Már egy ideje vártam egy szállítmányt a bolygóról, amiben van egy különlegesség az én Samantha-mnak, de nem érkezett meg, sőt a telepen ott hagyott emberem sem jelentkezett, ami azért már kicsit zavar. Volt már hogy egy – egy szállítmány késett az időjárás a razziák, és egyebek miatt, és volt hogy eltűnt szállítmány, valószínűleg valaki lecsapott rá. Amit igazából megszoktam, hiszen ahogy a Földön mondták: hogy ha drogot csempészel, és ellopnak tőled egy adagot, akkor nem mehetsz a zsarukhoz. Szóval én sem panaszkodhattam, hogyha lenyúlnak pár csempészárút, max jobban fegyelmezhetem az embereimet. A legtöbbször ezt is teszem, de most sajnos nem elégszem meg ennyivel. Az a dolog fontos Sam számára, és nekem is sok időbe tellett beszerezni, erre most a szállítás közben eltűnt. Szóval úgy döntöttem, hogy személyesen megyek le a telepre, hogy az ottaniak is érezzék a helyzet fontosságát. Mázlimra miközben az utazásomat kezdtem szervezni kiszúrtam hogy a jó öreg Jenkins is indul le. Azonnal lefoglaltam mellé a helyemet, s intézkedtem, hogy szerezzenek be nekem a fiúk pár dolgot. Egy lehallgatót, egy igazságszérumot, és még néhány hasznos holmit amit út közben esetleg használhatok a kedves tanácstagon. Indulás előtt jóval egy órával már a siklón vagyok 3 CSH őr kíséretében, akik az előírásnak megfelelően fel vannak szerelve, és egy asszisztenst viszek magammal, aki valójában egy a különleges ügynökeim közül. Ez a fickó fél kézzel végezne az őreimmel, de nem ezért választottam, hanem mert ért a technológiákhoz is, ahogy a mérgekhez és ki tudja pontosan mikhez. Szóval profi. Örömmel látom, hogy még nincs itt az a szerencsétlen, szóval az emberimnek kijelölöm a helyemet, s a titkárom azonnal felszerel a tanácsos 3 székére egy –egy kis szerezetett, amelyek a megfelelő gomb megnyomására altató gázt spriccelnek az ott ülők arcába. Majd nyugodtan vissza ülünk várni a tanácsos társamat. Éppen a napi házassági panaszokat beszéljük át a titkárommal, amikor megérkezik a kedves tanácsos. Azonnal állok is fel, s nyújtom felé a kezemet barátságosan pedig mind a ketten tudjuk, hogy nem vagyunk azok. -Callum! Örülök, hogy ismét találkozunk. – s intek a testőreimnek, hogy a háromból kettő távozzon, így egy testőr, a titkárom és én maradok. Szóval a 6 székből 3 foglalt, s ők kénytelenek lesznek a megfelelő helyre leülni. -Mi járatban odalent? – kezdek bele az udvarias csevegésbe. Az öltözékem most is tökéletes, mint mindig. Egyszerű fehér ing, sötétkék nyakkendő, fekete öltöny, elegáns cipővel.
Hogy a rózsaköves taposó járna sztepptáncot a belein... Gondolom most ezt legalább annyira Samuelre - amiért nem ő van itt-, mint amennyire Williamra - mert pont ő van itt a hajón -, mikor meglátom őt. Persze arckifejezésem, tekintetem nem árul el semmit. Egyikünké sem árul sem semmi ilyesmit, ez csak természetes, pedig biztosan hasonló kedvességeket gondolhat ő is. Kezet rázok hát vele legalább olyan barátságosan, mintha tényleg ezer éves öreg barátok lennénk. - William! Micsoda meglepetés! Nem különben örülök! Régen beszéltünk már úgy, hogy nem kellett egyikünknek sem rohanni sehova. Megharagszol, ha kitúrom a titkárodat...? - Pillantok az említett személyre. Az a három hely valahogy gyanús nekem, de nem tudnám megmondani, miért. Egyszerűen csak Williamről van szó, és nála már az is gyanús, ha levegőt vesz vagy csak pislog egyet. Már azt is érdemes átgondolni, hogy vajon okkal van itt William? - ... ezeknél a gépeknél mindig olyan szörnyen messze vannak a szembeszékek, berekedünk a kiabálásba, mire leérünk. - Indoklom meg a kérésemet, melyet kíváncsi vagyok, teljesít-e? Nehéz lenne megmondani, melyik gyanúsabb a kettő eshetőség közül. Így vagy úgy, de valahova végül leülök, vagy a titkár helyére William mellé, vagy az eredetileg fenntartott három hely valamelyikére. A testőröm nem ül le, páncélja mágnestalpát kapcsolja csak be, hogy a felszállásnál jót álljon magáért, és a közelemben helyezkedik el. A múltkoriak után én nem ültetem le... - Ne is mondd... Törvény kellene rá, hogy ne hozzanak létre ennyi "szakkört". A múltkori színi társulat után egy opera-kör alakult, ami nem lenne baj, ha csak egy opera-énekest is magunkkal hoztunk volna a Földről. - Kellett támogatnia a Consiliumnak a kulturális fejlesztéseket, most havonta jut egy ilyen hülyeség, amin meg kell jelennie valamelyiküknek. De addig is míg az ilyen próbákkal vannak elfoglalva a népek, kevésbé jut eszükbe lázadozni. Az operásokat most én "nyertem" meg, de ha ezt túlélem, legalább egy darabig békén hagynak az ilyen időrabló programokkal. - De legalább benézek a Laborba, ne vesszen kárba a nap. - De ha tudom, hogy ő is itt lesz, akkor inkább beteget jelentek, vagy késve indulok, biztos, ami biztos. - És te? Egy kis friss levegőért? Elég sápadtnak tűnsz, remélem, nincs komoly baj... - Folytatom az udvarias csevejt, mintha tényleg érdekelne és tényleg aggódásomat fejezném ki. Közben örömmel veszem tudomásul, hogy a gépünk végre valahára elindult, nem késleltetik a vihar miatt a felszállást. Ennyivel is hamarabb érünk oda.
