mellett kétlem, hogy győztesként kerülnénk ki bármiből is. És ha a támadok bejutnak, viszik magukkal a fertőzést, a többit remélem nem kell részleteznem magának – közben Nicora néztem, hogy menjen, most , de indult ő magától is.
- Ami a jelentéseket illeti Uram, ha magam nem is jelenek meg, valaki bizonyára fog jelenteni magának. Félórán belül kérem a karantén felállítását. Az orvosi csoport felett átveszem az irányítást. És adok még egy jó tanácsot. Ha csak az ellátmányért van ez a támadás, akkor nem ártana kiküldeni egy hírt, hogy a telep karantén alá került, akkor talán abba marad , ha nem, akkor szerintem lesz még miről beszélnünk. Viszont én magam is kérek jelentést a támadás állapotáról, hogy annak rendje és módja szerint intézkedni tudjak. Ez a fertőzés nem mehet ki semmilyen körülmények között a telepről – mondtam egy mosoly kíséretében, majd elindultam egyedül, hiszen vannak táblák, egyszerű megtalálni , amit keresek, és persze van , aki már elém jött az orvosi részlegtől, és hozzák a holmit is, amit hoztam magammal.

- Jelentést kérek- adtam ki a parancsot az elém érkezőnek.

- Örülünk, hogy itt van, kell a segítség. Egyre többen lázasodnak be. Hiába kértük nem különíthetjük el a betegeket. Egyelőre csak hárman vannak kettes fázisban, de köztes állapotban annál többen. Azt hittük, hogy sikerült elcsípni, de a kiütések egyre csak szaporodtak, egyre csak drasztikusabban néztek ki – rajzolta körbe a nővér a jelenlegi állapotot, de van egy sejtésem, hogy ő sincs a helyzet magaslatán.
- A betegeket kezdjék el különíteni, félórán belül állni fognak a karantén sátrak. Kell egy fertőtlenítő helyiség is, illetve egy ahol felállíthatom a műszereket és egy labort lehetőleg a fertőtlenítő közelében. Egy órán belül szeretném, ha minden rendben a helyén lenne. Ha a telepvezető akadékoskodik, akkor értesítsen. Jah és igen, kellene egy lotifuti, akit hozzátudok küldeni, hogy megkapja a jelentéseimet, és vissza- mert én is várok ám jelentést, mert ha ott rosszul alakulnak a dolgok, akkor kénytelen leszek drasztikus lépést tenni a teleppel kapcsolatban.
- Az emberemet keressék meg, elment a hullaégetőhöz, hogy megmentse a nulladik beteget. Szükség van rá- tettem még hozzá, majd gyorsabbra vettem a lépteimet.

A telep vezetője nem biztos, hogy minden szavát meghallotta az Elli által elmondottaknak, pontosabban, nem biztos, hogy mindent meg akart hallani belőle. Láthatóan feldúltan, hümmögve távozik bandája mögött a kisebb szóbeli, de fizikai értelemben is vehető csatatérről, vesztesen.

