Tudomásomra jutott, hogy egy új botanikus lány csatlakozott hozzánk, aminek én termesztésen nagyon örülök. Nem sokan csatlakoznak manapság hozzánk, az okot még nem sikerült kiderítenem, de igyekezem. Mindenesetre annak örülök, hogy én voltam az első, aki erről tudomást szerzett. Úgy döntöttem, hogy megkeresem ezt a hölgyeményt és kellő képpen üdvözölni fogom. Hol is találhatnám meg, mint az üvegházban. Legalább is nekem ezt mondták. Hatalmas léptekkel és lelkesedéssel indulok el az üvegház felé. Amint belépek egy igazi dzsungellel találom szembe magamat. Huh. Hát itt nehéz lesz megtalálni az új botanikusunkat. Na mindegy. Mivel még nem tudom a nevét így nem tudok kiabálni utána. Más választásom nem marad, csak körbejárni a sorokat, hogy megtaláljam őt. Azt hiszem meg is találtam az egyik sorban egy nővény felett állva. Jelen pillanatban nekem még hátat fordít. azt hiszem ő lesz az. legalább is a leírások rá illenek. Persze a nevét elfelejtették közölni velem. Jellemző. Most már nem is számít. - Elnézést! - szólítom meg a hölgyet. Ha felém fordul, akkor bemutatkozom neki. - Üdvözlöm! Dahlia Rosewald vagyok - nyújtom feléje kezemet ha elfogadja. - Az egyik amolyan vezető féle - magyarázom. - Ha jól sejtem ön az új botanikusunk. De javítson ki ha tévedek - igazából fogalmam sincs, hogy letegezhetem-e és nem akarok udvariatlan lenni.
Miután megérkeztem első dolgom volt a szállásomat elfoglalni. Második, hogy azt a bizonyos gyűrűt láncra fűzni, és a nyakamba akasztani, ott meg a ruha alá bújtatni. Így biztos nem hagyom el, és neki nem róhatja fel, hogy nincs nálam. Hordani nem fogom, mert a végén merő véletlenségből elásom egy cserép mélyére. Habár megérdemelné, mert hát csak úgy jött , egyedül , nem hozta senki, vagy is egy küldönc. Hát nem romantikus. De mi is az a romantika. Soha nem ismertem, és talán nem is fogom. Az első férjemet nehéz felejteni, de nem azért , mert olyan fantasztikus házasságunk lett volna, ezért is tartok most ettől az újtól. Egyelőre megúsztam, nem jött el, én meg más felé vettem az irányt, és ebbe most apám sem tudott beleszólni. Egyelőre mondjuk úgy,hogy nyugodt vagyok, ami nem teljesen igaz, de itt elfoglalhatom magamat. Végre testközelből láthatok olyan dolgokat, amiket eddig csak képen. Valahogy a saját fajaink már nem is annyira érdekelnek, mint a helyi dolgok, így miután elhelyezkedtem, egyenesen az üvegházba mentem, hogy felfedezzem magamnak. Épp nézelődtem, hogy miféle csodákkal találkozhatom, amikor megszólít valaki, vagy legalább is gondolom, hogy engem, mert mást nem láttam erre felé. - Üdvözlöm – köszönök vissza egy mosoly kíséretében a fiatal lánynak. - Igen én vagyok, Astrid Collins – mutatkozom be neki, és kezet fogunk, hogy letudjuk a kötelező köröket gyorsan. - Remélem nem probléma, hogy ki jöttem ide, de már nagyon kíváncsi voltam a telepre – mondom lelkendezve, és remélve, hogy nem ejtettem hibát azzal, hogy ide jöttem előbb. Érkezésemet amúgy is jelezték, és gondolom a pilóta is szólt, hogy megérkeztem, meg aki a szállásomra kisért.
Örülök, hogy elfogadja a kezemet, így kezet rázunk, ahogyan azt kell hivatalosan is. Így első látásra kedves és aranyos hölgynek látszik. Remélem, hogy igazából is az. A hangja alapján is annak gondolnám ha így elemezni próbálom a személyiségét, meg úgy az egész jelenségét. - Ugyan már semmi probléma sincsen. Természetesen örülök annak, hogy ennyire lelkes vagy emiatt. - mosolygom rá. Szeretem az olyan embereket, akik élnek és hallnak a munkájukért, akárcsak én. Igaz én valamennyire azért is másztam inkább ebbe bele, mert a kapcsolatom a drágalátos férjecskémmel nem éppen jó. De hát ez van. Ha ő neki így jó, akkor én nincs mit csináljak. Valójában nagyon zavar de hát én egyedül nem tudok mit tenni ez ellen. Sok mindent megpróbáltam de ezidáig még semmi sem vállt be. Nem tudom mi lehet a baj velünk. - És kedves Astrid ha tegezhetem - jegyzem meg kezdeményezve a tegeződést - Hogy érzed itt magad nálunk? Milyen a szállásod?