Az idő csak úgy repül, miközben várom Callumot és az indulást, főleg ha ilyen roppant érdekes dolgokat olvashat az ember, mint házassági panaszok. Hát a francokat. Ennél unalmasabbat el sem tudok képzelni, talán csak azt, amikor Bernard a projektjeiről beszél. -Hát igen a mi munkánk során elég sokat kell rohannunk. –ismerem el neki, ami igaz is meg nem is, de tény, hogy kevés időnk van felesleges dolgokra. – Remélem hosszan és nyugodtan tudunk beszélgetni majd legalább az úton. Látszólag ő is ugyan olyan barátságosan fogad, mint ahogy én, de persze nem túl barátságosan, mert hát, ha meg próbálna megölelni, akkor félő, hogy poloskát rak rám, vagy rosszabbat. De szerencsére ilyen nincs. A köszönés után azonnal illedelmesen felállítja a titkáromat, aki szó nélkül feláll, amikor Callum rá kérdez, hogy baj lenne-e. -Ne is mond, – ismerem el, hogy messze vannak a székek egymástól. – annyira nem szeretek kiabálni, hogy ezt el sem tudod képzelni. De ülj csak nyugodtan ide mellém. – adom meg neki az engedélyt, bár biztos vagyok benne, hogy amint felállt a titkárom, akkor már ül is le. -Amíg jöttél, addig éppen a napi házassági panasz jegyzőkönyveket olvasgattam – kezdem magyarázni neki, mintha valami halál izgalmas dolog lenne és nem valami dög unalom. – Itt ez a nő, aki szerint a férje 2 éve nem nyúlt hozzá, 3 napja együtt töltöttek egy romantikus éjszakát – fogalmazom meg nagyon lágyan, hogy a férje haza támolygott részegen, és megerőszakolta - , erre elkapott a férjtől valami gombás fertőzést, már mint az ő elmondása alapján. Ami az érdekesebb a történetben, hogy a vizsgálatok kimutatták, hogy a hölgy 5 hetes terhes. Türelmesen hallgatom Callum magyarázkodást a szakkörökről, és a kötelező protokoll eseményekről, amin időnként mi is részt kell, hogy vegyünk. Bár én a magam részéről megszűröm ezeket, s csak olyan rendezvényre megyek, ami az én fiaimat lányaimat érinti, de oda azért gyakran. Hiszen múlt héten voltam a dokkavatáson, ahol a munkások átadták a hadseregnek az új dokkon. Vagy ott volt előtte az esküvő. De úgy látom Callum inkább a művészeti jellegű protokoll eseményeket kedveli, vagy részesíti előnybe. -Ne is mond, egyszer voltam az öntő-hegesztő szakszervezet énekkórusának a próbáján, 3 órán keresztül kellet összefüggéstelen dalokat végighallgatnom olyanoktól, akik énekelni sem tudnak. –nem mintha értékelni az ilyen kulturális dolgokat, de az borzasztó volt. -Van lent egy laborod? – kérdezek vissza, mint aki nem tud róla, vagy legalábbis megfeledkezett ról. – És mit csinálnak ott? -Tárgyalni megyek Dr. Kowalsky-val, aki a lenti egészségcenter nőgyógyászati részlegének a vezetője. – kezdem magyarázni az alibimet. – Az a tervünk, hogy felmérjük az ottani körülményeket, mert még idén szeretnénk az első olyan emberi babát, aki lent született. Ehhez persze olyan körülmények kellenek, olyan anya, és mindennek tökéletes. Hiszen ezt a nép elé akarjuk tárni. Jó kis morál növelés a népnek. Miközben beszélünk a pilóta jelzi az indulást.
A titkár fel is pattan, ahogy azt reméltem, na meg ahogy azt elvártam. - Nagyon kedves, köszönöm. - Biccentek a titkárnak, mintha tényleg a kedvességén múlt volna, nem pedig mert nem volt más választása. És biccentek Williamnak is, aki hellyel kínál maga mellett így, bár már valóban ültem is éppen oda le, de a formaiság az formaiság. Azt mondjuk megkérdezném a titkárától, valóban keveset kiabál-e William. Azt hallhattam, ahogy Samanthára rákiabált, valószínűleg csak a tanácsban vigyáz a nyugodt álcájára. - Döntetlennek hangzik a hűség tekintetében. És miként döntesz majd felőlük? Egyáltalán miért te? Azt hittem, az ilyen piszlicsáré ügyekkel más foglalkozik, neked csak a nagyobb horderejűek jutnak. - Végighallgattam én is William-et, mivel foglalkozott épp és nem irigylem el a munkáját. Az biztos, hogy én az egészet sokkal lazábban kezelném, nem jófejségből, inkább nemtörődömségből. Az ilyen csip-csup ügyek egyáltalán nem mozgatnak meg, és kimondottan értékelem most, hogy az Alvók nem tudnak semmiféle panaszt benyújtani. - Az is időrablás lehetett. - Bólogatok rá az énekkórusra. Miért nem festenek ők is? Egy kiállítás legalább csendes és nem zavar sok vizet. - A hangversenyek jobbak legalább, ott nem kántál senki semmit és lehet közben gondolkodni. De hát ahogy eleink mondták: kenyeret és cirkuszt a népnek. - Lassan sikerül tökélyre fejlesztenem azt az ábrázatot, amikor úgy teszek, mintha tényleg azt figyelném, ami előttem van és el is vagyok tőle ragadtatva, de közben nyitott szemmel alszok vagy gondolkodok. Nem volna gondom ezekkel a kulturális protokollos hülyeségekkel, ha legalább élvezhető lenne. Viszont cserébe nem kell beszédeket tartanom, csak a végén elismerő mosollyal tapsolnom. - A 4-es szektor főlaborja. - Magyarázom neki, ami végülis nem az enyém, mármint nem valami magánlabor - sose tenném le az Ocanra -, de az én felügyeletem alá tartozik. - Több projekt is fut jelenleg, vizsgálnak ocani mintákat, földet, kavicsot, állatokat, növényeket, ilyesmit, vélhetően ocantisokat is vizsgálnának, ha lenne. - Amúgy vizsgálnak is, csak azt nem ott, hanem egy másik szektorban és nem hirdetjük még a tanácson belül sem túlzottan a lehetséges diplomáciai bonyodalmak miatt. Habár az olyan dörzsölt tanácsosok, mint William, nyilván enélkül is ki tudja találni ezt, vagy valakitől már tudja. - De a két legfontosabb projekt miatt nézek be oda. Az egyik a parotoxis-kutatás, múltkor volt egy ígéretes lehetőség, de végül az antigén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de némi haladást már elértünk. A másik projekt meg hozzád is kötődik, erről biztosan tudsz is. A hibernált embriókhoz kapcsolódik, technológiailag készen állunk aaa.. születésre, nevezzük így. - Nehéz megfelelő szót találni arra, hogy a nők elvett méhében mesterségesen megfogantatott magzatokat felébresszék és növekedésre serkentsék, hogy végül egészséges baba legyen belőlük szülés és születés folyamata nélkül. Elindultunk végre és egy hosszú, pár órás, de amúgy nyugodt utazásnak nézünk elébe. A pilóta persze tájékoztat minket róla, hogy az időjárás miatt némi turbulenciára lehet számítani, ha leérünk a légkörbe, de addig észrevétlen nyugalommal siklunk, a legkisebb rázkódás sem zavarja meg a beszélgetésünket. - Már idén az első emberi baba? Remek lenne! A hibernált embrióknál tulajdonképpen az Ocanon a természetes úton született babákról kell begyűjtenünk a tapasztalatokat és jöhet egy baba-bumm. De ez a része inkább a te asztalod, te látod, hogy megfelelő körülményekbe "születhetnek"-e... és elegendő helyre. - Teszem hozzá a végén, mert a hely meglehetősen szűkös, amit ki tudtunk csikarni az ocantisoktól... és valahol nagyon érthetetlen is, hogy miért csak ennyi egy ekkora bolygón, mikor ocantis-települést azért nem találni minden második bokornál. - És megvan a szerencsés anya és apa is?