Az összetűzés után azonnal az égető felé veszem az irányt, de már előre tudom, hogy az információáramlás a jelenlegitől is lassabb lesz és gyanítom pár méter múlva újabb katonákba fogok akadni, akik még furcsa módon nem hallották azt, hogy Minnick Alhadnagy lett a bázis új, megbízott vezetője, én pedig mint a segítője nem ellenségként vagyok kezelendő. Bár ez utóbbi amúgy sem állná meg a helyét, mert barátként érkeztünk, viszont a Telepvezető ahol tud, keresztbe fog tenni nekünk. Nem lesz egyszerű dolgunk.
Egy perc sem telik el és máris abban az épületben vagyok, ahol a nulladik beteg földi maradványait vagy a ruházatát kell megtalálnom. Furcsa módon senkivel sem találkozok idebent, és ami még különösebbé teszi a helyzetet, az a fene nagy csend, ami nem segíti elő azt az érzést, hogy biztonságban érezzem magam és ne keressek minden forduló mögött ellenséges erőket. Ez a hulla mindennél fontosabb, ha ő nem lesz meg, vagy legalábbis a ruhái, akkor ennek az egész hóbelevancnak semmi értelme és kudarcba fulladhat minden. Annak pedig beláthatatlan következményei lesznek és nem az, hogy Elli könnyű szerrel fogja kicsipkézi a hátsóját az itteni főnöknek. Az csak egy apró mellékes lenne, ennél sokkal, de sokkal veszélyesebb és komolyabb dolgok történnének, melyekről talán jobb nem is beszélni, amíg van esély megtalálni az illetőt vagy a dolgait.
A helyiség nem túl nagy, de mindenfelé műanyagszalagos leválasztások vannak, hogy az egyes folyamatok végzői ne zavarják egymást a munkában, vagy, hogy az egy csoportba tartozó felszerelések nagyjából összevont helyen legyenek. A szalagokon nem lehet élesen átlátni, csupán a fény szűrődik keresztül rajtuk, ami most kedvez azoknak, akik mögöttük akarnak elrejtőzni. Végül meglátom a bezárt ajtajú égetőt, amiből rögtön arra következtetek, hogy a hullának már annyi, de a ruhák, melyek levetve mellette hevernek, még tudnak segíteni.
Ekkor azonban a földre zuhanok, mert valaki hátulról egy jókora tárggyal hátba csap és megállás nélkül ütni kezd. Nagy szerencsém most, hogy nem érzem az ütés okozta fájdalmakat, így gond nélkül gurulok ki a soron következő ütő mozdulat útjából és sikerül talpra állnom. Jól sejtettem, bár azt nem tudom, hogy direkt, vagy egyszerű véletlenségből, de három nem túl barátságos alakkal nézek farkasszemet, akik kezében jókora fém rudak vannak, melyek a munkából fakadóan idebent voltak. Ezek a fickók nem akarnak beszélgetni, az ész érvek most nem fognak labdába rúgni, végülis szó nélkül hátba csaptak, ebből arra következtetek, hogy nem kívánnak egyezkedni semmiről, főleg nem arról, hogy vihetem-e a ruhákat vagy sem.
Az első suhintás elől elhajolok, így lehetőségem nyílik, hogy elkapjam a fickó grabancát és magam elé rántsam, hogy élő pajzsként vele fogjam fel a másik rám támadó ütését, amit sikeresen ki is vitelez, mert társa egyenesen fejbe vágja, ami azt eredményezi, hogy máris egyel kevesebbel kell foglalkoznom. A vérzőfejű melákot a földre ejtem, de azért annyi időm még van, hogy kikapjam az ernyedt tartású kezéből a fém rudat, viszont ez azzal jár, hogy kapok egy ütést a lapockám környékére, ahol alig hallhatóan roppan is valami, viszont a fájdalommentesség újból kihúz a bajból és ott tudom folytatni, ahol abbahagytam. Néhány könnyed suhintás elég az oldalára és a minden bizonnyal összetört bordákkal fekvő alak sem ugrál egy darabig az biztos. Innentől már csak egy maradt, aki megpróbál a több száz fokra hevült égetőhöz szorítani, ámde elméretezi az ütést és ki tudok térni előle, pontosan annyira, hogy elkapjam a fejét és arcát a berendezés falához nyomjam egy pillanatra. Nem hagyom odakozmálni, talán még jól jöhet a későbbiekben a segítsége, de mindenképp nyoma marad a találkozásunknak. Egy jól irányzott balos után a földön végzi a többiek mellett, nekem pedig így lehetőségem van a vákuumzárt csomagolást magamhoz venni és elszállítani a Doktornőhöz.

- Doktornő! – szólítom meg, majd hirtelen beugrik, hogy mi már nem magázódunk jó rég óta. - Elli, itt van, amit kértél, de csak a ruhát tudtam megmenteni. Túl gyorsan és túl jól végzik a munkát, ha eltüntetésről van szó. De nem tudom miért kellett három nehéz fiúnak felügyelni ezt a munkát. Itt valami nagyon nincsen rendben! – ennyit tudok mondani, mielőtt az Alhadnaggyal dolgozó köpenyes segédek el nem vonszolnak általános fertőtlenítésre, mert ugyebár azt elszalasztottam a belépést követően és ahol most vagyok, annak vírus biztosnak kell maradnia, legalábbis, amíg lehet.