Remélem nem lesz abból probléma, hogy már az üvegházban vagyok. Egyszerűen hajt a kíváncsiság, mert a bázison kívül soha nem voltam eddig. Először a szüleim álltak felettem őrt úgy mondván, aztán a férjem… ÉS ,ha most bajba kerülök az nem épp jól jönne ki lévén épp , hogy csak túl vagyok egy alapos …Hm , mondjuk úgy finoman, hogy átforgatáson? Ráadásul nem hiszem, hogy az új vőlegényem örülne, ha rögtön valami kalamajkából kellene kihúznia. Így nem kicsit könnyebbülök meg, amikor kiderül számomra, hogy nem követtem el hibát. Ha lehetne hallani, akkor igencsak potyognának azok a kövek. De tényleg nem tehetek róla. Kíváncsi vagyok, és szerettem volna már élőben látni azt, amit eddig csak felvételen. - Igen, lelkes vagyok, nagyon is – válaszolom vidáman, de lehet vissza kellene fogni magamat, mert még is csak a feljebb valómmal beszélek. Aztán kicsit el is szégyellem magamat. - Igazából csak a holmimat raktam le, nagyon szét se néztem, de biztos vagyok benne , hogy megfelelő. És remélem, hogy jól fogom magamat itt érezni – kicsit lesütöttem a szememet ,mert hát tényleg megjöttem, ledobáltam mindent, és az üvegházban vagyok. - Tudja, még nem voltam az állomáson kívül, és már nagyon szerettem volna látni ezeket ,mert eddig csak felvételeken volt alkalmam- adtam neki egy kis magyarázatot. - Mi lesz a feladatom? – érdeklődök kicsit erről is, mert az általános dolgokat tudom, de azt nem, hogy esetleg vár e már valami feladat rám.
Olyan jó nézni, hogy valakiben ennyi életerő van és tud ilyen felhőtlenül örvendeni csupán egy apropónyi kedves dolognak. Annak, ami őt boldoggá teszi. Kissé úgy érzem, mintha egy kisgyereket látnék, vagy olyasvalakit, akiből ebben a világban nem tűnt el az a gyermeki én sem. Ez pedig nagyon jó dolog úgy gondolom. Észreveszem, hogy kissé mintha megszégyellné magát. Pedig egyáltalán nem kell. Nem csinált semmi rosszat. Elmosolyodom rajta. De nem kinevetni akarom csupán aranyos ez az egész viselkedése. - Azt én is remélem, hogy jól fogod érezni magad. - helyeselek kijelentésére - Én megteszek mindent azért, hogy ez így legyen és remélem te is. - teszem hozzá kedvesen de határozottan. - Nem kell magyarázkodnia. Hisz ez a maga területe. Akkor lép be ide, amikor csak akar. - magyarázom neki én is. - Mostantól kezdve ez a te területed és akkor jössz ide, amikor csak akarsz. - mosolygom rá. Látom nagyon elszánt lány rögtön rá is tér a tárgyra. Ezt szeretem. Ilyen lelkes és elszánt emberekre van most szüksége a népemnek, akik nem köntörfalaznak és nem vacillálnak hanem teszik a dolgukat. - Először is ha én tegezlek te is tedd azt. Csak Lia. - mondom kedvesen rá mosolyogva. - Természetesen ezeknek a nővényeknek a gondozása. - kezdek bele a mondandomba. - Különösen ezekre kell nagyon vigyázni és figyelni. - mutatok az egyik hosszú sorra, ahol mindenféle nővények vannak. - Tudod ezekből a nővényekből fejlesztenek ki gyógyszereket. Legfőképpen új gyógyszereket. - magyarázom tovább. - De persze a többit is gondozni kell és figyelni rájuk. - jegyzem meg ezt is. - De amúgy te is tudod mit kell tenned nem? Jobban értesz ehhez, mint én. - nevetek.
Csüt. Dec. 28, 2017 8:16 pm