Próbálok minél unalmasabbnak tűnni, és a legérdektelenebb témákat érinteni, hogy untassam Callumot. Persze én is unom a munkám ezt a részét, de ezt nem hozom a másik tanácsos tudtára, higgye csak azt, hogy élvezem minden percét. És persze örömmel válaszolok a kérdéseire. -Hát még nem tudom, hogy mi legyen velük. A legegyszerűbb az lenne, ha végeznénk valami tenyésztéses vizsgálatot a nőn is és a férfin is, és akkor a burjánzásból meg lehetne határozni, hogy melyikük kapta el először. De evvel az orvosi részleg dolgozóinak adnánk plusz feladatokat, miközben nekik így is van elég dolguk. Szóval nem szeretnénk felesleges energiát belefektetni ebbe az ügybe, de amennyit kell, azt kell. – magyarázom neki. – Ez azért nem annyira pszlicsáré ügy, ahogy mondod, hiszen mégis csak egy család élete múlik rajta, és egy új szülötté a jelek szerint. Persze nálunk bevett szokás a Családügyi Hivatalban, hogy ha valaki olyan problémába ütközik, amivel nem birkózik meg, akkor a feletesse besegít, és ha az se bír vele, akkor az ő főnöke, és így tovább. – magyarázom neki, hogy nálunk azért nem a szokásos consiliumi ügymenet van, mint a többi tanácstagnál. Tudom, hogy ott kategorizálják általában az eseteket és ők csak avval foglalkoznak, ami az ő horderejű kérdések. Én pedig direkt vettem el ezt a hierarchia rendszert, hiszen így nem feltűnő, ha olyan dolgokhoz nyúlok, ami gyanús lenne. -Ne is mond – magyarázom neki az énekkórusra. – a hangverseny is, csak akkor jobb, ha tudják használni az adott hangszert. Egyszer volt szerencsém egy dob szólót meghallgatnom, amit csöveken, és különböző hulladékokon adta elő. Borzasztó volt. –nevetem el magamat, ahogy vissza gondolok arra a szenvedésre. – Kenyeret és cirkuszt a népnek. – nevetek fel újra ezen – szerintem nem örülnének, ha visszavezetnénk a gladiátor harcokat. Erős a gyanúm, hogy hamar lázadások törnének ki, és a nagyon sokan dezertálnának. Majd a beszélgetésünk a 4es szektor laborja, ahova éppen tart a kedves Callum, amit nagy figyelemmel hallgatok, hogy minél több információt tudja meg. -Állat mintákkal is foglalkoztok? Múltkor olvastam valami hatalmas gyíkról, amit a katonáink csak valami Méregképű sárkánynak neveznek. Abból is van mintátok? – Theo biztos nagyon örülne, ha tudnék neki szerezni abból a dögből egy darabot neki, bár egy eredeti példánynak jobban örülne, bár fogalmam sincs, hogy hova raknánk az állomáson. Közben a beszélgetés a kutatásokra terelődik, ami nagyjából hidegen hagy, de talán Theo számára lehet egy két hasznos információja a tanácsosnak. -Parotoxis kutatás? Milyen eredményeket értetek el? Talán sikerült teljesen meggyógyítani? – szúrom be a gonosz kérdést, holott tudom, hogy nincs teljesen gyógymód még… Az embriós kísérlethez viszont nem tudok jó pofát vágni. -Az emberek azt akarják, hogy emberektől szülessenek, nem pedig valami „Istentelen” géptől, vagy egy kémcsőtől. Meg hát valjuk be senki nem bízna benne senki, hogy abba a petricsészébe nem izélt bele Bernard. – nevetek fel a saját viccemen, bár komolyan gondolom, hogy avval a fickóval komoly bajok vannak. - Tudod, hogy az alvókkal is baj van sokszor, és éles szakadék vannak a születettek, és az ébredtek között társadalmilag. Most gondold el, hogy mit szólnának, ha egy 1967 ben fogant gyerek születne meg most. Ezt azért nem kellene nagydobra verni. találhatnánk kamu béranyákat, akik felvállalják, hogy azok szülték. Szóval először ki kellene tesztelni, hogy mennyire stabil a folyamat. – de közben rá térek az üzleti részére is a kérdésnek, mivel gondolom nem hiába hozta fel ezt a témát. – Mennyi nő kellene nektek inkubátornak? 2-3 at simán tudok szerezni, de ha több kell, akkor az egy kis időbe bele telik. – mondom úgy, aki csak a csavarokról beszélget a másikkal. Az utazással már nem is igazán törődök, hiszen úgyis mi történhetnek egy szokványos leszálláson. Biztos, hogy lesz egy – két rázkódás és ilyesmik, amikor beérünk a légkörbe, de tutti, hogy nem történik még egy olyan fiaskó mint Sammy-vel. Így hát örömmel mesélek a terveimről, hogy már idén akarjuk az első babát a bolygón, aminek látszólag Callum is örül. -Még sok munka van addig, hiszen kell egy olyan egészségcenter, ahol tudják garantálni, hogy a baba egészségesen és élve fog a világra jönni, sajnos ez még a Volentisen sem garantálható 100%osra, de ciki lenne, ha az első baba halva születne, vagy az anya belehalna a szülésbe. – miközben magyarázom a folyamat nehézségeit, hogy milyen problémák merülhetnek fel, és miért is lenne nagy kudarc, ha nem sikerülne, addig a kapitány a mikrofonba valamit magyaráz az időjárásról, meg a légköri zavarokról, amikre annyira figyelek, mint bármikor máskor. Sehogy. -Képzeld el mekkora ciki lenne, ha bejelentjük, hogy a pár terhes, erre belehalnak a szülésbe. – mondom miközben rázkódik egyet a gép. -Oh persze már meg van 5 jelölt pár, akik esélyesek, hogy az övék legyen az első baba a bolygón – rázkódik még egyet a gép. -Nézd meg, hogy egyáltalán van e pilótánk, vagy csak ennyire béna ez az izé. – adom ki az utasítást a harmadik rázkódásnál a „titkáromnak”. -Szóval az öt pár Moor tudományos tiszt a férjével, Worfguard család….
- Az orvosi részleg nevében is örülök. - Szúrom közbe, mikor kifejti, hogy nem akar plusz feladatokat adni, ami mástól vonná el a figyelmét és az energiát, na meg az időt. - Tehát akkor vagy az anyánál marad a gyermek és kimondod nekik a boldogító válást vagy gyámság alá kerül majd a gyermek. - Vonom le a következtetést, hogy milyen opciókat látok a kölcsönösen hűtlen család ügyében, habár esélyes, hogy én leegyszerűsítem a problémát, amit én nem is lihegnék túl. De levonom azt a következtetést is, hogy sok hasznavehetetlen embere lehet Williamnak, ha ezzel az üggyel neki kell foglalkoznia. Nálam hiearchia van, ettől függetlenül én is foglalkozom kisebb horderejű dolgokkal, amikor időm és kedvem engedi, de amúgy nem mernének ilyenekkel zargatni. Igaz, az Alvóknál nincs különösebb probléma, a parotoxis-kutatásnál meg szívesen ellenőrzök személyesen is minden képletet, ötletet, felvetést, vizsgálatot, ami egy picit is előmozdítja az ellenszer megtalálását. Úgy tűnik, orvosi szemszögből nincsenek ilyen kicsi ügyek, a dolgozók egymás közti nézeteltéréseivel meg nem engem keresnek meg, nagyon jól tudják, hogy maguknak kell megoldaniuk. - Oké, visszavonom a hangversenyre mondottakat! - Mosolyodom el, mert én ezek szerint jobban jártam, mint ütemtelen kopácsolást hallgatni dobszóló címén. - Rómában is ezt gondolhatták, és látod hogy bejött nekik. Ha a Consilium csak annyi idő után bukik meg, mint Róma, már megérné! - De nem, én se gondolom komolyan. Azt hiszem. - Tudom, melyikre gondolsz. Az ocantis-ok Sereton-nak nevezik, és még nekik sincs mintájuk. A mintabegyűjtők nem élik túl és sajnos semmi sem marad belőlük sem, hogy abból lehessen valamihez hozzájutni. Ha ilyennel valaha is találkozol, kezdj el nagyon gyorsan futni, mert semmi nem viszi át a pikkelyeit még a mi fegyvereink közül sem. - Nagyon remélem, hogy találkozik egy ilyen sárkánnyal, mert biztosan nem tudna William elég gyorsan futni. Igazából ha már futni kell, akkor már régen késő annál az állatnál. Az meg más kérdés, hogy van minta a mérgéből, de ezt minek is árulnám el? - Tán csak nem méreggel akarod eldönteni a házassági kérdéseket? - Bökök fejemmel mosolyogva a pda-ja felé, amit érkezésem előtt bújt a hűtlenkedő felek problémáját tanulmányozva. Kíváncsi lennék, mire kell neki a méreg. A szó aztán a parotoxis-kutatásra terelődik és elhúzom némileg a számat az utolsó kérdésnél, ami egyben beszédes válasz is lehetne. De előtte többet nem mutatok a csalódottságomból, hogy mennyire fáj a kérdés és a válaszom rá, mert ha valaki előtt ilyent nem mutathatok, na az egyik az biztos William. - Ha sikerült volna, arról tudnál! Makacs egy kis dög ez a vírus és van benne ellentmondás is, amit még nem sikerült megfejteni. Úgy tűnik, hogy azok az Alvók, akik a Földön kaptak oltást mumpsz-ra, védettek ellene, de ha most adjuk be ezt a védőoltást, akkor nem ad védettséget a parotoxis ellen. Azt vizsgáljuk, hogy talán más Földön adott védőoltással együtt győzi le a szervezet a vírust vagy más a megoldás kulcsa. - Sürgető kérdés, nekem főleg a feleségem és a gyerekem miatt, ráadásul nekem gyorsan ható verzió kellene, nem olyan, amivel egy-két hét is beletelik a gyógyulásba. Williamnak meg azért sürgető a dolog, mert a születendő babák is ki vannak téve a veszélynek. Kínos lenne, hogy a várva várt ocani első emberbaba heteken belül elhalálozik a vírustól. - Szerintem ha választaniuk kell, hogy ők szüljenek több gyereket parancsra vagy Bernard petricsészéje, akkor az utóbbi igencsak tetszetős kezdene lenni. Viszonyítás kérdése. - Mosolyodom el én is a Berndaros résznél, a többire viszont ingatom a fejemet kicsit, abban eltér a véleményünk. - A kamu béranyával egy gond van csak: egy titok addig titok, amíg csak hárman tudják, ebből legalább kettő halott. A titkolózás többet ártana, mint lenyomni a torkukon az "Istentelen" születés tényét és elfogadását. Gyakorlatban mindegy, hogy az a gyermek 1967-ben, 2510-ben vagy tegnap éjjel fogant, ő már ebbe a világba születik, más mint egy Alvó, akinek emlékei vannak a múltjáról. Ettől függetlenül család kell nekik, így inkább nevelőszülőkről kellene beszélnünk, mint inkubátorokról. A kettő-három kezdetnek elegendő, de csak azután, hogy az első természetes úton született baba meglett. - Mintha csak csavarok lennének, de végülis így is van, csavarok egy nagy gépezetben, és kellenek, hogy működjön az a gépezet. Kár, hogy rajtunk kívül kevesen látják, hogy micsoda részük lehet és van egy náluk nagyobb dologban, az emberiség megmentésében. Képesek azt hinni, hogy az Ocan felfedezésével megmenekültünk, pedig ez csak az első lépés a folyamatban. De meggyőződésem, hogy inkább nevelnének sokan "kémcső-gyereket", mintsem kényszerre szüljenek. - Fel kell készülni sürgősségi császármetszésre is, hogy a tragédiát megelőzzük. - Bólintok rá, mert tényleg elég kellemetlen lenne, ha akár a baba, akár az anya halála beárnyékolná az ünnepi és bátran kijelenthetően történelmi pillanatot. Magam sem figyelek a kapitány szavaira. Hallom és fel is fogom, de csak nyugtázom, hogy lesz egy kis rázkódás, nagy ügy! - Öt jelölt is? Nem vesztegeted az időt! - És jön az első rázkódás, majd a második. William el is küldi a titkárát előre a gép elejébe, hogy kiderítse mi a helyzet. Én meg addig hallgatom, ki az öt szerencsés nyertes, de az első névnél tényleg uralkodnom kell magamon, hogy el ne nevessem magamat és nagy szerencsére sikerül is. Ha lenne egy aranyhalam, bármilyen kis háziállatom vagy csak egy minden környezetben nagyon túlélő páfrányom... na még azt se merném Moor tizedesre bízni, nemhogy egy igazi élő gyereket! - Worfguard-ék jónak tűnnek. - Franc se tudja, kik ők. Közben még egy rázkódás. - Moor-ékra viszont Azarov vétózni fog. - Azarov után pedig én is. Még egy rázkódás, nagyobb és hosszabb, mint az előző. - Remélem a pilótának épp szül a felesége, ha ennyire remeg a keze... - Csóválom meg a fejemet röviden. - Ki a másik három? Van köztük olyan, akinek már van Volentis-en született gyereke? Célszerű lenne olyan helyen születnie az első ocani babának, ahol már van gyerek. Nagyobb az anya rutinja is, nem izgul annyira és... - Hogy mi és, az lehet el is felejtődik hirtelen, mert most egy újabb nagyobb rázkódás kíséretében két szívdobbanásnyi időre a fény is elmegy a gépen, amire már én is felvonom a szemöldökeimet. - Visszafelé menjünk transzporterrel. - Javaslom, de még mindig nyugodt vagyok. Előfordulnak erősebb viharok az Ocan-on, de biztosan hozzászoktak már a pilóták és tudják, mit csináljanak ilyenkor.
Próbálom elmagyarázni neki egy unalmas eset részleteit, hogy untassam azokkal a részletekkel, amik engem is untatnak, és persze közben elmagyarázom a helyzet bonyolultságát, s hogy mennyire nem akarok mást bevonni a döntésbe, és felesleges energiákat pazarolva. Mint például az orvosokét, aminek látszólag örül, és ki is mondja mennyire hálás ezért. Bár biztos vagyok benne, hogy ha arra kérném, hogy viszonozza a szívességet, akkor tuti nem tenné meg. De azért jó arcot vágok hozzá, amikor megköszöni. -Nincs mit, nincsenek végtelen erőforrásaink. – mosolygok kedvesen. -Hát még igazából nem tudom, hogy kinél marad a gyerek. – vallom be őszintén – Szívem szerint össze zárnám a férjével 3 napra, majd csak akkor kapnak ételt, ha kibékülnek, így legalább ételt is spórolunk. – mondom halál komolyan, de a végén azért felkacagok, mintha csak viccelnék, bár megtenném, szívesen, de nem tehetem meg. – Szóval küldök hozzájuk egy CSH Békítő szakembert. – mondom ki végül, ahogy döntöttem. Igaz, hogy a CSH Békítő szakember még csak elméletileg létezik, hiszen az a 3 fő, akinek kiadtam, hogy tanulják meg a pszichológia kellő alapjait, még nem igazán szakemberek. De később biztos vagyok benne, hogy sok hasznukat fogjuk venni a vitás kérdéseknél. Úgy rémlik a Földön Mediátornak nevezték volna őket, s remélem itt is hasonló szerepet fognak betölteni. Majd a beszélgetéseink a fájdalmas kötelezettségeinkre terelődik, ami nem fizikai fájdalmakat okoz általában nekünk, hanem egyéb kínokat. Az biztos, hogy örökre emlékezni fogok arra a csodálatosnak nem mondható dob előadásra. Ezek után Róma dicsőségéről kezdünk el beszélni, s mennyire jó lenne, ha a mi dicsóségünk is addig tartana, mint az övék. -Hát mi is átléptük azt a bizonyos Rubicon folyót már rég. – ismerem el - bár nem olyan diadalittasan, mint anno a nagy Ceasar. – hiszen amikor először lépet színre a Fekete Őrség, akkor nem volt senki se olyan boldog, mint amikor Julius belovagolt Rómába. -Se-re-ton. – ismétlem utána a szót. – Érdekesen hangzik. Tényleg ennyire veszélyes, vagy az embereink ilyen gyávák? – gondolkodom hangosan miután közli, hogy mintagyűjtők nem élik túl a lénnyel való találkozást, és én is jobban teszem, ha futásnak eredek, ha meglátok egyet. -Nem szokásom futni. – jegyzem meg a gyáva cselekedetre, persze tudom, hogy esélyem sem lenne egy ilyen döggel szemben, de még sem hinném, hogy futnék. Inkább fedezéket keresnék, mert szerintem nem tudnék elég gyorsan futni. Persze Jenkins nem bírja ki, hogy ne tegyen gonosz ki megjegyzést, hogy méreggel akarom megoldani a házassági kérdést, persze messzebb sem járhatna az igazságtól. Nem a mérge kell, vagyis nem tudom melyik része kellene, de biztos vagyok benne, hogy Theo tudna valamit kotyvasztani belőle. Egy bio páncélt talán, vagy valami erős szuperkatona löttyöt, aminek a végén a katona epilepsziás görcsben rángatózik, míg a saját vérében nem fullad meg. -Ugyan nem akarok senkit sem megmérgezni. – legyintek a botor megjegyzésre. – De a földön is a Rinocérosz szarva ajzó szer volt a férfiaknak, illetve bizonyos állatokból gyógyszert készítettek. Én szentül hiszem, hogy ez a lény is hasznos lesz nekünk valamire. – és persze nem a meglovaglására, vagy a beidomítására gondolok, mert hát a vadállat az vadállat. Lehet, hogy sokáig kezes bárány, de utána úgy is megharap. És egy ekkora dögnél nem vicces. Utána beszélgeti kezdünk a parotoxis kutatásról, amivel remélem egy kicsit felborzolom a kedélyeit a kedves tanácsosnak. Igazából hidegen hagy, amit mondani akar, csak azért kérdeztem rá, hogy kicsit zaklassam. Nagyon is jól tudom, hogy a felesége halála óta megszállottan üldözi a gyógymódot, de sehova nem jut vele. Igazai lehetetlen küldetés ez, és valahol jó tudni, hogy szenved, és küzd. Egyesek szerint ő maga mérgezte meg a feleségét a fránya vírussal, amit én kétlek, mivel ehhez nem lenne gyomra. Persze úgy teszek, mintha érdekelne a mumszos kis történet, de engem mindig is untattak a nagyon szakmai dolgok, nem értek hozzá, és egyik szaki se tudja elmagyarázni emberi nyelven. -Azt hallottad, hogy a Lázadók azt a pletykát terjesztik, hogy valójában nem is létezik a Parotoxis, hanem a Consilium találta ki mindenféle hulla eltusolására. Kénytelen vagyok végighallgatni az okoskodását, hogy szerinte mindegy az embereknek, hogy Petri csésze vagy természetes anyaméh. Én se ugatok bele, hogy most a jobb kezével vagy a bal kezével fogja meg a fecskendőt, akkor miért gondolja, hogy ő ért az én munkámhoz. Persze az egészhez jó pofát vágok, de kedvem lenne kidobni a hajóból. Utána persze helyesel a sürgősségi helyzetekre, amire szívesen megjegyezném, hogy igen tudom, és nem hiába gondoltam rá. Az öt jelöltre persze tesz megjegyzéseket, s próbál beleszólni. -Azarov nem érkel, ahogy más sem. – mondom – Ha Moorék lesznek azok akkor Moorék. – mondanám még tovább is, de a rázkódás megzavar egy kicsit, hiszen ez már elég nagy rázkódás ahhoz, hogy majdnem kiessek az ülésemből. De mázlimra be vagyok kötve. -Mi a szar? – szalad ki a számon. – Ez a pilóta tanult egyáltalán vezetni? A transzport kiváló ötlet. – jegyzem meg, s remélem a pilóta megtanul vezetni. A következő pillanatban a titkárom repül keresztül a kabinon, és hangos reccsenés közepette olyan módon hajlik meg a dereka , amit a biológiai tudásom szerint nem természetes. S a gép teste egyre gyorsabban kezd el forogni, amitől félek, hogy a reggelim hamarosan visszatér. De ami rosszabb, hogy a nem rögzített holmik is el kezdenek röpködni körülöttünk. Azonnal rá fogok a szék karfájára és kapaszkodok az életemért. A rosszabb az, hogy a finom kis szerkezetek amiket felszereltettem szembe önálló életre kezdenek, és ahelyett, hogy finoman gázt kellene spriccelni, az helyette egy CO2 tartályt csap az egyik szerencsétlen arcába, a másiknak a feje mögött robban fel, s ez által nem gyengén skalpolja meg az illetőt.
Az ételspórolós ötleten magam is kuncogok, de a CsH békítő szakember hallatán felvonom a szemöldökeimet. De nem mondok rá semmit, csak elkönyvelem, hogy biztosan ez a hivatalos szalonképes megnevezése annak a személynek, aki válogatott, középkori kínzásokra emlékeztető eszközökkel megpróbálja meggyőzni a házastársakat, hogy nem is olyan rossz együtt élni, pláne nem efféle beadványokkal kétségbe vonni a Családügyi Hivatal megfontolt döntését, amivel kimondták a házasságukat. Magam is meglepődnék, ha tudnám, hogy William tényleg igazi párterapeutákkal dolgozik. - Talán mindkettő. Nem mentem oda leellenőrizni. - Válaszolom a sárkány témájára, de a hangsúlyban benne van, hogy ha ki akarja deríteni William, hát én boldogan magam elé engedem az idősebbet. Pusztán csak tiszteletből, persze. - Biztosan hasznos, de még magától elhullott példányt se találtunk, hogy abból kiindulhassunk. Pedig másnem a combja finom lehet. - Jegyzem meg kis mosollyal, mert hát egyértelmű, hogy egyikünk sem a húsa miatt gondolja a lényt hasznosnak, sokkal izgalmasabb például az átlyuggathatatlannak tűnő bőre, és még biztos van sok más haszna is. De ebben hagyom, hogy a tanácsostársaim előttem járjanak, az ocani lények - leszámítva az ocantisokat - hidegen hagynak engem, ez sokkal inkább Bernard terepe. Ha itt lenne, nem kérdés, hogy mennyi felhasználási lehetőséget sorolna fel különösebb belegondolás nélkül is. A parotoxis egyelőre engem jobban lefoglal - meg a génkíséretek a Denisovhoz hasonló szuperkatonákon - és persze a hivatalos teendőim az Alvókkal, így a pletyka hallatán felnevetek röviden. - És csak most szólnak, hogy nem létezik? - Utalok vele gúnyosan és egyértelműen arra, hogy mennyi munkaórát spóroltam volna meg, ha előbb mondják ezt. De vajon honnan hall William lázadó-pletykát? Mondjuk amilyen rosszmájúak a Volentisen velünk a népek, ők is terjeszthetik. Rá is szolgálunk szeretetükre, amit a következő mondatom kellően illusztrál is. - Mintha rászorulnánk, hogy eltussoljuk. - Teszem hozzá, félig-meddig komolyan gondolva. Élet és halál urai vagyunk, nyilván nem teszünk olyant, ami nagy felzúdulást okozna, mert szeretjük megtartani a székünket, de egy-egy személy eltüntetésére inkább csak a magunk szórakoztatására találunk ki valami hihető mesét. Meg tesztelni a drága népet, hogy meddig mehetünk még el, finoman tolva ki egyre jobban a határokat. Áttérünk témában az első telepes baba kérdésére és a kinézett párokra, de meglep, hogy azt mondja, Azarov nem érdekli. Jó, oké, engem se, de tudom a realitásokat és ismerve a flottaadmirálist, tudom, hogy mibe szólna bele. Én tuti nem fogok még egy planetológust kiolvasztani csak mert Williamnek pont az egyetlen értékelhető szakemberrel jut eszébe papás-mamást játszani, mikor végre találtunk egy élhető bolygót. További értekezésre viszont nem adódik lehetőség, mert az események körülöttünk elvonják a figyelmünket. Épp időben kapcsolom be én is az övemet, mert a következő rázkódással vélhetően én is repültem volna a tanácsostársam titkára után, így csak az ülés fejtámlájába verem be a fejemet némileg a visszarántódáskor. De hogy nem ettől szédülök, azt a röpködő tárgyak fejezik ki számomra a legjobban, mert ezek szerint forogva zuhanunk. El se hiszem. Már megint. Szerintem pilótánk sincs, kiugrott az űrbe vagy hasonló, de ha van is, jelenleg annyit érhet, mintha kettőnk közül ülne ott valaki. De a forgás miatt esélytelen, hogy megközelíthessünk egy mentőkabint. Összevonom a szemöldököm, mikor látom, hogy William emberei közül kettő milyen csúfos véget ért és egyáltalán nem úgy tűnik, mintha ez normális jelenség lenne egy zuhanó gépben, de a forgás miatt azt se tudom, hogy jól láttam-e vagy a szemem káprázik. Az utolsó amit látok, miközben épp lehúznám a fejemet védve azt, hogy az oxigénmaszkok megjelennek az arcunk előtt, majd egy éles fényvillanást követően hirtelen sötétedik el minden, hogy felfogni sincs idő.
Fogalmam sincs mennyi idő telt el mire kezdek magamhoz térni, de a két első dolog, amit felfogok: sípol a fülem és jobb felül a homlokomnál fáj a fejem, de iszonyatos szaggató fájdalommal. Tulajdonképpen örülök neki, mert ez azt jelenti, hogy élek. Nem hiszek a túlvilágban, így ha halott lennék, nem éreznék semmit. Ha meg mégis tévednék és van a halál után élet, nem is olyan rossznak tűnő ez a pokol, ha azért fáj a fejem, mert lepattantam a mennyország előttem zárt aranykapujáról. Előre hanyatlott fejemet lassan emelem fel és próbálom kinyitni a szemeimet, de a fénytől szinte jobban fáj a fejem. Kezemet odaemelem, tapintásból érzem, hogy vérzik, de nem kritikus a helyzet, valószínűleg valami röpködő tárgy fejbe talált. Fokozatosan térnek vissza az emlékek, amíg még nyomon tudtam követni az eseményeket és így lassan hozzászoktatva a szememet a fényhez és a vele együtt járó plusz fejfájáshoz egy dolgot nem tudok eldönteni: előbb hunyorgok, majd felfogva a látottakat elkerekednek a szemeim. Én látom az eget. Látom az eget? A gépben ülve? Pedig nem is felfele nézek, vagyis de, felfele, mert lassan kótyagos fejjel felfogom, hogy még mindig az ülésben vagyok, a gép orral fúródhatott némileg a földbe vagy ilyesmi, ezért érzem úgy, hogy felfelé nézek, és azért látom az eget a fákon keresztül áttűnve, mert a gép hátulja már nincs meg, legalábbis biztosan nem csatlakozik a gép elejéhez már. Megpróbálom a lábamat mozdítani, ami nagy örömömre sikerül, viszont legalább lábszárközépig valami vízben vagy folyadékban lehetek. Már megint a tenger?! - Kibaszottul utálom ezt a kurva bolygót.. - Motyogom őszintén, mert nem szoktam káromkodni még ideges állapotomban sem, de most ez kibukott belőlem a helyzethez és a történtekhez képest meglehetősen higgadtan, és egy mozdulattal kitörlöm a szemembe csordogáló vért. Míg megpróbálom kicsatolni magamat körbenézek. Ez a rohadt fejfájás..! Mintha nem egyedül utaztam volna...
Próbálom untatni a témámmal, majd viszonylag kötetlen beszélgetésbe kezdünk, hogy elüssük az utazás unalmas idejét, s közben próbálunk a másik által mondott dolgok mögé látni. Beszélgetünk a múlt nagy uralkodóiról, a bolygó élőlényiről, majd rá térünk a kényesebb témákra. A betegséggel én csak minimálisa foglalkoztam mivel ez főleg orvosi ügy, s engem csak annyiban érint, hogy mennyien halnak bele, és hogy kik. És persze mind a ketten jót mulatunk magunkban a lázadók teóriáján, hogy csak mi találtuk ki a járványt. De jó is lenne. -Jól mondod, nem szorulunk rá. – adok igazat neki – ha holnap a fekete őrség bevonulna látványosan és elvinne valakit, akkor se kellene magyarázatott adnunk rá, és az emberek sem tennének fel kérdéseket. Sírnának pár napot, de nem mernének kérdést feltenni, hogy mi lett az illetővel. A CSH őrség hetente gyűjt be személyeket. Igaz, hogy a legtöbbje pár napon belül hazatér, de akkor se mernek az emberek kérdezősködni, maximum nagyon óvatosan. Utána rá térünk a baba kérdésére, aminél azért megpedzegeti, hogy Azarov nem örülne és megvétózná, hogy Moorék legyenek az első szülők. Soha nem rejtettem véka alá, hogy mennyire nem szívlelem Azarov-ot, s most sem titkolom, hogy szarok rá. -Tudod Azarovval az a baj, hogy katona. – magyarázom - Keretekben gondolkodik, és görcsösen ragaszkodik a flotta szabályzathoz, de a civilek nem képesek így élni. – Persze hozzá tehetném, hogy Azarov egy puhapöcsű beképzelt katona. Ha megmérgezném a kedvenc kiskutyáját, akkor is „tisztességesen” állna bosszút, s max a fekete őrség rúgná rám az ajtót. De ennél másabbra nem nagyon kell számítanom. Na jó talán lekever nekem egyet. Bezzeg, ha Callum tyúkszemére lépnék, akkor ez a kis féreg még a végén beoltat valami vírussal, vagy valami járványt indít el a CSH emberei között, és húzhatom le a rolót egy időre. Callum legalább érti hogy miként működik a tanács, de az a barom… Az nem. Kifejteném neki még, hogy Moorék kedves és népszerű emberek, s ha nekik születi gyermekünk a sokan örülnek, ha egy pszichopata vadállatnak lenne aki napi 10x erőszakolja meg a feleségét, akkor a nép felhördülne, és pusmogni kezdenek, hogy ez igazságtalanság. De a gép rázkódásai, és a szembe lévők kegyetlen halála nem igazán ad rá lehetőséget. S a gép forgása elég hamar eléri nálam, hogy elveszítsem a kapcsolatot a külvilággal. Nem vagyok én vadászpilóta, hogy ilyet jól viseljek.
Nem tudom mennyi időre veszthettem el az eszméletemet, vagy hogy pontosan mikor, de ez a baleset felidézi bennem a régi emléket, amikor a melósokkal ránk omlott egy szint a Volentiszen. De nem mint egy emlék, hanem mint egy álom, amit újra és újra át kell élnem annak a szörnyű napnak a sorsát. Érzem, ahogy egy csatorna csődarab a mellkasomra esik, de valójában csak a biztonsági öv feszült nekem többször.. érzem, ahogy törmelékek ütődnek az arcomnak, mert tényleg azok repkednek nekem. Érzem ahogy kicsúszik alólam a talaj és zuhanok.. Akkor gyerekként még fogalmam sem volt Sammy létezéséről, de most mégis bele keveredik ebbe a rémálomba. Tudom, hogy ő is volt valahol, így el kezdem keresni, miközben a valóságban a szék az oldalán fekszik, s én bele vagyok szíjazva. A lábam meg-megrándul, ahogy lépni akarok a képzeletemben, s a fájdalom is bele hasít a jobb combomban, amikor felfogom, hogy egy vasdarab áll ki belőle. Fáj, nagyon fáj, de Sammy fontosabb. -Sammy… Sammy.. Sammy.. – motyogom miközben a képzeletemben ordibálva mászkálok a romok között, keresve őt. Egy idő után kezdek magamhoz térni, ahogy a víz nyaldossa az arcomat, de hiába nyitom ki a szemeimet, és látom a vizes talajt, s a növényzetet, nem fogom fel, hogy ez lehetetlen az előzőhöz képest. -Sammy! – ordítom kétségbeesetten, aminek hatására egy csomo iszapos pocsolyavizet nyelek, s kezdek el köhögni, öklendezni. Ez egy fokkal jobban vissza ránt a valóságban, s felfogom a biztonsági öv jelenlétét, de csak idegesen rángatni kezdem ahelyett, hogy a kicsatoló gombbal próbálkoznék.
Ahogy körbenézek jobban, látok egy alakot a vízben, arccal lefelé fordulva és csak azért nem lebeg, mert a víz se túl mély hozzá azon a részen, ráadásul a fekete páncélja se teszi lehetővé, hogy falevélként lebeghessen. Ő lehetett hajdanán a Fekete Őr, akivel jöttem. Míg lassan fordítom a fejem tovább kezeim a biztonsági öv csatjait keresik meg és próbálom kioldani. Ekkor hallom meg a motyogást a fülem sípolásán-csengésén túl, és először nem is tudom, hogy hallucinálom-e vagy tényleg hallom, olyan halkan szól. Tekintetem elér a mellettem lévő üléshez, ahonnan a motyogás jön és mozgolódást is látok. - Ez mégiscsak a pokol lesz... - Jegyzem meg inkább magamnak halkan, miután felfogtam, hogy kit is látok és sajnos hiába lógott az előbb a feje félig a vízbe, nem fulladt bele. Komolyan, még erre sem képes! Pedig nincsenek olyan nagy vágyaim, amit teljesítenie kellene! A gép furcsa dőlésszöge miatt én vagyok jobb helyzetben, na meg én nem hajoltam előre-oldalra, így nem lógok bele a vízbe annyira, mint Will. Kicsatolom a saját övemet végül és bizonytalan mozdulattal állok fel, de rögtön meg is kapaszkodom az ülés háttámlájának tetejében, ahogy a "hirtelen" felállástól elszédülök. Meglepetten veszem tudomásul, hogy az alhadnagyért ordít a tanácsostársam, de legalább nem az anyukájáért sír. Talán fel se fogja hol van, hogy mi történt, mert különben aligha próbálna meg elüvölteni a ki tudja hol járó Jolá-ig. - Várj, nyugi! - Azt nem mondom neki, hogy segítek, mert ez az a szó, ami a legkevésbé nyugtatna meg egy tanácsost, ha egy kollégájától hallja. Míg még mindig a háttámlában kapaszkodom fél kézzel, előrehajolva a másik kezemmel kioldom a biztonsági övét, ha sikerül a nagy rángatózásai közepette. Ha nem, akkor hagyom, hogy megnyugodjon magától és akkor próbálkozom, vagy kioldja majd ő maga. Bevallom, reménykedem benne, hogy belebukik fejjel előre a vízbe. Senki se tudná meg, hogy nem véletlenül fulladt bele. A combjára is vetettem egy pillantást, de egyelőre kicsi az esély, hogy abba hamar belehaljon, így inkább a környezetünkkel foglalkozom. - Van még itt valaki életben? - Teszem fel fennhangon a kérdést, hátha meghallunk motyogást, nyögést, kopácsolást vagy bármit, ami arra enged következtetni, hogy nem csak ketten vagyunk életben. Rászorítok arra a háttámlára, mikor így állva ismét elfog a szédülés, csak ezúttal némi hányingerrel. Ha hozzáveszem a fülcsengést és a fejfájást, akkor valószínűleg agyrázkódásom lehet, de szerencsémre nem lehet túl súlyos, ha ezt meg tudtam állapítani. Ez jó hír, mert érzésem szerint elég messze van innen akármelyik műtőnk. - Valaki?!
Pént. Feb. 15, 2019 10:03 pm
